1986. április 26-án hajnalban az ukrajnai (akkor Szovjetunió) Csernobili Atomerőműben baleset történt. Az erőmű reaktorát a hirtelen fejlődő nagymennyiségű gőz szétvetette. Felrobbant, és 25 ezer tonna grafit kapott lángra. A hatalmas tüzet két hét alatt sikerült teljesen eloltani. A baleset miatt a 3 kilométerre fekvő Pripjaty városából 50 ezer embert telepítettek ki. Sajnos csak két nappal később. A robbanás utáni hónapokban összesen 600 ezer katonát, tűzoltót és kárelhárítót küldtek a katasztrófa helyszínére, kitéve őket a veszélyes sugárzásnak. Az erőmű körül egy állandó 30 km-es tiltott zónát jelöltek ki, ahol máig tilos emberi lakóhelyet létesíteni. Ennek ellenére ma is élnek, dolgoznak, gazdálkodnak a környéken.
Az emberiség történetének eddigi legsúlyosabb atomkatasztrófája következtében Ukrajnában 4,6 millió hektáros terület szennyeződött be. Ez körülbelül Magyarország mai területének fele. Ukrajnában és Fehéroroszországban ezrek szenvedtek a baleset után akut sugárzási betegségben, amelyet hányás, hajhullás, fájdalmas kiütések kísérnek. A Csernobil utáni években Ukrajnában a gyermekeket sújtó daganatos betegségek előfordulása megháromszorozódott. A katasztrófa a következő évtizedek kelet-európai rákos megbetegedéseinek jelentős részében minden bizonnyal szerepet játszott. A baleset következtében tehát nemcsak az akkori Szovjetunió területe szennyeződött, de Európa teljes területén volt érezhető, kimutatható és sok helyütt közvetlenül vagy közvetetten káros hatása. Magyarországon is. Máig nem tudjuk pontosan, milyen.
Ma a világon összesen 447 működő atomreaktor van. Az egymástól független források 33, illetve 99 balesetről számolnak be 1952 óta. Felmerül hát a kérdés, tényleg annyira biztonságos üzem-e az atomerőmű, mint amennyire az iparág annak mondja? Vagy inkább arról van szó, hogy az emberiségnek eddig inkább szerencséje volt?
Csernobil maga a velünk élő múlt. Mindenkinek van róla története. Kinek személyesebb, kinek másodkézből. Tőlünk kicsit keletebbre ez még inkább igaz: Ukrajnában ma is mindennap szembesülnek a következményekkel. Harmincegy év után is.
Alig voltam kétéves, de jól emlékszem arra a napra. A kertünkben virágzó meggyfák illatára. A vizet árasztó, langyos tavaszi szél lágyságára. A teraszon ebédeltünk, némely apró fehér szirom óvhatatlanul megült anyám aranyszínű húslevesének tetején. A tányéromban. Akkortájt jó szellemként csodás tavaszi napok járták a várost. Szerettem a kertünkben bóklászni. Főként négykézláb. A fészer mellett sóska nőtt, anyám ültette. Lelegeltem persze, imádtam mindent, ami sós, savanyú vagy keserű. Akkor derült ki Csernobil. Alig voltam kétéves. Lehet, hogy nem is emlékszem arra a napra. Talán csak azért ilyen élénk a kép, mert a szüleim annyiszor mesélték. Hogy mennyire megijedtek. Meleg volt, a rácsos ágyamat kivitték a kertbe. Én persze kiszedtem egy rácsot, kibújtam. Anyám észrevette, utánam jött. Legeltem a sóskát. Leszidott. Féltett.
**
Az Energiaklub bíróságon támadja meg Paks 2 környezetvédelmi engedélyét, mert a beruházás a környezetet és a lakosságot is veszélyezteti. Ha Neked is fontos a biztonság, segítsd támogatásoddal a perrel kapcsolatos munkálatokat: http://www.energiaklub.hu/
