A magyarok nem szólhattak bele Paks II környezetvédelmi engedélyezésébe. Bezzeg a külföldiek igen!

2017. június 04. 08:10 - atomcsapda

A kommentelők sokszor kérdezik, miért vagyunk ennyire Paks II és egyáltalán az atomerőművek ellen. Sokan azzal vádolnak minket, hogy elrugaszkodtunk a valóságtól, hogy az atommal előállított elektromos energia a létező világok legjobbika. Azt írják, már megoldották a műszaki kihívásokat, az atom biztonságos és tiszta. Ráadásul más lehetőség nincs is, mert akkora az igény az áramra, hogy másként, mint atomerőművel, nem is lehet azt előteremteni.

Röviden három dolog miatt ellenezzük az új erőművi blokkok építését. (1) Senki sem bizonyította be, hogy Paks II kis- és közepes aktivitású atomhulladékai elférnek az építendő bátaapáti átmeneti tárolóban. (2) Nincs megnyugtatóan rendezve a kiégett fűtőelemek átmeneti tárolása sem. (3) Nincs kidolgozott koncepció a kiégett fűtőelemek végleges kezelésére, a környezetvédelmi engedélyt ennek ellenére is kiadta a hatóság, és az jogerőre is emelkedett.

És van még egy érvünk. Az egész engedélyezési folyamat átláthatatlan volt, a magyar lakosság pedig gyakorlatilag teljesen ki volt zárva az eljárásból. Egészen pontosan Magyarország majd’ 10 millió lakosából 24 ezren szólhattak bele. A magyar kormány itthon csak Pakson tartott közmeghallgatást, és a helyieken kívül csak Gerjen, Foktő, Uszód és Dunaszentbenedek polgárai tehettek észrevételeket a hatásvizsgálattal kapcsolatban.Az történt ugyanis, hogy nemzetközi egyezmények alapján az összes EU-s és egy csomó nem európai ország is részt vehetett az eljárásban. Máltai szakértők véleményezhették a vizsgálati anyagokat, egy szekszárdi vagy budapesti lakos viszont nem. Közmeghallgatásokat is tartottak külföldön, például Bukarestben és Kijevben.

Belátható, hogy egy új atomerőmű létesítése során olyan kockázatok vannak, amelyek több országot érintenek. Baleset esetén ugyanis az atomfelhő nem áll meg az országhatárnál. Megy, amerre a szél viszi. Ezért teljesen logikus például az, hogy az atomipar sötét oldalától sokat szenvedett Ukrajna bele akar szólni a szomszédjában telepítendő erőmű engedélyezésébe. Ezt belátva viszont tökéletesen abszurd helyzet, hogy Magyarországon mindössze 5, az atomerőmű közvetlen közelében fekvő település lakói kaptak szót.

Szerintünk egy atomerőmű építése, és az okozott környezeti hatások minden magyar lakost érintenek. Mindenkinek joga lett volna ahhoz, hogy elmondja észrevételeit az eljárásban, és hogy azt a hatóságok kötelezően figyelembe is vegyék.

**

Az Energiaklub bíróságon támadja meg Paks 2 környezetvédelmi engedélyét, mert a beruházás a környezetet és a lakosságot is veszélyezteti. Ha Neked is fontos a biztonság, segítsd támogatásoddal a perrel kapcsolatos munkánkat: http://www.energiaklub.hu/tamogass. Köszönjük!

776 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://atomcsapda.blog.hu/api/trackback/id/tr512561041

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bencze Imre 2017.06.04. 10:57:28

pubikák, öcsibogyók, agyhalott kicsi majmok!!! MIÉRT HAZUDTOK MÁR MEGINT???? 52 NYILVÁNOS KÖZMEGHALLGATÁS VOLT MAGYARORSZÁGON!!! MIÉRT HAZUDTOK??? NEM MENTETEK EL, PUBIKÁK??? KI A HIBÁS??? TE IS, TI IS BELEPOFÁZHATTAOK VOLNA, HA OTT VAGYTOK!!! UTÓLAG OKOSNAK LENNI??? NA NE!!!
1-ES PONT, MOCSKOS HAZUG BANDA!!! BÁTAAPÁTI MODULÁRISAN BŐVÍTHATŐ AZ IGÉNYEKNEK MEGFELELŐEN!!! 2-ES PONT. MOCSKOS HAZUG BANDA 50 ÉVES TÁROLÁS BIZTOSÍTOTT AZ MVDS-KKÁT TÍPUSÚ (MEGINT CSAK) MODULÁRISAN BŐVÍTHETŐ) ÁTMENETI TÁROLÓBAN!!! 3-AS PONT. MOCSKOS SZEMÉT HAZUG BANDA! VAN!!! KIDOLGOZOTT KONCEPCIÓ!!! (EGYRÉSZT A VISSZASZÁLLÍTÁS, MÁSRÉSZT A BN-REAKTOROK ÜZEMANYAG ALAPANYAGKÉNT VALÓ FELHASZNÁLÁS!!! HA HÜJJÉK, TUDATLANOK, DE LEGALÁBB HAZUGOK VAGYTOK, AZ BIZONY A TI BAJOTOK :) :)

Arcade Macho 2017.06.04. 10:58:06

"Az történt ugyanis, hogy nemzetközi egyezmények alapján az összes EU-s és egy csomó nem európai ország is részt vehetett az eljárásban. Máltai szakértők véleményezhették a vizsgálati anyagokat, egy szekszárdi vagy budapesti lakos viszont nem. Közmeghallgatásokat is tartottak külföldön, például Bukarestben és Kijevben."

legjobb tudomasom szerint van egy kamerarendszer Pakson hogy FELUGYELJEK aljas kulfodliek hogy nem csinalunk-e bombat
azt is kulfodlon nezik es nem nalunk

en amugy sokkal jobban megbizom a kulfoldi szakertokben, szervezetekben, mint a magyar debil nepben, abban az idiota nepben aki a 300 Ftos vizitdijra elment szavazni

Bencze Imre 2017.06.04. 11:00:15

MÉG EGY APRÓSÁG HAZUG, MOCSKOS ÁLNAOK BANDA!!! NEM TECCIK AZ ATOMERŐMŰ??? SZÍVETEK JOGA!!! DE EBBEN AZ ESETBEN KUTYAKÖTELESSÉGETEK LETENNI AZ ASZTALRA EGY BÁRMILYEN (AKÁRMIOLYEN) ALTERNATÍVÁT, AMELY MENTÉN MEGOLDHATÓ MAGYAARORSZÁG BIZTONSÁGOS, MEGBÍZHATÓ, TERVEZHETŐ, MEGVALÓSÍTHATÓ, OLCSÓ VILLAMOS-ENERGIA ELLÁTÁSA!!! NEM MEGY??? HÁT AZ GÁZ!!! KÁR, HOGY EZZEL A GÁZZAL NEM MŰKÖDNEK ERŐMŰVEK :) :)

Bencze Imre 2017.06.04. 11:02:42

@Arcade Macho: PUBIKA!!! A JÓ ÉDES ANYUKÁD A DEBIL!!! CSAK NEKED, CSAK MOST CSAK ITT, HÜJJEGYEREK! A MAGYAR NUKLEÁRIS SZAKEMBEREK KB. 60 ÉVE A VILÁG ÉLSZÍNVONALÁBAN VOLTAK ÉS VANNAK!!!

Bencze Imre 2017.06.04. 11:25:30

nu, MOCSKOS HAZUG SZEMÉT BAGÁZS!!! az áltatok hazudott budapesti, szekszárdi, gerjeni, foktői, uszódi, és dunaszentbenedeki helyeken kívül a teit-hez tartozó VALAMENNYI településen, sőt pécset győröt és még több tucatnyi helyen VOLT közmeghallgatás!!! én személyesen voltam 24-en!!! az, hogy egyes helyeken csak kéttucatnyi ember jelent meg, az miért az atomerőmű bűne???

2017.06.04. 12:17:57

@Bencze Imre: +1

Lehet, hogy kicsit még több is mint 60 éve... :)

Neumann János, Szilárd Leó, Teller Ede óta a jelen generációkig, rendkívül sok gyakorlati és elméleti szakember öregbíti a magyar nukleáris ipar nevét

2017.06.04. 12:30:32

Pusztán csak kérdéseim lennének a HAZUGSÁG blog szerkesztőihez:

0. A címmel kapcsolatban. A környezetvédelmi tanulmány elkészültének mi köze van civil fórumokhoz ?

1. A már jelenleg is MŰKÖDŐ (!) bátaapáti tárolóról nem hallottatok még ? Hogy eleve úgy tervezték, hogy a majdani Paks2 tervezetten túli hulladékait is fogadni tudja ?

2. A paksi telephelyen működő KKÁT-ról sem hallottatok ? Melynek legújabb modulját nemrég adták át ? Arról sem hallottatok, hogy bővíthető további modulokkal ?

3. Olvastátok egyáltalán a KHT-t ? Különös tekintettel a 8.1.1 fejezetekre ?

OSTOBA, HATÁSVADÁSZ, PÁNIKKELTŐ, GYŰLÖLETBLOG VAGYTOK !

Arcade Macho 2017.06.04. 15:57:12

@Bencze Imre: ne erolkodj farok
azok nem magyarok voltak hanem mar emigraltak

Bencze Imre 2017.06.04. 16:13:51

@Arcade Macho: figyussz kicsi pubi!!! apád, meg a hüjje fiacskája a farok!!! arról pedig, hogy ki a magyar, meg ki nem arról nem egy hozzád hasonló agyhalottal fogok eszmét cserélni... :) :)

Bencze Imre 2017.06.04. 16:18:45

"miért vagyunk ennyire Paks II és egyáltalán az atomerőművek ellen." talán azért, mert 1) borzasztó mód tájékozatlano, buták vagytok az atomenergetika területén, és rendkívül lusták vagytok arra, hogy tanuljatok. 2) lomposhajú démonada uszítására, valaki által pénzelve terjesztitek a mocskos hazugságokat... feltehetően egy áramkereskedő cég áll a háttérben, kinek érdeke a minél nagyobb magyar áramiport... szélkerékbernikévelk, jámbortakonybenedekkel, démonadával együtt simán hazaárulók vagytok!!!
ja, azon már csodálkozni sincs miért, hogy csökött agyatokat nem arra használjátok, hogy mi épüljön még paks2 mellé, pedig kb. 6-8000 MW plusz kapacitásra lenne szüksége az országnak (paks2 csak 2 x 1200 = 2400 MW). már mai 30% fölött van az áramimportunk!!!

2017.06.04. 16:54:52

@Bencze Imre: Nyugi. Nagyjából mindennel egyetértek, amit mond (tudom, ennekjelentősége nincs...) de finomítson már a stíluson, mert így pontolyan módon kommunikál, mint azok,akiket (amúgy joggal) kritizál.
Értem, hogy ingerült, én is az vagyok legtöbbször, de az nem ad nyomatékot és hitelességet a leírtaknak, (ha valljuk be) néha elég botrányos stílusban teszi. Ez így kontraproduktív.
Én elfogadom a legtöbb állításást, de ehhez nem fontos ennyire agresszíven nekimenni a blog szerzőinek. A legtöbb józanul gondolkodó ember így is átlát a szitán, helyén tudjakezelni az itt olvasottíakat, a tömeget meg észérvekkel (de az agresszív stílussal sem ) tudja jobb belátásra téríteni. Abban csak bízhatunk, hogy a kérdés eldöntése megmarad a kompetens szakemberek hatáskörében és nem a politika fog érvényesülni, hanem az ország hosszú távú (és egyértelműen körvonalazható) érdekei. Hatalmas hibának érzem, hogy a blog hátterében állók célja nempusztán Paks elé akadályokat gördíteni, hanem konkréten euró milliárdokban mérhető károk okozása is kitűzött cél. Nehogy mégegyszer Bős-Nagymarosost játszunk, mert annak csúnya vége lesz.

Bencze Imre 2017.06.04. 17:20:02

@Dorottya Veres: hm. most is igaza van :) :) gond, hogy hüjjékkel, vagy pláne szándékosan rosszindulatú emberekkel (???) nem tudok vitatkozni... számomra a vita az tények, adatok, (megalapozott) vélemények egymással szembe állítása, érvelés, cáfolat azok mentén. alaptalan, de legalább rosszindulatú, sunyi, aljas megnyikkanásokra nem tudok (és nem is mindig akarok) érvekkel reagálni...
ma már nem id fogok.... lenyírtam a fűvet, tikkasztó a hőség, keverek egy gintonicot, belecsavarom egy lime levét, oszt kiülök a teraszra, oszt élvezem a kertem látványát :)

VT Man 2017.06.04. 18:35:39

Vajon indiában az épülõ 12 atomerõmû blokk építésébe hányan szólhatnak bele? 1.3 milliárd ember népszavaz?

VT Man 2017.06.04. 18:38:28

Szerintem ezt a blogot titokban az oroszok finanszírozzák, hogy az idióta írásokkal lejárassa az atomelleneseket.

Janossz 2017.06.04. 18:52:42

@Bencze Imre: Ha eddig valakinek is kétsége lett volna afelől, hogy te egy magasan képzett, több diplomás atomenergia- és energetika szakértő lennél, ezzel a pár kommenteddel meggyőzted bizonyosan.
Lehet védeni így is egy ügyet, de minek?

Janossz 2017.06.04. 18:55:19

Paks, Gerjen, Foktő, Uszód és Dunaszentbenedek. Bukarest és Kijev. Ez igen!
Biztos akartak máshol is beszélni róla, csak nem volt érdeklődés, mi?

Jakab.gipsz 2017.06.04. 19:10:26

A magyarok nem szólhattak bele Paks II környezetvédelmi engedélyezésébe. Bezzeg a külföldiek igen! Ezt állítod!

Mert a magyarok tudják azt, hogy az atomfizika, atomenergetika szakma, harminc évig kell tanulni róla, hogy felelős döntést tudjanak hozni azok aki megtanulták kezelni.

Bezzeg a külföldi, civil szakértők szeretnek a más országoknak tanácsokat osztogatni, de felelősséget vállalni, azt már nem.
Amikor számonkérés következne a civil nyilvánosság gyorsan eltűnik.
Holnapra is találjatok ki valamit. Ennyi.

Bencze Imre 2017.06.04. 19:14:14

@Janossz: még eccer (bár birkáknak mindegy) 52 (ÖTVENKETTŐ!!!) közmeghallgatás volt magyarországon paks2 témában!!! valamennyi meg volt hírdetve országos napilapokban :) (sajnos, névre szóló, nemzeti konzultáció-jellegű leveleket nem küldtek szét :) :) ) nyilvános volt valamennyi! teccet vóna legyünni, kukorékolni... megvót a lehetőcség... jancsi, az, hogy te benyaltad az atomcsapdakupleráj dumáját, az TÉGED minősít :) :)

Bencze Imre 2017.06.04. 19:16:01

@Janossz: jancsika! mér nem azzal a nyamvadt húscafattal foglalkozó, mi a lábadid közt csüng, sorvadozik??? mindenki jobban járna :) :)

Bikkfanfutyulo 2017.06.04. 19:37:55

Bizonyára mindenki tévedhetetlen és nagy szakértője a kérdésnek, aki Paks2-t favorizálja, és kétségtelen, hogy mindenki hülye, akinek aggálya van. Na most akkor én oktondi, kinek higgyek?
energiabox.blog.hu/2017/02/15/sulyos_rendellenessegek_paks_ii_prototipusanal

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.04. 19:38:24

"Máltai szakértők véleményezhették a vizsgálati anyagokat, egy szekszárdi vagy budapesti lakos viszont nem. "

Na ez az, drága posztoló. Máltán is szakembereket kérdeztek, nem egyszerű vallettai lakosokat. Magyarországon is szakembereket kérdeztek, nem egyszerű budapesti lakosokat.

Hogy titeket nem kérdeztek? Az eddigi posztjaitok színvonalából ítélve ti olyan távol álltok a szakemberségtől, mint Makó Jeruzsálemtől. Ezért nem kérdezett benneteket a kutya sem.

HanG99 2017.06.04. 19:42:39

Ezt a bencét a grínpísz fizeti, hogy lejárassa az atomenergia pártiakat?
Ha ez a barom hallott volna meggyőzésről - és nem leugatni akarná a vele egyet nem értőket - akkor belinkelné, hogy hol volt az az 52 meghallgatás, aminek felén ő személyesen ott volt.
bár ez a félmondata elárulja, hogy neki fizetnek azért, hogy az atomot dicsőítse. ha az elején bevallotta volna, hogy ő hivatásos atompárti, de ennek ellenére van hozzálátása dologhoz - Nerisztánban ez kizárt, mármint hogy olyan valaki foglalkozik a dolgokkal, aki ért hozzá - szóval nem szégyen az, ah valaki hivatásos atompárti, de akkor vallja be, és a kommentjeit helyén lehet kezelni.
de ez így csak az atom lejáratása.

Janossz 2017.06.04. 19:42:39

@Bencze Imre: Az, hogy te 24 közmeghallgatáson voltál, személyesen, hát tiszteletre méltó...
Gondolom szép fekete egyenruhában, beengedő-kidobó emberként, így stílusod alapján.
Biztos volt kis leporellód Berkecz, meg az LMP-s felforgatók képeivel...:-)
De, tegyük fel igazat mondasz (nem könnyű)!
Akkor biztos seperc alatt ideprodukciózol a kalocsai, kiskőrösi, bajai meghallgatásokról valamit.
Mint a tűzhöz közeli, ez nem tarthat neked sokáig.

BiG74 Bodri 2017.06.04. 19:55:42

Van ennek a PaksII -nek egy szakmai, meg egy politikai vonzata. Az átlagember nem atomfizikus, sőt! Szakmai részről annyit tud, helyesen, hogy az atomerőmű nem játék, és a radioaktív baki pedig méretében és hatásában emberi léptékkel óriási. Valószínűleg többet tud ilyen értelemben az atomerőművekről, mint egy vegyi üzemről, százhalombattai finomítóról, tiszai vegyikombinátról, pétről, dunaújvárosi kokszvegyészetről, Bhopálról lehet nem is hallott, pedig azok sem játékok. Ennek ellenére nem érdekli semmi. A legtöbb meghallgatás a legnagyobb érdektelenség és közöny mellett zajlik le. Viszont amint valaki megveri a harangot összeszalad a nép egy kis progromra, oszt jól megverik azt akivel együtt élnek negyven éve, maximum sajnálják egy kicsit, persze később.
Politikailag már jobban mocorognak, mert érdekli őket, hogy aki elkenzékben tartozkodóan viselkedett, az hogyan tudott pikk-pakk dönteni az szép Moszkvában? De ez meg nem szakma.
Kéretik a harang kongatóinak gondolkozni egy cseppet!

röf 2017.06.04. 19:58:55

@Arcade Macho:
"ne erolkodj farok azok nem magyarok voltak hanem mar emigraltak"
...hallgasd már meg a Teller Edével készült interjút, amit a 2001-ben megkapott Corvin-lánc átvétele után adott.
Kifogástalan magyarsággal.

ember100 2017.06.04. 20:13:22

Helló !

Értem én hogy gőzgép DE mi hajtja ? :)
30 éve a legjobb megoldás vízerőmű volt , aztán jött az atomerőmű most meg a megújuló energiatermelők.pl. szélerőmű , fotovoltatikus áramtermelés .
Régebben ezek hatásfoka 5-10 % volt ma elérik a 30-40 % és ez fejlődni fog.
A kétkedőknek , Százhalombatta , Bhopal , tiszai ciánmérgezés , kolontár .... ezek mindt pár év 10 év.. alatt rendbejönnek .
DE mi lesz csernobillal , fukusimával 100 év 1000 év .... ??
Úgy legyen hogy NEM történik semmi gikszer DE mi van ha mégis ???
Érdemes ezt kockáztatni amikor VAN más lehetőség is ?????

BiG74 Bodri 2017.06.04. 20:20:22

@ember100:
Jóóó kérdés! Tedd fel kovácsovics pestának a kérdést, újra és újra, de mindig nehezítsd egy kicsit, villamosenergia felhasználási tendenciákkal, világpiaci árakkal, átlagos magor fogyasztásával, oszt átlagold a válaszokat.

2017.06.04. 20:20:51

@BiG74 Bodri: Jó meglátás.. csak ki fogja vállani a következményeket egy kierőszakolt népszavazás borítékolható eredménye kapcsán? Mert nekem úgy tűnik, az atomellenesek messze nagyobb aktivitással rendelkeznek, mint Paks egy évnyi hulladéka és a feladatuk is egyszerűbb. Csak rá kell erősíteni a buta tömegek félelmeire és már nyert ügyük is van. A másikoldalnak annyira komplex információt kellene a választók elé tárni és azt sorra összevetni az atomellenesek hazugságaival és csúsztatásaival, hogy arra nincs elegendő kapacitás és energia. Nem lehet technikai analfabéta tömegeket észérvekkel meggyőzni. Már csak dacból sem fogják elfogadni ... "Mit okoskodnak ezek a Putyinszopó fideSS-bérencek?!"
Veszélyes játékba kezdett a politikai ellenzék, de félő, a károkozás következményei csak hosszú évtizedek alatt válnak láthatóvá az átlagemberek számára...

HanG99 2017.06.04. 20:25:45

@Dorottya Veres:
" A másikoldalnak annyira komplex információt kellene a választók elé tárni és azt sorra összevetni az atomellenesek hazugságaival és csúsztatásaival, hogy arra nincs elegendő kapacitás és energia."
Szóval bármekkora arányban (=100%) kormány demagógiát terjesztő M.kir. TV és rádió, valamint Habony, Mészáros, Vajna összes TV és rádiója sem képes hihető hazugságot terjeszteni Paksról?

BiG74 Bodri 2017.06.04. 20:38:59

@Dorottya Veres:
Itt keveredik a politikai és a szakmai szál. A népszavazás eredménye nem szakmai eredmény lesz, de a szakma kénytelen lesz elfogadni. A szakmai negatívumokat viszont a politika, a harangkongatók nem fogják, nem is tudják majd felvállalni, ellensúlyozni.

VT Man 2017.06.04. 20:42:12

@ember100:
"DE mi lesz csernobillal , fukusimával 100 év 1000 év .... ??"

Milyen választ kaptál volna, ha időszámításunk szerint 0-ban megkérdezi valaki tőled, hogy mi lesz 1000 év múlva?
Vagy Magyarország alapításakor, 1000-ben, Szent István megkérdezte volna tőled, hogy mi lesz 1000 év múlva?

A legvalószínűbb, hogy 1000 év múlva ez már rég meg lesz oldva. De szerintem hamarabb is.

VT Man 2017.06.04. 20:46:49

@Bikkfanfutyulo:
"energiabox.blog.hu/2017/02/15/sulyos_rendellenessegek_paks_ii_prototipusanal"

Hát igen, biztos az oroszok mesteri terve, hogy felépítenek 12 ilyen "atombombát", akarom mondani reaktort indiában, majd megnyomják a piros gombot, és indiának annyi!

"Oroszország és India atomenergetikai együttműködésének története évtizedekre nyúlik vissza. A kudankulami erőmű építéséről még a szovjet időszakban, 1988-ban kötöttek szerződést, majd tíz évvel később kiegészítették a dokumentumot, és a két, egyenként ezer megawattos reaktorblokkon végül 2002-ben kezdődtek meg a munkálatok. Az első reaktort 2013-ban kapcsolták be a nemzeti energetikai hálózatba, és átadás előtt áll a második is. India és Oroszország tavaly tavasszal írta alá a kudankulami második ütemről – a 3. és a 4. számú reaktorblokk építéséről – szóló keretszerződést, decemberben pedig szentesítették a munkálatok elindítását lehetővé tevő okmányokat. Az orosz atomerőműveket a tervek szerint 2016-ban kezdik el építeni, és az építkezésnek 2020-2021-ben kell befejeződnie.

A két ország nukleáris „útiterve” azonban ezen is túlmutat: összesen 15 energiablokk építését irányozza elő India területén. Sőt – mint azt nemrég Vlagyimir Putyin egyik tanácsadója, Jurij Usakov kifejtette – Oroszország arra számít, hogy akár 25 atomerőműegységet is felépíthetnek az ázsiai államban."

Bikkfanfutyulo 2017.06.04. 20:48:41

@Dorottya Veres: "A másikoldalnak annyira komplex információt kellene a választók elé tárni és azt sorra összevetni az atomellenesek hazugságaival és csúsztatásaival, hogy arra nincs elegendő kapacitás és energia."
Bizony, így van, nem elég odaböfögni valamit, meg minden információt 30 évre titkosítani. Ha a kormány felelős kormány, akkor nem bújhat el, mert utána a következményeket nem maga viseli.

ostvan1 2017.06.04. 20:50:57

@HanG99: Amit felvetettél, az 2 különböző dolog.
Paks II. ügyében szakmai érveknek kellene ütközni (a valóban szakmai érvek - az atomellenesek nagy bánatára - már nem is ütköznek, annyira teljes az egyetértés, hogy KELL az atomenergia Magyarországnak), és nem a hangulatkeltést erősíteni. Ja, és a szakemberek szerint az atomenergia veszélyessége kezelhető.
A királyi TV és a többi kormányszócső viszont olyan mértékben lejáratta saját magát (nézni kell a nézettségi-hallgatottsági adatokat), hogy jobb, ha nem használják Paks II.-vel kapcsolatos értelmes érvek hangoztatására.

Bencze Imre 2017.06.04. 20:52:04

@Bikkfanfutyulo: a tényeknek és a számoknak!!! nem tudom, feltűnt-e, hogy a zőőődek csak kinyilatkoznak? rossz, veszélyes, drága. állításaikat soha, semmilyen formában tényekkel, adatokkal számokkal NEM képesek alátámasztani. pl. Adatok és tények, amelyről az atomellenes zöldek mélyen hallgatnak: Európában, Dánia után a német áram a legdrágább, átláthatatlanok a támogatások, növekszik a szén-dioxid-kibocsátás, meghiúsult a 2020-as kibocsátási cél. "A hazai, atomellenes civil szervezetek és politikusok évek óta azt sulykolják a magyar közvéleménybe, hogy Németországban évről évre egyre több a beépített nap- és szélerőművi kapacitás, ami képes kiváltani az atomenergiát és Magyarországnak is ezt az utat kellene követnie. Mélyen hallgatnak viszont arról a német számvevőszék által most megállapított tényről, hogy az Energiewende átgondolatlan és a megújulók támogatásának eddigi rendszere nincs köszönő viszonyban a klímavédelmi célokkal. Miközben a dán fogyasztók után a német fogyasztók fizetik a legtöbbet az áramért Európában.
Mindez a napnál is világosabban mutatja, hogy az időjárásfüggő energiaforrásokra nem lehet stabilan alapozni, hiszen termelésük nemcsak percről percre, óráról órára, de évről évre is drasztikusan változik. Ugyanakkor a fogyasztói igényeket minden időpillanatban tudni kell kielégíteni! Ha megnézzük a tavalyi adatokat, a német nap- és szélerőművek legjobb és legrosszabb napjait, akkor látjuk csak igazán, hogy hiába az óriási beépített kapacitás (aminek a német számvevőszék által átgondolatlannak nevezett fejlesztését az ottani adófizetők állják), a termelés mégis alacsonyabb volt a 2015-ösnél. Magyaroroszágon, ahol a szeles adottságok sokkal rosszabbak, mint a németeknél, végképp botorság lenne ezekre az energiaforrásokra alapozni, és ezt a döntési helyzetben lévő hazai szakemberek pontosan tudják. A németek is kénytelenek voltak belátni, hogy az ambiciózus tervek nem váltották be a hozzá fűzött reményeket. Egyre inkább az körvonalazódik, hogy a politikai képviselettel is rendelkező német atomellenes zöld lobbi a kétes eredményre vezető megújuló forradalommal valójában a fosszilis energiatermelők malmára hajtotta a vizet. Erről persze a hazai atomellenes zöldek szintén mélyen hallgatnak.
Látható, hogy a német naperőművek a villamosenergia-termelést tekintve a legrosszabb napjukon, tavaly karácsonykor a csúcson is csak 1438 MW-ot (a beépített teljesítmény 3,6%-át), de a legjobb napon is csak 26 011 MW-ot (55%-a a beépített teljesítménynek) tudtak biztosítani. A napi átlagteljesítmények pedig ennél sokkal alacsonyabb értékre adódtak.
A másik időjárásfüggő megújuló energiaforrás, a szél intenzitása hektikusan változik Németországban is. A szélerőművek csúcsteljesítménye a „legrosszabb” napon csak 1617 MW, a „legjobb” napon pedig 33 627 MW volt! Kiderült, hogy a német gázerőművek egyre nagyobb szerepet játszanak az ország villamosenergia-termelésében. 2015-ben ezek az erőművek még csak 30,12 TWh villamos energiát termeltek, ezzel szemben 2016-ban már éves szinten 43,97 TWh-t állítottak elő, amely egy év alatt 46 százalékos növekedés! A gázerőművekhez gázra is szükség van, ezért a növekvő termelés növekvő gázfüggőséget okoz Németország számára. Számszerűsítve mindez azt jelenti, hogy a tavalyi évben az orosz Gazprom új rekordként közel 50 milliárd m3 földgázt exportált Németországba, amely közel 5 milliárd m3 mennyiséggel volt magasabb, mint 2015-ben. Emellett az olajtüzelésű erőművek villamosenergia-termelésében is jókora ugrás következett be, hiszen a 2015. évi 0,9 TWh termelésük 2016-ra 1,73 TWh-ra emelkedett. Az egyenlegben szerepel 5,9 TWh francia villamos energia import (2016 első 10 hónap adatai alapján) is, amelynek 65-75 százaléka atomenergiából származott.
Itt következik a legsúlyosabb megállapítás, amiről a hazai atomellenes zöldek talán a legmélyebben hallgatnak. A német környezetvédelmi minisztérium egyik legújabb elemzése szerint a németországi villamosenergia-termelésben a nagymértékű szén- és gázerőművi részarány miatt nem érhető el a 2020-ra megfogalmazott kibocsátás-csökkentési cél!"

Bikkfanfutyulo 2017.06.04. 20:52:41

@VT Man: Egy felvetést kiemeltél, de nem oszlattad el a kételyeket. Attól hogy sok erőművet építenek, szerintem még nem lesznek megbízhatóbbak.

Bencze Imre 2017.06.04. 20:56:13

@HanG99: pubi, tudod, vannak a hüjjék - mint te pl - oszt vannak, akik 30 éve ezt tanulják, ezt csinálják, akik évente 4-5-ször ebből vizsgáznak, pubi, ATOMENERGETIKA ÉS NUKLEÁRIS TECHNOLÓGIA Egyetemi tananyag
www.kankalin.bme.hu/Dok/Konyvek/Atomenergia/Atomenergetika_animaciok%20nelkul.pdf

javasolnám, hogy ezek után csak az szóljon hozzá, aki ebből LEVIZSGÁZOTT, VAGY LEGALÁBB ELOLVASTA AZ ELEJÉTŐL A VÉGÉIG!!!

Bencze Imre 2017.06.04. 20:59:09

@röf: nekem szerencsém volt (és ezt tényleg szerencsének érzem) teller edével négyszer is találkozni. egy hihetetlen nagy koponya, aki nem csak hogy élete végéig kiválóan beszélt magyarul, de valamit TUDOTT is ...

Janossz 2017.06.04. 21:01:17

@BiG74 Bodri: '...progromra..."
Ilyen szó meg nincs is. Van: program, meg pogrom. Melyikre gondoltál?

Bencze Imre 2017.06.04. 21:03:14

@Janossz: jancsika-pubika!!! nem én vagyok neked, kicsi hüjje majom a nyilvános tudakozó!!! :) :) (basztasd mán anyádat!!!) de, hogy lásd, milyen jó vagyok hozzád, köcsög, az oah honlapján, a2-től, a teit-től, vagy végső esetben a paksi atomerőmű tájékoztatási és látogató központjától minden téged érdeklő infót megkapsz.... ja, csak a pofád nagy??? hát az, pubiköcsög, a te bajod... :) :)

Bencze Imre 2017.06.04. 21:04:37

@Janossz: jancsika, a hüjjeségeiddel kapcsolatban csak egy utolsó komment : CHUCK YOU FARLEY!!!

Janossz 2017.06.04. 21:06:25

@Bencze Imre:" Akkor biztos seperc alatt ideprodukciózol a kalocsai, kiskőrösi, bajai meghallgatásokról valamit.
Mint a tűzhöz közeli, ez nem tarthat neked sokáig. "
Szóval kamu volt az a sok-sok szeánsz....három kis nyomorult linkecskét nem tudsz mutatni, alátámasztani állításod, közben meg számon kérnéd mindenkitől az egyetemi tudást?

Janossz 2017.06.04. 21:10:49

@Bencze Imre: Ennél szebben nem védheted az atomenergiát! Akit ezzel a stílussal sem sikerült meggyőznöd, meg se érdemli az atomot. Azért, ha én lennék a megbízód, nem sokáig hintenéd az igét, kissé kontraproduktív vagy, de ha nem látják, hát nem. Nekem jó úgy is.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.04. 21:11:39

@Bencze Imre: "vannak, akik 30 éve ezt tanulják, ezt csinálják, akik évente 4-5-ször ebből vizsgáznak, pubi, ATOMENERGETIKA ÉS NUKLEÁRIS TECHNOLÓGIA"

Igen vannak, de mi a fasz közöd lenne hozzájuk?

Viszont közgazdasághoz nem értenek, felépítenék nekünk a vilég legdrágább atomerőművét, szép, drága, felesleges luxusberuházást.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.04. 21:12:58

@Bencze Imre: "az időjárásfüggő energiaforrásokra nem lehet stabilan alapozni, hiszen termelésük nemcsak percről percre, óráról órára, de évről évre is drasztikusan változik."

Pont, ahogy az atomerőmű termelése se követi a napi, évi kereslet ingadozásait.

BiG74 Bodri 2017.06.04. 21:17:02

@Janossz:
Teljesen igazad van, pogrom akart lenni. Köszönöm!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.04. 21:18:22

@VT Man: "Oroszország és India atomenergetikai együttműködésének története évtizedekre nyúlik vissza. "

Egymilliárd légy nem tévedhet, egyél szart!

Oroszország és Magyarország története is hosszú időre nyúlik vissza, az utóbbi 70 évben alig volt pár év, mikor a ruszkik nem terjeszktek aggresszívan.

India nem éppíttet a fogyasztás 50%-át lefedő atomerőművet. Mellesleg India alkupozíciói mnagyságrendekkel jobbak a magyarokénál.

Indiában fellógatják a tolvajokat, Magyarorszéágon ők a törvény.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.04. 21:20:39

@VT Man: "megkérdezi valaki tőled, hogy mi lesz 1000 év múlva?"

Nem tudjuk. Ezért nem hagyunk sem ezer, sem 240000 évre sugárzó hulladékot az unokáinkra.

"A legvalószínűbb, hogy 1000 év múlva ez már rég meg lesz oldva."

Az biztos. De milyen drágán, és ki viseli a költségeket?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.04. 21:22:53

@Dorottya Veres: "Nem lehet technikai analfabéta tömegeket észérvekkel meggyőzni. "

Hiába a rengeteg csodás érv, nem akarják a világ legdrágább atomerőművét fizetni a következő 70 évben. A tudatlan bolondok.

illaim 2017.06.04. 21:24:09

Azért az mégis csak feltűnő, hogy ennek a gyökér benceimrének kimaradt a fröcsögéséből a legutóbb napvilágot látott két hír!
1./ Finnország NEM adta meg az engedélyt az ott épülő atomerőmű tovább építésére!
2./ A ROSZATOM visszavonta, és új közbeszerzési eljárást írt ki a turbinákra!
Ahogy Arkagyíj Rajkin mondaná! Válámi ván de nem az igázi!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.04. 21:25:32

@Bencze Imre: "jancsika! mér nem azzal a nyamvadt húscafattal foglalkozó, mi a lábadid közt csüng, sorvadozik?"

Ha egy troll érvei elfogynak, akkor mindig személyeskedni kezd.

Te nem tartozol közéjük, mert érveid sose voltak.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.04. 21:27:03

@Jakab.gipsz: "az atomfizika, atomenergetika szakma, harminc évig kell tanulni róla, hogy felelős döntést tudjanak hozni "

De nem az atomfizikusok hozzák a döntésr, hanem a csúti geci, aki tudvalevőleg nem egy atomfizikus.

Janossz 2017.06.04. 21:35:06

@Bencze Imre: "nu, MOCSKOS HAZUG SZEMÉT BAGÁZS!!!"
Tudod, időnként az ügynökök megbuknak. Kis dolgokon.
Például, ha magyar oldalon, magyar embereknek egy NU szócskával indítják a mondandójukat.
Do Szvidanie, ahogy felétek mondják!

Bikkfanfutyulo 2017.06.04. 21:40:46

@Janossz: Arra a tündéri rajzfilmsorozatra gondolsz? "Zájec, NU pagagyí!" - Imádtam. :-)

Janossz 2017.06.04. 21:48:42

@Bikkfanfutyulo: Lehet, hogy barátunk gondol rá. Azt hiszi, ő a farkas. Pedig csak egy kutya...

Arcade Macho 2017.06.05. 02:22:45

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Nem tudjuk. Ezért nem hagyunk sem ezer, sem 240000 évre sugárzó hulladékot az unokáinkra."

farkinca az ne zavarjon hogy az uran amit bennehagynank uran az tovabb sugarozna

2017.06.05. 06:30:17

@HanG99: "Szóval bármekkora arányban (=100%) kormány demagógiát terjesztő M.kir. TV és rádió, valamint Habony, Mészáros, Vajna összes TV és rádiója sem képes hihető hazugságot terjeszteni Paksról?"

Látod, ezt mondom. Ostoba vagy, reflexből elutasítasz mindent, ami a' másik oldalról' jön, Ami innen, azt viszont kritika és mérlegelés nélkül nyeled és bólogatsz. Ezt a szemléletet csak akkor lehetne megtörni, ha mindenki szigorúan szakmai szempontok alapján mérlegelne és úgy döntené el, megéri-e vállalni a nyilván nem 0 kockázatokat a az egyértelműen nem 0 előnyökért cserébe. Ennyi lenne.
Ám mivel nincsenek meg az ismereteitek, egy részetek magára a logikus gondolkodásra is képtelen, ezen változtani végképp nem hajlandó (és amyúgy az esetek többségében megintcsak képtelen is..) hát marad a büszke, gőgös dac: Biztosan hazudtok! Minket nem vertek át!
A tudásbeli hiányosságok miatt érzelemvezérelt döntéseknél nincs rosszabb. Szinte biztosra vehető, hogy már csak a bosszúból is a kérdést feltevő ellen fognak fordulni, mert hogyan jön az ahhoz, hogy rámutassan a tudatlanságukra???Minket akar a fidesz tanítani? Minket? A büszke éleslátó liberálisokat, egy ilyen barnainges maffiacsapat? Majd mi megmutatjuk!
No, ez veletek a baj. Meg az, hogy az ostobságotoknak az egész ország meg fogja inni a levét, de a felelősség porlasztva lesz, kibogozhatatlanul, ki és hogyan szavazott. legyen szavazás, de nevesítve. Aztán ha jönnek a gondok, ki-ki érdemei szerint vállalja a következményeket. Mondjuk csak a nap 34%-ában kapjon villanyt, vagy fizesse a tényleges átvételi árat a megújulók után. Mondjuk első körben a 34.34Ft+rendszerhasználati díjak+ÁFÁ-t... mindjárt meg is dupláztuk a számlát, de legalább az Iberdrola részvényesei nyugodtan alhatnak (a yachtjukon , Barbuda egyik csendes öblében horgonyozva)

2017.06.05. 06:39:43

@ember100: "Régebben ezek hatásfoka 5-10 % volt ma elérik a 30-40 % és ez fejlődni fog."

Perzse...öööö... de miből is jön ez a jóslat? Mert jó lenne, ha így lenne? Milyen távoli ez a jövő? addig mivel termeljünk, mert ugye tavaly éppen egy huszonhét éves rekord dőlt meg csúcsideji fogyasztás tekintetében...

"A kétkedőknek , Százhalombatta , Bhopal , tiszai ciánmérgezés , kolontár .... ezek mindt pár év 10 év.. alatt rendbejönnek .
Nyugi, pár tíz éve alatt az említett helyek is rendbejönnek... Hiroshima is és Nagaszaki is rendbejött, Csernobilba is lassan visszatérnek az emberek. Már unom újra és újra idelinkelni, de ha nagyon kételkedzs megteszem... az atomenergiához kapcsolódó összes tevékenység nem ölt meg annyi embert mint az említett Bhopal, vagy egy vidám kínai duzzasztógát szakadás.. Értsd meg, a kinyert energiávalösszevetésben az atom letalitása a legkisebb. Bármennyire hihetetlen. Na...

"Érdemes ezt kockáztatni amikor VAN más lehetőség is ?"
Éspedig? na, de mibe is kerül? Ki fizeti meg azt? Amúgy mekkora is az a kockázat? Mekkora a megújulókhoz szorosan kapcsolódó CO2 emisszió kockázata?? Erről miért feledkeztek meg elegánsan?

2017.06.05. 06:43:37

@Bikkfanfutyulo: "Bizony, így van, nem elég odaböfögni valamit, meg minden információt 30 évre titkosítani. Ha a kormány felelős kormány, akkor nem bújhat el, mert utána a következményeket nem maga viseli."

A titkosítást feloldották... www.napi.hu/magyar_gazdasag/lazar_fololdja_paks_2_titkositasat.635645.html
Egyéb kérdés? (A maradékra is csak 10 év)

2017.06.05. 06:48:31

@illaim: "2./ A ROSZATOM visszavonta, és új közbeszerzési eljárást írt ki a turbinákra!
Ahogy Arkagyíj Rajkin mondaná! Válámi ván de nem az igázi!"

Akkor ugye azt is tudod, hogy egyszerű formai okok álltak a háttérben, az EU szabályok miatt és nem technikai problémák okán. Meccsoda különbség! (ezt is mondta valaki...)

2017.06.05. 06:52:49

@Bikkfanfutyulo: "http://www.origo.hu/kornyezet/20160511-nemetorszag-megujulo-energia-fogyasztas-rekord-energiaarak.html"

"Hála a napos, szeles napnak, május 8-án, vasárnap nagyjából délután 1 órakor Németország nap-, szél-, vízi- és biomassza-erőművei nagyjából a 87 százalékát termelték meg az elfogyasztott energiának (55 GW-ot a 63 GW-ból)."

HŰŰŰ... jó konstelláció... volt egy alacsony fogyasztású vasárnap délután, amikor minden együtt volt ahhoz, hogy ez bekövetkezzen és ekkor a dotációval agyonnyomott árú villanyt oda tudták adni a nagyfogyasztóknak... miközben a termelő természetesen messze a piaci ár felett adta át a rendszernek az áramát... na, de évente gey nap ilyen nagyszerű, viszontqa többi? A lakosság meg fizeti a már most dupla és növekvő árakat és duzzog is :) Áss ebbe bele mélyebben, mert csak egy szeletét láttad a tortának.. sőt, csak a hab tetején trónoló cseresznyét.

Bencze Imre 2017.06.05. 07:28:00

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Igen vannak, de mi a fasz közöd lenne hozzájuk?

Viszont közgazdasághoz nem értenek, felépítenék nekünk a vilég legdrágább atomerőművét, szép, drága, felesleges luxusberuházást. kicsi majom 1) nekem MEGVAN A SZAKIRÁNYÚ VÉGZETTSÉGEM!!! 2 ) neked, pubi, van 6 elemid, de folyamatosan itt vau-vau... kb ennyi a különbség :)

Bencze Imre 2017.06.05. 07:33:31

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Pont, ahogy az atomerőmű termelése se követi a napi, évi kereslet ingadozásait. " az jól látszik, hogy a hüjjeséged, tzudatlanságod, tájékozatlanságod HATÁRTALAN, kicsi pubi :) 1) az atomerőművek az ALAPERŐMŰ kategóriába tartoznak!!! ez azt jelenti, hogy egész évben (karbantartási, üzemanyag átrakási időszakokat leszámítva) 100%-os teljesítményen üzemelnek. ám ezzel együtt a korszerű atomerőművek (pl. paks1 is) alkalmasak a terhelés-követő manöverező üzemmódra, jellemzően 60-100% tartományban. tehát, hüjjegyerek, ha szükséges, bizony képesek követni (nem a kereslet, hanem a terhelés) ingadozásokat. az megint más kérdés, hogy ezt (alapvetően gazdasági megfontolásokból) a másodlagos erőművek szokták megoldani... :) :)

Bencze Imre 2017.06.05. 07:37:10

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: " felépítenék nekünk a vilég legdrágább atomerőművét, szép, drága, felesleges luxusberuházást" KICSI MAJOM, TELE VAN A HÓCIPŐM AZ IDIÓTA, DE LEGALÁBB MINDEN ALAPOT NÉLÜLÖZŐ EX-CATEDRA BAROMSÁGAIDDAL. és, hogy még legyen min törni buksi fejedet (bár azt már megszoktam, hogy a számokkal hadilábon állsz) egy kis összehasonlítás: paks2 = 2400 MW, bekerülési költség = 3750 mlrd. Ft, területigény = 6 km2 , élettartam = 60 év (üzemidő hosszabbítás nélkül) ennek kiváltásához (ugyanazon mennyiségű elektromos áram megtermeléséhez) a következő BEÉPÍTETT kapacitásra lenne szükség: szélerőmű: teljesítmény = 9300 MW, bekerülési költség = 3920 mlrd. Ft, területigény = 744 km2 , élettartam = 20 év, naperőmű: teljesítmény = 16 705 MW, bekerülési költség = 8185 mlrd. Ft, területigény = 167 km2 , élettartam = 20 év. hab a tortán, hogy a szél-, naperőmű esetén háromszoros beruházási költséggel kell számolni, hisz élettartamuk csak 20 év szemben az atomerőmű 60 évével…  öcsibogyó, ha lehet, legközelebb akkor nyikkanj mag, ha vannak érveid is (tudod, pubi - adatok számok, tények) ADDIG PEDIG SICC A BÚSBA!!!

Bencze Imre 2017.06.05. 07:42:28

@illaim: "Azért az mégis csak feltűnő, hogy ennek a gyökér benceimrének kimaradt a fröcsögéséből a legutóbb napvilágot látott két hír!
1./ Finnország NEM adta meg az engedélyt az ott épülő atomerőmű tovább építésére!
2./ A ROSZATOM visszavonta, és új közbeszerzési eljárást írt ki a turbinákra!
Ahogy Arkagyíj Rajkin mondaná! Válámi ván de nem az igázi! " PUBI, TE ŐSKÖCSSÖG TE!!! NEM ÉN TEHETEK ARRÓL, HOGY A 6 ELEMIDDEL TE BENYALSZ MINDEN IDIÓTA ÁLKHÍRT!!! 1) kicsi hüjje majom!!! a finn hatóság (STUK) CSAK adatkiegészítést, hiánypótlást írt elő az engedélyhez, 2) a tenderkiírást azért vonta vissza a rosatom (egyébként azóta ismét megjelent), mert formai okok miatt nem voltak képesek azt kezelni az eu közbeszerzési honlapján.
HÜJJEGYEREK, ELŐSZŐR TÁJÉKOZÓDNI, OSZT UTÁNA VAU-VAU!!!

Bencze Imre 2017.06.05. 07:45:53

@Janossz: "Szóval kamu volt az a sok-sok szeánsz....három kis nyomorult linkecskét nem tudsz mutatni, alátámasztani állításod, közben meg számon kérnéd mindenkitől az egyetemi tudást? " KICSI F@SZKALAP!!! SZAKADJ MÁR LE RÓLAM!!! NEM VAGYOK LINKTÁR, BAROMARCÚ! MEGKAPTAD, HOGY HOL JUTHATSZ HOZZÁ A LINKEKHEZ! LUSTA VAGY, PUBI??? VAGY TÉNYLEG CSAK UGATÁSRA VAGY KÉPES???

Bencze Imre 2017.06.05. 07:48:38

@Janossz: JANCSIKA, PUBIKA! AZ A GOND VELED, HOGY BIZONY AZ IDIÓTA, ÁMDE NYILVÁN LEFIZETETT MOCSKOS ALJAS TROLL AZ BIZONY TE VAGY!!! SOHA NEM VOLT EGYETLEN ÉRVED SE! (NYILVÁN AGYBÉLI KÉPESSÉGEK HIÁNYÁBAN, BÁRMIFÉLE TUDÁS, TÁJÉKOZOTTZSÁG HIÁNYÁBAN EZ NEHÉZ IS LENNE :) :)

Bencze Imre 2017.06.05. 07:54:44

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Ha egy troll érvei elfogynak, akkor mindig személyeskedni kezd" TE UGATSZ, TE LEFIZETETT BÉRTOLLNOK??? ÉRVEK??? HISZ TE VAGY AZ AKINEK HALOVÁNY LILA FINGJA SINCS ARRTÓL, HOGY EZ A SZÓ MIT JELENT :) A klímavédelemi célok elérése érdekében rendkívül fontos lenne csökkenteni az erőművek szén-dioxid-kibocsátását. ehhez szükséges az atomenergia részarányának megtartása és növelése, valamint a megújuló energiaforrások alkalmazásának szakmailag és gazdaságilag észszerű fejlesztése. A zöld szervezetek Németországot követendő példának tartják, hiszen állításuk szerint ott már megtörtént a zöld fordulat. Sajnos a tények egészen más képet mutatnak.
Németország növekvő megújulós termelés, növekvő CO2 kibocsátás
A zöld fellegvár, a zöld szervezetek kedvenc hivatkozási alapja, az ország, amely lemondott az atomenergiáról és a megújulókkal próbálja pótolni az atomerőműveket. A valóság sajátos kép mutat. A zöld Németországnak zöld színűnek kellene lennie a térképen, ám az egészen barna. Németország kibocsátási értéke 532 gCO2/kWh, annak ellenére, hogy a német villamosenergia-rendszerbe egyre több nap- és szélerőművi kapacitást építettek be. Jelenleg 40 230 MW naperőművi és 48 580 MW szélerőművi kapacitással rendelkezik a német rendszer, de mint ismert, a megújulók értékelhető teljesítménye csak töredéke a beépített teljesítménynek az időjárási viszonyok változékonysága miatt. Ha nem fúj eléggé a szél és nem süt a nap, akkor ezen erőművek helyett szén- és gázerőművek képesek csak biztosítani a német villamosenergia-termelés döntő részét.
2016 decemberében a német villamosenergia-termelés döntő részét a biomassza, a nukleáris, a szén- és a gázerőművek biztosítják. A naperőművi beépített 40 000 MW kapacitás pár ezer MW-os órával szinte értékelhetetlen. A szélerőművi mintegy 48 500 MW kapacitás pedig láthatóan jelentősen függ az időjárástól, hiszen néhány szeles naptól eltekintve az értékelhető teljesítmény csupán átlagosan pár ezer MW.
2016. január 1. és 2016. december 19. között a németországi villamosenergia-termelés mintegy 65%-t továbbra is a szén-, atom- és gázerőművek biztosítják. A nap- és szélerőművek a hatalmas, közel 90 000 MW beépített kapacitás ellenére a termelésnek csak 21 százalékát tudták biztosítani. A dobogón első helyezést ért el a szénerőművi termelés (termelés: 228 TWh, beépített teljesítmény: 49,28 GW), második helyezett a nukleáris alapú (termelés: 77,68 TWh, beépített teljesítmény: 10,8 GW), harmadik helyezett pedig a szélerőművi termelés (termelés: 75,77 TWh, beépített teljesítmény: 48,58 GW). A közkedvelt napenergia pedig csak 6. helyezést tudhat magáénak (termelés: 37,25 TWh, beépített teljesítmény: 40,23 GW).
A német környezetvédelmi minisztérium legújabb elemzése szerint a németországi villamosenergia-termelésben a nagymértékű szén- és gázerőművi részarány miatt nem érhető el a 2020-ra megfogalmazott kibocsátás-csökkentési cél!!! Egy német kutatócsoport becslése szerint a megújuló energiaforrások fokozódó alkalmazása ellenére 2016-ban közel 1 százalékkal lesz magasabb német a szén-dioxid-kibocsátás. A szénerőművek közel 40 százalékos részesedése mellett nagyon jó példa a gázerőművek egyre nagyobb szerepe is. 2015-ben a német gázerőművek „csak” 30,12 TWh villamos energiát termeltek, ezzel szemben az idei évben, 2016. december 20-ig a gázerőművek már 41,62 TWh villamos energiát tápláltak a német rendszerbe.
Svájc láthatóan Németországtól eltérően már zöld színnel jelenik meg a térképen, mivel ott a villamosenergia-termelés döntő része víz- és atomerőművekből származik. A közelmúltban tartott népszavazáson a svájci választók közel 54 százaléka elutasította, hogy az üzemelő 5 atomerőművi blokk közül hármat már 2017-ben bezárjanak. A szavazók egyértelműen kinyilvánították, hogy kizárólag Svájc nemzeti érdekeit nézik, nem pedig a zöld cégek gazdasági érdekeit.
Franciaország egyértelműen zöld, hiszen a francia villamosenergia-termelés döntő 70-75 százalékát atomerőművek állítják elő. Emellett pedig szintén rendelkezésre áll a vízenergia és kismértékben szél- és napenergia is.
Lengyelország a térképen fekete színnel jelenik meg, hiszen a lengyel villamosenergia-termelés döntő része szénerőművekből származik, ezért Európában ők a legnagyobb szennyezők. 2015-ben a lengyel villamosenergia-termelés 90 százalékát a fosszilis erőművek biztosították.
Magyarországon 2016-ban a villamosenergia-termelés mintegy 63 százaléka (atom és megújuló) származott szén-dioxid-kibocsátás mentes forrásból.
Ugyanakkor a hazai villamosenergia-fogyasztók igénye csak 30%-os import áram felhasználásával biztosítható. Az import főleg külföldi szénerőművekből származik.
Paks2 ellenzői nem szoktak arról beszélni, hogy ez az import nem zöld, hanem fekete. A magas import Magyarország ellátásbiztonságát is veszélyezteti. Jogos a kérdés: kinek is jó a magas villamosenergia-import? A válasz egyszerű: kizárólag az energiakereskedőknek

Bencze Imre 2017.06.05. 08:00:03

@ember100: "szélerőmű , fotovoltatikus áramtermelés .
Régebben ezek hatásfoka 5-10 % volt ma elérik a 30-40 % és ez fejlődni fog" ezzek kapcsolatban csak az a baj, hogy EGYSZERŰEN NEM IGAZ (sajnos). a tények elég makacs dolgok: szélerőmű: élettartam – kb. 20-25 év, beépített teljesítmény darabonként max. 2-3 MW, teljesítmény kihasználási tényező) load factor 17-23%, a megtermelt áram ára: 55-60 Ft/kWh, napelem: élettartam – kb. 20 év, beépített teljesítmény – néhány 100 watt, teljesítmény kihasználási tényező 20-24% a megtermelt áram ára: 50-55 Ft/kWh, atomerőmű: élettartam – 60+ év, beépített teljesítmény darabonként 1200 MW, teljesítmény kihasználási tényező (load factor) 90-95%, a megtermelt áram ára: 12-14 Ft/kWh. mátrában van Mo legnagyobb magyar naperőműve - 60 hektáro fekszik, beépített teljesítménye kőkemény 16 MW (paks1 4 x 500 MW, paks2 2 x 1200 MW) a gond az, hogy október elejétől február végéig csak napi 1-2 órán keresztül volt képes a 4 MW csúcsot produkálni...

Bencze Imre 2017.06.05. 08:24:18

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: figyusz, kicsi agyhalott baromarcú majom! minden további vartyogás helyett válaszolj meg néhány kérdést, jó? 1) miként lehetséges, hogy 6 év alatt a zőőőd németország európa 2. legnagyobb CO2 kibocsátója lett??? 8 helyet ugrott előre!!! 2) tegyél már le az asztalra egy elképzelést arról, hogy paks2 nélkül miként oldanád meg magyarország BIZTONSÁGOS, MEGBÍZHATÓ, TERVEZHETŐ, MEGVALÓSÍTHATÓ OLCSÓ villamosenergia ellátását az elkövetkező 30-50 évben, figyelembe véve azt, hogy: paks2 = 2400 MW, bekerülési költség = 3750 mlrd. Ft, területigény = 6 km2 , élettartam = 60 év, (üzemidő hosszabbítás nélkül), 1 kW/h előállítási költsége 15-17 Ft - ennek kiváltásához (ugyanazon mennyiségű elektromos áram megtermeléséhez) a következő BEÉPÍTETT kapacitásra lenne szükség: szélerőmű: teljesítmény = 9300 MW, bekerülési költség = 3920 mlrd. Ft, területigény = 744 km2 , élettartam = 20 év, 1 kW/h előállítási költsége 45-55 Ft; naperőmű: teljesítmény = 16 705 MW, bekerülési költség = 8185 mlrd. Ft, területigény = 167 km2 , élettartam = 20 év, 1 kW/h előállítási költsége 40-55 Ft . hab a tortán, hogy a szél-, naperőmű esetén háromszoros beruházási költséggel kell számolni, hisz élettartamuk csak 20 év szemben az atomerőmű 60 évével… 3) meséld mán el, hogy németországban jelen pillanatban az ottani háztartási fogyasztó miért fizet mintegy 30 eurocentet, azaz mintegy 93 forintot 1 kW/h villamos energiáért??? 4) idióta, agyatlan dumára semmi szükség - vagy felsorolsz érveket (tudod, pubi - tényekete, adatokat, számokat) vagy eldugulsz egyszer s mindekorra, oké???

Bencze Imre 2017.06.05. 08:26:46

@Janossz: figyusz, kicsi agyhalott baromarcú majom! minden további vartyogás helyett válaszolj meg néhány kérdést, jó? 1) miként lehetséges, hogy 6 év alatt a zőőőd németország európa 2. legnagyobb CO2 kibocsátója lett??? 8 helyet ugrott előre!!! 2) tegyél már le az asztalra egy elképzelést arról, hogy paks2 nélkül miként oldanád meg magyarország BIZTONSÁGOS, MEGBÍZHATÓ, TERVEZHETŐ, MEGVALÓSÍTHATÓ OLCSÓ villamosenergia ellátását az elkövetkező 30-50 évben, figyelembe véve azt, hogy: paks2 = 2400 MW, bekerülési költség = 3750 mlrd. Ft, területigény = 6 km2 , élettartam = 60 év, (üzemidő hosszabbítás nélkül), 1 kW/h előállítási költsége 15-17 Ft - ennek kiváltásához (ugyanazon mennyiségű elektromos áram megtermeléséhez) a következő BEÉPÍTETT kapacitásra lenne szükség: szélerőmű: teljesítmény = 9300 MW, bekerülési költség = 3920 mlrd. Ft, területigény = 744 km2 , élettartam = 20 év, 1 kW/h előállítási költsége 45-55 Ft; naperőmű: teljesítmény = 16 705 MW, bekerülési költség = 8185 mlrd. Ft, területigény = 167 km2 , élettartam = 20 év, 1 kW/h előállítási költsége 40-55 Ft . hab a tortán, hogy a szél-, naperőmű esetén háromszoros beruházási költséggel kell számolni, hisz élettartamuk csak 20 év szemben az atomerőmű 60 évével… 3) meséld mán el, hogy németországban jelen pillanatban az ottani háztartási fogyasztó miért fizet mintegy 30 eurocentet, azaz mintegy 93 forintot 1 kW/h villamos energiáért??? 4) idióta, agyatlan dumára semmi szükség - vagy felsorolsz érveket (tudod, pubi - tényekete, adatokat, számokat) vagy eldugulsz egyszer s mindekorra, oké??? ja, és CSAK NEKED, CSAK MOST, CSAK ITT :) :) ДА ПОШЕЛ ТЫ НА ХУЙ, ЛЕГКИМИ ШАГАМИ, И ЕБИ ТАМ СВОЮ СУКУ МАМУШКУ!!!

2017.06.05. 08:28:51

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Oroszország és Magyarország története is hosszú időre nyúlik vissza, az utóbbi 70 évben alig volt pár év, mikor a ruszkik nem terjeszktek aggresszívan."

muhaha... az agresszív oroszok... ez jó... 70 éve nem léptek ki a saját közvetlen érdekszférájukból. Ellentétben az USA dominálta NATO-val, amely mást sem tett, csak háborúzott.. hol itt, hol ott. Ki szerzett számottevő , de határaitól távoleső területeken? Az oroszok, vagy az amerikaiak? Kik vették körbe a másikat? Kik nyomulnak egyre közelebb a másikhoz? (Most éppen Svédorszá és É.Korea van soron... az egyik önként és dalolva, amásik nagy menet lesz..
Te mindig és mindenhol, mindenben hazudsz? Ez életforma?

2017.06.05. 08:34:49

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "De nem az atomfizikusok hozzák a döntésr, hanem a csúti geci, aki tudvalevőleg nem egy atomfizikus
"
A stratégiai döntést a kormány feladata meghozni, aminek kialakításakor szakemberek, kutatók, tudósok, pénzügyi/gazdasági szakértők megalapozott, tudáson nyugvó véleményét veszik figyelembe.

Ha ez neked kevésbé legitim, mint 4 millió Bözsi néni (amúgy minden tiszteletem a becsületben megöregedett és világ életében szorgalmas, dolgos embereké) ösztön/érzelem vezérelte véleménye... hát akkor te nagyon aljas és számító ember vagy és semmi nem drága, hogy a haverjaid érdekét érvényesítsd.

2017.06.05. 08:40:48

@Arcade Macho: "farkinca az ne zavarjon hogy az uran amit bennehagynank uran az tovabb sugarozna"

Áááá... róluk mindez lepereg... vannak sarokszámok, jellemzően vagy nagyon kicsik (ha a megújulók költségeiről nyilatkoznak..) vagy brutálisan nagyok, ha a nukleáris energetika kerül szóba. Egyszer megérném, hogy csak kis időre (nem 100000 évre..) ezek a számok a valósághoz közelítenének.
100 000 év... de ha megkérdenéd, honna és miből jön ez a szép kerek szám, biztos vagyok, még kiguglizni semn tudná 90%-uk (a helyes választ)

Bencze Imre 2017.06.05. 09:13:30

@Arcade Macho: "legjobb tudomasom szerint van egy kamerarendszer Pakson hogy FELUGYELJEK aljas kulfodliek hogy nem csinalunk-e bombat azt is kulfodlon nezik es nem nalunk" tutira nagyon mácsó vagy, de némi agy nem hiányzik??? az "aljas külföldiek" a NAÜ (hogy ne halj meg ennyire hüjjén nemzetközi atomenergia ügynökség; iaea - international atomic energy agency) munkatársai, a kamerák a safe-guards egyezmény keretében működnek, és - ettől talán megnyugszol :) :) - NEM csak nálunk vannak, de a világ minden kereskedelmi célú atomerőművében :) :) a felvételeket NEM csak az "aljas" külföldiek nézik, azok megtekinthetőek az oah (hogy tényleg ne halj meg ennyire hüjjén - országos atomenergia hivatal) irodáiban is :)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.05. 09:47:40

@Dorottya Veres: "100 000 év... de ha megkérdenéd, honna és miből jön ez a szép kerek szám, biztos vagyok, még kiguglizni semn tudná 90%-uk (a helyes választ) "

Ez jellemző rád, faszt se értesz hozzá, de másoktól akadémikus tudást követelsz, hogy egyáltalán hozzászólhassanak.

Kurvára mindegy, hogy egy állampolgár ki tudja-e guglizni, az akkor is annyi. És nem kell atomtudósnak lenni ahhoz, hogy ne hagyjak az unokáimra ismeretlen mennyiségű pénzt felemésztő problémát ezer vagy százezer évre. Illetve pont atomlobbi-trollnak nem szabad lenni hozzá, mert azok leszarják.

Van aki százezer évet mond, van aki a felezési idő tízszeresét, van aki a húzszorosát...

"A rudak anyagának java részét kitevő 238U az atomreaktorban neutronokat fog be, így belőlük transzuránok keletkeznek: neptúnium, plutónium, amerícium... Ezek -bomló elemek, amelyek felezési ideje többezer év is lehet, ezért a használt fűtőelem-rudakat 100 000 évre kell biztonságosan elhelyezni, ami már más méretarányú feladat."

fizikaiszemle.hu/archivum/fsz9911/marx1.html

"Az ezekben fellelhető egyik plutóniumizotóp (a 239-es) felezési ideje ugyanis 24 ezer év. Azaz egy kiégett fűtőelem 240 ezer év múlva válik veszélytelenné (ez alatt a hulladék veszélyessége a természetes uránérc veszélyességi szintjére csökken), bár antinukleáris vélemények biztos, ami biztos alapon még tíz felezést várnak az aktivitási szint "megnyugtató" csökkenéséig (ez az eredeti aktivitás milliomod részét jelentené). 'k tehát 480 ezer évben számolnak."

magyarnarancs.hu/riport/temetni-nem-dicserni-90460

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.05. 09:50:18

@Dorottya Veres: "70 éve nem léptek ki a saját közvetlen érdekszférájukból."

1956-ban "véletlenül" erre jártak. Az 61 éve volt. Aztán csak 1989-ben takarodtak haza, az 28 éve volt. A krímet, Ukrajnát pár éve foglalták el...

"Ellentétben az USA dominálta NATO-val"

Az USA és a NATO szövetségesünk! NATO tagok vagyunk! Sose akartak semmit ellenünk!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.05. 09:51:46

@Bencze Imre: "tegyél már le az asztalra egy elképzelést arról, hogy paks2 nélkül miként oldanád meg magyarország BIZTONSÁGOS, MEGBÍZHATÓ, TERVEZHETŐ, MEGVALÓSÍTHATÓ OLCSÓ villamosenergia ellátását az elkövetkező 30-50 évben"

Megújulők, import, tartalék fosszilis. Az energiaklub csinált szimulációkat, guglizz rá.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.05. 09:54:01

@Bencze Imre: "paks2 = 2400 MW, bekerülési költség = 3750 mlrd. Ft, területigény = 6 km2 , élettartam = 60 év, (üzemidő hosszabbítás nélkül), 1 kW/h előállítási költsége 15-17 Ft"

Oltári nagy hazugság, ez a működési költség. Még a kormány szerint is 65 Euró/kWh, de valójában a többszöröse. Most 35 Euróért vesszük, és egyre nagyobb tért nyernek az olcsóbb megújulók.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.05. 09:57:27

@Bencze Imre: "szélerőmű: élettartam – kb. 20-25 év, beépített teljesítmény darabonként max. 2-3 MW, teljesítmény kihasználási tényező) load factor 17-23%, a megtermelt áram ára: 55-60 Ft/kWh"

Hazugság. Ma a világon a legolcsóbb áram előállítást szélerőművekkel csinálják, és évi 5%-kal lett olcsóbb az elmúlt 3 évtized folyamán.

A németek 10 éves garantált átvételi árral tendereztetik a napelem-erőműveket. 2015-ben ez 92 Euró/MWh, 2017-ben 65 Euró/MWh, ...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.05. 10:05:26

@Bencze Imre: "az atomerőművek az ALAPERŐMŰ kategóriába tartoznak"

Igen, ez a nagy hátrányuk, hogy - a megújulókhoz hasonlóan - a termelésük nem alkalnmazkodik az igényekhez. Paks2 hajnalban feleselgesen fogtermelni, amit csak rendkívül nyomott áron lehet értékesíteni, napközben meg a közelében se lesz a termelése az igényekhez.

Egyre melegebbek a nyarak, a csúcs energiafelhasználás a téli időszakról a nyárra terelődött, ezerrel mennek a légkondik, amelyek áramigányét az atomenergia szerelmesei szénerőművekkel akarják kielégíteni, exponenciálisan fokozva a problémát. Mennyivel elegánsabb lenne megújuló naperőművel harcolni a nap melege ellen.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.05. 10:08:07

@Dorottya Veres: "A titkosítást feloldották..."

Nem. Ez az atomtrollok gaykori hazugsága. A Lázár ígért valami feloldást, senki se tudja mit, és mikor. A lényeg abban van, amit nem fognak feloldani.

Bencze Imre 2017.06.05. 10:19:57

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: " A krímet, Ukrajnát pár éve foglalták el..." tre nagyon, de nagyon hüjje agyhalott barom :) :) oké, hogy az energetikához nem értesz, de történelemből is többször buktál??? mikor volt krím ukrán, öcsibogyó??? ha valaki igényt tarthat krímra az oroszokon kívül, hát azok a tatárok :) :) krím lakosságának (a visszacsatolás előtt!!! 76% orosz volt 14% tatár!!! ja, pubi, ugye arra is tudod a választ, hogy ki és mikor "foglalta el ukrajnát"??? te tényleg ennyire hüjje vagy, vagy megjáccod magad???

Bencze Imre 2017.06.05. 10:23:58

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: hüjjegyerek, te tényleg analfabéta vagy :) :) "Megújulők, import, tartalék fosszilis. Az energiaklub csinált szimulációkat, guglizz rá" agyhalott kicsi majom, további vartyogásod feltétele az volt, hogy "idióta, agyatlan dumára semmi szükség - vagy felsorolsz érveket (tudod, pubi - tényekete, adatokat, számokat) vagy eldugulsz egyszer s mindekorra, oké??? "
energiaklub??? az meg milyen lóbetegség??? a zsíroshajú, lompos, loncsos démonada csinálmánya??? ne röhögtess, pubi!!! nevezz mán meg egyetlen egy szakirányú végzettséggel rendelkező akárkit abból a birkaakolból!!! :) :)

Bencze Imre 2017.06.05. 10:26:35

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: hüjje gyerek, neked is csqak nagy pofád van!!! áruld mán el, mi a szent szar az a "titkos" info, amit szerinted nem tettek nyuilvánossá??? mi van, pubi, fingos sincs??? :) :) melleslehg az idióta, agyhalott troll, az bizony te vagy, öcsibogyó!!! érved nincs! agyad nincs! viszont rohadtul szeretsz vau-vau...

Bencze Imre 2017.06.05. 10:32:51

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Igen, ez a nagy hátrányuk, hogy - a megújulókhoz hasonlóan - a termelésük nem alkalnmazkodik az igényekhez. Paks2 hajnalban feleselgesen fogtermelni, amit csak rendkívül nyomott áron lehet értékesíteni, napközben meg a közelében se lesz a termelése az igényekhez.

Egyre melegebbek a nyarak, a csúcs energiafelhasználás a téli időszakról a nyárra terelődött, ezerrel mennek a légkondik, amelyek áramigányét az atomenergia szerelmesei szénerőművekkel akarják kielégíteni, exponenciálisan fokozva a problémát. Mennyivel elegánsabb lenne megújuló naperőművel harcolni a nap melege ellen" ami a hüjjeséget illeti, nem kell a szomszédba járnod, otthon is nagy a fölösleg :) :) 1) AZ ATOMERŐMŰVEK A VILÁGON MINDENHOL ALAPERŐMŰKÉNT ÜZEMELNEK!!! 2) 30%-OS ÁRAMIMPORT MELLETT MIÉRT ÜZEMELNE HAJNALBAN FELESLEGESEN PAKS2, HÜJJEGYEREK??? CSÖKKEN AZ IMPORT??? UGYE EZ FÁJ, MAJOM??? 3) NAPKÖZBEN VALÓBAN NEM TUDJA KIELÉGÍTENI A TELJES IGÉNYT. UND??? HÜJJEGYEREK! 2030-IG 6-8000 mw ÚJ ERŐMŰVI KAPACITÁSRA VAN SZÜKSÉGE AZ ORSZÁGNAK (EBBŐL PAKS2 2 X 1200 = 2400 MW) MI LENNE, HA A NEM LÉTEZŐ AGYADAT ARRA HASZNÁLNÁD, HOGY MI ÉPÜLJÖN MÉG??? VAGY NEKED, MINT LEFIZETETT TROLLNAK TÉNYLEG AZ A CÉLOD, HOGY NÖVEKEDJEN AZ IMPORT??? SICCC! NYUGODTAN NYALD TOVÁBB SZÉLKERÉKBERNIKE, JÁMBORTAKONYBENEDEK, DÉMONADA VALAGÁT!!!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.05. 10:35:31

@Bencze Imre: "zsíroshajú, lompos, loncsos"

Igen, marha tudományos érv ellene, hogy hogyan néz ki, piszkos-e a körme. Szóval szerinted is mindenben igaza van, mivel csak ennyit tudsz felhozni ellene. :))

Bencze Imre 2017.06.05. 10:36:46

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Egyre melegebbek a nyarak, a csúcs energiafelhasználás a téli időszakról a nyárra terelődött, ezerrel mennek a légkondik, amelyek áramigányét az atomenergia szerelmesei szénerőművekkel akarják kielégíteni, exponenciálisan fokozva a problémát. Mennyivel elegánsabb lenne megújuló naperőművel harcolni a nap melege ellen" ami a hüjjeséget illeti, nem kell a szomszédba járnod, otthon is nagy a fölösleg" AGYHALOTT HÜJJE BAROM!!! 1) PONT AZ ENERGIAFOGYASZTÁSI SZOKÁSOK ÁTALAKULÁSA MIATT HELYEZTÉK ÁT MÁR PAKS1 ESETÉBEN IS A KARBANTARTÁSI-ÜZEMANYAG ÁTRAKÁSI IDŐSZAKOKAT NYÁRRÓL KORA TAVASZRA-ŐSZRE (PUBI, ELŐSZÖR TÁJÉKOZÓDNI, UTÁNA VAU-VAU, OKÉ???) MESÉLJ MÁN EGYETLEN EGY SZÉNERŐMŰRŐL MAGYARORSZÁGON (ÉS NE A NÉMETEKRŐL POFÁZZ!) AMELY A NÖVEKVŐ ÁRAMIGÉNY KISZOLGÁLÁSÁT HIVATOTT ELLÁTNI???

ember100 2017.06.05. 10:38:19

@Bencze Imre:
Helló !

Jó kis csúsztatások .
NINCS 60 év az atomerőműben max. 40 ráadásul UTÁNA mi lesz ?
Odaköltözöl , krumplit ültesz oda ???
Az ár pedig vicces mert maga az állam szerint i9s 50-60 Ft között lesz 1 kW áram !

Bencze Imre 2017.06.05. 10:39:58

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Hazugság. Ma a világon a legolcsóbb áram előállítást szélerőművekkel csinálják, és évi 5%-kal lett olcsóbb az elmúlt 3 évtized folyamán.

A németek 10 éves garantált átvételi árral tendereztetik a napelem-erőműveket. 2015-ben ez 92 Euró/MWh, 2017-ben 65 Euró/MWh, ... FIGYUSSZ, TE IDIÓTA HAZUG MAJOM!!! KERES MÁN FEL AZ ENERGIEWENDE HONLAPJÁT, OSZT UTÁNNA HAZUDOZZ :) MINDEN EGYES SZAVAD MERŐ HAZUGSÁG!!! BÁR, TE NYILVÁN AZT IS ELMESÉLED (HAZUDOD), HGOGY PONT A NÉMETEK, MIÉRT NEM ENGEDÉLYEZIK 2019 UTÁN ÚJABB SZÉLEKEREKEK TELEPÍTÉSÉT, MIÉRT ÁLLÍTJÁK LE A MEGLÉVŐK 15-20%-T???

ember100 2017.06.05. 10:40:03

@VT Man:
Helló !

EMBER hogy lehet megoldani egy 1000 éven keresztül sugárzó területet ?????

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.05. 10:40:10

@Bencze Imre: "AZ ATOMERŐMŰVEK A VILÁGON MINDENHOL ALAPERŐMŰKÉNT ÜZEMELNEK"

Igen, ez a nagy hátrányuk, hogy hajnalban feleslegesen termelnek, napközben meg meg se közelítik az igényeket. Ezért IS van visszaszorulóban az atomenergia világszerte, a Westinghouse már csődbe is ment, miközben a megújulók előretörése egyre gyorsabb ütemű, 2016-ban rekord mennyiségű 161 GW megújulót telepítettek. Ez a Paks2 tervezett erőmű névleges teljesítményének 67-szerese.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.05. 10:44:10

Ennek az idiótának az az érvrendszere, hogy mindenki hülye, csak ő helikopter. Elég, ha mocskos a szája, és csupa nagybetűvel ír, ettől lesznek igazak a hazugságai.

Bencze Imre 2017.06.05. 10:45:25

@ember100: "Helló !

Jó kis csúsztatások .
NINCS 60 év az atomerőműben max. 40 ráadásul UTÁNA mi lesz ?
Odaköltözöl , krumplit ültesz oda ??? Az ár pedig vicces mert maga az állam szerint i9s 50-60 Ft között lesz 1 kW áram ! " PUBI, ENNYI TÖMÉNY HAZUGSÁGOT HOL SZEDTÉL ÖSSZE??? PAKS1 TERVEZETT ÉLETRATAMA 30 ÉV VOLT, EZT HOSSZABBÍTOTTÁK MEG 20 ÉVVEL!!! PAKS2 ÉLETTARTAMA GYÁRILAG 60 ÉV, ERRE JÖHET MÉG ÜZEMIDŐ HOSSZABBÍTÁS ESETÉN 20-25 ÉV :) :) AMI AZ ÁRAT ILLETI, MIÉRT JHÓ HAZUDNI??? PAKS1 ESETÉBEN AZ ÁTVÉTELI ÁR 11 FT/KWH, ÚGY, HOGY EBBEN SZEREPEL 1,70 FT KÖTELEZŐ BEFIZETÉS A KNPA-BA. PAKS2 ESETÉBEN A MEGTERMELT ÁRAM ÁRA 15-17 FT/KWH LESZ. HA ÉS AMENNYIBEN NEM TUDSZ (NEM VAGY KÉPES) EZZEL ELLENTÉTES (HITELES FORRÁSBÓL SZÁRMAZÓ) ADATOT FELMUTATNI, AKKOR BIZONY HAZUG DISZNÓ VAGY :) :)

Bencze Imre 2017.06.05. 10:46:42

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: pubika, személyeskedésen kívül nincs más hozzányikkanni vaód??? tényleg nincs semmi érved??, SICC, SICC, SICC!

Bencze Imre 2017.06.05. 10:51:39

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "miközben a megújulók előretörése egyre gyorsabb ütemű, 2016-ban rekord mennyiségű 161 GW megújulót telepítettek. Ez a Paks2 tervezett erőmű névleges teljesítményének 67-szerese. " TE TÉNYLWEG NAGYON, DE NAGYON HÜJJE VAGY PUBI!!! LÁTHATÓAN HALOVÁNY LILA FINGOD SINCS A BEÉPÍTETT TELJESÍTMÉNY ÉS A MEGTERMELT VILLAMOSENERGIA KÖZTI KÜLÖNBSÉGRŐL. HÜJJEGYEREK - A MÁTRAI NAPERŐMŰ BEÉPÍTETT TELJESÍTMÉNYE 16 MW!!! OKTÓBERTŐL FEBRUÁR VÉGÉIG - NAPI 1-2 ÓRÁBAN - A TÉNYLEGES TELJESÍTMÉNYE 4 mw VOLT!!! MELLESLEG AZ ÁLTALAD FANTÁZIÁLT 161 gw-T HOL TELEPÍTETTÉK??? SZERTE A VILÁGON??? HÜJJEGYEREK, UGYE AKKOR AZT IS TUDOD, HOGY - FIGYELEMBE VÉVE A 25%-T MEG NEM HALADÓ LOAD FACTORT - EZ MAX. 40 GW ATOMERŐMŰVI KAPACITÁSNAK FELEL MEG???

Bencze Imre 2017.06.05. 10:54:48

@ember100: "EMBER hogy lehet megoldani egy 1000 éven keresztül sugárzó területet ?????" ez meg milyen baromság??? hol sugároz terület 100 éven keresztül??? miért pont ezer év, miért nem százmillió??? :) :) ja, öcsibogyó 1982 óta üzemel paks1, európában 92 atomerőmű van!!! hol láttál "sugárzó területeket" pubi???

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.05. 10:59:31

@Bencze Imre:

Minden szavaddal egyetértek, de:

1) Tényleg hanyagold a csupa nagybetűs írást, mert idegőrlő olvasni.

2) Az idézetet és az utána következő saját szöveget legalább külön bekezdésbe írd. Legtöbbször nem ezt teszed.

3) Az érveidet nem teszi nyomósabbá az, ha lebupizod azt a girhes, koszos, idóta macskát. :D

Bencze Imre 2017.06.05. 11:02:38

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Igen, marha tudományos érv ellene, hogy hogyan néz ki, piszkos-e a körme. Szóval szerinted is mindenben igaza van, mivel csak ennyit tudsz felhozni ellene" nem pubika, nem!!! :) démonadával szemben a következőket lehet még felhozni: BUTA, TUDATLAN, TÁJÉKOZATLAN!!! (ÖTLETE, ELKÉPZELÉSE A MAGYAR ÁRAM ELLÁTÁSRÓL NINCS, DE NINCS IS RÁS SZÜKSÉGE, HISZ LEFIZETETT ÜGYNÖKE VALAMELYIK ÁRAMKERTESKEDŐ CÉGNEK - NYILVÁNVALÓ SZÁNDÉKA A JELENLEGI 30% FELETTI ÁRAMIMPORTOT MÉG MAGASABBAR TORNÁSZNI NÉMI JÚDÁSPÉNZÉRT CSERÉBE... ami a tudományos érveket illeti, ennek a libának, akárcsak neked pubi, soha nem voltak, soha nem lesznek, nemhogy tudományos, de semmiylen érvei sem, hisz ahhoz tudás, tájékozottság, végzettség, nu meg némi ész is kéne :) :)

Bencze Imre 2017.06.05. 11:22:16

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: nos, nyilván arra is van valami meséd, hogy az olyan szélben, napsütésben "szegény" országok, mint kína, india (egyszerre tizet), szaúd-arábia (szegények ráadásul az olajban is szűkölködnek :) ), törökország, egyiptom, dék-afrikai köztársaság, banglades, irán (ott sincs olaj, mi???) mi a szent szarért építenek atomerőművet??? ja, arra miért nem vagy képes válaszolni, hogy a zőőőőd németország miként lett európa 2. legnagyobb CO2 kibocsátója??? azok a hüjje kis japcsik miért indítják újra fukushima után leállított atomerőműveik 80%-t???

Bencze Imre 2017.06.05. 11:33:48

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "A németek 10 éves garantált átvételi árral tendereztetik a napelem-erőműveket" NETTÓ HAZUGSÁG!!! sajnos, európában NINCS kapacitás-piac, márpedig (azok számára akik egy iciri-picirit is értenek az energetika-gazdasághoz evidencia) ez katasztrofális következményekkel járhat akár 2-3 éven belül... a németek a fogyasztókkal fizettetik meg zőőőd ámokfutásuk árát, miközben orrba-szájba nyomják ki a CO2-t!!! az európai piacon jelenleg meglévő áramátvételi árak: hosszú távú szerződések (max. 5 év - stabil kapacitás lekötéssel - sem szél-, sem naperőmű ilyennel nem rendelkezik), középtávú szerződések (2-3 év - ilyen lekötése sincs szél- és naperőműveknek), rövid távú (1-12 hónap), illetve, ahol dominálnak a "zőődek" a spot-piac - nyomott ár - igaz, hogy kiszámíthatatlan, tervezhetetlen módón, "vedd, mikor van"! az is igaz, hogy a jellemző időszak hajnal 2 és 6 óra között van, és az is igaz, hogy pont a németek politikai zsarolástól sem riadnak vissza annak érdekében, hogy a náluk megjelenő felesleget a többi eu ország ilyenkor átvegye...

Bencze Imre 2017.06.05. 11:35:58

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: illetve - 12 új atomerőművi blokk, üzemanyag gyártó cég építésével - az általad beidézett összeg ötszörösét :) :) :)

Bencze Imre 2017.06.05. 11:38:27

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: pubi, téged, egy kamuprofilos, névtelen agyatlan, de legalább hüjje bértollnek trollt mikor tesz már helyére valaki??? ja, további megnyikkanásaid feltétele volt az ÉRV, ADAT,TÉNY - a hazugságaidból, csúsztatásaidból punkt elég vót mára... SICCC a búsba!!!

Bencze Imre 2017.06.05. 11:42:19

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "legolcsóbb áram előállítást szélerőművekkel csinálják, és évi 5%-kal lett olcsóbb az elmúlt 3 évtized folyamán" ja, 30 x 5 = 150% :) :) pubi, aki nálad hüjjébb, az mán fösti magát :) :)

Bencze Imre 2017.06.05. 11:49:52

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: kicsi majom, megörvendeztnél, ha úgy pár szóban tájékoztatnád az olvasókat szakmai hátteredről! iskolai végzettség??? láttál már bármiylen erőművet? jártál már hagyományos (szenes, gázos, lignites) erőműben??? jártál már vízerőműben??? láttál már naperőművet??? hány atomerőműben jártál már? jártál már szénbányában? hát uránbányában? szélkerék gondoláját láttad-e már belülről? ja, csak az orcád nagy??? gondoltam...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.05. 11:56:57

@Bencze Imre: "In the US, the average selling price for wind power was 4¢/kWh in 2011–2012.
The cost of wind turbines has fallen about 29% since 2008.
Wind power is projected to save PJM customers $7 billion by 2020."

cleantechnica.com/wind-energy-facts/

2017.06.05. 12:10:56

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "1956-ban "véletlenül" erre jártak. Az 61 éve volt. Aztán csak 1989-ben takarodtak haza, az 28 éve volt. A krímet, Ukrajnát pár éve foglalták el..."

Mondom saját érdekszféra... ééétted? A Krím az övéké volt,mindig is,amíg a manifeszt őrült cipővel csapkodó Hruscsov delíriumospillanatában oda nem ajándékozta a földijeinek. Ezzel elásva egy jókora aknát a térség alá. Szinte kizárólagosan oroszok lakta terület, még az épeszűbb ukránok is elismerik Oroszország jogosultságát.

Amúgy meg értelek én, egyszerűbb volt felsorolni az oroszok rémtetteit, mint azt, mit is művel az Egyesült Államok szerte a világban..
Valóban, nekünk semmi rosszat nem akarnak...ja... pusztán stabilizálták ütküzőállam státuszunkat és az arab térségben elkövetett ámokfutásuk eredménye is a nyakunkba zúdul... ja meg mehettünk aknamentesíteni a demokrácia-exportjuk lerombolta területekre. Ujjé!

"Ez jellemző rád, faszt se értesz hozzá, de másoktól akadémikus tudást követelsz, hogy egyáltalán hozzászólhassanak."

Látod, mondtam, hogy nem a valódi magyarázatot fogod kikuglizni :) Annyi a titok, hogy kb. 100000 év az az időtávlat, amikorra a letárolt hulladék radioaktivitása a natív uránkoncentráció mellett mérhető szintre csökken. A valóságban 1000 év alatt rohamosan csökken a radiotoxicitás várható értéke, a hasadási termékek addigra vidáman elbomlanak a I129 tartja még magát, de mesze a természetes U koncentráció szintje alatt. A transzurán izotópok és szekunder aktinidák tovább is fenntartják az összegzett radiotoxicitást , kb a dúsított urán szintjén, de ennyi.
A titok nyitja: szeparáció és transzmutáció. 100000 év alatt ennél összetetteb problémákra is találhatunk megoldást, erre meg keresni sem kell, mert van. Egyrészt a zárt üzemanyagciklus , BT 1200-as reaktor... meg ott a spalláció.. mindez csak energia kérdése. Így vagy úgy, mire a megújulóid ára az elfogadható szintre csökken és a tárolás is megoldottá válik, addigra ezen a téren isjelentős előrelépés lesz tapasztalható.
Nektek kell egy szalmabáb, a végtelenségig sugárzó hulladék... aztán püfölitek, mint egy bolond.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.05. 12:18:15

@Bencze Imre: "megörvendeztnél, ha úgy pár szóban tájékoztatnád az olvasókat szakmai hátteredről! iskolai végzettség?"

B.Sc., M.Sc., 1990-ben kandidátusi fokozatot nyertem. Nem, nem kártyán.

Nemtom hogy jön ez ide. Egy laikus miért ne aggódhatna amiatt, hogy sokszoros áramárat kell fizetnie hatvan éven keresztül? Se atomerőművet, se szélerőművet nem kell látnom közelről ahhoz, hogy meértsem a gazdasági trendeket. Az atom drága, és egyre drágább lesz, a szél olcsó, és rohamosan egyre olcsóbb lesz. Ez nem agysebészet.

"jártál már vízerőműben?"

Múlthéten megnéztem magamnak a tiszai erőművet. Át is mentem rajta kocsival. :))

"hány atomerőműben jártál már?"

Valamikor a nyolcvanas évek első felében végigvezettek a paksi atomerőműben. Elég gagyi kinézete volt az irányításnak. Mondták, hogy vannak benne még fa alkatrészek is. A fáról tudják, hogy viselkedik sok évtizedes távlatban, a műanyagról nem volt az oroszoknak ennek megfelelő tudásuk. Remélem, azóta lecserélték már.

2017.06.05. 12:23:55

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Hazugság. Ma a világon a legolcsóbb áram előállítást szélerőművekkel csinálják, és évi 5%-kal lett olcsóbb az elmúlt 3 évtized folyamán.

A németek 10 éves garantált átvételi árral tendereztetik a napelem-erőműveket. 2015-ben ez 92 Euró/MWh, 2017-ben 65 Euró/MWh, ..."

Olcsó áram... ja.. már amikor van szél, de ha nincs ? Akkor rohadt drágán sem termel a forgód... akkor jön a jó öreg CO2 gyár,a gázerőmű! Voila! ha e két erőművet egy rendszerbe foglalnád végre, ahogyan illenék, akkor isolyan olcsó lenne az ár? Ja, hogy a gázerőmű ráadásul jól szét is dobálja a kis sunyi, a hulladékát? Az nem bassza a csőröd? Csak a föld alá eldugott békesen bomló 1500 tonna fűtőelem? Mennyi CO2 pöfög is a légkörbe mire a szélerőműved és a vele kapcsolt gázerőművedelőállít 2.4GWh villamos energiát? Írjál már egy számot!
A németek átvételi ára minden, csak nem piaci ár. Agyontámogatott és a piaci realitásokat teljesen figyelmen kívül hagyva meghúzott összeg, amivel gyakorlatilag az állam pénzét szélkerekes/PV-s szemfényvesztők zsebébe talicskáznak adófizetői pénzeket. Elmész te a búsba. Én végfogyasztóként , versenypiacról vételezve nem fizetek többet mint 58eurót 1MWh villanyért... ember... miközben durván 110 EUR/MWh (34,34Ft/kWh) áron veszi át éjjel-nappal a rendszer a termelőktől idehaza...na, ez a rablás, kispajtás. Olcsó ...mi több... ingyen energia.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.05. 12:35:26

Találós kérdés a sok laikusnak és agysebésznek: miért engedik le a Tisza tavat télre?

2017.06.05. 12:36:06

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: " Mondták, hogy vannak benne még fa alkatrészek is. A fáról tudják, hogy viselkedik sok évtizedes távlatban, a műanyagról nem volt az oroszoknak ennek megfelelő tudásuk. Remélem, azóta lecserélték már."

Már miért is baj, ha egy, a felhasználás körülményeit figyelembe véve a célra alkalmas anyagot használnak? 60 évre terveztek, ekkora időtávra több fajta fát lehet találni. Járt utat a járatlanért... biztosra mentek és kész. Arról pl. nem is beszélve, melyik anyag bírja jobban a hőterhelést, azonos szilárdsági paraméterek mentén. A fa olcsó, tökéletesen ismert tulajdonságokkal bír, a műanyagok egy részéről akkoriban nyilván nem álltak rendelkezésre ilyen adatok. Persze, kísérletezni lehet, de nehogy már egy atomerőműben... te lennél az első, aki sikítana!

2017.06.05. 12:38:56

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Műtárgyvédelem, a tavaszi első nagy árhullám elnyújtása (az átlagos magasság csökkentése... ) partvédelem (jég) Mittudomén... miért?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.05. 12:42:25

@Dorottya Veres: Bingó. Azért hagyhattad volna a többieket még gondolkodni.

Arcade Macho 2017.06.05. 13:12:01

@Bencze Imre: ha az erto olvasas menne, akkor felfogtad volna, hogy en a kulfoldi szakerto vs hazai Mari neni temakort boncolgattam

Arcade Macho 2017.06.05. 13:21:21

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Igen, ez a nagy hátrányuk, hogy hajnalban feleslegesen termelnek, napközben meg meg se közelítik az igényeket. "

vóóótmár
meg is volt cafolva

uncsi vagy
meg egyfarok

2017.06.05. 13:26:06

A blogon szakmai (!), gazdasági, szociológiai érdekek csapnak össze...

Jómagam csak szakmai kérdésekben vagyok hajlandó megnyilvánulni ! Nem vagyok az atomlobbi fizetett ügynöke, egyszerű vezérlés és méréstechnikai mérnökként emelem fel a szavam a demagóg, gyűlölet és félelemkeltő bejegyzésekkel kapcsolatban...

Igen történtek nukleáris balesetek... Senki sem tagadja !
Mint azt korábbi hozzászólások is megvilágítják nem feltétlenül az ATOM-tól kell félnünk...
Történtek/történnek kémiai és biológiai ipari katasztrófák is, érdekes pl. hogy még nem vetődött fel itt az EXON VALDEZ ügy... Jah, ott nem nem esett emberi életben kár ?!? Csak egy egész ökológiai rendszer szenvedte el a kárt több évtizeden keresztül, mire helyreállt ?!? Nem kettős mérce ez ??? Egyszer sem láttam itt a hiperzöldek kárálását az Exon Valdez katasztrófa miatt...
Jahhhh... hogy ez ATOMOS blog, nos akkor féljünk most legjobban az ATOMTÓL !
Pedig nem lenne nehéz elmagyarázni az átlagember számára sem !

Jómagam abból élek, hogy egy csapat tagjaként,új, hibatűrő vezérlő és mérőberendezéseket tervezek ATOMOS környezetbe is ! :)
Egyszerűsítve, megtervezünk és megépítünk berendezéseket, amiket aztán elviszünk a KFKI kutatóreaktorába és közel 20 évnek (effektív) megfelelő radioaktív terhelésnek tesszük ki (neutron és gamma forrássokkal), miközben a mérőkamrától 1,5 méterre állva sincs bennem félelem ! A vizsgálatok közben az általam kapott összesített dózis csakis műszertartományban létezik, biológiai hatása egyszerűen nincsen. Kimértük !
Az derékszíjam fém övcsatjából több terhelés éri a szervezetem, mint ami a mérőkamrából "szivárog" !

A KFKI szakemberit kérték fel sok helyen a vitatott hatástanulmány elkészüléséhez, és amit ott láttam az megnyugtatott, hogy jó kezekben van a MAGYAR ATOM sorsa !

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.05. 13:32:54

"Nagyon sokba kerülhet még nekünk az évszázad üzlete

Bár a kormányzati kommunikáció bombaüzletként tálalja az orosz hitelből épülő új atomerőművet, nem számolnak azokkal a kapcsolódó beruházásokkal, amelyek a biztonságos és gazdaságos üzemeltetéshez szükségesek. Az új atomerőműhöz például biztos szükség lesz a villamosenergia-rendszer átfogó fejlesztésére, és megépülhet egy régóta tervezett szivattyús energiatározó is. A Duna felmelegítése ellen 200 méter magas hűtőtornyokat építhetnek, sőt még egy régi tabu is ledőlhet, és belevághat a kormány a folyó duzzasztásába is.

Lázár János, Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerint a Paksi Atomerőmű tervezett bővítése az elmúlt 40 év legjobb üzlete, Orbán Viktor miniszterelnök szerint pedig e nélkül nincs rezsicsökkentés. Lehet ugyanakkor, hogy sokkal többe fog kerülni a magyar áramfogyasztóknak és adófizetőknek, mint bárki gondolná. A két új blokk orosz hitelből tervezett – 10-12 milliárd euróra becsült költségű – megépítésén túl ugyanis az új erőmű biztonságos működtetéséhez számos kapcsolódó, egyenként is meglehetősen drága beruházásra van szükség.

A frissvízhűtésű atomerőművek biztonságos üzemeltetésének egyik alapfeltétele, hogy mindig, minden körülmények közt rendelkezésre álljon kellő mennyiségű hűtővíz. A jelenlegi négy blokk vízigénye másodpercenként nagyjából száz köbméter. A tervezett két új blokk üzembe helyezésével jelentősen megnőhet az erőmű vízigénye. A pontos mennyiség függ a nukleáris és hűtési technológiától, az új blokkok teljesítményétől és üzembe állításuk idejétől. Ha az első új blokk már 2032, az első régi leállítása előtt termelni kezd, akkor a vízigény közelítően megduplázódhat.

A jelenlegi vízigényeket a Duna elvileg gond nélkül képes biztosítani, hiszen közepes vízhozama Paksnál több mint kétezer köbméter másodpercenként. Már 1983-ban előfordult ugyanakkor – mondta a hvg.hu-nak Somlyódy László, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tanára – olyan extrém alacsony vízállás, ami miatt speciális megoldásokat kellett alkalmazni. Az egyre alacsonyabb vízállások mellett a Duna medre is mélyül: évente nagyjából egy centiméterrel vájja magát mélyebbre. Ennek oka, hogy a felső szakaszon a duzzasztók miatt a folyó lerakja a hordalékát, az alsóbb szakaszokon pedig feles energiája miatt magával sodorja a meder anyagát.

A medermélyülés miatt mindenképpen szükség lehet folyószabályozási lépésekre – mondta Somlyódy László –, de a különböző ágazatok igényei és a vízhasználatok részben ellentmondanak egymásnak. A hajózásnak például vízmélységre van szüksége, vagyis érdekelt lenne a mederkotrásban, az atomerőműnek viszont az a fontos, hogy a meder ne süllyedjen egy bizonyos szint alá, ami kizárja a kotrást. Az egyetemi tanár szerint Paks ügye összefügg a Duna hosszútávú folyószabályozásának kérdésével is, és annak ellenére felveti a folyó duzzasztásának lehetőségét, hogy ez jelenleg még tabunak számít Magyarországon. A megoldásnak Somlyódy szerint több célt is kellene szolgálnia: a paksi vízkivételt, a hajózást, az árvízvédelmet, a megújuló energiatermelést, a vízbázisok védelmét és a folyó jó ökológiai állapotának biztosítását.

..."

hvg.hu/itthon/20140118_paksi_bovites_kapcsolodo_beruhazasok_kolt

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.05. 13:36:24

@mentolos lecsó: "Igen történtek nukleáris balesetek... Senki sem tagadja !
Mint azt korábbi hozzászólások is megvilágítják nem feltétlenül az ATOM-tól kell félnünk..."

Valóban. Attól kell félnünk, hogy egy esetleges katasztrófa elhárítási költségeibe belerokkan a gazdaság. Lehetne rá a Lloydnál biztosítást kötni, de ezzel rögtön megduplázódnának a költségek.

Bencze Imre 2017.06.05. 13:42:45

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "B.Sc., M.Sc., 1990-ben kandidátusi fokozatot nyertem. Nem, nem kártyán."

ja emlékszem, te kaptad együtt a smítpalival :) kár, hogy más a múltkor is hazudtál :)

"Nemtom hogy jön ez ide. Egy laikus miért ne aggódhatna amiatt, hogy sokszoros áramárat kell fizetnie hatvan éven keresztül? "
ja, persze, pubi, te is az ilyen mindenhez értő polihiosztorokhoz tartzol :)
"Se atomerőművet, se szélerőművet nem kell látnom közelről ahhoz, hogy meértsem a gazdasági trendeket. Az atom drága, és egyre drágább lesz, a szél olcsó, és rohamosan egyre olcsóbb lesz."
persze, pubi, igaz, hogy állításodat még egyszer voltál képes tényekkel alátámasztani, igaz, hogy annak megértéséhez sincs elegendő agysejted, hogy szélenergia tervezhetetlen, kiszámíthatatlan, amire egy ország gazdaságát alapozni öngyilkosság. pl. idén télen, mikor több, mint 3 héten keresztül gakorlatilag totális szélcsend volt a kárpát-medencében :) nos, olyankor hajtsanak végre rajtad szívműtétet, kizárólag szélerőműben előállított árammal :) per mai nap a paks1 által előállított áram ára 11,70 Ft/kWh, szélkerék 55-60 Ft/kWh úgyhogy van még hova csökkenie rohamosan.

Bencze Imre 2017.06.05. 13:45:50

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Valamikor a nyolcvanas évek első felében végigvezettek a paksi atomerőműben. Elég gagyi kinézete volt az irányításnak. Mondták, hogy vannak benne még fa alkatrészek is. A fáról tudják, hogy viselkedik sok évtizedes távlatban, a műanyagról nem volt az oroszoknak ennek megfelelő tudásuk. Remélem, azóta lecserélték már"
NETTÓ HAZUGSÁG!!! de, persze, pubi, ezt te is tudod, csak kínodban már nem tudod, mekkorát hazudj :) :) néhány (ideiglenes) állványon kívül te bizony fa alkatrészt bizony nem láthattál az atomerőműben a primerkörben pláne TILOS is, mivel könnyen kontaminálódhat. ha már hazudsz, akkor legalább valami hihetőt :) :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.05. 13:49:11

Mi az a kandidátus? Még nem hallottam ilyen tudományos fokozatról.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.05. 13:50:19

@Bencze Imre:

Lehet, hogy a fa WC-ülőkére gondolt.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.05. 13:50:53

@Bencze Imre: "szélenergia tervezhetetlen, kiszámíthatatlan, amire egy ország gazdaságát alapozni öngyilkosság."

Akkor a beteg logikád szerint egyetlen atomerőműre alapozni is öngyilkosság. Az atomenergia és a megújulók közös tulajdonsága, hogy a termelés nem alkalmazkodik az igényekhez. A magyar csúcsfogyasztás több, mint 3 x Paks2 teljesítménye.

"per mai nap a paks1 által előállított áram ára 11,70 Ft/kWh"

Ha nem számolod hozzá az őrült építési költségeket, és az IMF-től rá felvett kölcsönt, amit itt hurcolunk még az államadósságban, a mai napig nem fizettük vissza. Mehetsz Fekete Jánoshoz panaszkodni.

Bencze Imre 2017.06.05. 13:54:18

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Oltári nagy hazugság, ez a működési költség. Még a kormány szerint is 65 Euró/kWh, de valójában a többszöröse. Most 35 Euróért vesszük, és egyre nagyobb tért nyernek az olcsóbb megújulók."

te szerencsétlen agyhalott barom!!!! szépen felmész a mavir honlapjára, és ott nekik mondd, hogy oltári nagy hazugság, amit állítanak :) :)

te egy kényszeres hazudozó vagy, pubi, mind a hat elemiddelm meg az állítólago éreccségidel :) SOHA nem állított a kormány 65 euró/kWh-t, ez az agyad hiányának eredménye :) többszöröse??? öcsibogyó, te tényleg ijjen műnkauzen vagy titokban??? azt hiszed, minél nagyobbat hazudsz, annál okosabb vagy???? SICC, PUBI, SICC!!!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.05. 13:55:07

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Mi az a kandidátus? Még nem hallottam ilyen tudományos fokozatról. "

Az orosz rendszer volt nálunk az átkosban. A kandidátus a kisdoktor (egyetemi doktor) és a nagydoktor (akadémiai doktor) között van.

hu.wikipedia.org/wiki/Tudom%C3%A1nyos_fokozat

2017.06.05. 13:57:36

@mentolos lecsó: "Történtek/történnek kémiai és biológiai ipari katasztrófák is, érdekes pl. hogy még nem vetődött fel itt az EXON VALDEZ ügy... Jah, ott nem nem esett emberi életben kár ?!? "

áhh..van olyan is, hogy mégis... Ocean Ranger 90 halott...Deep Water Horizon 11 halott, Piper Alpha 165 halott. A DW Horizon volt kegyes mindennek tetejébe 800 000 km3 olajat is kibocsátani meg elég nagy mennyiségű gázt elégetni,mielőtt nyugovóra tért.. :) bagatell... az olaj/gáz/szén bányászat futószalagon szállítja a hullákat, a szemetet és pusztitja az élővilágot, de oda se neki! Csak atomot ne, mer abbó gyün a halálsugár! 100 000 évig!

2017.06.05. 14:01:36

@mentolos lecsó: "Az derékszíjam fém övcsatjából több terhelés éri a szervezetem, mint ami a mérőkamrából "szivárog" !"

mentolos lecsó a két lábon járó atomfegyver.. Dr. Manhattan :)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.05. 14:01:47

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nem lényeges, interdiszciplináris területen kutattam, fizika, matematika, biológia.

Bencze Imre 2017.06.05. 14:04:50

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"A Duna felmelegítése ellen 200 méter magas hűtőtornyokat építhetnek,"
VALÓBAN VOLT ILYEN ELKÉPZELÉS A KEZDET KEZDETÉN, ÁM A KÉSŐBBI SZÁMÍTÁSOK IGAZOLTÁK SZÜKSÉGTELENSÉGÉT...
"Lehet ugyanakkor, hogy sokkal többe fog kerülni a magyar áramfogyasztóknak és adófizetőknek, mint bárki gondolná"
megalapozatlan, érvek, tények számítások nélküli valódi troll duma...
"Ha az első új blokk már 2032, az első régi leállítása előtt termelni kezd, akkor a vízigény közelítően megduplázódhat"
NETTÓ HÜJJESÉG. az új blokkok hűtővíz-igény csak mintegy 60% a mostani blokkokénak - 4-szer x kömbéter + 2-szer az x köbméter 60%, sehogy se jön ki a duplájára... :) :) kicsi, hazug pöcs vagy... arról az apróságról nem is beszélve, hogy (nem ex-has, ahogy te kukorékolsz, hanem konkrét mérnöki számítások alapján) a duna még extrém alacsony vízállás mellet is bőven képes ellátni akár 8 blokkot is. rendkívüli magas duna víz hőmérséklet tehet (elméletileg) indokoltá egy 3-5%-os teljesítmény-csökkentést, bár az 1982 óta (tudod, pubi, azóta üzemel paks1) az erre vonatkozó, 6 blokkot figyelembe vévő számítások szerint egy alkalommal lett volna paks ilyen határérték közelében...

Bencze Imre 2017.06.05. 14:07:08

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Nem lényeges, interdiszciplináris területen kutattam, fizika, matematika, biológia. "

NETTÓ HAZUGSÁG!!!

ha valaki akár csak általános iskolai szinten ismeri a fizikai alapfogalmakat, az a tieidhez hasonló baromságokat nem kukorékol világgá :) :)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.05. 14:09:16

@Bencze Imre: "SOHA nem állított a kormány 65 euró/kWh-t"

"A kabinet paksi bővítésről készült szakértői vizsgálata legalább 65 eurós átlagos áramárral számolt"

www.portfolio.hu/m/index.php?m=cikk&id=241891

2017.06.05. 14:29:43

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Mint azt korábbi hozzászólások is megvilágítják nem feltétlenül az ATOM-tól kell félnünk..."

Valóban. Attól kell félnünk, hogy egy esetleges katasztrófa elhárítási költségeibe belerokkan a gazdaság. Lehetne rá a Lloydnál biztosítást kötni, de ezzel rögtön megduplázódnának a költségek. "

Hülye közhely tudom... De vannak, akik hisznek és vannak akik nem ! Én személy szerint hiszek és bízom a magyar szakemberek hozzáértésében és tudásában, bármennyire is legyen Paks2 "orosz építésű"...
Az elmúlt 35 év magyar fejlesztései Paks1-en mind a biztonsági és a termelékenységi mutatókat növelték! Magyar mérnökök fejlesztései az orosz berendezéseken...
Paks2 jóval megelőzi ezt (!), mert már a tervezési fázisban bekerültek a tervezési alapba Paks1 mérési és üzemeltetési mutatói is !
Paks2 felügyeleti és mérési, biztonsági rendszereit magyar előírások határozzák meg !

+

A VVER-1200 (3+ generációs erőmű, ennek sem értelmetlen utánaolvasni)
Megerősíttet konténment, 4X biztonsági mérő és beavatkozó rendszer (Paks1 "csak" 3X), biztonsági hidroakkumulátor rendszer, passzív biztonsági rendszerek sora...

Emellett érdemes utána olvasni az EU, NAÜ, stb. biztonsági előírásainak, és annak hogy ezekhez képest mit ír elő a magyar üzemeltetési szabályzat ! Ebben a tekintetben lesz@rjuk az EU előírásokat, sokkal szigorúbb a magyar üzemeltetési szabályzat !!!
Több független civil szervezet is figyeli on-line (!) módon az erőmű üzemelését !

Bencze Imre 2017.06.05. 14:31:43

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: te agyilag (agyhelyileg) nagyon, nagyon beteg vagy, pubi...
"Akkor a beteg logikád szerint egyetlen atomerőműre alapozni is öngyilkosság."
soha nem állítottam, hogy CSAK atomerőműre kell alapozni az atomerőmű ALAPERŐMŰ, AZ A BÁZIS!!! mellette egy normális energiamixben bizony helye van egyéb energiaforrrásoknak, pl. a megújúloknak is persze valós értéküknek megfelelően. ha nem csak vartyognál, kicsi, hüjje analfabéta, de olvasnál is, hát pont én írtam, hogy 2030-ig 6-8000 MW új energiaforrásra lesz szükségünk. ebből paks2 2 x 1200 = 2400 MW. ha azzal az egyszál egy selejtes agytekervényedel gondolkjodni is tudnál, akkor nem csak és kizárólag az atomerőművet támadnád, hanem a plusz forrásokon törnéd buksi fejedet. ja, hogy ahhoiz ész is kell, meg gondolkodni is tudni kell? sorry :)
"Az atomenergia és a megújulók közös tulajdonsága, hogy a termelés nem alkalmazkodik az igényekhez."
ekkora baromságot!!! pubi, egy folyamatosan 100% üzemelő atomerőmű miért alkalmazkodna a változó igényekhez??? azok kielégítésére vannak a másodlagos energia-források. mellesleg 30% feletti áramimport mellett végkéé hüjjeség állításod. vagy ennyire fájna, ha csökkenne az import???
" A magyar csúcsfogyasztás több, mint 3 x Paks2 teljesítménye."
ez véletlenül majdnem igaz, tehát biztosan telefonos segítség útján tudod :) und??? akkor miért nem a plusz igény kialégítésén agyalsz??? ja, ahhoz agy is kéne :) :)

"per mai nap a paks1 által előállított áram ára 11,70 Ft/kWh"

"Ha nem számolod hozzá az őrült építési költségeket, és az IMF-től rá felvett kölcsönt, amit itt hurcolunk még az államadósságban, a mai napig nem fizettük vissza. Mehetsz Fekete Jánoshoz panaszkodni."

kicsi idióta, agyhalott barom!!! miért hazudsz??? 1998-ban lett kifizetve az utolsó részlet! (mellesleg a mai napig a magyar energetika történetében pks1 az első és egyetlen, amelyy esetében a beruházási költséget teljes mértékben visszafizetté :) :) ). neked, meg az agyhalott zőődeknek csak néhány száz milliárd elherdált költséget köszönhetünk - bős-nagymaros. ja, hogy az ráadásul nem is termel 1 kW-t se? hát az gáz!!! nu, azzal kéne nálatok világítani :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.05. 14:32:44

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Nem lényeges, interdiszciplináris területen kutattam, fizika, matematika, biológia."

Akkor hogy lehet, hogy ennyire hadilábon állsz a fizikával és a matematikával?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.05. 14:52:13

@Bencze Imre: "1998-ban lett kifizetve az utolsó részlet! '

Ja. Hitelből. :))

2017.06.05. 15:03:40

@Dorottya Veres:

HALÁLSUGÁR !!!

Felnevettem, és lefordultam a székről ! :)))

Bencze Imre 2017.06.05. 15:06:56

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: te elmegyógyintézeti eset vagy, pubi!!! ráadásul súlyos!!! téged éltet a nótorius hazudozás??? hitelt hitelből visszafietni??? igy is, úgy is hüjjén fox meghóni, az tuti...

ne, pubika, foglald el magad, ez a te értelmi szinted :) :)
atomenergiainfo.hu/galeria/epitsen-atomeromuvet
jó, neked kell 1-2 hónap, mire végzel vele, de lagalább addig se hazudozol ész nélkül :) :)

2017.06.05. 15:16:33

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Valamikor a nyolcvanas évek első felében végigvezettek a paksi atomerőműben. Elég gagyi kinézete volt az irányításnak. Mondták, hogy vannak benne még fa alkatrészek is. A fáról tudják, hogy viselkedik sok évtizedes távlatban, a műanyagról nem volt az oroszoknak ennek megfelelő tudásuk. Remélem, azóta lecserélték már."

Kérlek áruld már el, hogy hol láttál organikus fából készített alkatrészeket ?? ? ???
Jahhh, hogy mondták ??? Ovi középső csoportól kezdődően elhiszel mindent amit mondanak ???
Akkor te még most is hiszel a Mikulásban ???

Sokszor jártam az erőmű üzemi területein (beleértve a nyomástartó teret is és a turbina csarnokot is), de fából legfeljebb a klozet-deszkát, nem nyomástartó ajtókat és bútorokat láttam !!!
A "nagy mesélő" szerint, az üzem látogatásodkor mi készült organikus fából a kiemelt rendszerekben ???

Őszintén és kíváncsian váram a válaszod !

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.05. 15:17:37

@Bencze Imre: "elmegyógyintézeti eset"

Kubatov troll kézikönyve, utolsó oldal vége: "Ha elfogytak a hazug érveid, személyeskedj!"

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.05. 15:22:00

@mentolos lecsó: @Dorottya Veres: Szerintem a kérdést, hogy eredetileg milyen alkatrészek készültek fából, focizzátok le, és értesítsetek az eredményről. Biztos, hogy a vezetőnk nem viccből mondta.

2017.06.05. 15:25:05

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

jah, tényleg, kihagy az elmém...

Bizonyos kapcsolószekrények külső lemezburkolatához tényleg használtak organikus fa távtartó elemeket...

EZEK BIZTOSAN HOZZÁJÁRULNAK, HOGY HOLNAP APOKALIPTIKUS MÓDON FELROBBANJON AZ ERŐMŰ ! :)))

Dorottyát idézve... Én is álltam már a megbontott reaktor felett (üzemanyag átrakás idején) a Cserenkov-sugárzás kék fényétől megbővülve...
De haljon meg a lovam, ha láttam organikus fából készült alkatrészeket !!!

Bencze Imre 2017.06.05. 15:26:43

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Szerintem a kérdést, hogy eredetileg milyen alkatrészek készültek fából, focizzátok le, és értesítsetek az eredményről. Biztos, hogy a vezetőnk nem viccből mondta. "

kicsi agyhalott majom!!! el kéne ismerned, hogy SOHA, SENKI nem mondott neked még csak hasonlót se :) :) vagy totál részeg voltál, vagy már akkor is ilyen hüjje voltál... el kéne ismerned, hogy HAZUDSZ!!! bár már megszoktuk :) :) hisz hazudtál te már egy éreccségit is

2017.06.05. 15:37:09

@Bencze Imre:

Most megvédem Cicukát ! :)))

Létezhetnek a mai napig organikus fa alkatrészek az üzemi épületekben !

De azt Cicuka is hajlamos elfelejteni, hogy egyik sem a "kritikus" rendszerekben teljesít szolgálatot ! :)))

Mondjuk, kíváncsi lennék a "tárlatvezetőre" név szerint is, aki ezt rebegte a hamvas kis cicának ! :)))
Tény és adat szempontjából is ! 1994 óta tartózkodom rendszeresen az üzemi terület különböző részein...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.05. 15:39:03

@Bencze Imre: Egy hónapon belül kiraktad, és ettől érzed magad hozzáértőnek? :))

Elképesztő, hogy ezek a trollok milyen baromságokkal játszanak! Ovis színvonal. :))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.05. 15:41:22

@mentolos lecsó: "1994 óta tartózkodom rendszeresen az üzemi terület különböző részein... "

Gyerek vagy még. Minket bő tíz évvel korábban vezettek végig.

2017.06.05. 16:25:33

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "@mentolos lecsó: @Dorottya Veres: Szerintem a kérdést, hogy eredetileg milyen alkatrészek készültek fából, focizzátok le, és értesítsetek az eredményről. Biztos, hogy a vezetőnk nem viccből mondta."

Enber... tőlem kukorica keményítőből készült csirizzel, darált Népszabadságból ragasztott papírmaséból is készülhetett volna még akár reaktortartály is.. Megfelelt a beépítési kritériumoknak? Meg. Okozott bármi említésre érdemes problémát? Úgy néz ki, nem. Tehát a fa alkalmasnak bizonyult adott célra.
Aztán lehet, csak arra használtak fát, hogy amikor csak pislákolt az atommáglya, ezzel durrantottak be a kazánokba, mert egy alaperőmű nem mutogathat a szélkakasra, meg a felhőkre, ott termelni kell a delejt, rendületlenül, éjjel-nappal, évi 345 napon át. A cseréplécet csak nem tüzelhették el, mint Szolnokon a Motor utcai romák.

2017.06.05. 16:30:04

@mentolos lecsó: "De haljon meg a lovam, ha láttam organikus fából készült alkatrészeket !!!"

Mert már addigra felemésztette azokat a sugárzás... tíz év alatt bármit elpusztít...és százezer év alatt átrágja magát Mianguchixiang-ba.

Bencze Imre 2017.06.05. 17:07:06

@Dorottya Veres: nem, kedves dorottya, a fa (mint anyag) használata azért TILOS az ellenőrzött zónában (primerkörben), mert könnyen megtapad rajta az esetleges szennyeződés, nem dekontaminálható (mint pl. a fém, vagy műanyag, műgyanta) szennyezetten, dekontaminálás nélkül nem szállítható ki, az pedig rohadt vicces lenne, ha tábortüzet raknának belőle, és szalonnát sütögetnének. ugye létezik (szerte a világon) az ALARA elv (as low as reasonable achievable), ami vonatkozik a keletkező radioaktív hulladékok mennyiségére is, ergo eleve csak olyan anyagok használhatóak a primerkörben, melyek esetében biztosított a lehető legkisebb mennyiségű hulladék. ami dekontaminálható, az ab ovo nem hulladék. a fa nem dekontminálható, így (számos egyéb anyag mellett) be sem vihető... eccerű,nem???

Bencze Imre 2017.06.05. 17:18:01

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: te szerencsétlen nagyon hazug barom!!!
"1990-ben kandidátusi fokozatot nyertem"

egy pár hete még azt hazudtad, hogy 1991-92-ben :) :)

"Az orosz rendszer volt nálunk az átkosban. A kandidátus a kisdoktor (egyetemi doktor) és a nagydoktor (akadémiai doktor) között van"

szerinted, te mocskos, hazud disznó 1990-ben még az átkos orosz rendszer volt magyarországon??? idióta vakegér!!! legalább hazudni tudnál hihetően :) :)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.05. 17:36:15

@Bencze Imre: Szerintem kilencvenben védtem meg, és kilencvenegyben kaptam kézbe. De majd megnézem a kedvedért, ha annyira izgat.

Most linkeltem be a wikipédia szócikkét, aszerint 1997-ig lehetett kandidátusi fokozatot nyerni. Én kutattam, publikáltam, az számított a külföldi munkáknál, nem nagyon foglalkoztam a tudományos minősítéssel, csak mikor kellett a papír.

Bencze Imre 2017.06.05. 17:37:05

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: JUHHÉJ!!! (magyarul birkabőr) OCSMÁNY, SZEMÉT HAZUG MAJOM!!! van egy iciri-piciri bibi!!! :) :)

te ugy azt állítod, hogy kandidátusi tudományos fokozatot 1990-ben (vagy 91-ben, vagy 92-ben) nyertedel. igaz???

EZZEL SZEMBEN A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA (tudod, öcsibogyó, ezt a címet ők osztogatják) AZT ÁLLÍTJA, HOGY ILYEN TUDOMÁNYOS FOKOZATOT CSAK 1984-IG ADTAK KI!!! onnantó kezdve "a tudományok doktora (D.Sc.; az ún. „nagydoktori”) cím volt megszerezhető"

pubi, ki hazudik??? te, vagy a magyar tudományos akadémia???

Bencze Imre 2017.06.05. 17:42:57

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: bruhahahaha. te aztán nem adod fel!!! hazudsz, hazudsz, folyamatosan hazudsz!!! ja, pubi, ha neked a wikipédia kell hazugságaid alátámasztásához, és nem elég az mta honlapja - hát arról te tehetsz. figyussz - miután ott megtalálható (mert olyan túl sokan nincsenek) az összes tudományos fokozatot elért személyek nevei is, ha nagyon akarsz égni belinkelhető az is :) :) SICC, PUBI, SICC!!!

"nem nagyon foglalkoztam a tudományos minősítéssel, csak mikor kellett a papír"

JAVASOLNÁM A HÁROMRÉTEGŰ ZEWA WC-PAPÍRT!!! TUDOD, PUHÁBB :) :)

Bencze Imre 2017.06.05. 18:06:36

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: pubi, tegyük mán félre a csatabárdot, oszt inkább röhögjünk egy jót!!! ez legalább nem kamu, igaz "kandi.....dátusi" sem járt érte :) :)
Bencze Imre: Édes, Ékes Apanyelvünk

Lőrincze Lajosnak és Grétsy Lászlónak

Kezdjük tán a "jó" szóval, tárgy esetben "jót",
ámde "tó"-ból "tavat" lesz, nem pediglen "tót".
Egyes számban "kő" a kő, többes számban "kövek",
nőnek "nők" a többese, helytelen a "növek".
Többesben a tő nem "tők", szabatosan "tövek",
amint hogy a cső nem "csők", magyar földön "csövek".
Anyós kérdé: van két vőm, ezek talán "vövek"?
Azt se' tudom, mi a "cö"? Egyes számú cövek?
Csók - ha adják - százával jő, ez benne a jó;
hogyha netán egy puszit kapsz, annak neve "csó"?

Bablevesed lehet sós, némely vinkó savas,
nem lehet az utca hós, magyarul csak havas.

Miskolcon ám Debrecenben, Győrött, Pécsett, Szegeden;
amíg mindezt megtanulod, beleőszülsz, idegen.

Agysebész, ki agyat műt otthon ír egy művet.
Tűt használ a műtéthez, nem pediglen tűvet.
Munka után füvet nyír, véletlen se fűvet.

Vágy fűti a műtősnőt. A műtőt a fűtő.
Nyáron nyír a tüzelő, télen nyárral fűt ő.

Több szélhámost lefüleltek, erre sokan felfüleltek,
kik a népet felültették... mindnyájukat leültették.

Foglár fogán fog-lyuk van, nosza, tömni fogjuk!
Eközben a fogházból megszökhet a foglyuk.
Elröppenhet foglyuk is, hacsak meg nem fogjuk.

Főmérnöknek fáj a feje - vagy talán a fője?
Öt perc múlva jő a neje, s elájul a nője.

Százados a bakák iránt szeretetet tettetett,
reggelenként kávéjukba rút szereket tetetett.

Helyes-kedves helység Bonyhád, hol a konyhád helyiség.
Nemekből vagy igenekből született a nemiség?

Mekkában egy kába ürge Kába Kőbe lövet,
országának nevében a követ követ követ.

Morcos úr a hivatalnok, beszél hideg 's ridegen,
néha játszik nem sajátján, csak idegen idegen.

Szeginé a terítőjét, szavát részeg Szegi szegi,
asszonyának előbb kedvét, majd pedig a nyakát szegi.

Elvált asszony nyögve nyeli a keserű pirulát:
mit válasszon? A Fiatot, fiát vagy a fiúját?

Ingyen strandra lányok mentek, előítélettől mentek,
estefelé arra mentek, én már fuldoklókat mentek.

Eldöntöttem: megnősülök. Fogadok két feleséget.
Megtanultam: két fél alkot és garantál egészséget.

Harminc nyarat megértem,
mint a dinnye megértem,
anyósomat megértem...
én a pénzem megértem.

Hibamentes mentő vagyok.
Szőke Tisza partján mentem:
díszmagyarom vízbe esett,
díszes mentém menten mentem.

Szövőgyárban kelmét szőnek: fent is lent meg lent is lent.
Kikent kifent késköszörűs lent is fent meg fent is fent.
Ha a kocka újfent fordul fent a lent és lent is fent.

Hajmáskéren pultok körül körözött egy körözött,
hajma lapult kosarában meg egy tasak kőrözött.

Fölvágós a középhátvéd, három csatárt fölvágott,
hát belőle vajon mi lesz: fasírt-é vagy fölvágott?

Díjbirkózó győzött tussal,
nevét írják vörös tussal,
lezuhanyzott meleg tussal,
prímás várja forró tussal.

Határidőt szabott Áron: árat venne szabott áron.
Átvág Áron hat határon, kitartásod meghat, Áron.

Felment, fölment, tejfel, tejföl; ne is folytasd, barátom:
első lett az ángyom lánya a fölemás korláton.

Földmérő küzd öllel, árral;
árhivatal szökő árral,
ármentő a szökőárral,
suszter inas bökőárral.

Magyarország olyan ország hol a nemes nemtelen,
lábasodnak nincsen lába, aki szemes: szemtelen.
A csinos néha csintalan, szarvatlan a szarvas,
magos lehet magtalan, s farkatlan a farkas.
Daru száll a darujára, s lesz a darus darvas.
Rágcsáló a mérget eszi, engem esz a méreg.
Gerinces, vagy rovar netán a toportyánféreg?

Egyesben a vakondokok "vakond" avagy "vakondok".
Hasonlóképp helyes lesz a "kanon" meg a "kanonok"?

Nemileg vagy némileg? - gyakori a gikszer.
"Kedves ege-segedre" - köszönt a svéd mixer.
Arab diák magolja: tevéd, tévéd, téved;
merjél mérni mértékkel, mertek, merték, mértek.

Pisti így szól: kimosta anyukám a kádat!
Viszonzásul kimossa anyukád a kámat?
Óvodások ragoznak: enyém, enyéd, enyé;
nem tudják, hogy helyesen: tiém, tiéd, tié.

A magyar nyelv - azt hiszem, meggyőztelek Barátom -
külön-leges-legszebb nyelv kerek e nagy világon!
ö

2017.06.05. 18:15:33

@Bencze Imre: Tudom, nyilvánvaló, hogy vannak olyan részei az üzemnek, ahol nem alkalmas szerkezeti anyagnak... csak viccből írtam ám a papírmasé reaktortartályt is,tudom, hogy szétdurranna meg a papír sem mentesíthető a radioaktív szennyeződésektől. :)
Csak arra kívántam célozni, hogy ha bármire is alkalmaztak (volna) fát, akkor azt egészen biztosan alapos vizsgálatok, számítások , körültekintő mérlegelés után tették (volna). Nem pedig azért, mert technikailag elmaradott tákolmányt alkottak a mérnökök.

Amúgy meg imádom az oroszok ösztönös leleményességét, kedvencemim a youtube-on a "We LOVE Russia" meg "Meanwhile Russia" típusú videók :) és persze a Crazy Russian Hacker :) Booouumm!
Ezt neked találtam :)
www.youtube.com/watch?v=yzayENNfDss

Bencze Imre 2017.06.05. 19:16:10

@Dorottya Veres: köszi!!! cserébe: www.videohit.com.ua/russian/leningrad-%e2%80%93-mashina.html
Ajánlom figyelmedbe még a "ЗОЖ" és a "В Питере питп" számokat is.

ember100 2017.06.05. 22:46:11

@Bencze Imre:
Helló !

Akkor kezdjük a matematikánál 20+ 30 = 60 al amit írtál , de hát sajnos nem annyi az annyi .
Senki nem mondta hogy Paks 2 60 évre van tervezve , még a ruszkik sem !
Az áram átvételi bekerülési árát meg maga a huszi - hutu , fémkupak laja mondta meg :)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.06. 01:05:15

@ember100: Úgy tudom, Paks2-t eleve 60 évre tervezik. Paks1-et tervezték 30 évre, és meghosszabbították 20-szal.

A reaktortartály elsősorban, ami elhasználódik, a rettenetes romboló sugárzás hatására rideggé válik. Egy darabból kovácsolt gyűrűkből rakják össze. Ahol a reaktor van, arra a részre egy vastagabb gyűrű kerül, hogy pont ott ne legyen hegesztés se. Az elkészült reaktortartályt nagyon gondos hőkezelésnek vetik alá, és alapos röntgenes vizsgálatnak. Ezért nem elegáns, ha Paks2-be berakják a 4 méterről leejtett sérült - de látszólag sértetlen - tartályt. Egy üzemben évente néhány tartályt tudnak készíteni, nem aprópénz, ezért nem fogják a ruszkik veszni hagyni, és valaki végül meg fogja kapni hamisított dokumentációval.

Valaki itt írta, hogy indukciós gyűrűvel hőkezelni, és így felújítani lehet egy reaktortartályt.

Amikor üzembe állítják, azonos anyagból készült mintákat is belógatnak, és azokon tudnak idővel ellenőrző vizsgálatokat végezni.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.06. 01:07:19

Rosszul írtam, nem vastagabb falú, hanem szélesebb gyűrű szegmens kerül a reaktor köré.

2017.06.06. 06:39:08

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Ezért nem elegáns, ha Paks2-be berakják a 4 méterről leejtett sérült - de látszólag sértetlen - tartályt. Egy üzemben évente néhány tartályt tudnak készíteni, nem aprópénz, ezért nem fogják a ruszkik veszni hagyni, és valaki végül meg fogja kapni hamisított dokumentációval.

Óóó... a szokásos mantra.. 1. fingod noncs, hogy az esés következtében valóban sérült-e a tartály.. azért egy +250bar-ra méretezett , speciális, nagy szilárdságú ötvözött acélból készült tartály azért simán ellenáll bizonyos behatásoknak.. (a jövő héten 6 métert írj ám!)
Ez az egyik, a másik, hogy megint feltételezésre épülően eldöntöd, hogy biztos ezt a horpadt, repedt kannát fogják ránksózni ... naná... hiszen te azt mondod, mert ez illeszkedik a koncepciódhoz.
Hülye vagy, de lassan megszokjuk.

Bencze Imre 2017.06.06. 07:34:02

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: TE IDIÓTA, AGYHALOTT HAZUG BAROM!!!
"Ezért nem elegáns, ha Paks2-be berakják a 4 méterről leejtett sérült - de látszólag sértetlen - tartályt. Egy üzemben évente néhány tartályt tudnak készíteni, nem aprópénz, ezért nem fogják a ruszkik veszni hagyni, és valaki végül meg fogja kapni hamisított dokumentációval

ha ennyire hüjjhe vagy valamihez, akkor miért maradsz inkább csendben??? az még egy "kandidátustól :) :))) is elvárható lenne, hogy tájékozódjon, mielőtt pofázik!!! sunyi, aljhas megjegyzéseddel gyanítom a belorusz atomerőműben tzörtént esetre utalsz??? HÁT, HÜJJE KIS KÖCSÖG PUBI! 1) a reaktortartály súlya (neked pubi: tömege) kb. 110-120 tonna!!! ekkora megengedett daruzási magassága 3-5 centiméter!!! tehát szó sincs az általad ocsmány mód hazudott 4 méterről!!! maga a "leejtés" isten igazából odakoccintás volt!!! az esetet követően teljeskörü roncsolásmentes anyagvizsgálatot (penetrációs, ultrahangos, röntgen) hajtottak végre a tartályon és bár NEM találtak semmilyen károsodásrautaló nyomot a megrendelő kérésére újat építenek be. ezt az omniózus tartályt pedig már rég elszállították dimitrovgrádba, ahol a NIIAR-nál (научно-исследовательский институт атомных реакторов - atomreaktorok tudományos kutatóintézete) ahol is roncsolásos, roncsolásmentes, illetve besugárzásos kísérleteket hajtanak végre.

külön vicc, hogy az általad terjesztett mocskos, szemét hazugságot már minden lehetséges fórumon cáfolták, de te aljas, sunyi kis patkány, még mindig terjeszted!!! SICC, PUBI, SICCC!!!

Bencze Imre 2017.06.06. 07:44:58

@ember100:
HELLÓ EMBER :) :)

tudásod némileg pontatlan (némileg nagyon)

atomerőművek esetében a tervezett (a magyar-orosz kormányközi egyezményben GARANTÁLT) élettartamot alapvetően azon főberendezések (reaktortartály, gőzfejlesztő, fksz) élettartama határozza meg, amelyek cseréje az üzemeltetés során vagy nem megoldható, vagy nem gazdaságos. (bár gőzfejlesztőt már cseréltek atomerőműben, az inkább tekinthető egyedi esetnek, mint bevett gyakorlatnak).
paks2 esetében mind a kormányközi egyezményben, mind a magánjogi szerződésben (ma már nyilvánosak, megtekinthetőek) az szerepel, hogy az előírt üzemeltetési feltételek betartása esetén (reaktortartály esetében a hőmérsékleti tranziensek száma van korlátozva, a gőzfejlesztők esetében a ledugózott csövek száma) az orosz fél GARANTÁLJA a 60-éves üzemi élettartamot.
az megint más kérdés, hogy (csakúgy, mint paks1 esetében) ez nagy valószínűségtgel hosszabbítható lesz 20, de inkább 30 évvel).

ha tényleg érdekel:
www.gidropress.podolsk.ru/files/booklets/ru/VVER-1200-ru.pdf
továbbá:
Основные целевые показатели, зафиксированные в техническом задании на ВВЭР-1200, выглядят следующим образом:
• Тепловая мощность реактора - 3200 МВт;
• Срок службы незаменяемого оборудования - 60 лет;
• Максимальная глубина выгорания - до 70 МВт*сут/кг;
• Межперегрузочный период - до 12 месяцев ;
• КИУМ, усреднённый за весь срок службы АЭС - 90%;
• Годовой коэффициент технического использования, усреднённый за весь срок службы - 92%.

Bencze Imre 2017.06.06. 07:48:40

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Rosszul írtam, nem vastagabb falú, hanem szélesebb gyűrű szegmens kerül a reaktor köré"

pubi, nem csak ezt, hanem gyakorlatilag MINDENT rosszul írtál :) :) vikipédiáztál egy kicsit, kicsi majom, és most azzal villogsz??? nyamvadt megnyikkanásaid újabb és újabb bizonyítákai annak, hogy legjobb esetben is csak egy féldisznóért vásárolt éreccségivel rendelkezel... :) :) :))))

2017.06.06. 08:11:47

@Bencze Imre:nuklearis.hu/sites/default/files/nukleon/Nukleon_7_1_152_Hozer.pdf

Ezt csak azért teszem be, hogy ne nézzenek orosz ügynöknek ;)

meg azért is, mert itt egy kolléga rettenetesen aggódott a mag leolvadásának beláthatatlan következményeit illetően. A doksi végén ott az olvadékcsapda, aminek kialakításából látszik, nagyjából minden ismeretet és tapasztalatot összegezve történt a kialakítása és alkalmasnak tűnik egy zónaolvadás következményeinek minimálisra csökkentésére.

Őszintén szólva én veszélyesebb helynek gondolom (főleg az esti órákban ..) a Nyugati téri aluljárót...de van aki a pókoktól fél..

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.06. 09:44:38

@Dorottya Veres: "fingod noncs, hogy az esés következtében valóban sérült-e a tartály."

Nekem nincs, neked se, az oroszoknak se, és a megrendelőnek se. Ezért kérte, hogy vigyék onnan a faszba.

"egy +250bar-ra méretezett , speciális, nagy szilárdságú ötvözött acélból készült tartály azért simán ellenáll bizonyos behatásoknak."

Hát vicces lett volna, ha kettétörik. Alaposan kidolgozott technológia szerint gyártják, ebbe a leejtés nem fér bele.

Egy gáztartályt úgy készítenek, hogy egy vaslemezből hajlítanak egy hengeres palástot, és a találkozásnál végighegesztik kétoldalról. Kibírja a többszáz bar nyomást? Ki. Akkor mit gondolsz, a reaktortartályt miért nem úgy csinálják, sokkal olcsóbb lenne.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.06. 09:46:01

@Bencze Imre: "MINDENT rosszul írtál"

Nyugodtan kijavíthatod MINDEN hibámat, nem fogok megsértődni.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.06. 09:50:01

"2016 őszén hozta nyilvánosságra a Bellona antinukleáris mozgalom, hogy a fehéroroszországi Osztrovec atomerőmű építése során beemelés közben 2-4 méter magasról leejtették a létesítmény legfontosabb berendezését, a reaktortartályt. A 330 tonnás, 13 méter magas és 4,5 méter átmérőjű szerkezetet a Roszatom egyik leányvállalata gyártotta, és arról szóltak az akkori hírek, hogy – miután a megrendelő belorusz állam nem tartott igényt a megrongálódott fődarabra – a Roszatom szeretné egy másik atomerőműbe beépíteni.

A harmadik generációsnak hívott orosz erőművek közül az első (szintén jelentős csúszással) Novovoronyezsben lépett működésbe, de 15 napnyi üzem után leállt, mert – az első híradások szerint – rövidzárlat következtében meghibásodott a generátor. Újraindítani viszont azóta sem sikerült, ennek okairól azonban az orosz nukleáris ipar illetékesei nem nyilatkoztak, pedig a reaktor immár három hónapja áll.

Az orosz sajtó azt írja, hogy ugyanez a hiba (a generátor elromlása) jelentkezett a Leningrád 2. atomerőműnél is, ami arra utal, hogy típushibáról van szó. Baj lehet ugyanakkor a műszaki és biztonsági kultúrával is, mivel az ugyanahhoz a reaktorcsaládhoz (VVR-1200) tartozó, Finnországnak szánt blokkal is gondok vannak. Olli Rehn korábbi uniós biztos, Finnország jelenlegi gazdasági minisztere a Fennovoima projekttel kapcsolatban egyenesen azt nyilatkozta, hogy ha a Roszatom nem változtat sürgősen a tervezés és a megvalósítás színvonalán, akkor az egész beruházás kútba eshet. A miniszter egyenesen úgy fogalmazott, hogy kormányzati részről megrendült a bizalom a beruházóban, és ha nem történik gyökeres változás, akkor a Roszatomnak nem fogják kiadni a hatósági engedélyeket a gyatra minőségű reaktorhoz."

gepnarancs.hu/2017/03/draga-viszont-nem-mukodik/

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.06. 10:13:31

@Bencze Imre:

"a reaktortartály súlya (neked pubi: tömege) kb. 110-120 tonna!!! ekkora megengedett daruzási magassága 3-5 centiméter!!!"

Akkor hogyan emelik le egy bármilyen szállítóeszközről? Nincs itt valami tévedés ezzel a 3-5 centivel?

GyMasa 2017.06.06. 10:35:25

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...Ennek az idiótának az az érvrendszere, hogy mindenki hülye, csak ő helikopter. Elég, ha mocskos a szája, és csupa nagybetűvel ír, ettől lesznek igazak a hazugságai...
Semmi szükseg magadra egyes szam harmadik szemelyben hivatkozni!
Az csak a kiralyoknak, meg a megbomlott agyuaknak lehetseges.

Bencze Imre 2017.06.06. 10:48:40

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Akkor hogyan emelik le egy bármilyen szállítóeszközről? Nincs itt valami tévedés ezzel a 3-5 centivel? "

a reaktorcsarnokba beérkezve magán a szállító-járművön (a fölött) függőleges helyzetbe állítják daru segítségével, a jármű mellé lépcsőzetesen (3-4 cm) lépcsőfok magasságokkal kialakított állványzatot, amely egyben (kialakítása révén) az ütközés-csillapító szerepét is betölti, ezek felett engedik le folyamatosan padlószintre. hasonló mód járnak el a reaktor-aknába zörténő behelyezéskor is, bár ott (szűkösebb hely miatt) kissé izzasztóbb a dolog. nem csak a reaktortartályt, de az összes nehezebb, nem szétszerelhető berendezést is (gőzfejlesztő, térfogat-kompenzátor, hidroakkumulátor) hasonló módón helyezik a helyére. bonyolultabb a helyzet az előregyártott konténment-gyűrűk felhelyezésénél (még ha azok könnyebbek is), ott nem annyira ezeket a szerkezeti elemeket féltik, mint az alattuk lévő, már beszerelt egyéb berendezéseket. igaz, eddig megoldották gond nélkül :) :)

GyMasa 2017.06.06. 10:59:32

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
...Akkor hogy lehet, hogy ennyire hadilábon állsz a fizikával és a matematikával?...
Dyslexia?
Bar, lehet, hogy nem talaltam el.
Hogy hivjak azt, amikor valaki egy linket cikkben a kepeket sem erti meg, na?

GyMasa 2017.06.06. 11:01:56

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...Kubatov troll kézikönyve, utolsó oldal vége: "Ha elfogytak a hazug érveid, személyeskedj!"...
Tudom, nehez megtanulni, de szerintem inkabb vedd fel valami .mp3ba, es tedd be a füledbe, es igy elkeztesd magata, hogy kell csinalni.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.06. 11:04:45

@GyMasa: "Hogy hivjak azt, amikor valaki egy linket cikkben a kepeket sem erti meg, na?"

GyMasa. :))

Érveid nincsenek, sose voltak. Vergőcc.

GyMasa 2017.06.06. 11:11:40

@Dorottya Veres:
...Óóó... a szokásos mantra.. ..
Komolyan nem ertem ,miert nem lehet mar errola temarol leszakadni.
A tartaly ugyanott van, kozben ujabb nyomasrpobat is csinaltak rajta, es mindent rendben talaltak.
Akkor meg mi a fenenek veszodnenek vele, hogy kibontsak, es felretegyek ugy jo 10 evre, hogy majd a "hamisitott papirokkal" jol beepithessek Paksra?

GyMasa 2017.06.06. 11:17:32

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...Érveid nincsenek, sose voltak. Vergőcc...
Mar bocs, de amit a szelkerekes cikkel akkor muveltel az nagyon szepen jellemzte a hozzaallasodat.
B+, csak meg kellett volna nyitni alinket, es megnezi az ESLÖ fotot, es akkor nem csinatlal volna segget a szadbol.
Legalabbis akkor nem, a többi esetröl nincs mit mondanom.

Bencze Imre 2017.06.06. 11:35:25

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"A reaktortartály elsősorban, ami elhasználódik, a rettenetes romboló sugárzás hatására rideggé válik."

Az aktív zóna kialakításától függ, ún. kis kiszökésű zónák esetén a reaktortartály falát érő sugárzás jelentősen csökkenthető. lehetőség van még deflektorok használatára (cseh módszer), vagy dummy kazetták elhelyezésére (finnek - loviisai ae), melyek szintén csökkentik a falat érő sugárzást. a ridegedés legalább annyira függ a gyártástechnológiától, az anyagösszetételtől, mint a sugárzástól. a finnek, a szlovákok rákényszerültek a hőkezelésre, míg mind a négy paksi reaktor (elméletben) a tervezett 30 + 20 éven túl további 20 évre alkalmas lehet az üzemeltetésre.

"Egy darabból kovácsolt gyűrűkből rakják össze"

nem egészen, egy része kovácsolt, egy része öntött szénacél. és ez csak a belső rész, azon van még a több centi vastag rozsdamentes acél külső héj.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.06. 11:47:08

@Bencze Imre:

Így már értem, köszönöm a választ.

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

A Bencze Imre által mondott lépcsőzetes kialakítás szerintem reálisabb, de azért neked is köszönöm a választ.

GyMasa 2017.06.06. 11:48:42

Es, a cikkhez:
...A kommentelők sokszor kérdezik, miért vagyunk ennyire Paks II és egyáltalán az atomerőművek ellen...
Milyen erzes, egy olyan demagog propaganda szekeret tolni, amelyik bizonyitottan szembemegy a vilag legjelentosebb allamainak klimavedelmi celjaival?
...Sokan azzal vádolnak minket, hogy elrugaszkodtunk a valóságtól,...
Igen, mert ebben az ugynevezett "blogban" sajnos a szakmaisag legkisebb csirajat sem sikerult felfedezni tobbunknek az eddigi egyetlen irasban sem.
...hogy az atommal előállított elektromos energia a létező világok legjobbika....
Ezt senki nem irta!
Ellenben tobben megirtak, hogy figyelembe veve Magyarorszag termeszeti adottsagait nem marad tul sok lehetoseg arra, hogy
- Minel alacsonyabb CO2 terhelessel
- Stabilan
- A leheto legolcsobban
Ellassa az orszagot villamos energiaval.
...Azt írják, már megoldották a műszaki kihívásokat, az atom biztonságos és tiszta...
Nem, mindenki azt probalja veletek megerteni, hogy habar vannak kockazatai az atomenergianak, MINDEN MASNAK is vannak.
Es, a mai atomeromu technologia ezeket a kockazatokat a leheto legalacsonyabban tartja.
...Ráadásul más lehetőség nincs is, mert akkora az igény az áramra, hogy másként, mint atomerőművel, nem is lehet azt előteremteni....
Minden lehetseges, csak, a kerdes nem ennyire egyszeru!
A legjobb lenne a Fjordokban vizieromuveket telepiteni, de sajnos Magyarorszag erosen hijjan van aa Fjordoknak, es a tobbi földrajzi adottsagnak, amivel kepesek lehetnenk esszeru aron tiszta es folyamatos villamos energiat termelni.
...Röviden három dolog miatt ellenezzük az új erőművi blokkok építését.
(1) Senki sem bizonyította be, hogy Paks II kis- és közepes aktivitású atomhulladékai elférnek az építendő bátaapáti átmeneti tárolóban....
Ezt mar többen leirtak, hogy de..
...(2) Nincs megnyugtatóan rendezve a kiégett fűtőelemek átmeneti tárolása sem....
De igen, elöször a pihentetö medencebe kerul, majd vissza az oroszokhoz, reprocesszalasra, es utana vissza hozzank a taroloba.
...(3) Nincs kidolgozott koncepció a kiégett fűtőelemek végleges kezelésére, a környezetvédelmi engedélyt ennek ellenére is kiadta a hatóság, és az jogerőre is emelkedett....
De van. lasd, mint fentebb. A kiegett futoelemekben levo kulonfele anyagokat szet lehet valogatni, a szukseges technologia rendelkezesre all, azonban az ma meg nem rentabilis. (Pont ugy, mint a hagyomanyos hulladeklerakok. Rendeteg ertekes anyag van bennuk, de - ma meg - nem eri meg vacakolni a szetvalogatasukkal.) Ez azonban nem azt jelenti, hogy kesobb sem lesz majd az.
...És van még egy érvünk. Az egész engedélyezési folyamat átláthatatlan volt,...
Nem volt az, sajnos a kedves tarsasag nem tudta ertelmezni az amugy teljesen nyilvanos dokumentumokat, es meg arra is lustak voltak, hogy felkerjenek egy szakertot, aki kepes lett volna elmagyarazni onoknek a leirtakat.
Ez hadd ne a hatosagok hibaja legyen mar!
...a magyar lakosság pedig gyakorlatilag teljesen ki volt zárva az eljárásból...
Voltak lakossagi forumok meg informacios kamion meg pl. sok nyari fesztivalon is, tehat nem.
www.mvmpaks2.hu/hu/hirek/SitePages/newsList.aspx?Year=2017
Itt lehet hireket olvasni.
...Egészen pontosan Magyarország majd’ 10 millió lakosából 24 ezren szólhattak bele...
A lehetosege tobbeknek is megvolt. Az, hogy nem eltek vele, legyen az o sajat hibajuk.
...A magyar kormány itthon csak Pakson tartott közmeghallgatást, és a helyieken kívül csak Gerjen, Foktő, Uszód és Dunaszentbenedek polgárai tehettek észrevételeket a hatásvizsgálattal kapcsolatban...
Mivel, az "Atomhalal, orok eletre" Fukushimai eromubalesetnel, is csak egy 30km-es biztonsagi zonara volt szukseg, nem erte, hogy Debrecenben pl. mi szukseg lett volna erre?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.06. 11:53:12

@Bencze Imre: Nah, köszi, az első értelmes kommented. Sokat spóroltál volna mindenkinek, ha a sok baromságot elhagyod. :))

GyMasa 2017.06.06. 12:03:39

...Az történt ugyanis, hogy nemzetközi egyezmények alapján az összes EU-s és egy csomó nem európai ország is részt vehetett az eljárásban...
Igen, pont ez a lenyege a "Nemzetkozi eljarasoknak".
...Máltai szakértők véleményezhették a vizsgálati anyagokat, egy szekszárdi vagy budapesti lakos viszont nem....
Nem hiszem, hogy egy Budapesti lakos kompetens a temaban, ellenben egy Maltai "Szakerto" viszont igen.
...Közmeghallgatásokat is tartottak külföldön, például Bukarestben és Kijevben....
Meg meg jopar egyeb helyen is.
...Belátható, hogy egy új atomerőmű létesítése során olyan kockázatok vannak, amelyek több országot érintenek...
Kockazatok minden epitkezesnel vannak.
...Baleset esetén ugyanis az atomfelhő nem áll meg az országhatárnál...
Baleset eseten a legritkabb esetben keletkezik "Atomfelho".
Ez atomeromu baleset eseten egyedul Csernobil eseten kovetkezett be.
...Megy, amerre a szél viszi. Ezért teljesen logikus például az, hogy az atomipar sötét oldalától sokat szenvedett Ukrajna bele akar szólni a szomszédjában telepítendő erőmű engedélyezésébe...
Aha, es akkor a "sokat szenvedett "Ukrajnaban miert mukodnek meg mindig atomeromuvek, es ami a legfontosabb, miert nem vetozta meg a bovitest?
Elkepzelheto, hogy mondjuk nem volt problemajuk a tervekkel?
...Ezt belátva viszont tökéletesen abszurd helyzet, hogy Magyarországon mindössze 5, az atomerőmű közvetlen közelében fekvő település lakói kaptak szót....
Igen, 30 km-es korzet, mint Fukushimaban.
...Szerintünk egy atomerőmű építése, és az okozott környezeti hatások minden magyar lakost érintenek...
Ha volnanak szivesek mondjuk reszletezni, hogy melyik hatasok azok, amelyikek erintenek minden magyar lakost, az sokat segitene megerteni azokat a "hatasokat".
...Mindenkinek joga lett volna ahhoz, hogy elmondja észrevételeit az eljárásban, ...
Mindenkinek joga volt.
- Aki akart elmehetett a lakossagi forumra. (Szerintem a Paks-i forumra is bemehetett volna egy nem ott lako, bar ezt nem tudom)
- Akinek volt/lett volna eszrevetele, azok megkereshettek volna barmelyik szervet az eljaras soran, es megtehettek volna az eszreveteleiket. Az lejaro szerveknek altalaban van honlapjuk, es azon ott van az elerhetoseguk is, igy lehetett volna nekik tobbfelekeppen is uzenetet/levelet kuldeni.
...és hogy azt a hatóságok kötelezően figyelembe is vegyék....
Es, kedves blogiro, hogyan kepzelik ezt el?
De most komolyan?
Ha en azt javasoltam volna, hogy "epitsunk vizieromuvet a Fjordokba Paks2 helyett!" azt megis hogyan vette volna figyelembe az eljaro hatosag?
Mert, ugye a "kotelezoen" kitetel azt jelenti, hoyg MINDEGYIK "eszrevetelt" figyelembe kell venni.
Ezt, ugye latjak, hogy nem jarhato ut.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.06. 12:11:09

@GyMasa: "szembemegy a vilag legjelentosebb allamainak klimavedelmi celjaival?"

orbán gazdád nem fog örülni, hogy a Trump haverjának az országát lejeletéktelenezed.

"Minel alacsonyabb CO2 terhelessel"

A széndioxid kibocsáttás csökkentését a panelházak szigetelésével tudod legolcsóbban megoldani. Egy atomerőmű árának a töredékéért. És magyar munkahelyeket létesítesz, nem oroszt.

"- Stabilan
- A leheto legolcsobban
Ellassa az orszagot villamos energiaval."

Szóval az importot támogatod. Én is. Meg a jelenlefgi kormány is. Legalább ebben nagy az egyetértés.

"sajnos Magyarorszag erosen hijjan van aa Fjordoknak,"

Ahogy az atomiparunk se jelentős. Még az Iránnal közösen tervezet 25 MW-os miniatomerőművek gyártása is szerintem blöff.

GyMasa 2017.06.06. 12:21:58

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...orbán gazdád nem fog örülni, hogy a Trump haverjának az országát lejeletéktelenezed...
Emlekezz, ha elfogynak az ervek, johet a szemelyeskedes!
...A széndioxid kibocsáttás csökkentését a panelházak szigetelésével tudod legolcsóbban megoldani...
Kar, hogy a panelszigetelesnek SEMMI koze nincs a villamosenergia rendszerhez.
Tudod, nem villannyal futunk 99.99%-ban, hanem gazzal.
Szoval, ha majd lesz relevans erved is, akkor gyere elo azzal.
..Egy atomerőmű árának a töredékéért...
Irrelevans, lasd az elobbi pontot.
...És magyar munkahelyeket létesítesz, nem oroszt...
Vagy Franciat, vagy nemetet, vagy akarmelyik EU-s orszaget.
Tudod, az EU tagjai vagyuk, a "szemelyek, aruk es szolgaltatasok szabad aramlasa"
...Szóval az importot támogatod. Én is. Meg a jelenlefgi kormány is. Legalább ebben nagy az egyetértés....
Azt' hogy a csudaba jutottal erre brillians kovetkeztetesre?
...Ahogy az atomiparunk se jelentős...
Szerintem tobb eselyunk van a jelenlegi atomipari tudast szelesiteni, mint Fjordokhoz jutni, de nyilvan te tudod.
Ez is volt az egyik nagyszeru otleted, hogy fektessunk oktatasba, mert "az a legjobb befektetes".
Hat itt az alkalom!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.06. 12:26:46

@GyMasa: "...A széndioxid kibocsáttás csökkentését a panelházak szigetelésével tudod legolcsóbban megoldani...
Kar, hogy a panelszigetelesnek SEMMI koze nincs a villamosenergia rendszerhez."

A széndioxid kibocsátásról vartyogtál.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.06. 12:32:51

@GyMasa:

"Szerintem tobb eselyunk van a jelenlegi atomipari tudast szelesiteni, mint Fjordokhoz jutni, de nyilvan te tudod."

Hacsak nem gyarmatosítjuk Norvégiát. :D

"Kar, hogy a panelszigetelesnek SEMMI koze nincs a villamosenergia rendszerhez.
Tudod, nem villannyal futunk 99.99%-ban, hanem gazzal."

Annyi igazsága azért van, hogy a panelházakat többnyire gázzal fűtik - távfűtés. A kogeneráció meg épp a gázturbinás erőművek drága üzeme miatt nem működik, Budapesten pl. a lakótelepeket tudtommal nem gázturbinás erőművek hulladékhőjével fűtik, hanem sima gázkazánokkal.

Így tehát a panelházak hőszigetelésével tényleg lehetne csökkenteni a CO2-kibocsájtást. Az ország CO2-csökkentési vállalását pedig így is lehetne teljesíteni vagy legalább ahhoz hozzájárulni. Ez persze kvára nem teszi fölöslegessé Paks2-t. :)

2017.06.06. 12:34:51

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Egy gáztartályt úgy készítenek, hogy egy vaslemezből hajlítanak egy hengeres palástot, és a találkozásnál végighegesztik kétoldalról. Kibírja a többszáz bar nyomást? Ki. Akkor mit gondolsz, a reaktortartályt miért nem úgy csinálják, sokkal olcsóbb lenne."

Milyen gáztartályra is gondolsz?
Amúgy meg kell nyugtassalak, ekkora és ilyen kompozit szerkezet elkészítése nem képzelhető el hegyesztési varratok nélkül. Azok iránya és elhelyezése a mérvadó, de el kell borzasszalak, az első reaktorok bizony a'gáztartályokhoz' mint analóg nyomástartó edényekhez hasonló szerkezeti kialakítással hosszvarratokkal készültek és működtek :)
A mostani konstrukció alapvetően annyiban tér el, hogy gyűrű alakban varratolt a tartály és a lehetőségek mentén a neutronfluxus útjától igyekeznek távolabb helyezni, Ez kb most úgy fest, hogy 30-40%-al tudják csökkenteni a varratokat érő sugárzás intenzitását. A tartály élettartamát nem az olyan makro behatások befolyásolják főként, mint különféle gyártáskor bekövetkezett ütések, hanem az üzem közbeni dinamikus terhelések, a tartály különböző zónáinak különféle hőmérséklete, a nyomásingadozás és mindenek előtt a masszív neutronsugárzás. Ami anyagszerkezeti (atomi szintű, a kristályszerekezetet érintő) elváltozásokat von maga után. Ez az elsődeleges fáradási faktor, nem véletlen, hogy ennek modellezése a legnagyobb és legfontosabb feladat a tervezés és a gyártás során. Ezer éve tudunk nyomástartó edényeket építeni ennél messze nagyobb nyomásra és adott esetben nagyobb hőmérsékletre, de a neutronsugárzás megléte és a hosszú üzemidő speciális igényeket támaszt.

Itt említette valaki a hőkezelést, mint regenerációs lehetőséget:
"A VVER-440/V-23014 típusú reaktortartályok esetében bebizonyosodott, hogy a besugárzási
hőmérsékletet 150-200 ˚C-kal meghaladó hőmérsékleten, 72-150 óra idejű hőntartással
végrehajtott hőkezeléssel a kiinduló átmeneti hőmérséklet 80-100 %-ban visszanyerhető
(Amayev et al 1993). Ezzel nem egyenértékű a statikus törési szívósság kiinduló értékének
a visszanyerése. A hőkezelési technológia paramétereit kísérleti úton határozták meg, ennek
elméleti igazolása a lejátszódó mikroszerkezeti mechanizmusok teljes megismerését követően
még előttünk ál"

Itt meg szerintem minden általad elképzelhető kérdésre kapsz megnyugtató választ és végre befejezed az ezzel kapcsolatoss rémhírterjesztést...nem, nem fognak semmilyen kockázatot rejtő horpadt bödönt ránksózni
real-d.mtak.hu/119/1/Trampus_doktori_disszertáció.pdf

GyMasa 2017.06.06. 12:38:56

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...A széndioxid kibocsátásról vartyogtál....
Oooo, te ertelmi fogyatekos!
Ezt a mondatreszt kiragadtad az eredeti kornyezetebol, hogy megfeleljen a demagog propagandadnak.
De nem vartam toled mast, mert mar ismerem az "ervelesi" technikadat.

2017.06.06. 12:43:15

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Ahogy az atomiparunk se jelentős. "

Logikus, hogy akkor építsünk fjordokat! Mert szelet kavarni (főleg passzát szelet...) nem nagyon van esélyünk.

Arcade Macho 2017.06.06. 12:58:57

@Dorottya Veres: nem kellene ertetlenkedni!

csinalunk akkor majd hazai gyartmanyu fjordokat is

2017.06.06. 13:07:29

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "A széndioxid kibocsáttás csökkentését a panelházak szigetelésével tudod legolcsóbban megoldani. Egy atomerőmű árának a töredékéért. És magyar munkahelyeket létesítesz, nem oroszt."

Egy szint alá ezzel nem tudsz menni, plusz óhatatlanul növelni fogod a villamos energia felhasználását :)
Csubakka érvelés, ebben is nagy vagy amúgy...

GyMasa 2017.06.06. 13:13:34

@Dorottya Veres:
Most olvasom a cikket, amit cicuka belinkelt:
fizikaiszemle.hu/archivum/fsz9911/marx1.html
Azt' mi van benne?
"Pakson évente 300 m3 kis- és nagyaktivitású radioaktív hulladék keletkezik; más forrásból (kórházak, radioizotópok műszaki felhasználása) ehhez jön még 20 m3. A Paksi Atomerőmű 30-50 éves működése során ez összesen 20000 m3 üzemviteli hulladékot jelent. A négy kiöregedett reaktor leszerelési hulladéka további 20000 m3 lesz. Fél évszázadon át mindet összehordva egy 40 m x 40 m x 40 m méretű kockát alkotna, mint egy jókora domb. A radioaktív hulladék ionizáló sugárzás révén ártalmas is lehet. Hová tegyük?"
Pontosan ugyanaz, amit te szoktal leirni, de itt nem hulyeseg, csak ha te mondod...
Hat nem imadnivalo ez a kettos merce???

GyMasa 2017.06.06. 13:20:41

Es, bakker cicuka belinkel egy olyan irast, ami a sajat allaspontjanak mond ellent.
Nem semmi teljesitmeny.
Mondom en, hogy Dyslexias...

2017.06.06. 13:29:19

@GyMasa: Ja... valahogy így... és ebben aztán tényleg zusammen minden benn van... a legkisebb aktivitással is rendelkezőtől a fűtőelemekig. Meg az is érdekes, hogy a vélemények szerint a Földön keletkező radioaktív hulladék térfogatának 99 %-a kis és közepes aktivitású. Látható, mekkora is a térfogatú az aminek macerásabb a tárolása.

Egyszerűen nem értem... itt a net, minden egyes eddig felvetett kérdésre, aggályra lehetett közérthető és mélyen szakmai/tudományos igényességű választ is találni. Komolyan Bözsi nénit tekintik célpontnak? Na, de Bözsi néninek nincs netje...
Agyrém, hogy azt a csatornát/eszközt igyekezne dezinformációra/propagandára használni, ami a leghatékonyabb és leggyorsabb lehetőséget biztosítja a cáfolatok fellelésére. Az atomcsapda legnyagyobb ellensége a google.

GyMasa 2017.06.06. 13:37:20

@Dorottya Veres:
Szerintem a csucs ez:
Ez a rendszer - ha egyszer megépült - végeredményben gazdaságosan megszabadít a transzuránoktól. Rövid felezési idejű hasadványok maradnak vissza, amelyekre csak 600 évig kell vigyázni. Politikailag sem veszélyes a rendszer, mert a kiégett anyagban a plutóniumnak csak 0,05%-a maradt vissza.
Tehat, osszefoglalva:
- A kisaktivitasu anyagok siman elashatoak,
- A nagyaktivitasuak semlegesithetoek, es utana ashatoak el.
(Bar en siman beletennem RTG-be a maradekot.)

GyMasa 2017.06.06. 13:39:11

@Dorottya Veres:
De ideje vigyazni az egyetertessel, mert minnya' jon majd az "egymas leszopasa", ami ugye izgalomba hozza...

ember100 2017.06.06. 17:49:50

@Bencze Imre:
Helló !

ez lenne a Paks 1 60 éve és majd még hosszabbítják ??????

hu.wikipedia.org/wiki/MVM_Paksi_Atomer%C5%91m%C5%B1#.C3.9Czemid.C5.91-meghosszabb.C3.ADt.C3.A1s
És igazából a baleset a nagyobb kockázat !
Pl. 2003 as üzemzavar.
Tudom kicsi volt a sugárzás meg minden DE minden nagyobb baleset úgy indul hogy nem lesz semmi baj.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.06. 18:13:50

@ember100: Én támogatom Paks1 következő meghosszabbítását, amennyiben gazdaságilag értelmes lesz. Arról még tíz évünk van vitatkozni, hogy Paks1 vagy Paks2 vagy Paks0 kell.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.06. 18:16:02

@Dorottya Veres: "Egy szint alá ezzel nem tudsz menni"

A te szinted alá tuti nem.

"plusz óhatatlanul növelni fogod a villamos energia felhasználását"

???

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.06. 18:18:48

@Dorottya Veres: "Logikus, hogy akkor építsünk fjordokat! "

Logikus. Ha kevés befektetni való pénzünk van, akkor ki kell használni az itteni megújuló energiatermelési lehetőségeket, a hazai "fjordokat", ha túl sok befektetni való pénzünk van, az az igazi "fjordok" környékén jól hasznosulhat.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.06. 18:20:31

@Dorottya Veres: "hosszvarratokkal készültek és működtek"

MűködNEK! Amennyiben hatvan évre lehetett azokat tervezni. Kétlem.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.06. 18:23:02

@Dorottya Veres: "nem az olyan makro behatások befolyásolják főként, mint különféle gyártáskor bekövetkezett ütések"

Szóval az elkészült tartályt lehet négyméterről dobálni. Akkor a fasznak a hőkezelés. Te se értesz semmihez, max a mosogatáshoz.

Bencze Imre 2017.06.06. 19:54:04

@ember100:
"ez lenne a Paks 1 60 éve és majd még hosszabbítják ??????

hu.wikipedia.org/wiki/MVM_Paksi_Atomer%C5%91m%C5%B1#.C3.9Czemid.C5.91-meghosszabb.C3.ADt.C3.A1s
És igazából a baleset a nagyobb kockázat !
Pl. 2003 as üzemzavar.
Tudom kicsi volt a sugárzás meg minden DE minden nagyobb baleset úgy indul hogy nem lesz semmi baj. "
nincs tudomásom arról, hogy paks1 esetében a 30 +20 év után terveznének üzemidő hosszabbítást. bár a finnek (loviisa) keményen dolgoznak a hasonló reaktorokkal működő erőművük esetében a 30 + 20 után egy újabb 10-15 éves hosszabbításban (úgy, hogy reaktortartályaik ridegedési mutatói rosszabbak, gőzfejlesztő ledugózási rátájuk közel azonos.)

2003 egy külön történet - röviden semi köze nem volt az atomerőmű, mint létesítmény működéséhez. nem teljesen végiggondolt gőzfejlesztő dekontaminálási tevékenység következtében olyan magnetit lerakodások alakultaki ki az üzemanyag kazetták távtartó rácsain, amelyek rontották a hőátadást, ergo a reaktor teljesítményét. ettől még kiválóan üzemelt, igaz, 100% helyett csak 90-95% körül. döntés született a kazetták tisztításáról, sajnos egy egykor nagy hírnevű, élen járó, ám időközben elkurvult (azóta gyakorlatilag megszűnt) német cégre esett a választás. az általuk készített tervek, a legyártott tisztítótartály, a technológia nem voltak igazán tökéletesek. megfelelő hűtés megoldásának hiányában - nem a reaktorban, hanem az említett, speciálisan erre a célre tervezett tartályban lévő 30 kazetta - a hőterhelés hatására megsérült. jól tudod, minimális radioaktivitás került a környezetbe, azóta a kazettákat kiszállították az oroszokhoz.

GyMasa 2017.06.07. 00:44:06

@molnibalage:
Az hagyján, de én elolvastam a másik linkelt cikket is, a napelemeset az origo-ról...
Ezek sem tudják, mi a különbség a Gigawatt meg a gigawat-óra között.
" ...755 gigawatt energiát termelő naperőművek..."
Mondjuk az súlyos, hogy "a cikk megjelenését támogatta az MVM Edison".
Azért jobban is megnézhették volna, hogy mihez adják a nevüket.

2017.06.07. 06:32:39

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "ogikus. Ha kevés befektetni való pénzünk van, akkor ki kell használni az itteni megújuló energiatermelési lehetőségeket, a hazai "fjordokat", ha túl sok befektetni való pénzünk van, az az igazi "fjordok" környékén jól hasznosulhat."

Aha... ellenberger, ha nincsenek kedvező megújuló forrásaink, akkor mi is legyen? Ha nem fúj a szél, ha nincs örök világosság, ha nem izzik a talpunk alatt a talaj és ha egy nagy lapos teknő alján vertünk tanyát? Akkor mi legyen? Öljük a pénzünket valamibe, aminél rentábilisabb és ráadásul tisztább megoldás is létezik? Csak azért, mert félő, hogy a fidesz politikai tőkét (meg nyilván pénztőkét is...) fog belőle kovácsolni???

"Szóval az elkészült tartályt lehet négyméterről dobálni. Akkor a fasznak a hőkezelés. Te se értesz semmihez, max a mosogatáshoz."
Négy? 23! (Ma még, csak itt, csak önöknek! )
Szerinted a hőkezelés hatását megszüntette a az ütés? Milyen erre utaló jelet találtak? Van repedés? Átrendeződött a tartály falának kristályszerkezete? Megváltozott a geometriája? Milyen változás az, amit semmilyen vizsgálati módszer nem detektál? A tartálynál alkalmazott hőkezelés nem a klasszikus edzés módszere, nem a keménység, kopásállóság növelése a cél, hanem a tartály szívósságának növelése. El kell érni, hogy a tartály szerkezete ne legyen hajlamos ridegtörésre. Feszültségmentesíteni és homogenizálni a szerkezetet, főleg a varratok térségében, meg azért, mert több, külön gyártott/kovácsolt elemet is tartalmaz. Eleve nem olyan hőmérsékleten zajlik, de még csak nem is olyanon, mint az indukciós hőkezelés és teljes keresztmetszetben, nem korlátozott penetrációval. Órákon át tartják emelt hőmérsékleten, nem csak átcsúsztatják egy nagyfrekvenciás árammal táplált gyűrűn. Hegesztett szerkezetek esetében szinte sztenderd eljárás, ahol méretstabilitásra és homogén szilárdsági tulajdonságokkal rendelkező (ahhoz közelítő) darabokra van szükség. Ráadásul a tartály többrétegű kialakítása eleve nem teszi lehetővé a klasszikus indukciós hőkezelést...

2017.06.07. 06:46:38

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "MűködNEK! Amennyiben hatvan évre lehetett azokat tervezni. Kétlem."

Súlyos eset vagy.. Az is megfelelt, mert szinte száz százalék, hogy a mostanában leállítani készült reaktorok legalább egy részének tartályai olyan módon kerültek megépítésre. Valószínű rendesen túl voltak méretezve, de az is biztos, hogy a hosszú évek alatt folyamatos ellenőrzés alatt is voltak. Nem hasadtak fel... nyilván az idő előrehaladtával fokozatosan nő az elhasználódás, de ahogyan a mellékelt ábra mutatja, még nem ment az üzembiztonság rovására..
Hogy te miben kételkedsz, az a te magánügyed. A tapasztalatok azt mutatják, nem kelle...

Bencze Imre 2017.06.07. 08:27:40

azt szabad kérni, hogy azok akinek halovány lila elkézelésük sincs arról, hogy miként készül pl. egy reaktortartály, akik nem ismerik, nem látták a gyártási folyamatot (bár erre több lehetőség is van: plzen- skoda gyár, izsorszk - oroszország, le creusot - franciaország, sheffield - anglia (pwr reaktortartályok) azok inkább kérdezzenek az össze-vissza hablaty helyett???

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.07. 08:30:23

@Bencze Imre:

"gőzfejlesztő ledugózási rátájuk közel azonos"

Mi a gőzfejlesztő ledugőzási arány? Az, hogy a csövek hány százaléka vált hasznáhatatlanná (szivárog)?

Bencze Imre 2017.06.07. 08:31:35

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"Szóval az elkészült tartályt lehet négyméterről dobálni. Akkor a fasznak a hőkezelés. Te se értesz semmihez, max a mosogatáshoz"
HÜJJEGYEREK!!!! idióta hablaty helyett, inkább arról dumálj (már ha tucc), hogy ki és mikor "dobált" reaktortartályt 4 méterről??? öcsibogyó! a hőkezelésnek SEMMI köze nincs a "dobáláshoz". ja, és, ha már bevezetted a "szép magyar nyelvet", mi a fasznak ugatsz bele olyan dolgokba, amelyekhez kurvára nem értesz???

Bencze Imre 2017.06.07. 08:48:51

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Mi a gőzfejlesztő ledugőzási arány? Az, hogy a csövek hány százaléka vált hasznáhatatlanná (szivárog)?

egy reaktorhoz 6 gőzfejlesztő tartozik (vver-440 esetében). minden gőzfejlesztőben 968 hőátadó cső van. meghibásodás (ami lehet akár gyártási hiba, erózió, kisebb valószínűséggel korrozió) ezek 6-7% dugozható (zárható) le úgy, hogy a berendezés teljesítménye ne csökkenjen. paks1 esetében 30 évet meghaladó üzemidő után a "legterheltebb" gőzfejlesztő esetében a csövek 3,5%-t dugózták le.

GyMasa 2017.06.07. 09:27:54

@Bencze Imre:
...mi a fasznak ugatsz bele olyan dolgokba, amelyekhez kurvára nem értesz???..
Hat mert o MINDENHEZ ert!
De gondolom, mar eszrevetted.
Valamint nagyonszeret licitalni is.
Termeszetesen minden "ervenek" olyanok a Parameterei, hogy az o igazat tamassza ala.
Innen jon pl. a 4x-es FIdesz lopasi felar, meg innen jonnek a 600 USD/kW szelkerek telepitesi arak (Holott ma jo 2000 USD/kW az ara igen nagyvonaluan elhagyagolva azt az "apro" tenyt, hogy a szelkerekek rendelkezesre allasa olyan 20-25% korul van valojaban.
Tehat az atom 5500-ert fix aron, az rablas, de a szelkerek, 26000 USD/kW aron, plusz gazeromu backup, az teljesen rendben van, hiszen Magyarorszag szegeny orszag, mi nem engedhetunk meg magnuknak ilyen "luxusbveruhazasokat!
Ezen kivul rendszeresen jatssza a hulyet es allitja, hogy az atom ugyanugy nem fedi le az igenyeket, mint a szelkerekek...
Tehat, csak, hogy jol ertheto legyen:
Szerinte Paks2 nem kell mert
- Fujj-fujj az atom sem szabalyozhato
- A fidesz ellopja a 4x-eset
- Az atom melle is kell ugyanakkora backup
- Szelkerekek
- Gazeromuvek
- Import
(es most mar elore latom, ahogy lecsap erre az utolso 3 sorra, es a szovekornyyezetebol kiragadva bemasolja, mminta bizonyitekat, hogy igaza van)

Bencze Imre 2017.06.07. 09:37:31

@GyMasa: hüjjegyerek!!! NEM fogok "lecsapni" sem az utolsó 3 vagy akárhány sorodra, mertr hüjjékkel NEM vitatkozok!!!

az, aki műszaki kérdéseket keveri a napi politikai kérdésekkel, a saját (ilyen vagy olyan politikai beállítottságával) az nem érdemes arra, hogy azzal vitába szálljanak :) :)

PUBI!!! NINCS egyetlen egy érved sem, a maszlagos hablatyon kívül, úgyhogy, HANYAGOLT ÉS SICC A BÚSBA!!! :) :)

2017.06.07. 09:41:22

@Bencze Imre: A rendkívül titokzatos hőkezelés, ami után a tartályt még megkocogtani sem szabad, cicafiú szerint egy teljesen szabvány megeresztés 650 fokon :) egyetlen oka van , a brutál vastag hegesztési varratok környezetében kialakult feszültséggócok eliminálása. Egy ekkora és ilyen formán egyesített tartály monolit egésznek tekinthető, főleg normál 25°C-on. 6 db gyűrű meg egy fenéklemez, amit megintcsak úgy készítenek, mint bármely más nyomástartó edényt, a méret persze jókora, meg a falvastagság is, de semmi rettenetesen különleges. 6 varrat egyesíti a gyűrőket és bódottá... megint érthetetlen, mit kell ezt misztifikálni. A varratok zömét robot/automata készíti, minden réteg után ellenőrzések sora.

Bencze Imre 2017.06.07. 10:45:45

@Dorottya Veres: olyan emberekkel, akik képesek egy egyszerű, több ezeréves múltra visszatekintő fémipari rutineljárást - a hőkezelést - ilyen mértékben túlmisztifikálni azokkal NEM szabad szóba állni!!! a hőkezelés (leánykori nevén "edzés") majdnem egyidős a vaskohászattal :) :).

azt, hogy sem a megadott hőmérsékleti adatoknak, sem a többi hablatynak nem sok köze van a valósághoz, azt már megszokhattuk a kandidátus úrelvtárstól... ennyi...

GyMasa 2017.06.07. 11:22:24

@Bencze Imre:
He, azt hiszem, felreertettel!
Nem rolad szolt ez, hanme cicuka atlatlanos "vitamodszererol".
Ezt lathatjuk tole ujbol es ujbol.
Elegge uncsi mar.
Es, ahogy latom most lapit, de majd a kovetkezonagyszeru bejegyzes alatt ujbol elkezdi osztani az eszt...

gigabursch 2017.06.07. 11:32:42

@Bencze Imre:
Senkinek sem éri meg, ha egy szakember agyérgörcsöt kap.

Ellenben:
Álláspontom szerint a magyar atomenergia szerveknek fel kéne lépni ezzel az álcivil szervvel szemben.
- jó hírnév (en' bloc teljes szakembergárda)
- n+1-szer kihozott tetenérhető hazugásghalmaz
- rágalmazás

De még mindig nem tudom, hogy
- Habony Média Művek
- Sörös György
- vagy ki a szent szar áll ezek mögött?

GyMasa 2017.06.07. 11:40:22

@gigabursch:
...Senkinek sem éri meg, ha egy szakember agyérgörcsöt kap...
Pontosan, szoval relax!
...Ellenben:
Álláspontom szerint a magyar atomenergia szerveknek fel kéne lépni ezzel az álcivil szervvel szemben.
- jó hírnév (en' bloc teljes szakembergárda)
- n+1-szer kihozott tetenérhető hazugásghalmaz
- rágalmazás....
Szerintem csak szimplan hagyni kellene oket, hoyg sajat magukbol csinaljanak hulyet, azaz hagyni, hogy perre vigyek a dolgot.
Ezzel a szakertelemme, gyakorlatilag eselytelenek megnyerni a pert.
Termeszetesen a leheto legnagyobb nyilvanossag elott kell a leheto legjobban megalazni oket a per folyaman.

...De még mindig nem tudom, hogy
- Habony Média Művek
- Sörös György
- vagy ki a szent szar áll ezek mögött?...
Ezt konkretan nem tudom en sem, de a korulmenyekbol itelve vagy regressziv balosak a blog szerzoi, vagy pedig egy brillians felrevezetesnek lehetunk a tanui.
Szemely szerint az elso opciot tartom valoszinubbnak.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.07. 12:15:09

@Bencze Imre:

Köszönöm. Ez a 3.5% nem tűnik soknak. :)

Egy kisebb ledugózási aránnyal bíró gőzfejlesztő átveheti egy 7%-ot meghaladótól (amelynek a teljesítménye ugye már csökkent) a munka egy részét? Vagyis a "jobb" gőzfejlesztő üzemszerűen túlterhelhető valamelyest?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.07. 12:18:17

@GyMasa:

"Holott ma jo 2000 USD/kW az ara igen nagyvonaluan elhagyagolva azt az "apro" tenyt, hogy a szelkerekek rendelkezesre allasa olyan 20-25% korul van valojaban."

Vagyis reálisan számolva a szélkerekek ára nem 2000, hanem 8000 USD/kW körül van. Persze ilyen alacsony rendelkezésre állásnál már nem is teljesítménnyel kellene számolni, mivel az eléggé félrevezető.

Atomerőműveknél sem a termikus teljesítménnyel számolunk. :D

2017.06.07. 12:31:39

@Dorottya Veres:

Megelőztél a megeresztéssel kapcsolatban...
Akit barkács szinten érdekel (szándékosan egy késkészítős link, mert tök mindegy hogy vadászkés vagy reaktortartály, a megeresztés az megeresztés :) )
tulelokes.blog.hu/2010/06/15/hokezeles_2_megeresztes

Sajnos vegyészeti témában nem vagyok járatos, de legjobb tudomásom szerint a vegyiparban bőven üzemelnek 250+ bar nyomásra tervezett reaktor/rekombinátor tartályok...

Ezek vajon miért nem robbannak fel világszerte napi szinten ?!?

Amit figyelembe kell venni egy atomreaktor esetén, az valóban a neutron sugárzásból adódó rácsszerkezeti változások (ridegedés). Paks1-en csak a vezérlő szoftverek átprogramozásából kifolyólag további 10-15%-al tudták csökkenteni a "tartálytörési" kockázatot. Egy reaktortartály a normál (100%) üzemet kedveli a legjobban. A "hiszti" akkor jön, ha normál leállás, normál visszaindítás, indítás előtti nyomáspróba, indítás előtti felfűtés, vészleállás vagy csatlakozó segédberendezés meghibásodásból eredő visszaterhelésnek van kitéve. A gyorsan változó hőmérsékleti és nyomás tranziensektől kell minél jobban védeni a tartályt. És erre Paks1-en példás dolgokat hoztak össze a szoftveresek.
Van egy tanulmány, megkeresem a linkjét, hogy visszaterhelés, vészleállás esetén a turbina nyomásszabályzó szelep visszazárás sebességének változtatásával milyen tranziensek futnak le a primer körben (reaktortartály, gőzfejlesztő, keringető szivattyú, térfogat kompenzátor szinten).

2017.06.07. 12:43:59

@GyMasa:

Részemről támogatom a törvényi fellépést a HAZUGSÁGBLOG (Atomcsapda) ellen...

Mindig az lebeg a szemem előtt, hogy Kovács Józsinéni olvasgat a ZINTERNETEN és ilyen hazugságok érik el, mint amit ezen a blogon terjesztenek!

Félreértés ne essék ! Nem kívánom, hogy mindenki műszaki érdeklődésű legyen !
DE A MOCSADÉK, INGYENÉLŐ MÉDIA NE TERJESSZE MÁR A HAZUGSÁGAIT MINDENFÉLE FÓRUMON !!!
LEGYEN SZÓ MIGRÁNS KÉRDÉSRŐL, TERRORIZMUSRÓL, ATOMERŐMŰRŐL, BÁRMIRŐL....
UNDORÍTÓ AZ EGÉSZ !

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.07. 12:47:55

@mentolos lecsó:

"Mindig az lebeg a szemem előtt, hogy Kovács Józsinéni olvasgat a ZINTERNETEN és ilyen hazugságok érik el, mint amit ezen a blogon terjesztenek!"

Kedvesem, szarakodj a működési engedéllyel rendelkezdő (régen: bárca) szexmunkás édesanyáddal, ne velem. Úgy nézek ki, mint aki bedől e blog hazugságainak?

GyMasa 2017.06.07. 12:54:41

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
...Vagyis reálisan számolva a szélkerekek ára nem 2000, hanem 8000 USD/kW körül van. Persze ilyen alacsony rendelkezésre állásnál már nem is teljesítménnyel kellene számolni, mivel az eléggé félrevezető. ..
Es, akkor szorozzuk ezt egybol meg 3-mal (esetleg 4-gyel az uzemido hosszabitas miatt).
Meg tegyuk melle a plusz fosszilis eromu arat is.
Plusz tegyuk melle a 4x akkora halozatot, aminek el kell birnia a 4x akkora termelest szeles idoszakokban.
Ja, es mivel a szelfarm ugye frankon elosztott termeles, 4MW-os egysegekben, a halotaznak is sokkal kiterjedtebbnek kell lennie. Nem lehet csak ugy letenni egy 800kV-os vezeteket melle, hanem mindenhova ki kell huzni a 20kV_ot...
Es, akkor mar nem is beszelve a tobbszaz negyzetkm-nyi terulet ararol, illetve arrol, hogy egy szelkerek melle ugye valamilyen utat is kell epiteni, mert annak nem zero a karbantartas igenye.
Dehat, ezek mar csak apropenzek, szoval siman el lehet hanyagolni oket...
Oh, wait!
Es, akkor meg szo sem esett arrol, hogy mi lenne, ha mondjuk szeretnenk tarolni a megtermelt energiat valahogy.
Ilyenkor ugye az akku frankon nem jatszik, mert iszonyatosan draga, tehat marad valamelyik kemiai tarolas.
ENnek a legegyszerubb valtozata a H2 gaz eloallitasa.
Csakhogy ahhoz ugye a vizet is oda kell vezetni, es - az amugy rettenetesen problemasan kezelheto - H2-t meg valahogy elszallitani.
Ja, es mivel a vizbontas hatasfoka olyan 50%, igy egybol ismet lehet duplazni a beruhazas arat.
Es, vegul a kedvencem ugye a "zImport".
Ott sem szamit, hogy VALAKINEK meg kell am epiteni azt az eromuvet, ami nekunk "barmikor, barmennyi aramot termel OLCSON"
Na, ebbol a 3 elvarasbol MASOK eseten max 2-t lehet betartani.

2017.06.07. 12:58:41

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"Egy kisebb ledugózási aránnyal bíró gőzfejlesztő átveheti egy 7%-ot meghaladótól (amelynek a teljesítménye ugye már csökkent) a munka egy részét?"

Sajnos nem... :(

A primer körben (reaktor-> hőcserélő -> fő keringető szivattyú) olyan hőmérsékleti és nyomás visszacsatolások vannak, amik nem teszik lehetővé a "rásegítést". Ha pl. Paks1-en egy gőzfejlesztő "végérvényesen" ledugózódik", akkor a többi nem tudja átvenni a feladatát. Csökkenteni kell a reaktor teljesítményét, hogy beálljon egy kedvező egyensúlyi helyzet.

2017.06.07. 13:04:23

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"Kedvesem, szarakodj a működési engedéllyel rendelkezdő (régen: bárca) szexmunkás édesanyáddal, ne velem. Úgy nézek ki, mint aki bedől e blog hazugságainak?"

"Kovács Józsinénit", mint egységsugarú, magyar, átlag ZINTERNETEZŐT írtam le... :)))
Fel sem tűnt a nicknév hasonlóság, míg el nem küldtél a melós mamámba !!! :)))

Egyszóval... Műszaki lény vagyok, aki rendszeresen megfordul az atomerőműben és nehezen bírom, ha a kollégákat vagy a szakmát becsteleníti meg ez a HAZUGSÁGBLOG !

Ennyikehhh.....

GyMasa 2017.06.07. 13:11:50

@mentolos lecsó:
...Részemről támogatom a törvényi fellépést a HAZUGSÁGBLOG (Atomcsapda) ellen.....
En is muszaki ember vagyok, de a magam reszerol tamogatom a teljes szolasszabadsagot!
Azonban ezt csak teljes felelossegvallalas mellett tudom elkepzelni.
Amugyis tele a zsakom mar azzal, hogy Magyarorszagon mindenkinek csak jogai vannak, kotelessegei meg semmi.
Most komolyan mekkora ertelmi fagyatekosnak kell mar lennie valakinek, aki kepes leirni azt a nyilvanvalo eszetlenseget, hogy " a hatosagnak minden egyes velemenyt figyelembe kell vennie"???

GyMasa 2017.06.07. 13:42:16

@gigabursch:
@Kovacs Nocraft Jozsefne: =/= @GyMasa: !!!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.07. 13:54:31

@GyMasa: Huh, ennyi hazugságot egy kommentben is csak itt lehet találni.

"a szélkerekek ára nem 2000, hanem 8000 USD/kW körül van."

Évi 5%-kal lett olcsóbb az elmúlt 3 évtizedben, 20 év múlva, mikor leszerelik Paksot, várhatóan 600 lesz. Ha nélggyel beszorzom, az is csak 2400.

"szeretnenk tarolni a megtermelt energiat"

Az atomáramot se tároljuk. Ugyanúgy fel lehet használni.

"Es, vegul a kedvencem ugye a "zImport".
Ott sem szamit, hogy VALAKINEK meg kell am epiteni azt az eromuvet, ami nekunk "barmikor, barmennyi aramot termel OLCSON""

Igen, ez így van. Kapitalizmusban élünk, nálunk szerencsésebb helyeken boldogan megtermelik az ár töredékéért, és még szállítással, szállítási veszteséggel, haszonnal megterhelve is olcsóbb.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.07. 13:56:39

A napelemek ára évi 4%-kal csökkent az elmúlt 3 évtizedben. A fejlődés kicsit felgyorsult mostanában.

"Abu Dhabi Water and Electricity Authority’s procurement arm received six bids for the upcoming 350 megawatt solar photovoltaic (PV) plant in Sweihan, with the lowest bid at 2.42 US cents per kilowatt-hour (kWh) coming from an Asian consortium. A local firm bid second-lowest at 2.53 US cents per kWh.

While the local figure is 16 per cent lower than the record lows reached in Chile last month, a whole new offer was put on the table from the Asian consortium. The consortium submitted an offer to expand the plant to 1,170MW at an offer of 2.30 cents, according to sources who did not want to be named."

www.thenational.ae/business/energy/record-low-bids-submitted-for-abu-dhabis-350mw-solar-plant-in-sweihan

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.07. 13:59:45

"Paper thin solar cells on paper can now be produced with inkjet printing. This will allow solar cells to be much cheaper and be placed almost anywhere."

www.momentumenergy.com.au/habitat/renewable-energy/solar-cells-printable/

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.07. 14:01:55

" A mostaniaknál harmincszor olcsóbb napelemet dobhatnak piacra
Igazi forradalom jöhet: milliméternél vékonyabb rétegre nyomtatják a napelemet. "

www.szeretlekmagyarorszag.hu/a-mostaniaknal-harmincszor-olcsobb-napelemet-dobhatnak-piacra/

GyMasa 2017.06.07. 14:03:01

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...Huh, ennyi hazugságot egy kommentben is csak itt lehet találni....
Szivesen!

eßemfaßom meg áll 2017.06.07. 14:05:22

"Sokan azzal vádolnak minket, hogy elrugaszkodtunk a valóságtól,"

A ténymegállapítás az nem vád, hanem ténymegállapítás

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.07. 14:06:38

Tudom, az atomlobbi azt terjeszti, hogy a fejlődés megállt, de a kutatók erről nem tudnak, és a megújuló energiatermelés minden eddiginél gyorsabban fejlődik.

Valóban megállt a fejlődés, de csak az atomenergia terén. Illetve visszafejlődés van, az újabb és újabb biztonsági követelmények teljesítése az egekbe emelik az atomerőművi beruházások árát.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2017.06.07. 14:22:36

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: KB. ekkora érvelési hibát vétesz vagy...
kepkezelo.com/images/fm6gx1qnlvhzj9z6qee0.jpg

GyMasa 2017.06.07. 14:29:12

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...A fejlődés kicsit felgyorsult mostanában...
Vegigolvastad a cikket egyaltalan?
"At the time this was a huge leap from what was considered normal at about 8 to 9 cents."
Tehat a Normal atveteli ara a napelemes aramnak 8-9 cent, ami ugye 25-27 HUF/kWh.
Ehhez kepest ajanlkozik egy tavolkalati befekteto, hogy epit napelemfarmot az UAE-nek.
Mivel, ahogy latom, ez egy olyan konstrukcio, ahol kvazi az UAE csak az aramot veszi meg, a napelem nem lesz az ovek.
Illetve az is megvan, hogy a 2,x cent az NEM a napelem ara, hanem a felajanlott ar, amiert az UAE megveheti a termelt aramot...
Azaz, zero informacio van arrol, hogy mennyibe kerul a napelem, meg hogy mennyivel is lett olcsobb, ha egyaltalan.
Es, ne feledjuk, most, hoyg pl. Nemetorszag kezdi visszabbvenni az agyatlaj idojarasfuggo telepitest, felszabadult egy hatalmas napelem-termelesi kapacitas kinaban, amit valahova el kell sutni...
Es, latszik is, hogy valoszinuleg valamilyen dompingrol van szo...
"It was widely expected that Abu Dhabi would beat that rate, which resulted in many com­panies pulling out."
Nem lennek am megelepodve, aha 2-3 kinai napelemceg igergetne egymas ala.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.07. 14:37:08

@gigabursch:

@GyMasa: ezen válaszától függetlenül még lehet, hogy a két nick mögött ugyanaz az ember áll, és ezzel az összeszólalkozással csak e vádat próbáltuk meg cáfolni. :P

BaitHrunner 2017.06.07. 14:40:08

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
""a szélkerekek ára nem 2000, hanem 8000 USD/kW körül van."

Évi 5%-kal lett olcsóbb az elmúlt 3 évtizedben, 20 év múlva, mikor leszerelik Paksot, várhatóan 600 lesz. Ha nélggyel beszorzom, az is csak 2400."

Ez azért érdekes, mert a telepítési költségek már vagy 15 éve stagnálnak. Az alapanyagok(acél, réz, stb...) árán kívül nem nagyon befolyásolja semmi azt, hogy mennyiért raksz le x kapacitást. Érdekes is lenne amúgy, mert a hatásfokán javítani túl sokat már nem igazán lehet.
Szóval mitől is lesz majd 600 húsz év múlva?
Tényleg nem zavar egy icipicit sem, hogy ennél még az anyagár is sokkal de sokkal több?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.07. 14:46:20

Egyenesen szórakoztató nézni az atomlobbi trolljainak vergődését, ahogy igyekeznek visszájukra fordítani a tényeket. :))

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.07. 14:48:19

@BaitHrunner:

A rendelkezésre álláson viszont lehet. Az Atomcsapda blog szerzői meg a Cicus kimennek fújni a szelet a szélkerekekre.

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Cicus, ne kontextusból kiragadva idézz.

GyMasa 2017.06.07. 14:48:57

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
..."Paper thin solar cells on paper can now be produced with inkjet printing. This will allow solar cells to be much cheaper and be placed almost anywhere."...
Igen, csak van egy olyan osszefugges is, hogy minel egyszerubb eloallitani egy napelemet, annal vacakabb a hatasfoka.
Raadasul, napelemet mostz is "majdnam akarhova lehet tennni", szoval nem ertem mi ebben az ujdonsag...
Egy normal, monokristalyos napelem hatasfoka 25%, az ilyen himi-humi, sufni napelemeke meg mondjuk 5%. Erdekes modon, arrol nem ir a cikk, hogy mekkora a hatasfok.
Ja, es az effektiv "napelem" resz a mostani napelemekben is 0.1mm-es felvezeto retegben talalhato.
A tobbi vastagsagra azert van szukseg, hogy valahogy mozgatni is lehessen a cuccot, es ne torjon darabokra, ha hozzaersz.
Eleve a hajlekony, atlatszo napelemnek retenetesen nagy lehet a belso ellenallasa, ami melegedest okoz, meg pocsek hatasfokot.
Aztan, egy napelemnek nem a negyzetmeter arat szokas megadni.
Valoszinuleg azert adjak meg igy, mert a teljesitmeny-aranyos ara gyalazatosan magas lehet.
Aztan, nekem a "10 gep egyszerre 1000 otthon ...bla.bla.bla" is elegge vicces.
Szerintem pont nem a vacak draga napelemeke a jovo, hanem a draga, minel nagyobb hatasfokuake.
Rodatul nemmindegy, hogy 1nm-bol 250W, vagy 50W jon ki.
Raadasul, semmit nem tudunk ennek a vacaknak a varhato elettartamarol, ami szerintem szinte biiztosan alatta van a hagyomanyos napelemnek.
Szerintem egyebkent pont te vagy aza reteg aki jol tapsikolt a "solar fricking roadways"-nek is anno, hogy mekkora otlet.
Pedig aztan arrol is hamar bebizonyosodott, hogy csak annyi baj van vele, hogy
- Hasznalhatatlan utkent
- Rettenetesen vacak napelemnek.
- Es "csak 10x" annyiba kerul, mint a hagyomanyos napelem, delegalabb teljesen hasznalhatatlan...

GyMasa 2017.06.07. 14:50:09

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
...ezen válaszától függetlenül még lehet, hogy a két nick mögött ugyanaz az ember áll, és ezzel az összeszólalkozással csak e vádat próbáltuk meg cáfolni. :P..
A-ha.
Es az nem lehet, hogy mondjuk egyetertunk egyes temakban...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.07. 14:51:22

@GyMasa:

"Es az nem lehet, hogy mondjuk egyetertunk egyes temakban..."

Most, hogy mondod... :D

GyMasa 2017.06.07. 14:51:47

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
...Cicus, ne kontextusból kiragadva idézz....
Hagyjad man, akkor nem marad neki semmi.
Azt nem kell elvarni, hogy egyetert barmivel is, amit nem ferditett el elotte a sajat izlese szerint!

eßemfaßom meg áll 2017.06.07. 14:52:26

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Évi 5%-kal lett olcsóbb az elmúlt 3 évtizedben, 20 év múlva, mikor leszerelik Paksot, várhatóan 600 lesz. "

Szerintem érdemes kivárni amig ingyen adják mert biztosan mindennek a végtelenségig tud csökkenni az ára. Az autók is milyen olcsók lettek mostanra, hiszen száz év tömegtermelése olcsósítja.

GyMasa 2017.06.07. 14:56:42

@eßemfaßom meg áll:
...Szerintem érdemes kivárni amig ingyen adják mert biztosan mindennek a végtelenségig tud csökkenni az ára. Az autók is milyen olcsók lettek mostanra, hiszen száz év tömegtermelése olcsósítja...
Kar, hogy MA csak a MAI aron lehet idojarasfuggoket telepiteni.
Es, sajnos a mai aron akar ingyen is lehetne a szelkerek 20 ev mulva, amikor cserelni kell, mert a mai aron egy egyenerteku szeleromu a telepites pillanataban tobbe kerul, mint az atom for az uzemidejenek 60 (+20) eve alatt.

eßemfaßom meg áll 2017.06.07. 14:57:51

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: a komoly szakmai forrásod képes volt ezt a mondatot kiermelten leírni:

"Számításaik szerint 10 nyomtató egyszerre 1000 (!) háztartásnak elegendő áramot tud termelni."

Mindemellett azért kíváncsi vagyok egy ilyen fóliára nyomtatott napelem hogy viseli el az első jégesőt meg úgy általában is hány hónap alatt rohad le a tetőről.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.07. 14:58:36

@eßemfaßom meg áll: "Szerintem érdemes kivárni amig ingyen adják mert biztosan mindennek a végtelenségig tud csökkenni az ára."

Ebbe már több atomlobbi troll belefutott. Szerintem érdemes lenne megismerkedned az exponenciális függvénnyel. :))

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.07. 15:01:46

@GyMasa:

Minél szarabb a hatásfok, annál nagyobb felületet kell lefedni egységnyi termelés eléréséhez. Így hamar eljöhet az a pont, ahol az ár csökkenése nem lesz képes kompenzálni a kisebb hatásfok miatt növekvő felület szerelési költségeit.

A legpraktikusabb telepítési hely ui. házi viszonylatban még mindig a tető, ott viszont kell tartószerkezet. Napelemfarmoknál szintén, s mivel szélnek ellen kell állni, szükséges a kellő stabilitás. Emiatt viszont nem jelent túl nagy előnyt, ha maga a napelem papírvékonyságú.

GyMasa 2017.06.07. 15:02:12

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...zerintem érdemes lenne megismerkedned az exponenciális függvénnyel..
En viszont javaslom a lassu, fokozatos, es kimelo ismerkedest a VALOSAGGAL...

eßemfaßom meg áll 2017.06.07. 15:02:18

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: igen, mindenki tudja, hogy a százalékos csökkenés soha nem lesz 0 de azért ha 1ft lesz az ára az szerintem jó közelítéssel belefér az "ingyen" kategóriába.

GyMasa 2017.06.07. 15:04:57

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
...napelem papírvékonyságú...
Mondom, a cikk nekem egyertelmuen kamu-szagu.
Ahol nincsen egyertelmu osszehasonlitas, az valamit titkolni akar, tehat jo esellyel, vagy nagyon kezdeti fazisban van, de akkor ugye elmaradt a legelso fesibility check, es olyanba lapatoljak a penzt, ami nem fog mukodni, vagy tudatosan probalnak kamuzni.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.07. 15:05:02

Összefoglalva: A megújuló energiatermelés fejlődése nem egyenes vonalú, megtorpanások, stagnálások, hirtelen ugrások is jellemzik időnként, mint bármilyen más tudományos-technikai fejlődést. Egy elhibázott, elsietett atomerőmű beruházás, a kezünk megkötése előre hetven évre, hatalmas baklövés pont akkor, amikor a megújulók fejlődése minden eddiginél jobban felgyorsult. A világ legrágább atomerőműve erőltetett, idő előtti felépítésének racionális oka nincs, csak azt a célt szolgálja, hogy a fidesz most lophassa el a pénzeket.

Apropó, a vizes VB már tízszeres költségúllépésnél tart. A szocik még csak dupla áron építették az autópályákat.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.07. 15:07:35

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "A legpraktikusabb telepítési hely ui. házi viszonylatban még mindig a tető, ott viszont kell tartószerkezet."

Rányomtatják a tetőcserépre. Most is vahetsz napelemes tetőcserepet.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.07. 15:11:26

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Cicamica, mennyiből is jönne ki 280Wp napelemes tetőcserép? Természetesen az őket összekötő csatlakozókkal és vezetékekkel együtt. És szintén 280Wp sima napelempanel?

GyMasa 2017.06.07. 15:16:06

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
...Cicamica, mennyiből is jönne ki 280Wp napelemes tetőcserép? ..
Tonkre is ment (vagy erosen vegetal) eddig mindegyik "ceg" amelyik ezzel probalt "betorni a piacra"...
;-D

GyMasa 2017.06.07. 15:18:40

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...Rányomtatják a tetőcserépre...
Hat, szerintem nyomtatni ilyen precizitassal csak sik feluletre tudnak.
..Most is vahetsz napelemes tetőcserepet...
csak nem tudom, miert tenne ilyet barki is?
Dragabb, meg tobb vele a baj, delegalabb sokkal kevesebbet is termel.
Tiszta jo uzlet.

2017.06.07. 15:21:49

@GyMasa: "Ilyenkor ugye az akku frankon nem jatszik, mert iszonyatosan draga, tehat marad valamelyik kemiai tarolas.
ENnek a legegyszerubb valtozata a H2 gaz eloallitasa.
Japánok (Toshiba) csinálják, jó drágade legalább csak szakaszosan működik :) (amikor áll, akkor spórolsz ;) )

BaitHrunner 2017.06.07. 15:22:03

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"A megújuló energiatermelés fejlődése nem egyenes vonalú, megtorpanások, stagnálások, hirtelen ugrások is jellemzik időnként, mint bármilyen más tudományos-technikai fejlődést."

De baszki, a szélkereked ára a kilencvenes évek közepéig vagy max a kétezres évek elejéig csökkent érzékelhetően. Azt követően nincs számottevő változás. Az alapanyagok árán kívül szinte semmi sem befolyásolja a telepítési költségeket.
Ez most nálad megtorpanás, stagnálás, vagy hirtelen ugrás?

2017.06.07. 15:24:30

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "A világ legrágább atomerőműve erőltetett, idő előtti felépítésének racionális oka nincs, "

Addigra, mire Paks II elindul, már nem csak Paks I-et kell(ene) pótolni. Ez az egyik... a másik: meddig várjunk a megújulók gazdaságossá válására és mi legyen a CO2 sorsa? Jön a nyár, csinálunk rizling kisfröccsöt, bio-szódával?

2017.06.07. 15:32:40

@Kovacs Nocraft Jozsefne: " Emiatt viszont nem jelent túl nagy előnyt, ha maga a napelem papírvékonyságú.

Napvitorlát kell készíteni! Vagy szélforgót hajtogatni, akkor duplán megújuló!

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2017.06.07. 15:36:25

@BaitHrunner: Röhögök, de erősen. A szélkerék 800+ éves technika...

2017.06.07. 15:36:38

@eßemfaßom meg áll: ""Számításaik szerint 10 nyomtató egyszerre 1000 (!) háztartásnak elegendő áramot tud termelni."
"

Nagy szám... EGY jóminőségű nyomdagép egy kisebb város számára elegendő dollárt tud nyomtatni...

2017.06.07. 15:37:33

@molnibalage: Már Don Quijote is küzdött ellene ;) látta a jövőt..

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.07. 16:24:55

@Dorottya Veres:

Vajon mikor jön valaki azzal a forradalmi ötlettel, hogy ezt a papírvékony napelemet rá kell ragasztani a szélkerék lapátjaira? Ez is duplán megújuló lenne. :D

ember100 2017.06.07. 18:26:16

@Bencze Imre:
Helló !

Azt ugye tudod hogy Csernobil is egy ilyen félresikerült esemény következménye volt ?
Én a magam részéről NEM szeretnék Pakson egy ilyet !!!!!!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.07. 19:02:14

@ember100: Hú, te ezért mit fogsz kapni a trolloktól! Paks2 másmilyen felépítésű, pont ugyanez nem történhet meg - persze más azért megtörténhet - ott szándékos emberi mulasztás volt, ami Paks2-nél nem történhet meg, stb, stb...

A felfuvalkodott mérnökök mindig azt hiszik, hogy MINDENRE gonndoltak, aztán mindig kiderül, hogy mégse. Jól mutatja ezt, hogy minden gondos tervezés és igyekezet ellenére évente leesik egy-egy utasszállító repülő.

Az lenne megnyugtató, ha a Lloydnál biztosítanák, akkor nem a miénk a következmények eltakarításának költsége. Csakhogy akkor rögtön kétszer ennyibe kerülne.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.07. 19:04:55

@ember100: Ja, azt is meg fogod kapni, hogy ezzel az erőműtípussal még soha nem történt súlyos atombaleset, ez bizonyítja, hogy ezután se történhet.

"Mama, látod, behúnyt szemmel átszaladtam az úttesten, mégse ütött el az autó!" :))

Bencze Imre 2017.06.07. 19:16:40

@ember100: pubika, legyen neked igazad. NE LEGYEN PAKS2!!! DE VAZZE, EBBEN AZ ESETBEN TEGYÉL MÁN LE AZ ASZTALRA EGY VALAMILYEN (AKÁRMILYEN) ALTERNATÍVÁT (és vazze, nem lébőlkapott exhas, zőőőődektől megszokottt baromságot, hanem tényekkel, adatokkal alátámasztott fajtát) MAGYARORSZÁG BIZTONSÁGOS, MEGBÍZHATÓ, TERVEZHETŐ, MEGVALÓSÍTHATÓ, GAZDASÁGOS VILLAMOSENERGIA ELLÁTÁSÁRA!!!

ÖCSIBOGYÓ!!! NINCS!!! ÉRTED NINCS UNDORÍTÓBB ANNÁL, MINT AMIKOR 6 ELEMIS ÁÚZSZÁJDER KIBICEK UGATNAK!!!

TUDOM, NEKED HÜJJEGYEREK, CSAK KOÖNNEKTORGYÁR KŐ, HISZ A VILLANY NÁLATOK IS A FALBÓ GYÜN...

GONDOLKOZZ, VAZZE, OSZT UTÁNA UGASS... HA MEG NIONCS ELKÉZELÉSED, AKKOR MI A VÉLEMÉNYED A KUSSOLÁSRÓL???

Bencze Imre 2017.06.07. 19:23:18

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: pubi, csak neked, csak most csak itt: TAKARODJ A BÜDÖS KURVA ANYÁDBA!!! IDIÓTA FASZFEJJANKÓ!!!

Bencze Imre 2017.06.07. 19:25:17

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"A felfuvalkodott mérnökök mindig azt hiszik, hogy MINDENRE gonndoltak,"

ugatja ezt egy 6 elemit végzett "kanygyidátus"!!! HAZUG BAROM, SICC VISSZA ANYÁDBA!!!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.07. 19:34:19

@Bencze Imre:

Valahol már írtam a javaslatomat:

Aki ellenzi Paks 2-t, az kapja meg a beruházás rá eső összegét készpénzben, egyben kössék le a villamos hálózatról. Szigorú büntetés terhe mellett szomszédtól vagy máshonnan sem kaphat áramot. Ebből a pénzből aztán ő és az összes leszármazottja Paks 2 üzemideje alatt (60+20+? év) oldja meg az áramellátását úgy, ahogy akarja, de nem lehet gáz vagy szén vagy dízelgenerátor vagy hasonló - csak megújuló.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.07. 19:41:57

Vagyis kapjanak fejenként 300,000 forintot, egy kétgyerekes család 1.2 milliót. Persze visszatáplálás vagy éves szaldó nincs, mivel a hálózatról le vannak választva.

GyMasa 2017.06.07. 20:18:25

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...A felfuvalkodott mérnökök mindig azt hiszik, hogy MINDENRE gonndoltak, aztán mindig kiderül, hogy mégse...
Hát, aki ezt mondja neked, az egészen nem mérnök, vagy legalábbis nem jó mérnök.
Tudod, akinek nem büfé-ruhatár szakos doktorija van, az soha nem mond olyat, hogy valami nem fordulhat elő.
Ellenben azt tudja mondani, hogy minimálisra szorította a veszélyét BIZONYOS események bekövetkezésének.
... Jól mutatja ezt, hogy minden gondos tervezés és igyekezet ellenére évente leesik egy-egy utasszállító repülő...
Igen, mert az aztán szép nagy atomerőmű...
Tudod, nagy szerencse, hogy a világ nem a te kívánsgaid szerint működik, hanem pontos szabályok szerint.
AZ építészetnek pl. megvannak a szabályai. PL az, hogy egy atomerőművet (de akármilyen házat ie) mekkora földrengésre kell méretezni.
Aztán, ha valaki betartja ezeket a szabályokat, akkor "az el várható gondossággal járt el".
TUdod, lehet Magyarországon is olyan építészeti szabályokat hozni, hogy minden egyes háznak ki kell bírnia egy 12 erősségű földrengést.
Csak akkor kb. az ország 1/10-e lakna, egyenként 900 000 000 HUF-ba kerülő bunkerben, a többiek meg a szabad ég alatt.

GyMasa 2017.06.07. 20:21:59

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
..."Mama, látod, behúnyt szemmel átszaladtam az úttesten, mégse ütött el az autó!"...
Ez pont egy rossz példa.
Csernobil:
Anya, igaz, hogy elmagyaráztad, hogy nem szabad átfutni az úton, és igaz, hoyg piros volt a lámpa, meg igaz, hogy átmásztam a kerítésen, de én megpróbáltam átszaladni az óton, és el is ütött egy autó.
Fukushima:
Hát, nem tudtam, hogy a mókusok harapnak, és még veszettek is lehetnek.
És végül:
Áruld már el, hogy min vigyorogsz folyton?
A saját "poénjaidon" nevetsz, vagy mi?

GyMasa 2017.06.07. 20:24:10

@ember100:
...Én a magam részéről NEM szeretnék Pakson egy ilyet !!!!!!...
És, csakhogy cicukának is igaza legyen:
Pakson ez nem fog előfordulni.

eßemfaßom meg áll 2017.06.07. 20:36:30

@ember100: "Én a magam részéről NEM szeretnék Pakson egy ilyet !!!!!! "

100%-os garancia van rá, hogy pakson soha nem fog grafit égni. Örülhetsz.

BaitHrunner 2017.06.07. 20:48:24

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"A felfuvalkodott mérnökök mindig azt hiszik, hogy MINDENRE gonndoltak, aztán mindig kiderül, hogy mégse. Jól mutatja ezt, hogy minden gondos tervezés és igyekezet ellenére évente leesik egy-egy utasszállító repülő."
:)))
Tényleg menjél már a 3,14csába b+...
:)))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.07. 20:49:50

@GyMasa: "minimálisra szorította a veszélyét BIZONYOS események bekövetkezésének."

Hát kurvajó, köszi, MINIMÁLISRA szorítod az esélyét, hogy bekövetkezik egy atomkatasztrófa, és kárelhárításra el kell költeni harmincezer-milliárd forintot.

Én meg NULLÁRA szorítom az esélyét azzal, hogy nem építem meg Paks2-t. És kétezer-millárdot még spórolok is. :))

"a világ nem a te kívánságaid szerint működik, hanem pontos szabályok szerint."

Aíííííííí! :))

Nah, te se láttál még elő mérnököt. Most mondták, hogy ha hidat kell tervezni, legaláb három törvényt meg kell szegni, amit általánosban fizikaórán tanítanak.

"egy atomerőművet (de akármilyen házat is) mekkora földrengésre kell méretezni."

Mert nem illik, hogy Gaia annál nagyobbat rengjen. Gaianak szóltál?

Ha meg nagyobb földrengés van, akkor így jártunk. :(

"az elvárható gondossággal járt el".

Ha! Legalább nyugodtan alszik, a segge védve van. :))

Nah, hogy ne legyél olyan szomorú, elmondom, hogy atomerőmű tervezésekor honnan veszik az udvaron pattogó pirospöttyös labda térfogatát.

- Matematikus: A sugár alapján képlettel kiszámolja a térfogatot.

- Fizikus: vízbenyomja, és leméri, mennyit szorított ki.

- Mérnök: megnézi a pirospöttyös labda katalógusban.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.07. 21:03:17

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Aki ellenzi Paks 2-t, az kapja meg a beruházás rá eső összegét készpénzben"

Helyes! Abból az egymillió forintból 25 Euró/MWh díjjal - felső becslés - több, mint százezer kWh áramot veszek. Hálózati, minden költséggel, végfogyasztói áron, havi 2500 Ft, az négyszáz hónap, azaz több, mint 30 évig ingyen lesz az áramom. Te meg 60 évig tripla árat fizetsz. HA nem lesz baleset, és nem kell kifizetned a tízszeresét.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.07. 21:14:46

A TWA 800 úgy eset millió darabra, hogy a gyengeáramú vezeték a kerozintartályon keresztül futott. És máshol meg ugyanaz a gyengeáramú vezeték egy erősáramú vezeték mellett futott. Azt mondták a mérnökök

- ha szikra lesz is, nem robbanhat fel
- nem lehet szikra, mert szigetelve van
- ha le is törik a szigetelés, nincs benne erősáram

Hát 1996 július 17-én, hogy-hogy nem, EGYSZERRE MINDEGYIK LEHETETLEN feltételezés teljesült. BUMM!

Arcade Macho 2017.06.07. 21:23:04

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Persze visszatáplálás vagy éves szaldó nincs, mivel a hálózatról le vannak választva."

elso korben az kellene hogy a nemet aramarat fizessek
kapnanak dedikalt zoldarambol eloallitott elektronokat, szepen el lehet nekik magyarazni, hogy az az elektron ami naluk van az mindenkeppen a nemet zoldenergiamezokon termett

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.07. 21:27:24

@Arcade Macho: "a nemet aramarat fizessek"

Itthon MINDENKI örömböfögve fizetné a német áramárat, ha cserébe német fizetéseket kapnának.

BaitHrunner 2017.06.07. 21:28:40

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
A szélerőművet is mérnökök tervezték, meg a napelemet is. Azt mondják nem lehet baj...
Mi legyen akkor?
Fermilab, CERN?
Leálljunk?
Vissza a kőkorszakba?
:)

BaitHrunner 2017.06.07. 21:31:14

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"Itthon MINDENKI örömböfögve fizetné a német áramárat, ha cserébe német fizetéseket kapnának."
Ennek a kettőnek mi közé van egymáshoz?
Szerintem meg itthon szivesebben vennék ha német fizetések lennének, az áram meg ingyen lenne...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.07. 21:32:00

@Arcade Macho: "az az elektron ami naluk van az mindenkeppen a nemet zoldenergiamezokon termett"

Az USA-ban bérelhetek egy kis felárért olyan szervert, amit megújulókbl származó árammal üzemeltetrnek.

Egy kis Maxwell-démon ott ül, és szortírozza az elektronokat szín szerint. :))

GyMasa 2017.06.07. 21:33:36

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...Hát 1996 július 17-én, hogy-hogy nem, EGYSZERRE MINDEGYIK LEHETETLEN feltételezés teljesült. BUMM!..
Hát, ezt elbaxták...
De!
Tanultak belőle, és mostmár nem lehet ilyeneket feltételezni. És van rás szabály a repülőgép tervezésekor.
Tudod, így fejlődik az emberiség.
Tudom, meglepő, de nem az emberek másztak ki az óceánból...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.07. 21:35:00

@BaitHrunner: "Ennek a kettőnek mi közé van egymáshoz?"

A választ a nyájas olvasóra bízom. Házifeladat kitalálni, honnan van a németeknek pénzük a drága német áramra.

Fizesd a német áramot magyar fizetéssel, és gyakorolsz ezzel a Paks2 időszakra.

GyMasa 2017.06.07. 21:35:06

@BaitHrunner:
...Ennek a kettőnek mi közé van egymáshoz?...
Vigyázz, minnyá' sarok ba szorít!
Úgy látom, cicuka kezdi elveszíteni a talajt a lába alól...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.07. 21:37:39

@BaitHrunner: "A szélerőművet is mérnökök tervezték, meg a napelemet is. Azt mondják nem lehet baj."

Igen, ilyenek a felfuvalkodott márnökök. Aztán mégiscsak felborul egy szélkerék.

ÉS AKKOR MIVAN???

www.youtube.com/watch?v=rxlHcSRdbjg

BaitHrunner 2017.06.07. 21:39:04

@GyMasa:
Padlón vagyok már tőle...
:)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.07. 21:39:07

@GyMasa: "így fejlődik az emberiség"

Az én káromra ne fejlődjenek a ruszkik!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.07. 21:40:48

@BaitHrunner: @GyMasa: Ah, olyan megható, ahogy nyílt színen leszopjátok egymást!

Egészen elérzékenyültem.

BaitHrunner 2017.06.07. 21:41:02

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"ÉS AKKOR MIVAN???"
Semmi. Ezután is fognak szélerőművet építeni. Meg atomot is. És ez igy van jól.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.07. 21:43:55

@BaitHrunner: ""ÉS AKKOR MIVAN???"
Semmi."

Na ugye! Ezért IS kell biztonságos olcsó megújulókat építeni, nem drága veszélyes atomot.

Ezután is fognak egyre több szélerőművet építeni. Meg egyre kevesebb atomot is. És ez igy van jól.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.07. 21:45:31

@BaitHrunner: Örülök, hogy el élvezitek, legalább nem lóg folyton az orrotok. :))

GyMasa 2017.06.07. 22:33:58

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...Egészen elérzékenyültem....
Nincs azzal semmi baj.
Ma már teljesen elfogadott dolog.

Arcade Macho 2017.06.07. 22:35:00

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Az USA-ban bérelhetek egy kis felárért olyan szervert, amit megújulókbl származó árammal üzemeltetrnek."

persze es a zoldidiotaknak meg azt is be lehet adni, hogy onnan jon az aram, elvegre valami csak atjon valahogy... pl. uvegkabelen par wattocska

ember100 2017.06.08. 00:30:10

@Bencze Imre:
Helló !

Csak hogy lesüllyedjek a te szintedre ami ugye elég mélyen van :)
MI VAN KISKÖCSÖG ÉRVEID MÁR NINCSENEK :)
Talán tudod Magyarországon vannak gázerőművek , Paks előtt is voltak , aztán itt vannak a szélerőművek amire a kis vezíred és bandája 10 éve NEM nagyon ad építési engedélyt és mos még jobban szigorította hogy ezzel tudja megindolkolni Paksot .
Meg ott vannak ugye a fotovoltatikus ( napelemek ) mist energiatermelők :)
Ugye azt tudok hogy egész ejrópában fejlesztik térnek át az ilyenekre.
De tudom MINDENKI hülye csak mi vagyunk villamos.
Egy szóval
KISKÖCSÖG VAGY :) jó tudom ez két szó :)
De szerintem inkább fidesztroll ami azért nagyobb sértés.

ember100 2017.06.08. 00:32:20

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Helló !

Akkor most felezünk ? :)
Jössz nekem 600 millával :)

2017.06.08. 05:56:33

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Jól mutatja ezt, hogy minden gondos tervezés és igyekezet ellenére évente leesik egy-egy utasszállító repülő."

Nem is értem, hogyan működhet még a légiközlekedés. Pedig már megszámlálhatatlan ember halálát okozta, rettenetesen szennyezi a környezetet...
Nem lehetsz ennyire szűkagyú. A kockázatot nem lehet kizárni, soha, semmilyen tevékenységgel (maximim az internetes rémhírterjesztés és dezinformáció esetében.) A kockázatot fel kell mérni, mérlrlegelni és menedzselni kell. Tudod te ezt, de jobb hazudni, hátha lesz pár ember, aki ettől elborzad. A mérnökök nélkül te még mindig mamutot hajkurásznál, vagy dögöt ennél a Szaharában.

" Mérnök: megnézi a pirospöttyös labda katalógusban."

Úgybizám. (no nem azért mert nincs birtokában a matematikus vagy a fizikus ismereteinek, csak optimalizál és hatékonnyá tesz folyamatokat. A fizikus mérése valószínűleg hibás lesz...egyébiránt. :) Elég, ha tudod hol gyűjtheted be az összes szükséges információt és hogyan tudod ezt olyan rendszerbe foglalni, ami megoldással szolgál a problémára, választ ad a kérdésre.

"ott szándékos emberi mulasztás volt, ami Paks2-nél nem történhet meg, stb, stb"

Nos, ha ezt mondják, akkor igazat mondanak. Miért mondanának olyat, ami teljességgel kizárható? Sem a konstrukció, sem a beavatkozó rendszerek nem teszik lehetővé még csak hasonló helyzet kialakulását sem. Ezt eltagadni mocskos aljas manipulatív szándékú hozzáállst mutat.

"Itthon MINDENKI örömböfögve fizetné a német áramárat, ha cserébe német fizetéseket kapnának."
Ezt persze megint csak sejted. A németek sincsenek elragadtatva az emelkedő költségek okán és ők is érzik, hogy az Energiewende átbaszás. Nincs atomerőmű (félig-meddig) van sok elbaszott pénz szélkerekekre és van füst, ronda lignitbányák, brochitis, tüdőrák...Ez az egyik, a másik, egyelőre esélye nincs a német béreket megközelíteni... mán csak azért sem, mert azokban picit benne van az is, hogy nálunk ilyen alacsonyak az iparban a bérek. (meg a lenygeleknél, meg a szlovákoknál, meg a cseheknél..)
"Ezért IS kell biztonságos olcsó megújulókat építeni, nem drága veszélyes atomot."
A megújuló nem olcsó, nem biztonságosabb (energetikai szempontból meg össze sem mérhető) mint az atom, az atom nem messze nem drágább, mint egy használhatóság határán billegő szélerőmű/gázerőmű komplexum
és még csak nem is veszélyes. A többiben igazad van. Ja... hogy mást nem is mondtál. Akkor csak hazudtál, ahogyan szoktad.

"Az USA-ban bérelhetek egy kis felárért olyan szervert, amit megújulókbl származó árammal üzemeltetnek."
Ez hobbinak kiváló... kb olyan, mit a bio-élelmiszerek piaca. Az eladó ugyanazt árulja magsabb áron , a vevő lelke szárnyal, mindenki jól jár, Van erre valami közgazdasági/büntetőjogi fogalom... csalás? átverés?szélhámosság?

2017.06.08. 06:19:57

@GyMasa: @MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "A TWA 800 úgy eset millió darabra, hogy a gyengeáramú vezeték a kerozintartályon keresztül futott. És máshol meg ugyanaz a gyengeáramú vezeték egy erősáramú vezeték mellett futott. Azt mondták a mérnökök

- ha szikra lesz is, nem robbanhat fel
- nem lehet szikra, mert szigetelve van
- ha le is törik a szigetelés, nincs benne erősáram"

Nagyon eltorzítottan írtad te ezt le, de gondolom így tervezted szemléltetni, hogy a mérnök semmirevaló fogaskerék a gépezetben. Te mi vagy? Mit alkottál valaha, ami működött is és nem valaminak a szolgai módon lemásolt megvalósítása volt.
Az üzemanyag tartályokban (nem csak repülőgépeknél, de egy ótvar dacia esetében sem) nem futkározik semmiféle elektromos vezeték. Miért is tenné? A szintmérésnek is vannak megoldásai, amikor teljesen elhermetizált mérő-átalakítón keresztül kapsz infót. Nehogy egy huzalpotméterre meg egy wc-tartályban látott úszó műanyag gömbre asszociálj. A robbanóképes gő/gáz/folyadék térrel semmilyen kapcsolata mincs olyan eszköznek, alkatrésznek, ami szikrát válthat ki. Ezt felejtsd el.

Bencze Imre 2017.06.08. 07:46:24

@ember100: TE SZERENCSÉTZLEN AGYHALOTT BAROM!!!

"MI VAN KISKÖCSÖG ÉRVEID MÁR NINCSENEK "
"Talán tudod Magyarországon vannak gázerőművek"

hüjjegyerrek, sorold mán fel a magyarországi MŰKÖDŐ gázerőműveket!!! ugye a legnagyobb a gönyűi (beépített teljesítménye 433 MW) évente alig pár napot üzemel, oly rohadt mód DRÁGA!!! az összes többi magyar gázerőmű összesített beépített teljesítménye kb. 800 MW, jól hangzik kettő apró bibivel - ezen erőművek több, mint fele HŐERŐMŰ, a távfűtést látja el, áramot NEM termel. a többi 2016-ban összesen 94 effektív napot üzemelt, horribilis költségei miatt.

"Paks előtt is voltak"

öcsibogyó - paks1 1982-ben indult, abban évben áramtermelő gázerőmű NEM üzemelt magyarországon :)

"aztán itt vannak a szélerőművek amire a kis vezíred és bandája 10 éve NEM nagyon ad építési engedélyt és mos még jobban szigorította hogy ezzel tudja megindolkolni Paksot ."

kisvezíre a hozzád hasonló agyhalott birkáknak van!!! az, hogy kevered a műszaki kérdéseket a napi politikával - téged minősít. nem árt figyelembe venni, hogy 1) 2010-ig a szocialista kormányok is ezerrel támogatták az atomerőmű megépítését, bár m. péter kiskorú hatására ők a francia areva céget preferáltál. 2) a csúti törpe majd 30 éve altív politikus - ezalatt egyetlen egy értelmes döntése volt - paks2!!! nem túl jó arány, de hát pont TE voltál az a birka, aki rá szavazott.

"Meg ott vannak ugye a fotovoltatikus ( napelemek ) mist energiatermelők"

magyarország LEGNAGYOBB naperőműve (a mátrai) 60 hektáron terül el, beépített teljesítménye 16 MW (paks1 4 x 500 MW, paks2 2 x 1200 MW) az más kérdés, hüjjegyerek, hogy 2016 októbere és 2017 február vége között pl. csak napi 1-2 órában volt képes elérni a 4 MW-os csúcsot!!!

"Ugye azt tudok hogy egész ejrópában fejlesztik térnek át az ilyenekre."

NETTÓ HAZUGSÁG pubika!!! sem a szél- sem az naperőművek (fizikai adottságaik miatt) nem képesek az ALAPERŐMŰ funkciójának ellátásáre (szélcsendes éjszaka szart sem érnek :) :) )

"De tudom MINDENKI hülye csak mi vagyunk villamos."

nem, nem mindenki hüjje, de TE nagyon tudatlan, tájékozatlan, de legalább nagypofájú köcsög vagy!!!
tudod mit, kár lenne, ha ennyire hüjjén halnál meg :) :) :
: 30%, a hazai áramfogyasztás 44%-t paks1 adja, szélerőmű: élettartam – kb. 25 év, beépített teljesítmény darabonként max. 2-3 MW, load factor 17-23%, a megtermelt áram ára: 55-60 Ft/kWh, napelem: élettartam – kb. 20 év, beépített teljesítmény – néhány 100 watt, teljesítmény kihasználási tényező 20-24% a megtermelt áram ára: 50-55 Ft/kWh, atomerőmű: élettartam – 60+ év, beépített teljesítmény darabonként 1200 MW, teljesítmény kihasználási tényező (load factor) 90-95%, a megtermelt áram ára: 12-14 Ft/kWh
A jelenlegi paksi blokkok 2000 MW teljesítményét csak közel 6745 MW beépített szélerőművi kapacitás, (ez hány ezer db. szélturbina?) vagy 14 400 MW naperőművi kapacitás, (hány százezer négyzetméter napelem felület?) beépítésével lehetne kiváltani. A kiépítésre kerülő, műszaki létesítmények, kábelhálózat és védőtávolságaik, mágneses tereik, a torony dőléstávolságok, a megközelítési útvonalak, mekkora területet vonnak el az élőhelyekből, termelésből, milyen környezeti hatásokkal, (zaj, rezgés, mágneses tér stb) bírnak emberre, állatra, növényzetre? A kivitelezési munkák környezeti károkozása mekkora? Mit kezdünk az elektronikai veszélyes hulladékkal, (mennyi is lenne az, és milyen összetételű?) ami az elhasználódásból adódik, mi lesz azokkal az élő területekkel, amelyeket a napelem lefed, mit kezd az élővilág a létesítmények környezeti hatásaival? És mindez mekkora beruházási, fenntartási, üzemeltetési költségteherrel bír? Az így előállított villamos energia, bekerülési költsége vajon milyen fogyasztói árat generál? Azt tudjuk, mit ne, (atomerőmű) de hogy mire mondanánk igent, arról van kellő tudásunk, információnk, vagy csak olyan szimpatikusnak tűnik?

és, hogy még legyen min törni buksi fejedet (bár azt már megszoktam, hogy a számokkal hadilábon állsz) egy kis összehasonlítás: paks2 = 2400 MW, bekerülési költség = 3750 mlrd. Ft, területigény = 6 km2 , élettartam = 60 év (üzemidő hosszabbítás nélkül) ennek kiváltásához (ugyanazon mennyiségű elektromos áram megtermeléséhez) a következő BEÉPÍTETT kapacitásra lenne szükség: szélerőmű: teljesítmény = 9300 MW, bekerülési költség = 3920 mlrd. Ft, területigény = 744 km2 , élettartam = 20 év, naperőmű: teljesítmény = 16 705 MW, bekerülési költség = 8185 mlrd. Ft, területigény = 167 km2 , élettartam = 20 év. hab a tortán, hogy a szél-, naperőmű esetén háromszoros beruházási költséggel kell számolni, hisz élettartamuk csak 20 év szemben az atomerőmű 60 évével…
 
"Egy szóval
KISKÖCSÖG VAGY :) jó tudom ez két szó :)
De szerintem inkább fidesztroll ami azért nagyobb sértés."

TUDOD, BAROMARCÚ, A TROLL AZ OLYAN NAGYPOFÁJÚ TUDATLAN KÖCSÖG, MINT AMILYEN TE VAGY!!!
________________________________________

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.08. 08:41:54

@Dorottya Veres:

Úgysem fogja fel, mert nem akarja. A szintmérés sokféle fizikai elv alapján történhet, egyik sem azon alapul, hogy szikraképes feszültséget vezetnek a tartályba.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.08. 08:49:18

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Galambom, a következő mondatot is olvastad? Megkapod a pénzt, de utána leválasztanak a vill. hálózatról Paks 2 üzemideje végéig. Így is tetszik?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.08. 08:50:11

@Arcade Macho:

Szép zöldre festett elektronokat, rózsaszín szívecskékkel.

GyMasa 2017.06.08. 08:55:45

@ember100:
...Ugye azt tudok hogy egész ejrópában fejlesztik térnek át az ilyenekre...
Hat, azert azt, hoyg mindenki MONDJA, hogy MAJD atternek, azt nem neveznem akkora nagy fejlesztesnek
ELlenben Dania pl mar igen nagy reszben szeleromuvekbol termel aramot.
Meg Nemetorszag is. Ezekben az orszagokban tenyleg elorehaladott a szeleromuvek penetracioja.
Na, akkor nezzuk meg az Europai lakossagi villamosenergia arakat:
1., Dania - Itt a legdragabb
2., Nemetorszag - Itt egy picivel olcsobb.
Aztan itt van az EREDETI CEL, ugye, ami miatt ez az egesz idojarasfuggo cirkusz elindult, a NAGY GLOBALIS FELMELEGEDES (cirkusz)...
Az volt a cel, hogy meg kell menteni a bebifokakat (pedig egy bottal agyonverni oket nagyobb moka, de meindagy) mert az a gonosz CO2üveghazhatasu gaz elforralja aloluk a jeget, es akkor mi lesz?
Na, es hogy all pl. Nemetorszag, az EU eltanuloja "megujulok teren"?
HOgy is?
- A 2020-as celokat nem fogja elerni
- De legalabb mar most is tobbet nyomat a levegobe, mint regebben.
Hat mi ez, ha nem nagyivu, remek sikertortenet!
Es, akkor most osszefoglalom:
- Europaban ott a legdragabb az aram, ahol a legjobban nyomatak a megujulokat.
- Mivel azonban megbizhatatlan, igy nagyszeru kristalytiszta lignit meg szeneromuvekben kell megtermelni a kompenzalo aramot.
- Igy eppencsak az eredeti celt sikerult teljesen elerhetetlen tavolba lökni.
Es teszerinted is ezen az uton kellene tovabbmenni.

2017.06.08. 08:59:42

@Bencze Imre: :)

A megújulók közül kifeledted a 41MW-nyi vízerőművi kapacitást is ám!!!

GyMasa 2017.06.08. 09:12:50

@Dorottya Veres:
...A megújulók közül kifeledted a 41MW-nyi vízerőművi kapacitást is ám!!!..
Na, jo, akkor, ha mar itt tartunk, akkor vegyuk bele a Battonyai 12MW-os geotermikust is!!!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.08. 09:14:13

@GyMasa:

"Europaban ott a legdragabb az aram, ahol a legjobban nyomatak a megujulokat."

Ez nem lehet, hiszen a Cicusól tudjuk, hogy a szél- és napenergia sokkal olcsóbb az atomenergiánál.

Szerintem a gonosz Orbán keze van itt is, a németektől és a dánoktól ellopja a szuperolcsó ződnergiából származó óriási megtakarítást, azért olyan drága az áram Németországban és Dániában. Ha a Patás nem lopná ezt el, akkor a dánoknál és a németeknél lenne a legolcsóbb az áram, hiszen ződ.

gigabursch 2017.06.08. 09:20:30

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
A felfuvalkodott mérnököknek van egy olyan tulajdonsága, hogy terveznek, és igyekeznek szempontokat figyelembe venni. Ésszerűt is ésszerűtlent is.

Ezzel szemben a baromi okos bölcsészek csak okoskodnak Diogenész óta.

Na ez a különbség...

gigabursch 2017.06.08. 09:22:26

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Uhh, ez azért elég ütős javaslat.
De félek meghaladja az okoskodó néprétegek szellemi képességeit.

gigabursch 2017.06.08. 09:30:46

@Bencze Imre:
Nana!
A dohányzás n+1 helyen való betiltása kifejezetten jó döntés volt.

2017.06.08. 09:33:33

@GyMasa: Sok kicsi sokra megy, de látszik, ha ezekből jó sok lenne, akkor nem kellene Paks!!! Tehát: sokat kell építeni belőlük! Még valahogy a nullponti vagy gravitációs energia kinyerését kellene megkutatni gyorsan, abban rejlenek csak hatalmas tartalékok.
Gravitáció mindenhol van a földön.. éjjel-nappal!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.08. 09:37:25

@GyMasa: "mindenki MONDJA, hogy MAJD atternek"

2016-ban a világon 161 GW megújulót installáltak, soha ennyit még azelőtt.

"NAGY GLOBALIS FELMELEGEDES (cirkusz)"

Ez nem cirkusz, hanem tény. 95%, hogy az ember okozza.

"A 2020-as celokat nem fogja elerni"

Lehet, hogy eléri, lehet, hogy nem. Ha nem 2020-ban, akkor pár évvel később. Mindenesetre törekszik felé.

"most is tobbet nyomat a levegobe, mint regebben."

1990 óta határozottan csökkenő tendenciát mutat. Nem monoton a csökkenés, fluktuációk vannak.

@Bencze Imre: "2010-ig a szocialista kormányok is ezerrel támogatták az atomerőmű megépítését"

Fele ekkora áron.

"sem a szél- sem az naperőművek (fizikai adottságaik miatt) nem képesek az ALAPERŐMŰ funkciójának ellátásáre"

Az alaperőműnek és a megújulóknak közos hátránya, hogy a termelés nem alkoalmazkodik az igényekhez. Alaperőmű helyett gyorsan indítható, leállítható gázerőmúvek kellenek a megújulók mellé.

"a hazai áramfogyasztás 44%-t paks1 adja"

Az import részaránya 38%. MIvel nincsenek jó adotságaink, hogy áramtermelő nagyhatalom legyünk, az import a leggazdaságosabb megoldás.

Paks2: 5500 USD/kW
szél: 1600 USD/kW
Mire Paks2-et leszerelik, 2037-ben, húsz év múlva a szálenergia installálása várhatóan 600 USD/kW lesz, mivel az elmúlt 3 évtizedben is évi átlag 5%-kal csökkent. Legyen a szélerőmű kihasználtsága 25%-os, akkor négyszer annyit kell telepíteni. A 4x600 még mindig kevesebb, mint fele az 5500-nak.

Azt tudjuk, hogy Paks2 árában sokminden, hálózat, hűtőtornyok, stb. nincs benne. Azt is tudjuk, hogy az eredeti ár 4-10-szerese szokott lenni efgy fideszes nagyberuházás.

"Mit kezdünk az elektronikai veszélyes hulladékkal"

A műanyagfóliára nyomtatott napelem - lásd fent - nem okozhat gondot. Lergalább nem sugároz 240000 évig, mint az atomerőmű hulladéka.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.08. 09:42:26

@Dorottya Veres: "- ha szikra lesz is, nem robbanhat fel
- nem lehet szikra, mert szigetelve van
- ha le is törik a szigetelés, nincs benne erősáram"
Nagyon eltorzítottan írtad te ezt le, de gondolom így tervezted szemléltetni, hogy a mérnök semmirevaló fogaskerék a gépezetben."

Nem. Azt szemléltettem, hogy három, a mérnökök által lehetetlennek tartott esemény egyszerre bekövetkezett.

"Mit alkottál valaha, ami működött is és nem valaminak a szolgai módon lemásolt megvalósítása volt."

14 évig csak olyat csináltam, ami működött, és mind saját fejlesztésem volt.

"Az üzemanyag tartályokban (nem csak repülőgépeknél, de egy ótvar dacia esetében sem) nem futkározik semmiféle elektromos vezeték."

"[An] explosion of the center wing fuel tank (CWT), resulting from ignition of the flammable fuel/air mixture in the tank. The source of ignition energy for the explosion could not be determined with certainty, but, of the sources evaluated by the investigation, the most likely was a short circuit outside of the CWT that allowed excessive voltage to enter it through electrical wiring associated with the fuel quantity indication system."

en.wikipedia.org/wiki/TWA_Flight_800#Conclusions

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.08. 09:46:39

@Dorottya Veres: "A kockázatot nem lehet kizárni, soha, semmilyen tevékenységgel"

Leglább ebben egyetértünk. Ezért rendkívül veszélyes Paks2, ha beüt egy katasztrófa, nem tudjuk kifizetni a kárelhárítás költségét. Biztosíthatnánk a Lloydnál, de akkor meg kétszer annyiba kerülne.

""Ezért IS kell biztonságos olcsó megújulókat építeni, nem drága veszélyes atomot."
A megújuló nem olcsó, nem biztonságosabb"

Az atomnál olcsóbb IS, és biztonságosabb IS.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.08. 09:47:55

@Dorottya Veres:

A gravitációs energia megcsapolása egyszerű: Az atomellenzők - élükon a Cicussal - vödörben felhordják a Balaton vizét egy Badacsonyban építendő tározóba, aztán a lezúduló víz meghajt pár turbinát.

A nullponti energia hasznosítása még könnyebb, csak a Cicus fejében lévő vákuum energiáját kell megcsapolni. A megoldás egyszerű: a Cicus szájába adunk egy méretes lópéniszt, a vákuum beszippantja-elengedi-beszippantja-elengedi stb, a dugattyúmozgást már nem nehéz forgássá alakítani, azzal meg meghajtani egy generátort.

BaitHrunner 2017.06.08. 09:53:47

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"Paks2: 5500 USD/kW
szél: 1600 USD/kW
Mire Paks2-et leszerelik, 2037-ben, húsz év múlva a szálenergia installálása várhatóan 600 USD/kW lesz, mivel az elmúlt 3 évtizedben is évi átlag 5%-kal csökkent. Legyen a szélerőmű kihasználtsága 25%-os, akkor négyszer annyit kell telepíteni. A 4x600 még mindig kevesebb, mint fele az 5500-nak."

Az elmúlt években nincs semmilyen évi 5%, honnan veszed ezt a baromságot? Ha megnézed, hogyan alakultak a telepítési költségek láthatod, hogy a 2000-es évek óta stagnálnak, és elmondható, hogy nagyjából a réz és az acél árának alakulását követik. Tehát 15-20 éve igazából nincs előrelépés. Mitől várod, hogy a jelenlegi 1600-ról(ami nálunk kb. 2000-2500 lenne) 20 év múlva majd csak 600 lesz? K*rvára kíváncsi lennék, merte ez még az anyagárnál is jóval kevesebb...

2017.06.08. 09:59:31

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Ezért rendkívül veszélyes Paks2, ha beüt egy katasztrófa, nem tudjuk kifizetni a kárelhárítás költségét. Biztosíthatnánk a Lloydnál, de akkor meg kétszer annyiba kerülne."

Paks kockázata becsülheő/számítható/mérlegelhető és VÁLLALHATÓ. Nevesítsd már, milyen 'katasztrófa' bekövetkezésének látod esélyét? Mondjuk atombombát dobnak Paks II-re és az szétszórja a fűtőelemekben felhalmozott hasadó/radioaktív anyagot? Becsapódik egy meteor? A Loyd-os mantrát felejtsd már el... mi lenne, ha kategória.

BaitHrunner 2017.06.08. 10:09:10

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Németország növekvő megújulós termelés, növekvő CO2 kibocsátás

A zöld fellegvár, a zöld szervezetek kedvenc hivatkozási alapja, az ország, amely lemondott az atomenergiáról és a megújulókkal próbálja pótolni az atomerőműveket. Az online térkép adatai sajátos képet mutatnak. Azt gondolhatnánk, hogy a zöld Németországnak zöld színűnek kellene lennie a térképen, ám az egészen barna. Németország kibocsátási értéke a cikk írásakor 532 gCO2/kWh, annak ellenére, hogy a német villamosenergia-rendszerbe egyre több nap- és szélerőművi kapacitást építettek be. Jelenleg 40 230 MW naperőművi és 48 580 MW szélerőművi kapacitással rendelkezik a német rendszer, de mint ismert, a megújulók értékelhető teljesítménye csak töredéke a beépített teljesítménynek az időjárási viszonyok változékonysága miatt. Ha nem fúj eléggé a szél és nem süt a nap, akkor ezen erőművek helyett szén- és gázerőművek képesek csak biztosítani a német villamosenergia-termelés döntő részét.
A németországi villamosenergia-termelés összetétele 2016 decemberében

A diagrammon látszik, hogy 2016 decemberében a német villamosenergia-termelés döntő részét a biomassza, a nukleáris, a szén- és a gázerőművek biztosítják. A naperőművi beépített 40 000 MW kapacitás pár ezer MW-os órával szinte értékelhetetlen. A szélerőművi mintegy 48 500 MW kapacitás pedig láthatóan jelentősen függ az időjárástól, hiszen néhány szeles naptól eltekintve az értékelhető teljesítmény csupán átlagosan pár ezer MW.

A valós németországi helyzetet még jobban érzékelteti az éves német villamosenergia-termelés összetétele.
A németországi villamosenergia-termelés összetétele (2016. január 1 és 2016. december 19 között)

Láthatjuk, hogy 2016. január 1. és 2016. december 19. között a németországi villamosenergia-termelés mintegy 65 százalékát továbbra is a szén-, atom- és gázerőművek biztosítják. A nap- és szélerőművek a hatalmas, közel 90 000 MW beépített kapacitás ellenére a termelésnek csak 21 százalékát tudták biztosítani. Egy virtuális dobogó tetején ezért első helyezést ért el a szénerőművi termelés (termelés: 228 TWh, beépített teljesítmény: 49,28 GW), második helyezést a nukleáris alapú (termelés: 77,68 TWh, beépített teljesítmény: 10,8 GW), harmadik helyezést pedig a szélerőművi termelés ért el (termelés: 75,77 TWh, beépített teljesítmény: 48,58 GW). A közkedvelt napenergia pedig csak 6. helyezést tudhat magáénak (termelés: 37,25 TWh, beépített teljesítmény: 40,23 GW).

A három „dobogós” németországi villamosenergia-termelési mód

A német környezetvédelmi minisztérium legújabb elemzése szerint a németországi villamosenergia-termelésben a nagymértékű szén- és gázerőművi részarány miatt nem érhető el a 2020-ra megfogalmazott kibocsátás-csökkentési cél. Egy német kutatócsoport becslése szerint a megújuló energiaforrások fokozódó alkalmazása ellenére 2016-ban közel 1 százalékkal lesz magasabb német a szén-dioxid-kibocsátás. A szénerőművek közel 40 százalékos részesedése mellett nagyon jó példa a gázerőművek egyre nagyobb szerepe is. 2015-ben a német gázerőművek „csak” 30,12 TWh villamos energiát termeltek, ezzel szemben az idei évben, 2016. december 20-ig a gázerőművek már 41,62 TWh villamos energiát tápláltak a német rendszerbe."

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.08. 10:10:24

@BaitHrunner: "Az elmúlt években nincs semmilyen évi 5%, honnan veszed ezt a baromságot? Ha megnézed, hogyan alakultak a telepítési költségek láthatod, hogy a 2000-es évek óta stagnálnak"

Kár, hogy nem igaz. :))

"Solar PV Module Prices Have Fallen 80% Since 2008, Wind Turbines 29%"

cleantechnica.com/2013/05/06/solar-pv-module-prices-have-fallen-80-since-2008-wind-turbines-29/

Bencze Imre 2017.06.08. 10:10:44

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
BE KÉNE FEJEZNI AZ AGYHALOTT CSÚSZTATÁST ÉS HAZUDOZÁST!!! EZ MÉG EGY 6 ELEMIT VÉGZETT KANGYÍKDÁTUSNAK SEM ÁL JÓL :) :)

"2016-ban a világon 161 GW megújulót installáltak, soha ennyit még azelőtt."

egyrészt ez (nagyon nagy jó indulattal) maximum 40 GW atomerőművi teljesítménynek fele meg. másrészt olyan helyeken épültek ahol a napsütéses, szeles órák száma többszörösen meghaladják a magyarországit. harmadrészt per mai nap 85 atomerőmű épül világszerte (2040-ig az előrejelzések szerint az atomerőművek össz beépített teljesítménye 820 GW lesz)

"1990 óta határozottan csökkenő tendenciát mutat."

ja, pláne, ha figyelembe vesszük, hogy a zőőőd németország lett európa MÁSODIK legnagyobb CO2 kibocsátója :) :) 6 év alatt 6 helyet ugrottak előre...

@Bencze Imre: "2010-ig a szocialista kormányok is ezerrel támogatták az atomerőmű megépítését"

"Fele ekkora áron."

NETTÓ HAZUGSÁG PUBIKA!!! jól emlékszem, te is ott ültél a tárgyalásokon??? az eltérések: az areva ol. finnországban alapvetően saját szervezési, logisztikai impotenciájuk miatt több, mint 8 éves csúszásban van. másrészt ők csak atomerőművet kínáltak, a finanszírozás (nagyrészt) imf hitel lett volna. SOHA nem kínáltak "kulcsrakész" megoldást, gyakorlatilag MINDEN felelősséget a magyar félnek kellett volna viselnie. igaz viszont az is, hogy abban az esetben szocialista strómanok tömték volna tele a zsebeiket. most fityiszesek fogják. de ennek az égegyadta világon semmi köze nincs az atomerőműhöz, mint műszaki létesítményhez...

"sem a szél- sem az naperőművek (fizikai adottságaik miatt) nem képesek az ALAPERŐMŰ funkciójának ellátására"

"Az alaperőműnek és a megújulóknak közos hátránya, hogy a termelés nem alkoalmazkodik az igényekhez. Alaperőmű helyett gyorsan indítható, leállítható gázerőmúvek kellenek a megújulók mellé."

TE NAGYON HÜJJE IDIÓTA AGYHALOTT!!! HÁNYSZOR KELL MÉG A SZÁDBA RÁGNI, HOGY AZ "ALAPERŐMŰ" PONT AZT JELENTI, HOGY FOLYAMATOSAN 100%-ON ÜZEMEL ÉS NEM, NEM, NEM KELL AZ IGÉNYEKHEZ IGAZODNIA. arra célra vannak az úgynevezett CSÚCSERŐMŰVEK, melyeket a csúcsfogyasztá (általában rövid) időszakaiban szoktak működtetni!!!
a gázerőműveknél nagyobb marhaságot nehezern mondhattál volna!!! azok a LEGDRÁGÁBBAK!!! ELÉG, HA MEGTEKINTED A GŐNYÜI HIPER-MODERN KÓCERÁJT!!! szerencsére nem is üzemel :)

"a hazai áramfogyasztás 44%-t paks1 adja"

Az import részaránya 38%. MIvel nincsenek jó adotságaink, hogy áramtermelő nagyhatalom legyünk, az import a leggazdaságosabb megoldás."
TE NAGYON HÜJJE IDIÓTA!!! ha még annak felfogására is kjéptelen vagy, hogy mi a különbség az "áramtermelő" nagyhatalom, és az "import-függő, kiszolgáltatott" ország között, akkor sürgősen fordulj orvoshoz :) :)

"Paks2: 5500 USD/kW
szél: 1600 USD/kW"

NETTÓ HAZUGSÁG!!! kicsi agyhalott majom, te továbbra is kevered a szart a májával, pusztán a beépített kapacitást vagy hajlandó figyelembe venni :) mivel szélerőmű esetében négyszeres beépített kapacitás kell atomerőművel azonos mennyiségű áram (folyamatos) megtermeléséhez, még a hazudott számaid esetén is a szélerőmű 6400 USD/kW!!!
Mire Paks2-et leszerelik, 2037-ben, húsz év múlva a szálenergia installálása várhatóan 600 USD/kW lesz, mivel az elmúlt 3 évtizedben is évi átlag 5%-kal csökkent. Legyen a szélerőmű kihasználtsága 25%-os, akkor négyszer annyit kell telepíteni. A 4x600 még mindig kevesebb, mint fele az 5500-nak. "

MIÉRT HAZUDSZ PUBI??? 30 év alatt évi 5%-os installációs költségcsökkenés??? azaz 150%??? HOGY VAGY KÉPES EKKORÁT HAZUDNI???

"Azt tudjuk, hogy Paks2 árában sokminden, hálózat, hűtőtornyok, stb. nincs benne. Azt is tudjuk, hogy az eredeti ár 4-10-szerese szokott lenni efgy fideszes nagyberuházás."

VADBAROM! A SOK MINDEN, A HÁLÓZAT" nincs benne sem a szélkerekek, sem a napelemek árában SE!!! ráadásul a szélkerekek, napelemez "zsínórózási" igénye TÖBBSZÖRÖSE az atomerőműének, már csak a nagyobb terület miatt is! HŰTŐTORONY pedig nem kell!!! a pénzt pedig a szocik ugyanúgy ellopnák, sajnos. ja, szélkerék, napelem esetén ugyanannyit lopnának, ugye???

NE HAZUDJ, PUBI, KÖNYÖRGÖK, NE HAZUDJ!!!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.08. 10:11:50

@Dorottya Veres: "Paks kockázata becsülheő/számítható/mérlegelhető és VÁLLALHATÓ. "

És mennyit becsülnek? Milyen szórással? Fukusima kockázatát mennyire becsülték? Mekkorát tévedtek?

2017.06.08. 10:15:01

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: ""[An] explosion of the center wing fuel tank (CWT), resulting from ignition of the flammable fuel/air mixture in the tank. The source of ignition energy for the explosion could not be determined with certainty, but, of the sources evaluated by the investigation, the most likely was a short circuit outside of the CWT that allowed excessive voltage to enter it through electrical wiring associated with the fuel quantity indication system.""

Jaaaa... wikipédia! Maradjunk annyiban, hogy ez az elmélet csak egy a több közül és kb olyan magyarázat, mint a BA adatközpontjának leállására adott múltheti: A villanyszerelő lekapcsolta a UPS kapcsolóját és ezért leállt a teljes BA jegyeladási/foglalási rendszer, a világon!

BaitHrunner 2017.06.08. 10:21:27

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Kár, hogy annyira idióta vagy, hogy az általad belinkelt anyagot sem nézed meg... az ugyanis azt mutatja amit írtam. A 2000-es évek óta nincs érdemi előrelépés. A 29%-os csökkenés 2008 után azért következett be mert a válság és az előtte lévő túltermelés hatására pl. a réz ára kevesebb mint a felére esett.
Annyi eszed lehetne, hogy legalább saját magad nem cáfolod meg...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.08. 10:22:59

@Bencze Imre: "30 év alatt évi 5%-os installációs költségcsökkenés??? azaz 150%?"

:))

Ennyire hülye nem lehetsz. Általánost elvégezted? Semmi nem maradt meg abból, amit a tanítónéni megpróbált a fejedbe verni? Exponenciális függvény nem mehet negatívba, még a nullát se érheti el, csak a "végtelenben".

30 évig, évi 5%-os csökkenés az összesen 78,5%-os csökkenés.

1. év 95%
2. év 90,3%
3. év 85,7%
...
29. év 22,6%
30. év 21,5%

És az ilyen akar atomenergiához hozzászólni!

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2017.06.08. 10:23:53

@Dorottya Veres:
"Az USA-ban bérelhetek egy kis felárért olyan szervert, amit megújulókbl származó árammal üzemeltetnek."

Szegény cicusnak nem esik le, hogy ilyen nincs. Mivel a load factor 0,1-0,25 ezért hiába jön valaki azzal a faszsággal, hogy a letelepített viccerőmű megtermelte abszolút értékben az áramot, a büdösmacska nem veszi figyelembe azt, hogy az állandó ellátásért az idő 75+ százalékában más erőmű felel...

Ezért is röhejes az a posztja, ami szerint ő 30 évre megoldaná az áramellátást 1,2 millából...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2017.06.08. 10:30:12

@BaitHrunner: Ne tegyél fel ilyen zavarbaejtő kérdéseket büdösmacskának...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.08. 10:41:04

@molnibalage: Elmondom, nehogy hülyén halj meg. :))

A szerverfarm üzemeltetője vesz valamennyi áramot, a szokásos áron. Vesz az áramszolgáltatótól "zöld" áramot is, valamivel drágábban, ahol az áramszolgáltató garantálja, hogy az kizárólag megójuló forrásból származik. A két áram egy dróton jön, az elektronoknak "nincs színe". Amennyi megújuló áramot vett a szerverfarm üzemeltetője, annyi "zöld" szervert bérbeadhat. Persze, csalhat, lehet, hogy többet ad bérbe, vagy éppen semmi "zöld" áramot nem vesz, de nem érdemes ennyiért a reputációját veszélyeztetni. Az áramszolgáltató is csalhat, de hasonlóan nem érdeke.

Az egészben egy "csalás" van, ha egyáltakán nem ad el "zöld" áramot áramszolgáltató, akkor is eladja, csak rendes áron, így a rendes áram is valamenbnyire "zöld", minden külön díj nélkül.

Ez csak egy játék, a felhasználó kiszolgálására, a lelke megnyugtatására, és a "zöld" áram támogatására. Ha egyre többen vesznek "zöld" áramot, az áramszolgáltatónak egyre több megújulót kell installálnia.

2017.06.08. 10:43:53

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "És mennyit becsülnek? Milyen szórással? Fukusima kockázatát mennyire becsülték? Mekkorát tévedtek?"

Paks térségében nem várható cunami...nem várható 9-es de még jóval kisebb földlökés sem (amúgy Fukushima a földrengésnek ellenállt, automatikus beindult a szokásos protokoll, a cunami tette be a kaput. A VVER-1200 messze fejlettebb konstrukció, mint a GE reaktora (ami egyébként nem nevezhető rossznak, csak van már jobb) A fukushimai események nagyon fontos hozadéka, hogy az ostoba felfuvalkodott mérnökök azóta a tervezéskor az ott tapasztaltak alapján fokozták az aktív és passzív védelmi rendszerek számát és hatékonyságát.
(Amúgy a tervezés hibája talán egyedül a cunami ellen védő gát méretezésében érhető tetten, mentségükre szóljon, abban az időben nem volt megfelelő modell ilyen események előrejelzésére, plusz még úgy is roppant kicsi a bekövetkezés esélye...Ha folyamatosan fenn tudták volna tartani a hűtést, most nem példálózhatnánk Fukushimával, de abban biztos vagyok, hogy ilyen jellegű probléma soha többé ne fog bekövetkezni. Ha lettek volna szárazon maradt dízel szivattyúik, elejét tudták volna venni a leolvadásoknak és a hidrogénrobbanásoknak. Amíg nem jutt a cunami, ment minden szépen. Utána már mondjuk inkább emberi mulasztás, hogy nem vontak be minden lehető eszközt a hűtővízellátás biztosításához.
A VVER esetén még egy végső zónaolvadás sem jelent súlyos mértékű szennyezés kibocsátást. Nézd meg, miként is épül fel az olvadékcsapda, milyen komplex gát a kiömlő olvadék útjában.
Szerintem inkább aggódj amiatt, hogy a téli szmogtól tüdőrákot kapsz, annak messze-messze nagyobb a valószínűsége... de még annak is, hogy a pörkölt a torkodon akad.

BaitHrunner 2017.06.08. 10:48:34

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Továbbá:
"Also the cost of raw materials played a role in the increase of costs in wind turbines. In the graph above we can see that from 1985 until now the rotor diameter of a windmill grew 235 m. The graph below shows the trend of wind turbine costs in the US. The prices increased steadily in recent years but have peaked in 2009."

2017.06.08. 10:51:28

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "30 évig, évi 5%-os csökkenés az összesen 78,5%-os csökkenés."

A matek rész korrekt, csak a kiindulási alap nem. A árat illenék felbontani olyan komponensre, ami nyilvánvalóan nem képes ilyen ütemben csökkenni, meg olyanra, ahol esetlegesen elképzelhető a prognosztizált költségzuhanás. Harmadrészt illene valami igazolását adni, mire is alapul mindez. Te mondasz 5%-ot, én meg 3,1-et... 10 évig.. kinek van igaza? Meg miért is?
A hatásfok növekedése egyelőre nem látszik, az alapanyagok ára sem az a nagyon ingadozó fajta. A telepítésre igénybevett földek ára talán éppen hogy növekvő... szerinted mi verheti le ekkora mértékben az árakat? Bár ezt már párzsor sikerült nem megválaszolnod.. de hátha azóta álmodtál valamit.

2017.06.08. 10:53:11

@BaitHrunner: Jájjjj... ez milyen kis okos ábra! Cicafiúnál biztos ki van kötve a google...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.08. 10:53:25

@Dorottya Veres: "A fukushimai események nagyon fontos hozadéka, hogy az ostoba felfuvalkodott mérnökök azóta a tervezéskor az ott tapasztaltak alapján fokozták az aktív és passzív védelmi rendszerek számát és hatékonyságát. "

Hát ez megnyugtató, a kérdés ezzel megoldódott. :))

A nagy terelésben nem válaszoltál a kérdéseimre. Mennyit becsülnek Paks2-nél? Milyen szórással? Fukusima kockázatát mennyire becsülték? Mekkorát tévedtek?

A fukusimai eseménnyel lezárult a mérnöki tévedések többévezredes története?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.08. 10:55:12

@Dorottya Veres: "mire is alapul mindez"

A tudomány és technika eddigi, és várható ezutáni fejlődésére.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.08. 11:08:36

@Dorottya Veres: "A árat illenék felbontani"

Az árat nem tudod felbontani, mert a szélerőművet se tudod komponeneseire bontani. Azt se tudod, hogy fog holnap kinézni. Hány lapátja lesz? 2, 3, 4, 5, 6... 100, 5000? Vízszintes tengelyen fog forogni, vagy függőlegesen? Az oszlopa is fog forogni? Itt valamelyik idióta kitalálta, hogy napelemeket kell nyomtatni rá. Lesz ilyen? Egyáltalán, forogni fog vagy rezegni? Milyen anyagból lesz? Vas, műanyag, kompozit, fa, papír? Pár éve nem gondoltad volna, hogy bútorokat fognak papírból készíteni. Stb., stb...

GyMasa 2017.06.08. 11:22:06

@gigabursch:
...Ezzel szemben a baromi okos bölcsészek csak okoskodnak Diogenész óta.

Na ez a különbség...
Azert azt se' felejtsuk el, hogy a mernok szerencsetlen, megcsinalna jora az adott termeket, de akkor jonnek a marketingesek (akik teletomik ertelmetlen, haszontalan "selling point" faszsagokkal), meg a penzugyesek (tul draga), es annak lesz a kovetkezmenye az, amiket rendszerint meg lehet venni a boltokban...

BaitHrunner 2017.06.08. 11:32:58

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Magyarul hasra behazudtál egy kellően kicsi számot ami illik a teóriádba. Igazolni nem tudod mert persze képtelenség, és most terelsz...
ügyes :)

GyMasa 2017.06.08. 11:36:07

@BaitHrunner:
...itől várod, hogy a jelenlegi 1600-ról(ami nálunk kb. 2000-2500 lenne) 20 év múlva majd csak 600 lesz? K*rvára kíváncsi lennék, merte ez még az anyagárnál is jóval kevesebb......
Igen, ez a kedvencem, a szelnel fel sem merul cickuaban, hogy a Fidesz lopasi egyutthatojaval felszorozza az alaparat. Pedig, ha az alapvetes, hogy a fidesz MINDENT ELLOP, akkor a szeleromuveket is ugyanugy ellopja, mint az atomot tenne, szoval akkor mar suroljuk a 100kUSD-t/kW...

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2017.06.08. 11:39:53

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Segítenek neked áramlástechnikai mérnökként. Okkal van az, hogy 15-20 éve a szélkerekek túlnyomó része három lapástos attól függetlenül, hogy 100 kW-os vagy 10 MW-os...

Az, hogy neked nincs fogalmad az okáról az nem jelenti azt, hogy más nem tudja, hogy miért cicuska...

A függőleges tengelyű szélkerekek is kerekítési hibák a vízszintes tengelyűhöz képest. Szélirányra érzéketlenebb, de átlagos teljesítménysűrűsége kisebb...

GyMasa 2017.06.08. 11:54:54

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...Elmondom, nehogy hülyén halj meg...
Es, akkor nekem is elmondanad, hogyha ez csak egy atveres, akkor miert akarsz USA-ban berelni szervert?
Ja es nem gondolod-e, hogy felesleges csak azert odautazni, hogy ott berelj szervert?
Mekkora kornyezetterhelest okoz ez a "felesleges" odaut?
Nem lenne-e olcsobb Budapesten berelni szervert, ugyanigy "zöld" arammal?

GyMasa 2017.06.08. 11:56:40

@Dorottya Veres:
...szmogtól tüdőrákot kapsz, annak messze-messze nagyobb a valószínűsége... de még annak is, hogy a pörkölt a torkodon akad....
Vagy, hoyg 2x egymas utani heten nyer a lotton...

GyMasa 2017.06.08. 11:59:23

@Dorottya Veres:
...Jájjjj... ez milyen kis okos ábra! Cicafiúnál biztos ki van kötve a google....
Oooo, hat nem erted!!!
Ez a grafikon NEM exponencialis tengellyel van abrazolva, azert nem latod rajta a tendenciat!
;-)

GyMasa 2017.06.08. 12:03:43

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...Az árat nem tudod felbontani, mert a szélerőművet se tudod komponeneseire bontani...
Dehogynem. Ha osszerakni sikerult, akkor van egy BOM-ja, es annak az elemeit lehet arazni.
Tudod,
- Alap
- Tartooszlop
- Lapatok
- Generator
- Vezerloelektronika.
...
Azt se tudod, hogy fog holnap kinézni...
Ez igaz, viszont azt tudod, hogy MA hogy nez ki, igy kiindulasi alpanak az priman megfelel.
Es, akkor ezt lehet osszehasonlitani barmi massal.
Aztan, majd ha valami csoda folytan kitalaljak a 100%-os hatafoku szelturbinat, akkor lehet felulvizsgalni az eddig hasznalt modellt.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.08. 12:05:27

@GyMasa: "nem gondolod-e, hogy felesleges csak azert odautazni, hogy ott berelj szervert?"

De gondolom. Teljesen felesleges lenne ezért odautazni.

Hogy jutnak eszedbe ilyen hülyeségek?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.08. 12:15:57

@molnibalage: "áramlástechnikai mérnökként"

Híííhhihihihhííí! Mérnök 8 általánossal. :))

GyMasa 2017.06.08. 12:16:43

@BaitHrunner:
...ügyes :)...
Nem ugyes, az eddig is mindig ezt csinalta.
Nekem semmi meglepetes nem volt benne.
Vannak nala a tudatosan hanyagolt tetelek.
- 1 kW beepitett szeleromu == 1 kW atommal
- AZ atom melle is kell backup, igy a szeleromunel is el lehet hanyagolni, de az atomnal oda kell szamolni.
- Környezo infrastruktura koltsege (utak, amin a 40 tonnas daru oda tud menni, hogy felepitse a tornyot, a 20kV-os betap, hogy elvezesse a megtermelt aramot, meg a foldterulet ugy en bloc)
- A villmaosenergia halozat fejlesztese.
Illetve vannak a rugalmas parameterek:
- A fidesz 4x eset ellopja, hiszen Stadionok, vizes VB, stb. Az nem zavarja kulonosebben, hogy a beruhazas fixaras lesz
- Belerokkan az orszag, mert mekkora hitel az. (Nem rokkan bele, a Gyurcsany kormany nagysagrendileg ugyanekkora osszeggel novelte az allamadossagot 2009-ig es tapsolta el, de persze azzal nincsen semmi baj...)
- Es vegul az "soha nem terul meg" es a "vilag legdragabb aramat fogja termelni"
Igaz, mar tobbszor le lett neki magyarazva, hogy 25-30 ev alatt visszafizetjuk a hitelt, de nem erdekli, mert jona 65 EUR/kWh az 2x ese a mostani aimport arnak.
Igaz, ugyanez az ar a fele a mostani lakossagi aramarnak, es ugyancsak fele a piaci, khm, tamogatott idojarasfuggo KAT arnak is.

GyMasa 2017.06.08. 12:18:10

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...Hogy jutnak eszedbe ilyen hülyeségek?..
Az erdem a tied.
Tudod, az eredeti felvetes, hogy " lehet berelni az USAban szervert, ami zoldarammal megy".

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.08. 12:37:12

@GyMasa: Ha akarok valahol bérelni egy szervert, NEM kell kp.-zel odautazni, ha van bankkártyám.

Sok helyen felajánlják a "zöld" áram opciót.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.08. 12:39:30

@GyMasa: "a Gyurcsany kormany nagysagrendileg ugyanekkora osszeggel novelte az allamadossagot 2009-ig"

Aham. És azóta mennyit is fizettünk vissza? Ja, semmit, további 4%-kal növeltük.

Miből fizeted vissza a Paks2 hitelt, ha a többi államadósságot se tudod csökkenteni?

2017.06.08. 12:40:12

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "A tudomány és technika eddigi, és várható ezutáni fejlődésére."

Ami csakis a megújulók terén értelmezhető.

Lehet, 10 év múlva reciklálható lesz a radioaktív hulladék és betüzelünk mindent, a fűtőelemek átmeneti tárolóját átalakítjuk thermál-élményfürdővé... Bátaapátiban berendezünk egy sóbarlangot...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.08. 12:44:11

@molnibalage: Heeehhhheee. MÉRNÖK! Ennyi kultúrával. Az ilyet takarítani se engedik be egy egyetemre. :))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.08. 12:46:51

@Dorottya Veres: ""A tudomány és technika eddigi, és várható ezutáni fejlődésére."
Ami csakis a megújulók terén értelmezhető."

Semmiképpen sem. Az atomerőművek is fejlődnek, és ezzel párhuzamosan egyre drágábbak lesznek. Ezért vannak leáldozóban.

"Lehet, 10 év múlva reciklálható lesz a radioaktív hulladék "

Lehet. Akor csak háromszor annyira lesz Paks2 ráfizetéses, nem négyszer.

GyMasa 2017.06.08. 12:51:14

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...Ha akarok valahol bérelni egy szervert, NEM kell kp.-zel odautazni, ha van bankkártyám....
Az lehet, hogy a masodik reszlettol nem kell odautaznod, de abban hala biztos vagyok, hogy legeloszor oda kell menned, hogy igazold a szemelyazonossagodat, mert az bankkartyaval nem fog menni.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2017.06.08. 12:54:06

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: A magadfajta azt kapja tőlem, amit megérdemel. A kultúrának meg semmi köze nincs a műszaki tudáshoz. Balfasz...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.08. 12:55:42

@molnibalage: "A kultúrának meg semmi köze nincs a műszaki tudáshoz. "

Nem sok. Max annyi, hogy te egyikkel se rendelkezel. :))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.08. 12:56:44

@GyMasa: "igazold a szemelyazonossagodat"

Nem kell.

Amire te gondolsz, az a bankszámla nyitás.

GyMasa 2017.06.08. 12:57:08

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...Aham. És azóta mennyit is fizettünk vissza? Ja, semmit, további 4%-kal növeltük....
- Nem rokkant bele az orszag 10 eve sem ebbe az osszegbe, pedig akkorra igazan sikerult a tonk szelere kormanyozni.
- Azert, gondolom, erzed a kulonbseget az aranyokban:
- 2002-2010 +100% allamadossag
- 2010-2017 +4% allamadossag
Most nem fogom kikeresni a GDP novekedest, de az elso sorban jo, ha nulla feletti osszeg szerepel, a masodikban meg tobb, mint a 4% felvett hitel.
...Miből fizeted vissza a Paks2 hitelt...
Mondjuk Paks2 beveteleibol?
...ha a többi államadósságot se tudod csökkenteni?...
Ha korrigalod a +4%-ot a 2010-201-es GDP novekedessel, akkor az adossag merteke csokkent.
Tehat tudja a mostani kormany csokkenteni az adossagot.

GyMasa 2017.06.08. 12:59:17

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...Nem kell....
De kell.
Van neked szervered szerverhotelben?
...Amire te gondolsz, az a bankszámla nyitás....
Nem, en a szerverhotelben berlesre gondolok.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.08. 13:03:36

@GyMasa: "Most nem fogom kikeresni a GDP novekedest"

Ne keresd, mert nincs. 2010 óta az EU-segély nélküli GDP növekedésünk évi átlag 0,2%. Az NULLA!!!

"...Miből fizeted vissza a Paks2 hitelt...
Mondjuk Paks2 beveteleibol?"

Nyihhhíííí! :))

És ki veszi meg háromszoros áron?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.08. 13:03:37

@GyMasa: "Most nem fogom kikeresni a GDP novekedest"

Ne keresd, mert nincs. 2010 óta az EU-segély nélküli GDP növekedésünk évi átlag 0,2%. Az NULLA!!!

"...Miből fizeted vissza a Paks2 hitelt...
Mondjuk Paks2 beveteleibol?"

Nyihhhíííí! :))

És ki veszi meg háromszoros áron?

GyMasa 2017.06.08. 13:03:58

@GyMasa:
De tessek, itt egy random szerver szolgaltato az USA-bol:
www.server4you.com/terms-and-conditions

8. bekezdes:
"You hereby represent and warrant that you, as the person legally responsible for use of this account, either individually or on behalf of your company, as applicable, are at least 18 years of age. You agree to supply Service Provider with a current and truthful name, postal address and telephone number for our records, and acknowledge that you have a continued obligation to keep this information current. You further represent and warrant that you are an authorized user of any credit card that you supply to us and acknowledge and agree that Service Provider has an obligation to fully investigate any possible fraudulent credit card use."
Akarhogy is nezem, ezt a szolglatatast te sehogy nem fogod tudni megrendelni Magyarorszagrol.
Fuggetlenul attol, hogy van-e zöldaram opciojuk, vagy nincs...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.08. 13:05:18

@GyMasa: "a szerverhotelben berlesre gondolok."

Szerverhotel, szerverfarm, nevezd, ahogy akarod. Bérléshez elég egy CC és egy e-mail cím.

GyMasa 2017.06.08. 13:05:54

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...2010 óta az EU-segély nélküli GDP növekedésünk évi átlag 0,2%....
Senkit nem erdekel ez az altalad vizionalt szam.
...Az NULLA!!!...
AMi meg igy is nagysagrendekkel nagyobb, mint a szocik altal produkalt negativ "növekedes"
Kezd egyre szanalmasabb lenni ez a kapalozas...

GyMasa 2017.06.08. 13:06:53

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...És ki veszi meg háromszoros áron?...
Ki vesz meg MIT?
Konyorgom, legalabb kerdezzel mar olyat, amire lehetseges valaszolni!

GyMasa 2017.06.08. 13:08:42

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...Szerverhotel, szerverfarm, nevezd, ahogy akarod. Bérléshez elég egy CC és egy e-mail cím...
Nem eleg.
Oda van B+ irva egyertelmuen, hogy szemelyes adatokat, cimet, es bankkartya adatokat kell biztositanod.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.08. 13:08:59

@GyMasa: "Akarhogy is nezem, ezt a szolglatatast te sehogy nem fogod tudni megrendelni Magyarorszagrol."

Már miafaszér nem? Ez csak annyit kér, hogy legyen egy CC-ád.

Angolul tucc? A gugli fordító becsaphatott.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.08. 13:10:09

@GyMasa: "szemelyes adatokat, cimet, es bankkartya adatokat kell biztositanod. "

Igen. Beírod. Nem kell a karaktereket személyesen odavinned. :))

GyMasa 2017.06.08. 13:11:08

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...Igen. Beírod. Nem kell a karaktereket személyesen odavinned. :))...
OK, van KERDESED is?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.08. 13:16:53

@GyMasa: "a szocik altal produkalt negativ "növekedes""

A 2008-as válságra gondolsz?

Nem tisztem a fasz gyurcsányt védeni, de alatta 3% volt a növekedés, VÁLSÁGGAL EGYÜTT, míg orbán alatt 2% úgy, hogy egy nagyon ALACSONY BÁZISRÓL indult. A gyurcsány nagy előnye az volt, hogy nem kellett az Eltolcsy elbaltázott hülyeségeit csinálnia, és nem lopott annyit, hogy belerokkanjon az ország. Melyik szoci Pénztáros Lőrinc gazdagodott százmillárdot évente?

A gyurcsányi kölcsöből fejlődött, az orbán az EU-segélyből. Beáramló pénz nélkül NULLA fejlődést tudtak produkálni. 2016-ban 20%-ot esett vissza a beruházási ráta, ez legutóbb 1953-ban volt, mikor Nagy Imre leállította a Rákosi agyamenéseit.

gigabursch 2017.06.08. 13:21:38

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Egyszer szeretném látni, hogy mi alapján extrapolálnak ilyen adatokkal.

Tudnál ebben segíteni?

Ugyanis szép-szép ez az évi 5 %-os csökkenés, de kellően hihetetlen is.

2017.06.08. 13:21:45

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Aham. És azóta mennyit is fizettünk vissza? Ja, semmit, további 4%-kal növeltük."

Ahogy veszed... GDP arányosan pl. csökkent... :)

2017.06.08. 13:28:24

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Az atomerőművek is fejlődnek, és ezzel párhuzamosan egyre drágábbak lesznek. Ezért vannak leáldozóban."

Értem... ha az atomerőmű fejlődik, az árnövekedést (és egyértelműen csak azt) von maga után... bezzeg, a szélkerék és a PV egyre olcsóbb lesz az idő múltával. (Sőt, teszi ezt úgy, hogy effektív fejlődési potenciál csak a PV esetében van.)Az atomerőművek leáldozásáról szóló víziódra már szót sem érdemes pazarolni...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.08. 13:28:49

@Faszfej: Ilyet bárki mondhat, szánalmas az erőlködésed. Ennyi kultúrával, ami neked van, illetve nincs, fel se vesznek egy egyetemre. Ha meg felvesznek kibuksz. Áramlástani Tanszék. Mingyá elájulok. :))

GyMasa 2017.06.08. 13:33:27

@Dorottya Veres:
...Ahogy veszed...
Mindig ugy veszi, ahogy eppen az o narrativajaba illik bele.
...GDP arányosan pl. csökkent... :)
Deugye ez csak egy felrevezeto szam, ami nem mond semmit.
Az persze nem szamit, hogy egyik szam sem mond semmit egymagaban.
Gyakorlatilag en azt latom, hogy 2002 utan meg egy ideig kitartott az elozo kormany dolgainak a hatasa, es 2010 utan is meg jopar evig szivtunk a szoci kormany dolgai miatt.
A koltsegevetesi hianyt pl a mostani kormany alacsonyan tudta tartani,
jol lecsokkent a munkanelkuliseg,
Kikerult az orszag a bovli kategoriabol,
Javult az adozasi moral.
Ja, es a szoci kormany alatt akkor tessenek a "nagyszeru" GDP novekedesi szamokbol rendre levonni evente azt a ~6%.os konstans allamadossag-novekedest, azt' akkor abbol sem marad semmi...
A munkanelkuliseg pedig folyamatosan emelkedett vegiei az alatt az ido alatt.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.08. 13:33:44

@Dorottya Veres: "ha az atomerőmű fejlődik, az árnövekedést"

Igen, a biztonságot igyekeznek növelni, és az nem olcsó. Ez a nemzetközi trend, amit Fukusima is erősen megdobott.

"a szélkerék és a PV egyre olcsóbb lesz az idő múltával."

Igen, ez az elmúlt 3 évtized nemzetközi trendje. De nem kell ezen nagyot csodálkozni. Ha valaki megcsinálta száz forinttért, akkor lehet tőle tanulni, a követekező már 101 forintért nem kezd bele, csak ha 99-ért meg tudja csinálni. A kulcsszó a verseny. Tudod, a verseny az a fura dolog, ami Paks2-nél nem volt.

GyMasa 2017.06.08. 13:38:31

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...fel se vesznek egy egyetemre...
Dehogynem, erre te vagy az elo cafolat.

GyMasa 2017.06.08. 13:41:32

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...A kulcsszó a verseny. Tudod, a verseny az a fura dolog, ami Paks2-nél nem volt....
Nem mintha az idojarafuggoknel lenne.
Tudod, az "olcso importaram" fele a szerinted arcpiritoan magas 65EUR/kWh-nak, de az "verseny", hogy Nemetorszagban mar akar 65 EUR/kWh-ert is atveszik prioritassal a megtermelt aramot.
Tehat az idojarasfuggkonek nagyon durvan lejt a palya, hiszen a nagyomanyos eromuvek es a lakossag fizeti meg az ö "Jo uzletuket".

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2017.06.08. 13:54:25

@Dorottya Veres: Macseknak elmeorvosi vizsgálat lenne ajánlatos szeritnem... Ami nincs ép eszénél és ennyire ostoba, az mia a frászkarikából él úgy, hogy egész nap ráér kommentelgetni...?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.08. 13:55:49

@GyMasa: "az idojarasfuggkonek nagyon durvan lejt a palya"

Ez így van. A támogatást csökkenteni kell, ahogy fejlődnek. Fel is hagytak azzal, hogy rögzített támogatást adnak, pl. hogy dupla áron veszik át az áramot. A németek már 2 éve megtendereztetik a napelemfarmokat, az kapja a beruházást, aki az első 10 év rögzített átvételi árát alacsonyabban vállalja. Ez két éve volt 92 EUR/MWh, idén 65. Látványos fejlődés, amit a verseny kényszerített ki. A közelkeleten ugyanez 20 EUR/MWh.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.08. 13:59:15

@Faszfej: "egész nap ráér kommentelgetni"

Nem érek rá, csak addiktív veletek kommentelni. Dorottya néha érdekeset ír, a te vergődéseden meg szétszakadok. :))

2017.06.08. 14:00:03

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Igen, a biztonságot igyekeznek növelni, és az nem olcsó. Ez a nemzetközi trend, amit Fukusima is erősen megdobott."

A szélkerekeidnél miből áll a fejlődés? Más színösszeállítást használnak, vagy TUTO lakat helyett KABA hengerzárbetéttel záródik az ajtaja, esetleg led fényforrás fog villogni a tetején?

Az atomerőművek fejlődésében példának ott az új BN-1200-as reaktor, ami az egyik legkritikusabb probléma megoldása felé óriási lépés, lezárható lesz az üzemanyagciklus és pongyolán megfogalmazva vegyestüzelésűvé teszi a reaktort. Ezért megéri majd többet fizetni, ha hadrendbe áll. Szóval itt van ám még lehetőség és nem csak a biztonság terén (ami amúgy megint üdvözítő dolog.)

GyMasa 2017.06.08. 14:08:16

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...Fel is hagytak azzal, hogy rögzített támogatást adnak, pl. hogy dupla áron veszik át az áramot...
Illetve a tripla arat levittek duplara...
...A németek már 2 éve megtendereztetik a napelemfarmokat, az kapja a beruházást, aki az első 10 év rögzített átvételi árát alacsonyabban vállalja. Ez két éve volt 92 EUR/MWh, idén 65...
Az lehet, de ez csak a mostani negativ kozeli kamatok eseten "jo uzlet" egy befektetonek.
Ennek ellenere a kotelezo atvetel meg a kompenzacio miatt meg igy is durvan elonyben vannak a hagyomanyos eromuvekkel szemben.
Látványos fejlődés, amit a verseny kényszerített ki.
Ezt meg nem neveznem versenynek.
Ezt az egeszet az az egyszeru teny kenyszeritette ki, hogy a Nemet kormany rajott, hogy nem fenntarthato az elozo rendszer tovabb.
Mert megtovabb kellett volna emelni a lakosagi arat terhelo adot, illetve megtobb kompenzalo eromuvet kellett volna epiteni.
...A közelkeleten ugyanez 20 EUR/MWh...
Azert tulsagosan ne ragadtasd el magad ettol.
Azt mar tegnap kitargyaltuk, hogy valoszinuleg valami kinai dömping-akcio all az egesz "ajanlat" mogott.
TUdod, a kinai napelemgyarak raaltak nagymennyisegben napelemet gyartani, mert a hulye nemetek ugyis megvesznek akarmennyit!
Csak kozben a nemeteknek is kinyilt a szemuk azt' mgesem tomik tovabb a kinai ipart...
Dehat a sok legyartott napelem meg ott gyulik halomba.
Mit lehet ilyenkor tenni.
Akinek van esze, az nem szarik a sajak kuszobere, tehat nem kinaban fogjak tovabb eroltetni a napelem telepitest, hanem erdemes elsutni valamilyen masik baleknak.
A kozel keleten meg szerencsere sokat is sut a nap, meg kb nulla a felhos orak szama evente, igy legalabb azzal nem kell szamolni es szaldhatnak a backup eromuvek egesz ejszaka. Ott meg olcsobb az olaj a viznel is, a viz meg ugye viszonylag nehezen gyullad meg.
Eleg nagy kar, hoyg ezek a tulajdonsagok CSAK ott allnak ilyen kedvezoen egyutt.

GyMasa 2017.06.08. 14:09:19

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...meg szétszakadok....
Hat igen a lovak durva partnerek tudnak lenni. Nem finomkodnak.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.08. 14:14:55

@GyMasa: "a lovak durva partnerek tudnak lenni"

Lóóóó? ... Nekem azt mondta, egyetemre jár...

Á, megvan! Az állatorvosi egyetemre jár, ő az állatorvosi ló! :))

2017.06.08. 14:33:54

@GyMasa: A minapvolt némi vitám amiatt, hogy mi értelme egy 2010-2017ig terjedő időszakot , annak is egy paraméterét, a gdp-t vizsgálva fikázni a jele kormányt. Egyéb érdemeimre való tekintettel rövid úton ki is tették a szűrömet :)

Vállalkozóként egyet látok... az elmúlt 10 év messze legjobb gazdasági éve kezd kibontakozni, 2013 sem volt rossz, de ez most nagyon kedvező. Mind árbevétel, mind profit terén. Kicsit nehéz biztosítani az elegendő kapacitást (ilyenre soha nem volt példa) de egyelőre még fut a dolog. Egyértelmű, hogy a kormány nagyon durván gyűr maga alámindent és a klientúra pofátlanul lop, de valahogy mégis több marad az emberek zsebében is.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.08. 14:38:23

@GyMasa: "2002 utan meg egy ideig kitartott az elozo kormany dolgainak a hatasa"

Igen, a választási évben, 2002-ben a fidesz elkezdte az osztogatást, amit megyó folytatott.

A fasz bokros csomagja, amit még neki se sikerült teljesen elbaszni, 1996-ban megalapozta a következő tíz év gazdasági fejlődését.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.08. 14:39:30

@Dorottya Veres: "rövid úton ki is tették a szűrömet "

Biztos olyan mocskosul beszéltél, mint itt szoktál néha, nem csodálom, hogy kibasztak.

2017.06.08. 14:44:45

Ez meg a GABON BC-2*10^9 típusú könnyűvizes-medencereaktor. :)
www.youtube.com/watch?v=gA8f75iScZU

2017.06.08. 14:48:10

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Szerintem ott az nem szempont. A tágárság azon szintje, amit ott páran megengedhetnek maguknak messze felette áll az én kisasszonkás cizelláltságomnak. A lényeg, nem mindegy kit szidsz és mit kérdezel... vannak tabuk :) Ahogy az aszabad véleménnyilvánítás liberális modelljében szerepel.
(bocsánat a kitérőért)

2017.06.08. 14:50:53

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "1996-ban megalapozta a következő tíz év gazdasági fejlődését.
Mondjuk inkább azt, hogy meghatározta... vagy inkább hatással volt rá. A magánynyugdíj pénztárak,naazok csúnyák voltak... benne voltak abban, hogy 2009-re beleálltunk a fődbe, min' a gerely.

GyMasa 2017.06.08. 14:52:22

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...A fasz bokros csomagja, amit még neki se sikerült teljesen elbaszni, 1996-ban megalapozta a következő tíz év gazdasági fejlődését...
Tehat, akkor a mostani felodest mar nem a Bokros csmagnak koszonhetjuk?
Kitalalom, Fletonak, nem?
Ja, nem a Bajnainak...
Istenem, nem latod, mennyire izzadtsagszagu az ervelesed?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.08. 14:56:50

@GyMasa: "a mostani felodest mar nem a Bokros csmagnak koszonhetjuk?"

Nem. Sok bűne volt bokrosnak és a pufajkásnak, de ez nem írható a számlájukra. 2006 óta folyamatos lecsúszás van, ez gyurcsány és orbán elvitathatatlan érdeme.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.08. 14:59:46

Meg kell nézni a hitelminősítők adatait. 2006-ig emelték a besorolást, utána csökkentették. Az Eltolcsy munkásságának eredményeképpen voltunk legalul, azóta visszajavultunk a 2010-es szintre.

BaitHrunner 2017.06.08. 15:02:00

@Dorottya Veres:

szavazni ugyan nem szavaznék rájuk(meg úgy általában egyikre se), de elvitathatatlan, hogy valami azért elindulni látszik.
Sokkal több marad a mi zsebünkben is: Egykulcsos, családi adókedvezmény, GYED extra, stb...

GyMasa 2017.06.08. 15:03:07

@Dorottya Veres:
...A minapvolt némi vitám amiatt, hogy mi értelme egy 2010-2017ig terjedő időszakot , annak is egy paraméterét, a gdp-t vizsgálva fikázni a jele kormányt....
Az attol fugg, hogy kikkel probalsz meg vitatkozni.
Ertelmes emberekkel sikerulhet.
Regressziv balosokkal nem fog.
Ok ugyanis erosen hadilabon allnak a tenyekkel es a szamokkal.
Nem veletlen, hogy erosen felulreprezentaltak a koreikben a human szakos emberek.
(kommunikacio, gender, politologus, ujsagiro, szinesz, stb.)
A tenyszerusegben maximum addig tudnak elmenni, hogy van 1-2 tema amiben valamennyire tajekozottak, es mindenaron arra a temara terelik ra a beszelgetest.
Valamint nekik "erzeseik vannak", illetve az alapallas, hogy te egy nagyon rossz ember vagy, mivel nem ertesz egyet veluk.
Na, ezzel nem lehet vitatkozni.
Ben Shapiro megmondta, hogy egy balossal "vita" neven csak egy dolgot tudsz sikernek elkonyvelni:
A leheto leggyorsabban, a leheto legnagyobb nyilvanossag elott a leheto legjobban megalazod.

GyMasa 2017.06.08. 15:10:04

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...006 óta folyamatos lecsúszás van, ez gyurcsány és orbán elvitathatatlan érdeme....
Hat, ez azert igy, ebben a formaban elegge tulalatalanositott kijelentes.

GyMasa 2017.06.08. 15:13:04

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...Meg kell nézni a hitelminősítők adatait. 2006-ig emelték a besorolást, utána csökkentették...
Ami ugye egyertelmuen az akkkori kormanyt minositi.
...Az Eltolcsy munkásságának eredményeképpen voltunk legalul,...
Ki az az Eltolcsy?
...azóta visszajavultunk a 2010-es szintre....
Miylen tekintetben javultunk vissza?
AZt ugye erted, hogy elegge ures szavak ezek.

2017.06.08. 15:13:08

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: b+... 2010-re akkora mínuszban voltunk, olyan kilátásokkal, hogy ezt Matolcsyra kenni pofátlanság. Utána viszontsokáig érezhető volt a hitelminősítők elég rosszindulatú hozzáállása... arról meg végképp ne beszéljünk, mennyire is vehető hitelesnek ezen szervezetek véleménye,amikor rendgeteg esetben kilóg a lóláb, hogy pénzügyi/politikai nyomásgyakorlásra is használhatók...
A Lehmann A+-a a csőd napján,na az sokat elmond Fitch & Co. kompetenciájáról...

GyMasa 2017.06.08. 15:14:29

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...legalul, azóta visszajavultunk a 2010-es szintre...
Szerintem egeszen biztosan nem fenyeget ma az allamcsod, mint akkor.
A mai gazdasagi helyzet sokkal stabilabb, mint akkor volt.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.08. 16:00:35

@GyMasa: "nem fenyeget ma az allamcsod"

Valóban nem. Akkor is csak azért kiabálták a fideszesek, hogy rontsanak a forinton.

"A mai gazdasagi helyzet sokkal stabilabb, mint akkor volt. "

Igen, akkor volt egy hirtelen lecsúszás az "unorthodox" baromság miatt, aztán Eltolcsy megbukott, és azóta szép nyugodt lecsúszás van. :(

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.08. 16:01:57

@Dorottya Veres: "a hitelminősítők elég rosszindulatú hozzáállása."

Igen, mikor leminősítenek, akkor rosszindulatúak, mikor vissza, akkor ők az istenek. :))

GyMasa 2017.06.08. 16:28:02

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...Valóban nem...
VIszont 2009-ben a "Magyarorszagra sohe nem gyuruzik be" idejen azert igencsak fenyegetett.
...Akkor is csak azért kiabálták a fideszesek, hogy rontsanak a forinton....
Hat, igen, nem volt szep huzas a shortolas utan meghintaztatni a forintot.
...Igen, akkor volt egy hirtelen lecsúszás az...
Nem, 2002 es 2010 kozott folytonos lecsuszas volt. Azt nehez "hirtelennek" nevezni.
Igaz, ugy 2006-ig meg kitartott a gazdasag lendulete, es akkor meg nem jott a valsag.
..."unorthodox" baromság miatt...
Nem volt ott semmilyen unortodox dolog. Megyo betartotta a sok faszsagot, amit igert a valasztasok alatt, Fleto meg csak szimplan inkompetens volt. Mondjuk a "Baromsag" reszben egyet tudok veled erteni.
Azt az orszag nepe kovette el, amikor hatalomra segitette ezeket az inkompetens nyulakat.
...aztán Eltolcsy megbukott...
Ki a tokom az az Eltolcsy? es mikor bukott meg?
Gyurcsany?
..és azóta szép nyugodt lecsúszás van. ..
Szerinted.
Tudom a tenyek soha nem zavartak kulonosebben a vilagodat.

GyMasa 2017.06.08. 16:30:27

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...Igen, mikor leminősítenek, akkor rosszindulatúak, mikor vissza, akkor ők az istenek. ...
Teljesen jogosan minositettek akkor le az orszagot.
ELlenben a felminosites, az valahogy csak csuszott nagyon hosszu ideig.
Aztan, gondolom, amikor 2014-ben megint coki lett a haveroknak, akkor ezsrevettek magukat, es csak megcsinaltak, mert goindolhattak, hogy nem egy Magyarorszag fajsulyu orszag miatt kell apropenzre valtaniuk a megmaradt becsuletuket.

BaitHrunner 2017.06.08. 16:48:19

@GyMasa:
A felminősítés csúszásánál mentségükre legyen mondva, hogy a válság után óvatosabbak lettek a minősítők. Bár Magyarország tekintetében azért volt/van egy kis nyomásgyakorlás.
Mindenesetre szerintem az államháztartás most nagyon rendben van. Paks II. mellett(hogy a témánál maradjunk) mindenképp pozitívumként kell a FIDESZ esetében megemlíteni, hogy a sarokszámokhoz mereven ragaszkodnak.
Egyébként ha idén meg lesz a 4% körüli növekedés és a lendület jövőre is megmarad, valamint a hiánycélok teljesülnek, akkor simán van még 4 évük, és Magyarország miniszterelnökét 2019-ben is Orbán Viktornak fogják hívni.

Bencze Imre 2017.06.08. 17:31:38

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"És mennyit becsülnek? Milyen szórással? Fukusima kockázatát mennyire becsülték? Mekkorát tévedtek? "

HÜJJEGYEREK te tényleg még kérdezni sem tucc normálisat??? mit mennyit becsülnek???

földrengés intenzitást??? 2,4 g vízszintes földfelszíni gyorsulást...

cunamit? hebrencs módón NEM vették figyelembe :) :)

zónaolvadási gyakoriság? paks1 esetében az érték 10 a mínusz 3-ról, 10 a mínusz hetediken értékre lett "feltornázva" az elmúlt 25 év műszaki átalakításainak köszönhtően.
paks2 esetében a kiindulási érték 10 a mínusz kilencediken.

JA, PUBI, MIELŐTT NEKIÁLLSZ ÉRTETLENKEDNI: ESEMÉNY/10 000 ÉV A MEGHATÁROZÁSI ALAP NORMÁL ÜZEMI, SÚLYOS BALSESETI ESEMÉNYEK VONATKOZÁSÁBAN. TERVEZÉSI ALAPON TÚLI ESEMÉNYEKET ILLETŐEN A VALÓSZÍNŰSÉG 10 A MÍNUSZ TIZENÖTÖDIKEN...

Bencze Imre 2017.06.08. 17:40:44

OKÉ, ÉN FEADTAM!!! :) :) :)

EGY AKKORA AGYHALOTT BAROMMAL, MINT EZ AZ AGYATLAN KANGYÍKDÁTUS, EZ AZ IDIÓTA - @MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN NEM VITATKOZOK TOVÁBB!!!

NORMÁLIS KÉRDÉSEI NINCSENEK!

ÉRVEI NINCSENEK!!

HÜJJE, MINT HA PÁR RENDŐRCSÍZMA!!

PUBI, NYUGODTAN TEKINTHETED ÚGY, HOGY TE GYŐZTÉL!!!

TÉNYLEG FELADTAM! ENNEK A BAROM ÁLLATNAK SEMMILYEN TOVÁBBI MEGNYIKKANÁSÁRA NEM FOGOK REAGÁLNI!! EZ ANNYIRA HÜJJE, HOGY AZ MÁR FERTÖZŐ!!!

ÖCSIBOGYÓ! NYUGODTAN SZABAD NYÁLADZANI, PEZSGŐT BONTANI! A TE AGYAMENT SZINTEDRE TÖBBET NEM KÍVÁNOK VISSZATÉRNI!!! PÁ, PUBIKA, PÁ!!!

2017.06.08. 17:45:47

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: 'Igen, mikor leminősítenek, akkor rosszindulatúak, mikor vissza, akkor ők az istenek. :))'

A két folyamat nem azonos érzékenységgel szokott reagálni a változásokra... lefelé nagyon tudják tolni... visszaküzdeni magunkat több erőfeszítés,de mint mondtam, nem tartom sokra az olyan 'szakértőket' akik szemrebbenés nélkül rátolták az embereket a Lehmann cuccaira...

2017.06.08. 17:51:19

@BaitHrunner: A legjobb, ami mostanában tetszett: az orbán kormány nem csökkentette eléggé a gáz árát, sokkal jelentősebb árcsökkentés is ondokolt lett volna :) :) :)
Mondják a balosok, akik idejében csak felfelé ment az ár (ja... volt, hogy csak a szorzó :) ) és valahogy a világpiaci ár legmagasabb pontján kötöttek hosszú távú szerződést.
(arról is jókat hallgatnak, hogy akkoriban 100Ft teljes bérköltségből csak 35 maradt a pógárnál, a mostani ~50Ft-hoz képest:) Mondjuk az is sztenderd, hogy nem értik a nettó-bruttó-teljes bérköltség fogalmakat :)

BaitHrunner 2017.06.08. 17:57:37

@Dorottya Veres:
A szocik minden tekintetben alkalmatlanok voltak, ez nem is kérdés. Ilyen elbaszott bandát valószínűleg senki nem akar mégegyszer az ország élén látni. Ezért is tud a FIDESZ hatalmon maradni.

BaitHrunner 2017.06.08. 18:02:56

@Dorottya Veres:
Egyébként kurvára elcsépelt már ez az "emútnyócév"-ezés, de sajnos az a helyzet, hogy az ország szempontjából Ferkóék regnálása tatárjárás mértékű tragédia volt.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.08. 18:08:49

@BaitHrunner: @Dorottya Veres: @GyMasa: "A magyar gazdaság 2006 és 2015 között 4,6 százalékos gazdasági növekedést produkált, de ha nem lettek volna uniós források, ebben az időszakban 1,8 százalékkal csökkent volna a GDP

- derül ki abból a tanulmányból, amit a KPMG és a GKI készített az uniós pénzek 2007 és 2013 közötti felhasználásáról. A Miniszterelnökség által kiadott anyagot a Napi.hu összegezte.

A tanulmány szerint a kitűzött célokból szinte semmi nem teljesült, a 14 ezer milliárd forintnyi támogatás csak arra volt elég, hogy a magyar gazdaságot a víz felszíne felett tartsa, de érdemi változásokra már kevés volt, főleg a pazarlások miatt. Ezért Magyarország felzárkózása lelassult, sőt visszájára is fordult.

A tanulmányban kiemelik azt is, hogy a magyar gazdaság kórosan függ az uniós támogatásoktól.A lakossági fogyasztás ebben az időszakban 5,3 százalékkal csökkent, de uniós források nélkül 11 százalékkal esett volna vissza. A legkomolyabb függés a beruházásoknál tapasztalható: a befektetések az uniós pénzeső ellenére is csak 2,8 százalékkal nőttek, enélkül viszont 31,3 százalékos lenne a visszaesés.

A GKI és a KPMG arra jutott, hogy 2007 és 2013 közötti a foglalkoztatás 280 ezer fővel emelkedett, de uniós pénz nélkül ez csak 105 ezer fős bővülésre lett volna elég. Ezzel párhuzamosan Magyarország versenyképessége jelentősen romlott a régiós országokhoz képest: míg 2006-ban a World Economic Forum felmérése szerint a 12 csoportból álló versenyképességi listán Magyarország 7 csoportban az első vagy a második helyen szerepelt, addig 2016-ban 10 csoportban az utolsó helyen állunk.

A tanulmány megállapítja, hogy bár jutottak pénzek az egészségügy és az oktatás fejlesztésére, de azok felaprózottsága és a koncepció hiánya miatt nem érték el hatásukat, nem sikerült átütő strukturális változásokat elérni.

A pénzeket azokra a területekre kellett volna fókuszálni, amelyek nem csak átmenetileg, de hosszú távon is javítják a versenyképességet. Ilyen terület lenne az oktatás, az egészségügy, a kutatás-fejlesztés, a munkavállalók képzése és itthon tartása.

Kiemelik azt is, hogy az eszközbeszerzéseket és a beruházások ütemezését sok esetben nem a valós piaci igények, hanem a támogatási lehetőségek megjelenése vezérelte.

Miközben az uniós támogatások egyik célja a munkahelyteremtés és a munkaerő megtartása lett volna, a ciklus végére olyan mértéket ért el a képzett munkaerő elvándorlása, hogy ez lett a magyar gazdaság egyik legnagyobb kihívása.

A kutatás arra jutott, hogy teljes kudarc a 2007-2013 közötti uniós ciklus, amiért ugyanúgy felelőssé teszik a programokat meghirdető Gyurcsány-kormányt, mint a programokat aztán átíró Orbán-kormányt.

A magyar GDP a támogatások ellenére lassabban nőtt, mint a visegrádi országok gazdasága. Ráadásul a régióhoz képest is nőtt a lemaradásunk, miközben a magyar gazdaság függősége a legnagyobb az uniós forrásoktól. Emlékezettnek, hogy 2006 előtt eladósodásból finanszírozta az ország a fejlesztéseket, 2007-től viszont szinte kizárólag uniós forrásokból.

Ez most is így megy, ami nem túl biztató, hogy nem lehet tudni, hogy a 2014-2020-as ciklus kifutása után mi fogja hajtani a gazdaságot.

Kiderül az is, hogy a vállalkozásoknak adott igyenpénztől nem lehet csodát várni: a vissza nem térítendő támogatásoknak nincs jelentős gazdasági mutatókra gyakorolt pozitív hatása.

Megállapították azt is, hogy mivel beáramló 40 milliárd eurót az utolsó fillérig a Magyar Nemzeti Bank váltotta át, hatalmas devizatartalékhoz juttatta az államot. Így az uniós milliárdok helyettesítették a korábban felvett EU-IMF-hitelt, és elősegítették a devizahitelek átváltását forinthitelekre.

Az uniós támogatások által generált beruházások és többletfogyasztás növelte a költségvetés adóbevételeit is, ami közvetett módon segítette a költségvetési stabilitás elérését és a kamatszint csökkentését. Az uniós források nélkül az államháztartás hiánya tartósan a 3 százalékon vagy felette lett volna. Az államadósság pedig az elmúlt évek csökkenése helyett a GDP 84 százalékára emelkedett volna, a mostani 73 százalékkal szemben."

444.hu/2017/03/30/a-miniszterelnokseg-kiadott-egy-tanulmanyt-ami-szerint-kudarc-volt-az-unios-penzek-elkoltese

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.08. 18:09:29

"A magyar gazdaság legnagyobb problémája, hogy a magánberuházások nagyon alacsonyak, ma már egyértelműen látszik, hogy ennek az intézményi környezet az oka: az irányított állami közbeszerzések, a közpénzek cégekre szabása a bürokrácia. A következő három év ezzel együtt jobb lesz, mint az elmúlt év, hisz 2017-2019-ben jelentős uniós támogatások jönnek be az országba. Három százalék feletti növekedésre minden évben jó esély van - a nagy kérdés, hogy mi lesz 2020-tól"

www.napi.hu/magyar_gazdasag/ez_var_a_magyar_gazdasagra_a_forintra_es_a_berekre.632426.html

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.08. 18:12:19

Nah, csúszik le az ország a két hülye miatt, elpazaroltak 14 ezermilliárd forintot.

A szocik üthetik az orbánt, a fidesz hívők a gyurcsányt. Én meg kérek egy kávét. :))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.08. 18:14:39

@Bencze Imre: "TE GYŐZTÉL!"

Hubazmeg! Harc volt? Képzeld, mekkorát győztem volna, ha küzdök! :))

2017.06.08. 18:29:59

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Arról se feledkezz meg, hogy az uniós források jókora hányada csakátfolyik rajtunk, de anémet,franci,holland gazdaságot élénkíti. Ezzel a félhülye Günther Oettinger még el is dicsekedett :) (energetikáért felelős uniós biztos is volt, biztos onnan a rutin)
A nálunk maradó pénzek meg elég célzott támogatások, nem mindegyiket tudod olyan formán elkölteni (sőt...) hogy azzalamagyar gazdaságot hosszabb távon is segítsd, versenyképes helyzetbe hozd. Naná...
Olyan kettős árképzésvan, hogy csak pislog az ember. Ha csak a legtriviálisabb megmunkálóipari (forgácsolás) anyag árakat nézed, nem ritka a 30-40% többlet ár a magyar cégek felé. Néha a németek által 'ajánlott' vállalási ár csak a kész munkadarab súlyának megfelelő nyersanyag árat fedi le, a hulladék/forgács már bele sem fér. Mert ők a saját belpiacos áraikkal számolnak, amit te nem nagyon kapsz meg. Így szívják el a profitot innen...ha veszelegy német szerszámgépet, német cég lízingeli és ott is jókora felár van. Olcsóbb lenne akár a tengeren túlról közvetlenül behozni, de azt a lízigcég nem támogatja. :) Ki van ez találva, nekünk csak szépen meg kell köszönni az Unió nagylelkűségét.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.08. 18:37:11

@Dorottya Veres: "az uniós források jókora hányada csakátfolyik rajtunk"

Igen, eztr a hazugságot már sokszor hallottam fideszesektől. Le kéne már szoknod arról, hogy mindent gondolkodás nélkül elhiggy.

"A nálunk maradó pénzek meg elég célzott támogatások"

Nagyon helyesen, nem az a cél, hogy elfogyasszuk, szerkezetátalakításra van. Sajnos ezt a célját semennyire se teljesítette be, pár város főtere le lett térkövezve, a többi ellopva, így nem javította a termeléshatékonyságot.

2017.06.08. 19:04:16

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Igen, eztr a hazugságot már sokszor hallottam fideszesektől. Le kéne már szoknod arról, hogy mindent gondolkodás nélkül elhiggy.
"

Értem... hazudik a faszi, de csakis azért, hogy neked ellentmondhasson... index.hu/kulfold/eurologus/2017/02/28/nemetorszag_nagyot_szakit_az_eu-bol/
:)
A célzott támogatás meg azértcélzott, hogy amit turisztikai célra adnak, abból ne építhess cukorgyárat... azokat inkább elbontották/elbontatták.. Bármennyire is hatékonyan építesz fel egy uszodát, azzal csak a szopás lesz, mert végül neked kell fenntartani, de arra már nem lesz támogatás, viszont legalább vettél uszodatechnikát a Prominenttől, Heidelbergből :) Nem építhetsz tüzihorganyzó üzemet, azt majd épít a Wuppermann :) Gönyüre, magának. (Még le is nyúl munkahelyenként 14.5 millióval.
Te nem lehetsz olyan setét, hogy elhidd, az uniós országok bármit is tesznek,ami nem a saját érdekeiket szolgálja? Az unió összelapátolja a lóvét, idetalicskázza, mi meg jókora adagot visszatalicskázunk a német iparba. Mit gondolsz, Merkel miért tűri el Orbánék "szabadságharcát"?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.08. 19:22:32

@Dorottya Veres: "hazudik a faszi"

Nyilvánvalóan, mert hülyeséget beszél. Máskor olvasd el, amit belinkelsz, mert ott van a saját állításod cáfolata.

"Nyilvánvalóan nem állnak pontos számítások emögött a kijelentése mögött. Rámutat az EU-s gazdaság fontos dinamikájára, de nagyjából annyira lehet szó szerint venni, mint amikor Lázár János ugyanebből a logikából kiindulva arról beszélt, hogy Magyarország valójában többet veszít az EU-tagsággal, mint amennyit nyer. Akkor tételesen cáfoltuk a magyar kormány állításait."

2017.06.08. 19:36:46

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: haha... az index úgy gondolta, a faszi nem tudja mit beszél...hiszen nem írta le euróról euróra, miként jön /megy a zsé...tehát olyan mint Lázár.

"Gazdasági szempontból Németország nem nettó befizető, hanem nettó kedvezményezett."

"És minden eurónak, amit az EU Lengyelországnak ad, nagy része Németországba jön vissza. A lengyelek arra használják ezt a pénzt, hogy a német építőiparnak adnak belőle megrendeléséket, német gépeket és német teherautókat vásárolnak."

"„a régi tagállamok egészen mostanáig úgy tekintettek ránk, mint egy jó piacra, ahol el tudják adni a termékeiket és a szolgáltatásaikat. Most pedig felfigyeltek rá, hogy a cégeink egyre erősebbek, és nem mindig fair eszközökkel lépnek föl velünk szemben.
Nahát... ezt sem Orbán mondta, hanem a lengyel EU biztos...

Lényeg: mindenki hazudik, de átlátsz a szitán. (Ezen is...)

Zsoltbacsi 2017.06.08. 19:51:06

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Azert ez aranyos: GKI mint hivatkozasi alap... :)
Tudom, hogy neked rovid az emlekezeted, de sokan emlemszunk, hogy vertesandras es petschnigmarazita 2006ban hetente jart be a partkeltebe, es hirdettek, hogy milyen fantasztikus allapotban van a gazdasag, es a jan. elsejen megkezdett 5 eves adocsokmentesi csomag mennyire megalapozott :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.08. 20:06:50

@Bencze Imre:

"TÉNYLEG FELADTAM! ENNEK A BAROM ÁLLATNAK SEMMILYEN TOVÁBBI MEGNYIKKANÁSÁRA NEM FOGOK REAGÁLNI!! EZ ANNYIRA HÜJJE, HOGY AZ MÁR FERTÖZŐ!!!"

Nem mondj ilyet! Sokszor kimondott élvezet reagálni a hülyeségeire és ezzel a porba alázni.

BaitHrunner 2017.06.08. 20:16:52

@Zsoltbacsi:
Ezen én is jót röhögtem... :)
A Vértes András / 444 kombó mint hivatkozási alap már tényleg a legalja.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.08. 20:30:30

@Zsoltbacsi: "GKI mint hivatkozasi alap."

Tehetek én róla, hogy a gazdád tőlük rendelte meg a tanulmányt?

"vertesandras es petschnigmarazita 2006ban hetente jart be a partkeltebe, es hirdettek, hogy milyen fantasztikus allapotban van a gazdasag, es a jan. elsejen megkezdett 5 eves adocsokmentesi csomag mennyire megalapozott"

Van ennek máshol is nyoma, mint a te fél eszedben?

eßemfaßom meg áll 2017.06.08. 20:32:30

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Azt se tudod, hogy fog holnap kinézni."

tehát semmit nem tudsz a jövőről saját állításid szerint de kijelented axiómaként, hogy évi 5%-ot csökkeni fog az ára :)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.08. 20:32:36

@Dorottya Veres: "átlátsz a szitán."

Ugye milyen csodálatos? Nen hiszek el mindent hazugságot ész nélkül. Egyszer te is megpróbálhatnád. :))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.08. 20:37:34

@eßemfaßom meg áll: "semmit nem tudsz a jövőről saját állításid szerint de kijelented axiómaként, hogy évi 5%-ot csökkeni fog az ára"

Pontosan. Egyet feltételezek: nem áll le varázsütésre a tudomány és technika fejlődése. Várható, hogy az elmúlt 3 évtized trendjei nem változnak meg hirtelen.

Persze lehet, hogy változnak, pl. a fóliára nyomtatott napelemek hirtelen harmincszoros ugrást jelentenek költséghatékonyságban.

eßemfaßom meg áll 2017.06.08. 20:37:41

@molnibalage: "Ami nincs ép eszénél és ennyire ostoba, az mia a frászkarikából él úgy, hogy egész nap ráér kommentelgetni...?"

nyugdijból

eßemfaßom meg áll 2017.06.08. 20:39:06

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "nem áll le varázsütésre a tudomány és technika fejlődése."

így olcsóbb lesz a beton, a vas meg a réz évi 5%-al évtizedeken át.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.08. 20:48:09

@Zsoltbacsi: Én ilyenre nem emlékszem, arra viszont igen, hogy fletó nem engedte az MNB-nek, hogy a választások előtt a szokott időben nyilvánosságra hozzák a számokat. Ez bármilyen gondolkodó embernél meg kellett volna, hogy kongassa a vészharangot.

A választások utáni adóemelésről meg mindenki nagyban kussolt, a fideszesek is. Akkor kellett volna az utcára menni.

Zsoltbacsi 2017.06.08. 21:02:50

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Mentek is. Szerinted veletlen csokkent a nepszeruseguk 1 honap alatt 20 szazlekot? Egyaltalan, ha nem derulnek ki a dolgok, akkor szerinted elhangzott volna a "szenvedelyes igazsagbeszed"? :)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.08. 21:16:47

@Zsoltbacsi: Tudom már, mit értettél félre. A választási videóban a FLETÓ ült egy limuzin hátsó ülésén, és hazudozott, hogyan hasít a gazdaság. Pont mint most orbán. fletó nyilván tudta, hogy hazudik, az orbán elmeállapotáról nem vagyok meggyőződve.

"Szenvedélyes" és "bohóc" nem lehet egy mondatban.

BaitHrunner 2017.06.08. 21:19:58

@eßemfaßom meg áll:
Olyannyira nem áll le a technika fejlődése, hogy pl. szélerőműből 10 éve olcsóbban pakoltál le adott kapacitást mint ma. :)
gtms1303.wordpress.com/2013/02/18/cost-analysis-of-a-wind-turbine/
Cicafiú sajnos annyira debil, hogy az alapvető fogalmakkal sincs tisztában, és keveri az átvételi árát a telepítési költséggel. Ha pici esze is lenne akkor tudhatná, hogy az ott jelen lévő valóban jelentős csökkenés semmi mást nem bizonyít mint, hogy mennyire brutális módon is túl van/volt támogatva az ágazat.
De hagyjuk meg bohócnak, én jókat kacagok rajta... :)

Zsoltbacsi 2017.06.08. 21:23:03

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Meg egyszer: Fleto a limoban hazudott, es aztan a vertes meg a tobbi a partkelte studiojaban megmagyarazta, hogy minden a legnagyobb rendben van.
Amugy akartam videot keresni neked, de 2 okbol megsem:
1: azert ennyire mazochista nem vagyok, hogy onkent partkeltet nezzek
2: Kulfoldrol nem elerhetok a nava (nemzeti audiovizualis archivum) videoi, pedig ott az osszes adas megnezheto

BaitHrunner 2017.06.08. 21:53:52

"Vágó István vezette fel Gyurcsány beszédét

2011.02.19. 08:00

Biztonsági intézkedéseket mellőzve értékelt évet nagyjából ötszáz fős hallgatósága előtt Gyurcsány Ferenc Budapesten.

Beszédét meghívottként Vágó István, a televíziókból ismert kvízmester vezette fel. Gyurcsány felszólította a demokratákat, liberálisokat és szociáldemokratákat arra, hogy forduljanak szembe Orbán Viktor rendszerével. Arról is szólt, hogy Orbán házhoz ment a pofonért a nemzetközi politikai színtéren. Úgy vélte: sem Brüsszelben, sem az Egyesült Államokban, sem Oroszországban nem osztanak neki lapot. Gyurcsány elmondta: nem alapít új pártot, és az MSZP-ből sem lép ki. A pártról úgy látja, megérett az átalakításra.

Hallgatóságának egyik része a szocialisták hozzá hű képviselőiből – többek között Molnár Csaba, Vitányi Iván, Vadai Ágnes – állt. Meghívottként az első sorokban feltűnt Ranschburg Jenő pszichológus, Czeizel Endre genetikus, Debreczeni József politológus, Vértes András közgazdász."

:)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.08. 22:20:57

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Ciccmicc, ezt olvasd, ez való neked:

energiabox.blog.hu/2017/06/07/paksifalo

(Az oroszok rejtett kapcsolót építenek Paks 2 vezérlésébe, hogy bármikor le tudják állítani vagy üzemzavart okozhassanak.)

ember100 2017.06.08. 23:34:48

@Bencze Imre:
Helló !

Te most Te tényleg ?????
Csernobil 10 a -10 ről 10 a - 111 re növelték a meghibásodási rátát !!!!
És mi lett a vége ?
Erre mit mondasz ? Hogy meg sem történt , nem is olyan vészes , itt BIZTOSAN NEM LESZ ILYEN vagy mi a fene ?
Szerintem kisköcsög vegyél Csernobilban lakást lakj ott :)

GyMasa 2017.06.08. 23:40:31

@BaitHrunner:
...A Vértes András / 444 kombó mint hivatkozási alap már tényleg a legalja...
De mégis mit vártok egy balostól?
Nyugaton is ugyanez megy.
Hírforrások:
- Buzzfeed
- Twitter
- egyéb közösségi média
Éééérted. Hírforrás.

GyMasa 2017.06.08. 23:41:20

@eßemfaßom meg áll:
..tehát semmit nem tudsz a jövőről saját állításid szerint ..
Azért legyünk őszinték, jó?
A jelenről sem tud semmit...

2017.06.09. 05:38:07

@ember100: Amíg nem vagy képes különbséget tenni három teljesen más típusú reaktor működését illetően, ha nem látod, hogy melyik milyen kockázatnak volt/van/lesz kitéve addig neked tényleg pont elég megközelítési alap a barnacsíkos gatyó.
Az egyiknél forszírozott üzemi helyzet váltotta ki a problémát, nem véletlen események, hanem kísérletezgetés. A másiknál egy természeti katasztrófa utóhatása párosult néhány a japán kulturábóé is fakadó hibás/elkésett döntéssel.
Ezen tapasztalatok meglepő módon növelik minden utánuk következő reaktor biztonságát. Nálunk a kedvező földrajzi elhelyezkedés is védelmet ad, mert a fukusima sorsát megpecsételő cunami kizárható (tudom, szerintetek nem 100%-ban, de ez van) van nagy mennyiségű hűtővi, többszörös védelmi rendszer, passzív és aktí egyaránt, a rendszerből nem tudsz károkozási céllal beavatkozni, ha meg bekövetkezeik a bekövetkezhető legveszélyesebb állapot, akkor sem következhet be hidrogénrobbanás és a zónaolvadás következménye sem lehet nagy aktivitású kibocsátás.
Azzal sajnos úgysem lehet mit kezdeni, hogy ti nem fogadtok el semmi észérvet, mindenhol a titkot, a hazugságot érzitek... pedig csak nem értitek és féltek tőle. A múltbéli statisztikák nektek csak arra jók, hohgy abból kimutassátok: a szélenergia egyre olcsóbb lesz.

Bencze Imre 2017.06.09. 07:58:52

@ember100: tudod, emberke, az a legnagyobb gond, hogy rettenetesen tudatlan vagy :) :)

én jártam csenobilban is, fukishimában is. hát te???

de ami a lényeg, ma a zőőőd németország, amely ugye 6 év alatt európa 2. legnagyobb CO2 kibocsátója lett SOKKAL JELENTŐSEBB ÉLETVESZÉLYT JELENT, mint akár csernobil, akár fukushima. arról miért nem kukorékol senki, hogy pont a németek miatt európában akár emberek százezrei halhatnak meg korábban? csak azért, mert nem egyszerre, egy helyen halnak meg???

Bencze Imre 2017.06.09. 08:06:58

@ember100:
Pubi, ennyi baromságot önállóan hordtál össze, vagy ehhez már kellett telefonos segítség???

"Csernobil 10 a -10 ről 10 a - 111 re növelték a meghibásodási rátát !!!"

MEGHIBÁSODÁSI RÁTÁT sehol a világon nem szoktál növelni, max. csökkenteni :) :)

"Hogy meg sem történt , nem is olyan vészes , itt BIZTOSAN NEM LESZ ILYEN vagy mi a fene ?"

hazudozni a te szokásod, ergo én tuti nem fogok olyat mondani, hogy meg sem történt! nem jelenthető ki az sem, hogy BIZTOSAN nem lesz ilyen. ám az előfordulás valószínűsége jelentős mértékben csökkenthető.

tudod, öcsibogyó alig valamivel több mint 100 éve minden 26. repült órára jutott egy halálos baleset. ma ez a szám az 1.000.000 repült óra környékén mocorog...

"Szerintem kisköcsög"

te pedig egy irgalmatlanul buta, tudatlan, tájékozatlan, de lagalább nagypofájú nagyköcsög vagy... SICCC!!!

ember100 2017.06.09. 08:33:42

@Dorottya Veres: Helló !

Jó ez a kis barna csíkos személyeskedés :) Teccik :)
Tehát pl. a 2003 as paksi kis baleset is tervezve volt vagy esetleg valami kis véletlen ?????
És akkor ugye Te garantálod hogy NEM lesz semmilyen baleset .
Persze ilyen nem , lesz meg fukusimai , meg cserobili sem .
De akkor ezek szerint Te TUDOD hogy másmilyen leginkább emberi tényezős vagy egy kisebb tervezési hibás baleset NEM LESZ !!!!!
És hogy lesüllyedjek a szintelenségedre .
A BÜDÖS NÉNIKÉD KEZDJ SZEMÉLYESKEDNI :)

ember100 2017.06.09. 08:42:22

@Bencze Imre:
Helló !

Ugye jól látom hogy a 10 a -110 ről valamit a 10 a -111 re "növelni + az ugye CSÖKKENÉS :)
Gondolom azt is tudod hogy egy 1000 évig sugárzó valaminél a csökkentem a kockázatot egy kicsi karcsú kevés :)
Mert ott van alternatívának hogy meg sem építem .
Hát igen 1222 ben az áramütéses halálesetek száma 0 volt manapság ez kb 100 Magyarországon .
Ja meg a gépjármű balesetekben meghaltak száma is nagyobb :)
ÉRTED PUBIKÁM :)

2017.06.09. 09:04:55

@ember100: Továbbra sem érted a valószínűség fogalmát. A mérnök nem jövőbelátó, mint te vagy Cicafiú, felelősséggel egyet tehet: modellezi a folyamatokat és azok alapján valószínűsíti egy-egy esemény bekövetkezésének esélyét valamint a bekövetkezett esemény következményeit. Ennél többre ember nem képes. Viszont gondolkodó (és nem kákán csomót kereső kötekedők) emebr számára ez elegendő, hogy eldöntse, ezt a kockázatot vállalja-e a várható haszon fejében. Gondolom te nem ülsz autóba, nem utazol metrón, buszon, gyalog is csak a házon belül, mert véletlenül elüthet egy kerékpáros. Kockázatviselés nélkül nem létezhetünk. Minden tevékenységnek van kisebb vagy nagyobb kockázata.
"Hát igen 1222 ben az áramütéses halálesetek száma 0 volt manapság ez kb 100 Magyarországon .
Akkor most nyilván azonnal meg kell szüntetni az elektromos energia használatát. Minden évben meghalnak 100-an... lehet, ez is azért van mert Paks termelte azokat az elektronokat!

Sokadjára elmondom, de nyilván nem fogod megérteni, ahogy eddig sem tetted: A 2003-as eset nem a reaktoron belül történt, nem a hanyagul megtervezett és potenciálisan veszélyforrásnak tekintendő atomreaktor illetve a kiegészítő berendezések hibájára, működési zavarára vezethető vissza. Egy ad-hoc jelleggel megalkotott , konstrukciójában elhibázott és ráadásul nem körültekintően üzemeltetett tisztítótartály okozott zavart. Nem volt eü következményekkel járó kibocsátás, mérhet természetesen volt, de az INES minősítése is mutatja, nem jelentett számottevő veszélyt. Egy haszna biztosan volt: soha többet nem fog ilyen eseméyn bekövetkezni, mert a mérnök amellett, hogy gondolkodik, folyamatosan tanul és tapasztalatot gyűjt. Ha mindenki olyan beszari módon közelítene mindeny új technikai megoldás, fejlesztés felé, ahogyan te tesze, várva a garanciát a száz százalékos biztonságra, még mindig barlangokban élnénk, talán még tüzünk sem lenne, hiszen egy kipattanó szikra beláthatatlan következményekkel játhat. Olyan feltételeket igyekszel szabni, amik egyértelműen teljesíthetetlenek, ez konkrétan (ki tudja, milyen okra visszavezethető) akadékoskodás.
Én a helyedben elköltöznék a bolygóról, mert bizonyítottan nem nulla az esélye egy nagyobb aszteroida becspódásának.

2017.06.09. 09:06:48

@ember100: "Mert ott van alternatívának hogy meg sem építem "

Hatalmas mázli, hogy nincs beleszólásod sok millió embert érintő döntésekbe. Otthon, a négy fal között , az a te tereped.

GyMasa 2017.06.09. 09:50:17

@ember100:
OK, akkor kezdjuk el, sokadszorra is:
...Tehát pl. a 2003 as paksi kis baleset is tervezve volt vagy esetleg valami kis véletlen ?????...
Az nem baleset volt, hanem uzemzavar. Aztan a nagyszeru franci szakemberek okoztak es az oroszok tudtak megoldani.
...És akkor ugye Te garantálod hogy NEM lesz semmilyen baleset...
Ezt senki nem mondta, csak annyit mondott, hogy OLYAN baleset nem fordulhat elo, mint Csernobilban, meg mint Fukushimaban.
Tudod, ha dizelmozdonyod van, akkor SOHA nem fog kazanrobbanas bekovetkezni.
Remelem, ez a pelda ertheto volt, bar nicsenek illuzioim.
Aztan a 9-es erossegu foldrenges elegge ritka Magyarorszagon, illetve a cunamiveszely is minimalis.
Nem azt mondom en sem, hogy nem lehetseges, de, ha egy 20m magas szokoarat varsz a Paks-i eromuhoz, akko annak legkozelebb a foldkozi tengerbol kellene jonnie, es eloszor at kellene csapnia az Alpok deli vegen, es megtenni parszaz km-t, mire eljut Paks-ig.
Szoval nem azt mondom, hogy ez nem lehetsegees, de szerintem, ha ez bekovetkezik, akkor valoszinuleg sokkal inkabb az lesz a problemaja az emberisegnek, hogy kihal-e teljesen.
Amellett szerintem el fog torpulni, hogy egy 30km-es korzetben ki kellene telepiteni az embereket partiz evre.
...Persze ilyen nem , lesz meg fukusimai , meg cserobili sem ....
Pakson egeszen biztosan nem. Sot Pkas2 eseten sem.
...De akkor ezek szerint Te TUDOD hogy másmilyen leginkább emberi tényezős vagy egy kisebb tervezési hibás baleset NEM LESZ !!!!!...
Ezt senki nem tudhatja, es senki nem is mondta, hogy tudja, ez csak a te csusztatasod.
2 dolog fonts az eromuvel kapcsolatban:
- Le tudjuk-e idoben allitani a reakciot olyan veszely eseten, ha az szukseges
- Tudjuk-e kontrollalni a folyamatot, barmilyen elore nem latott uzemzavar eseten?
Ha ezekre igen a valasz, akkor hiaba kovetkezik be baleset, nem eri szennyezes a kornyezetet.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2017.06.09. 09:53:11

@ember100: Látom továbbra is fullba tetszik tolni a kretént...
A műszaki tervezés tudod úgy zajlik, hogy elsődleges szempont a hibák elkerülése, de ha mégis történne valami, akkor korlátozzák annak hatását.

A 2003-as esetnél kapott egészségre ártalmas többletdózist bárki? Oh, wait, nem... Került ki bármi az erőműből? Oh, wait, ez sem...

Ezzel a balfasz hozzállással az utcára sem menj ki, mert a végén elüt bármi vagy fejedre esik egy faág. Lehet így is élni és rettegni, csak kurvára nincs értelme.

Pont olyan ostoba vagy mint cicafiú...

Bencze Imre 2017.06.09. 09:57:15

@ember100:
nos, pubiöcsi!

figyelembe véve, hogy:
1) tudásod, tájékozottságod NULLA
2) érveid (pláne észérveid) száma NULLA
3) a tényektől, számszerű adatoktól úgy félsz, mint ördög a szentelvíztől (ez nyilván összefügg értelmi képességeiddel)
4) kedvenc tevékenységed az össze-vissza vau-vau

ÍGY, akárcsak, idióta, agyhalott haverodnak- @MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN - neked is fájó búcsut intek.

Ezentúl mindketten ugathattok, amennyi csak jól esik, tőlem választ n várjatok :) :)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.09. 10:11:54

@molnibalage: "elsődleges szempont a hibák elkerülése, de ha mégis történne valami, akkor korlátozzák annak hatását."

Ez nagyon megnyugtató. :))

De ki fizeti a kárelhárítást? Mert ha egyszer felépítjük Paks2-t, már az is egy veszteséges vállalkozás. De ha beüt egy katasztrófa, könnyen kifizethetjük kárelhárításra a többszörösét. Ezt nem számszerűsítik a mérnökök, inkább azt mondják, hogy az nem valószínű. Aztán látjuk, szinte lehetetrlen dolgok történnek. A mérnök meg bedobja, hogy így jártál, ő minden elvárhatót elkövetett a segge takaráséra.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2017.06.09. 10:14:49

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: 2003-ban ki fizette szerinted? Hát a franciák.

A veszteségesség mantárzásra nem reagálok, kimilliószór mutattok tényekkel (áram ára) és modellekkel, hogy az általad istenként tiszelt zöld erőművek azok, amik akkora bukták, mint az állat, az atomerőmű meg 20-30 év utánm kb. az aranytojást tojó tyúk kategóriája...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.09. 10:15:04

@Dorottya Veres: ""Mert ott van alternatívának hogy meg sem építem "
Hatalmas mázli, hogy nincs beleszólásod sok millió embert érintő döntésekbe. "

Márpedig a legköltséghatékonyabb, ha nem építjük meg. Én nem akarok más, sokmillió embert érintő döntésekbe beleszólni. Én csak az engem érintő kérdésekbe akarok beleszólni. Ilyen volt valamikor Magyarországon, úgy hívtuk, hogy demokrácia. A csúti geci rendszere is volt már Magyarországon, úgy hívtuk, hogy kádárizmus.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.09. 10:22:31

@Faszfej: "A veszteségesség mantárzásra nem reagálok"

Helyes, legalább nem kell olvasnunk a sok hazugságodat. :))

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.09. 10:26:53

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Én nem akarok más, sokmillió embert érintő döntésekbe beleszólni.

Paks 2 sokmillió embert érint, tehát ebbe a döntésbe a fenti kijelentésed alapján nem akarsz beleszólni.

"Én csak az engem érintő kérdésekbe akarok beleszólni."

Paks 2 téged is érint, tehát bele akarsz szólni.

Nem veszed észre, hogy két egymást követő mondatban önmagadnak mondtál ellent?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.09. 10:29:57

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"De ki fizeti a kárelhárítást? Mert ha egyszer felépítjük Paks2-t, már az is egy veszteséges vállalkozás. De ha beüt egy katasztrófa, könnyen kifizethetjük kárelhárításra a többszörösét."

Az annyira környezetbarát ződ erőművek mellé szükséges fosszilis backupok okozta kárt (CO2 emisszió, szenes erőművek egyéb emissziója, rákos megbetegedések) ki fizeti?

GyMasa 2017.06.09. 10:32:43

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...Ez nagyon megnyugtató. :))...
Tudom, neked ez nem eleg biztonsag, de ez van.
Igy mukodik a vilag.
Nyugodtan agalhatsz ellene, de akkor sem fog megvaltozni.

...De ki fizeti a kárelhárítást?...
Vegeredmenyben Magyarorszag lakosai.
Mint mindig.
Persze, lehet valasztani akozott, hogy:-
- Epitunk 5x annyiert idojarasfuggot+ gazeromuveket.
EKkor kapasbol bukunk az uzleten, plusz 3x-osara dragul az aram, meg valoszinuleg ennek ellenere is lesznek majd kimaradasok, de ezzel nullara lehet csokkaneteni az ATOMHALAL kockazatat.
- Megepitjuk az atomeromuvet a leheto legbiztonsagosabbra, es folyamatosan fejlesztjuk az esszeru hatarokon belul es lesz folyamatos, igen alacsony CO2 kibocsatasu, olcso arama az orszagnak (jobbara) sajat forrasbol.
Azatn, ha megis beut a menku, akkor fizetunk, mint ak atonatiszt.
...Mert ha egyszer felépítjük Paks2-t, már az is egy veszteséges vállalkozás....
Ezt csak te allitod.
...De ha beüt egy katasztrófa, könnyen kifizethetjük kárelhárításra a többszörösét...
LEHETE. Ha a te otleted szerinti aramellatasi rendszert valositunk meg akkor pedig egeszen biztosan.
Es nem vagyok benne biztos, hogy a te rendszered nem fog tobbszorosebe kerulni egy atomkatasztrofa koltsegeinek.
...Ezt nem számszerűsítik a mérnökök, inkább azt mondják, hogy az nem valószínű....
Igen, mert ez a mernokok dolga.
Azt mondani, hogy egy szennyezessel jaro baleset valoszinusege 10^-12/ev. Illetve, hogy milyen es mekkora lesz a hatasa ennek a balesetnek.
Ekkor jonnek a biztositok, akik ehhez hozzarendelnek egy eves biztositasi dijat, es a beruhazo eldonti, hogy kot-e biztositast, vagy maga all helyt az esetleges karokert.
... Aztán látjuk, szinte lehetetrlen dolgok történnek....
Hat az elet mar csak ilyen. Ha ezt nem vagy hajlando figyelembe venni, az nem a mi problemank!
...A mérnök meg bedobja, hogy így jártál, ő minden elvárhatót elkövetett a segge takaráséra....
A mernoknek az a dolga, hogy az altala tervezett dolog rendeltetesszeruen mukodjon.
Ehhze vannak hatalyos torvenyek, amiket be KELL tartania, illetve van egy elvarhato (State of the art) tervezesi szokas, ami a jogban a "Elvarhato korultekintes" vagy micsoda nevvel jellemzik.
Ezek biztositjak, hogy nem epulnek teljesen vedelem nelkuli reaktorok, ahova 3 orankent kell uj garnitura uzemeltetoket bekuldeni, es azt is, hogy ne kelljen szupenova robbanas-biztosra tervezni a kerti sufnit.

GyMasa 2017.06.09. 10:37:43

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...Én nem akarok más, sokmillió embert érintő döntésekbe beleszólni...
Mar hogyne akarnal:
- Panelbontas es az emberek fold ala koltoztetese...

2017.06.09. 10:42:29

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "De ki fizeti a kárelhárítást? Mert ha egyszer felépítjük Paks2-t, már az is egy veszteséges vállalkozás"

Ki fizeti a németek okozta ökológiai károkat? Ki fizeti a légúti megbetegedésben szenvedők és elhalálozók kártérítését? Szénerőműre köt valaki ilyen biztosítást? Gázerőmű CO2 emissziójának következményeire van biztosítás a Lloyds-nál? Ki fizeti? :) Mesélj!

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2017.06.09. 10:48:25

@Dorottya Veres: Hol fizeti ki a német a szomszédos országok hálózatás parazita létét?

2017.06.09. 10:49:09

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Az annyira környezetbarát ződ erőművek mellé szükséges fosszilis backupok okozta kárt (CO2 emisszió, szenes erőművek egyéb emissziója, rákos megbetegedések) ki fizeti?"

Na, most látom, egy srófra jár az agyunk. A gázerőmű legjobb tulajdonsága, hogy nem látszik a hulladéka és csak egy kémény kell a 'lerakásához'. (Az erőmű meg jól követi a hálózati terhelésváltozásokat. :) )

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.09. 10:56:05

@GyMasa: "ha egy 20m magas szokoarat varsz a Paks-i eromuhoz"

A váratlan eseményeknek az a rákfenéje, hogy váratlanok. Nem akkor jön, és nem az, amit vársz. A szótárban nézz már utána! :))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.09. 10:57:09

@GyMasa: "Panelbontas"

Nézz már utána a gazdád legújabb ötletének. :))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.09. 10:59:00

@Dorottya Veres: "szükséges fosszilis backupok"

Backup csak szigetszerűen működü időjárásfüggő mellé kell, hálózatba kötöttnél értelmetlen. Mennyé inkább mosogatni, neszólj bekle, amihez nenm értesz. :))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.09. 11:00:57

@Dorottya Veres: Ja, nem te írtad a backupot, hanem a retardélt @Kovacs Nocraft Jozsefne:

Na mindegy, amilyen hülye vagy, biztos írtad valahol. :))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.09. 11:02:26

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Paks 2 téged is érint, tehát bele akarsz szólni. "

Nagyon ügyi! Ezért kapsz egy pontot. Már csak 999 mínuszban vagy. :))

2017.06.09. 11:03:13

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Teljesen elment az eszed. Az említett esemény bekövetkezésének esélye belátható időtávon belül 0.

"Nézz már utána a gazdád legújabb ötletének."
Tudod te, hogy ez nem az energiatakorékosságról szól, csak pénzosztás, szavazat vásárlás, idiotizmus a köbön. Ha az erre elherdálni szánt pénz téged nem zavar, ha ezt hasznosnak tartod, akkor Paks II mindenképpen kihagyhatatlan és szükségszerű beruházás.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.09. 11:03:59

@Dorottya Veres: "A mérnök nem jövőbelátó,"

Nagyon ügyi! Ezért kapsz te is egy pontot. Már csak 999 mínuszban vagy te is. :))

2017.06.09. 11:04:11

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Backup csak szigetszerűen működü időjárásfüggő mellé kell, hálózatba kötöttnél értelmetlen. Mennyé inkább mosogatni, neszólj bekle, amihez nenm értesz. :))"

Meg is tudod magyarázni, vagy az már titok? Adós vagy a megújulós modellel, már tán egy hónapja is..

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.09. 11:05:51

@Dorottya Veres: "Az említett esemény bekövetkezésének esélye"

Neked is: A váratlan eseményeknek az a rákfenéje, hogy váratlanok. Nem akkor jön, és nem az, amit vársz. A szótárban nézz már utána te is!

Legalább elemi ismeretekkel rendelkeznének Kubatov trolljai! :))

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.09. 11:08:07

@molnibalage:

Abszolút OFF, de ha már itt vagy:

"Sinnett, aki maga is pilóta, már idén nyáron tesztelni tervezi a technológiát egy szimulált pilótafülkében, jövőre pedig olyan mesterséges intelligenciát akar kipróbálni repülés közben, amely a pilótához hasonlóan tud meghozni bizonyos döntéseket."

index.hu/tech/2017/06/09/pilota_nelkuli_utasszallitot_gyartana_a_boeing/

Azért kíváncsi vagyok, vajon az AI képes lenne-e olyasmire, mint Sullenberger, aki letette a gépet a Hudson folyóra.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.09. 11:12:34

@Dorottya Veres: "Meg is tudod magyarázni"

Végigmagyarázzam az 1x1-es táblázatot? Úgyse érted meg. :))

Nah, a kedvedért teszek egy kísérletet.

Beállítasz egy szigetre X áramot termelő napelemet, és Y áramot termelő szélkereket, mivel az igényelt áram maximális értéke X+Y. Ugyanakkor beállítasz X+Y áramot termelő dízelgenerátort, ami a mindenkor termelt és szükséges áram közti igényt megtermeli. Ez mintegy tartalék - innen az angol elnevezés: backup - arra az esetre, amikor az időjárásfüggő termelés nem adja ki az elvárt szintet.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.09. 11:16:38

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "az AI képes lenne-e olyasmire, mint Sullenberger, aki letette a gépet a Hudson folyóra."

Nem vagyok Airbus szakértő, de úgy tudom, azért tudta ilyen simán letenni, mert a repülő számítógépe segítette. Az automata talán még szebben le tudta volna tenni. Ezzel persze nem akarom kisebbíteni az érdemeit.

Nyilván vannak olyan helyzetek, amikor a számítógép meg se közelíti az ember problémamegoldó képességét. Erre inkább a Tesla balesetei jó példák.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.09. 11:18:30

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

És a dízelgenerátorod fogja megtermelni a szükséges energiamennység 3/4-ét, mivel a szél és a napelem rendelkezésre állása kb. 25% körül van, az igényelt max. meg a szél- és a napelem teljesítményének az összege, ahogy írod: X+Y.

Tekintettel a dízelgenerátor csöppet sem olcsó üzemére és a napelem+szélkerék árára, valószínűleg jobban jársz, ha csak a dízelgenerátort veszed meg, a napelem és a szélkerék árát befekteted, és a hozamból megveszed a plusz dízelolajat.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.09. 11:20:20

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Az automata talán még szebben le tudta volna tenni."

Lehet. De inkább az a kérdés, egyáltalán kipattant volna-e az AI "fejéből" az a gondolat, hogy a folyó vizére tegye le a gépet.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.09. 11:21:35

@Bencze Imre: "én jártam csenobilban is, fukishimában is. hát te???"

Én jártam Fukusimában. Sőt, még le is írni tudom írni magyarul. Pedig mindig kettes-hármas voltam nyelvtanból. Te igazán bepótolhatnád a bukott éveidet, hogy felgyere egy ötödikes szintjére. :))

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.09. 11:23:39

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "egyáltalán kipattant volna-e az AI "fejéből" az a gondolat, hogy a folyó vizére tegye le a gépet. "

Huh. Ez már jogos kérdés. Kell vele Sherlock Holmes-t olvastatni. Ha már minden lehetetlent kizártunk, akkor csak a lehetséges megoldás marad.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.09. 11:27:41

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "csak a dízelgenerátort veszed meg, a napelem és a szélkerék árát befekteted, és a hozamból megveszed a plusz dízelolajat. "

Nem végeztem számításokat, de hosszútávon nyilván ez a drágább megoldás.

Valószínúleg úgy éri meg legjobban, ha a kétszeres névleges teljesítményhez installálják a megújulókat.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.09. 11:29:01

@Dorottya Veres: Ja, ha a trolloknak elfogynak az érveik, jön a személyeskedés. Menj vissza Kubatovhoz új silabuszért, mert ez már elrongyolódott. Majd levonja a fizetésedől. :))

GyMasa 2017.06.09. 11:29:17

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...A váratlan eseményeknek az a rákfenéje, hogy váratlanok. Nem akkor jön, és nem az, amit vársz. A szótárban nézz már utána! ..
Tudod, az, hogy megjeleni a fogtunder, az is egy varatlan esemeny.
De mivel a fogtunder nem letezik, ezert egyben valoszinutlen is.
Azret nem lehetetlen, mert az, hogy "nem letezik" a jelenlegi tudasunkon alapul.
Es ez a kozmegegyezes.
Termeszetesen erezd magadat felhatalmazva, hoyg bizonyitsd a letezeset, es akkor majd az lesz az elfogadott teny.
Lefoditva ezt a te hulye peldadra:
- Magyarorszag geologiai viszonyai koztt csak akkor elepzelheto egy szokoar, ha valami akkora merteku, az egesz vilagot erinto katasztrofa tortenik, amelyik meg nem fordult elo a vilagon.
kb. a Foldkozi tengeren kellene a tenger talapzatanak eltornie, es kb. tobbszaz metert az egyik darabnak hirtelen lesulyednie, a masiknak meg felemelkednie, es tobbmilliar kobmeter tengervizet megmozgatnia.
Ez egy akkora esemeny, amibe valoszinuleg az egesz vilag belerokkanna, de Europa mindenkeppen.
Valoszinuleg az osszes epuletet romba dontene eleve, szoval amire a szokoar odaerna Paksra, addigra mar regen csak a vilag romjait mosna odebb.

2017.06.09. 11:29:22

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
Próbálom a szigetes modelledet (Pellworm brutális buktáját alapul véve) átültetni egy országos hálózatra:
Nem nagyon sikerül, segítenél ebben? (az árakat majd később ráérünk számolgatni)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.09. 11:32:11

@Dorottya Veres: "Ezen tapasztalatok meglepő módon növelik minden utánuk következő reaktor biztonságát."

Növelik a biztonságot. Sajnos a biztonság növelése az árat is növeli. Eljutottunk oda, hogy már vastagon veszteséges, de még nagyon veszélyes is.

2017.06.09. 11:33:10

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Ja, ha a trolloknak elfogynak az érveik, jön a személyeskedés."

Vettük észre... vagy ismétled a semmit, vagy játszod az agyad..cunami magyarországon és hasonlók, mert senki nem tudja ennek bekövetkezését kizárni. Viszont hipp-hopp kikerülted a szénerőművek CO2-jének károkozására vonatkozó kérdést... ami ugyee létező és konkrét veszély, míg paks II szennyezése feltételezett.
(a panelbontás amúgy, ha a német mintát vesszük, arról szól, hogy ÜRESEN ÁLLÓ épületeket dózerolnának le :) )

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.09. 11:34:56

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Valószínúleg úgy éri meg legjobban, ha a kétszeres névleges teljesítményhez installálják a megújulókat."

Akkor máris elvész a megújulók általad állított árelőnye. A dízelgenerátort persze ez sem teszi fölöslegessé, mert még mindig lesz sok olyan időszak, amikor a ződek nem termelik meg a szükséges áramot.

Cserében viszont lesznek olyan időszakok, amikor fölösleget termelnek (2*(X+Y)), amivel nem tudsz mit tenni (szigetüzem, nuku visszatáplálás). Ha meg akkukat veszel, no az a legdrágább megoldás jelenleg és a belátható időn belül.

GyMasa 2017.06.09. 11:35:19

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...Nézz már utána a gazdád legújabb ötletének. :))..
te hulye vagy, a TE otleted az volt, hogy az orszag mind a 7700 ezer paneljat le kellene dozerolni a csipaba, es az embereket a fold ala koltoztetni, mert "van, akinek ez tetszik".
Orban otlete csak annyi, hogy ritkitani kellene a panelokat.
En, szemely szerint ma sem hiszem, hogy egy ilyen otletet allami tamogatasokkal kellene megvalositani.
A panelok magantulajdonban vannak nagyreszt. Emiatt egy ilyet megvalositani esszerutlenul draga lenne.
Ellenben semmi akadalya, hogy ugyanezt a tulajdonosok maguk megvalositsak, amennyiben ugy kivanjak.
Vallalva ennek minden koltseget, es kovetkezmenyet.
Egy ilyen terv csak az altalad eddig kadaristanak tartott szemleletet erositi, de mar nem vagyok biztos benne, hogy tulajdonkeppen mit szeretnel.
Mindenesetre, a te volagkeped valami totalitarianuk kommuno-fökoasiszta diktatura, amiben en semmikeppen egy percet nem toltenek el, es a varhato elettartama a totalis gazdasagi csod elott max 2 ev volna, felteve, hoyg lenne olyan idiota, aki adna kolcson a tervedre.

GyMasa 2017.06.09. 11:37:17

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...hálózatba kötöttnél értelmetlen....
Ooo. bazz, azt hiszem elerted a legaljat...
SZoval a villamosenergia halozatokban jotunderek vegzik a kompenzaciot?
Vagy honnan kerul szerinted az aram a konnektorba?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.09. 11:38:45

@Dorottya Veres: Nem lehet átültetni.

Egy kontinensnyi hálózat áll atomerőművekből, megójulókból, fosszilis erőművekből. A hasonló helyen működő megújulók, egymás ellen dolgoznak. Az atomerőmű az idó jó részében a megújulók ellen dolgozik, és viszont. A fosszilis indítható-leállítható erőművek a termelés és a fogyasztás közti különbséget termelik meg

Az atomerőmú és a fosszilis egymás ellen dolgoznak. Ha több atomerőművet építek, akkor keveseb fosszilis erőmű fog megtérülően működni, és viszont.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.09. 11:41:32

@Dorottya Veres: "cunami magyarországon "

Hol miontam ilyet, mutasd! Hiába akarod a hülyeségedet rámhúzni. :))

Vagy egyszer menj át a PISA teszten, utána kommentelj. :))

GyMasa 2017.06.09. 11:41:58

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...Valószínúleg úgy éri meg legjobban, ha a kétszeres névleges teljesítményhez installálják a megújulókat...
Semmi szukseg nincs szigetuzemben a maximalisnal nagyobb idojarasfuggo telepitesere.
Csak akkor, ha el akarod - barmilyen modon raktarozni a felesleges aramot.
Sziget uzemben meg el sem adhatod azt.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.09. 11:42:25

@GyMasa:

"Vagy honnan kerul szerinted az aram a konnektorba?"

Hüje kérdés. Az áram a konnetorbú gyün.

2017.06.09. 11:42:28

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Egy atomerőmű esetében az általános nézetek szerint a költségek 35-40%-a a biztonsági rendszerek költsége. Ez nem jelenti azt, hogy egy kétszer biztonságosabb berendezés másfélszer olyan drága.Egyébként az autóiparban is látható, hogy nagyobb értéket nagyobb áron vásárolhatsz meg... mi is ezzel a baj? A nagyobb biztonság növeli az üzembiztonságot, megnöveli az esélyt, hogy teljes életciklusát tekintve nagyobb kihasználtsággal lesz képes működni, tehát egy része mindenképpen megtérül, másrészt a lecsökkenő károkozási veszély akkor is jól jön, ha bemész a Lloydshoz biztosítást kötni, mert neked ez a fixa ideád.
Végül... tökmindegy, hogy annyi az ára, amennyi, még mindig olcsóbb mint az általad kínált környezetszennyező megoldások.

GyMasa 2017.06.09. 11:42:42

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...Nem végeztem számításokat, de hosszútávon nyilván ez a drágább megoldás....
Akkor eloszor vegezz szamitaokst.
Sokat javit a szavahihetosegeden.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.09. 11:43:44

@GyMasa: "megjeleni a fogtunder, az is egy varatlan esemeny."

Igen. De az atomerőműveknél előforduló váratlan események nagyon költségesek lehetnek.

GyMasa 2017.06.09. 11:44:18

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...Növelik a biztonságot. Sajnos a biztonság növelése az árat is növeli. Eljutottunk oda, hogy már vastagon veszteséges, de még nagyon veszélyes is...
Ez a te velemenyed.
Egeszen addig, amig nem teszel melle ertekelheto szamitasokat.
Es, tudod mi van a velemenyekkel?
Pont leszarjuk oket.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.09. 11:45:40

@Dorottya Veres: "Egy atomerőmű esetében az általános nézetek szerint a költségek 35-40%-a a biztonsági rendszerek költsége. Ez nem jelenti azt, hogy egy kétszer biztonságosabb berendezés másfélszer olyan drága.Egyébként az autóiparban is látható, hogy nagyobb értéket nagyobb áron vásárolhatsz meg... mi is ezzel a baj?"

Az, hogy egy eleve veszteséges beruházást még veszteségesebbé csinál.

BaitHrunner 2017.06.09. 11:45:43

Ez jó. :)
Macskajancsi személyiség fejlődése...

1,
Macsek: - A megújuló olcsó, és jó és annyira ződ!!!
Mindenki más: - Figyelj már... a megújuló nem olcsó, nem stabil, és egyáltalán nem ződ.
2,
Macsek: -őőő... jó-jó, de húsz év múlva majd olcsóbb lesz, meg majd ződ is.
Mindenki más: hát baszki... az van, hogy nem lesz olcsóbb akkor sem, meg ződ se.
3,
Macsek: -izé... de jön a szökőár!!!
Mindenki más: Mi vaaaan??? Ez b+ hülye...

:)

GyMasa 2017.06.09. 11:47:21

@Dorottya Veres:
...(a panelbontás amúgy, ha a német mintát vesszük, arról szól, hogy ÜRESEN ÁLLÓ épületeket dózerolnának le :) )...
Nem csak az fontos, hogy uresen alljon, hanem, hogy onkormanyzati tulajdonban legyen.
A mai magyar tulajdonosi szerkezetben irdatlanul draga lenne egy ilyen akcio.
Nyilvanvaloan a lakok nagyresze siman zsarolna a kormanyt, mert megteheti, hiszen egy ilyen tervhez 100%-os egyetertes kellene.
Ugyhogy ezek az epuletek igazi aranyarban epulnenek meg, amiket soha nem lehetne araban eladni utana.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.09. 11:47:23

@GyMasa: "Ez a te velemenyed."

A főnökod véleménye, amit az Európai Bizottság is elfogadott, belenyugodtak, hogy Paks2 veszteséges lesz, és állami pénzből fogják kifizetni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.09. 11:51:41

@GyMasa:

"Orban otlete csak annyi, hogy ritkitani kellene a panelokat.
En, szemely szerint ma sem hiszem, hogy egy ilyen otletet allami tamogatasokkal kellene megvalositani.
A panelok magant"

Elég hülye ötlet, annyi szent. Nincs ui. olyan panel, amelynek a felső emeletei üresen állnának. Lakók kiköltöztetése családi házakba nem menne ingyen, mert a tulajdonos lakása lényegében elveszne, tiszta értékmegsemmisítés. Az alsóbb szintek lakásainak nőne az értéke, de az nem az államkasszában jelenne meg.

Egyetlen eredménye csak a haveri cégek további gazdagodása lesz. Remélem, hamar lekerül a napirendről ez az őrültség.

GyMasa 2017.06.09. 11:52:18

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
... Az atomerőmű az idó jó részében a megújulók ellen dolgozik, és viszont...
Akkor legyel mar szives, magyarazd meg nekem:
a termeles egy orszagban 100 % (atom, megujulo, fosszilis)
- Az atom kapacitasa a max ertek 40%-a, a minimum 60%-a
- az idojarasfuggo kapacitas a max fogyasztas 10%-a, a minimalisnak meg 30%-a
- A foszilisek mennyisege egyenlo a max fogyasztas + 20% biztonsagi tartalek, minusz az atom kapacitasa.
Legyel szives ebben a rendszerben azt az idoszakot megmutatni, amikor az atom az idojarasfuggok ellen dolgozik!
Ha sikerul, akkor jelentkezz az idei matematikai Nobel dijert.

GyMasa 2017.06.09. 11:53:27

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
...Hüje kérdés. Az áram a konnetorbú gyün...
Nade ODA honnan keruL???

BaitHrunner 2017.06.09. 11:53:56

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"A főnökod véleménye, amit az Európai Bizottság is elfogadott, belenyugodtak, hogy Paks2 veszteséges lesz, és állami pénzből fogják kifizetni. "
És közben azért gyorsan kikötötték még, hogy ha esetleg azért mégiscsak nyereséges lesz, akkor azt majd mire költhetjük. Nyilván azért mert biztosan veszteséges lesz...
értem :)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.09. 11:53:57

@GyMasa: "@BaitHrunner:
...A Vértes András / 444 kombó mint hivatkozási alap már tényleg a legalja...
De mégis mit vártok egy balostól?
Nyugaton is ugyanez megy.
Hírforrások:
- Buzzfeed
- Twitter
- egyéb közösségi média
Éééérted. Hírforrás. "

A főnököd rendelte meg, a főnököd tette közzé, a saját gazdádnak se hiszel? Kubatov nem fog prémiumot adni ezért. :))

www.palyazat.gov.hu/magyarorszagi_europai_unios_forrasok_elemzese

2017.06.09. 11:54:46

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Az atomerőmú és a fosszilis egymás ellen dolgoznak. Ha több atomerőművet építek, akkor keveseb fosszilis erőmű fog megtérülően működni, és viszont."

A francia példa egyértelmű cáfolata az állításodnak... 76% részesedésű atommal köszönik szépen, elvannak és még jókat is boltolnak a ződfülű németekkel. Nagyon durván számolva Mo-t le lehetne fedni kb 3 dbVVER-1200-es reaktorral meg a maradék 3-3.5GWnyi teljesítményt minden mással.. ekkor még a reaktork potmétere ki lenne akasztva 105%-nál :) Jobban mutatna 4 blokk, de nem vagyok telhetetlen, meg neked is kell valami játék.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.09. 11:55:30

@Zsoltbacsi: "a vertes meg a tobbi a partkelte studiojaban megmagyarazta, hogy minden a legnagyobb rendben van. "

Kiváncsi lennék, hogy ez a valóságban megtörtént, vagy csak a te féleszedben.

GyMasa 2017.06.09. 11:55:43

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...Igen. De az atomerőműveknél előforduló váratlan események nagyon költségesek lehetnek...
O, mar megint ez a kiragadas.
Miert, a Kolontari katasztrofa nem volt koltseges?
Vagy Bhopal, van a kinai gatszakadas?
Miert nem erted meg, hogy a vilagon mindenhol fognak balesetek tortenni, es ezellen nem tehetsz semmit?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.09. 11:57:22

@Dorottya Veres: "76% részesedésű atommal köszönik szépen, elvannak"

A valóság téged sohase zavart? Annyira jól elvannak, hogy 25%-kal csökkentik az atomot.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.09. 11:57:40

@BaitHrunner:

"Macsek: -izé... de jön a szökőár!!!"

Kifelejtetted a kontinentális talapzat törését Paks alatt. Azt is kifelejtetted, hogy annak sem nulla a valószínűsége, hogy egy 50 méteres aszteroida becsapódik Paks 2-be.

GyMasa 2017.06.09. 11:58:47

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...A főnököd rendelte meg, a főnököd tette közzé, a saját gazdádnak se hiszel? Kubatov nem fog prémiumot adni ezért. :))...
Latom a szovegertes nem az erosseged.
Szerintem menj el proktologushoz, lehet, hogy kaptal valmai fertozest a tegnapi lovas kalandod soran.
Hogy van a szetszakadasod?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.09. 12:00:49

@GyMasa:

"Szerintem menj el proktologushoz, lehet, hogy kaptal valmai fertozest a tegnapi lovas kalandod soran."

:DDD

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.09. 12:01:09

@GyMasa: "a Kolontari katasztrofa nem volt koltseges?"

Én nem javasoltam volna azt a felállást. Triviális hibát vétettek, ami bármelyik ellenőrzésnél meg kellett volna bukjon.

Ahogy Paks2-t se javaslom, egy veszteséges erőművet felépíteni, ami egyben nagy veszélyt is jelent. Ilyen csak idióták agyában forduljat meg. ... Persze, van az a pénz...

2017.06.09. 12:03:28

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Igen. De az atomerőműveknél előforduló váratlan események nagyon költségesek lehetnek."

Lehetnek... mennyire jó írod. Vagyis nem egyértelműen azok :)Paks ezidáig egy váratlan eseményének költségét meg kifizette a nagytudású Framatom & Co. és legalább idejekorán bizonyították, hogy nem szabad közel engedni őket egy atomerőműhö és már csak ezzel is csökkented a kockázatot. Látod, lehet a biztonságot ingyen is növelni.
A kiszámíthatóságot nézve sokkal jobbak a PV erőművek, ott biztos lehetsz, hogy napnyugta után bezár a bazár, kezdheted letekerni a hosszabbítót a dobról. A szélerőmű már izgalmasabb, lehet, hogy 3 hétig nem történik váratlan (vagy inkább nagyon is várt?) esemény és frontátvonulás hiányában az érdeklődésre való tekintettel alá kell gyújtani a gőzgépeknek.

GyMasa 2017.06.09. 12:06:30

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...Én nem javasoltam volna azt a felállást. Triviális hibát vétettek, ami bármelyik ellenőrzésnél meg kellett volna bukjon....
Basszus, mar MEGINT nem kerdeztek meg teged!
Hihetetlen, mekkora felelotlen alakok elnek vilagszerte.
Szerintem is az lett volna a legjobb megoldas, ha nem szarozunk azzal a rohadt bauxittal.
Meg kellett volna inkabb venni olcso importbol, azt' akkor nem lett volna ilyen gond.

GyMasa 2017.06.09. 12:08:29

@Dorottya Veres:
...A kiszámíthatóságot nézve sokkal jobbak a PV erőművek, ott biztos lehetsz, hogy napnyugta után bezár a bazár, kezdheted letekerni a hosszabbítót a dobról. A szélerőmű már izgalmasabb, lehet, hogy 3 hétig nem történik váratlan (vagy inkább nagyon is várt?) esemény és frontátvonulás hiányában az érdeklődésre való tekintettel alá kell gyújtani a gőzgépeknek...
Hoho!!!
Aztat te nem tudhatod!
Mivan, ha 2 ev mulva kitalaljak a Holdelemet, azt akkor borul a jol felepitett demeagogiad!

GyMasa 2017.06.09. 12:09:28

@GyMasa:
Mert, mint tudjuk, az idojarasfuggok mindig fejlodni fagnak es olcsobbak lesznek, mig az atom mar nem fejlodik tovabb, de dragabb lesz egyre inkabb.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.09. 12:10:46

@GyMasa: "Mert, mint tudjuk, az idojarasfuggok mindig fejlodni fognak es olcsobbak lesznek, mig az atom mar nem fejlodik tovabb, de dragabb lesz egyre inkabb."

Így van.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.09. 12:12:53

@GyMasa: "Hihetetlen, mekkora felelotlen alakok elnek vilagszerte."

Sajnos így van.

Bármelyik biztonsági szakértő megmondta volna, hogy egy védelem, nem védelem.

Bármelyik kémikus megmodta volna, hogy ne legyen lúgos a vörösiszap.

2017.06.09. 12:21:45

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Annyira jól elvannak, hogy 25%-kal csökkentik az atomot."

Emiatt lesznek álmatlan éjszakái még a németeknek, mi meg nyelhetjük a füstöt :) A franciák nem úgy volt, hogy jól meghosszabbítják a reaktorok üzemidjét, meg még építenek is :) Konkrétan kijenetették, hogy Franciaország nem mond le arról a hatalmas előnyről, amit az energiatermelésből nagy részt vállaló atomenergetika jelent.

one-modules.edf.fr/module_7_visites/flamanville/index.html

2017.06.09. 12:23:42

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Bármelyik kémikus megmodta volna, hogy ne legyen lúgos a vörösiszap."

Valami oka mégiscsak volt, hogy nem semlegesítették :) Nem volt elég ecetjük!
A vörösiszap kapcsán meg érdekes, hogy a franciák vidáman szarnak rá és tolják befelé az óceánba... lúgosítanak!

2017.06.09. 12:25:16

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "@GyMasa: "Mert, mint tudjuk, az idojarasfuggok mindig fejlodni fognak es olcsobbak lesznek, mig az atom mar nem fejlodik tovabb, de dragabb lesz egyre inkabb."

Így van."

No, ebből világlik is csak ki igazán, mekkora cinikus mocsadék troll vagy. Tudod, hogy hazudsz, de vigyorogva tolod a dumát, legalább rombolsz, ha építeni nem megy.

BaitHrunner 2017.06.09. 12:26:23

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
"Én nem javasoltam volna... Ahogy Paks2-t se javaslom..."
Az eddigi hozzászólásaid alapján nagy szerencséje az országnak, hogy a hozzád hasonló "szagértők" javaslatait általában figyelmen kívül hagyják...

GyMasa 2017.06.09. 12:27:19

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...Bármelyik biztonsági szakértő megmondta volna, hogy egy védelem, nem védelem....
Igy van, kotont is kellet volna huzniuk, nem?
...Bármelyik kémikus megmodta volna, hogy ne legyen lúgos a vörösiszap....
Ez kb. annyira valid erveles, minthogy a viz ne legyen nedves.
Raadsul a nem lugos vorosiszap kiomlesekor is ugyanugy megfulladnak az emberek...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.09. 12:31:24

@GyMasa: "a nem lugos vorosiszap kiomlesekor is ugyanugy megfulladnak az emberek.."

Ez így van. Ezzel csak szükségtelenül súlyosbították a katasztrófát.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.09. 12:32:47

@Dorottya Veres: "Valami oka mégiscsak volt, hogy nem semlegesítették"

Talán spóroltak vele 2 forintot.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.09. 12:34:40

@Dorottya Veres: "mekkora cinikus mocsadék troll vagy."

Van abban valami báj, mikor egy főtroll trollkodással vádol egy kommentelőt. :))

GyMasa 2017.06.09. 12:38:37

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...Talán spóroltak vele 2 forintot....
Igen, kilonkent, ami egy egesz zagytarozot figyelembe veve plusz milliardos nyereseg.
Ha az eloirasok lehetove teszik, hogy lugos vorosiszapot taroljanak a zagytarozoban, akkor nem tudom, mi a problemad?
Gondolom, a legjobban te nyivakolnal, ha holnaptol jol megszigorodnanak ezek az eloirasok, es mostani 5000 HUF helytt 50 000 HUF-ba kerulne egy aluminium serpenyo...
Tudod, vegul te fogod megfizetni mindennek az arat.

GyMasa 2017.06.09. 12:42:55

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...Van abban valami báj, mikor egy főtroll trollkodással vádol egy kommentelőt. :))...
Felhaborito, hogy mit meg nem engedsz magadnak...

2017.06.09. 12:45:48

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "trollkodással vádol egy kommentelőt"

Te nem kommnetelsz, te csak szétbombázol mindent a légbőlkapott állításaiddal, a nyilvánvaló hazugságokkal. Ha kérdésre kellene válaszolni, sunyítasz. Ezerszer megcáfolt állításokat copyzol rendületlenül, de ez nem trollkodás...ááá... dehogy. Ha valami hülyeséget állítasz és megcáfoljuk, rögtön előveszel valami régebbi (szintén cáfolt) panelt és kezdődik minden előlről.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.09. 12:48:34

@GyMasa: "Ha az eloirasok lehetove teszik, hogy lugos vorosiszapot taroljanak a zagytarozoban"

Nem ismerem az előírásokat.

1. Szabad veszélyes lúgos iszapot tárolni.

2. Szabad veszélytelen iszaptárolót tíz méter magasra építeni.

Mindkettő megengedi egyenként, de együtt nem.

Én szeretném azt hinni, hogy létezik olyan mérnök, aki az emberekre is gondol, nem csak a legszükségesebb szabályokat tartja be papíron, hogy a seggét védje.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.09. 12:51:40

@Dorottya Veres: Szinte csak a kérdéseitekre válaszolok. A mardék a hazugságaitok cáfolata. Kitüntetést érdemelnék, hogy egyszál magam ennyi trollal elbánok. :))

Mondj EGY állítólagos hazugságomat.

GyMasa 2017.06.09. 13:03:17

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...Nem ismerem az előírásokat....
Akkor minek pofazol bele azzal a lelkulettel, mintha te finganad a passzatszetlet?
...1. Szabad veszélyes lúgos iszapot tárolni.
2. Szabad veszélytelen iszaptárolót tíz méter magasra építeni
Mindkettő megengedi egyenként, de együtt nem...
Ha nem ismered az eloirasokat, akkor honnan tudod, hogy ezeket szabad?
Ez a ket kovetelmeny egymastol teljesen fuggetlen.
A "veszelytelen iszaptarolo" pedig nem letezo fogalom. Minidg ott van a valoszinusege, hogy valami olyan tortenik, amire nem lett meretezve a rendszer.
Ezert vannak az eloirasok.
Haver, ha nem erted, hogyan mukodik a vilag, akkor miert kell fontoskodni?
...Én szeretném azt hinni, hogy létezik olyan mérnök, aki az emberekre is gondol, nem csak a legszükségesebb szabályokat tartja be papíron, hogy a seggét védje...
Tudod, a vilag nagy reszen az ugynevezett "kapitalizmus" a jellemzo gazdasagi forma.
Ennek az alapfelvetese, hogy minel olcsobban kell termelni, es minel dragabban kell eladni.
Ez eredmenyezi a legnagyobb profitot.
Termeszetesen mindket feltetelnek vannak korlatai, hiszen, mint tudjuk, az emberi termeszet olyan, amilyen.
Vannak pszichopatak, akiknek nem okoz problemat halott csecsemokon lepdelni a celjuk fele.
Akiknek a profit a legfontosabb.
Na, emiatt van szukseg mindenfele szabalyokra meg torvenyekre.
Ezek a torvenyek biztositjak, hogy ez a folyamat a tarsadalmilag elfogadott kereteken belul folyjon.
Sajnos ez sem tokeletes, tehat talani kell egy egynsulyt, ami biztositja mind a profitot, mind a rendszer mukodokepesseget EGYSZERRE.
Tehat egy kompromisszum.
Szoval, ha ez nem tetszik, akkor javaslom a kivandorlast valamelyik kommunista orszagba (Eszak Korea, Kuba, Venezuela)!

GyMasa 2017.06.09. 13:05:35

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...Szinte csak a kérdéseitekre válaszolok. A mardék a hazugságaitok cáfolata. Kitüntetést érdemelnék, hogy egyszál magam ennyi trollal elbánok. :))

Mondj EGY állítólagos hazugságomat...
Ember, te sulyos elmabeteg vagy, es durvan narcisztikus alak.
Voltal mar proktologusnal?

2017.06.09. 13:06:20

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: ""Mert, mint tudjuk, az idojarasfuggok mindig fejlodni fognak es olcsobbak lesznek, mig az atom mar nem fejlodik tovabb, de dragabb lesz egyre inkabb."

Így van."

Itt a legutolsó. Az atomenergetika töretlenül fejlődik, a fisszió terén is vannak jelentős és nagy (hosszútávú) hatású fejlesztések, eredmények, a fúzió bizonytalan, de még nem adták fel a szélkerekek mit fejlődtek? Semmit. Az árcsökkenésnek fő bázisa a megnövekedett igény miatti sorozatgyártás beindulása, no, meg a profitgarantált megvalósítási lehetőség. A PV itt-ott javulgat, de sötétben még mindig béna. A tárolásban van lehetőség, de ahogyan elnézem, közel sincs akkora kutatói létszám mögötte, mint az atomenergia mögött.
Ja... ki ne felejtsem... a nikecell ugrásszerűen fejlődik. Már van grafitos, zöld, rózsaszín, sárga csíkos, perforált...

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.09. 13:07:02

@GyMasa: "A "veszelytelen iszaptarolo" pedig nem letezo fogalom."

Ez kétszer aláhúzza, amit mondtam.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.09. 13:09:38

@Dorottya Veres: "Az atomenergetika töretlenül fejlődik"

Miért tolsz újabb és újabb hazugságokat? Több, mint egy évtizede visszaszorulóban van, Fukusima óta erősen megdrágult, a Westinghouse csődbe ment, a németek, franciák, svájciak visszalépnek, stb. stb.

GyMasa 2017.06.09. 13:10:53

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
.."A "veszelytelen iszaptarolo" pedig nem letezo fogalom."

Ez kétszer aláhúzza, amit mondtam...
Dehat neked volt az elvarasod a veszelytelen iszaptarolo, nem?
Tehat elvarsz egy teljesithetetlen dolgot, es amikor ezt nem tudjak teljesiteni, akkor neked van igazad?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.09. 13:12:57

@GyMasa: Istenem, ha legalább annyi szövegértésed lenne, mint egy pisán megbukott ötödikesnek!

GyMasa 2017.06.09. 13:19:16

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...stenem, ha legalább annyi szövegértésed lenne, mint egy pisán megbukott ötödikesnek!..
Ennyi?
Esetleg barmifele erveles?

2017.06.09. 13:23:20

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Miért tolsz újabb és újabb hazugságokat? Több, mint egy évtizede visszaszorulóban van, Fukusima óta erősen megdrágult, a Westinghouse csődbe ment, a németek, franciák, svájciak visszalépnek, stb. stb."
Látod, újfent hazudsz.

A WH bukása nem függ össze az atomenergia iránti igénnyel. 250 új reaktor áll üzembe az elkövetkezendő évtizedekben.(Valami 70 már mindenképpen) Mi szorul vissza? A franciák nem fogják a választási ígéretekiknek megfelelően számottevően csökkenteni a kapacitásaikat, a meglévő blokkok üzemidejét is szeretnék kinyújtani. (ha nem tudják megoldani, építeni fognak) Svájc hezitál, de egyáltalán nincs végleges döntés. A németek külön történet, ők európa szégyenei lettek, kitalálták, hogy addig tüzelik el a szar lignitjüket, amíg előbb-utóbb végképp be nem tiltják világszerte. Ruletteznek.A lakosság meg fizet. A fukushimai eset nem feltétlenül emeli irreálisan a telepítés költségeit. Mindenhol biztosan nem. Nálunk kisebb védettség sem jelent kockázatot, nincs akkora földrengés veszély és szökőárra se sok. Az összes többi meg annyi, amennyi bárhol. (A terrorizmust is egyelőre leszámíthatjuk)

2017.06.09. 13:24:21

Amúgy halljuk, a megújulók miként fejlődtek?

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.09. 13:25:02

@GyMasa: Két nagy hibát követtek el. Szükségtelenül tároltak veszélyes anyagot veszélyes helyen.

1. Nem kellett volna, hogy az iszap lúgos legyen.

2. Második védővonalat kellett volna építeni lejtmenetben.

Tehát nem simán veszélyes dolgot műveltek, hanem halmozottan veszélyeset. Mindkettőt viszonylag olcsón csökkenthették volna.

GyMasa 2017.06.09. 13:35:35

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...Két nagy hibát követtek el. Szükségtelenül tároltak veszélyes anyagot veszélyes helyen...
Dehat azt mar tisztaztuk, hogy te nem ertesz ehhez, akkor minek okoskodsz megmindig?

...1. Nem kellett volna, hogy az iszap lúgos legyen...
Es, ezt mondja az eloiras, vagy ez is csak a te kivansagod?

...2. Második védővonalat kellett volna építeni lejtmenetben...
Es, ezt mondja az eloiras, vagy ez is csak a te kivansagod?
Kivancsi vagyok, honnan allitod ezt ilyen biztosan, ha bevallottan nem ismered az eloirasokat?

...Tehát nem simán veszélyes dolgot műveltek, hanem halmozottan veszélyeset...
Mivel nem ismered a vonatkozo eloirasokat, igy kotve hsizem, hogy ennek a kijelentesednek barmilyen sulyt tulajdonithatnank.
...Mindkettőt viszonylag olcsón csökkenthették volna...
Aha, olcson.
Esetleg lathatnank egy szamitast errol az "olcso"-rol?
Ilyenek, hogy:
- Mennyi savval lehet 1 kg lugos vorosiszapot semlegesiteni?
- Mennyibe kerul ennyi sav?
- Hany kg. Vorosiszap keletkezik egy muszak alatt a MAL-nal?
- Mekkora pluszkoltseg lenne ez egy evre vetitve?
- Mekkora resze ez a koltseg a ceg eves nyeresegenek?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.09. 13:39:56

@GyMasa:

"Ember, te sulyos elmabeteg vagy, es durvan narcisztikus alak.
Voltal mar proktologusnal?"

Jó a kérdésed. Hiszen mivel a Cicus egy seggfej, agykurkász helyett is inkább seggkurkászhoz kellene járnia.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.09. 13:44:22

@Dorottya Veres: "a megújulók miként fejlődtek? "á

2016-ban minden idők EDDIGI rekordját, 161 GW megújuló kapacitást installáltak.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.09. 13:46:29

@GyMasa: Egy egy méter magas, egy kilométer hosszú földsánc megépítése egy bulldózernek talán egy hét. Gombokért megvan.

2017.06.09. 14:01:47

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "2016-ban minden idők EDDIGI rekordját, 161 GW megújuló kapacitást installáltak."

Ez a fejlődés? Ez csak kapacitás bővülés... :)
Fejlődés a MOX fűtőanyag, a 12hónapról 18-24 hónapra elnyújtott üzemidő a reaktornál, a manőverezhetőség növelése, az aktív/passzív biztonsági rendszerek hatásosságának javulása...a megnövel üzemidő..

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.09. 14:03:39

@Dorottya Veres: "250 új reaktor áll üzembe az elkövetkezendő évtizedekben.(Valami 70 már mindenképpen)"

250
70
20
5
2
...

Eldönthetnéd, mit hazudsz, mert ez így kurvára hiteltelen, mint minden eddigi hazugságod.

"Mi szorul vissza?"

"between 2004 and 2015, the total production of nuclear power in the EU-28 decreased by 15.0 % (see Table 2[1]). "

ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php/Nuclear_energy_statistics

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.09. 14:05:25

@Dorottya Veres: "Ez a fejlődés"

A nyomtatott napelem harmincszor olcsóbb.
Nem 3 %-kal.
Nem 30 %-kal.
Nem 300 %-kal.
3000 %-kal!!!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.09. 14:17:37

@Dorottya Veres: "12hónapról 18-24 hónapra elnyújtott üzemidő"

Hááááhááháhááááááá hháhááhháhá áá ááháhhhhháháááá!!!

2017.06.09. 14:20:05

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Anád hazudik, suttyókám.

"2014. január 23. - 06:30

Az atomenergia sokáig csak kevés ország kiváltsága volt, de az elmúlt időszakban egyre több, folyamatosan növekvő energiaéhséggel bíró fejlődő ország dönt a technológia mellett. Jelenleg 71 reaktort építenek világszerte, és további 172 reaktor van olyan szintű előkészítés alatt, mint a nálunk megépíteni tervezett két új paksi blokk. Európában főként a "keleti blokk" gondolkodik atomenergiában...."

Portfóliós cikk, előfizetéssel férsz csak hozzá, de ott a lényeg.

www.atomforum.hu/hirek/hirek1403.htm

"A fenti adatokat áttekintve és összegezve arra a következtetésre lehet jutni, hogy nem beszéletünk az atomenergia alkonyáról. Inkább átmeneti stagnálás figyelhető meg a 48 japán blokk késedelmes újraindítása miatt. A japán kormány támogatja a lekapcsolt atomerőművek üzembe-helyezését, azonban a japán nukleáris hatóság lassan halad a benyújtott 17 újraindítási kérelem elbírálásával. A fukishimai baleset tanulságait nagyon alaposan elemezték és biztonságnövelő programokat indítottak. Fontos megjegyezni, hogy sem az Egyesült Államokban, sem Franciaországban nem állítottak le atomerőművet a baleset után."

2017.06.09. 14:21:10

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Fogalmad nincs, ez mit jelent, de nem baj, nyomtass napelemeket, aztán vágd el az óladba vezető villanyvezetéket.

2017.06.09. 14:31:11

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: 'A nyomtatott napelem harmincszor olcsóbb.
Nem 3 %-kal.
Nem 30 %-kal.
Nem 300 %-kal.
3000 %-kal!!!
Ócccó... de legalább szar... 2% hatásfok! A Földet kétszer körbetekerheted, aztán este mi lesz?

2017.06.09. 14:36:32

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Tökmindegy... az árakat úgyis a végfelhasználó fizeti. A németek kifosztják a lakosságot (képletesen, mielőtt rohamot kapsz..) odadják a vállalati szektornak, meg a szélkerekes szemfényvesztőkenk... ez annyira piaci :)
Mondom, a nehéz altesti munkában nyögő édesanyáddal társalogj ebben a hangnemben. Vagy a lányoddal... amelyikük szája éppen szabad.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.09. 14:38:55

@Dorottya Veres: Mindent le tudsz fikázni, HÜLYE PICSA. Lehet tízszer, százszor, ezerszer jobb, te csak azon élvezel el, ha egy atomerőműben egy hónappal megnyújtják az üzemidőt, és nyernek 0,00001% hatékonyságot. Kurva szánalmas a vergődésed.

"This striking chart shows why solar power will take over the world"

www.treehugger.com/renewable-energy/striking-chart-showing-solar-power-will-take-over-world.html

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.09. 14:40:41

@Dorottya Veres: "A németek kifosztják a lakosságot"

HÜLYE PICSA. A magyarok örömmel hagynák magukat így "kifosztani" német fizetésekkel. :))

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.09. 14:46:08

@Dorottya Veres: "a nehéz altesti munkában nyögő édesanyáddal társalogj ebben a hangnemben. "

Csak próbálok lemenni a szintedre. Nem künnyű, azt mondhatom.

GyMasa 2017.06.09. 14:51:07

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
...Egy egy méter magas, egy kilométer hosszú földsánc megépítése egy bulldózernek talán egy hét. Gombokért megvan...
Hat, szerintem te meg soha nem lattal annyi penzt egyben, amenyi az a "gomb"...

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.09. 14:52:49

@Dorottya Veres: "Ez a fejlődés? Ez csak kapacitás bővülés... :) "

Te meg jössz a 250 (hazugság) atomerőművel. Az milyen fejlődás már?

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.09. 14:54:21

@GyMasa: Nyugi, láttam. (Nem mintha büszkeség tárgya lenne a készpénz látványa, csak kérdezted.)

Az üzem éves büdzséjéhez képesrt kerül gombokba.

GyMasa 2017.06.09. 14:56:17

@DOROTTYA VERES EGY HÜLYE PICSA:
...Az üzem éves büdzséjéhez képesrt kerül gombokba...
Azt mar jol latom, hogy a masok zsebeben turkalas, meg a mas farkaval a csalan csepelese, az nagyon megy.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.09. 14:57:00

@Dorottya Veres: "Fogalmad nincs, ez mit jelent, de nem baj, nyomtass napelemeket, aztán vágd el az óladba vezető villanyvezetéket. "

Mesélj, hadd legyen fogalmam.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.09. 14:57:33

@GyMasa: "a masok zsebeben turkalas"

Mire gondolsz?

GyMasa 2017.06.09. 15:05:00

@DOROTTYA VERES EGY HÜLYE PICSA:
...Mire gondolsz?...
Erre:
"2017.06.09. 14:54:21
@GyMasa: Nyugi, láttam. (Nem mintha büszkeség tárgya lenne a készpénz látványa, csak kérdezted.)

Az üzem éves büdzséjéhez képesrt kerül gombokba."
Tudtommal a MAL nem a tied, de ha igen, akkor bocs!
Ha nem a tied, akkor ha a hatalyos rendelkezesek azt nem teszik otelezove, akkor kizarolag a tulajdonoson mulik, hogy tesz-e valamit ezen felul.
Ugyanugy, mint ahogy a tulajdonosok felelossege is, ha egy ilyen botrany miatt mondjuk tonkremennek.
Amennyiben te nem vagy tulajdonos, akkor szepen befoghatod.
Ha tulajdonos vagy, akkor a te felelosseged is, ami tortent.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.09. 15:11:39

@GyMasa: "Erre:"

Az nem zsebben turkálás, publikus az éves beszámolójuk.

Inkább te turkáltál az én zsebemben, hogy mennyi pénzt láttam egyben. Azért panaszkodni, nekem, amit pont te követtél el, egy kicsit szürrealisztikus. Bár amennyi hazugságot itt toltok, szinte elveszik.

"nem teszik otelezove, akkor kizarolag a tulajdonoson mulik, hogy tesz-e valamit ezen felul."

Erre mondtam, hogy remélem van olyan mérnök, aki az emberekre is gondol, nem csak a segge védelmére.

Nem akarlak lefasiztázni, de a náci németországban volt divat arra hivatkozni, hogy "parancsra tettem", de ezt Nürnbergben nem vették be.

GyMasa 2017.06.09. 15:21:47

@CICUKA, MENJ ORVOSHOZ!:
...Inkább te turkáltál az én zsebemben, hogy mennyi pénzt láttam egyben. ..
Ja, most mar te is kezded a szavak ujradefinialasat?
Hat, az, hogy eldontod mas helyett, hogy a sajat penzevel mit csinaljon, az boven kimeriti a "masok zsebeben turkalas"-t.
..Azért panaszkodni, nekem, amit pont te követtél el, egy kicsit szürrealisztikus. Bár amennyi hazugságot itt toltok, szinte elveszik...
En csak kozoltem a velemenyemet.
Neked meg jogod leszarni azt. Ehelyett te bedurcaztal.
A te dolgod.
...Erre mondtam, hogy remélem van olyan mérnök, aki az emberekre is gondol, nem csak a segge védelmére....
Azt ugye tuddod, hogy a "mernok" csak akkor van dontesi helyzetben ilyen esetekben, ha o a tulajdonos.
Amugy ez az egesz amokfutas, mait itt rendezel, az ami teljes mertekben figyelmen kivul hagyja az "embereket".

...Nem akarlak lefasiztázni, de..
Azert megteszed!
Gratulalok!
Amugy egyaltalan van fogalmad rola, hogy mit jelentenek a szavak, amiket leirsz?
Amugy, a szo, amit irni akartal, az a NACI volt, de nem baj.
...a náci németországban volt divat arra hivatkozni, hogy "parancsra tettem", de ezt Nürnbergben nem vették be...
Nem vagyok szakerto sem a naci nemetorszagban, sem a Nürnbergi targyalasokban, szoval ehhez nincs mit hozzatennem.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.09. 15:30:49

@GyMasa: "En csak kozoltem a velemenyemet."

Semmi baj, mind ezt csináljuk, ezért van itt ez a blog.

Szerintem meg hülye vélemény, magaddal szemben kéne inkább mondanod.

"...Erre mondtam, hogy remélem van olyan mérnök, aki az emberekre is gondol, nem csak a segge védelmére....
Azt ugye tuddod, hogy a "mernok" csak akkor van dontesi helyzetben ilyen esetekben, ha o a tulajdonos."

Ezt vitatom.

"figyelmen kivul hagyja az "embereket"."

Mire gondolsz?

"Amugy, a szo, amit irni akartal, az a NACI volt"

Nézz utána ezeknek a szavaknak a használatára. Köznyelvben egész rendesen keverni szoktuk. Pontosan tisztában vagyok az eredeti jelentésükkel, és a napi használatukkal. Nem szeretem a szóismétlést.

Nem, nyelvész se vagyok, mielőtt ezzel is megvádolsz, csak az egységsugarú trolloktól eltérően tudom használni az anyanyelvemet.

2017.06.09. 15:44:07

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: " A magyarok örömmel hagynák magukat így "kifosztani" német fizetésekkel. "

Barom... továbbrasemérted. A németkormánytorzítottpiaci viszonyok mentén tolja áta pénzt magáncégek zsebébe. Ott volt az is, hogy nagyságrendileh mennyi is ez a pénz. Orbánék megyei negyedosztály ezekhez képest. Az energia árának minimális köze van egy adott ország béreihez... ha már piacozunk..

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.09. 15:48:11

@Dorottya Veres: "tolja áta pénzt magáncégek zsebébe."

Ez egyszerűen nem igaz.

A magyar kormány tolja át a közpénzt a Pénztáros Lőrinc zsebébe, ez igaz.

A németeknél, araboknál tender van, és a legrátermettebb kapja a beruházást.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.09. 15:49:26

@Dorottya Veres: "Az energia árának minimális köze van egy adott ország béreihez."

Amennyiben a végfelhasználói árra gondolsz, ezt mire alapozod?

2017.06.09. 15:52:35

@DOROTTYA VERES EGY HÜLYE PICSA: "Te meg jössz a 250 (hazugság) atomerőművel. Az milyen fejlődás már?"

Á...az előbb még a 70 is hazugság volt... egyébként arra utaltam, hogy az atomenergiának nem áldozott le, te kattogtál, hogy a Westinghouse csődbe ment, már nem divat a fisszió. Te meg arról nyekerekgsz, hogy a mgújulók fejlődnek. Ja... ez kb. olyan,mintha azt momndanád, a kínai papucs piac fejlődik. Sokat el lehet adni, mert darabonként nem akkora pénz, plusz meg lehet támogatni egy kis garantáltprofittal, feltornázott KÁTos árakkal... a hülyéknek is megéri, csak kicsivel fizet többet a pógár a villanyért, de legalább büszke, hogy zöld. (Nem,mert fekete és széndioxidban gazdag, de oda se neki, utánunk a vízözön.. majd 20 év mulva esetleg a heti tornádó eltörli az útjában álló PV/WP farmokat, de halleluja! Építünk újat. Amíg a kormányok a forgalmi adókból élnek, szarnak magasról a fenntartható fejlődésre és a jövőre.Pörögjön a biznisz,építünk minden héten egy szélkereket.

2017.06.09. 15:55:50

@DOROTTYA VERES EGY HÜLYE PICSA: "A németeknél, araboknál tender van, és a legrátermettebb kapja a beruházást."
DE garantálja a befektetés rövid megtérülését...idióta... nulla banki betéti kamatok melett ez sem rossz dolog. A japánoknál harminc évre számolnak nagyobb beruházások megtérülésével, a németek vakuljak meg, ha nem hozzák ezt 15 év alá. Csak legyen, aki magas áron megveszi a villanyukat. (már amikor van...)

2017.06.09. 15:57:22

@DOROTTYA VERES EGY HÜLYE PICSA: "Amennyiben a végfelhasználói árra gondolsz, ezt mire alapozod?"

A hálózatüzemeltetés költségeire van némi hatása... gondolom.

GyMasa 2017.06.09. 15:59:46

@CICUKA MENJ ORVOSHOZ!:
...Semmi baj, mind ezt csináljuk, ezért van itt ez a blog....
Az lehet, de en nem fuzok mindegyikhez hozza valmai sertest.
Eleg uncsi mar ez...
...Szerintem meg hülye vélemény, magaddal szemben kéne inkább mondanod....
Hat, ez a szolasszbadsag. Ha nem tetszik nem kell reagalni ra.
..."...Erre mondtam, hogy remélem van olyan mérnök, aki az emberekre is gondol, nem csak a segge védelmére....
Azt ugye tuddod, hogy a "mernok" csak akkor van dontesi helyzetben ilyen esetekben, ha o a tulajdonos."...
Ezt vitatom...
Vitathatod, de amig egy ember valakinek a beosztottja, addig az allasaval jatszik, amennyiben ellentmond a munkaadojanak.
Raadasul, amig a munkaado semmilyen torvenytelen dolgot nem tesz, addig csak siman picsogas ideologiai alapon beleszolni a munkaado dolgaba, es szinte egyenesagi kovetkezmeny a kirugas.
Mondjuk, ha neked ez azertekrended, akkor javaslom, hogy valamilyen alacsony felelosseggel jaro munkakort toltsel be inkabb, mondjuk McDonald's pultos, vagy ilyenek.
...Mire gondolsz?...
Hat, arra, hogy "figyelmen kivul hagyja az "embereket".
Nem veszi oket figyelembe.
Ragozzam meg?
...Nézz utána ezeknek a szavaknak a használatára....
Inkabb te nezz utana. Todod, rovar meg bogar.
A naci az fasiszta, de nem minden fasiszta naci.
...Köznyelvben egész rendesen keverni szoktuk...
Akkor aranyos a rohadt kettos merced, mert neked szabad, nekem meg nem?
..Pontosan tisztában vagyok az eredeti jelentésükkel,..
Nem, azzal nem vagy tisztaban!
...és a napi használatukkal...
Azzal sem, mert akkor nem hasznaltad volna ebben az ertelemben.
...Nem szeretem a szóismétlést....
AZt ertem, de akkor sem volt helyes, ,amit irtal.
...Nem, nyelvész se vagyok...
Akkor miert csinalsz ugy?
..mielőtt ezzel is megvádolsz...
Dehogyis, amivel meg akartalak "vadolni", az az, hogy segg vagy.
...csak az egységsugarú trolloktól eltérően tudom használni az anyanyelvemet....
Bocsi, hogy mi nem beszelunk "ujbeszelul"

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.09. 16:00:27

@Dorottya Veres: "az atomenergiának nem áldozott le"

Bár minden erre mutat.

"a megújulók fejlődnek."

Mint a mellékelt ábra mutatrja.

Te magad is elhiszed a becsípődéseidet, vagy trenírozol rá? Azon gondolkodom, hogy ugyanilyen vehemenciával bizonygatnád-e minden bizonyíték ellenére, hogy a fekete fehér, és a fehér fekete.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.09. 16:02:27

@Dorottya Veres: "A hálózatüzemeltetés költségeire"

Nem.

Nem végeztem külön kutatást, de határozottan úgy láttam, hogy az áram árának, és a fizetések nagyságának erős a korrelációja.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.09. 16:03:35

@Dorottya Veres: "garantálja a befektetés rövid megtérülését...idióta.."

Milyen idióta garantálja a befektetés rövid megtérülését?

GyMasa 2017.06.09. 16:05:58

@DOROTTYA VERES EGY HÜLYE PICSA:
...Ez egyszerűen nem igaz.

A magyar kormány tolja át a közpénzt a Pénztáros Lőrinc zsebébe, ez igaz.....
Ez kesz!
Ennyire nem lehetsz B+ szuklatokoru!
A Nemeteknel EVENTE elkoltenek 3-4 komplett PAKS2-nyi penzt az idojarasfuggok tamogatasara, teljesen nyilt, piactorzitassal.
Vagy, akkor itt is jon a kettosmerce, hogy a Nemet piactorzitas az jo piactorzitas, de amagyar az meg fujj-fujj?
...A németeknél, araboknál tender van, és a legrátermettebb kapja a beruházást...
Semmi kulonbseget nem latok a Magyar es a Nemet rendszer kozott, hacsak nem vesszuk a nagysagrendbeli kulonbseget annak
(HUN~parszaz Milliard HUF/ev vs GER~3000 Milliard EUR)

2017.06.09. 16:10:03

@GyMasa: Közben rájöttem ám!

A németeknek nem azért kell sok szélkerék, mert termel egy kis energiát... lóf@szt. Azokkal fújják szét a német szénerőművek szmogját telente.

2017.06.09. 16:13:14

@DOROTTYA VERES EGY HÜLYE PICSA: "Milyen idióta garantálja a befektetés rövid megtérülését?"

Mint pl. te, a magas , agyontámogatott átváteli árakkal :) A német kormány, kippajtás..sok-sok-nagyon sok-elképzelhetetlenül sok milliárdnyi eurót ölnek bele. Közben füstöl mindenük. Ekkora intézményesített lopást a világ nem látott.

GyMasa 2017.06.09. 16:15:45

@Dorottya Veres:
..Ekkora intézményesített lopást a világ nem látott...
Dehogynem, "afidesz".
Igaz, hogy a velejeig korrupt Fidesz 30 ev alatt lop el annyit, mint a Nemetek 1 ev alatt.
Ja, tudom, ok gazdagok, es megtehetik...

2017.06.09. 16:17:39

@DOROTTYA VERES EGY HÜLYE PICSA: "Nem végeztem külön kutatást, de határozottan úgy láttam, hogy az áram árának, és a fizetések nagyságának erős a korrelációja."

Akkor végezz kutatásokat...
"Vásárlóerő paritáson számolva azonban a lakossági földgáz ára Luxembourg, London és Brüsszel után a negyedik legolcsóbb, míg az áram ára a középmezőnyben van, tíz európai fővárosban drágább, 18-ban olcsóbb, mint Budapesten. Ebben a rangsorban például Bukarestben, Szófiában, Prágában és Varsóban is drágább a háztartási villamos energia, mint a magyar fővárosban, de a többi között Stockholmban, Brüsszelben, Amszterdamban, Londonban, Párizsban, Rómában és Dublinban is olcsóbb, mint.."

24.hu/fn/penzugy/2016/05/27/a-fizetesunkhoz-kepest-egyaltalan-nem-nalunk-a-legolcsobb-a-gaz-es-az-aram-europaban/

GyMasa 2017.06.09. 16:20:47

@Dorottya Veres:
Azt, ugye tudod, hogy teljesen felesleges volt ezzel tornod magadat?

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.09. 16:23:49

@GyMasa: "A Nemeteknel EVENTE elkoltenek 3-4 komplett PAKS2-nyi penzt az idojarasfuggok tamogatasara, teljesen nyilt, piactorzitassal."

Igen. Ők ennyit tudnak és hajlandók invesztálni az unokáik jövőjébe. Se leszólni, se lesajnálni nem kell őket.

Bencze Imre 2017.06.09. 16:26:09

@Dorottya Veres: Dorottya, kötve hiszem, hogy ezzel a lefizetett agyhalott bértollnokkal érdemes szóba állni.

1) esze nincs,
2) érvei nincsenek
3) HAZUDIK, MINT A VÍZFOLYÁS (állítólag járt fukusimában, de képtelen megmondani, hogy fukusima melyik prefektusban van, melyik a legközelebbi reptér, pályaudvar (nyilván teleportálták :) ), nem tudja a szálloda nevét, ahol csicsikált,
4)igaz van egy kangyíkdátudi címe, amit smííítpalikával eccere vehetett át.
5) vastag rinocérosz bőr van a pofáján,
6) ez a szerencsétlen barom csak azért hiszi azt, hogy ő valaki, mert vannak akik válaszolnak a hüjjeségeire - nem szabad megadni neki ezt az örömöt :) :)

2017.06.09. 16:30:58

@DOROTTYA VERES EGY HÜLYE PICSA: "Igen. Ők ennyit tudnak és hajlandók invesztálni az unokáik jövőjébe. Se leszólni, se lesajnálni nem kell őket."

Ja... az energetikai nagyvállalatok részvényeseinek leszármazottaira és a jelelegi politikacsinálók utódaira gondolsz, minden bizonnyal. Mert ha sokáig ilyen tempóban füstölnek, nem az atomhulladékot fogja széthordani a szél, hanem az Észak-Német sivatagban a fritzek csontjait...

GyMasa 2017.06.09. 16:31:41

@CICUKA, MENJ ORVOSHOZ!:
...Igen. Ők ennyit tudnak és hajlandók invesztálni az unokáik jövőjébe. Se leszólni, se lesajnálni nem kell őket...
Ertem, tehat tenyleg a kettos mercerol van szo!
Szanalmas vagy.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.09. 16:33:18

@Bencze Imre: "képtelen megmondani, hogy fukusima melyik prefektusban van, melyik a legközelebbi reptér, pályaudvar (nyilván teleportálták :) ), nem tudja a szálloda nevét, ahol csicsikált,"

Azt könnyedén kigugliznám, hogy melyik megyében van. Azt tudom, hogy sinkanzennel mentem. Nagyon rég volt.

GyMasa 2017.06.09. 16:33:30

@Bencze Imre:
...nyilván teleportálták...
Nem, azok a gyogyszerek, amiket az ilyenfele elmeallapotra irnak fel, csunyan ki tudjak utni az embert.
Tudod, a jellegzetes ket az elmegyoygintezetben, ulnek, mint a novenyek, es csak nyaladzanak...

GyMasa 2017.06.09. 16:35:47

@DOROTTYA VERES EGY HÜLYE PICSA:
...Azt könnyedén kigugliznám, hogy melyik megyében van....
De nem teszed meg. Remek!
Ja, azt irtam, mar, hogy azok az eros gyogyszerek az emlekezetre is rossz hatassal vannak?
...Azt tudom, hogy sinkanzennel mentem. Nagyon rég volt...
MINDENHOVA Sinkanzennel megy Japanban az ember...
2011 nem volt azert ANNYIRA regen...

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.09. 16:36:44

@Dorottya Veres: "a magas , agyontámogatott átváteli árakkal "

Tender. Érted? Tender. Nem olyan, mint a magyar, hogy a nyertes neve mé-vel kell kezdődjön, és szaros legyen a vége, hanem igazi tender, a legolcsóbb ajánlatot tevő győz.

GyMasa 2017.06.09. 16:41:29

@DOROTTYA VERES EGY HÜLYE PICSA:
... hanem igazi tender, a legolcsóbb ajánlatot tevő győz...
Es, te ezt Onnan, Magyarorszagrol tokeletesen tisztan atlatod, ugye?
Egyebkent meg eleg nagy kar, hogy akkor is egy piactorzito rendszer van Nemetorszagban, ami csak azt a celjat nem eri el, ami az eredeti celja volt, de nem baj!

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.09. 16:41:43

@GyMasa: "MINDENHOVA Sinkanzennel megy Japanban az ember..."

Akkor most szólok, hogy autóutak is vannak. Sőt, gyártanak is autót. Igaz, hogy mindig a rossz oldalon közlekednek. Csoda, hogy össze nem ütköznek folyton. :))

"2011 nem volt azert ANNYIRA regen... "

Má miafaszé mentem volna oda 2011-ben?

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.09. 16:43:10

@GyMasa: "Magyarorszagrol tokeletesen tisztan atlatod, ugye?"

Aha. Nagyon jól ismerem a magyar és német mentalitást is. Meséljek történeteket?

GyMasa 2017.06.09. 16:44:14

@DOROTTYA VERES EGY HÜLYE PICSA:
...Akkor most szólok, hogy autóutak is vannak. Sőt, gyártanak is autót. Igaz, hogy mindig a rossz oldalon közlekednek. Csoda, hogy össze nem ütköznek folyton. :))...
Ertem, tehat tudsz japanul, es levizsgaztal ott is autovezetesbol?
Remek!
...Má miafaszé mentem volna oda 2011-ben?..
Hat, akkor volt a szokoar, meg az atombaleset...

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.09. 16:45:32

@GyMasa: "csak azt a celjat nem eri el, ami az eredeti celja volt"

Az újraegyesítés óta folyamatosan, határozottan csökken a széndioxid kibocsátás. Nem szigorúan monoton, de a tendencia töretlen.

GyMasa 2017.06.09. 16:47:09

@DOROTTYA VERES EGY HÜLYE PICSA:
...Aha. Nagyon jól ismerem a magyar és német mentalitást is. ...
Japant is, meg Nemetorszagot, is meg Magyarorszagot is!
Hihetetlen!
Meselj meg, melyik orszagokkal kapcsolatban vagy meg 100%-osan kepben?
Ja, az USA-bol is kivalo vagy!
...Meséljek történeteket?...
Isten ments. Igy is olyan jol szorakozunk!
Meg a vegen agyverzest kap itt valaki jokedveben!

2017.06.09. 16:48:09

@DOROTTYA VERES EGY HÜLYE PICSA: Értem... a legolcsóbb ajánlatot tevőmire tesz ajánlatot? Hogy odadjaa piaci ár háromszorosáért a villanyát? Mert akkor mire megy egy évente két-három jófajta atomerőmű ára támogatásba, ha egymás alá licitálnak az irgalmas szamaritánusok?

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.09. 16:48:41

@GyMasa: Nem kellett vizsgázni. Feltettek pár fura kérdést, és megkaptam a magyar alapján.

Csak angolul tudok, egy másik ország nyelvét se tanultam meg. Büszke persze nem vagyok rá. Mondjuk annyira sose voltam rászorítva, minden egyetemen beszélnek angolul.

GyMasa 2017.06.09. 16:50:21

@DOROTTYA VERES EGY HÜLYE PICSA:
...Az újraegyesítés óta folyamatosan, határozottan csökken a széndioxid kibocsátás. Nem szigorúan monoton, de a tendencia töretlen....
De en nem ezt irtam...
A 2020-as CO2 celt kurvara nem fogja elerni.
Raadasul tavaly nem is csokkent, hanem nott.
www.cleanenergywire.org/news/german-carbon-emissions-rise-2016-despite-coal-use-drop

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.09. 16:51:39

@Dorottya Veres: "Hogy odadjaa piaci ár háromszorosáért a villanyát?"

MOST és NÉMETORSZÁGBAN gyanúm szerint a piaci ár fölött. Persze csak az első 10 évben.

De ez gyorsan csökken, holnap már piaci áron. Az arabok már most is csak 21 Euróért kell átvegyék a tendergyőztestől.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.09. 16:53:22

@GyMasa: "A 2020-as CO2 celt kurvara nem fogja elerni."

Akkor pár ével később érik el. Nagykaland.

"tavaly nem is csokkent"

Igen, a tendenciát kell nézni.

2017.06.09. 16:56:20

@DOROTTYA VERES EGY HÜLYE PICSA: "Az újraegyesítés óta folyamatosan, határozottan csökken a széndioxid kibocsátás. Nem szigorúan monoton, de a tendencia töretlen."

Na, végre, valamiúj!
euanmearns.com/co2-emissions-reduction-renewables-and-recession/

Bencze Imre 2017.06.09. 16:56:21

hm, egy idióta agyhalott hüje majom képes azt hazudni (hogy a pofájháról miért nem ég le a bőr, nem értem), hogy
"Az újraegyesítés óta folyamatosan, határozottan csökken a széndioxid kibocsátás. Nem szigorúan monoton, de a tendencia töretlen "

sajnos a tények (bár ezek nem szokták megzavarni bódult elméjét) makacs dolgok :) :) a zőőőd politika bevezetése óta németország 6 (HAT) helyet ugrott előre európában CO2 kibocsátás tekintetében, jelenleg büszkén tanyázik a 2. (ezüstérmes) helyen, nem sokkal lemaradva lengyelország után. hááát, igen, a szélkerekeknek is megvannak a hátrányaik..... :) :)

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.09. 16:58:01

@GyMasa: "Má miafaszé mentem volna oda 2011-ben?..
Hat, akkor volt a szokoar, meg az atombaleset... "

Keversz engem a Csendes-óceánnal. :))

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.09. 16:59:33

@Bencze Imre: "sajnos a tények"

A kommented fölött, Dorottya kommentjében van a link a tényekre. Kattingass.

GyMasa 2017.06.09. 17:05:00

@DOROTTYA VERES EGY HÜLYE PICSA:
...Akkor pár ével később érik el. Nagykaland...
ceenews.info/en/germanys-co2-emissions-between-ambition-and-reality/
Ez lenyegeben stagnal. Igy az jopar ev lesz...
Azert annyira bajos, hogy mennyire nagyvonalu vagy MASOKKAL.
Megint az a franya kettos merce...
...Igen, a tendenciát kell nézni....
TEnyleg?
Melyiket?
Ha a 2016-2016-ot nezzuk akkor emelkedett.
Ha a 1990-2016-ot, akkor 2000-ig csokkent 15%-ot, es azota lenyegeben stagnal (16 ev alatt kb 11%).
Az kevesebb, mint 1% evente.
Igy az eloiranyzott 40% Igen sokara lesz csak meg.

2017.06.09. 17:08:09

@DOROTTYA VERES EGY HÜLYE PICSA: a németek a brutális megújulózásukkal sem tudják csökkenteni a CO2 emissziójukat... sőt, ugye megint elkezdett nőni. Akkor mi a faszról vartyogsz? Hasonlítsd már össze a hasonló struktúrájú és hasonló dinamikájú franciákéval... egyedül az atom képes olyan alacsony szinten tartani az egy főre eső kibocsátást. Ha minden másban hasonló paraméterek vannak (hőszigetelés) akkor a villamosenergetika lesz a különbségért felelős.

GyMasa 2017.06.09. 17:09:52

@Dorottya Veres:
...Na, végre, valamiúj! ..
Es, milyen erdekes, Magyarorszag az agyatlan idojarasfuggo telepites nelkul is a dobogon vegzett...
Nyilvan valamit szarul csinalunk...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.09. 17:19:30

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"A nyomtatott napelem harmincszor olcsóbb."

Hol is vehetem meg a mostani napelem-ár harmincadáért? Egyáltalán hol is vehetem meg akármennyiért?

Ugye ismered a viccet, amikor a vevő a Kohn bácsinál panaszkodik, hogy a rézfaszú bagoly a Grünnél olcsóbb.

Kohn bácsi: Akkor miért nem a Grünnél veszi meg?

Vevő: Mert a Grünnél nincs.

Kohn bácsi: Ja, amikor nincs, akkor nálam is olcsóbb.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.09. 17:24:47

@Dorottya Veres: "Hasonlítsd már össze a hasonló struktúrájú és hasonló dinamikájú franciákéval."

Almát akarsz összehasonlítani körtével. A franciáknál nagy hagyomány az atomenergia és visszaszorulóban van. A németeknél erősen fejlődik a megújuló. 2037-ről beszélünk.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.09. 17:26:02

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Hol is vehetem meg"

Ez egy friss fejlesztés. Évek telnek el, amíg boltba kerül.

Bencze Imre 2017.06.09. 17:26:47

egy itt kommentelgető agyhalott idióta barom, hazug állításainak alátámasztására egy olyan (mellesleg köztudottan ultrasötétzőőőd bagázs által fenntartott) linket adott be, amely szerint 2013-ban a magyar áramfogyasztás 10% alatti részét állították elő atomerőműben, míg a gáz- és olaj alapú termelés részaránya meghaladta az az 50%-t!!! (importról persze szó sem esik :) :) )

nos, aki ezek után ezt a hazug barmot, kinek profilképe cica, ám valójában a csótány és a patkány keveréke, az vessen magára...

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.09. 17:28:21

@GyMasa: "Magyarorszag az agyatlan idojarasfuggo telepites nelkul is a dobogon vegzett..."

:))

Egy harminc éves atomerőművel, és mégegyszer annyi importtal. Jaj, gyermekem...

Nah, majd akkor büszkélkedjél, ha a Paks1 kölcsönt visszafizettük.

Bencze Imre 2017.06.09. 17:42:35

hogy a büdős kurva életbe képes valaki olyan POFÁTLAN módón haztudni, mint ez a cica profilképű csótány????

paks1 hitelének utolsó részlete 1998-ban LETT KIFIZETVE!!!

EZ A BAROM CSAK ÉS AKKOR LEHETNE BÜSZKE MAGÁRA, HA EGYETLEN ECCER AZ ÉLETBEN KÉPES LENNE NEM HAZUDNI!!!

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.09. 17:43:38

@Bencze Imre: "paks1 hitelének utolsó részlete 1998-ban LETT KIFIZETVE!!! "

:))

K ö l c s ö n b ő l .

Bencze Imre 2017.06.09. 17:45:48

UGAT, UGAT, ÉS CSAK UGAT (AMI EGY CSÓTÁNYTZÓL MEGLEPŐ :) :) ) AZ A 30 ÉVES ATOMERŐMŰ MA A MAGYAR ÁRAMTERMELÉS 44%-T ADJA.

ÉS, HOGY TÉNYLEG EZZEL A BAROMMAL KÉNE FELETETNI AZT A SOK SZART, AMI AZ OCSMÁNY POFÁJÁN KIDŐL, ARRA AZ A LEGJOBB BIZONYÍTÉK, HOGY 30% FEELETTI ÁRAMIMPORT MELLETT (PERSZE, HOZZÁÉRTÉS, TUDÁS NÉLKÜL) FOLYAMATOSAN VONYÍT EGY ÚJABB ENERGIATERMELŐ LÉTESÍTMÉNY MEGÉPÍTÉSE ELLEN!!!

JOBB HELYEKEN AZ ILYENEKET SIMÁN HAZAÁRULÓNAK NEVEZIK...

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.09. 17:46:34

@Bencze Imre: Figyusz, vegyél be valamit magas vérnyomás ellen, mert itt fogsz nekünk elpusztulni. Mondjuk csak a trollok sajnálnának, de azt nem szeretném, ha bármi közöm lenne hozzá.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.09. 17:48:33

@Dorottya Veres egy hülye picsa:

"Ez egy friss fejlesztés. Évek telnek el, amíg boltba kerül."

Vagy nem kerül. Hasonlóan a szinte heti rendszerességgel beharangozott akkumulátorcsodákhoz, amelyek szintén valahogy soha nem jelennek meg az üzletekben.

Amúgy meg mennyi is a csodanapelemed hatásfoka? Arról valahogy nem szólt a hír, biztos csak véletlenül.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.09. 17:50:40

@Bencze Imre: Hazaárulónak a csúti geci gazdátad nevezik, aki eladja az országot a ruszkiknak.

Az áraminport pedig azért olyan magas, mert jelenleg az európai piacon az áram o l c s ó .

Pazarló veszteséges erőművet építeni idő előtt akkor, amikor a konkurrens megújulók forradalma van, köznyelvben nevezhetjük ezt akár hazaárulásnak is.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.09. 17:52:52

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Vagy nem kerül."

Ezzel nem lehet vitatkozni. Mindenesetre jól mutatja a megújulók szélsebes fejlődését. Hónapról-hónapra újdonsággal rukkolnak ki, nem kéne pont most évekkel előre hozni az atomerőmű építést.

2017.06.09. 18:01:45

@Dorottya Veres egy hülye picsa: "Almát akarsz összehasonlítani körtével. A franciáknál nagy hagyomány az atomenergia és visszaszorulóban van. A németeknél erősen fejlődik a megújuló. 2037-ről beszélünk."

A németek 7szer annyi CO2-t emittálnak egy egységnyi villenergia előállításához, ez azóta még növekedett is, amióta az atom rovására megemelték a megújulók részesedáését. Mi a bánatos faszról hadoválsz? Most mi van a trendekkel? 2037-re mi lesz? akkor már kilenszer annyi lesz a kibocsátásuk /GW?
A fejlődés akkro lenne igaz, ha CSÖKKENNE a CO2 kibocsátás egységnyi villanyáramra.
Csökkent?
Nem!
Növekedett?
Igen!
Tehát?
.
.
.
FEJLŐDIK!
8-(

GyMasa 2017.06.09. 18:04:31

@Dorottya Veres egy hülye picsa:
..."Hol is vehetem meg"

Ez egy friss fejlesztés. Évek telnek el, amíg boltba kerül...
Akkor majd térjünk vissza "évek múlva" a dolgra.
Addig marad a drága napelem.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.09. 18:05:26

@GyMasa: "Akkor majd térjünk vissza "évek múlva" a dolgra."

Igen, 2037-ről beszélünk.

GyMasa 2017.06.09. 18:07:25

@Dorottya Veres egy hülye picsa:
...Egy harminc éves atomerőművel, és mégegyszer annyi importtal. Jaj, gyermekem...
És, akkor mi van?
A Németeknek 21 milliárd EUR eltapsolása után is csak az utolsó előtti helyre sikerült eljutniuk.
Tudod, kettős mérce!
..Nah, majd akkor büszkélkedjél, ha a Paks1 kölcsönt visszafizettük...
Bámulatra méltó az a kitartás, ahogy megpróbálod teljesen figyelmen kívül hagyni a teljes világot maga körül.
Az a kölcsön már vissza lett fizetve. Mit nem értesz?

GyMasa 2017.06.09. 18:08:37

@Dorottya Veres egy hülye picsa:
...K ö l c s ö n b ő l ....
TÖKMINDEGY!

TEHÁT KI LETT FIZETVE!
Mit nem értesz?

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.09. 18:08:48

@Dorottya Veres: "mi van a trendekkel? 2037-re mi lesz?"

Jóval kevesebb széndioxid kibocsátás. Gondolom a most megszerzett előnyükkel az élvonalba kerülnek addigra. Én nem aggódnék a németekért, erős a gazdaságuk, és jók a kilátásaik. Inkább aggódhatnál Magyarországért, utolsók vagyunk, a legrosszabb kilátásokkal.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.09. 18:09:27

@GyMasa: "...K ö l c s ö n b ő l ....
TÖKMINDEGY!

TEHÁT KI LETT FIZETVE!
Mit nem értesz? "

:))

Bencze Imre 2017.06.09. 18:13:14

VAN ITT EGY ROHADT MOCSKOS HAZUG, LEGFIZETETT BÉRTOLLNOK AKI FOLYAMATOS HAZUGSÁGOKKAL TRAKTÁLJA A NÉPET.
ANYUKÁJA EGY NAGY HIBÁT KÖVETETT EL!!! KB. 9 HÓNAPPAL SZÜLETÉSE ELŐTT NEM NYELTE LE!!

TISZTÁBB (ZŐŐDEBB LENNE A VILÁG)

1998-ban paks1 építési hitele NEM kölcsönből lett kifizetve - HZUDSZ, GECI, CSAK TUDNÁM MIÉRT???

AZ ÁRAMIMPORT NEM AZÉRT MAGAS, MERT OLCSÓ (a jó kurva anyja vót olcsó ennek a csótánynak, így oszt azt sem tudja, hogy ki az apja, abból a napi 15-20 fasziból. kikkel anyuci összefeküdt) HANEM AZÉRT, MERT NINCS ELEGENDŐ TERMELŐKAPACITÁS MAGYARORSZÁGON!!!

AZT, HOGY EZT A PATKÁNYSZERŰ CSÓTÁNYT SIMÁN MEGVETTÉK KILÓRA ANNAK ÉRDEKÉBEN, HOGY ELŐSEGÍTSE A MINÉL NAGYOBB IMPORTOT, VALAMELY (NÉMET) ÁRAMKERESKEDŐ CÉG ÉRDEKÉBEN, AZ EGYÉRTELMŰ!!!

A CSÚTI GECI MAX. AZ OLYAN PATKÁNYOKNAK LEHET A GAZDIJA, AKIK HASÍTANAK RÁ - AZ EGYIK GECI, A MÁSIK SPERMIUM...

JA, HOHY LEGYEN MIT ÜBERELNIE ENNEK AZ AGYHALOTT PATKÁNYNAK IS:

BRIT TUDÓSOK TÖBB ÉVTIZEDES MUNKÁVAL BEBIZONYÍTOTTÁK, HOGY AZ ŰRHAJÓK ESETÉBEN ELENYÉSZŐ ARÁNYBAN HASZNÁLNAK FA-, ILLETVE SZÉNTÜZELÉSŰ HAJTÓMŰVEKET...

EZ A SZINTJE ENNEK A PATKÁNYNAK, DE TUTI FOG GÚÚGLIZNI VALAMILYEN CÁFOLATOT...

GyMasa 2017.06.09. 18:13:40

@Dorottya Veres egy hülye picsa:
...Ezzel nem lehet vitatkozni....
Nocsak, van dolog, amben MÁSNAK is igaza lehet?
...Mindenesetre jól mutatja a megújulók szélsebes fejlődését....
Ember! Az nem "fejlődés", hogy bekamuzok időnként valami "zöld" terméket, aztán szépen csöndben nem lesz belőle semmi sem...
..Hónapról-hónapra újdonsággal rukkolnak ki...
Igen, és, ha mondjuk valamelyikből esetleg termék lenne, akkor MAJD figyelembe is lehet venni.
Addig azonban csak ugyanolyan üres igéret.
..nem kéne pont most évekkel előre hozni az atomerőmű építést...
Ki hozott leőre, és milyen atomerőmű építést?
2009 óta van energiastratégia. Abban már benne volt az erőmű.
2032-re bezár az utolsó blokk is, az 15 év múlva lesz.
Szerinted mi van elsietve?

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.09. 18:14:05

@GyMasa: "A Németeknek 21 milliárd EUR eltapsolása után"

Jó sok megújulójuk van, jó sok tapasztalatuk, és még jó sokat kell telepíteniük, és még több tapasztalatot szerezniük. Az úttörőknek mindig nehezebb. Kezetcsókolhatsz nekik, hogy helyetted törik az utat.

"Az a kölcsön már vissza lett fizetve."

Ja, te ezt kpomolyan mondtad?

Mondom, hogy nem lett visszafizetve a kölcsön, mert a visszafizetéshez még nagyobb kölcsönt vettünk fel.

- Főnök, itt ez a földkupac, mit csináljuk vele?
- Ássatok egy gödröt, és hányjátok bele!

GyMasa 2017.06.09. 18:15:07

@Dorottya Veres egy hülye picsa:
...Igen, 2037-ről beszélünk...
Amikor már 5 éve nem lesz működő atomerőmű Magyarországon.
Tényleg menj el orvoshoz, mert nagy szükséged lenne rá.

GyMasa 2017.06.09. 18:16:34

@Dorottya Veres egy hülye picsa:
... :)) ...
Ugyan, magyarázd már el, hogy mi annyira vicces?

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.09. 18:21:16

@GyMasa: "van dolog, amben MÁSNAK is igaza lehet?"

Bármiben igazad lehet, ha az nem egy ordas nagy hazugság.

Sokszor mondtam, hogy én még atomellenes se vagyok. Hülyeség-, pazarlás- és tolvajlásellenes vagyok. Bármikor meggyőzhetsz, hogy egy atomerőmű építés a legjobb megoldás.

"MAJD figyelembe is lehet venni."

Prognosztikáról hallottál-e már?

"Ki hozott előre, és milyen atomerőmű építést?"

Paks1 2037-ben áll le, ha nem hosszabbítják meg újabb 10-20 évvel.

Azt mondják egy atomerőmű felépítése 10 év.

Akkor most pont 10 évünk van arra, hogy az ezalatt megfigyelt fejlődést figyelembe véve építtessünk-e atomerőművet, milyet és kivel.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.09. 18:22:32

@GyMasa: "mi annyira vicces? "

Azt hittem, a félbolond Bence gyereket figuráztad ki.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.09. 18:24:02

@GyMasa: "...Igen, 2037-ről beszélünk...
Amikor már 5 éve nem lesz működő atomerőmű Magyarországon.
Tényleg menj el orvoshoz, mert nagy szükséged lenne rá. "

Ha bebizonyítom, hogy az első mondatod tévedés, bocsánatot kérsz a másodikért?

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.09. 18:27:13

@Bencze Imre: "VAN ITT EGY ROHADT MOCSKOS HAZUG, LEGFIZETETT BÉRTOLLNOK AKI FOLYAMATOS HAZUGSÁGOKKAL TRAKTÁLJA A NÉPET. "

Eeeeegy??? Vagy fél tucat!

Vagy azt állítod, hogy ez mind a te nicked?

GyMasa 2017.06.09. 18:29:10

@Dorottya Veres egy hülye picsa:
...Jó sok megújulójuk van, jó sok tapasztalatuk, és még jó sokat kell telepíteniük, és még több tapasztalatot szerezniük. Az úttörőknek mindig nehezebb. Kezetcsókolhatsz nekik, hogy helyetted törik az utat....
Vagy egy méretes szopásba szaladnak bele teljes sebességgel.
Ez ma még nem látszik.
Viszont már sejthetnek valamit, mert elkezdtek "rugalmasan elszakadni" az eredeti koncepciól.
Ahogy ugye egymás után kezdenek a szarságaik visszhullani a fejükre.
- Az atomerőművekre kivetett különadó alkotmányellenes, és vissza kell fizetniük majd' 7 milliárd EUR jogtalanu beszedett pénzt
- A csudazöld energiajuk szerencsétlen esetben ugye többet termel, mint amit a hálózat éppen felvesz, így azt eddig "elegánsan" átnyomták a környező országok rendszerére, hogy szopjanak vele azok. Na, ennek szépen vége, és mostantól lehet ezért is évente 1-1,5 MIlliárd EUR kártérítést fizetniük.
- A Német számvevőszék igencsak erős hanemben lehúzta az Energiwende eddig "eredményeit" mint pl. azt, hogy gyakorlatilag Németországnak fogalma sincs róla, hogy mennyit költ erre a dologra, csak tippelések vannak.
- El is kezdődött a kihátrálás.Bármennyire is próbálod "fejlődésnek eladni, ami történt.
- Nem csökken a CO2 kibocsátás, és nem fogják elérni a 2020-as célt.
- De legalább cserébe Európa második legdrágább áramát veheti a Német lakosság.
- A Legdrágább áramot a Dánoknál lehet venni, ahol - MEGLEPETÉS - Európa legtöbb szélerőműve van.
De ez egy hiperszuper, nagyon ígéretes terv!
...Ja, te ezt kpomolyan mondtad?..
Igen, AZ a hitel már vissza lett fizetve.
Vagy mutass papírt róla, hogy bárkinek követelése van felénk Paks-sal kapcsolatban.
...Mondom, hogy nem lett visszafizetve a kölcsön, mert a visszafizetéshez még nagyobb kölcsönt vettünk fel...
De igen, aza kölcsön vissza lett fizetve.
Tudod:
Veszel egy autót hitelre, kifizeted.
Utána veszel egy lakást hitelre. azt még mindig fizeted.
Akkor az autón van hitel?
Nincs.
Pedig ugyanúgy tartozol.

Bencze Imre 2017.06.09. 18:35:55

1992 óta (a törvényi rendelkezéseknek megfelelően) NYILVÁNOS a paksi atomerőmű valamennyi éves üzleti beszámolója (kigúglizható) ha valaki (bárki) ezek alapján nem képes igazolni (bizonyítani), hogy az építkezésre felvett hitelt az atomerőmű (hazug mód állított) újabb hitelből fizette ki, az húzzob vissza a büdös lábú, lógó csöcsü rohadt kurva anyjába!!!

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.09. 18:45:48

@GyMasa: "Vagy egy méretes szopásba szaladnak bele teljes sebességgel."

Szerintem nem. Majd mekláttyuk.

"mutass papírt róla, hogy bárkinek követelése van felénk Paks-sal kapcsolatban."

A GDP 74%-án áll az államadósságunk. Senki meg nem mondja, hogy abból mennyi a Paks1 hitel.

Ha ezt bárki ki tudná számolni, vagy a kormány, vagy a zöldek ezt - a teljesen irreleváns - indokot lobogtatnák Paks2 ellen/érte.

Csak annyit tudunk nagy valószínőséggel, hogy Paks1 által termelt áram ára az Európai áram árárt közelíti. Ebben még nincs benne a leszerelés teljes költsége, sem a tárolásé...

Korábban magasabb volt az európai áramár, úgyhogy nem lehet teljességgel kizárni, hogy PAKS1 megtérülő beruházás volt.

GyMasa 2017.06.09. 18:49:21

@Dorottya Veres egy hülye picsa:
...Bármiben igazad lehet...
Hát, nekem az nem úgy tűnik.

...Sokszor mondtam, hogy én még atomellenes se vagyok...
Pedig kizárólag ezt lehet tőled hallani.
...Hülyeség-, pazarlás- és tolvajlásellenes vagyok...
Éppen ez folyik "Zöld forradalom" néven Németországban.
...Bármikor meggyőzhetsz, hogy egy atomerőmű építés a legjobb megoldás...
Téged? Kizárt dolog!
Eddig sem sikerült tényekkel, szóval nem igazán érdekel a dolog.

...Prognosztikáról hallottál-e már?...
Hallottam, de hogy jön ez most ide?
Ipari méretben áramot termelni ipari berendezésekkel lehet.
Igéretekkel, és prototípusokkal nem.
Tudod, majd vegyél újra levegőt 2 hét múlva.
Menni fog?

"Ki hozott előre, és milyen atomerőmű építést?"

Paks1 2037-ben áll le, ha nem hosszabbítják meg újabb 10-20 évvel.
Nem fogják, jó eséllyel.
De ki hozta előbbre?
2009 óta van törvény a fejlesztésről, amit a szoci parlament fogadott el.
Az 1996. évi CXVI. törvényben én nem találtam semmilyen időpontot arra, hogy mikor kell megépíteni az erőművet.

... Azt mondják egy atomerőmű felépítése 10 év....
És, ez a komplett erőműre vonatkozik, vagy csak egy blokkra?

...Akkor most pont 10 évünk van arra, hogy az ezalatt megfigyelt fejlődést figyelembe véve építtessünk-e atomerőművet, milyet és kivel....
Hát, 10 azért nincs, mert nem egyszerre fognak leállni a mostani blokkok.
És, igazad van, a 2032-t benéztem 5 évvel.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.09. 18:53:52

@GyMasa: "...Sokszor mondtam, hogy én még atomellenes se vagyok...
Pedig kizárólag ezt lehet tőled hallani."

Akkor mondj EGY kommentem, ami az atomenergia ellen szólt, és nem a túlzott költségei ellen.

Bencze Imre 2017.06.09. 18:59:59

@GyMasa: a paksi atomerőmű bővítésének kérdése először 1984-ben (!!!) merült fel. nagyon komoly, előrehaladott tárgyalások folytak 2 db vver-1000-es blokk építéséről. leállítva 1987-ben. 1994-ben pályázatot írtaki ki (potenciális jelöltek: westinghouse ap-600, candu-600, vver-600) 96 végén törölve. 2007-ben újabb tárgyalások zajlottak aes-2006 típus ügyében. 2009-ben törölve.

egy atomerőművi blokk (pl. vver-1200) 60 hónap. persze, ehhez, mindennek klappolnia kell, pl. novovoronyezs. ja, kettő blokkra persze nem kell kétszer 6 év, hisz az építkezés párhuzamosan zajlik (paks1 - 1982, 1984, 1986, 1987)

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.09. 19:00:22

@Bencze Imre: "ha valaki (bárki) ezek alapján nem képes igazolni (bizonyítani), hogy az építkezésre felvett hitelt az atomerőmű (hazug mód állított) újabb hitelből fizette ki, az húzzob vissza a büdös lábú, lógó csöcsü rohadt kurva anyjába!!! "

Ha logikai úton bebizonyítom, hogy ez rád igaz, akkor nagy nyilvánosság előtt visszahúzol a büdös lábú, lógó csöcsű, rohadt kurva anyádba?

Csak téged idéztelek. :))

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.09. 19:03:16

@Bencze Imre: "60 hónap. persze, ehhez, mindennek klappolnia kell"

Egy nagy figyelemmel kísért, gondosan megtervezett és előkészített, nagyon gondosan kivitelezett, mindenben elsőbbséget élvező atomerőművi beruházásnál ugye elvárható, hogy minden klappoljon?

Bencze Imre 2017.06.09. 19:04:30

hááát, egy patkányszerű csótány megint HAZUDIK!!! (talán be kéne vennie azt a bizonyos "c" betüs kávintont!!! van bűr a pofáján azt hazudni, hogy ő nem pofázott az atomerőmű ellen. remélem, szabad ég alatt van, nem szakadhat fejére a plafon)

nos, talán ez igazolja legjobban, hogy NEM egy személyről, hanem egy lefizetett bértollnok bagázsról van szó, kik még egymás közt sem egyeztetnek, úgy hazudoznak... :) :)

Bencze Imre 2017.06.09. 19:07:49

az persze mindennek a netovábbja, amikor egy patkányszerű csótány - SZEMBEN AZ EGYÉRTELMŰ, NYILVÁNOS ADATOKKAL - logikai úton kíván bármit is bizonyítani.

kár, hogy még mindig nem húzott vissza büdöslábú, lógó csöcsű kurva anyjába...é pedig oly szépen kértem...

GyMasa 2017.06.09. 19:16:18

@Dorottya Veres egy hülye picsa:
...Szerintem nem. Majd mekláttyuk...
Igen, szerintem inkább ezt kellene kivárni, és nem az atomerőmű építést.
Én konzervatív vagyok ezzel kapcsolatban.
Tudod, a gazdag Németországnak lehet, hogy nem lesz probláma elbukni 100 Milliárd EUR-t egy esetleges nagy buktára, de Magyarországnak 31 000 Milliárd HUF eléggé sok pénz.
Tudod: 31 000 000 000 000 HUF.

"mutass papírt róla, hogy bárkinek követelése van felénk Paks-sal kapcsolatban."

...A GDP 74%-án áll az államadósságunk. Senki meg nem mondja, hogy abból mennyi a Paks1 hitel....
Semennyi.
Bárki is adott hitelt, már megkapta a pénzét.

...Ha ezt bárki ki tudná számolni, vagy a kormány, vagy a zöldek ezt - a teljesen irreleváns - indokot lobogtatnák Paks2 ellen/érte....
Na, ennek a mondatnak fuss neki még egyszer, mert nem túl érthető.

...Csak annyit tudunk nagy valószínőséggel, hogy Paks1 által termelt áram ára az Európai áram árárt közelíti...
Csak annyit tudsz biztosan, hogy a Paks-i jelenlegi áramár a jelenlegi legolcsóbb Európai áramárral van egy szinten.
Minden további spekuláció csak túrkálás mindenféle apróvadak belei között.
...Ebben még nincs benne a leszerelés teljes költsége, sem a tárolásé....
Van egy nukleáris alap, amibe Paks fizet minden egyes eladott kWh után.
AZon kívül meg lehet építeni a Bodai hosszútávú tárolót, és jópénzért más országok hulladékát is le lehet oda rakni.

...Korábban magasabb volt az európai áramár, úgyhogy nem lehet teljességgel kizárni, hogy PAKS1 megtérülő beruházás volt...
Ez aranyos.
19 éve bekerülési áron termel, és csak ennyi, hogy"elképzeéhető, hoyg megtérült".

GyMasa 2017.06.09. 19:17:51

@Dorottya Veres egy hülye picsa:
...Akkor mondj EGY kommentem, ami az atomenergia ellen szólt, és nem a túlzott költségei ellen...
Most akkor megkérnék mindenkit, hogy gyorsan jelezze egy rövid hozzászólásban, ha ez volt az üzenet, ami átment!

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.09. 19:35:23

@GyMasa: "Majd mekláttyuk...
Igen, szerintem inkább ezt kellene kivárni, és nem az atomerőmű építést.
Én konzervatív vagyok ezzel kapcsolatban.
Tudod, a gazdag Németországnak lehet, hogy nem lesz probláma elbukni 100 Milliárd EUR-t egy esetleges nagy buktára, de Magyarországnak 31 000 Milliárd HUF eléggé sok pénz.
Tudod: 31 000 000 000 000 HUF."

Minden szavaddal egyetértek.

"fuss neki még egyszer"

Ha ki lehetne számolni, hogy Paks1 valaha is megtérül, a kormány lobogtatná Paks2 megtérülésének igazolására.

Ha ki lehetne számolni, hogy Paks1 soha nem térül meg, a zöldek lobogtatnák Paks2 megtérülésének cáfolására.

(Persze ez se nem igazolná, se nem cáfolná, de ez nem zavarná a trollokat.)

"nukleáris alap, amibe Paks fizet"

Az csak a leszerelés egyharmadát fizeti. A tárolási költségről semmit nem tudunk.

"19 éve bekerülési áron termel"

Kevesebben. Korábban magasabb volt az áramár, a működési költségek határozottan alatta voltak.

Bencze Imre 2017.06.09. 19:44:22

NU, ez az álnok tetű gazember már megint csak vartyog vartyog, hazudik, hazudik, vartyog... okádék egy egy faszfej, de hát ezt megszokhattuk tőle...

a knpa-ba befizetett összeg szerinte a költségek alig egyharmadát fedezik. indoklás???

az rhk kht éves üzleti beszámolói, rövid-, közép- és hosszútávú tervei SZINTÉN nyilvánosan elérhetőek :) ki kéne gúúglízni!!!

HAZUDIK, HAZUDIK, OCSMÁNY, POFÁTLAN MÓDÓN HAZUDIK!!!

é

GyMasa 2017.06.09. 19:47:27

@Dorottya Veres egy hülye picsa:
...Az csak a leszerelés egyharmadát fizeti. A tárolási költségről semmit nem tudunk...
Ja, már megint a projecióid...
...Kevesebben. Korábban magasabb volt az áramár, a működési költségek határozottan alatta voltak....
A Paksi atomerőmű egy önálló vállalat (Rt) nyilvános adatokkal.
Légy szíves, mutasd meg, hogyan lehetséges, hogy kevesebbért adja el az áramot, mint, amibe kerül előállítani, és emellett még nyereséget is termel úgy, hogy ez az egyetlen bevételi forrása?

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.09. 19:54:32

@GyMasa: "kevesebbért adja el az áramot, mint, amibe kerül előállítani,"

Talán hajnalban van ilyen, átlagban biztos nincs.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.09. 19:55:19

@GyMasa:

Sőt még a nukleáris alapba is fizet.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.09. 19:57:57

@GyMasa: "19 éve bekerülési áron termel"

Ez nem igaz. Csak az utóbbi pár évben ilyen alacson az áram ára. Korábban magasabb volt, a Paks1 termelési ára az eladási alatt volt vastagon.

A még vissza bnem fizetett kölcsön kamatait most nem számoltam.

GyMasa 2017.06.09. 20:01:58

@Dorottya Veres egy hülye picsa:
..."kevesebbért adja el az áramot, mint, amibe kerül előállítani,"

Talán hajnalban van ilyen, átlagban biztos nincs....
És, akkor a kérdés még egyszer, de most mentesen az önkényes torzításodtól:

Légy szíves, mutasd meg, hogyan lehetséges, hogy kevesebbért adja el az áramot, mint, amibe kerül előállítani, és emellett még nyereséget is termel úgy, hogy ez az egyetlen bevételi forrása?
Ezek szerint megállapodhatunk abban, hogy ma a Paksi atomerőmű a 11,60HUF/kWh-s termelési árával nem termel veszteséget.

GyMasa 2017.06.09. 20:04:10

@Dorottya Veres egy hülye picsa:
...Ez nem igaz. Csak az utóbbi pár évben ilyen alacson az áram ára. Korábban magasabb volt, a Paks1 termelési ára az eladási alatt volt vastagon...
De ha az erőmű nyereséges, és csak ez az egy bevételi forrása van, akkor mondd már meg hogy a csipába lehet ez???

...A még vissza bnem fizetett kölcsön kamatait most nem számoltam....
Ugyan hagyjad már ezt.
Tudod, aki adta a kölcsönt, az már visszakapta a pénzét 19 éve.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.06.09. 20:17:59

@GyMasa: "Ezek szerint megállapodhatunk abban, hogy ma a Paksi atomerőmű a 11,60HUF/kWh-s termelési árával nem termel veszteséget. "

Persze. Ha hozzávennénk a teljes leszerelési költséget, talán még akkor sem.

ember100 2017.06.09. 21:46:08

Bencze Imre ,molnibalage,GyMasa ,Dorottya Veres és még mindenkinek akit érint ..... :)
Helló !

Jó hogy mindannyian nukuláris , tervező , kivitelező mérnök munkavédelmi stb. vagytok Persze több diplomával és elmélet , gyakorlat tapasztalattal ! :)
Ezért Ti mind villamosok vagytok én meg ugye hülye.
Értem én ha nem vagyok matematikus , fizikus történész... akkor nem tudhatok megoldani egy 2 ismeretlenes egyenletet, mennyi a hangsebesség , és ugye az aranybulla....
Melyik atomerőműbeeeen nincsenek emberek , mert ugye csernobil is emberi hiba meg a paks 2003 as is az volt
EZT hogy akarnátok megszüntetni azt értem hogy minimalizálni ,csökkenteni lehet a valószínűségét DE ha mégis beüt valami gikszer akkor 1000 évig is itt fog sugározni valami mint csernobilban .
Azt ugye vágjátok hogy eléggé kormány propaganda ízű az írásotok és a legfontosabb érvetek hogy én nem építettem atomerőművet :) tehát NEM értek hozzá :)
Személyeskedés az aztán volt és nem én kezdtem !
Értem én hogy a kormányotok feltérkövez szinte minden zöldterületet a városban ,. kivág egy csomó fát ( a vezír és bandája 10 alatt növeszt egy 60 éves fát , legfeljebb rendeletet hoz rá :) )
És a legnagyobb baj az hogy EZ ELKERÜLHETŐ LENNE !!!!!
Lásd , Orcy kert , Dagály uszoda Városliget......
Tudom azt hiszitek hogy valami űberzöld , elvakult vagyok .
Dehogy is CSAK gondolok a jövőre meg a gyerekek jövőjére !!!!!
Nincs Paks 2 esély sincs egy sugárkatasztrófára meg talán az induló 3.000 milliárdot sem kell kifizetni Putyinnak .

Bencze Imre 2017.06.09. 21:52:58

@GyMasa: nu, akkor lehet megnyugodni :) mondjuk, abból kiindulva, hogy a 11,70 (és nem 11,60 de ez tényleg csak szőrszálhasogatás)) Ft/kWh árban BENNE VAN a 2,30 Ft knpa-ba történő KÖTELEZŐ költsége is.

más kérdés (igaz, nem csak nálunk, de európában mindenhol) az atomerőművek az egyedüli delej-gerjesztő létesítmények, melyek esetében KÖTELEZŐ befizetés egy elkülönített alapba, melynek célja a radioaktív hulladék kezelésével, ideiglenes é svégleges tárolásával, a leszereléssel kapcsolatos ÖSSZES költség fedezete, akkor joggal merül fel a kérdés, hogy vajon mennyibe kerülne bármilyen más típusú erőműben előállított áram ára, ha azok költségébe is beleszámolnák ezeket a költségeket???

BaitHrunner 2017.06.09. 23:02:23

@ember100:
Ennyi erővel kocsiba sem szabadna ülni. Ez amit leírtál olyan szintű demagogia hogy az ember esze megáll...

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.09. 23:26:57

@BaitHrunner: "kocsiba sem szabadna ülni. "

Azzal nem tudod az országot száz évre eladósítani. Még csak nem is nulla valószínőségű esemény, hanem LEHETETLEN.

BaitHrunner 2017.06.09. 23:33:50

@Dorottya Veres egy hülye picsa:
Mindannyiunk szerencséjére nem a megújulós agymenésedet fogjuk megépíteni, úgyhogy megnyugodhatsz, nem lesz az ország 100 évre eladósítva.

ember100 2017.06.09. 23:49:36

@BaitHrunner:
Helló !

Igazad van :)
Tudod szar , rozzant , bizonytalan fékberendezésű ...... kocsiba NEM ülők.
Persze tudom Paks 2 a világ legjobb atomerőműve :)
DE hogy megvilágítsam az egész lényegét Ittas , , kábszeres , megbízhatatlan sofőr mellé sem ülök be .ÉÉÉÉRTEDDD ?
Na ez az emberi tényező a legbizonytalanabb egy atomerőműben ( csernobil , Paks1 2003 ... csak mert mindkettő emberi hiba , hibák sorozata volt )
és a HA bekövetkezik egy baleset a hatása sokkal nagyobb, rosszabb és tovább fog tartani.
Na hát ez a bajom

BaitHrunner 2017.06.10. 00:15:19

@ember100:
Nem kell beülnöd senki mellé, bárki jöhet veled szembe...
Ez is emberi tényező, maradj otthon!
;)

BaitHrunner 2017.06.10. 00:21:41

@ember100:
Paks II. esetében pedig elképesztően rengeteg és "tiszta" energiával szemben van egy egészen icipici esély a balesetre.
Ez minimális, bőven vállalható kockázat.

BaitHrunner 2017.06.10. 00:35:49

@ember100:
"Persze tudom Paks 2 a világ legjobb atomerőműve :)"
Igen, Paks II. lesz az egyik legmodernebb, és legbiztonságosabb atomerőmű a világon.

2017.06.10. 05:54:47

@ember100: "Tudom azt hiszitek hogy valami űberzöld , elvakult vagyok .
Dehogy is CSAK gondolok a jövőre meg a gyerekek jövőjére !!!!!

Menjünk sorban. Gondoljunk a jövőre. Nem kell atom, mert az emberek tudatlanságuk okán félnek tőle.... (Volt idő, hogy a sötéttől is féltek, napnyugta után bezárkóztak a kunyhóikba.Azóta sok minden fejlődött, van villany, közvilágítás. Ebből valószínű már nem akar engedni a félős ember.

Hogyan termeljünk neki villanyt? Milyen eszközökkel? Miből mennyit építsün, hová? Miből (mennyiért) tudunk olyan rendszert építeni, ami a növekvő energiaigény támasztotta elvárásokat ki tudja elégíteni? Stabilan, bármikor. Végül a villanyórás mekkora számot fog mondani hó végén?
Az nem járja, hogy bekiabálsz: fingom nincs a dologról, de nem tetszik, én ezt nem akarom. Csináljon mást valaki ! Nem érdekelnek a magyarázatok, mert görcsösen kapaszkodsz az irracionális érvedbe: sose lehet biztosan tudni, hogy nem történik valami rettenetes. Az ipari tevékenység mindig hordoz kockázatot, de nem létezhetünk nélküle. Ha mindent elutasítasz, ami az energetikában kockázat forrása, nem lesz energiád működtetni a legegyszerűbb eszközeidet sem. Megszűnik a telekommunikáció, megszűnik a közműellátás.
Mégis miként képzelsz naponta GW órákat bepumpálni a rendszerbe? Szénerőmű? Nem jó, növeli a klímaváltozás kockázatát, szennyezi a levegőt, széttúrja a környezetet, a salakjában koncenrtrálódik egy rakás radioaktív elem. A gáz jobb, az csak robbanásveszélyes, mennyi lakástüzről hallani évente... CO2 ebből is szabadul fel, nem kell, olaj? Brrrr... a bányászatától kezdődően csak szutykol össze mindent, CO2 forrás, gyúlékony. Fa! Tüzeljünk biomasszát! Jajj...de mi lesz a kopár hegyoldalakkal? Mert sajna gyorsabban eltüzeljük, mint ahogy megújulni képes. Tüzeljük el akukoricaszárat is, meg a szalmát! Akkor vagy sok kis szalmaerőművet építünk, vagy jó sok üzemanyag felhasználásával hordjuk az erőművekbe. (Plusz... nem lesz elegendő :)
Vízerőmű! Az tiszta, milyen szép fehér a habja az alázúduló víznek! Van már ~45MW-nyi erőművünk, jó úton járunk! Kell még kb 150-szer ekkora teljesítmény, hogy lefedjük az igényeket. De mi is lesz a koloncos gölöntével és a bordás csápú csíborral? Mi lesz a vízi világgal? Geotermikus! Ez a kulcs!! Csak fúrógép kell, meg pár cső és víz... ez akad minden garázsban. Lefúrunk 6000 m. mélyre, víz el, energia fel! 15-20 évre meg is oldottuk ezt a problémát . Építünk 250 db Battonya V.1.0 tipusú erőművet , fajlagosan 2-2.5-szer annyiért mint egy robbanós Paksot, de mi nem kötünk kompromisszumot.
Vagy mégis... villany nem kell mindig, éjjel mindenki alszik, a villamos is, minek termlnénk. Máris megnyílt az út a szélkerekek és a napelemek felé!Jó, kicsit lutri, mikor van és mikor nincs éppen villany, de a lottó is az,mégis mennyien kedvelik. Drága is, de legalább nem robban! (Jó, Paks I sem robbant... de robbanhatott volna, én nem akarok minden nap úgy ébredni szendergésemből, hogy félrevert harangok zúgják: Jön a Cézium-137! Fusson, ki merre lát! Neeeem... én nem akarom mágegy Nagaszakit!

Hopp... majdnem megfeledkeztem..a szélerőmű meg a PV is pöfög ám sunyi kis CO2 felhőket, sőt... az idő nagyobb hányadában a munkát átlőcsöli a fosszilis gőzgépekre, oszt csak feszít, mint pók a lucernásban. Töri a fejét, vajon merről is fog fújni a szél...merre is forduljon.
Oké, letetted a voksod, nem kell atom. Amíg nincs valami elfogadhatóan és finanszírozhatóan jobb ötleted, le kell nyelni a békát,mert lesz Paks II.

2017.06.10. 12:24:32

Cicafiúnak, mivel volt akkora gyökér, hogy lefikázta a reaktorok kampányhossz növekedésének jelentőségét, a amgyar atomenergetikai szakembereket, meg azért hogy lássa: ez a fejlődés, nem a két csíkos lapátról átállás a háromcsíkosra.

"A VVER-440 típusú atomerőművek 12 hónapos kampányokkal üzemelnek, azaz nagyjából 11 hónapnyi üzem után szétszerelik a reaktort és a berendezések egy részét, elvégzik az üzemanyag-átrakást, a szükséges karbantartásokat, anyagvizsgálatokat, az összeszerelést, a mindezek megfelelőségét igazoló teszteket és próbákat, majd újraindítják a reaktort. A kampányhosszt a fűtőelemcsere szükségessége határozza meg. A hosszabb ciklusok kímélőbb üzemet jelentenek az atomerőműveknek, ezért a 90-es években a nyugati típusú nyomottvizes blokkokon elkezdődtek a ciklushosszabbítás projektek. A VVER-440 blokktípus esetén azonban az alacsony víz-urán viszony és a kisméretű zóna miatt a megvalósítás eddig akadályokba ütközött. Egy 3 éven át tartó összetett műszaki projektben az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. kidolgozta a 4,7%-os átlagdúsítású gadolínium-oxid tartalmú fűtőelem és zónaelrendezés terveket és a világon elsőként megvalósította a 15 hónapos üzemeltetési ciklust. Az innováció a hazai szaktudás rendkívül összetett gyakorlati alkalmazásának példája, s nemcsak a nukleáris és villamosenergia-iparág, hanem a magyar tudomány kiemelkedő jelentőségű vállalkozása is egyben.

Az innováció eredményei:
A 15 hónapos üzemeltetési ciklusnak köszönhetően a Paksi Atomerőmű évente átlagosan 26 nappal több időt tölt üzemben, aminek köszönhetően 312 GWh-val több villamos energiát termel. Ez a növekmény megfelel egy 35,6 MW-os névleges villamos teljesítményű erőmű rendszerbe állításának, közel 100 000 átlagos magyar család villamos-energia igényét fedezi, 1%-kal csökkenti Magyarország villamos energia import függőségét. Az innováció EBITDA hatása évi 3,207 Mrd Ft, 2032-ig számított értékteremtési képessége 2017-es árakon összesen 63,3 Mrd Ft. A gazdasági eredmények mellett az atomerőmű dolgozóit érő radioaktív sugárzás mértékére vonatkozó hatás is jelentős, az innováció eredményeképpen 2016-ban az eddigi rekord évhez képest 24%-kal csökkent a kollektív dózis. Csökkent a kis és közepes aktivitású radioaktív hulladékok mennyisége, éves átlagban 3%-kal csökken a kiégett üzemanyag kazetták mennyisége. Az atomerőmű elsődleges elhasználódását okozó blokkindulásokhoz és leállásokhoz tartozó tranziensek mértéke 25%-kal csökken, a zónaolvadás bekövetkezési valószínűségi értéke kedvezően változik. A kisebb leállási munkavolumennek köszönhetően csökken a munkabalesetek bekövetkezési valószínűsége. A 15 hónapos üzemeltetési ciklus bevezetés eredményeképpen 2016-ban a Paksi Atomerőmű 16 054 GWh termelési rekordot ért el, rendelkezésre állási mutatója szintén rekordértékkel elérte a 91,38%-ot, a 3. blokk a VVER-440 típusú blokkok közül a világon elsőként 100%-os kihasználtsággal üzemelt. "

BaitHrunner 2017.06.10. 13:56:15

@Dorottya Veres:
Köszönöm Dorottya, nagyon hasznos infó! Mindig(manapság pedig főleg) jó érzés a magyar szakemberek sikereiről olvasni.

GyMasa 2017.06.10. 15:53:48

@ember100:
...Bencze Imre ,molnibalage,GyMasa ,Dorottya Veres és még mindenkinek akit érint ..... :)
Helló !

...Értem én ha nem vagyok matematikus , fizikus történész... akkor nem tudhatok megoldani egy 2 ismeretlenes egyenletet, mennyi a hangsebesség , és ugye az aranybulla....
Nincs ám ezekkel semmi baj, amíg valaki tisztában van a határaival, és nem akar olyan témában okos lenni, amelyikhez nem ért.
Én pl. eléggé tök vagyok a történelemhez.
...Melyik atomerőműbeeeen nincsenek emberek , mert ugye csernobil is emberi hiba meg a paks 2003 as is az volt
EZT hogy akarnátok megszüntetni azt értem hogy minimalizálni ,csökkenteni lehet a valószínűségét DE ha mégis beüt valami gikszer akkor 1000 évig is itt fog sugározni valami mint csernobilban ...
Ezt nem tudod teljesen megszüntetni, csak minimalizálni.
De a fejlődés az már ilyen.
Csernobilban hülyék voltak.
Azóta tanult az emberiség, és már nem épülnek pozitív üregtényezős reaktorok.
Plusz grafit sincs már a reaktorokban.
Ezzel gyakorlatilag megszűnt a lehetősége annak, hoyg ugyanaz megtörténjen, mint ott.
Ez természetesn nem zárj aki a lehetőségé újabb katasztrófáknak, de lehet pl olyan tervezési eljárásokat és irányelveket használni, ami figyelembe vesz egy ilyen lehetőséget, és számol a bekövetkezésével, és van megoldása a kordában tartásra.
Arról már nem is beszélve, hogy Csernobilba már be lehet menni látogatni mindenféle védőfelszerelés nélkül is. Pedig csak 31 év telt el a baleset óta.
Fukushimában is hamarosan visszatelepítik az embereket, és egyik hely sem marad kietlen pusztaság 10 000 évre.
Sőt, Hiroshimában, meg Nagaszakiban is élnek emberek, pedig ott atombombát robbantottak.
...Azt ugye vágjátok hogy eléggé kormány propaganda ízű az írásotok...
EZ a te véleményed. Egyikünk sem tehet róla, hogy a technika jelenlegi állása mellett az atomerőmű az egyetlen megoldás arra, ha stabil, olcsó, és tiszta energiát akar az ember biztosítani az országnak.
Nem mi tehetünk róla, hogy a kormány ebben a témában szakszerűen viselkedik.
Engem sokkal jobban zavar, ha ideológiai alapon meg bármiféle anyázás technikai kérdésekben.
...és a legfontosabb érvetek hogy én nem építettem atomerőművet :) tehát NEM értek hozzá :)...
Én nem írtam semmi ilyet.
Viszont az eléggé bicskanyitogató, ha valaki, aki nyíltan nem ért valamihez elkezd trollkodni, és a morális magas lóról osztani az észt.
Kérlek, ne vedd ezt a sort magadra.
Nem azt mondom, hogy ezt csináltad, és most nm fogom visszaolvasni.
...Személyeskedés az aztán volt és nem én kezdtem !...
Én sem. Ennek Cicuka a mestere
...Értem én hogy a kormányotok feltérkövez szinte minden zöldterületet a városban ,. kivág egy csomó fát ( a vezír és bandája 10 alatt növeszt egy 60 éves fát , legfeljebb rendeletet hoz rá :) )..
Pl. az ehhez hasonló mondatok azok, amik erősen kisiklatják a párbeszédet, és elmérgesítenek minden vitát.
Nem tesz hozzá semmit a párbeszédhez, és erősen megkérdőjelezi, hogy egyáltalán érdekel-e a válaszom.
Semmi szükség nincs rá, és óriási sértésnek tartom személyesen.
...És a legnagyobb baj az hogy EZ ELKERÜLHETŐ LENNE !!!!!...
Na, látod, itt a gond!
Mi lenne elkerülhető?
- Az, hogy atomerőművet kelljen építeni,
- vagy, hogy kivágják a fákat?
Tehát, most pl teljsene elterelted a témát egy technikai kérdésről a napi politika irányába.
Engem pl. ez egyáltalán nem érdekel, és szerintem ezt a témát nem itt kellene megvitatni.
...Lásd , Orcy kert , Dagály uszoda Városliget......
EZ nem releváns most, itt.
...Tudom azt hiszitek hogy valami űberzöld , elvakult vagyok ...
Nem igazán ismerlek, így nem kívánok a személyedről véleményt mondani.
...Dehogy is CSAK gondolok a jövőre meg a gyerekek jövőjére !!!!!...
Akkor olvass el könyveket az atomenergiáról, meg az időjárásfüggő energiaforrásokról. Képezd magad, hogy el tudd dönteni egyedül is, hogy egy adott ötlet megvalósítható-e, és legyél elég okos hozzá, hogy a mások hibájából tnaulj, olcsón, és ne asjaátodéból drágán.
..Nincs Paks 2 esély sincs egy sugárkatasztrófára meg talán az induló 3.000 milliárdot sem kell kifizetni Putyinnak...
Nincs Paks2 - nincs stabil, olcsó, tiszta magyar energiaellátás.
Bármelyik másik megoldás drágább, instabilabb illetve szennyezőbb lenne.

ember100 2017.06.10. 19:13:29

@GyMasa:
Helló !

Egy kicsit több mindenről írtam , de látom NEM akarod megérteni az álláspontom.
Melyik az az atomerőmű ami nem melegíti a Duna vizét , nem sugároz , nem lesz benne baleset , emberi hibából sem nem kell a kiégett elhasználódott rudakat stb több száz évig rakosgatni.
Megsúgom
AZ AMIT MEG SEM ÉPÍTENEK .
és tudod mit inkább fizetek egy kicsit többet az áramért DE biztonságban vagyok .és igen szigetelem a lakásom LED +izzókat! veszek kis fogyasztású autóm van ...
Amennyi pénzem van ahhoz képest a legjobban védem a környezetem:)

BaitHrunner 2017.06.10. 20:14:19

@ember100:
Azért nehéz veled, mert a legtöbb amit írsz az(már bocsánat, de) a tudatlanság odból fakadó demagógia. Rettegsz valamitől amit nem ismersz. Ez még önmagában nem lenne baj, de az, hogy nem is akarod megismerni csak a füledet befogva üvöltöd a propagandát már az.

"ami nem melegíti a Duna vizét"
Miért baj, ha pár fokkal felmelegszik a víz?

"nem sugároz"
Az atomerőmű nem sugároz.

"nem lesz benne baleset"
Ezt kijelenteni nem tudom, de ennek esélye elenyésző.

"emberi hibából sem nem kell a kiégett elhasználódott rudakat stb több száz évig rakosgatni."
Ezt nem is értem...

"Amennyi pénzem van ahhoz képest a legjobban védem a környezetem"
Akkor révbe is értél, erre ugyanis az atomerőmű a legalkalmasabb.
;)

GyMasa 2017.06.10. 20:49:21

@ember100:
...Egy kicsit több mindenről írtam , de látom NEM akarod megérteni az álláspontom...
Eddig nem sikerült az álláspontoddal megidmerkednem.
Most sikerült, és úgy látom, nem értünk egyet.
Amivel nincs is semmi baj.
A baj azzal van, hogy megpróbálod másokra ia ráerőltetni az álláspontodat.
...Melyik az az atomerőmű ami nem melegíti a Duna vizét , nem sugároz , nem lesz benne baleset , emberi hibából sem nem kell a kiégett elhasználódott rudakat stb több száz évig rakosgatni.
Megsúgom
AZ AMIT MEG SEM ÉPÍTENEK ...
Értem, hogy ez a véleményed, és elfogadom azt.
Azonban a realitás az, hogy elektromos energiára szükség van.
Anélkül nincs ipar, nincs kényelem.
...és tudod mit inkább fizetek egy kicsit többet az áramért...
És, mikor mondanád azt, hogy "ez már túl drága?"
Dupla árnál, vagy triplánál?
Vagy kifizetnél havont 300 000 HUF-t is villanyszámlára?
...DE biztonságban vagyok ...
Mitől vagy biztonságban?
Ha valamilyen okból Paks(2) is leolvadna teljesen, és kijutna radioaktív szennyeződés, akkor kb. Paks 30 km-es körzetét ürítenék ki.
Tehát akkor érintene csak a dolog közvetlenül, ha történetesen ott élnél.
De, ha Budapesten élsz, akkor semmiféle hatása nem lenne az életedre.
...és igen szigetelem a lakásom LED +izzókat! veszek kis fogyasztású autóm van ...
Ezek nálam is megvannak.
...Amennyi pénzem van ahhoz képest a legjobban védem a környezetem:)...
Ebben nem szertenék állást foglalni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.10. 20:55:53

@GyMasa:

Vajon mi lehet az a LED-izzó? :DD Elég szar, ha a LED már izzik.

GyMasa 2017.06.10. 21:02:52

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
...Vajon mi lehet az a LED-izzó? :DD Elég szar, ha a LED már izzik....
Jólvan már!
Nem kell mindenkinek mindent tudnia.
Ő ehhez nem ért.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.10. 21:08:33

@GyMasa: "Nincs ám ezekkel semmi baj, amíg valaki tisztában van a határaival, és nem akar olyan témában okos lenni, amelyikhez nem ért."

Mondod ezt te, aki teljesen inkopentensen is kommentelsz. :))

"gyakorlatilag megszűnt a lehetősége annak, hoyg ugyanaz megtörténjen"

Majd történik más. Millió példát lehet hozni, hoztam is.

"Csernobilba már be lehet menni látogatni mindenféle védőfelszerelés nélkül is. Pedig csak 31 év telt el a baleset óta."

Nagy örömmel fogsz VÉDŐFELSZERELÉS NÉLKÜL hazammenni Magyarországra egy Paks2 baleset után 31 évvel.

"az eléggé bicskanyitogató, ha valaki, aki nyíltan nem ért valamihez elkezd trollkodni"

Akkor miért csinálod?

"a kormányotok feltérkövez szinte minden zöldterületet a városban ,. kivág egy csomó fát ( a vezír és bandája 10 alatt növeszt egy 60 éves fát , legfeljebb rendeletet hoz rá :) )..
Pl. az ehhez hasonló mondatok azok, amik erősen kisiklatják a párbeszédet"

Igen, tudom, szar állandóan szembesülni azzal, hogy a kormányotok racionális érvek híján pusztán tolvajlási indokból építi meg Paks2-t. Ha legalább szégyelled magad, az egy jó kezdet.

"Mi lenne elkerülhető?"

Egy túlárazott, felesleges és veszélyes atomerőmű megépítése.

"Nincs Paks2 - nincs stabil, olcsó, tiszta magyar energiaellátás."

Paks2 nem stabil, a termelése és az igények közti eltérés vadul változik,
nem olcsó, a világ legdrágább atomerőműve,
nem tiszta, évezredekre hagy hátra hulladékot, aminek a tárolása nincs jelenleg megoldva.

"Bármelyik másik megoldás drágább, instabilabb illetve szennyezőbb lenne. "

A gázerőmű és a megújuló olcsóbb, a gázerőmű stabilan tudja követni az igényeket, a szélkerék minden tekintetben kevésbé szennyező.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.10. 21:11:01

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Vajon mi lehet az a LED-izzó?"

Körte, villanykörte, izzó a közönséges neve annak a valaminek, amit az E27 foglalatba becsavarsz, és nem esel orra a sötétben. Hiába cikized, ő tudja jól a magyar nyelvet, nem te.

Beton talpfa, műanyag fakanál, ...

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.10. 21:11:50

@GyMasa: "Ő ehhez nem ért. "

Pont ő ért hozzá, és te nem. :))

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.10. 21:13:57

@BaitHrunner: "Paks II. lesz az egyik legmodernebb, és legbiztonságosabb atomerőmű a világon. "

Hát ezt nem tudjuk. De ha így lenne, akkor se nagy öröm, mert azt viszont tudjuk, hogy a legdrágább lesz. :((

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.10. 21:15:14

@BaitHrunner: "van egy egészen icipici esély a balesetre.
Ez minimális, bőven vállalható kockázat. "

Sokszor kérdeztem, mekkora ez a kockázat? Ha tudnánk, akkor lehetne kigondolni, hogy vállalható-e. Ezs így csak süket duma.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.10. 21:20:58

@Dorottya Veres egy hülye picsa:

És amit E14, GU10, G13 vagy G5 foglalatba teszek be?

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.10. 21:22:54

@Dorottya Veres: Ne gyükerezd le @GyMasa: és @BaitHrunner: haverjaidat, ők mondják, hogy pár százalék hatásfoknövelés nem számottevő. Szerintem ezt focizzátok le, és értesítsetek az eredményről.

"A 15 hónapos üzemeltetési ciklusnak köszönhetően a Paksi Atomerőmű évente átlagosan 26 nappal több időt tölt üzemben"

Az úgy számolom, minimum 7,1%-os növekedés.

"Az atomerőmű éjjel-nappal, az év 95%-ban leadja a névleges teljesítményét."

Az úgy számolom, már 102,1%. Nem semmi innováció! :))

BaitHrunner 2017.06.10. 21:31:21

@Dorottya Veres egy hülye picsa:
"Hát ezt nem tudjuk. De ha így lenne, akkor se nagy öröm, mert azt viszont tudjuk, hogy a legdrágább lesz. :(("
Ennyibe kerül egy modern atomerőmű.
És még így is a legolcsóbb és legjobb megoldás.
Hinkley Point egyébként ennél is drágább lesz.

BaitHrunner 2017.06.10. 21:40:13

@Dorottya Veres egy hülye picsa:
"Sokszor kérdeztem, mekkora ez a kockázat?"
Paks I-et 1969-ben kezdték építeni, 82-ben állt üzembe az első blokk. Azóta üzemel és még élünk. Paks II. többszörösen túlbiztosított rendszer lesz még ehhez képest is. A kockázat mértékét természetesen nem lehet pontosan meghatározni, de az előbbiből kiindulva az minimális. A megtermelt energia mennyiségéhez képest pedig nagyon is vállalható. Mint mindenhol máshol a világon.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.11. 06:33:19

@Dorottya Veres egy hülye picsa:

"Sokszor kérdeztem, mekkora ez a kockázat?"

A Paks 2 típusú blokkoknál ez a kockázat pontosan akkora, amekkora annak a valószínűsége, hogy a kávédban feloldott cukor újra összeáll kockacukorrá.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.11. 06:35:00

Tudnod kell, hogy ennek sem nulla a valószínűsége, sőt a 2. főtétel lényegében azt álltja, hogy ez meg is történik. Mégis hányszor tapasztaltad ezt?

2017.06.11. 09:28:05

@Dorottya Veres egy hülye picsa: "Körte, villanykörte, izzó "

LED-es fényforrás a kifejezés amit keresel :)
@ember100: "Egy kicsit több mindenről írtam , de látom NEM akarod megérteni az álláspontom.
Melyik az az atomerőmű ami nem melegíti a Duna vizét , nem sugároz , nem lesz benne baleset , emberi hibából sem nem kell a kiégett elhasználódott rudakat stb több száz évig rakosgatni.
Megsúgom
AZ AMIT MEG SEM ÉPÍTENEK .
és tudod mit inkább fizetek egy kicsit többet az áramért DE biztonságban vagyok .és igen szigetelem a lakásom LED +izzókat! veszek kis fogyasztású autóm van ...
Amennyi pénzem van ahhoz képest a legjobban védem a környezetem:)

Melyik az a magyar viszonylatban is rendelkezésre álló energiaforrás, ami nem bocsát ki CO2-t illetve működtetéséhez kapcsolódóan nem kell kényszerűen fosszilis energiahordozókat is felhasználni?
Melyik az, aminek működése során nem kerülünk minden egyes nappal közelebb egy visszafordíthatatlan és beláthatatlan következményű ökológiai katasztrófához? Egyetlen ilyen van, az pedig az atomenergia.:)

A Duna vizét a gönyüi UniPer 400MW-os erőmű is melegíti, hála az égnek, mert tizenkilós pontyokat és huszonkilós harcsákat fognak arrafelé a horgászok, meg úgy összességében óriási a halbőség. Azt mondjuk utálom, hogy időközönként olyan a konyhám, mint egy vágóhíd, viszont imádom a roston harcsafilét :)
Ja... Paks sem sugároz ám, erre nézvést évtizedekre visszamenőleges bizonyítékok vannak. :) Visonta, Halmajugra környéke már neccesebb, oszt ottan sem látni háromfejű ötlábú zombikat.

Az ide-oda rakosgatott fűtőelemek kérdése összetett, nyilván feladat, sajnos a fűtőelemeket nem lehet bevezetni egy magas kémyénybe és 200m magasan szélnek ereszteni. Viszont egyrészt megoldott a biztonságos tárolásuk, másrészt folyamatosan keresik az olcsó feldolgozhatóság és újrafelhasználhatóság útjait. vannak megoldások, de egyelőre a primer urán felhasználása kicsit olcsóbb. Ha majd elfogy , elővesszük az eltárolt anyagokat és abból fogunk energiát nyerni.
Minden kérdésedre vannak válaszok, érdemes lenne kibújni a félelmeid buborékjából és racionálisan mérlegelni és belátni: az atomenergia nem csapás, hanem mentőöv, már, ha meg akarja érni az emberiség 242 018-at is ezen a bolygón...
Apropó... honnan tudjátok, hogy az emberiség még el fog itt tölteni negyedmilliárd évet? Ha addigra már a szomszéd galaxisban süttejük a hasunkat? Odáig nem hatol el a paksi hulladék sugárzása :)

2017.06.11. 09:49:29

@Dorottya Veres egy hülye picsa: "Az úgy számolom, már 102,1%. Nem semmi innováció! :))"

Nem tudsz számolni (se)...

Az 'évet' értsd úgy, hogy egy kampányidőszakot végy figyelembe. Ez régen 12 hónap volt, most felment 15 hónapra, de a VVER-1200-as reaktornál már akár alapból 18 hónap is lehet. Mivel a fűtőanyag csere/átrakás/karbantartás semmivel nem vesz több időt igénybe, viszont nagyobb időtávon oszlik el ugyanannyi üzemszünet ergo a teljes élettartam során még nagyobb időhányadban onthatja az olcsó energiát :) . Le volt írva pontosan, az egyéb előnyöket is részletezve, de te csak trollkodni szándékozol, vagy tényleg funkcionális analfabéta vagy. (Esetleg mindkettő.)

Hol is van ettől még a szél meg a nap... a 30% is alig megugorható akadálynak tűnik :)

2017.06.11. 09:55:49

@Dorottya Veres egy hülye picsa: "Majd történik más. Millió példát lehet hozni, hoztam is."

Lópikulát hoztál milliónyit... egy kezeden is meg tudnád számolni, abból is fele irreleváns... miről makogsz?

"Nagy örömmel fogsz VÉDŐFELSZERELÉS NÉLKÜL hazammenni Magyarországra egy Paks2 baleset után 31 évvel."
Na, megint túltoltad a Salviát és a kannásbort.
Mesélj arról, hová fogsz hazamenni, ha a klímaváltozás következtében elsivatagosodó térségekből észak felé özönlő százmilliók letarolják Európát és vagy felkoncolnak nemzeti sportjuk hagyományaihoz híven, vagy csak simán éhendöglesz,mert már nem bírod el a kalasnyikovot, hogy elmenj bevásárolni.
Ennek egyelőre nagyobb a valószínűsége, mint egy súlyos nukleáris balesetnek Paks II esetében.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.11. 10:21:57

@Dorottya Veres:

"elsivatagosodó térségekből észak felé özönlő százmilliók letarolják Európát és vagy felkoncolnak nemzeti sportjuk hagyományaihoz híven"

Addigra az EU határvédelmi szervei megkapják a lőparancsot - na nem a betolakodó iszlám és néger honfoglalók távoltartására, hanem hogy bárki fehér embert agyonlőjenek, aki akadályozni meri a félvad hordák beözönlését Európába. :(

A kannás borról már hallottam, de mi az a Salvia?

2017.06.11. 11:53:08

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Látnokzsálya, salvia divinorum. Jelenleg legális enteogén cucc. Elég ütős, de ezt látni is Cicafiú hozzászólásain :)

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.11. 12:50:37

@Dorottya Veres: "Az 'évet' értsd úgy, hogy egy kampányidőszakot végy figyelembe."

Rendben. Akkor matekozd ki nekem, hogy adsz össze 95%-ot 7,1%-kal, hogy nem menj az eredményel 100% fölé. Várom válaszod.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.11. 12:53:54

@Dorottya Veres: "Melyik az, aminek működése során nem kerülünk minden egyes nappal közelebb egy visszafordíthatatlan és beláthatatlan következményű ökológiai katasztrófához? "

A megújulók a létező legjobb megoldás.

Ha egy túlárazott erőmű építése miatt négyszeres árat fizettettsz a magyarokkal, a világot akkor sem mented meg, hangyafingnyi a részesedésünk.

BaitHrunner 2017.06.11. 13:33:02

@Dorottya Veres egy hülye picsa:
"A megújulók a létező legjobb megoldás."
:)))

Azt már sokan, sokszor leírták, hogy miért az atom a legjobb megoldás. Szerinted miért a megújuló?

Olcsóbb?
Nem! Sokszorosan drágább.

Környezet barát?
Nem! Rendkívüli módon terheli a kornyezetet.

Stabil?
Nem! 75-80%-ban fosszilist fogsz égetni helyette.

Akkor mégis miért kellene a megújulós modell mellett döntenünk?

BaitHrunner 2017.06.11. 13:40:29

@Dorottya Veres egy hülye picsa:
"túlárazott erőmű"
Miből gondolod, hogy túlárazott?
Ennyibe kerül egy modern atomerőmű.
Hinkley Point C ennél is drágább lesz. Orbán már az angolok pénzét is lopja?

BaitHrunner 2017.06.11. 13:43:06

@Dorottya Veres egy hülye picsa:
"a világot akkor sem mented meg, hangyafingnyi a részesedésünk."
Valóban nem. Viszont ellentétben a németekkel, legalább a szöget nem vetjük bele a koporsójába.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.11. 13:47:38

@BaitHrunner: "Miből gondolod, hogy túlárazott?"

12000 millió Euró / 2400 MW az 5500 USD/kW. Persze a sokszorosa lesz.

Ti mondtátok, hogy 5500 USD/kWh a létező legnagyobb ár egy atomerőműért. Azt mondod, nem kéne hinnem a hazugságaitoknak?

Ha tudnál mutatni egy mégdrágább erőművet, attól nem lesz Paks2 megtérülő.

BaitHrunner 2017.06.11. 14:00:00

@Dorottya Veres egy hülye picsa:
Oké, 2400 MW, 5500 USD/kW, minimum 60 év.
Ezzel szemben van a megújulós modelled. Mennyi lenne az?
A korrupcios elméleted szerint itt kb. 2000 USD/kW. Az elképesztően gyér rendelkezésre állás miatt kell 4-5x beépített kapacitás. Az már 8-10000. És ezt kell felépítened 3x az élettartam miatt.
Tehát 24-30.000 USD/kW áll szemben 5500 USD/kW-al.
Maradjunk az atomnál!

Még mielőtt azzal jönnél, hogy csak 600 lesz a szélkereked, vess egy pillantást az alábbi linkre, ami szerint 10-15 évvel ezelőtt olcsóbban telepítettél le adott kapacitást.
gtms1303.wordpress.com/2013/02/18/cost-analysis-of-a-wind-turbine/

Illetve, csak hogy ne a levegőbe beszéljünk:
nol.hu/velemeny/az-atomenergia-ara-1572955

Maradjunk az atomnál!

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.11. 14:02:41

@BaitHrunner: Ár:
atom - drágább (és nő)
megújuló - olcsóbb (és csökken, szél évi 5%, napelem évi 4%)
ki is számoltuk.

Van-e rá pénzünk:
atom - nincs
megújuló - van (mostanában érik el a megújulók a gazdaságosság határát, 15 év múlva, mikor bontani kezdik Paks1-et, határozottan előnyös befektetés lesz)

Van-e rá adottságunk:
atom - alig, itt legfeljebb a magyar szakemberek említhetők, és a Duna, mint hűtővíz
megújuló - közepes (szél - közepesnél kicsit rosszabb, nap - közepesnél kicsit jobb, geotermikus - kiváló)

Korrupciós kockázat:
atom - létező legmagasabb
megújuló - alacsony, ha magánbefektetők csinálják, közepes, ha állami beruházással, magas, ha EU-segélyből.

Függőség az oroszoktól, Magyarország legnagyobb ellenségétől:
atom - totális
megújuló - kezelhető

Ellátásbiztonság:
egyiknél sins. Sose volt. Megoldható, de feleslegesen drága lenne.

Rendelkezésreállás:
egyik sem alakítható a fogyasztói igényekhez.

Okos fogyasztók, energiatárolás:
mindkettőnél hasznos, fejlesztendő.

Széndioxid kibocsátás:
mindkettő csökkenti, de mindkettő mellé kell fosszilis tartalék erőmű és/vagy import.

Környezetszennyezés
atom - sugárzó anyagok, kiégett fűtőelemek elhelyezése nem megoldott
megújuló - kezelhető

Magyarországi munkahelyek teremtése:
atom - alig
megújuló - jelentős

Magyarországi adózás:
atom - alig
megújuló - jelentős

Balesetetek:
atom - nagy rizikó (kis valószínűségű, de nem nulla. Ha bekövetkezik, hatalmas eberáldozatokkal járhat, országrészek válhatnak lakhatatlanná, és/vagy kezelhetetlen pénzügyi terhet róhat az országra. Az oroszoknál a technológiai fegyelem alacsony szintje is növeli a balesetek veszélyét, megkaphatjuk a sérült reaktortartályt...)
megújuló - alig (ha felborul egy szélkerék, agyonüthet egy embert)

Terrortámadás, zsarolás (nem az oroszok, hanem terrorista- vagy bűnszervezetek által):
atom - nem elhanyagolható (az erőmű ellen is támadhatnak, és az eltemetett fűtőelemekhez is hozzájuthatnak.)
megújuló - elhanyagolható

Ellenséges állam zsarolási potenciálja:
atom - teljes, csak az oroszok javíthatják, fejleztehetik tarthatják karban
megújuló - nulla

Innováció:
atom - alig, a 10 éves épíkezés alatt, és a megépült erőmű 60 évig nem nagyon alakítható
megújuló - jelentős, az ismert módszerek fejlődnek, és elképzelhetők újabb tudományos áttörések az elkövetkezendő 70 évben.

Terület:
atom - Az atomerőmű egy négyzetkilométer területet foglal el 60 évig, az atomhulladék tárolása négyezerszer annyi, 2400000 évig egy négyzetkilométer.
megújuló - A napelemek megetnek a házak tetejére, egy szélerőmű alapja néhány négyzetméter, a nagy naperőművek foglalhatnak el nagyobb területeket.
Lehet vitatkozni, vajon az atom vagy a megújuló foglal el nagyobb területet. Annak fényében, hogy mennyi sivatag van, és mennyi lesz még, ez nem kardinális kérdés.

Ahogy nézem, több érv szól a megújulók mellett, mint az atom mellett - konkrétan nulla. Illetve az elfoglalt területen lehet vitatkozni, bár semmi értelme.

BaitHrunner 2017.06.11. 14:12:16

@Dorottya Veres egy hülye picsa:
Tehát nincs semmi ami igazolná a légbőlkapott elméletedet.
Köszönöm, maradjunk az atomnál!

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.11. 14:49:17

@BaitHrunner: Úgy nem lehet vitatkozni, hogy minden érvet visszautasítasz. Gyerekes vagy.

BaitHrunner 2017.06.11. 15:12:11

@Dorottya Veres egy hülye picsa:
:)))
Légbőlkapott számaid vannak, amelyeket semmilyen tény vagy adat nem igazol.
De lássuk csak:

Költségek:
Atom: sokszorosan olcsóbb
Megújuló: sokszorosan drágább
nol.hu/velemeny/az-atomenergia-ara-1572955

CO2 kibocsátás:
Atom: 0
Megújuló: jelentős
m.origo.hu/kornyezet/20130718-nemetorszag-szeneromu-nap-szel-atomenergia-nema-gyilkossa-valt-a-nemet-legszennyezes.html

Adottságaink:
Atom: szinte tökéletes. Bárhol telepíthető. Rendelkezésre áll a szakember gárda, és van egy dunánk is.
Megújuló: Magyarország földrajzi adottságaiból kifolyólag nem alkalmas a megújulós energiatermelésre.

Terület:
Atom: minimális
Megújuló: kezelhetetlenül nagy
m.origo.hu/idojaras/20131113-hany-balatonnyi-napelem-szeleromu-energianoveny-kell-magyarorszagnak-interju-david-mackay-jel.html

Szélturbina évi 5%:
Ordas nagy hazugság
gtms1303.wordpress.com/2013/02/18/cost-analysis-of-a-wind-turbine/

Rendelkezésre állás, ellátás biztonság:
Atom: 90% felett
Megújuló: röhejes
nol.hu/velemeny/az-atomenergia-ara-1572955

Ennyi kb., maradjunk az atomnál!

BaitHrunner 2017.06.11. 15:38:20

@Dorottya Veres egy hülye picsa:
Árak, rendelkezésre állás, stabilitás, környezetszennyezés, stb... Nézzük a német számvevőszék friss jelentését a tavalyi évről:
atomenergiainfo.hu/blog/nemet-energiaforradalom

2017.06.11. 18:47:13

@BaitHrunner: hehehe... a belinkelt oldalakat bookmarkoltam, jó szolgálatot fog tenni :)
(no,azért persze abban nem hiszek, hogy bármelyik meghatja a Cicafiút, de nem is fontos... mindig kell egy falu bolondja.
A német pénzszivattyú úgy látom már másnak is feltűnt.. remélem egyszer a német választópolgárok is kinyitják a szemüket és elzavarják az egész díszes tolvajbandát, Muttival az élen. A nol-os cikket még nem isolvastam, de jó kis összefoglalás.
Ez külön tetszett, gondolom Cicus is örömmelolvassa majd:

"Az OECD Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) WEO–2014 című tanulmánya szerint életciklusra vetítve, az összes költséget figyelembe véve, a nukleáris eredetű áram a legolcsóbb, a nem vízerőművi megújulók (szél, nap, geotermikus, biomassza) a legdrágábbak. További negatív tényező a nem víz megújulók versenyképességében ezeknek a technológiáknak relatíve rövid, 20 év körüli élettartama. Ezzel szemben áll az új atomerőművek 60 éves élettartama. Az atomerőmű működési ideje alatt tehát háromszor meg kell ismételni a megújulós beruházást, ami jelentős költségnövekedést okoz.
HIRDETÉS
A WEO–2014 tanulmány szerint a nem vízerőművi megújulók életciklusra vetítve 200, az atomerőmű 50 USD/MWh költséggel termel, azaz az atom négyszer olcsóbb, míg a gáz-, szén- és vízenergia bázisú termelés költsége 150 és 80 USD/MWh között van. Ezért épül jelenleg 47 új nukleáris blokk. Vagyis hiába fúj ingyen a szél, süt ingyen a nap, a szél- és a napenergia nem olcsó technológia."

2017.06.11. 18:49:15

@Dorottya Veres: Ja... és a hab a tortán, hogy a nol-os cikket Dr. Molnár László, az ENSZ Fenntartható Energia Bizottság (Genf) volt elnöke jegyzi .
:) Putyincsicska :)))))

2017.06.11. 18:51:19

@Dorottya Veres: ..aki oda merte írni a nevét, nem úgy mint az Energiaklub díszes kompániájának "szakértői" :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.11. 19:07:55

@Dorottya Veres:

Sza rügy a Cicusnak. Az általa álmodott évi 5%-os árcsökkenéssel is 28 és fél év kell ahhoz, hogy a megújulók ára felülről elérje az atomenergia árát.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.11. 19:10:49

@Dorottya Veres:

Ezek az adatok csak azt bizonyítják, hogy Orbán már az OECD szakembereit is megfertőzte.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.11. 19:12:04

A másik lehetőség: orosz hackerek meghekkelték az OECD oldalait és meghamisították az ott található tanulmányokat, hogy ezzel is kedvezőbb színben tüntessék fel azt az ócska gőzgépet, amit nekünk Paks 2 néven akarnak eladni.

BaitHrunner 2017.06.11. 19:18:04

@Dorottya Veres:
"abban nem hiszek, hogy bármelyik meghatja a Cicafiút"
Többször linkeltem már neki, falra hányt borsó...
"remélem egyszer a német választópolgárok is kinyitják a szemüket"
Hááát... ebben nem vagyok biztos. De az egész lényege, hogy a vezetőik az olcsó és tiszta energiát, politikai haszonra cseréltek.
"Ezzel szemben áll az új atomerőművek 60 éves élettartama. Az atomerőmű működési ideje alatt tehát háromszor meg kell ismételni a megújulós beruházást, ami jelentős költségnövekedést okoz."
És itt még az atomerőmű esetében nem számoltunk üzemidő hosszabítással.

"aki oda merte írni a nevét, nem úgy mint az Energiaklub díszes kompániájának "szakértői" :)"
Na de mit ér szakemberek, vagy hiteles nemzetközi szervezetek szava, mikor itt vannak nekünk ennek a macskajancsinak a hasraütés szerű számai. :)

Ja, és ezt le merte írni ez a bohóc:
"Úgy nem lehet vitatkozni, hogy minden érvet visszautasítasz. Gyerekes vagy."
Hát itt tartunk... :)))

BaitHrunner 2017.06.11. 19:24:05

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
"Sza rügy a Cicusnak. Az általa álmodott évi 5%-os árcsökkenéssel is 28 és fél év kell ahhoz, hogy a megújulók ára felülről elérje az atomenergia árát."
Az egészben az a legszebb, hogy nincs semmiféle évi 5%. Érezhető fejlődés a kilencvenes évek végéig volt tapasztalható. Az azt követő időszakban a szélturbinák árai nagyjából a réz és az acél világpiaci árait követik. Manapság többe kerül egységnyi kapacitás telepitése mint 10-15 évvel ezelött.
Nesze neked évi 5%:
gtms1303.wordpress.com/2013/02/18/cost-analysis-of-a-wind-turbine/

ember100 2017.06.11. 19:49:20

@Dorottya Veres:
Helló !

Ne félj NEM keresek szavakat és tudom hogy LED fényforrás :) csak pongyolán fogalmaztam és lusta voltam .
Hmmm pl. a Győr környéki szélerőművek tudom az kevés , egy pár vízerőmű , az is kevés ha a vezír és bandája NEM hátráltatná akkor terjedhetne a fotovoltatikus áramtermelés is :)
Azt is tudom hogy a szélerőmű, vízerőmű stb. építésénél is kell acél , beton... de ezek is ugyanolyan :) acélból betonból ... épülnek mint egy atomerőmű TEHÁT az atomerőmű építésénél is keletkezik CO2 terhelés !!!!!
Ja a Duna vize melegebb ezért nagyobbak lettek a harcsák :) akkor melegítsük fel még jobban és amazonaszi delfinek ( 100-300 kg ) meg minden ilyesmi megélne benne :)
A Te válaszaid elég gyengék :)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.11. 20:08:52

@ember100:

"Ne félj NEM keresek szavakat és tudom hogy LED fényforrás :) csak pongyolán fogalmaztam és lusta voltam ."

De azért nekem elmagyaráztad, te agyatlan idióta faszbarom, hogy a LED-izzó rendben van.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.11. 20:10:42

@ember100:

Agyatlan jávai előember, te! Mit szólsz a fentebb belinkelt OECD-jelentéshez? Azt is a Zorbán hamisította meg vagy Putyin?

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.11. 20:39:48

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "te agyatlan idióta faszbarom, hogy a LED-izzó rendben van."

Te agyatlan idióta faszbarom, a LED-izzó rendben van. Körte, izzó, égő, mind ugyanazt jeleni, minden magyar így mondja, és így érti, függetlenül, hogy hagyományos, led, halogén vagy neon. Próbáltál okos lenni, de csak a hülyeségedet bizonyítottad.

Vicces szereptévesztés, ha valaki köznyelvben úgy beszél, mint a szakirodalom. :))

A katonaságnál távbeszélő készüléknek (TBK) mondtuk, ami csak egy telefon volt.

Találós kérdés, katonáéknál mit jelent: acsás, vecsás, tütücsás?

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.11. 20:49:35

@BaitHrunner: Ah, megint csak a hozzánemértésedet bizonyítod. Miért jó ez?

Nézzünk csak egyet: "Adottságaink:
Atom: szinte tökéletes. Bárhol telepíthető. Rendelkezésre áll a szakember gárda, és van egy dunánk is.
Megújuló: Magyarország földrajzi adottságaiból kifolyólag nem alkalmas a megújulós energiatermelésre."

Atomenergiához lehet, hogy vannak szakembereink. Más semmi. Legfeljebb cementet tudunk gyártani a betonhoz, meg kavicsot venni a gecicsalád bányájából. Minden mást az oroszoktól kell megvennünk, a pénzt is tőlük kapjuk, ilyen erővel bérbeadhatnánk a területet, építsék meg, és fizetjük a mindenkori piaci árat az áramért, a hülyének is megéri. Csakhogy az oroszok sajnos nem hülyék.

A Duna nem szükséges atomerőműhöz, ha figyelmesen olvastad volna az itteni kommenteket, tudnád, hogy a hűtőtornykhoz - amiket gombokért meg lehet építtetni - két locsolókanna víz kell csak.

Szegeden az éves napsütéses órák száma 2100.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.11. 20:54:47

Ha van itthon 2,4 gigawattnyi atomszakember, miért nem húztak el nyugatra?

1. Túl vannak fizetve, nem éri meg nekik? Az orvosok fizetése nyugaton 6-8-szorosa az itthoninak.
medicalonline.hu/eu_gazdasag/cikk/az_orvosok_bere_europaban

2. Nem is értenek annyira az atomhoz, hogy kellenének?

3. Nincsenek is?

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.11. 20:59:45

@ember100: "a szélerőmű, vízerőmű stb. építésénél is kell acél , beton... de ezek is ugyanolyan :) acélból betonból ... épülnek mint egy atomerőmű TEHÁT az atomerőmű építésénél is keletkezik CO2 terhelés"

Mégpedig több.

Ugye kiszámoltuk, hogy négyszer annyi szélturbina 2037-ben 4x600 USD/kW lesz, ezzel szemben az atom 5500 USD/kW. Nyilván nagyon durva becslés, de kiindulásnak jó, ha azt mondom, az ár arányos a keletkező széndioxiddal. Tehát a megújulók nem csak olvsóbbak, nem csak nem hagynak hátra suggárzó hulladékot, hanem a gyártás során is kevesebb széndioxid keletkezik.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.11. 21:17:13

@Dorottya Veres egy hülye picsa:

"Ugye kiszámoltuk, hogy négyszer annyi szélturbina 2037-ben 4x600 USD/kW lesz"

Nem kiszámoltUK, hanem kiszámoltAD.

Véleményed az OECD-jelentéshez? Ők is rosszul számoltak, egyedül te számolsz jól?

BaitHrunner 2017.06.11. 21:45:52

@Dorottya Veres egy hülye picsa:
Ennyire futotta? Már a hazugságaidból is kezdesz kifogyni öcsi...
:)

"Szegeden az éves napsütéses órák száma 2100."
Tényleg? :)
Ahova meg megéri letenni ott 3000-3500 és a beesési szög is sokkal jobb. Miről beszélsz?
A rendelkezésre állása nem haladná meg a 10-15%-ot.

"Ugye kiszámoltuk, hogy négyszer annyi szélturbina 2037-ben 4x600 USD/kW lesz, ezzel szemben az atom 5500 USD/kW."
Ki számolta ki, és mire alapozza ezt az ordas nagy baromságot?
Megtennéd, hogy legalább egyszer elolvasod a linkelt anyagokat?

nol.hu/velemeny/az-atomenergia-ara-1572955

m.origo.hu/kornyezet/20130718-nemetorszag-szeneromu-nap-szel-atomenergia-nema-gyilkossa-valt-a-nemet-legszennyezes.htmll

m.origo.hu/idojaras/20131113-hany-balatonnyi-napelem-szeleromu-energianoveny-kell-magyarorszagnak-interju-david-mackay-jel.html

gtms1303.wordpress.com/2013/02/18/cost-analysis-of-a-wind-turbine/

atomenergiainfo.hu/blog/nemet-energiaforradalom

Nincs egyetlen egy allításod sem ami megállná a helyét. Tulajdonképpen minden szavad hazugság...
Szóval: Maradjunk az atomnál!
;)

ember100 2017.06.11. 22:55:26

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Helló !

ELMÉSZ TE A KURVA NÉNIKÉDBE !!!!!
És azt hiszem itt a vége fuss el véle :)

ember100 2017.06.11. 23:01:11

@BaitHrunner:
Helló !

Csak az első bekezdésre válaszolok a többit már nem is érdemes elolvasni :)
Ausztria , Németország nem rég utaztam pestről Calaisig és végig az autópálya mellett szél és napelem táblákat láttam .
1. az osztrákoknál , németeknél többet süt a nap és jobb a fény beesési szöge.
2. Mind hülyék és olyasmibe rakják a pénzt ami nem éri meg mert hülyék .

2017.06.12. 05:58:52

@Dorottya Veres egy hülye picsa: "@ember100: "a szélerőmű, vízerőmű stb. építésénél is kell acél , beton... de ezek is ugyanolyan :) acélból betonból ... épülnek mint egy atomerőmű TEHÁT az atomerőmű építésénél is keletkezik CO2 terhelés""

Ja.... viszont 60 évig nem kell újat építeni :) Meg ezzel le is zárult a CO2 emisszió... a megújulóid meg teljes életciklusukat tekintve mennyi co2 kibocsátásért kell felelősséget vállaljanak?

2017.06.12. 06:17:29

@ember100: "2. Mind hülyék és olyasmibe rakják a pénzt ami nem éri meg mert hülyék ."

Nem, egyáltalán nem hülyék. Olyasmibe rakják a pénzt, amire jókora bónusz van :) A Német állam évente 3-4 paksi bolkk árárt bokázza el tmogatás címén. (Rövidebben: ellopja az adófizetők pénzét és olyan célokra fordítja ami pont a várt eredmény ellenkezőjét hozza viszont kitömi a haveri cégek zsebeit. Nagyon vastagon.

2017.06.12. 06:22:11

@Dorottya Veres egy hülye picsa: Hú... te nagyon buta vagy. Nem húznak el, mert ebben az iparágban gyakorlatilag nincs munkaerőhiány. Minden ország kitermeli és jó megfizeti a saját szakembereit és ha esetleg menne is, nem fig tudni a szakmájánban elhelyezkedni, mert nem nagyon van üresedés. Hasonló, mint a magyar szülész-nőgyógyász. Megtalálja itthon is a számítását, sokkal többre (sőt egyáltalán helyre) nem számíthat.
Mint már leírtam, a magyar nukleáris mérnökök és kutatók a világ élvonalában vannak. Csakúgy mint az oroszok.

BaitHrunner 2017.06.12. 07:33:01

@ember100:
"Csak az első bekezdésre válaszolok a többit már nem is érdemes elolvasni :)"
hmmm...

"Ausztria , Németország nem rég utaztam pestről Calaisig"
Mi vagy te? Embercsempész? :)
A múlt nyáron nekem volt egy francia körutam az EB miatt, annyira nem figyeltem, de ott túl sok szélkerékre nem emlékszem.

"1. az osztrákoknál , németeknél többet süt a nap és jobb a fény beesési szöge."
Csak egy javaslat: próbálj meg valamit fejleszteni a helyesírásodon, mert néha értelmezhetetlen amit írsz. Kis -és nagybetűk, mondatok tagolása, mondatvégi írásjelek stb... Ezt például mondod vagy kérdezed?
Amúgy nem, nem süt többet a nap, és a beesési szöge sem jobb.
De Ausztria pl. a vízenergia hasznosításának szempontjából lényegesen jobb adottságokkal rendelkezik mint mi. És szelesebbek is...

"2. Mind hülyék és olyasmibe rakják a pénzt ami nem éri meg mert hülyék ."
lásd: első pont első fele
Továbbá: igen, úgy néz ki a németek bizony nagyon elbaltázták ezt az Energiewendét.
Egyrészt nézd meg a már linkelt anyagokat, másrészt a német számvevőszék év eleji jelentés megállapítja, hogy:

"A jelentés megállapításai szerint a szociáldemokrata Sigmar Gabriel vezette szövetségi gazdasági minisztériumnak fogalma sincsen az Energiewende pénzügyi kihatásairól. A német parlament alsóháza, a Bundestag gazdasági bizottságában megvitatott jelentés alapján a Frankfurter Allgemeine szerint olyan elemi kérdések sem tisztázottak, hogy mibe került például eddig a német államnak a zöld energia forradalma. A számvevőszék arra sem tudott egyértelmű választ kapni, hogy egyáltalán kifizetődő-e az Energiewende, miközben fennáll annak a kockázata, hogy az az idő előrehaladtával egyre drágább lesz..."

"...Be kellene például fagyasztani a kevéssé hatékony fejlesztési programokat, ám a minisztériumnak még arra sem futotta, hogy a támogatások ellenőrzését biztosítsa. Ennek következménye, hogy nemcsak kevéssé hatékony fejlesztések támogatásáról döntenek, hanem ezeket még ráadásul meg is hosszabbítják..."

"...Hovatovább nem lehet összehasonlítani az egyes fejlesztéseket, miután hiányzik az egységes összehasonlítási alap, így az hogy mennyi szén-dioxid-kibocsátást lehet általuk megtakarítani. Nem sikerült a német kormánynak összhangba hozni a klímavédelmi célokat és a hatékony fejlesztési programokat..."

"...A német számvevőszék azt is a kormány szemére vetette, hogy nem sikerült konkretizálni az Energiewende pontos céljait, így azt, hogy mit is takar pontosan az ellátásbiztonság és a megfizethetőség. Javaslatuk szerint meg kellene határozni egy plafont a zöldforradalom költségeinek. Az ellátásbiztonság és a megfizethetőség jelentik ugyanis azt a két fő kritériumot, amelyeket figyelembe kell venni a további fejlesztések során..."

"...Ebből adódóan ellentét feszül a környezetbarát energia, annak megfizethetősége és az ellátásbiztonság között."

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.12. 07:47:33

@BaitHrunner: @Kovacs Nocraft Jozsefne: @Dorottya Veres: "A WEO–2014 tanulmány szerint a nem vízerőművi megújulók életciklusra vetítve 200, az atomerőmű 50 USD/MWh költséggel termel, azaz az atom négyszer olcsóbb"

Készséggel elhiszem. Ez volt az állapot 2014-ben.

Sajnos nem tudom, milyen megújulóra gondolt a szerző, legyen a napelemes erőmű. Ez 2015-ben Németországban 92,02 USD/MWh (92. oldal)
www.oecd-nea.org/ndd/pubs/2015/7057-proj-costs-electricity-2015.pdf
Azaz egy év alatt a 46%-ára esett.
Folytatva a sort, további 19 év alatt a 0,00004%-ára fog csökkenni, azaz 0,0036 eurocent/MWh lesz a megújuló.

Mindez jól összhangban van a német tender árakkal:
2015 április: 92 Euró/MWh, 101,2 USD/MWh
2017 február: 65 Euró/MWh, 71,5 USD/MWh
Folytatva a sort
2018: 54,6 Euró/MWh, 60 USD/MWh
2019: 45,9 Euró/MWh, 50,5 USD/MWh
2020: 38,6 Euró/MWh, 42,5 USD/MWh
Tehát a megújuló már 2020-ban messze az atomenergia ára alatt lesz. Ekkor fognak Paks2 alapozásánál tartani. Ha ekkor gyorsan abbahagyják, akkor még nem esett túl nagy gazdasági kár. Egymilliárd euró bánatpénzt örömmel kifizetünk a ruszkiknak, csakhogy megszabaduljunk ettől a hatalmas veszteséget termelő, pazarló luxusberuházástól.

ember100 2017.06.12. 08:15:21

@Dorottya Veres:
Helló !

El vagy tévedve .
Németország nem orbanisztán ott nem síbolják el a közpénzeket mint pl. mészálos lőlinc , garancsi stb.

ember100 2017.06.12. 08:24:02

@BaitHrunner:
Helló !

Na jó ha már az írásjeleknél tartunk megnéztem a Könyvet nem láttam benne a " :) " jelet.
Igazából Angliába mentem üzleti útra.
Az 1. es pontban írtak irónia volt és nem kérdeztem .
2. pont lehet hogy most még az a helyzet Németországban hogy drága a támogatás de a jövőben olcsóbb lesz ez a tendencia és persze környezetbarátabb is .

BaitHrunner 2017.06.12. 08:34:51

@Dorottya Veres egy hülye picsa:

ez komolytalan, szerintem fejezd be a hazudozást.

BaitHrunner 2017.06.12. 08:37:37

@ember100:

A következő jeleket javaslom tanulmányozni: , . ! ?
(nem bántásból mondom amúgy, de néha tényleg nehéz értelmezni amit írsz)

"2. pont lehet hogy most még az a helyzet Németországban hogy drága a támogatás de a jövőben olcsóbb lesz ez a tendencia és persze környezetbarátabb is . "

szerintem meg nem

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.12. 08:44:42

@BaitHrunner: ""2. pont lehet hogy most még az a helyzet Németországban hogy drága a támogatás de a jövőben olcsóbb lesz ez a tendencia és persze környezetbarátabb is . "
szerintem meg nem"

Pedig de. Ez nem a te véleményedtől függ.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.12. 08:45:21

@Dorottya Veres egy hülye picsa:

"Készséggel elhiszem. Ez volt az állapot 2014-ben."

Persze, oszt 2014 és 2017 között a nem vizes ződenergia ára az atomenergia áránal 4-szereséről annak negyedére esett vissza, vagyis az 1/16 részére. Ez hogy fér bele az általad _álmodott_ évi 5%-os csökkenésbe? Három év alatt a tizenhatodára csökkent volna a ződenergia ára? Észnél vagy?

"Folytatva a sort, további 19 év alatt a 0,00004%-ára fog csökkenni, azaz 0,0036 eurocent/MWh lesz a megújuló."

Menj el a Sas-kabaréba, ott ezzel sikered lesz. Itt nem annyira.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.12. 08:48:05

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Az utóbbi években felgyorsult a megújulók forradalma. A fejlődés felgyorsulhat, lelassulhat, az iránya állandó.

BaitHrunner 2017.06.12. 08:59:08

@Dorottya Veres egy hülye picsa:
"Pedig de. Ez nem a te véleményedtől függ. "
Az biztos. De nem is a tiédtől...

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.12. 09:02:37

@BaitHrunner: ""Pedig de. Ez nem a te véleményedtől függ. "
Az biztos. De nem is a tiédtől..."

Igen, az enyémtől se.

Kurva nagy felfedezés a részedről. :))

BaitHrunner 2017.06.12. 11:18:22

"Kurva nagy felfedezés a részedről. :))"

Az érdem a tiéd. Csak bátorkodtam megjegyezni, hogy mekkora baromságot írtál. Már megint...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.12. 15:11:56

@Dorottya Veres egy hülye picsa:

"A fejlődés felgyorsulhat, lelassulhat, az iránya állandó."

Na ez is hülyeség, mert nem igaz.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.12. 15:31:54

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Igen, van, amikor nem lesz igaz. A görögök szépen meg is mérték a Föld kerületét, de jött a sötét középkor, egy csomó tudást elfelejtettek, és Kolumbusz matrózai féltek, hogy leesnek a lapos Föld szélén.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.12. 15:49:33

@Dorottya Veres egy hülye picsa:

Hááát, Kolumbusz matrózai épp nem féltek ettől, mivel a középkorban is általános volt annak ismerete, hogy a Föld nem lapos.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.12. 15:57:10

Most olvasom:

www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/mi_lesz_a_nyugdijas_szelkerekekkel.640863.html

Nocsak, talán nem is annyira környezetbarát az a szélenergia? :D

Bemásoltam a cikk szövegét, mire ez az üzenet jött:

"Üzenetedben olyan kifejezést vagy linket használtál, ami tiltott. Fogalmazd át és küldd el újra!"

Gondolom arról lehet szó, hogy a szűrő nem fogad el olyan szövegeket, amelyek a szélenergia hátrányairól, veszélyeiről szólnak.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.12. 15:59:30

"Egyelőre nincs megnyugtató megoldás a hatalmas, gyantával ragasztott üvegszálas vagy szénszálas kompozitból készült szélkerékrotorok újrahasznosítására - hívja fel a figyelmet az a l t e r n a t í v e n e r g i a . h u portál cikke. Van ugyan már laboratóriumi körülmények között működő eljárás, amely 3-5 év múlva ipari méretű lehet, csak azt nem tudni, mennyiért működtethető majd."

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.12. 16:01:54

Megvan! Az a l t e r n a t i v e n e r g i a . h u weboldal címe van tiltva! :D Amikor rendesen, szóközök nélkül írtam be az oldal címét, akkor jött a hibaüzenet a tiltott kifejezésről.

Szóval odáig jutott az Energiaklub, hogy tiltja egy vele nem egyetértő oldal megnevezését. Beszarok, tényleg!

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.12. 16:07:47

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Hülye. A gagyi blogmoci tiltja. A Homáron se tudod beírni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.12. 17:12:36

@Dorottya Veres egy hülye picsa:

Lehet. Attól még kérdés, miért tiltott kifejezés.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.12. 17:17:50

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Nemtom. Sokszor belefutottam már ilyenbe, és nem látok benne rendszert.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.12. 17:22:27

@Dorottya Veres egy hülye picsa:

Az előbb lehülyéztél, de alaptalanul, ui. egy blog gazdája is összeállíthat tiltólistát, amely csak az ő saját blogjában érvényes. Ráadásul úgy, hogy a blogger a posztban használhatja a tiltott szavakat, de a kommentekben már szűrve van. Nemrég bele is futottam egy ilyenbe, fel is róttam a posztolónak, hogy olyan szót használ a posztban, amelyet a kommentelőknek tilt. Korrekt ember volt, kivette a szót a listából.

Szóval ki a fene gondolná, hogy a blogmotorban is vannak tiltott szavak, mint pl. az alter...hu, miközben a fasz, a picsa meg a baszni nincs tiltva.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.12. 17:32:22

Nemrég pl. az derült ki, hogy a blogmotor az óránkénti öntisztító ciklusokban kitörli a grafikus emotikonok utáni szöveget. Tabletről és telefontól többször használtam őket, s meglepődtem, sőt a bloggert gyanúsítottam meg igaztalanul.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.12. 17:33:29

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Az előbb lehülyéztél, de alaptalanul"

Akkor szépítettem 100:1-re. Ha kiegyenlítek, utána majd bocsánatot kérek. :))

King of Shadows · https://politicks.blog.hu/ 2017.06.13. 08:11:25

@Dorottya Veres egy hülye picsa: Bocs, hogy beleszólok, de szerintem a szóban forgó oldal felakad a spamszűrőn. Elsőre én is annak néztem, és a leírás nélkül nem is tudnám, hogy az nem egy spam site.
Ez egyben védi is a bloghu-t a spambotok (Nem ... vagyok ... robot!) támadásától. Legalábbis én még sosem láttam itt egyet sem, pedig eléggé olvasott ez ahhoz, hogy érdemes legyen ráállítani néhányat...

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.13. 22:40:12

@King of Shadows: Légyszíves, nyugodtan szóljál bele!

Milyen SPAM-szűrőn akad fenn az alternativenergia . hu oldal? Webről beszélünk, nem levelezésről.
süti beállítások módosítása