A brutális atomkatasztrófa, amiről talán még sosem hallottál

2017. július 02. 09:56 - atomcsapda

Minden idők harmadik legnagyobb atomkatasztrófája 1957-ben történt az akkori Szovjetunióban. Ez volt az első komoly baleset a szupertitkos Majak Termelési Egyesülés ipari komplexum területén, az Urál hegységtől délre. A hadászati célokra (atombombához) plutóniumot előállító 817-es üzemben kémiai robbanás történt. A nagy aktivitású hulladékokat tároló egyik tartály hűtése leállt, az anyag hőmérséklete 350 fok fölé emelkedett és valószínűleg öngyulladás miatt a lerakódott ammónium-nitrát belobbant. A hatalmas robbanás 75 tonna TNT robbanóerejével volt egyenértékű, és legalább 100, de egyes értesülések szerint mintegy 170 tonna erősen sugárzó radioaktív anyagot (stroncium-90, cézium-137 és plutónium) juttatott a környezetbe.

A kiszabaduló radioaktivitás mértéke a csernobilinek nagyjából a fele, 800 PBq volt, körülbelül 20 ezer négyzetkilométeren terült el, és csaknem félmillió ember életét veszélyeztette. Két évbe tellett, mire a hatóságok legalább a környező falvakból kitelepítettek az ott élő 11 ezer embert. Ezek a települések nagyrészt végleg el is néptelenedtek. A térképeken nem szereplő létesítmény nevét a balesetet követően Cseljabinszk-40-ről Cseljabinszk-65-re változtatták, ami mellett a később felépített települést ma Ozjorszk [angol átiratban: Ozersk] néven találjuk meg a térképeken.

A katasztrófát a szovjet állami szervek csak az 1980-as években ismerték el, habár a világ 1976-ban szerezhetett tudomást a történtekről. Ekkor jelent meg ugyanis Zsoresz Medvegyev orosz emigráns biokémikus cikke a balesetről a New Scientist tudományos lapban.

atomcsapda_1200x628_01.jpg

Majak területén egyébként nem ez volt az egyetlen baleset, és az 1945-ös kezdetektől óriási volt a baj. Az orosz atomprogram bölcsőjének számító üzemtelepen a munkások védőöltözet nélkül dolgoztak, a radioaktív anyagokat tisztítás és ülepítés nélkül engedték a Tecsa folyóba, és ezt a gyakorlatot csak hat év elteltével, 1951-től változtatták meg. Na nem arról van szó, hogy felhagytak volna a szennyezéssel. Miután kiderült, hogy gyakorlatilag teljes falvak kihalásáért felelős a Tecsába engedett szenny, a radioaktív hulladékot először ülepítő-tartályokba vezették, majd lefolyásmentes Karacsaj-tóban süllyesztették el.

Az 1957-es balesetben kétszázan haltak meg a katasztrófát követő napokban a sugárzás közvetlen következtében. A becslések szerint a káros mértékű radioaktív sugárzásba közvetlenül vagy közvetetten mintegy 15 ezren haltak bele a következő tíz évben.

Ezzel azonban a borzalmak még nem értek véget. Tíz évvel később egy aszályos időszakban a Karacsaj-tó csaknem fele kiszáradt. Az évtizedek alatt lerakódott radioaktív iszap így a felszínre került, és a szél széthordta. A por, ami jelentős mennyiségű stroncium-90-et, talliumot és cézium-137-et tartalmazott, hatalmas területet szennyezett be és mintegy félmillió embert érintett, főként olyanokat, akik már az ’57-es katasztrófában is komoly sugárzást kaptak.

A Majak komplexumban a hadiipari célokra szánt plutónium gyártását 1987-ben befejezték. Ettől még a mai napig működnek a környéken reaktorok, és Cseljabinszk körzetében történik rengeteg orosz gyártmányú fűtőelem reprocesszálása. A létesítmény ma teljes egészében a Roszatomhoz tartozik, és területére nemigen engednek be senkit. Majak a mai napig szennyezi a környező vizeket, rendszeresen jelennek meg hírek a Tecsa folyóba beleengedett radioaktív folyadékokról. A Karacsaj-tó partjának egyes helyein a Geiger-mérők ma 5.5 Sv/órát mutatnak, egy óra álldogálás ebben a sugárzásban még egy egészséges ember számára is halálos lehet.

atomcsapda_1200x628_02.jpg

**

A poszt részben a következő cikkek felhasználásával készült. Érdemes őket megkattintani!

http://mentalfloss.com/article/71026/kyshtym-disaster-largest-nuclear-disaster-youve-never-heard
http://ob121.blog.hu/2013/05/31/majak_463
http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/2013/11/25/az_eltitkolt_csernobil

**

Az Energiaklub bíróságon támadja meg Paks 2 környezetvédelmi engedélyét, mert a beruházás a környezetet és a lakosságot is veszélyezteti. Ha Neked is fontos a biztonság, segítsd támogatásoddal a perrel kapcsolatos munkánkat: http://www.energiaklub.hu/tamogass. Köszönjük!

693 komment

A bejegyzés trackback címe:

http://atomcsapda.blog.hu/api/trackback/id/tr10012634839

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BaitHrunner 2017.07.07. 07:56:47

@BaitHrunner:
"Az elemzés kiemeli: „az energetikai átmenet témájához kapcsolódó programok nem számolnak a szükséges mértékben a fizikai, műszaki és gazdasági korlátokkal”."
Mennyire ismerős... :)

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.07.07. 07:57:40

@BaitHrunner: Ne olvasd kritikátlanul A.A.-t, a létező legnagyobb hazug, simán átver.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.07.07. 08:01:09

@Dorottya Veres: "A jelenben próbálj élni."

Én ott élek, de most a jövőről beszélgetünk. Paks2 2027 és 2093 között fog működni. Vagy valami.

BaitHrunner 2017.07.07. 08:04:43

@Paks2:
Én a Francia Tudományos Akadémia hivatalos állásfoglalását olvasom. Bár a te "szagértelmeddel" biztosan nem vetekedhet. :)

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.07.07. 08:06:30

@Dorottya Veres: "majd mindig akkor indítok el műszakot, amikor verőfény és szélvihar teszi olcsóvá a villanyt?"

Bármikor használhatod, amikor akarod. Ha zavar a változó ár kötsz határidős üzletet az áramra. Devizára, nyersanyagra most is kötnek, ha biztosítani akarnak egy rögzített jövőbeni árat. Sajnos ilyen a világunk, jobb, ha megszokod, a szocializmus nem jön vissza.

G.R.Reventlov 2017.07.07. 08:11:21

@Dorottya Veres: Összefoglalnám.

1: Élő példákat hoztam arra, hogy az emberi gondolkodás ma milyen színvonalon van, amely egyáltalán nem kompatibilis azzal, hogy atomtechnológiában nincs olyan, hogy hiba. "Ellenérvéként" hangzott el, hogy Fukushimát a bezárása előtt érte a cunami... Most komolyan??? Ez ugyanaz totális képzavar, mint a "miért pont karácsonykor nem esik a hó?"
Talán újdonság, de ahogy az időjárás sem igazodik (a helyi) naptárhoz, a földrengések sem veszik figyelembe az üzleti terveket (ahogy látjuk, ez kölcsönös...)

2: Konkrét példán mutattam meg, hogy "nyalod be a brosúrát": a kritikus hűtés nem pár óra, hanem hetek, hónapok kérdése. Igaz, a forrás grafikont profi marketingesek csinálják, nem ez a szintén fogalmatlan, kontraproduktív antinuki banda. Mi a válaszod? Cherry picking, felületes riposztok. Reaktortípusok, politika, stb. NEM ez volt a kérdés, hanem a "tat tuam asi".

3: Ismétlem, és javíts ki, ha tévedek. A Dorogi Hőerőmű csúcsra fűtött kazánjaiban keletkező hő nagyjából ugyanannyi, mint amennyi a leállítás után egy teljes héttel a paksi erőmű jelenlegi négy blokkjában keletkezik "magától" (nagyon durván 8MW, de nem a pontos szám az érdekes, hanem a nagyságrend és időtáv). SEMMIT nem tehetsz ellene, csak hűtöd, hűtöd folyamatosan, és ha közben bármi gond támad, akkor magolvadás lesz a vége.
Az NRC ("független" szervezet) által létrehozott ipari szabvány ezt meri "cold shutdown" állapotnak nevezni. Szerintem ez szándékos félrevezetés, amely csak valóban független kritikus környezet és valóban értő, érdeklődő közösség hiányában létezhet.

4: És eljutunk a lényeghez. "No, de van hűtés, lesz hűtés:)"
Nem tudom, neked mi közöd van kockázatelemzés, minőségbiztosítás területhez. Felénk viszont egy ilyen kérdés után meg szokták kérni a kollégát, hogy inkább keressen más elfoglaltságot, és csukja be az ajtót maga után. A minőségbiztosítás alapja, hogy rossz kérdésekre keresünk válaszokat. Ott indulunk, hogy a rendkívül bonyolult technológiai lánc bármelyik, "biztonságosnak tekintett" pontján beütő hiba kritikus állapotba löki a rendszert, és mi van ezután. Itt nem illik keverni a statikus és dinamikus egyensúly fogalmát sem.
A tervezésnél kincstári optimizmus, a beütő katasztrófa után magyarázat és kifogás mindig lesz, nem kétséges. Ha már itt tartunk, inkább szavazok a japánokra, mint a hűbéri elvek mentén rostált, súlytalan, már csak nevében szakmai szervezetekre, a felelősség "kilúgozására" (igen, ezért releváns Kolontár).
Viszont ez a marketing és óriásplakátok világa, nem érdemes keverni a technológia fogalmaival.

5: Viszont valóban, az atom fordított világában neked van igazad!
Itt van például Dr. Petz Ernő, a Paksi Atomerőmű volt vezérigazgatója, akiről talán szabad feltételezni, hogy bármelyikünknél inkább tisztában van a VALÓS helyzettel, ráadásul a nukleáris technológiára tette fel az életét, szakmai karrierjét. Amikor fel merészeli tenni a kérdést, hogy jelen (akkori) politikai, szakmai, stb. környezetben szabad-e nekünk atomerőművet üzemelteti, neki fordít hátat a teljes szakma, eltűnik minden fórumról, közös nyilatkozatban határolódnak el tőle.
Ennyit a nyílt, objektív, egyenrangú, szakmai vitákról.

6: Dobálóztok itt a Gigawattokkal, Terawattokal.
Tényleg senkinek nem jut el a tudatáig, hogy az emberiség létezett a totális energiafüggés nélkül? Tényleg képtelen felfogni a díszes társaság, hogy az atomenergia által nyújtott "ingyen" energia (meg persze az összes katasztrofálisan szennyező technológiánk, amelyek valós árát az utódaink fogják fizetni) egyelőre csak arra volt elég, hogy jóval nagyobb populáció szembesüljön a környezet aktuális eltartóképességének határaival? Erre eddig mindig kollektív öngyilkossággal reagáltunk... Hogy csak például a közlekedés VALÓDI jövője NEM az önvezető autó, hanem egy intelligens taxi-busz-vonat rendszer, (amit egyébként évtizedek óta használnak a szállításban), csak itt az autógyárak és beszállító láncaik fenntartása a cél? Az alternatíva pedig a ma ismert(nek vélt) civilizáció totális összeomlása...

... és nincs itt senki, akinek eljutott volna a tudatáig, hogy a legfontosabb üzenet nem a sok rizsa, hanem a név, amit használok? Tényleg nevetséges... :-D

GyMasa 2017.07.07. 08:30:45

@Paks2:
...Hívsz egy taxit...
Es, akkor miert is van autom, ha taxit kell hivnom?
Ezt most komolyan gondolod?

...Egyébként az önvezető villanyautók korában a megosztott autóhasználatot prognosztizálják, tized ennyi autó elég lesz....
Ja, ez is egy teljesen hamis alapokra epülö tevhit.
Azon alapul, hogy valkik egyszer kiszamoltak, hogy az autok eletuk soran az idejük valami 94%-aban csak allnak valahol, es a maradek 6%-ban közlekednek.
Ebböl aztan levontak azt a következtetest, hogy eleg is lesz majd tizedannyi auto.
Sajnos rossz hirem van!
Ez is annyira jo kalkulacio, mint a lottos peldad.
Ugyanis az a 10%-nyi idö, amit az auto mozgasban tölt, az altlaban a reggeli es az esti csucsforgalom ideje, amikor a legotbb ember munkaba- es haza megy.
Tehat, nem folyamatosan van szukseg az össz autopark kapacitasara, hanem ket csucspontban mondjuk 80%-ra, a kozotte levo idoben pedig nappal 20%-ra, este meg mondjuk 10%-ra.
Tehat a "tizedannyi önvezetö auto"-val nem fogod megoldani a problemat.
...Részletesen dolgozzunk ki egy lényegtelen apró mellékrészletet...
Ne terelj ismet! Valaszolj a kerdesre!
Tudod, hogy pl. az ELMU-nek mi erdeke fuzodik ahhoz, hogy olcsobban adjon el kevesebb aramot?
Es, akkor szerinted az lenyegtelen, hogy meg ezt a keves bevetelt is meglopjak?
Ezt most kepes voltal teljesen komolyan leirni?
...mikor az egész alapjait nem érted?...
Szerintem ertem, csak mivel lathatoan fogalmad sincs rola, hogy mennyi erofeszitesbe kerul kialakitani egy biztonsagos felugyeleti rendszert, ezert inkabb szemelyeskedsz.
...Ez olyan, mikor a lábaleszakadt elvérző motorosnak bekötik a felhorzsolt kezét...
Ez egy teljesen rossz pelda, egy teljesen irrelevans dologra.
...Az okos fogyasztók nem csökkentik a fogyasztást, hanem amit lehet átterhelnek olyan időszakra, mikor bőségesen van áram...
Akkor vegre valami, amiben egyet is ertunk!
Sajnalatos modon azonban, ahogy sejtettem, ezzel nem fog csokkenni a fogyasztas mennyisege, tehat akkor ezek szerint ez egy olyan beruhazas, amivel az energiatakarekossagot nem fejlesztettuk, ugye?
...Az egyénnek is előnyös, mert kevesebbet fizet...
Hat, ebben nem vagyok 100%-ig biztos.
Tudod ezeknek a tözsde alapu rendszereknek mindig megvan az a kockazatuk, hogy oltari nagyot bukik rajta aki beszall.
Ezen felul nem vagyok biztos benne, hogy:
- eleg penzugyi nyereseget fog biztositani ahhoz, hogy ellensulyozza az esetleges (es a biztos) kellemetlensegeket
- az emberek szarakodni fognak vele, hogy felparameterezzek EGYENKENT az aramtozsdere kapcsolt "okos" cuccaikat.
- meg fog-e terulni az okositasba fektetett plusz penz.
...a rendszernek is előnyös, ...
Azt mar lattuk, hogy az ELMÜ-nek nem lesz elönyös.
Innentöl fogva szamomra kerdeses, hogy mekkora sikere lesz a dolognak.
...mert kevesebb drága áramot kell termelnie...
Az a resz, ugye megvan, hogy több lancszembol all az ellato halozat, es pl. az ELMÜ az nem termel egy gramm aramot sem?
...Fontos az erős öszeköttetés. Indokolt esetben - áttételesen - akár az északi tengerről is kaphatunk áramot...
Szerinted fontos lehet.
Az a resz megvan, hogy mar Nemetorszagbol sem kapunk sememnnyi aramot, hanem csak a kornyezo orszagokbol? Pedig Nemetorszag 500km-nyire van, az Eszaki tenger meg 2500 km-nyire.
Es, hogy mennyire draga a HVDC vezetek?
spectrum.ieee.org/energy/renewables/germany-takes-the-lead-in-hvdc
(1GW, 660km 10milliard EUR)
Es, akkor figyelembe veve az orszag energiaigenyet (illetve az altalad preferalt, atommentes rendszert), ami 3-8GW, kijon, hogy a mi reszunk ebbol 8GW, mert ugye a csucsra kell tervezni.
Tehat a 2500km-re, 8GW-ra ez nagyon durvan szamolva: 240 milliard EUR. (igen erosen lefele kerekitve)
(10Mrd/GW*8*(2500/660=3,78))
Ez legalabb 20 Paks2-nyi eromu ara, es ez csak a szallitasi kapacitas.

GyMasa 2017.07.07. 08:31:22

@Paks2:
"az "okos mosógép" honnan fogja tudni az aktuális árat?"
...Az internetről...
Irtam mar a biztonsagos rendszerekrol.
..."mennyi idő alatt jelennének meg ezek az "okosító készletek"?"
Nemtom. Talán 5-10 év alatt...
HAHAHA! ha szerencsed van, akkor ki fog a rendszer birni 5-10 NAPOT!
...Miért kérdezed?...
Mert ezekkel a keszletekkel egy egesz orsazg szintjen boduletes karokat lehet okozni, es meg egy ELMÜ szintü ceget is csodbe lehet vinni par ev alatt.
..."az ELMŰ mit nyer az Amazonról megvett okosmosógépen?"
Kevesebb áramot kell előállítania a drágább módszerekkel....
Az ELMÜ nem allit elo semennyi aramot.
"- Rohadt drágán ad el kevesebbet,
VAGY
- Olcsón ad el többet."
...Financiálisan neki kurvamindegy....
Igen, de megint csusztatsz, mert nem ez volt a kerdes, ez csak egy premissza volt.
A kerdes az volt, hogy szerinted miert eri meg neki kevesebbet eladni olcsobban?
Az ugyanis "financialisan" rossz üzlet neki.
...A közösségnek az az érdeke, hogy minél olcsóbb legyen a termelés...
Ebben igazad is lenne, ha a "közösseg" termelne aramot, de mivel az egesz ellatasi lanc mindegyik elme kökemenyen kapitalista, profiterdekelt vallakozas, ök a profitot fogjak valasztani a "közössegi erdek" helyett.
Ez tehat azt jelenti, hogyha kevesebb aramot fognak eladni, akkor arra nagyobb arrest fognak ratenni, hogy legalabb szinten tartsak a nyereseguket.
...az egyéneknek az az érdeke, hogy minél olcsóbban tudják kielégíteni az igényeiket....
Nem, neki az az erdeke, hogy Ö minel olcsobban kapja meg az aramot.
Illetve van ket masik immaterialis erdeke is:
- Minel egyszerubb legyen a rendszer,
- MINDIG legyen aram.
A mondat masodik fele az ellato ceg erdeke.
...A kettő szerencsésen találkozik....
AKkor figyeljel csak! Ez a ket fel nem egyenrangu a mostani rendszerben.
Az ELMÜ siman lenyom barkit, akit csak akar.
Szerintem sokkal tobbet segitene egy valodi verseny a piacnak.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.07.07. 08:35:25

@BaitHrunner: "a te "szagértelmeddel" biztosan nem vetekedhet."

Azzal természetesen nem, az összes szokásos téves és hazug állítást elsütötték. De még Dorottya Veres szakértelméhez sem érnek fel, azt hiszik a széndioxidot vissza lehet sajtolni a földbe.

GyMasa 2017.07.07. 08:37:54

@Dorottya Veres:
...Az "önvezető" autóval kicsit óvatosabban...
Jah, az egyik kedvenc temam ez is.
Ha tolem kerdezi meg valaki, hogy mikor lesznek "önvezetö autok" akkor eloszor is visszakerdezek, hogy mit ert Ö önvezetö auton.
Ugyanis a kormany, es pedalok nelkuli dobozok meg szerintm olyan jo 50 evnyire vannak.
Elegge marketingbullshit ez a "2020-ra itt onvezeto-auto kanaan lesz".
Konnyu am, az USAban, Kaliforniaban, meg Nevadaban "önvezetni", ahol:
- SZelesek es tukorsimak az utak
- A felfestesek mindik megvannak, es jol lathatoak
- Esö is csak igen ritkan esik (merugye mindket allam erosen sivatagos)
- Havat meg az ott elok nagy resze eleteben nem latott.
Probalal csak kitenni agy 1000%-ig balesetmentes Google önjaro bütyköt, januar kozepen, egy suru hoviar kozepen, derekig ero hoban Alaszka eszaki reszen utjara engedni!
Na, ha az megy 99.99999%-os rendelkezesre allassal, akkor jott el az onvezeto autok kora.
Ha az "önvezetö auto" azonban a "viszonylag kenyelmesen halad magatol az autopalyan", akkor azt mar elertuk.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.07.07. 08:38:02

@GyMasa: "a profitot fogjak valasztani a "közössegi erdek" helyett."

Azért szerencsés felállás, ha a kettő egybeesik.

GyMasa 2017.07.07. 08:39:27

@Dorottya Veres:
...Az ipar nem így működik és a lakossági fogyasztás a teljes fogyasztás kicsi része, talán velük lehet szórakozni, de nagy gyárakkal nem...
Jah, vannak ilyenek.
Joska bacsi, vegyen egy nagy levegot, mert most dragabb lesz az aram, es a vastudo kikapcsol 10 percre...

GyMasa 2017.07.07. 08:40:11

@Dorottya Veres:
...Ez mennyiben lesz hatással az árra?...
Kurvara megemeli?

Womb Raider 2017.07.07. 09:11:09

@G.R.Reventlov: "Tényleg senkinek nem jut el a tudatáig, hogy az emberiség létezett a totális energiafüggés nélkül? "

Ó... ekkora szamárságot régen hallottam. De rajta, arccal a kőkorszak felé! Minek fejlődni, ha a leépülés olcsóbb (és biztonságosabb...ja... egy sz@rt...)
Energia nélkül nem létezhetsz. Kezdve a legegyszerűbb, a kémiai energiából termelt hőenergiától (tűz) a nukleáris (majd lassan talán a fúziós) energiatermelésig bezárólag. Ha csak abból az energiából kellene fenntartanunk magunkat, ami a napsugárzásból származik (jó, a szél, a víz, a fotovoltaikus is az...) nagyon nagy bajban lennénk. Nem állítom, hogy lehetetlen , hiszen az állatok is jól elvannak Isten szent ege alatt... de biztos mohóságnak tűnik, én személy szerint picit többre vágyom....

Ha nem haragszol, a kisregényed többi felvetésére nem nagyon ttérnék ki külön-külön, mert megint oda fogunk jutni, hogy mivel nem garantálható az abszolút biztonság, így nem is szabad semmit sem építeni. Amíg nem tudod értelmezni egy-egy esemény bekövetkeztének valószínűségét, annak hatását a kockázatra, nem tudod felfogni, hogy kockázatvállalás nélkül nincs létezés, addig teljesen értelmetlen a diskurzus.
A napi életben használt eszközök messze nagyobb kockázatot jelentenek a biztonságodat illetően. Egy nyomorult kávéfőzésben a gázon, abban több a kockázat, hogy megsérül, akár maradandóan... sőt.. ne adj isten meg is halsz.
Vagy a gyakorivá vált CO mérgezések kapcsán is lehetne követelni, hogy azonnal szüntessék be a gázfűtést, mert évente 10-20 ember hal meg ebből kifolyólag és a gázrobbanásokról már ne is beszéljünk. Az autód totális életveszély, mert nincs 100%-os garancia, hogy a légzsák kritikus helyzetben kinyílik, vagy nem ragad be a gázpedál, vagy bármi...kigyullad, leég... millió példa van:
Olyan elvárásokat támasztasz az atomenergiával szemben, ami a normál életben megszokottaktól messze elrugaszkodott, inkább tűnik akadékoskodásnak, mint törekvésnek a biztonság irányába.
Ha majd az ipar minden ágában olyan szigorú szabályok érvényesülnek, akkor lépjünk szintet az atomenergia terén is.

A másik... zavaró, hogy olyasmit igyekszel nagy lendülettel cáfolni, amit senki nem állított..

Womb Raider 2017.07.07. 09:17:59

@Paks2: "De nem vagyunk olyan gzadagok. Ha 3 Paks2-t építesz, megduplázod az államadósságot."

Ez konkrétan nem igaz :) ha durván 40mrd EUR-nak vesszük a 3*2blokkot (nyilván nem kerülne háromszor annyiba...) az adósságunk meg valahol 80mrdEUR környékén mozog. Miért kell egy perc alatt cáfolható füllentésekkel próbálkozni?

Womb Raider 2017.07.07. 09:21:47

@Paks2: " De még Dorottya Veres szakértelméhez sem érnek fel, azt hiszik a széndioxidot vissza lehet sajtolni a földbe."

Mindent lehet.. nem ez a kérdés.. hanem az, hogy mennyibe is kerül (mennyiben változtatja ez meg az energiatermelés költségét (naná, hogy emeli) és még az is kérdés, hogy ha ennyire optimistán kezeled az egyébként nem nagyon létező technika lehetőségeit és biztonságos, örök időkre megoldással szolgáló módszernek tekinted, akkor talán a nukleáris hulladékkezelés terén is lehetnél ennyire optimista.
Röviden: dobd ki a kettős mércédet.

GyMasa 2017.07.07. 09:25:27

@G.R.Reventlov:
...1: Élő példákat hoztam arra, ...
Elo peldat hoztal a Nirvana-ervelesi hibara.
100%-ig biztonsagos rendszer nincs. Tervezett kockazat van, meg allami szintu eloirasok, hogy kordaban tartsak a vallakozasok vegtelen profitehseget.
...2: Konkrét példán mutattam meg, hogy "nyalod be a brosúrát": a kritikus hűtés nem pár óra, hanem hetek, hónapok kérdése....
OK, akkor kerlek vazold mar, hogy pl. Paksx eseten hol latod azt a kockazatot, hogy nem sikerul biztositani a hutest a szukseges ideig?
...3: Ismétlem, és javíts ki, ha tévedek...
Lasd fentebb! Kerlek, vazold nekem azt a helyzetet, amikor nem lehetseges Paksx hutese a megfelelo ideig?
...4: És eljutunk a lényeghez. "No, de van hűtés, lesz hűtés:)" ...
Ez nem ugy megy, hogy feltetelezzuk a legrosszabbat, es megnezzuk, milyen kovetkezmenyekkel jar a bekovetkezese, illetve mekkora annak a valoszinusege?
Ezutan megkeressuk azt a vedelmet, amelyik megfelel a HATALYOS eloirasoknak, es a legolcsobban teljesiti azokat.
(tudod, üzleti valallkozas!)
.... Ha már itt tartunk, inkább szavazok a japánokra,...
Mondd csak, lattal te mar egyaltalan japanokat, ugy kozlerol?
Esetleg dolgoztal is veluk?
...Viszont ez a marketing és óriásplakátok világa, nem érdemes keverni a technológia fogalmaival...
Igen, es a mindenfele ideologiakat is a leheto legtavolabb kellene tartani a technikai kerdesektol, ami neked eddig nem sikeult maradektalanul.
...5: Viszont valóban, az atom fordított világában neked van igazad!
Itt van például Dr. Petz Ernő,...
Erröl nem tudok semmi, ugyhogy velemnyt sem nyilvanitok.
...6: Dobálóztok itt a Gigawattokkal, Terawattokal.
Tényleg senkinek nem jut el a tudatáig, hogy az emberiség létezett a totális energiafüggés nélkül?...
Hogyne letezett volna!
Az a resz is megvan, hogy technologia sem volt akkoriban?
Voltak veres csatak, ahol nem ejtettek foglyokat, hanem a csata utan a csatateren leszurtak mindenkit, aki nem volt kepes onerobol elhagyni azt?
Nem volt orvosi ellatas, nem volt internet, nem voltak autok, csak igen keves ambernek adatott meg, hogy parszaz km-nel messzebbre jusson a vilagban, meg ilyenek.
Te ezt a vilagot szeretned vissza?
...Tényleg képtelen felfogni a díszes társaság, hogy az atomenergia által nyújtott "ingyen" energia...
Senki nem allitotta, hogy az atomenergia ingyen lenne.
Ellenben az idojarasfuggok mellett allando erv az "ingyen fuj a szel" meg az "ingyen sut a nap" mantra.
... (meg persze az összes katasztrofálisan szennyező technológiánk, amelyek valós árát az utódaink fogják fizetni)...
Az atomeromuvek normalis esetben nem szennyeznek, csak, ha valmai (minden balaeset utan egyre durvabb ) eset tortenik veluk.
Ellenben a köolaj ipar, a vegyipar, meg az elelmiszeripar az normal ügymenet eseten is szennyez.
... egyelőre csak arra volt elég, hogy jóval nagyobb populáció szembesüljön a környezet aktuális eltartóképességének határaival?...
Szerintem, amig Möszijjö Pierre, a francia gazda evente, hektarokenkt 10000EUR tamogatast kap az EU-tol, hogy NE vessen semmit a foldjeibe, addig sehol sem vagyunk az "ellatokepesseg hatarainak kozeleben".
Amirol te beszelsz, az az ellatas koncentraltsaga (ehezok Afrikaban).
... Hogy csak például a közlekedés VALÓDI jövője NEM az önvezető autó, hanem egy intelligens taxi-busz-vonat rendszer...
Nem vagyok biztos benne.
Nekem pl. jobban tetszik, hogy otthon all egy sajat auto, amelyikkel akkor megyek es oda. ahova csak akarok.
Legaladdis ugy kb. 1000km-ig a sajat auto (vagy aberelt auto, ahogy jobban tetszik) a legversenykepesebb kozlekedesi forma. (legalabbis nekem. Vannak, akiknek nem problema kifizetni 1000 EUR-t egy ilyen utert repulovel, nekem jobban tetszik a 250 EUR-os ar sajat autoval)
Eleve kb. 600 km alatt a repulo semmilyen tekinetetben nem versenykepes.
A Taxi-busz-vonat lehet jo megoldas, ha valaki egyedul utazik minimalis csomaggal nem tul messzire.
De egy 5 fös csaladot egy 2 hetes utazasra az EU-n belul egy remalom (es nem mellesleg teljes anyagi csod is)a taxi-busz-vonat komboval utaztatni.
Felreertes ne essek, nem a Taxi-busz-vonat ellen beszelek, csak annyit batorkodtam megjegyezni, hogy bizony vannak (mindig van) olyan eset, amire nem lesz ervenyes az altalanos szabaly.
...(amit egyébként évtizedek óta használnak a szállításban)...
Ami ugye egy üzleti vallakozas, tehat elegge felesleges összehasonlitani a maganemberek utazasaval.
..., csak itt az autógyárak és beszállító láncaik fenntartása a cél?...
Igen, tarsadalmi szinten elkepzelheto, hogy kisebb kart okoz a tarsadalomnak, ha nem szantjak be az egyik legerosebb foglalkoztatojat a gazdasagnak, egyik naprol a masikra.
...Az alternatíva pedig a ma ismert(nek vélt) civilizáció totális összeomlása...
Hamis dilemma!
Nem vagy te kicsit paranoid?

GyMasa 2017.07.07. 09:32:37

@Paks2:
...Azt hiszik a széndioxidot vissza lehet sajtolni a földbe...
Azt Abdulka, az alter-egod, dobta be a "Köztudatba", ha nem zavar....
"@Dorottya Veres: A fejlődés egyik állomása lehet: sequestration.mit.edu/tools/projects/index_capture.html Már ahol megvalósítható... "

GyMasa 2017.07.07. 09:33:37

@Paks2:
...Azért szerencsés felállás, ha a kettő egybeesik...
Ja, es mi van akkor, ah mondjuk eppen nem esik egybe, mint az esetek 99+%-aban?
Akkor lesz egy szar, draga rendszerunk?

GyMasa 2017.07.07. 09:40:47

@Dorottya Veres:
...Ez konkrétan nem igaz :) ...
Cicuka feltalalja itt az Alternativ matematikat is!
Különeb meg rosszul szamoltal!
Kihagytad a "fidesz ellopja a 4x-eset" faktort!

Womb Raider 2017.07.07. 09:43:49

@G.R.Reventlov: "... és nincs itt senki, akinek eljutott volna a tudatáig, hogy a legfontosabb üzenet nem a sok rizsa, hanem a név, amit használok? Tényleg nevetséges... :-D"

Nekem azt üzeni a nicked, hogy egy soha nem volt világban élsz, annak kitalált problémáit akarod megoldani, utópisztikus álomvilágban, a racionalitástól távolodva próbálsz követelményeket támasztani .

"SEMMIT nem tehetsz ellene, csak hűtöd, hűtöd folyamatosan, és ha közben bármi gond támad, akkor magolvadás lesz a vége. "

Ééééés.... gyakorlatilag ezzel, a hűtéssel mindent meg is tettél.. a "mi lenne, ha" játékot felejtsd már el. Hány zónaolvadás volt eddig? Nálunk az ezen események lezajlását kiváltó tényezők közül melyik áll fenn?
Végüső soron... ha be is következik egy zóna-olvadás (matematikailag nyilván meghatározható valamekkora, nem nulla valószínűséggel) akkor sem lesz "atomhalál" fél Mo.-n. Az olvadék felfogása megoldott, a külvilág felé minimális eséllyel juthat ki radioaktív anyag. Mit akarsz még? Az feltűnt, hogy üzemi helyzetben a reaktorban felszabaduló hőmennyiség messze nagyobb és akkor is meg van oldva, 13-14 hónapon át ennek a hőmennyiségnek a folyamatos elvonása (jééé... abból van a villany!!!) nem 8 MW-nyi, hanem GW nagyságrendű hőtranszportot tart fenn a rendszer. Zökkenőmentesen, évek óta.. de nyilván nem zárható ki, hogy kisbolygóval ütközünk, vagy Izrael Busehr helyett Paksot bombázza porig... na, mivel ennek kivédésére nincs megfelelő terv és műszaki megoldás, azonnal le kell állítani a beruházást.
Nem kell annyit cizellálni. Be vagy tojva a nukleáris berendezésektől, vagy nem szeretnéd, ha a fidesz építtetne atomerőművet vagy mindkettő...

GyMasa 2017.07.07. 09:49:58

@Dorottya Veres:
Ervelesi hiba:
hu.wikipedia.org/wiki/Nirv%C3%A1na-%C3%A9rv
Ezert nem jo otlet ideologiak menten ervelni, föleg nem müszaki kerdesekben.
Elöbb-utobb elöjönnek azok a franya szamok, meg tenyek, es akkor aztan jon a naci kartya, es veget is ert az erdemi vita... (mondjuk nem mintha elotte lett volna olyan.)

Womb Raider 2017.07.07. 10:00:12

@G.R.Reventlov:

Na, ehun, e: Nem kő ide energia: primitivetechnology.wordpress.com és a hozzá kapcsolódó youtube csatorna :www.youtube.com/channel/UCAL3JXZSzSm8AlZyD3nQdBA

(én amúgy oda vagyok a srácért, fantasztikus az ötlet és a megvalósítás is tökéletes. Mondjuk pár hónapot biztos szívesen eltöltenék az ausztrál (vagy új-zélandi) dzsungelben és ősemberest játszanánk... de pont múltkor voltam a migrénem miatt MRI-en és ilyen berendezést egyelőre nem láttam kő-fa-lián felhasználásával építve.

Womb Raider 2017.07.07. 10:04:55

@GyMasa: "Kihagytad a "fidesz ellopja a 4x-eset" faktort!"

Páff... megbuktam. :( viszont a számítás úgy sem jó... ha ez az állítás lenne igaz, akkor megháromszoroznánk az államadósságot.. hűűű...
www.memeologist.com/wp-content/uploads/2017/05/14c3040ffe7bb2fc49bd357b8cc71727.jpg?67ef12

Womb Raider 2017.07.07. 10:07:58

[Most szóltak a Központból, hogy "Gyémánt Fokozatú Paks II Símogató" lettem, két fizetési osztályal léphetek feljebb!!! Szupiiii!!! Négy táblával több napelemet tudok venni a fészer tetejére! Köszönöm Kubatov! Hajrá Viktor!]

GyMasa 2017.07.07. 10:17:28

@Dorottya Veres:
Semmi baj, nem a te hibad!
Ez a 4x-es faktor ugyanis rugalmas.
Mindig akkora, hogy fedje az ideologiat.
Termeszetesen mindig csak azokkal az üzletekkel kapcsolatban kell szamitasba venni, amik nem illenek az ideologiai portfolioba!
Tehat, pl. egy szeleromunel OSZTANI kell ugyanezzel az egyutthatoval.

molnibalage 2017.07.07. 10:31:45

@Paks2: Bullshit duma. Minden fogyasztómat akkor használom, amikor szükség van rá. Nincs mit átterelni. Akkor megy a mosógép és mosogató, amikor nekem jó. A fényre akkor van szükségem, amikor felnyomom a villanyt. A számítógépemnél dettó...

A smart grid és a köré épülő ilyen kommentek a XXI. század legnagyobb bullshitje. Az emberek nem passzióból fogyasztanak áramot és nem tudsz semmit odébb terhelni. Nekem ne kezdjenen el a mosógép hajnali kettőkor mosni, mert valaki szeritn akkor jó, stb.

Ez nettó faszság.

Womb Raider 2017.07.07. 10:51:16

@Paks2: "Bármikor használhatod, amikor akarod. Ha zavar a változó ár kötsz határidős üzletet az áramra. Devizára, nyersanyagra most is kötnek, ha biztosítani akarnak egy rögzített jövőbeni árat. Sajnos ilyen a világunk, jobb, ha megszokod, a szocializmus nem jön vissza."

:) Jelenleg pont így állunk... egy éves szerződéssel 16Ft-ért vásárolunk. Ennél hosszabb időtartamra sajna nem lehet. Meg mivel van kettő számításba vehető kereskedő, olyan nagy mozgástér sincs, de azért lehet ronda nagyokat blöffölni. A szocializmus nem tudom, vissza jön-e valaha, a jóslás a te szakmád, de azt gondolom, igény volna rá :) A kapitalizmus kétségkívül más, de hogy a tömegek számára jobb-e mint a szocializmus... nos ezen sokat lehetne elmélkedni. Amúgy lehet ilyen is, vagy olyan is egy rendszer, a politikusokon dől el, hogy élhető-e.

GyMasa 2017.07.07. 10:51:50

@molnibalage:
Nekem vannak egyeb aggalyaim is az ilyen okos halozatokkal...
SZerintem roppant veszelyes, ha ilyen fuggetlenul mukodo Tözsde-o-matatkra bizzuk szabalyozast, ilyen elosztott döntesi korrel...
Eleve roppant idöigenyes felparameterezni ezeket az algoritmusokat.
Aztn, ha teljesen magukra hagyjuk oket, akkor az azert szep galibat okozhat, ha az ajanlati ar leesik mondjuk 20HUF-ra, es 500 000 mosogep kezd el mosni egyszerre.
Mi tortenik, ha tobben kezdenek el mosni, mint amennyi energia van?
Ja, es milyen idointervallumok lesznek a rendszerben?
Masodpercenkent kell majd az 500 000 mosgepnek alkudoznia az ELMÜ kinalati szerverevel?
Vagy, ha mar elkezdte a mosast, akkor vegigi is csinalja azon az aron?
Mi van, ha mosas kozben hirtelen elall a szel, es beesteledik?
Akkor abbamarad a mosas, vagy felmegy az ar, es vegul 3x annyiba kerul a mosas, mint terveztuk?
Aztan az is mulatsagos, hogy cicuka szerint ezzel a tözsdevel "mindenki nyer"!
A tözsdenek pont az a lenyege, hogy bizony sokan bukank rajta.

GyMasa 2017.07.07. 11:09:52

@Dorottya Veres:
...Jelenleg pont így állunk... egy éves szerződéssel 16Ft-ért vásárolunk...
Na, es eppen itt van a lenyeg!
Ha Paks 12HUF-ert termel, akkor gyakorlatilag lefele max 4 HUF a mozgastere az arnak, felfele viszont gyakorlatilag korlatlan....
Hiszen a szabadpiaci aramtozsdenek nincs garanatalt felso ara, mondjuk a 34 HUF, ami lakossagi aramar...
Ahogy nezem, ez nem egy nulla kimenetü jateknak tunik nekem.
Es, itt jon kepbe, hogy ugy latszik, hogy a szolgaltato nem nagyon tud erdemi arengedmenyt ajanlani cserebe a rugalmas terhelesert.
AHol ugye mondjuk 10 000HUF a havi villanyszamla, ott nem hiszem, hogy 2000HUF-nal nagyobb csökkenest el lehet erni.
Es ehhez ugye az kell, hogy maximalisan, MINDIG "nyerjen" az ügyfel az aramtozsden...

molnibalage 2017.07.07. 12:05:24

@GyMasa: Én csak az alapvető fogyasztói oldalról közelítettem meg. Ha a legelső lépésen elbukik az ötlet, akkor kurvára semmi értelme a további vizsgálatnak. Az, amiket leírsz azokat akkor kellene vizsgálni, ha lenne bármi értelme az egésznek. De nincs.

A fogyasztók akkor mennek, amikor szükség van rá, nem lehet ütemezni a fogyasztást. Ez egy kruvanagy mítosz... Megrakom a mosógépet esete 6-kor és majd 2-kor alvás közben nekiáll mosni meg centrifugálni? A szomszéd meg én is biztosan örülni fogunk... Aztán meg akár reggel 8-gi rohad a ruha a gépen. Fasza... Vagy porszívozni is hajnalban fogok...?

Ráadásul cicuka és a többi balfasznak nem tűnik fel, hogy milyen kurvasokat költenek olyan fogyasztások ütemezésére, amik a teljes fogyasztásban csepp a tengerbe kategóriát jelentik. Meg sem éri foglalkozni ezekkel.

GyMasa 2017.07.07. 13:32:36

@molnibalage:
Ja, en is ezt probalom elmagyarazni, hogy en, szemely szerint nem szaroznek ezzel az egesszel, ert egyszeruen nem eri meg ido pocsekolni ra.
Raadasul, alaposan alulbecsuli a koltsegeket, es felulbecsuli a varhato nyereseget.
Plusz, mar ott is elverzik a dolog, hogy az ELMU rohadtul nem erdekelt abban, hogy barki akarcsak egy grammal kevesebb aramot hasznaljon, az meg aztan foleg nem, hogy meg azt olcsobban is adja...
Ja, es meg raadasul a nyakaba vehetne a koordinalo IP infrastruktura kiepitesenek, es karbantartasanak a terhet.

Womb Raider 2017.07.07. 13:45:11

Shortoljunk szerda reggelre 1.45GWh-t megújulókból!

abdul hackeem 2017.07.07. 19:31:11

@molnibalage: Most hagytam abba a röhögést. Te nyertél.
A mosógépben hagyott ruha pusztításához képes a majaki környezetkárosítás csak közönséges kofalárma volt.

G.R.Reventlov 2017.07.07. 19:42:16

@Dorottya Veres: Bocs, de nekem inkább ez tűnik szamárságnak:

Dorottya Veres, 2017.07.04. 06:05:38 - "Viszont a félelmeidnek sincs sok reális alapja. A reaktor leállása (üzemzavar, bármi) néhány kritikus órára kell megoldani a remanens hő elvezetését, utána már nem fenyeget egy esetleges zónaolvadás veszélye. Olvassál már néha a témában szakirodalmat, mert így nehéz érdemben eszmecserét folytatni."

Ezzel szemben a helyzet az, hogy leállás után egy héttel az "öregecskedő" Paks1 egyetlen blokkjában, egy 3.5m belső átmérőjű acélhengerben 2MW hő keletkezik folyamatosan. Az pedig elég sok, el kell vezetni, mert ha nem sikerül, akkor leolvad, akár egy héttel a leállás után is. Ennek alapján az idézett állításod helytelen volt, és saját levezetésed szerint te vagy az, akivel nehéz érdemben eszmecserét folytatni.

Ezzel szemben viszont...
- "az emberiség létezett TOTÁLIS energiafüggés nélkül" -> "arccal a kőkorszak felé" ?
- "jééé... abból van a villany!!!" ??
- "nem kő ide energia" ???
Gratulálok, több érvelési hibára is iskolapélda, melyikkel kezdjem? Strawman? Black or White? Ad hominem? Appeal to Emotion? ( yourlogicalfallacyis.com ) Nem látom sok értelmét rámutatni mindarra, amit NEM írtam, csak számodra kényelmesebb volt odaképzelni.

"Nekem azt üzeni a nicked, hogy egy soha nem volt világban élsz, annak kitalált problémáit akarod megoldani, utópisztikus álomvilágban, a racionalitástól távolodva próbálsz követelményeket támasztani."

Magyarul: halvány fogalmad sincs, de nyilván hülye vagyok, hiszen nem értek egyet veled, pedig te képviseled az igazságot és a fejlődést. Hát erre mit is mondhatnék? Halleluja!

@GyMasa: szerintem ne raboljuk egymás idejét, nem vagyunk közös nevezőn
- Csak addig szerettem volna eljutni, hogy ha már kockázatokról beszélünk, ne azzal kezdjük, hogy eltekintünk tőlük :-)
- Nem terveztem sose atomerőművet, de tisztában vagyok azzal, hogy hihetetlen bonyolult szerkezet. Egy darabig követtem a San Onofre hőcserélő-csere vicces történetét; Fort Calhoun homokzsákos biztonságát; Pilgrimet, a "megbízható zsinóráram forrását" a melldöngetés másnapján kiüti a hóvihar; a kétmillió dolláros "kitty litter bomb"... :-) Valahogy nyögvenyelősebbnek tűnik, mint a közismert marketing, csak ezt keresni kell. Lásd még: Single Point of Failure. EZ az, amit nem szeretünk egy műszaki rendszerben, viszont definíció szerint ez minden óriás energiaforrás egy hálózatban - de hát ez a "fejlődés" útja és kész.

Éljenek a mosógépek, shortoljunk gigawattokat.

GyMasa 2017.07.07. 19:58:24

@G.R.Reventlov:
...szerintem ne raboljuk egymás idejét, nem vagyunk közös nevezőn...
Ahogy gondolod.
... Csak addig szerettem volna eljutni, hogy ha már kockázatokról beszélünk, ne azzal kezdjük, hogy eltekintünk tőlük :-)...
Ki akart eltekinteni bármilyen kockázattól???
De azért ne is essünk már át a ló túloldalára, jó?
Tehát, kockázatok vannak, és mindig lesznek is, de ezekkel együtt kell élni.
Továbbra is kíváncsi vagyok arra (mostmár akár eltúlzott is lehet) scenarióra, amikor a paks-i reaktor hűtése nem biztosítható a Dunából.
...Lásd még: Single Point of Failure...
És, szerinted mit kellene csinálni?

molnibalage 2017.07.07. 20:36:45

@abdul hackeem: És ezeknek mi köze egymáshoz? Az smart grid, mint koncepciónak semmi köze ahhoz, hogy mivel termeled meg az áramot. A legalapvetőbb fogalmakat sem érted.

De mond csak, te cicuka hanyadik álregje vagy már...?

gigabursch 2017.07.07. 20:52:47

@molnibalage:
Vigyázz! ez egy 32 nevű ságvári.
Cicuka = (kb.) mindenkit börtönbe = DV egy HP = Paks2 = Abdul Hackem....
HA van fizetett ember ebben a komment-tengerben, akkor cicuka személyesen az.
Másképp hogyan győzné???

Csak árulkodó, mikor egy másik nickjén reagál egy adott kérdésre...

Majd a végén ezt is lelövik, mint egy rühes kutyát...

abdul hackeem 2017.07.07. 20:59:43

@molnibalage: www.irena.org/DocumentDownloads/Publications/smart_grids.pdf
"This report provides six case studies, from Denmark, Jamaica, the Netherlands, Singapore and the United States (New Mexico and Puerto Rico), to illustrate how smart grid technologies are ena-
bling higher shares of renewable energy."

abdul hackeem 2017.07.07. 21:07:20

@molnibalage: @gigabursch: Azok után amit ideokádtok, ti vagytok a bizonyíték, hogy A.E.-nek igaza volt az emberiséget illetően.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.07.07. 22:00:23

@GyMasa: ".... Ha már itt tartunk, inkább szavazok a japánokra,...
Mondd csak, lattal te mar egyaltalan japanokat, ugy kozlerol?"

Láttam már japánt kurva közelről.

B E L Ü L R Ő L !

Dugtam japán csajt, tanítottam japánokat, dolgoztam japánokkal. Mindnek két füle van és egy orra, semmi különös. Viszont tolvaj japánt nem láttam - bár nyilván olyan is van. Becsületesek, egyenesek, vállalják a felelősséget, ha elbasztak valamit. Elismerem, egy bunkó magyarnak a japánok sok tulajdonsága lehet idegesítő. Megvannak az előnyeik, hátrányaik, mint minden nemzetnek. Választást láttam, nem nyűgözött le, de gyűlöletkampányt pl. nem láttam náluk. Nem hiszem, hogy megvan az erkölcsi magasságod lesajnálni egy nemzetet.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.07.07. 22:09:18

@Dorottya Veres: "Ez konkrétan nem igaz :) ha durván 40mrd EUR-nak vesszük a 3*2blokkot (nyilván nem kerülne háromszor annyiba...) az adósságunk meg valahol 80mrdEUR környékén mozog."

Igazad van, próbáltam konzervatív értéket mondani. Valójában 160 milliárd lenne, mivel nem látott még a világ fideszes nagyberuházást négyszeres ár alatt megállni. Ha külföldi példát szeretnél durva költségtúllépésre, ott van a Hinkley Point C.

De mindegy is, hiába vergődsz, papíron is bőven 100% fölé menne az államadósság.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.07.07. 22:11:53

@molnibalage: "Minden fogyasztómat akkor használom, amikor szükség van rá. "

Nyugodtan megteheted, senki nem kötelez, hogy ne a legdrágább áramot használd.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.07.07. 22:13:34

@gigabursch:

Ezt írtam már én is többször, de sajnos mindig akad valaki, aki bedől az új nickjének és leűll vitatkozni vele.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.07.07. 22:13:40

@GyMasa: "szep galibat okozhat, ha az ajanlati ar leesik mondjuk 20HUF-ra, es 500 000 mosogep kezd el mosni egyszerre."

Ha valami félanalfabéta mérnök tervezi, ez is előfordulhat. Azért majd biztos kicsit átgondolják.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.07.07. 22:16:21

@GyMasa: "10 000HUF a havi villanyszamla, ott nem hiszem, hogy 2000HUF-nal nagyobb csökkenest el lehet erni."

Azt mondtátok, hogy a németek alig bírják kifizetni a villanyszámlát. Biztos nagyon örülnének egy kétezer forintos csökkenésnek is. :))

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.07.07. 22:18:44

@molnibalage: "2-kor alvás közben nekiáll mosni meg centrifugálni? A szomszéd meg én is biztosan örülni fogunk."

Költözz ki a panelből, és vegyél egy rendes mosógépet. A hálószobában csukott ajtónál sose tudom, hogy a szomszéd fürdőszobában mikor működik a mosógép.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.07.07. 22:23:40

@GyMasa: "az ELMU rohadtul nem erdekelt abban, hogy barki akarcsak egy grammal kevesebb aramot hasznaljon"

Nem érted. Vesz valamit valamennyiért, és valamennyiért eladja. Nem abban érdekelt, hogy minél többet eladjon bármi áron. Abban érdekelt, hogy minél olcsóbban szerezze be, amit ígyis-úgyis elad, ezért ha valamit olcsóbban szerez be, abból a vevőnek is ad árengedményt, ha valamit drágán kell beszereznie, a vevőre is áthárítja a költséget. Neki megvan a százaléka, ezen túl a vevők legjobb kiszolgálása a jólfelfogott saját érdeke is.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.07.07. 22:28:07

@GyMasa: "Ki akart eltekinteni bármilyen kockázattól?"

Ti. Azt szajkózzátok, hogy nem kell a kockázattal törődni, kicsi a valószínűsége.

A legutolsó propellert is biztosítják, benne van az LCOE-ban, ha Paks2-re biztosítást kötnél, rögtön 60%-kal megnövekedne az ára, ezt nem kommunikálod az állampolgárokkal. Ha lesz havária, majd rájönnek úgyis, hisz azt ők fizetik.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.07.07. 22:32:19

@gigabursch: "Cicuka = (kb.) mindenkit börtönbe = DV egy HP = Paks2 = Abdul Hackem...."

Az első három egyenlőséget mindenki tudja, nem titok. Áruld el, az utolsóra hogy jöttél rá? :))

Munkásságom előtti tisztelgésnek veszem, hogy A.H.-val azonosítasz.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.07.07. 22:37:53

@gigabursch: "HA van fizetett ember ebben a komment-tengerben"

Titeket, atomtrollokat Kubatov fizet, ezt mindenki tudja. De engem ki fizetne szerinted?

abdul hackeem 2017.07.07. 23:01:20

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Na itt az atomtudós paradicsomfonnyasztó demenciás angoltanár Józsinéni is.
"leűll vitatkozni vele." magyarul se tudsz vazze.
Most kezdődik a műszakod a kecskékkel? Vagy kutyákkal? Tudod, mindenki saját magából...
Te ostoba internetszennyező troll.

Womb Raider 2017.07.08. 06:02:33

@abdul hackeem: "A mosógépben hagyott ruha pusztításához képes a majaki környezetkárosítás csak közönséges kofalárma volt."

Hihetetlenül csőlátásúak vagytok...
A logikátok alapján Bhopal után azonnal fel kellett volna hagyni a vegyipari termeléssel, a Contergan ügy után pedig a gyógyszergyártással...Erőlködtök, hogy bebizonyítsátok, az atomenergia elpusztítja az emberiséget, mert voltak balesetek. Az emberiség technikai fejlődését végigkísérték a különféle okokra visszavezethető balesetek. ha az első után az általatok elvárt óvatossággal és minden kockázatot elutasítva reagáltunk volna, meg mindig bogyókat gyűjtögetnénk, mert a vadászat is számos veszélyt rejt.
A világban atomreaktorok százai teszik a dolgukat, kutatóintézményekben, erőművekben, katonai célú létesítményeken, katonai és polgári járműveken. Ti meg az atomenergia alkonyáról makogtok, miközben lassan (pár éven belül) az űrutazásban való felhasználásuk irányába is lépések történnek. Valószínű, amennyiben sikeresek lesznek az első kísérletek, hatalmas áttörés küszöbére érünk a bolygóközi utazás idejének elfogadható szintre való csökkentésében.
(Abban az űrkutatásban, ami a hozzád hasonló nyulak elvárásai miatt nem is létezhetne, hiszen ennél veszélyesebb területe nem nagyon van az emberi technológiának)
Ne bújjatok folyamatosan az aggódó, gondos és körültekintő bölcs álarca mögé. Egyedül politikai okok miatt támadjátok a beruházást, mert érzitek, ezzel nem csak a stabil és olcsó energiaellátást 'betonozza be' évtizedekre a Fidesz, hanem jó pár ciklusra a saját hatalmát is. Ami nem jó, nyilván, csak akkor legyetek annyira karakánok, hogy ezt mondjátok, nem sunyin jöttök a képzelt veszélyekkel ... meg a messze drágább alternatívákkal.. Azok esetében nem számít az államháztartás hiánya? Az nem baj, hogy környezetszennyezéssel jár? Szemforgatók vagytok. Ezért bukik el időről időre az ellenzék. Soha nem képes a többség (bármilyen legyen is az) érdekeit képviselni, csak uralkodni szeretne a többségen.. most jön a következő 4 éves kispados időszak, aztán ki tudja, még mennyi.

Womb Raider 2017.07.08. 06:03:56

@Paks2: "Titeket, atomtrollokat Kubatov fizet, ezt mindenki tudja. De engem ki fizetne szerinted?"

Az, aki az atomcsapdát is :) meg a hálózat sok-sok 'civil' zsoldosát.

Womb Raider 2017.07.08. 06:06:20

@Paks2: "Költözz ki a panelből, és vegyél egy rendes mosógépet."

Jajj... téged Lázár Jani szponzorál? Családi házat mindenkinek! Az energiahatékonyság nevében! ROTFL

Womb Raider 2017.07.08. 06:22:32

@abdul hackeem: ""This report provides six case studies, from Denmark, Jamaica, the Netherlands, Singapore and the United States (New Mexico and Puerto Rico), to illustrate how smart grid technologies are ena-
bling higher shares of renewable energy.""

Könyörgöm,mit akarsz ezzel??? A "jó lenne, ha így valósulhatna meg" kategória, amit úgy mutogatsz, mint éppen megvalósulás alatt álló fejlesztést. A nulladik lépés előtt vagyunk kettővel. Álom, aminek megvalósulása valószínűleg elbukik az irtózatos költségeken, egyes komponensek pusztán fikcióként való létezése miatt.
Álmok álmodói... dánok.. meg jamaikaiak.. :)
Az azért ugye feltűnt, mindegyik helyszín messze jobb adottságokkal rendelkezik megújuló források terén, mint mi. (A Pellworm project helyszínén is ez volt a helyzet, idealizált "gazdasági/lakossági" környezetben, pénzt nem kímélve, mindenből az elképzelhető legjobbat bevetve próbáltak működni. tanulságos kudarc az eredmény.)

Az egész megújulósdi nem sokkal több, mint elkeseredett előre menekülés, fenntartani a nagy volumenű (és a kormányoknak nagy forgalmi adó meg egyéb adóbevtelt eredményező) ipari termelést. Sok szélkereket, bármi áron, sok smart mérőt, fizesse aki tudja, smart mosógépet és smart metrót mindenhová. Működő és hosszú távra megépíthető dolgokat dobunk ki újra és újra, csak hogy mondvacsinált okokra való hivatkozással egyre szarabbakkal váltsuk fel azokat. Vekengünk az autók CO2 kibocsátásan, lefaragunk milligrammokat, közben már lassan 4 év élettartamú autókat ont magából az ipar és ott a kutyát nem érdekli, mennyi CO2, mennyi környezetszennyezés, mennyi hulladék. Mert pörög a kerék, a forgó kerék... a tömegek meg üveges szemű autistaként bámulnak.
A smart grided megvalósulásához kellene olcsó és hatékony tárolás, olcsó és kis veszteségú, nagy távolságú transzport, nagyobb hatásfokú energiaforrások... gyökeresen megváltoztatott fogyasztói attitűd, meg egy ipar, ami eltűrné, hogy addig is dróton rángassátok, amíg talán egyszer mindez végre komplett egészként rendszerbe áll. Csak nehogy akkor derüljön ki, többe van a leves, mint a hús... mert egyelőre ez a helyzet.

Womb Raider 2017.07.08. 06:35:43

@G.R.Reventlov: "Paks1 egyetlen blokkjában, egy 3.5m belső átmérőjű acélhengerben 2MW hő keletkezik folyamatosan. Az pedig elég sok, el kell vezetni, mert ha nem sikerül, akkor leolvad, akár egy héttel a leállás után is."

Azt ugye tudod, hogy a reaktorokat élettartamuk során rendszeresen leállítják :) valahogy megússzák zónaolvadás nélkül... plusz.. a rettenetes 2MW!!!! helyett, üzem közben többszáz MW folyamatos hőtranszport zajlik. Jajj... azt hogyan is oldják meg? Nézzél már rá, miként is épül fel egy atomreaktor, milyen passzív és aktív rendszerek védik, aztán lépjél ki az otthon megszokott 2kW-os villanybojlered dimenzióiból és láss csodát. Nem 400-500MW-os, de 1600MW-os villamos teljesítményű reaktorok is üzemelnek szerte a világban évek, évtizedek óta. Nem olvadnak el kétnaponta, nem folyik radioaktív láva minden utcasarkon. Kevés olyan múszaki berendezést/megoldást tudsz mutatni, ami 50-60 év távlatában is képes stabil, megbízható működésre. Ezek a berendezések, ez a technológia bizonyított, ha neked ez sem elég, tényleg menj ki az Új Zélandi bozótosba, ott talán biztonságban tudod majd magad.
Hány reaktor üzemelt eddig (meg mennyi üzemel) szerte a világban és hánynál volt zónaolvadás? Hány millió TW előállított energiára jut egy-egy jelentős hatású meghibásodás? Mit mutatnak a számok más energetikai megoldások esetén?
Nyafoghatsz, de a statisztika az orrodra koppint. A szén-gáz-olaj (meg az ezeket konzerváló 'megújulós' játékok) messze több kárt okoztak a világunkban, mint az atomenergetika. Erről mesélj, ne arra pazarold az időd, hogy kitalálsz mindenféle buta szcenáriót. A Kína-szindróma 30 évvel ezelőtt is óvodások ijesztgetésére volt csak elég, komoly és értelmes ember csak röhögött rajta. fel kéne nőni végre...

Womb Raider 2017.07.08. 06:41:41

@G.R.Reventlov: "Valahogy nyögvenyelősebbnek tűnik, mint a közismert marketing, csak ezt keresni kell. Lásd még: Single Point of Failure. EZ az, amit nem szeretünk egy műszaki rendszerben, viszont definíció szerint ez minden óriás energiaforrás egy hálózatban - de hát ez a "fejlődés" útja és kész."

Lehetne, hogy ne rébuszokban beszélj?
Amúgy gondoltál már arra, hogy attól, mert te nem értesz valamit, valaminek a működését, felépítését, az attól még működőképes és nem utolsó sorban hasznos?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.07.08. 07:38:06

@Dorottya Veres:

Vedd észre, hogy minden józan érv lepereg róla. Nem is csoda, hiszen mindig ugyanazon a cicus különböző nickjeivel beszélsz. Úgysem bírod meggyőzni, nem érdemes erőlködni. Talán már eloldalgott volna a búsba, ha nem etetnétek.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.07.08. 18:40:12

@Dorottya Veres: "Hány reaktor üzemelt eddig (meg mennyi üzemel) szerte a világban"

Egyre kevesebb.
megujulok.blog.hu/2017/06/12/az_atomenergia_alkonya

"és hánynál volt zónaolvadás?"

Nekünk elég, ha egyben, és csődbe megy a magyar gazdaság.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.07.08. 18:41:49

@Dorottya Veres: "A smart grided megvalósulásához kellene olcsó és hatékony tárolás"

Atom mellé is kellene. De sajnos nincs, ezért nincs más megfizethető alternatíva, mint a megújulók.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.07.08. 18:45:04

@Dorottya Veres: "Az, aki az atomcsapdát is :) meg a hálózat sok-sok 'civil' zsoldosát."

Az atomcsapda belső dolgait nem ismerem. Szerinted van egy Háttérhatalom, aminek milliárdos érdeke fűződik ahhoz, hogy a csúti geci ne szórja el az ország pénzét veszteséges luxusberuházásokra? Ki? Hol? Kérlek, áruld el, mert szeretnék jelentkezni.

G.R.Reventlov 2017.07.08. 19:56:24

@GyMasa: SEHOL nem állítottam, hogy NEM LEHET hűteni, csak azt, hogy "Dorottya" idézett állításával ellentétben MUSZÁJ, különben leolvad. Ennyi. Az összes többi, a sugárzó lávától a "tájolásomig" kizárólag "Dorottya" fantáziájában létezik, túlnyomó részt szöveg szinten ellentmondásban van mindazzal, amit írtam.
Ez őt nem zavarja. Engem sem.

"És, szerinted mit kellene csinálni?"

Több mint húsz évemet vesztegettem el megoldások keresésével, együttműködési kísérletekkel, elfogadva, hogy az eredmény lehet totális kudarc. Az lett. Ma már álnevet használok, és nincs semmilyen publikus javaslatom. Csak azért szóltam bele, mert egyformán zavart a szenzációhajhász blogposzt, a "vita" stílusa és a témák felületessége. Elismerem, nem volt semmi értelme. Újabb értékes tapasztalat: ezt például nem kell csinálni.

Womb Raider 2017.07.09. 06:25:53

@G.R.Reventlov: "SEHOL nem állítottam, hogy NEM LEHET hűteni, csak azt, hogy "Dorottya" idézett állításával ellentétben MUSZÁJ, különben leolvad."

Már végképp nem lehet téged követni.... Mikor állítottam olyat, hogy nem kell hűteni? Azt az egyet állítotam és állítom továbbra is, hogy a fealdat megoldott, kellő alaposságal megtervezett (sok tapaszton, melyek között a Fukushimai esemény kapcsán szerzett tapasztalat is szerepel és körültekintő számításokon alapuló ) többszörös rendszer véd az esetleges zónaolvadás ellen. A régi is megfelelő volt, az új meg egy lépéssel tovább megy. Tudom, te erre is azt fogod mondani, még nincs kellő képpen letesztelve, még nem bizonyított, jajj, ez veszélyes, meneküljünk...
Próbálod azt sulykolni, hogy a zónaolvadás nagyjából mindennapos gyakoriságú , állandóan a fejünk felett lebegő veszély, aminek elkerülése lehetetlen, mert egyszer úgyis elromlik valami és bekövetkezik amit te jósolsz.
(Amúgy azt is el tudom, képzelni, ezt te sem gondolod így, de amit leírsz, abból folyamatosan ez sugárzik :) )
Nem vagy hajlandó tudomásul venni, hogy az általad vizionált apokaliptikus események valószínűsége elenyésző, de mivel nem kizárható, meg kell tenni ellene a szükséges intézkedéseket, védelmi megoldásokat kell kidolgozni és megvalósítani. Ennyi, amit meg leht tenni, amit érdemes megtenni és amennyit meg is teszünk. A kovkázat és a következmények kezelése ennyit kíván.

Az egyébként érdekes, amit a hozzászólásod második felében írsz... 20 éve mész folyamatosan szembe az autópályán és ennyi idő kevés volt mindenki másnak, hogy felébredjen: a pusztulásukba rohannak. kitartó fazon vagy, igazi Don Quijote-ba oltott Sziszifusz. Minden elismerésem a tiéd. Küzdelmedhez további jó egészséget, minimális radioaktív háttérsugárzást kívánok, vezessen bármerre az utad.

Womb Raider 2017.07.09. 06:44:26

@Paks2: "Az atomcsapda belső dolgait nem ismerem. Szerinted van egy Háttérhatalom, aminek milliárdos érdeke fűződik ahhoz, hogy a csúti geci ne szórja el az ország pénzét veszteséges luxusberuházásokra? "

Ha megnézed az Energiaklub támogatóinak sorát, megláthatod, hogy mindenki lelkesen támogatja a 'civil szervezetet' ,tízmilliók folynak be a világ minden tájáról, csak éppen Magyarországon nem nagyon akad olyan, aki egyetértene velük.Úgy tűnik, Rockefelleréknek, meg a Norvég Alapoknak , ott, a messzi távolban és a Nyílt Társadalom Intézet Alapítványnak Budapesten, sőt, a Grassrotts alapítványnak Washingtonban is fontosabb a paksi erőmű , a magyar energetika sorsa, mint ezen kis ország állampolgárainak.
A legutolsó adománygyűjtő haknijuk is nevetséges eredménnyel zárult és vicces, hogy a támogatók egy része anonim, a többiről sem igazán tudni, merre is él a világban.. kb. 1.5 milliót sikerült összekalapozni.
Annyira megható, hogy olyan emberek aggódnak a sorsunkért, akik nagy valószínűség szerint képtelenek lennének a térképen rámutatni Paksra, Budapestet kevernék Bukaresttel és Mo.-ról már Puskás sem jutna eszükbe, milliókkal támogatnak egy olyan ügyet, amit még mi ,itt élők sem tartunk támogatandónak. Nekik ez nyilván aprópénz, de nem is ez a kérdés.. hanem az, hogy valójában mi is a céljuk? Mert valami oka csak van, hogy nem lélegeztető gépeket vásárolnak a burkina-faso-i éhező terhesanyáknak, hanem egy budapesti ökoterrorista gittegylet pénznyelőjébe szórják a pénzüket.. ennél nemesebb cél már nem is akadt?

Womb Raider 2017.07.09. 06:53:38

Tudod, van ez a mondás:Attól, hogy paranoiás vagy, még nem biztos, hogy nem üldöznek.
(Nem hiszek a Háttérhatalomban, mint monolit egységes entitásban, ám abban hiszek, hogy a felszín alatt sok különböző érdek, érdekcsoport tevékenykedik, néha együtt, néha egymás ellen, országhatárok, kormányok felett átnyúló egységben. Ezekhez ezernyi kis szatellit szervezet kapcsolódik, pillanatnyi érdekeitől vezérelve, önként, nem összeesküvés részeseként, pusztán jól megfontolt anyagi érdekeiket figyelembe véve.
Gründolsz egy 'civil' szervezetet, megnézed, melyik szekér van szépen megrakva, melyikről várható, hogy lepotyog ez-az, aztán elkezded azt tolni. Megélhetési civilek egész hada tologat mindenféle szekereket idehaza, meg nyilván szerte a világban... ha szerény képességeid nem teszik lehetővé, hogy építs, hát nem sok egyéb marad: a rombolásból kell megélned.

Womb Raider 2017.07.09. 07:00:43

@Paks2: "Atom mellé is kellene. De sajnos nincs, ezért nincs más megfizethető alternatíva, mint a megújulók."

Aha... ha jól értem: a megújulók és az atom is csak megfelelő tárolókapacitással összekapcsolva alkalmas a hálózat ellátására. Mivel ilyen egyelőre nincs , így logikusan a megújulók az egyetlen választható út... fura logika... ezt pénzfeldobással kalkuláltad ki?

Azon gondolkodtál, hogy ha majd lesz egyszer tárolórendszer, akkor mit is fogsz beletárolni egy-egy hosszú, szürke, szélcsendes héten, novemberben? Akkora tárolórendszer nem lesz a Földön, hogy egy hétre való energiamennyiséget betárolj a megújulóidból, márpedig vannak ilyen időszakok. Akkor mi lesz? Beizzítod a jó öreg szén/gázereőműveket és halleluja, világosság?
Mert az atomnál csak 6-10 órára kell egy kis kiegyenlítő tárolásról gondoskodnod, nem úgy a megújulóknál, ahol a teljes hálózati igényt kell biztosítanod akkumulátorokból. Mitől is jobb alternatíva ez? Mán megen ott vagyunk, hogy csak mer a fidesz....

G.R.Reventlov 2017.07.09. 09:03:45

@Dorottya Veres: "Küzdelmedhez további jó egészséget, minimális radioaktív háttérsugárzást kívánok, vezessen bármerre az utad."

Köszönöm, akkor erre a hozzászólásra még maradok, ugyanis egyszerűen GYÖNYÖRŰ, ahogy iskolapéldát adsz arra: a logikus, tudományos gondolkodást nem lehet eljátszani, hiába próbálkozol vele. Sajnos egy blog közönsége nem tud különbséget tenni a kettő között. Ismered a régi viccet: süllyed a Titanic, egymás mellett kapálózik két zenész, az egyik felkiált "De én nem tudok úszni!", mire a másik "Akkor imitáld..."
Egy zenekarban, szokásos körülmények között akár fizetést is kaphatsz érte, ha jól adod elő magad. Ma például "politikusok" hadai élnek (mindenhol, nevektől és üres szlogenektől függetlenül) abból, amihez a világon semmi közük (politika = a köz ügyeiről való gondolkodás; miniszter = szolga; ... és hol marad a homo erectusból civilizációt formáló "ethos", amelynek magyar fordítása a "fejétől büdösödik a hal" mondás).
Viszont egy sodródó világban (klíma, migráció, óceánban lebegő szemét-kontinensek, csökkenő talajvíz szint, termőtalaj fogyása, folytassam?) ez nem sokat használ.

Szóval szemezgessünk a trágyában (miből lesz a Kopi Luwak? :-) )

"Mikor állítottam olyat, hogy nem kell hűteni?"

SEHOL. Viszont ÉN SEM állítottam, hogy ezt állítottad, csak képtelen vagy értelmezni az olvasott szöveget, vagy a saját mondataidat ÖNREFLEXÍV módon olvasni. Ugyanis szó szerint ezt állítottad: "A reaktor leállása (üzemzavar, bármi) néhány kritikus órára kell megoldani a remanens hő elvezetését, utána már nem fenyeget egy esetleges zónaolvadás veszélye."

Na EZ nettó hülyeség, már Wikipedia szinten is: például a fukushimai 2. reaktorblokk a leállítás után 70 órával olvadt le, mert pont akkor volt egy hűtés nélküli időszak.

Utána előveszed a hittérítő stílust: "Olvassál már néha a témában szakirodalmat, mert így nehéz érdemben eszmecserét folytatni."

Nos az a gond, hogy nem vagy képes értelmezni egy Wikipedia szintű grafikont. Ezután minek kezdjek el olyanokat magyarázni, hogy igazából 1200 fokig van értelme vízzel szórakozni a fűtőelemek környékén, mert ha ezek hőmérséklete magasabb, akkor a cirkónium burkolat exotherm reakcióba lép a körülötte lévő vízzel, praktikusan ÉG a vízben, és további hőt fejleszt.
safetyfirst.nei.org/ask-an-expert/can-zirconium-cladding-in-a-fuel-bundle-catch-fire-at-high-temperatures-during-metal-watersteam-reaction/
Én is örülnék, ha ez fantázia lenne, csak sajnos a TEPCO jelentésben olvasható, 22. oldal, táblázat a bal oldalon. Rébuszok... :-D
www.tepco.co.jp/en/press/corp-com/release/betu14_e/images/140806e0101.pdf

Összefoglalva: bizonyítottan csupán imitálod a fókuszált, mérnöki gondolkodást "eszméid" alátámasztása érdekében. Jó, talán számok tologatásával foglalkozol, de ezek jelentésével és kontextusával nem foglalkozol, szóval tényleg nem igazán kéne veled "eszmét cserélni", mert a másik fél igen rosszul jár vele :-D

"Tudom, te erre is azt fogod mondani"

FELNŐTT emberek vitájában ilyen SOHA nem hangzik el, mert az kölcsönös tiszteletre épül. Te ezt nem adod meg annak, aki nem ért veled egyet, ne is várj hasonlót.

"Próbálod azt sulykolni", "Nem vagy hajlandó tudomásul venni", ...

Nem. TE nem vagy képes a néma értő olvasás kisiskolástól elvárt szintjére, amennyiben az olvasott szöveg "sugárzásával" nem értesz száz százalékban egyet. Az pedig, hogy szerinted "mi sugárzik az írásomból", engedd meg, a magánügyed, amit persze jogod van elmondani és KÉRDEZNI. Te viszont folyamatosan és kizárólag a saját érzéseidre reagálsz, és ezt vitának véled, mert minden mozifilmben meg kampányban ezt látod - az iskolában meg a jelek szerint nem figyeltél eléggé. Úgy tűnik, még teljesen nyitott pillanataidban is óriási erőfeszítést követelne tőled, hogy legalább megpróbáld követni az érveimet - ami egyébként élettani szempontból jogos: "Fáj a szemem!" "Még sosem használtad."

A második feléhez. Igen, ennyi időre volt szükségem, hogy ráébredjek: az emberi civilizáció a 70-es évek környékén lábon kihordta az agyhalált, lényegében azóta óvodásként játszik az akkor létrehozott technológiával, és folyamatosan tolja hátrébb a következményeket. Ezek évről évre egyre durvábban ütnek vissza, el is indult a globális szervezettség széthullása, amely ugyanakkor a létrehozott problémák szintén globális megoldásának egyetlen esélye lett volna. Kénytelen voltam újrafogalmazni a stratégiámat, és közösségi helyett egyéni megoldásokat keresni. Nem aggódom feleslegesen, és persze, legyen neked igazad! :-)

De hogy mosoly legyen a végén, ezt nevezem én óvodának, konkrét példákkal illusztrálva:
John Oliver - Infrastructure: youtu.be/Wpzvaqypav8
(Itt jön a képbe Rezsiszilárd: nálunk ma a fenntartó rendszereink elhanyagolása népszerűség forrása, ami pont eleget mond el az általad egyébként abszolút hitelesen képviselt "népről" - az én szintemen pedig a jól megérdemelt jövőjéről is. Ebből kívánok kimaradni.)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2017.07.09. 13:43:15

"Ezért is érdekes húzás a Tesláé, amely a napokban írt alá egy társulási megállapodást a megújuló energiában utazó Neoen energiaszolgáltatóval. A megállapodás szerint a kaliforniai cég egy 129 MWh-s kapacitású akkumulátort épít a francia vállalat számára a dél-ausztrál Jamestown közelében."

totalcar.hu/magazin/hirek/2017/07/09/a_vilag_legnagyobb_litiumionos_akkumulatorat_epiti_a_tesla

Beszarok a röhögéstől. :-))

A szuper aksi ezek*int valamivel kevesebb mint 4 perc paksi termelést tud tárolni? :-))

molnibalage 2017.07.09. 13:58:10

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Az. Az árát is érdemes megézni. Ez mutatja azt, hogy kb. négy nagyságrendet kellene javulni. A láthatáron nincs semmi, amivel mehetne a grid szintű tárolás. Maga az ötlet röhejes...

GyMasa 2017.07.09. 20:41:14

@Paks2:
...Dugtam japán csajt,...
Gratulálok, igazi menő csávó lehetsz!
...tanítottam japánokat,...
Ez most itt az önfényezés?
...dolgoztam japánokkal...
És, az mikor volt?
30 éve?
Tudod én MOST dolgozom már 4 éve egy japán cégnél, és nem osztom ezt a felhőtlen optimizmust velük kapcsolatban!
...Mindnek két füle van és egy orra, semmi különös. Viszont tolvaj japánt nem láttam - bár nyilván olyan is van...
Igen, a yakuzák.
...Becsületesek, egyenesek, vállalják a felelősséget, ha elbasztak valamit...
Akkor nyilván csak nekem vannak eléggé rossz atapasztalataim velük.
Meg annak a kb 50-100 embernek is, aki az elmúlt 4 évben jött- majd mondott fel a cégnél pl. az elviselhetetlen stílusuk miatt.
Sajnos túl nagy a Japán és az európai kultúra között a különbség.
És, én a japánnál kevés nacinalistább és idegengyűlölőbb népet ismerek.
Ja, és teljességgel képtelenek felfogni, hogy mi az igénye az európai ügyfeleknek.
... Elismerem, egy bunkó magyarnak a japánok sok tulajdonsága lehet idegesítő....
Most jól értem, hogy engem neveztél bunkónak?
...Megvannak az előnyeik, hátrányaik, mint minden nemzetnek....
Igen, ez így van. Az egyik ilyen "előnyük" vezetett aFukushimai katasztrófa eszkalálódásához, és a reaktormag leolvadásához.
Ha akkor nem annyira önfejűek, és elfogadják az azonnal felajánlott nemzetközi segítséget, akkor jobban járt volna a világ.
Látod, még ők is tudnak rossz döntéseket hozni!
...Választást láttam, nem nyűgözött le, de gyűlöletkampányt pl. nem láttam náluk...
Nem?
AZ érdekes!
Pedig elég csak bemenned vidéken egy tetszőleges nem Gaidzsin bárba.
Mondjuk, igazad van. Nincs gyűlöletkampány, mert alapvetően, és zsigerből lenéznek minden idegent.
Azon meg nincs szükség tovább erősíteni.
...Nem hiszem, hogy megvan az erkölcsi magasságod lesajnálni egy nemzetet...
Nem hiszem, hogy van jogod bármi ilyesmit mondani rólam!
Ismét előjön, hogy anélkül ítélkezel, hogy tudnál bármit is rólam, ami valljuk be eléggé azt mutatja, hogy egy pöcs vagy.

GyMasa 2017.07.09. 21:03:43

@Paks2:
...Ha valami félanalfabéta mérnök tervezi, ez is előfordulhat. Azért majd biztos kicsit átgondolják...
OK, akkor majd kiadjuk a munkát valami isteni tulajdonságokkal bíró Genderszakos professzornak, hiszen a mérnökök erre úgyis alkamlatlanok.
Hihetetlen, hogy mekkora egy erkölcsi hulladék vagy te.
Persze ez érthető is, hiszen az érveid azok már régen elfogytak, így csak ez maradt neked. Őszintén sajnállak!
...Azt mondtátok, hogy a németek alig bírják kifizetni a villanyszámlát. Biztos nagyon örülnének egy kétezer forintos csökkenésnek is. :))..
Nem tudom, mire emlékszel, csak te voltál az, aki jöttél azzal, hogy a magyarok is biztosan örömmel fizetnének 3x villanyszámlát, német fizetésből.
Esetleg arra gondolsz, hogy már a németeknél is elfogyott a végtelen anyagi forrás, amivel lehet önteni számolatlanul az EUR milliárdokat az időjárásfüggőkbe?
..Költözz ki a panelből, és vegyél egy rendes mosógépet. A hálószobában csukott ajtónál sose tudom, hogy a szomszéd fürdőszobában mikor működik a mosógép....
Újabb példa rá, hogy mekkora egy toleráns, ember vagy!
Gratulálok!
...Nem érted. Vesz valamit valamennyiért, és valamennyiért eladja. Nem abban érdekelt, hogy minél többet eladjon bármi áron...
Tehát, ISMÉT nem olvastad el, amit írtam, ugye?
Jó lenne, újból nekifutni, és utána folytatni.
...Abban érdekelt, hogy minél olcsóbban szerezze be, amit ígyis-úgyis elad, ezért ha valamit olcsóbban szerez be, abból a vevőnek is ad árengedményt, ha valamit drágán kell beszereznie, a vevőre is áthárítja a költséget.
Te nem érted.
AZ ELMŰ
- Olcsón adja az áramto kics árréssel, de akkor többet kell eladnia
VAGY (És ez itt most a kizáró vagy (XOR) értelemben vett vagy)
- Drágán árulja nagyobb árréssel, és akkor kevesebbet fog eladni
Az, hogy kicsi árréssel adja el, és még kevesebbet is, az neki nem üzlet.
Teljességgel irreleváns, hogy mennyiért veszi meg az áramot mert attól független az árrése.
...Neki megvan a százaléka, ezen túl a vevők legjobb kiszolgálása a jólfelfogott saját érdeke is...
És, mi van akkor, ha a vevők leszarják a smart gridet, mert nem érdekli őket?
AKkor a te logikád szerint nem lesz smart grid, ugye?
...Ti. Azt szajkózzátok, hogy nem kell a kockázattal törődni, kicsi a valószínűsége...
Jól van látom, itt sem sikerül megérteni, a lényeget.
De nem baj, már megszoktuk tőled.
...A legutolsó propellert is biztosítják, benne van az LCOE-ban,...
Most arra LCOE-re gondolsz, amelyik az 50%-os rendelkezésre állást írta be a szélerőművek mellé, ami gyakorlatilag nem is létezik?
Meg arra, ami a 60(+20) éves életciklusú atomerőmú költségeit úgy hasonlítja össze a 20 éves élettartamot bíró szélkerékkel, hogy az erőmű teljes költségét leírja az első 20 éveben, és aztán nagyvonalúan elhanyagolja, hogy az atomerőmű még akár 60 éveg termel tovább áramot, gyakorlatilag önköltségi áron, a szélkerekedet meg akkor még gyakorlatilag 3x újra kell építeni?
Meg arra a számításra, ami ugyan kiszámolja a szélerőművek egységnyi megtermelt energiára eső költségét, de egészen nagyvonalúan, konkrétan szarik arra, hogy van-e áram mindig, vagy nincs?
...ha Paks2-re biztosítást kötnél, rögtön 60%-kal megnövekedne az ára,...
És, akkor mi van, akkor lenne 20 HUF/kWh?
AZon még mindig lenne bőven profit...
.. ezt nem kommunikálod az állampolgárokkal...
Mikor van bármi köze az egységsugarú állampolgárnek ehhez?
Szerinted érdekel ez egyáltalán valakit?
Vagy szerinted azt is bele kellene írni a villanyszámla magyarzatba, hogy:
"Paksi atomerőmű WC pucolási költsége: 0.00000000001HUF/kWh"
Már megint az a baj, hoyg write only üzemmódban vagy, és nem gondolkodsz el.
...Ha lesz havária, majd rájönnek úgyis, hisz azt ők fizetik...
Ja, HA lesz.
Jó lenne, ha mondjuk megpróbálnál felvázlni egy lehetséges forgatókönyvet, aminek ez a bizonyos havária a vége.
Most már nagyon szeretnék olvasni BÁRMIT, mert nagyon kíváncsi lettem!

GyMasa 2017.07.09. 21:07:45

@Dorottya Veres:
..."A mosógépben hagyott ruha pusztításához képes a majaki környezetkárosítás csak közönséges kofalárma volt."...
Haggyadmán, biztosan ez is valami nőverő férfisoviniszta állat, aki szerint az "asszonyállat dolga a mosás".
Mert, hogy szerintem még nem használt maga mosógépet az tuti.
Nekem a kedvencem az a totaliárius hozzáállás, amit itt villantanak.
Ők fossák a passzátszelet,
Ők aztán mindent a legjobban tudnak.
Semmiféle elletmondást nem tűrnek.
És, ahogy látom, simán falhoz állítanánák itt mindekit, aki nem pont ugyanazt az ideológiát fújja, mint ők.
Nem semmi egy progresszív banda.

GyMasa 2017.07.09. 21:20:50

@G.R.Reventlov:
...@GyMasa: SEHOL nem állítottam, hogy NEM LEHET hűteni, csak azt, hogy "Dorottya" idézett állításával ellentétben MUSZÁJ, különben leolvad....
Én ezt értem is, csak azt kértem tőled, - már 2x is - hogy leszel szíves vázolni azt a helyzetet, ahol ez a hűtés nem biztosítható?
Mert én megértem, hogy te aggódsz emiatt, de mivel itt rajtad kívül senki nem látja a problémát, illene felvilágosítani minket róla.
És, akkor meg lehetne vitatni a dolgot.
Én elképzelhetőnek tartom, hoyg te tudsz valami olyat, amire nem gondoltam, illetve a számtalan mérnök sem, akik az erőművet tervezték, de akkor legyél szíves azt oszd meg velünk.
Anélkül ugyanis csak - már ne haragudj - de csak egyszerű picsogásnak/kötözködésnek tűnik a dolog!
...Ennyi. Az összes többi, a sugárzó lávától a "tájolásomig" kizárólag "Dorottya" fantáziájában létezik, túlnyomó részt szöveg szinten ellentmondásban van mindazzal, amit írtam....
Igen, ezt hívják iróniának...
hu.wikipedia.org/wiki/Ir%C3%B3nia
És, pontosan emiatt van ellentmondásban, mert az iróniának ez a lényege.
...Több mint húsz évemet vesztegettem el megoldások keresésével, együttműködési kísérletekkel, elfogadva, hogy az eredmény lehet totális kudarc...
AZért, mondjuk, ha abban a 20 évben ugyanezzel a módszerrel próbáltál boldogulni, akkor nem vagyok teljesen meglepve, hogy ez lett at eredmény.
...Az lett...
Mivel erről nem tudok semmit elhiszem neked, hogy "az lett".
... Ma már álnevet használok, és nincs semmilyen publikus javaslatom...
Nem tudom, de most még ott tartunk, hogy igazából a problémát sem sikerült elmagyaráznod itt, megoldást pedig még annyira sem láttunk.
...Csak azért szóltam bele, mert egyformán zavart a szenzációhajhász blogposzt, a "vita" stílusa és a témák felületessége....
Igen, cicuka trollkodása sokunkat bosszant. De ő már csak ilyen.
...Elismerem, nem volt semmi értelme...
Hát, maradjunk annyiban, hogy ebben a formában nem volt igazán hatásos.
...Újabb értékes tapasztalat: ezt például nem kell csinálni...
Én inkább azt mondanám, hogy így nem működik, és meg kell próbálni másképpen.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.07.09. 21:43:12

@Dorottya Veres: "logikusan a megújulók az egyetlen választható út."

Mivel az az egyetlen, ami megfizethető. Te remegtél itt az áramár miatt, örüljél, hogy nem kell hatszoros árat fizetned.

"mit is fogsz beletárolni egy-egy hosszú, szürke, szélcsendes héten, novemberben?"

Akkor semmit. KITÁROLNI fogok.

"Akkora tárolórendszer nem lesz a Földön, hogy egy hétre való energiamennyiséget betárolj a megújulóidból"

Számtalan módon lehet az energiát tárolni, sűrített levegőt, hidrogént szinte korlátlan mennyiséget tárolhatsz földalatti üregekben.

abdul hackeem 2017.07.09. 21:43:26

@GyMasa: Az előző négy hsz.-edben 1261 szó szerepelt. Mégse mondtál semmi értelmeset. Fáradj a pénztárhoz.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.07.09. 21:44:22

@Dorottya Veres: "a rombolásból kell megélned."

Nem szívesen csatlakoznék a fideszes atomtrollok rombolásához.

Szóval továbbra is az a kérdésem, hogy ki fog nekem ezért fizetni, hogy felemelem a szavam a közpénzek és a jövőnk értelmetlen elpazarlása ellen, kinek fűződik ehhez milliárdos érdeke?

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.07.09. 21:45:49

@GyMasa: "itt rajtad kívül senki nem látja a problémát"

Helyesebben: egyik atomtroll se akarta látni a problémát.

GyMasa 2017.07.09. 21:45:55

@G.R.Reventlov:
Csak néhány dologra szeretnék reflektálni:
...például a fukushimai 2. reaktorblokk a leállítás után 70 órával olvadt le, mert pont akkor volt egy hűtés nélküli időszak...
Igen, és ennek az egyik legjelentősebb oka az volt, hogy a japánok pl. elutasítottak minden nemzetközi segítséget a témában pont ebben a kritikus időszakban.
Ezen kívül, bármelyik paksi erőműben (PONT) ez a helyzet nem fordulhat elő:
- Azon a tájékon eléggé ritkák a 9+-os földrengések
- a 15m magas szökőárak is ritka vendégek ott.
Ezek után szerettem volna megtudni, hogy te mit tudsz elképzelni oknak, ami miatt mondjuk a leállított Paksi reaktorok hűtése leáll 70+ órára?
Mondjuk az eddigiek alapján nincsenek vérmes reményeim, hogy ezt valaha is meg fogom tudni tőled.
...Nos az a gond, hogy nem vagy képes értelmezni egy Wikipedia szintű grafikont...
Veled meg az a probléma, hogy nem vagy képes a mondanivalódat megértetni velünk, mert még mindig nem látom, hogy mannyiben kapcsolódik ez a tény Pakshoz?
Mert azt mindenki érti, hogy miért, és hogyan olvad le egy reaktor, de azt nem értem - személy szerint én - hogy miért releváns ez Paks2 esetében?
...Úgy tűnik, még teljesen nyitott pillanataidban is óriási erőfeszítést követelne tőled, hogy legalább megpróbáld követni az érveimet - ami egyébként élettani szempontból jogos: "Fáj a szemem!" "Még sosem használtad."...
Őszintén szólva, tényleg nehéz követni amit írsz, mert nem látszik belőle, hogy mit szeretnél mondani.
...(Itt jön a képbe Rezsiszilárd: nálunk ma a fenntartó rendszereink elhanyagolása népszerűség forrása, ami pont eleget mond el az általad egyébként abszolút hitelesen képviselt "népről" - az én szintemen pedig a jól megérdemelt jövőjéről is. Ebből kívánok kimaradni.)...
Ezt tudnád részletezni kicsit jobban?
- mi a fenntartó rendszer elhanyagolása?
- Netán arra gondolsz, hogy az atomerőmű erőltetése az időjárásfüggő rendszerek helyett?
- Vagy arra, hogy szerinted a "rezsicsökkentés" miatt az ország villamosenergia fenntartására/fejlesztésére nem jut elég pénz?

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.07.09. 21:52:26

@GyMasa: "Tudod én MOST dolgozom már 4 éve egy japán cégnél, és nem osztom ezt a felhőtlen optimizmust velük kapcsolatban!"

Arra még nem gondoltál, hogy benned van a hiba?

"És, én a japánnál kevés nacinalistább és idegengyűlölőbb népet ismerek."

Joggal büszkék a kultúrájukra.

Nekik egy fehérember olyan, mint nekünk egy csimpánz. Nem nézem le a csimpánzokat, és nem gyűlölöm őket. Másik faj. A japánok is így vannak velünk.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.07.09. 21:59:22

@GyMasa: "kiadjuk a munkát valami isteni tulajdonságokkal bíró"

Ha a félanalfabéta mérnökben magadra ismertél, ne légy rám dühös. Én nem tartalak ennyire. Egy idegbeteg seggdugasz vagy érvek nélkül.

"AZ ELMŰ
- Olcsón adja az áramot kicsi árréssel, de akkor többet kell eladnia
VAGY (És ez itt most a kizáró vagy (XOR) értelemben vett vagy)
- Drágán árulja nagyobb árréssel, és akkor kevesebbet fog eladni"

Az áramfelhasználás rövidtávon független az ártól.

"És, mi van akkor, ha a vevők leszarják a smart gridet, mert nem érdekli őket?"

Szívük joga figyelmen kívül hagyni az pillanatnyi árváltozásokat.

"Most arra LCOE-re gondolsz, amelyik az 50%-os rendelkezésre állást írta"

Guglizz már rá az LCOE-ra, mert így értelmetlen dolgokat írsz. Független attól, hogy 10%-on vagy 90%-on termel, az eladott áram értéke számít.

"ami gyakorlatilag nem is létezik?"

A tengeri szélkerekek 50% fölötti termelnek.

"elhanyagolja, hogy az atomerőmű még akár 60 évig termel tovább áramot, gyakorlatilag önköltségi áron"

MINDENKI önköltségi áron termel. Ez a definíciója. :))

"a szélkerekedet meg akkor még gyakorlatilag 3x újra kell építeni?"

Mindegy, lényeg, hogy a bekerülési árát, és egy tisztes hasznot kitermelt. Az újonnan építés a kor technológiai, a mostaninál évtizedekkel fejlettebb szintjén lesz, így még nagyobbat kaszálnak rajta.

Míg Paks a büdös életben nem termeli ki az árát. Sem a leszerelését. Sem a tárolást...

"...Ha lesz havária, majd rájönnek úgyis, hisz azt ők fizetik...
Ja, HA lesz."

Vagy lesz, vagy nem lesz. Ha lesz, akkor csődbemegy az ország. Ha nem lesz, akkor simán ráfizetéses a kaland.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.07.09. 22:01:13

@GyMasa: "te mit tudsz elképzelni oknak"

Az előre nem látható baleseteknek az a közös tulajdonságuk, hogy nem látják őket előre. :))

GyMasa 2017.07.09. 22:02:44

@Paks2:
...Arra még nem gondoltál, hogy benned van a hiba?...
Bennem, meg az elmúlt 4 éveben jött-ment további 50 mérnökben?
Látom, sikerült újabb szintre emelned személyeskedést.
Mondjuk, veled kapcsolatban már megtanultam, hogy nem szabad lebecsülni a képességedet arra, hogy megcáfold az "ennél már egészen biztosan nincs lejjebb" mondatot.
Ez ismét sikerült!
..Joggal büszkék a kultúrájukra.
Nekik egy fehérember olyan, mint nekünk egy csimpánz. Nem nézem le a csimpánzokat, és nem gyűlölöm őket. Másik faj. A japánok is így vannak velünk...
És, megint előjössz a kettős mércéddel!
Remek!
Tehát a japán nacionalizmus az jó nacionalizmus, a magyar meg rossz nacionalizmus.
SZánalmas vagy, ember.

GyMasa 2017.07.09. 22:10:21

@Paks2:
..Az előre nem látható baleseteknek az a közös tulajdonságuk, hogy nem látják őket előre. :))..
Legalább jelentkezzél át a másik nickedre, mielőtt válaszolsz.
Arról már nem is beszélve, hogy az orosz nevű akárki határozottan állította, hogy hűteni KELL hetekig, és az mekkora veszélyforrás.
Ha valaki ilyet állít, annak van valami ötlete egy ilyen dologra, és akkor egyből nem "Előre nem látható baleset" lesz, mivel ő előre látta.
Ha viszont nem hajlandó ezt a gyanúját megosztani, akkor annak 2 oka lehet:
- Egy kibaszott blöff az egész és csak fontoskodni/trollkodni akar.
- Retteg az atomlobbi titkosügynökeitől, akik elhallgattatnak mindenkit, aki kiteregetné a szennyest, valamint akik a hetente előforduló atomerőműbaleseteket eltussolják. Valahogy úgy, mint a Men In Black-ben, csak nem törlik a memóriánkat, hanem elhitetki, hogy még állnak az erőművek, pedig csak füstölgő, 1milliárd évig 1 PetaBq sugárzó, kietlen pusztaságaok vesznek körül minket.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.07.09. 22:15:35

@GyMasa: "az elmúlt 4 éveben jött-ment további 50 mérnökben?"

Ha a szélsőjobb rasszista fideszes gyűköletkampányon nevelkedett 98%-os magyarok, akkor nem tartom sokra őket. Tessék, ilyet szemkápráztató állványzatot tudnak tervezni a "mérnökök". Igazi mérnöki CSODA. :))

www.atv.hu/videok/video-20170709-botrany-munkasok-ugraltak-a-vizes-vb-ugrotornyabol-vizsgalat-indult

"a japán nacionalizmus az jó nacionalizmus, a magyar meg rossz nacionalizmus."

A japán nemzeti büszkeség dicséretes, a magyar idegengyűlölet szégyenletes.

GyMasa 2017.07.09. 22:32:33

@Paks2:
...@GyMasa: "kiadjuk a munkát valami isteni tulajdonságokkal bíró"
...Ha a félanalfabéta mérnökben magadra ismertél...
Nem, én némi ellentmondást véltem felfedezni az eredeti mondanivalódban, ami szerint a félanalfabéte mérnökök majd úgyis elbasszák, de majd talán újragondolják.
(Előre is elnézést kérek, hogy csak nagyjából idéztem a tartalmat, és nem szó szerint.)
Nos, ezzel az a baj, hogyha félanalfabéták, ahogy állítottad, akkor NEM fogják észrevenni, és akkor jól rábaszik a világ a hülye ötletedre.
Azt mondjuk nem értem, hogyha ennyire nem bízol a mérnökökben, akkor mégis hogy gondolod, hogy megoldódik a smart grid ötleted?
... ne légy rám dühös...
Dehogy, őszintén szánlak! Borzalmas lehet az életed, és remélem, hogy egyszer jobbra fodul a sorod!
... Én nem tartalak ennyire. Egy idegbeteg seggdugasz vagy érvek nélkül...
Teljesen jogod van a véleményedhez.
Te fasz ;-)

...Az áramfelhasználás rövidtávon független az ártól...
Igen, de ennek semmi köze nincs ahhoz, amit írtam.
Szóval jó lenne, ha sikerülne legalább egyszer végigolvasni és meg is érteni, amit leírtam, és arra reagálni, nem csak bizonyos mondatrészekre.
Tudom, hogy reménytelen ezt elvárnom, de én hiszek benne, hogy egyszer majd sikerülni is fog.

..."És, mi van akkor, ha a vevők leszarják a smart gridet, mert nem érdekli őket?"

Szívük joga figyelmen kívül hagyni az pillanatnyi árváltozásokat...
Ismét nem arról beszélsz, amiről én, de OK, ahogy akarod.
Ezzl igazából saaját magadból csinálsz - ISMÉT- hülyét.

...Guglizz már rá az LCOE-ra, mert így értelmetlen dolgokat írsz. Független attól, hogy 10%-on vagy 90%-on termel, az eladott áram értéke számít...
Amit írok, annak semmi köze az LCOE definíciójához.
A teáltalad belinkelt tanulmány adatairól beszélek.
Ami nem éppen független.
Nézd meg a táblázatot.
Mindegyik erőműfajtára ki van számolva egy bizonyos teljesítményre, és MINDEGYIKNÉL ugyanarra.
Viszont NEM a telepített teljesítményre, hanem az átlagosab VALÓJÁBAN leadott teljesítményre.
És itt csal a táblázat. Szissztematikusan az időjárásfüggők javára.
Durván.
..."ami gyakorlatilag nem is létezik?"
A tengeri szélkerekek 50% fölötti termelnek...
Igen?
Egész éveben, átlagban?
Mert azok a grafikonok, amiket én láttam, azok 40%-ig mentek fel, MAXIMUM.
Szóval, mutass egy termelési grafikont, amin látszik az éves 50%-os átlag.
Magyarországon a szélerőművek 20-25%-os rendelkezésre állással termelnek áramot.
Nekünk az releváns.
..."elhanyagolja, hogy az atomerőmű még akár 60 évig termel tovább áramot, gyakorlatilag önköltségi áron"
MINDENKI önköltségi áron termel. Ez a definíciója. :))...
SZánalmas ez a csúsztatás halmaz.
..."a szélkerekedet meg akkor még gyakorlatilag 3x újra kell építeni?"
Mindegy, lényeg, hogy a bekerülési árát, és egy tisztes hasznot kitermelt. Az újonnan építés a kor technológiai, a mostaninál évtizedekkel fejlettebb szintjén lesz, így még nagyobbat kaszálnak rajta...
Na, látod, pont ezen látszik, hogy csal a tanulmány.
És innen látom, hogy ezzel pontosan tisztában is vagy.
...Míg Paks a büdös életben nem termeli ki az árát. Sem a leszerelését. Sem a tárolást...
AMi csak a te saját véleményed, amihoz jogod is van, de azzal, hogy ez szajkózod (ad nauseam), még nem fog igazzá válni.
..."...Ha lesz havária, majd rájönnek úgyis, hisz azt ők fizetik...
Ja, HA lesz.".
Vagy lesz, vagy nem lesz. Ha lesz, akkor csődbemegy az ország. Ha nem lesz, akkor simán ráfizetéses a kaland...
Ez is csak a te vészmadárkodásod.
ENnek a mondatnak semelyik részét nem tudod semmivel alátámasztani.

Továbbra is várom a válaszodat arra a kérdésemre, hogy szerinted kivel kellene atomerőművet építeni a roszatom helyett!

GyMasa 2017.07.09. 22:35:09

@Paks2:
...@GyMasa: "az elmúlt 4 éveben jött-ment további 50 mérnökben?"

Ha a szélsőjobb rasszista fideszes gyűköletkampányon nevelkedett 98%-os magyarok, akkor nem tartom sokra őket. Tessék, ilyet szemkápráztató állványzatot tudnak tervezni a "mérnökök". Igazi mérnöki CSODA. :))

www.atv.hu/videok/video-20170709-botrany-munkasok-ugraltak-a-vizes-vb-ugrotornyabol-vizsgalat-indult...
Te most mi a faxomról beszélsz?
Be vagy tépve, vagy mi?

..."a japán nacionalizmus az jó nacionalizmus, a magyar meg rossz nacionalizmus."
A japán nemzeti büszkeség dicséretes, a magyar idegengyűlölet szégyenletes...
És, bazzeg lapot húz 19-re...

GyMasa 2017.07.09. 22:56:28

@Paks2:
Akkor itt van a Dán Offshore szélfarmok statisztikái:
energynumbers.info/capacity-factors-at-danish-offshore-wind-farms
(Lifetime capacity factor 41,5%)
Meg itt van a Briteké is:
energynumbers.info/uk-offshore-wind-capacity-factors
(Lifetime capacity factor 37,2%)
Szerinted ez hogy 50%?
Egyetlen egy telep van (Anholt 1), ahol az elmúlt 12 hónap átlaga van 50% felett.

Womb Raider 2017.07.10. 06:27:12

Túl magas a ló, a kabát három számmal nagyobb, az arc hatalmas.

Te ne beszélj mérnöki szemléletről és hozzáértésről, te aki képtelen vagy meghúzni egy tervezési alapot, aki folyamatosan a fukushimában történteken lovagolsz, miközben Pakson olyan erősségű földrengés bekövetkeztének valószínűsége elhanyagolható, nem is méreteznek erre semmit, a második esemyény, a cunami bekövetkezte meg egyenesen kizárt, egyrészt a földrajzi elhelyezkedés, másrészt az említett (feltételezhető)földrengés jóval kisebb magnitúdójából fakadóan.

Zümmögsz a hidrogénrobbanáson, miközben a VVER-1200 (AES-2006) fel van szerelve olyan rekombinátorokkal, amik ennek bekövetkeztét megakadályozzák.
Mivel te továbbra is lusta vagy utaána nézni, ezért csak becopyzom, mi minden védi a megépülő új reaktorokat, úgy, hogy a folyamatosan véres kardként körbehordozott fukushimai katasztrófát előidéző okokból gyakorlatilag egy sem áll fenn, a reaktor messze nagyobb szilárdságú, (a konstrukció eltéréséből) . Ha fukushimában a két eseményből csak egy következik be, már nem történt volna semmi. Nálunk meg egyikre sincs esély.. erre varrj gombot.
Szóval, az aktív védelmi rendszer (csak azért teszem be, mert sokan lusták átkattintani, inkább jajonganak...)
A nagynyomású üzemzavari hűtőrendszer hűtőközegvesztéses üzemzavarok során táplál bórsavas vizet a primer körbe.
A kisnyomású üzemzavari hűtőrendszer a nagy átmérőjű primerköri csövek törésével kezdődő hűtőközegvesztéses üzemzavarok esetén lép működésbe.
Az üzemzavari vészbórozó rendszer magas bórsav-koncentrációjú hűtőközeget juttat a térfogatkiegyenlítőbe primer-szekunder átfolyások esetén, illetve a reaktorba a szubkritikus állapot biztosítására, ha a biztonságvédelmi rendszer nem működne.
A sprinkler rendszer a konténment légterébe fúj be porlasztókon keresztül hideg vizet, ezzel elősegíti a konténmentben található gőz kondenzációját, a légtér lehűlését és nyomásának csökkenését.
Alacsony és magas bórsav-koncentrációjú víztároló rendszer, amely a reaktor minden üzemállapotában biztosítja a bórsav utánpótlást.
A maradványhő elvitelre szolgáló rendszer a primer körhöz csatlakozik és leállási üzemzavarok során megakadályozza, hogy a primerköri hőhordozó túlmelegedjen.
A primerköri túlnyomásvédelmi rendszer a nyomástartóból gőzt enged ki a buborékoltató tartályba, ha a primerköri nyomás valamilyen okból a megengedett érték fölé növekedne.
Az üzemzavari gázeltávolító rendszer a gőz-gáz keveréket szállítja el a primerköri hűtőközegből (a reaktorból, a nyomástartóból, valamint a gőzfejlesztő kollektorokból). Ezen kívül a tervezési, valamint azon túli üzemzavarok során részt vesz a primerköri nyomáscsökkentésben is.
Az üzemzavari tápvízrendszer a gőzfejlesztők tápvíz utánpótlását biztosítja olyan tervezési üzemállapotokban, amikor a normál és a kiegészítő tápvízrendszer nem áll rendelkezésre.
A szekunderköri nyomáscsökkentő rendszer a szekunder kör nyomásának túlzott mértékű emelkedése ellen véd, a gőzvezetékekből enged ki friss gőzt.
A főgőzvezeték izoláló rendszer a gőzfejlesztők kizárását biztosítja olyan üzemzavari helyzetekben, amikor szükség van a gőzfejlesztők gyors és megbízható szekunder oldali lokalizálására.
Üzemzavarok esetén az aktív biztonsági rendszereket dízelgenerátorok látják el villamos energiával, ezekből szintén négy áll rendelkezésre egy blokkon.

Passzív biztonsági rendszerek
Az aktív biztonsági rendszerek mellett – a többi harmadik generációs atomerőmű típushoz hasonlóan – a MIR-1200 is számos passzív biztonsági rendszert tartalmaz. Ezek közös jellemzője, hogy működésükhöz nem igényelnek emberi beavatkozást és külső energiaforrást, funkciójuk teljesítését egyszerű fizikai folyamatok biztosítják. Üzemzavari esetben a reaktor és a primer kör hosszú idejű hűtése operátori beavatkozás nélkül is megoldott. Az aktív zóna hűtését aktív üzemzavari hűtőrendszerek mellett négy darab hidroakkumulátor biztosítja. Ezekből a tartályokból a vízszint feletti gáztérben található nagynyomású nitrogénpárna juttatja a hűtővizet a reaktorba.
További passzív biztonsági rendszer a primer kör és a konténment hosszú távú baleseti hűtését biztosító passzív hőelvonó rendszerek, ezek részletes leírása a következő pontban olvasható.

www.mvmpaks2.hu/hu/PaksII/AJovo/az_uj_blokkok/Lapok/default.aspx

"Igen, ennyi időre volt szükségem, hogy ráébredjek: az emberi civilizáció a 70-es évek környékén lábon kihordta az agyhalált, lényegében azóta óvodásként játszik az akkor létrehozott technológiával, és folyamatosan tolja hátrébb a következményeket. "

Mérnöki szemlélet, ja... b+... a tüzet százezer éve fedeztük fel... a felhasználását viszont fejlesztettük, sokrétűvé tettük. Az atomenergiával pont ez a helyzet. Hasonlíts össze egy Gen1 és egy Gen3+ reaktort, ha ez nem megy, minek vagy itt és minek osztod az észt?
Mondom én, mindenki szembe megy az autópályán, csak te ismered a helyes irányt. Nos, remélem egyszer célhoz érsz és békére lelsz.

Womb Raider 2017.07.10. 06:48:00

@Dorottya Veres: Még kicsi kiegészítés..

"Ezután minek kezdjek el olyanokat magyarázni, hogy igazából 1200 fokig van értelme vízzel szórakozni a fűtőelemek környékén, mert ha ezek hőmérséklete magasabb, akkor a cirkónium burkolat exotherm reakcióba lép a körülötte lévő vízzel, praktikusan ÉG a vízben, és további hőt fejleszt.

Nme mondod... azért mégis vízzel oldják meg a reaktorok jelentős részének a hűtését. kapaszkodj meg, üzemi állapotban az UO2 pasztilla maghőmérséklete jó 1600°C viszont a folyamatos hőelvonás miatt a fűtőelem pálca, a cirkónium cső felszíne 330-350°C. A láncreakció leállításakor ez a hőtermelődés töredékére zuhan vissza, 3-7% környékére és ez a hőmennyiség akár természetes cirkulációval is kivihető a reaktorból. Elképzelhető olyan helyzet, hogy teljes hűtőközegvesztés lép fel, csak a valószínűsége messze a tervezési alap alatt van. De, ha mégis a te világvége szcenáriód fut le, még akkor is egy szeparált térbe olvad le a reaktor magja, ami kialakításánál fogva minden beavatkozás nélkül képes olyan ömledék struktúrát kialakítani, amiben a láncreakció újra kialakulhatna. Már csak a hasadási termékek spontán bomlása termel hőt, ami azért záros határidőn belül kevés lesz ahhoz, hogy olvadt állapotban tartsa a 'coriumot' és arra meg végképp kevés, hogy az utolsó mérnöki gáton is áttörve a környezetbe juttasson radioaktív szennyezést,

Vicces, hogy neketek semmi nem elég jó... ha körültekintő és alapos módon az elképzelhető és szóba jöhető összes veszélyhelyzetre igyekszenek (azért legyünk őszinték, nagyon komly tudásanyagra támaszkodóan) felkészülni, az akkor azért nem jó, mert drága... (Cicus.., ugyebár) Most ott tartunk, hogy a reaktor, egy vészhelyzeti leállás bekövetkeztekor napokig képes emberi beavatkozás nélkül integritását megőrizni.. neked ez is kevés. Mutass bármi, hasonló komplexitású és energiasűrűségű rendszert/veszélyforrást, ahol ugyanezen biztonsági szint megoldott. Abszulút biztonságot épeszű ember nem vár el, de az sem megoldás, hogy ezért nem építünk inkább semmit. Álomvilágban élsz.

Womb Raider 2017.07.10. 06:56:41

@Paks2: ""mit is fogsz beletárolni egy-egy hosszú, szürke, szélcsendes héten, novemberben?"

Akkor semmit. KITÁROLNI fogok.

"Akkora tárolórendszer nem lesz a Földön, hogy egy hétre való energiamennyiséget betárolj a megújulóidból"

Számtalan módon lehet az energiát tárolni, sűrített levegőt, hidrogént szinte korlátlan mennyiséget tárolhatsz földalatti üregekben.

Ácsi... már megint a jövőben megvalósítani tervezett (áhított) rendszerekre , eszközökre alapulóan akarsz megvalósítani MOST egy hálózatot, egy energiatermelő rendszert.
Energia kell? Kell! Mikor? Most! Tudunk tárolni? Nem! Tudunk majd, egyszer? Talán... izé...
Ne viccelődj már. Tervezni és elindítani egy ilyen horderejű beruházást nem lehet pusztán vágyakra és feltételezésekre alapulóan. Ez nem Macgywer meló, hogy abból dolgozunk, ami éppen a kezünk ügyébe akad. Azzal tudunk tervezni ami jelenleg is kézzelfoghatóan , kipróbáltan rendelkezésünkre áll. Ilyen tárolórendszer jelenleg nincs. A fejlődést és a fejlesztést elnézve egy ideig nem is lesz, aztán még egy ideig eltart, míg megfizethetővé válik.

Womb Raider 2017.07.10. 07:06:40

@Paks2: "Ha a szélsőjobb rasszista fideszes gyűköletkampányon nevelkedett 98%-os magyarok, akkor nem tartom sokra őket. "

Nos, ez rettenetesen ostoba megjegyzés volt (az utána következők is, de mindegy)
Mi köze a mérnöki képességeknek, tudásnak a politikai beállítottsághoz??? Ne toldd túl... a kettőt összekeverni, együtt mérlegelni óriási elvakultságot feltételez. (Nem állítom, hogy ez benned nincs meg, csak azt, hogy helytelen)
Az ameriakiakat fura módon nem volt fenntartásuk Wernher von Braunnal kapcsolatosan :) viszont voltak akkora gyökerek, hogy a jólelkű Joseph R. McCarthy keresztes hadjáratot folytathasson a 'kommunista ügynökök' ellen, és ennek következményeként nevetséges módon még hollywoodi forgatókönyvírókat és színészeket is fekete listára tettek, pedig a tehetségükhöz és képességeikhez nem férhetett kétség. Dalton Trumbo mond valamit?

GyMasa 2017.07.10. 08:33:09

@Dorottya Veres:
...De, ha mégis a te világvége szcenáriód fut le,...
Akkor az emberisegnek mar ugyis reszeltek, es egy (akarhany ) leolvad blokk lesz az egyik legkisebb problemajuk.
... az utolsó mérnöki gáton is áttörve a környezetbe juttasson radioaktív szennyezést,...
Nem emlekszel?
a viz kioldja az urant, aztan "elszennyezi az ivovizet 100 000 evre".
:-)

...Vicces, hogy neketek semmi nem elég jó...
Van ennek neve:
Nirvana-erv, es egy ervelesi hiba.
hu.wikipedia.org/wiki/Nirv%C3%A1na-%C3%A9rv

... neked ez is kevés....
Ja, nekem is nagyon tetszett az a sejtelmes beszolas, hogy HUTENI KELL, de azt valahogy nem sikerult felvazolni, hogy mi az a scenario, amikor ez nem lehetseges, pedig en siman el tudom kepzelni, hogy atsiklottam valami felett.
De ugy tunik, ezt mar nem fogjuk megtudni.
...Álomvilágban élsz...
Igen, ott.

GyMasa 2017.07.10. 08:39:23

@Dorottya Veres:
..."Ha a szélsőjobb rasszista fideszes gyűköletkampányon nevelkedett 98%-os magyarok, akkor nem tartom sokra őket. "...
Attol tartok, ezzel a mondattal konkretan engem akart megserteni.
Azt nem tudom, mibol gondolta, hogy Nemetorszagban is elvakult fideszes mernokok dolgoznak, de sebaj.
Az a hazaszeretet is sokat elmond a fergerol, hogy nem tartja a magyarokat sokra.

gigabursch 2017.07.10. 08:59:01

@Paks2:
Soros és Habony.

Soros azért, hogy hülyeségeket beszélj, Habony azért, hogy hülyeségeket beszélj.

Részemről lezártam veled és az összes felismert nickeddel mindennemű párbeszédet mert párbeszéd képtelen vagy.
Épp ezért alkalmaznak.
Akár egy hasznos hülyét...

Womb Raider 2017.07.10. 13:13:21

@Dorottya Veres: "ami kialakításánál fogva minden beavatkozás nélkül képes olyan ömledék struktúrát kialakítani, amiben a láncreakció újra "

Természetesen azt szándékoztam írni, hogy olyan összetételű, eloszlású ömledék alakul ki, ami kizárja a láncreakció újbóli létrejöttét... na...

Womb Raider 2017.07.10. 13:18:11

@GyMasa: "hanem elhitetki, hogy még állnak az erőművek, pedig csak füstölgő, 1milliárd évig 1 PetaBq sugárzó, kietlen pusztaságaok vesznek körül minket."

Kib@szott mátrixban élünk, mi magunk vagyunk a megújuló energiaforrások... az anyák bébi elemeket szülnek, akik góliát elemmé cseperednek....

fda 2018.05.16. 16:16:27

@Pizsera Kelemen: Így van, vannak olyan fák és bokrok, amik egészen jól viselik a sugárzást. Az emberek persze nem, vagy azonnal meghalnak, vagy csak 3, esetleg 12 év múlva rákban, vagy a születendő gyerekeik mindenféle genetikai betegségekkel fognak kínlódni.