Az atomenergiának vajmi kevés köze van az emberiség életének megkönnyítéséhez, az atomerőművek értelme nem a civilizáció energiaigényének biztonságos kiszolgálása: a „békés atomenergia” csak a nukleáris lobbi által globálisan elterjesztett és évtizedek alatt mítosszá vált mese.

A valóság minden jel szerint az, hogy az atomerőművek az atom katonai célú felhasználásához alkalmazott infrastruktúra részei. Azért kellenek, hogy a fegyverek gyártása, az új haditechnológiák kifejlesztése nagyobb kapacitással, hatékonyabban, gazdaságosabban történhessen meg. Az atomerőművi áramtermelés sem gazdasági, sem környezeti, sem társadalmi szempontból nem hasznos: drága, környezetszennyező, nagy területen élő közösségek egészségét kockáztatja, életét veszélyezteti. Létezését és a ráfordított költségek beláthatatlan nagyságát egyetlen egy dolog indokolja: a fegyverkezési verseny.

Az amerikaiak és a szovjetek az ötvenes évektől kezdve a velük szövetséges országoknak elkezdtek nukleáris technikai tudást és technológiát átadni. A használt fűtőelemek visszagyűjtéséből fegyvergyártásra használható hasadóanyagra tettek szert, számos esetben pedig beindították a baráti országok katonai atomprogramjait. Így áttételesen mindenki a fegyverkezési versenyt támogatta, miközben a szuperhatalmak a béke és a szebb jövő bajnokaiként tetszeleghettek a világ többi része előtt.

Az atomerőmű közvetlenül kapcsolható az atombombához

Az atomerőmű a maghasadás elvén működik. A reaktorban a nehézatomokat neutronok hasítják kisebb atomokra, közben további neutronok szabadulnak föl. Ezek aztán a megfelelő körülmények megléte esetén a közelükben levő további atomokat hasítanak meg. Ez a láncreakció, ami a reaktorban kontrollált módon jön létre. Ennek révén forralják fel a vizet, hajtják meg a turbinalapátokat, amelyek mozgási energiája termeli az elektromos áramot. Mindez szép és jó lenne, csak rengeteg kockázata van: végzetes baleset, terrorcselekmény, egymillió évig sugárzó hulladék.

Urándúsítással atomfegyver is létrehozható

A legtöbb atomreaktorban az urán U-235 izotópja hasad. Viszont a földből kibányászott uránnak csak kb. 1 százalékát teszi ki, a maradék a nem hasadó 238-as izotóp. A reaktoroknak ennél többre van szüksége a működéshez, ezért az uránt a kibányászás után dúsítani kell kb. 5 százalékosra. Ha viszont valaki úgy dönt, hogy tovább dúsít, akkor akár a 80 százalékos 235-arányt is elérheti. Ekkor atombombát hozott létre. Tehát a reaktorüzemanyagból bomba is készülhet. A Hirosimában ledobott bomba dúsított uránnal működött.

A reprocesszálás során atombombához is előállítható plutónium

Az uránon kívül a bombákban plutónium is használható hasadóanyagként. A plutónium a természetben nem létezik, reaktorokban állítható elő. Pontosabban előáll: minden atomreaktor, amely elektromos áramot generál, évente akár több tucat atombombához elegendő plutóniumot állít elő mintegy melléktermékként a fűtőelemekben. Az a folyamat, amikor a használt fűtőelemekből kiszedik a plutóniumot, a reprocesszálás. A Nagaszakira ledobott atombomba plutóniummal működött.

Az atombomba feltalálóinak egy része megrettent attól, amit a világra szabadított

Bizonyára sokan ismerik a viccet, hogy amikor az USA első atombombáját fejlesztő csapat értekezletén Oppenheimer kiment a mosdóba, a megbeszélést magyarul folytatták. A magyarok az atombomba feltalálását hajlamosak Teller Edéhez kötni, a világ azonban inkább Robert Oppenheimert, a Manhattan Projekt és a Los Alamos-i kutatóintézet vezetőjét ismeri el vagy éppen tartja felelősnek.

Ő maga rendkívül megrettent attól a fegyvertől, amit létrehozott, ezért éveket áldozott az életéből arra, hogy meggátolja a még pusztítóbb hidrogénbomba kifejlesztését, amit Teller egyébként támogatott. Oppenheimer személyes találkozón mondta el a Japán bombázását elrendelő Truman elnöknek, hogy megbánta, hogy részt vett ebben a borzalomban, úgy érzi vér tapad a kezeihez, sőt az atomfegyverek nemzetközi ellenőrzés alá vonását kérte tőle. Truman ezért nagyon mérges lett, „síró csecsemőnek” nevezte őt és beosztottjainak úgy fogalmazott, többé nem akarja irodájában látni „ezt a rohadékot”.

Oppenheimer sorsa később sem fordult jobbra, nevét belekeverték egy Amerika-ellenes összeesküvésbe, majd elítélő határozatot fogadtak el vele szemben a hidrogénbomba-fejlesztések akadályozása miatt. Félreállították, vele együtt pedig a háború utáni amerikai atomprogram legnagyobb kritikusa némult el. Visszavonult a nyilvánosságtól, de továbbra is vallotta, hogy a Japán elleni atomtámadás végzetes hiba volt.

Oppenheimer, a síró csecsemő

Az Atomok a békéért hidegháborús bábszínház volt

Az Amerikai Egyesült Államok szövetségesei részére atomtechnikai segítséget nyújtott. A programot Eisenhower elnök hirdette meg 1953-ban, és az Atoms for Peace elnevezést kapta. A stratégia hivatalosan azt a célt szolgálta, hogy terjessze az atomenergia békés célú felhasználását azon országokban, amelyek nem rendelkeztek a technológiával. A programra azért volt szükség, mert habár az USA lett kész elsőnek az atombombával, és Japánban azt is bizonyította, hogy be is meri vetni, közben a Szovjetunió is atomfegyvert állított elő. Truman nem hitt abban, hogy a szovjetek képesek megépíteni a bombát, és szerette volna, ha a nukleáris technológia egyedül Amerikának áll rendelkezésére. Ez a számítás azonban nem jött be, kellett valami más.

Ez lett az Atoms for Peace, amelyet Eisenhower a nemzetközi nyilvánosság előtt fegyverkorlátozási politikaként igyekezett beállítani, azt hangsúlyozta, hogy a békés felhasználás elveszi az országok kedvét a katonai célú atomenergia-fejlesztésektől. Valójában azonban az USA számára sokkal fontosabb volt, hogy az atomsegély által óriási befolyásra tett szert a megsegített országokban, és a Szovjetunióval szemben növelhette hatalmát a hidegháborús külpolitikai helyzetben. Az Atomok a békéért keretében nukleáris technológiával és tudással látták többek közt el Izraelt, Indiát, Argentínát, Brazíliát, Pakisztánt és Iránt is. Miközben az atomenergia békés felhasználását propagálta, Eisenhower az USA nukleáris arzenálját 1000 darabról 20000 darabosra bővítette a hivatalban töltött 8 éve alatt. Az államok pedig, akik a program keretében technológiához és tudáshoz jutottak, jórészt kedvet kaptak a bombákra is.

A rettegett iráni atomfegyverprogram alapjait az USA fektette le

Az Egyesült Államok az Atomok a békéért program keretében Iránnak is jelentős nukleáris technológiát és tudást adott át 1957. és 1979. között. Ellátták a perzsa államot dúsított uránnal, valamint kiképezték az iráni atommérnökök első generációját. 1979-ben azonban Iránban győzedelmeskedett az iszlám forradalom, amely letaszította a trónról az amerikaiak által támogatott Reza sahot. Így lett a két ország szoros szövetségesből sokkal inkább ellenség. A nukleáris együttműködés véget ért, de előállt egy olyan helyzet, amikor Irán Amerika saját atomtechnológiáját felhasználva kezdett bele abba az atomfegyverprogramba, amelyet az USA a mai napig komoly fenyegetésnek tart.

Az atomerőműipar és a bombagyártás anyagszükséglete, technológiai tudáskövetelménye és a szükséges berendezések is teljes mértékben megegyeznek. Azok az országok, amelyek képesek uránt dúsítani, plutóniumot előállítani, atomfegyver építésére is képesek lehetnek. Irán 1979. után új források után nézett, meg is találta őket a Szovjetunió, Kína és Pakisztán képében, amelyek révén a 2000-es évek első felére a perzsa-iszlám állam képes volt uránt dúsítani. Iránt sorozatosan érték vádak, hogy atomfegyvert akar gyártani, Teherán mindig tagadta ezt, 2003 után már nemzetközi megfigyelőket is beengedett, hogy ártatlanságát bizonyítsa. Kevés sikerrel. Bár a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség nem talált bizonyítékot arra, hogy Irán atomfegyvert fejlesztene, Izrael légitámadásokat is intézett iráni atomlétesítmények ellen, jelenleg Trump amerikai elnök szintén fegyverkezéssel vádolja Iránt.  

India és Pakisztán atombombái az Atomok a békéért programnak köszönhetők

Biztos, hogy az indiai és pakisztáni utak az atomfegyvergyártás felé sokkal rögösebbek lettek volna az Eisenhower-program nélkül. Az ugyanis radikálisan csökkentette a nukleáris kutatások költségeit, így egy tucat ország számára lehetővé tette, hogy fejlessze atomtechnológiáját. Számos állam úgy tudott atombombát gyártani, hogy békés célú technológiát vásárolt és használt fel katonai célokra. Hiszen tudjuk, a „békés” és katonai atomprogram között között csak maga a fegyver előállítása a különbség, a lépések ugyanazok.

A hidegháború tovább tart

Amíg működnek még atomerőművek, amíg épülnek újak, az atomfegyverek leszerelése csak egy jól hangzó lózung. Az atomenergia a legdrágább energia, a legjobban rombolja a környezetet és a jövőnket, és épeszű befektető inkább elégeti a pénzét, mint atomenergiába fektesse –  így ugyanúgy elveszíti mindenét, de a következő generációk életét legalább nem teszi tönkre.