Ha terrorista vagy, ezt a cikket semmiképpen se olvasd el!

2017. június 13. 20:47 - atomcsapda

A terrorfenyegetettség napjainkban olyan globális probléma, amely lokálisan érinthet minden állampolgárt, függetlenül attól, hogy mely nemzet, etnikum vagy társadalmi réteg tagja. A 2001. szeptember 11-i események óta a nyugati világ számos olyan terrorcselekménnyel nézett szembe, amikor magányos vagy kis csoportban dolgozó merénylők stratégiai vagy szimbolikus célpontok ellen követtek el támadásokat.

banan2.jpg

A párfős sejtekben sőt magányosan is működő terroristák olyan célpontokat keresnek, ahol kevesen nagy kárt képesek okozni. Egy nukleáris erőmű elleni támadással hatalmas bajt lehet okozni: sok ezer ember halhat meg, többezer négyzetkilométer terület válhat lakhatatlanná, az anyagi kár elképesztő. Hiszen az atomerőmű leegyszerűsítve az atombombához hasonlít: nagyon nagy energia van benne, nagyon kis helyen tárolva. Csak abban különbözik tőle, hogy a bombához képest sokkal hosszabb idő alatt, szabályozott körülmények között nyerjük ki az energiáját.

Az atomerőmű megtámadásával a terrorista megspórolja a tömegpusztító fegyverek beszerzését, hiszen az erőmű maga válik azzá. Az urándúsító üzemek elleni szabotázs vagy hasadóanyag-raktárak kirablása szintén óriási lehetőség számukra - és veszély a számunkra. 

Nemcsak arról van szó, hogy a terroristák testükre szerelt bombával felrobbanthatják a reaktorokat. A 2001. szeptember 11-i események óta valós veszély nagyméretű polgári repülőgépek eltérítése és azok alkalmazása fegyverként. A dróntechnológia fejlődése számtalan új „lehetőséget” nyit meg a terroristák előtt. Az internetes terrorizmus virágkorát éljük, az erőművek elleni kibertámadással szándékos üzemzavart előidézve is elképesztő károk okozhatók. Nem beszélve arról, hogy a tárolt hasadóanyagokat folyamatosan megpróbálják ellopni. Ma a világon 1800 tonna fegyver minőségű hasadóanyag, dúsított urán és plutónium áll polgári ellenőrzés alatt és ennek jó része még mindig nem megfelelően biztosított. A terroristák pedig bizonyítottan ilyen anyagok megszerzésére törekednek, hogy aztán fegyverként használják fel.

Működő atomerőmű ellen még nem történt terrortámadás, bár tudomásunk van arról, hogy terveztek ilyet, legutóbb, 2016-ban Belgiumban. Épülő atomerőművet azonban bombáztak már le.

Védekezni az atomerőművek elleni támadások ellen persze nem lehetetlen, de 100%-os biztonság nincs. Egy biztos: minél kevesebb nukleáris létesítmény működik, minél kevesebb új atomerőmű épül, minél kevesebb atomhulladékot tárolnak és szállítanak, annál kisebb az esélye, hogy a terroristák sikerrel járnak.

banan2.jpg

A radikális iszlám terrorszervezetei (így az al-Káida vagy az ISIS) sejtesen épülnek föl, amelyek között általában semmilyen viszony nincsen, azok csak a központtal állnak laza kapcsolatban. Sőt, sokszor azzal sem. Ezek miatt az ellenük való küzdelem hihetetlenül nehéz. Egyetlen sejt felszámolása ugyanis nem jelenti a többiek dominószerű bedőlését, és a központra mért csapások sem feltétlenül hátráltatják a sejtek további működését.

***

Az Energiaklub bíróságon támadja meg Paks 2 környezetvédelmi engedélyét, mert a beruházás a környezetet és a lakosságot is veszélyezteti. Ha Neked is fontos a biztonság, segítsd támogatásoddal a perrel kapcsolatos munkánkat: http://www.energiaklub.hu/tamogass. Köszönjük!

136 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://atomcsapda.blog.hu/api/trackback/id/tr7212591427

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BaitHrunner 2017.06.15. 07:20:28

@Könnyen elkaptuk, uram!:
"elég, ha a hűtővizet direktbe a Dunába engedik."
Kapaszkodj meg! A hűtővizet most is a dunába engedik.

Faszerkezet 2017.06.15. 07:20:29

És ha HOZ MAGÁVAL A TERRORISTA EGY ATOMERŐMŰVET MERT ITT NEM TALÁL????? ebbe belegondoltak már????

Faszerkezet 2017.06.15. 07:22:52

@Lord_Valdez:

"Tudsz arról, hogy Budapest alatt van egy élelmiszer besugárzó is"

Óh bazzeg.... Most pár nap múlva olvashatjuk a cikket, hogy "Mivan a terrorista felrobbantja az élelmiszerbesugárzót BP alatt"......

midnight coder 2017.06.15. 07:24:04

@Dorottya Veres egy hülye picsa: "Annak az esélye, hogy lottóötösöm legyen, 1:5,3 milliárdhoz. És emberek lottóznak. Néha még nyernek is."

Ja. És hányan is lottóznak, hány szelvénnyel, és ebből milyen gyakorisággal nyer _egyvalaki_ ?

midnight coder 2017.06.15. 07:29:16

"A párfős sejtekben sőt magányosan is működő terroristák olyan célpontokat keresnek, ahol kevesen nagy kárt képesek okozni."

Nem. Egy terrorista támadásban soha nem akarnak pár tíz, esetleg pár száz embernél többet megölni. Nem az a céljuk, hogy olyan közfelháborodás törjön ki, ami után minden muzulmánt hazazavarnak.

De ha ez lenne a cél, akkor is lenne egy csomó könnyebb célpont egy atomerőműnél. Ott van Pl. mindjárt az ivóvíz, élelmiszeripar, stb. A mai világunk _nagyon_ sérülékeny.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2017.06.15. 07:36:17

@Könnyen elkaptuk, uram!:
Az teljesen rendben van, hogy komolyan veszik a védelmet. Pont attól komolyan védett, hogy komolyan veszik.
Ettől függetlenül, az egy baromság, hogy csak úgy fel lehetne robbantani egy atomerőművet.
Mint ahogy az is baromság, hogy csak úgy lehet hasadóanyagot lopni. Egy atomerőművet nem úgy kell elképzelni, hogy ott hordókban áll por formájú hasadóanyag és kiveszek belőle pár kilót. Az alig pár százalékos koncentrációban van, mázsás kazettákba ágyazva...

metal · http://electric.blog.hu 2017.06.15. 07:44:25

Az atomcsapdánál kicsit sok amerikai filmet néztek! Ekkora baromságot eddig még nem hoztatok össze, pedig volt már pár komoly mélységbe süllyedt cikketek!

2017.06.15. 07:45:02

Bakker, ti egyre hülyébbek vagytok.
Vagy csak a környezetvéőket akarjátok lejáratni ezzel a bloggal.

2017.06.15. 07:45:02

Bakker, ti egyre hülyébbek vagytok.
Vagy csak a környezetvéőket akarjátok lejáratni ezzel a bloggal.

gigabursch 2017.06.15. 07:47:25

9/11, mint hivatkozási alap...
No comment...

Ellenben:
Azt már elértétek, félidióta EK-sok, hogy a másik félidóta és félanalfabéta, politikusként magát félistennek hívő és mindenhez értő Berkecz Balázs rátok cuppant. (berkeczbalazs.blog.hu/2017/06/13/kisvarosnyi_ember_eves_fizetese_ment_el_az_atomtemeto_keresesere)
Úgyhogy nyugodtan szopogathatjátok, nyalogathatjátok egymást, biztos jól esik nektek.
Ennek az összecuppanásnak egy hozadéka van, jelesül az, hogy az a majom a saját pártjából csinál még nagyobb romhalmazt...

Ez egyébként számomra örömteli esemény.

Muad\\\'Dib 2017.06.15. 08:00:05

@Dorottya Veres egy hülye picsa:
Jézusom b+! Lottó? Ugye azt is beleszámolod matekzseni, hogy hány szelvényt adnak el átlagosan egy ötös találathoz viszonyítva? Aztán elgondolkozol rajta, hogy vajon hányszor lenne ötös a lottón, ha minden héten csak TE vehetnél egy darab szelvényt.

röf 2017.06.15. 09:33:07

Alapból úgy hülyeség az írás, ahogy van, de ha mégis elmenne az eszünk, és komolyan vennénk, akkor kézenfekvő a következtetés: na ezért kell harmadik generációs blokkokat építeni!!

2017.06.15. 13:31:50

@Könnyen elkaptuk, uram!:
a belgák és franciák mind hülyék, úgy bizony!
A franciák "hozzáértése" miatt következett be a 2003-as paksi üzemzavar.

Nincs olyan "biztiőr", aki az egész komplexumban bárhová beléphet, mert ő "biztiőr". ILYEN NINCSEN PAKSON !
Ha a francia-belga biztonsági rendszerben ezt megengedték, akkor tényleg hülyék!!!
Nincs "szabad mozgás" egy atomerőműben (!), mindenki a neki kiosztott területen mozoghat és tevékenykedhet.

Tegyük fel, ha vki illetéktelen mégis eljutna valahogy a blokkvezénylőbe, milyen kárt tudna okozni???
Erre írtam, hogy az üzemvédelmi rendszer megakadályozná és körberöhögné!!!

A nyomástartó tér ajtaján (nem pozdorja, házgyári fautánzat) nem jut át az egyszeri "biztiőr", DE MÉG A PARANCSNOK SEM!!!

Miről beszélünk??? Olyan fikciókról, amikről fogalma sincsen olyannak, aki nem járt atomerőműben!!!

Ha mondjuk, a terroristák túszul ejtik az éppen szolgálatban lévő blokkügyeletes családját (és a kivégzésükkel fenyegetik), akkor sem lehet a blokkvezénylőből az erőműre káros utasításokat kiadni (még akarattal sem!).

Ha mondjuk, a terroristák elkapják a vezénylés szerint következő blokkügyeletest és megszerzik az azonosítóját, még mindig kellene egy fizikai hasonmást találni hozzá és úgy beléptetést szerezni az ellenőrzött területre.

Csak úgy lehetne nukleáris balesetet előidézni Paks1-en, ha a 6 főkeringető (reaktoronként 6 db !) szivattyúból legalább 4-et tönkretesznek! És még erre is fel van készítve a reaktor vészhűtő rendszere!

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.15. 15:30:16

@Muad\\\'Dib: @midnight coder: @fátum: Annak a valószínűsége, hogy egy szelvénnyel megnyered-e a lottóötöst, független attól, hogy hány szelvényt vesz a többi ember. Mindenki egy szelvénnyel játszik, annak a reményében, hogy eltalálja mind az öt számot. És van, aki eltalálja. Egy szelvénnyel.

Nézzünk valakit, aki több szelvénnyel játszik. Rákölt ezer forintot? Tízezret? Százezret? Négyszázezer forintot! Vesz 1570 szelvényt. Azért az nem semmi, a többségnek több havi keresete. Azzal a határozott reménnyel, hogy lesz közte egy lottóötös. Pedig csak annyi az esélye, mint az említett "lehetetlen" atomerőművi eseménynek.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.15. 15:33:48

West Hungária Bau Kft. Biatorbágy, Győr, Budapest, Paks

"a Paksi Atomerőmű üzemi épületének homlokzatfelújítási munkáit mintegy 1,1 milliárd forintos ajánlattal a West Hungária Bau Kft. (WHB) nyerte el...

Tovább erősíti a kormányközeliség vélelmét, hogy a korábban Tiborcz István érdekeltségébe tartozó Elios Zrt.-t is a West Hungária Bau Kft. vásárolta meg, amikor az Elios korrupciós közvilágítási projektjei és egyéb botrányai elérték azt a kritikus szintet, hogy Orbán maga is jobbnak látta eladatni a céget a vejével.

A paksi közbeszerzés megnyerése abból a szempontból pikáns, hogy jelenleg eldöntetlen, hogy mely hazai cégek kapnak majd lehetőséget az atomerőmű új blokkjainak kivitelezési munkáiban. Bár a kormány által hangoztatott 40 százalékos magyar beszállítói arány Paks 2 létesítése során nyilvánvalóan illúzió, de a beruházás keretében a magyar cégek éppen abba az építőipari szegmensbe szállhatnak be, amelyikben a WHB is utazik. Az erőműépítés más területein a magyar cégek egyszerűen nem rendelkeznek megfelelő tudással és tapasztalattal, de az építési munkák elnyerésére mindenképpen jó eséllyel pályáznak. És ha ez csak a beruházás értékének csak 15-20 százalékát képviseli is, akkor is 600-800 milliárdos nagyságrendű piacról van szó. Egyáltalán nem mindegy, hogy ez a pénz hol landol majd. És aligha engedi meg a Fidesz, hogy ne megbízható helyen."

javorbenedek.blog.hu/2016/06/04/hanyszor_adjak_majd_at_paks_2-t

2017.06.16. 12:23:47

@Dorottya Veres egy hülye picsa:

"Az erőműépítés más területein a magyar cégek egyszerűen nem rendelkeznek megfelelő tudással és tapasztalattal"

Azért azt ne felejtsük ki, hogy jelenleg is terveznek és gyártanak Magyarországon atomerőműbe szánt berendezéseket (szivattyúkat, különböző elektromos vezérlő armatúrákat, turbina szerkezeti elemeket, lapátkoszorúkat) amiket jó pénzért szállítunk a különböző erőművi építkezésekre szerte a világon.

Emellett vezető kutatások zajlanak termohidraulika, anyagfizikai, vezérléstechnikai és szoftverfejlesztési ágazatokban, amikből pár év múlva már reális profit is jelentkezhet.

Vmelyik korábbi kommentben ott a link csak el kellene olvasni!

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.16. 12:39:15

@mentolos lecsó: Rendben, biztos lesz a beszállítók között 10-15% magyar részesedés. Persze ennek oroszlánrésze az orbán kőbányája és strómanjai részesedése.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2017.06.16. 13:35:37

www.vg.hu/penzugy/paks-a-roszatom-magyar-beszallitokra-szamit-487286/

"a Paks II beruházásról kötött magyar-orosz államközi megállapodásban 40 százalék magyarországi beszállítói hányadot rögzítettek, és a Roszatom reálisnak tartja ezt az arányt"

BaitHrunner 2017.06.16. 13:39:30

@mentolos lecsó:
+ hőcserélőket, nyomástartó edényeket, tolózárakat, stb... A beruházás egy igen jelentős részének legyártására valószínűleg képes a magyar ipar.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.16. 22:57:56

@Dorottya Veres egy hülye picsa:

"Annak az esélye, hogy lottóötösöm legyen, 1:5,3 milliárdhoz. És emberek lottóznak. Néha még nyernek is. Pedig a fentihez képest csak 1570-ed annyi esélyük van nyerni. Több, mint három nagyságrenddel kisebb esélyük."

Hazudozol, mint mindig, de legalább számolni sem tudsz. A fenti számolgatásod akkor lenne helyes, ha évente csak EGYETLEN lottóhúzás lenne, és évente összesen 2 szelvény játszana. Ui. a paks2-re megadott CDF ill. LRF értékek év/esetben vannak megadva, míg lottót évente 52-szer húznak. És Paks 2-ben 2 reaktor lesz, míg a lottón hetente milliónyi szelvény játszik.

Lehet, hogy valaki már írta ezt, én csak most kezdtem olvasni a kommenteket, de az általad írt blődséget nem tudtam szó nélkül hagyni. Ha az ált. iskolai számtannal is hadilábon állsz, akkor minek okoskodsz és számolgatsz esélyeket?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.16. 23:21:47

"Nemcsak arról van szó, hogy a terroristák testükre szerelt bombával felrobbanthatják a reaktorokat."

Ahhoz legalább egy atombombát kellene a testére szerelnie. Ha viszont van neki ilyenje, akkor minek is akarná Paksot felrobbantani, amikor ott van a testén a mini atombomba?

Valaci 2017.06.17. 08:32:20

@BaitHrunner: Amit a biztonságról írtál, azzal tökéletesen egyetértek. Amiről ez a cikk szól, az egy teljesen értelmetlen riogatás, ráadásul van benne három nagyon súlyos ellentmondás.
Kevés tagból álló rosszul szervezett sejt nem tudja a hasadóanyagot bírtokba venni. Lehet a TEK-ről rossz vélemény, de ezt csak a hülye politikai célból előadott akcióik miatt van. Akik az objektumokat védik, azok vérprofik.
Utasszállító repülőgéppel rázuhanni szintén lehetetlen. Azt meg sem említem, hogy egy ilyen támadáshoz nagyon komoly szervezet és évekig tartó felkészülés, de van egy másik ok is. Nemcsak az atomerőmű környezete tilos a polgári repülés számára, de még az olyan útvonalak is, ahonnan könnyen rá lehetne fordulni. Ha egy gép megpróbálná, akár a taszári akár a kecskeméti vagy a tököli bázisról egy percen belül ott lennének és helyre igazítanák.
Végül maga a hasadóanyag. A reaktorban használt anyag nem alkalmas bombának. A sugárveszély pedig megint egy ellentmondás. Olyan tartály, ami teljesen kizárja a sugárzást, nem kapható az OBI-ban. Egy kis sejt nem tudja megszerezni. Ha csak egy dobozba teszik, akkor perceken belül megtalálják őket.

Amiben én vitatkozok veled, azok a költségek és a haszon. Ha ez az országnak hasznos, akkor miért titkosak a pénzügyi adatok? Miért nem lehet egy nyílvános vitát rendezni róla? Miért nem írtak ki nemzetközi pályázatot, ahol mindenki indulhat? Miért nem lehet erről népszavazást tartani? Az én pénzemről van szó, hagy döntsek én, mire költik!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.17. 09:38:47

@Dorottya Veres egy hülye picsa:

Találtam neked egy - azaz rögtön kettő - hozzád méltó párt:

index.hu/tudomany/2017/06/17/nap_nemezis_iker_csillag/

És innen a csak hozzád mérhető számolási képesség bizonyítéka:

"A Nemezist és a mi Napunkat a tanulmány szerint 500 millió csillagászati egység választotta el. Ez kilométerben is elég sok lenne, viszont egy csillagászati egység (átlagos Nap-Föld távolság) durván 150 millió kilométer, azaz a Nemezis 7 500 000 000 000 000 kilométerre volt a Naptól, ami 17-szer messzebb van, mint a Neptunusz, a legkülső bolygó a Naprendszerben."

Az angol eredetiben is pontosan ezek a számok állnak, szóval az angol szerző nem tud számolni, de a magyarnak - nem is tudom, minek nevezzem kedves Ráti Józsefet, talán fordítónak - sem tűnt fel az, ami már az első pillanatban kiszúrja az ember szemét, vagyis hogy 500 millió AU nem lehet 17 *30 AU (30 AU a Neptunusz átlagos távolsága a Naptól).

Drága Ráti József csak annyit tett az angol íráshoz, hogy beszorozta az 500 milliót 150 millióval, de még ez sem sikerült neki. :(

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.17. 10:29:24

@Valaci:

"Ha ez az országnak hasznos, akkor miért titkosak a pénzügyi adatok? Miért nem lehet egy nyílvános vitát rendezni róla? Miért nem írtak ki nemzetközi pályázatot, ahol mindenki indulhat? Miért nem lehet erről népszavazást tartani? Az én pénzemről van szó, hagy döntsek én, mire költik!"

A kérdéseidet mr ezerszer megválaszolták.

"Ha ez az országnak hasznos, akkor miért titkosak a pénzügyi adatok?"

A szerződés legnagyobb részének titkosítását nemrég feloldották. Egyes részekét soha nem fogják, mert nemzetbiztonságilag érzékeny adatokat tartalmaznak. Nézd meg, mennyi hozzáférhető mondjuk Hinkley Point szerződéséből, de kiválaszthatod bár,melyik nemrég épült nyugat-európai atomerőművet is.

"Miért nem lehet egy nyílvános vitát rendezni róla?"

Volt több is. Az atomerőmű x kilométeres körzetében lévő településeken. A többi meg nem érintett. Végül is azért szavaz meg a lakosság 4 évente, hogy a megválasztott képviselői által szülessenek döntések.

"Miért nem lehet erről népszavazást tartani?"

Mert Mari néni és Józsi bácsi nem kompetensek egy ilyen döntésben. Igazából én sem tudom áttekinteni az atomerőmű gazdasági és biztonsági kérdéseit, na de épp erre vannak a szakemberek, tudósok - persze nem az Energiaklub-féle "szakértőkre" gondolok. Én inkább az ő szavukra hallgatok, mint az EK csak ebben a blogban is magát számos alkalommal leégetett "szakembereire".

Amúgy meg volt népszavazás, 2014-ben. A szavazó polgárok többsége az atomerőmű-építést felvállaló Fideszre szavazott.

Igen, az embernek be kell látnia, el kell fogadnia, hogy vannak dolgok, amelyekről való döntéshez nincs meg a szükséges képzettsége.

Ha építesz egy házat, akkor a statikai kérdésekben a statikusra bízod magad, nem a saját sejtelmeidre. Na mármost, egy atomerőmű picinyég bonyolultabb egy háznál.

"Miért nem írtak ki nemzetközi pályázatot, ahol mindenki indulhat?"

1) Talán a franciákat szeretnéd, akik felelősek a 2003-as paksi eseményért? Isten ments még egyszer egy ilyen amatőr bandát megbízni. Vagy a Westinghouse-t, amely csődben van? A legolcsóbb amúgy borítékolhatóan Észak-Korea lett volna... :D

2) Mert csak az oroszok adtak hitelt is a beruházáshoz.

3) A leglényegesebb ok: mert ez nem szokás, máshol sem. A csehek próbálkozítak, de letettek róla:

"A világ többi országához hasonlóan Csehország sem kísérletezik többé tenderrel, és versenytárgyalás nélkül fogja kiválasztani a tervezett új atomerőmű szállítóját [...] Kovacovská azzal indokolta a tender tervezett mellőzését, mert a tavaly törölt temelíni pályázat nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. „Ténylegesen mi voltunk az egyedüli ország a világon, amely nyitott versenyeljárás keretében kereste partnerét az atomerőmű építéséhez.”"

www.vg.hu/vallalatok/energia/atomenergia-tender-nelkul-epitenenek-uj-blokkokat-a-csehek-464115/

Szóval ezért nem.

Egyéb kérdés, óhaj, sóhaj?

"Az én pénzemről van szó, hagy döntsek én, mire költik!"

Először nem "hagy", hanem HADD. :)

Másodszor: Egyes-egyedül az adód 1%-ának felhasználásáról dönthetsz, bár arról sem szabadon, mert csak adott szervezeteknek adhatod. Az adód összes többi részének felhasznlásáról az országgyűlési választásokon döntesz. :)

Áruld már el, mikor volt népszavazás Németországban, Franciaországban vagy a demokrácia világbajnokánál, az USA-ban egy konkrét atomerőmű építéséről? Egyszer sem. Igaz, volt Ausztriában a már elkészült erőműről (Zwentendorf), nem is helyezték üzembe, de ez az ő dolguk, elég gazdagok voltak hozzá.

Sőt Németországban az atomenergiáról való lemondásról sem volt népszavazás, pedig pedig a logikád szerint kellett volna, hiszen az ő pénzük. Senki nem kérdezte meg őket, akarnak-e majd' háromszoros pénzt fizetni az áramért.

Akkor miért éppen Magyarországon kellene népszavazást tartani?

BaitHrunner 2017.06.17. 11:10:14

@Valaci:
A válaszokat nagyrészt leírták előttem, a nepszavazáshoz pár gondolat:
Magyarország földrajzi elhelyezkedéséből kifolyólag az atomerőmű a legjobb, legolcsóbb, és legtisztább módja az energiatermelésnek. Kivéve persze a szén és lignit erőműveket, de azok elképesztő módon terhelik a környezetet, amennyire csak lehet hanyagolni kellene őket.
Az atomenergiával kapcsolatban sajnos olyan szintű dezinformáció és hisztériakeltés tapasztalható(lásd: EK bejegyzései, vagy macskajancsi kommentjei), amivel a kevésbé tajékozott, a temával kapcsolatban minimális információkkal sem rendelkező egyéneket könnyen meg lehet téveszteni. Nagyon nagy hiba lenne egy alapvetően műszaki kérdés esetében az emberek tudatlanságára és félelmeire hagyatkozni. Ezért is(!!!) ellenzem én a népszavazás kiírását a témával kapcsolatban.
Paks II. megépűl, és jól van ez így.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.17. 12:18:17

@Valaci: "Ha ez az országnak hasznos, akkor miért titkosak a pénzügyi adatok? Miért nem lehet egy nyilvános vitát rendezni róla? Miért nem írtak ki nemzetközi pályázatot, ahol mindenki indulhat?"

Mert nem szolgálja a közjót, feleslegesen drága, nem időszerű, csak az orbán mielőbbi meggazdagodása miatt erőltetik. Elfogtunk egy beszélgetést:

orbán: - El fog fogyni 2020-ban, de legkésőbb 2027-ben az EU-segély. Mit fogunk akkor ellopni?

lázár: - Hmm... eladhatnánk az országot az oroszoknak jópénzért.

orbán: - Oszt azt hogy?

lázár: - Hát építtethetnénk velük egy második paksi atomerőművet aranyáron.

orbán: - De nincs rá pénzünk.

lázár: - Akkor kérünk kölcsön.

orbán: - Kitől? Most is 74% az államadósság, kitől kapunk annyi kölcsönt, hogy 100% fölé vigyük?

lázár: - Hát maguktól az oroszoktól. Hiiiihihhhi!

orbán: - Ennek semmi értelme. Akkor ennyi erővel felépíthetnék maguknak.

lázár: - Csak 10 milliárd Euró kölcsönt kérünk, majd azt mondjuk a birka fidesz szavazóknak, hogy csak 12 milliárdba kerül, azok mindent bemondásra elhisznek. A többi szavazó meg nem számít. Elhallgatjuk a hálózatfejlesztési, biztonsági, duzzasztógáti, satöbbi költséget. Meg amit ellopunk, azt is. Hiiiihihhhi!

orbán: - De mi lesz, ha nem az oroszok nyernek a tenderen?

lázár: - Nem lesz tender. Kijelöljük az okoszokat, mondván, hogy másképp nem lesz az új paksi erőmű "kompatibilis" a régivel. Hiiiihihhhi!

orbán: - De akkor 150 EUR/MWh áron fog termelni az új erőmű!

lázár: - Majd azt mondjuk, hogy "csak" 65 Euró áron.

orbán: - De ki fog derülni előbb-utóbb.

lázár: - Majd 30 évre titkosítjuk. Addigra rég elévül a hazaárulás. Hiiiihihhhi!

orbán: - De a megújulók olcsóbban fognak termelni!

lázár: - Betiltjuk. Mondjuk településhatártól12 kilométernél közelebb nem lehet új szélerőművet létesíteni.

orbán: - Dehát az valójában az egész ország!

lázár: - Pont ez a lényege a betiltásnak. Hiiiihihhhi!

orbán: - És a napelem?

lázár: - Hm... az eleve drágább, elég, ha kivetünk rá "környezetvédelmi" adót.

orbán: - Minden elismerésem, te igazán nagy geci vagy!

lázár: - A legjobb iskolám volt, felségedtől tanultam!

...

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.17. 12:21:38

@BaitHrunner: "az atomerőmű a legjobb, legolcsóbb"

Természetesen a legdrágább megoldások egyike, mint ahogy azt sokszor megbeszéltük.

megujulok.blog.hu/2017/06/12/mi_az_olcsobb

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.17. 13:57:28

@Dorottya Veres egy hülye picsa:

"Természetesen a legdrágább megoldások egyike, mint ahogy azt sokszor megbeszéltük."

Frászt megbeszéltük. Te állítottad.

2017.06.17. 14:11:50

@BaitHrunner:

"+ hőcserélőket, nyomástartó edényeket, tolózárakat, stb... A beruházás egy igen jelentős részének legyártására valószínűleg képes a magyar ipar."

Köszönöm a kiegészítést!

Ha nem gyalázták volna a földbe a magyar nehézipart (amit a KGST kötelezettség miatt kellett vállalnunk, és egyébként nem is csináltuk olyan rosszul) sok más berendezés is hazai földön készülhetne...

A Csepel Művekben működött Európa legnagyobb, legpontosabb horizontál esztergálya, amit még volt szerencsém működés közben is látni... Lehet hogy nyersanyagokban szegény ország vagyunk, de a megmunkálásban élenjárók voltunk...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.17. 14:23:42

@mentolos lecsó:

"A Csepel Művekben működött Európa legnagyobb, legpontosabb horizontál esztergálya, "

Ne haragudj, hogy nyelvtannáciskodom, de a szót a fenti mondatban így kell helyesen írni: esztergája - a "j" ugyanis a birtokjel része. Mint pl. az órája, autója stb. szavakban. Az esztergályos szó persze ly-nak írandó. :)

A kommented mondanivalójával amúgy egyetértek.

BaitHrunner 2017.06.17. 14:37:42

@Dorottya Veres egy hülye picsa:
"Természetesen a legdrágább megoldások egyike, mint ahogy azt sokszor megbeszéltük."
Ja-ja, rengetegszer... :)))

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2017.06.17. 20:03:05

@Dorottya Veres egy hülye picsa: "mint ahogy azt sokszor megbeszéltük."

Buüdösmacskát kétszer elrabolták az ufók és anális szondát ültettek bele azért ir ennyi baromságot. Ahogy ezt más sokszor megbeszéltük.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.17. 20:11:14

@eßemfaßom meg áll:

"kétszer elrabolták az ufók és anális szondát ültettek bele"

Az análszonda beültetése még hagyján, közben véletlenül felcserélték a végbelét és a nyelőcsövét, így most a száján fossa ki mindazt, amit korábban a seggén szart ki.

gigabursch 2017.06.18. 12:02:07

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Igen mert az esztergálya az valóban nem más, mint amikor az Eszter nevű feleség hazamegy, és otthon beáll gályázni a második műszakba...
:-)))

gigabursch 2017.06.18. 12:18:53

@Dorottya Veres egy hülye picsa:

Okoska!
Feltettem a blogodon egy kérdést:
megujulok.blog.hu/2017/06/12/fejlodes_312

Szeretném ha válaszolná rá.
Bár nem nagyon bízik abban, hogy képes lennél bárminemű regresszió számításra, max. másol-beilleszt kérdéskörre.

De felteszem neked itt is az 5%-os lineáris megközelítésedre:
"Kíváncsi volnék, hogy az a kétszeres logaritmikus skálára felhúzott egyenes helyett egy másod-, harmad-, negyedfokú polinom mit mutatna.

Szeretném látni."

Nem ok nélkül.
Valószínűleg nem lehetne hazudozni hülyeségeket.

Mert előbb utóbb beáll a telítődési pont és a Marshall-kereszt megakadályozza, hogy tovább csökkenjen az ára az adott rendszernek.

Szóval:
Várom a választ és a tételes regressziós függvényt.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.18. 17:13:33

@gigabursch: "képes lennél bárminemű regresszió számításra"

És ha nem lennék rá képes, akkor mi lenne? Semmi.

"a kétszeres logaritmikus skálára felhúzott egyenes helyett egy másod-, harmad-, negyedfokú polinom mit mutatna."

Milyen hibafügvénnyel? Egyébkény nem is nagyon számít, hogy nem tudod a hiba kritériumot, ígyis-úgyis hülyeséget mutatna. Ahogy elhagyná az adatsort, amire illeszkedik, meredeken menne fölfelé vagy lefelé. Minél magasabb fokú polinom, annál meredekebben. Tetszőleges n számú pontra lehet n-1-ed rangú polinomot rajzolni. Prognosztikára az ilyen megértés nélküli ügyeskedések alkalmatlanok.

Itt egy ábra, ahol harmadfokú görbét illesztettek az árakra. Itt volt értelme, de extrapolálásra ez sem haszálható. (6. oldal.)
www.cesa.org/assets/Uploads/Wiser-2013-RPS-Summit-Presentation.pdf

"előbb utóbb beáll a telítődési pont és a Marshall-kereszt"

Valamit nagyon félreértettél a közgáz órán. Szabadversenyes piacon az árak több évtizedes egyirányú változását nem lehet a kereslet és kínálat egyensúlytalanságával magyarázni.

Ha azt akarod bizonyítani, hogy az árcsökkenésnek a közeljövőben vége lesz, akkor jobban jársz, ha megpróbálsz egy fejlődési görbét illeszteni az adatokra, és megmutatni, hogy jóval túljutottunk az inflexiós ponton, és közel vagyunk a korláthoz.

Itt nézhetsz utána: "Az „ S”– görbék alkalmazása a technológiai prognózisok tekintetében"
www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop412A/2011-0046_02_inno/tananyag/10_2.scorml

Fejlődési görbét illeszteni - ami megjósolja a fejlődési korlátot - a kezdeti, exponenciális fejlődési szakaszban gyakorlatilag lehetetlen.

gigabursch 2017.06.19. 08:21:49

@Dorottya Veres egy hülye picsa:
Nem mellébeszélést kértem, pusztán csak azt, hogy egy elsőfokú polinom helyett lássunk mást is.
Ugyanis az elsőfokú polinommal való extrapolálás - épp ahogy mondod - legalább annyira megbízhatatlan.
Ugyanakkor viszont rámutathat arra, hogy nem minden tejfölös bableves, következésképp fenáll a lehetősége az árak elszabadulásának is.

Várom a regressziószámítást továbbra is.

Természetesen, hogy ne legyen egyoldalú a kérdéskör, szívesen veszem atomenergiára nézve is.

Nekem nem veled van bajom, hanem azzal az adatsorral, amivel Téged megetettek.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.19. 08:26:03

@gigabursch: Az egyenes nem tökéletesen, de megfelelően illeszkedik. Amit te akarsz, az tudománytalan, a voodoo varázslás körébe tartozik. Nem tiltalak el tőle, ha nagyon akarod megcsinálhatod, csak értelmetlen.

gigabursch 2017.06.19. 11:46:39

@Dorottya Veres egy hülye picsa:
Tudománytalan, mert rákérdezek, hogy miért egyenest alkalmaztak a regresszió számításnál?
Fenéket kis barátom!
A vuduzás az nálad megy (de még mindig nem téged hibáztatlak), mert eléd tett a Bloomberg egy nagyon jól kinéző ábrát, és te el sem merengsz azon, hogy hány buktató lehet benne józan ésszel felfogva és értelmezve.
Ugyanis olyan nincs, hogy valami végtelenségi csökken*. Vagy te mindent, ami jól néz ki ész és értelem nélkül elfogadsz? Az adott függvény szerint van olyan időpillanat, hogy ingyé a fejemhez vágják a napelemeket. HA van vuduzás, akkor ez a szemlélet az, amit gyakorolsz.
Természetesen polinom függvény helyett még sok más is lehet ráfektetni, hiszen a regresszió számításnak épp ez a lényege, a mai számítástechnikai potenciállal még nem is egy nagy csoda (a logaritmikus függvényektől a hiperboloidokig, stb.), mert itt csak egy csoda van:
Az, hogy egy ilyen szaros grafikonnal így meg lehet etetni embereket, akik a jószándékuk ködén keresztül nem veszik észre, hogy milyen szinten vannak átbaszarintva, megvezetve.
S ezek a jószándékú emberek a rózsaszín ködön át nem veszik észre azt sem, hogy majd megmagyarázzák, miért nem jött össze (valakiknek valahol az "elvárt" árcsökkenés).
Tudod mérnök ember és rendes közgazdász meg számol és törpöl rajta, hogy vajon jó-e ez így.

Autós hasonlattal élve:
- nem baj, hogy tudom a BMW mocskos drága lesz szerelni, de majd valahogy kiköhögöm és mégiscsak egy BMW tulajdonos leszek, aki erre verheti a nyálát
- tudom, hogy egyes Alfák hisztigépek, de ezt betervezem
- veszek a Focus/Ignis/Corolla körből valamit és nem tervezek extra költségeket, de tudom hogy milyen állapotot veszek meg és mit várhatok tőle

Visszavezetve:
- Az első verzió vagy te. Hiszel abban a mesében, hogy olcsóbb lesz és órási kapacitásod lesz belőle, de nem fog kijönni a matek és állandóan meg kell magyarázd
- A második mondjuk a szénerőmű. Nagyon jó, szuper, de be is tervezed, hogy koszol, ugyanakkor egy szénlefagyás miatt egyszercsak kiesik 1500 MW pikk-pakk (lásd: hiszti), de nem gond, mert 24 órán belül megoldod (csak emiett szív sokmindenki a környezetedben)
- Megveszed azt, ami üzembiztos, nem terheled túl, de nem is akarod. Kifizeted az árát és azt kapsz, amire számítasz télen-nyáron.

De visszatérve:
Visszakereshető n+1 helyen: Nem rajongok az atomért és meggyőződésem, hogy az energia tárolásnak az aksin és a SZET-en kívül van még bőven módja, akárcsak a csúcsüzemek kivédésének, de ezzel a hozzáállással nem segítesz az atomkikerülős oldalnak, csak ártasz. (direkt nem ellenest mondtam)
De jelen pillanatban nálam - főleg az észérvek higgadt alkalmazása miatt - az atomlobbi vezet.
S lehetsz te a zászlóvívője a "zöldenergiának", de én elvárom, hogy higgadt és megalapozott válaszok alapján hozzak magamnak döntést.
Márpedig ez az igény sokminden, csak nem vuduzás a részemről.

______________
* Vö: 20-25 éve a jó laptop folyamatosan 200.000 Ft körül kapható. Függetlenül az évjárattól és a felhozataltól.
Érdekes egy közgazgdasági eset, mert soktényezős a forint romlásától kezdve a világpiacokig ezer és egy dolgot lehet benne vizsgálni, de mégis igaz.
Ámde ebből arra következtetni, hogy 20 év múlva is a jó laptop 200.000 HUF lesz: enyhén szólva is meredek.

GyMasa 2017.06.19. 12:10:48

@gigabursch:
...A vuduzás az nálad megy (de még mindig nem téged hibáztatlak), mert eléd tett a Bloomberg egy nagyon jól kinéző ábrát, és te el sem merengsz azon, hogy hány buktató lehet benne józan ésszel felfogva és értelmezve...
Ja, ez nagyon cuki...
Foleg az, hogy az osszes hivatkozott anyaga 2012-ig tart.
En most csak kivancsisagbol rakerestem egy-ket kulcsszora, 2016-ra, es erdekes modon, a prezentaciok nem ma mar mind csak 2040-ig, meg 2050-ig tarto igeretekkel vannak tele, termeszetesen az anyagi vonzatoktol szigoruan mentesen.
Ja, es cicuka nagyvonaluan elfeledkezik az USA "hiperolcso" szelenrgiajaval kapcsolatban, hogy az a "hiperolcso" az ket reszbol all ossze:
- az eromuvek eladjak a megtermelt aramot~30USD/kWh aron
ES
- Eladjak a "tiszta energia kvotajukat (REC)" IS.
Tehat nem CSAK az eladott energia arabol elnek.
(egy REC ha jol ertem, 1 tonna CO2-nek felel meg, es valami 500 USD az ara, ami ugye valtozik, mert a tozsden aruljak)
Itt van egy ilyen prezentacio: cesa.org/assets/2016-Files/RPS-Summit/Galen-Barbose.pdf
Kulonosen ba'jos a 10 oldal, ami szerint az egesz USA-ban eleg durvan csokkent az elmult evekben beepitett kapacitas.
Ennek ott is az az oka, hogy nem azert nott ilyen mertekben a szeleromukapacitas, mert akkora nagy uzlet lnene, hanem azert, mert ezt irta elo a torveny.
Es, az eloirt merteket elertek mar a legtobb allamban, es azota nem olyan jo uzlet szeleromuveket telepiteni.
A legjobb pelda Texas, ahol 2010-ben elertek a 2020-as kvotat, es azota NULLA szeleromuvet telepitettek.
...Ámde ebből arra következtetni, hogy 20 év múlva is a jó laptop 200.000 HUF lesz: enyhén szólva is meredek...
Igen, ez szerintem is meredek, mert ahogy utananeztem, egy nagyobb szelkerek jo 164 tonna.
Es az nem 164 tonna sar, hanem 164 tonna beton/generator, kompozit anyag, meg elektronika.

GyMasa 2017.06.19. 12:11:44

@GyMasa:
...Ámde ebből arra következtetni, hogy 20 év múlva is a jó laptop 200.000 HUF lesz: enyhén szólva is meredek...
Raadasul, o azt josolja, hogy a 200 000 HUF_os notebook, 15 ev mulva majd csak 60 000 HUF lesz.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.19. 12:19:50

@gigabursch: "Tudománytalan, mert rákérdezek, hogy miért egyenest alkalmaztak a regresszió számításnál?"

Nem. Az a tudománytalan, okoska, hogy ötletszerűen valamilyen magasabb polinomot akarsz ráilleszteni.

Egy egyenes szakaszra illeszthetsz egyre magasabb fokú polinomokat, egyre kisebb hibával, de egyre nagyobb hülyeség lesz a végeredmény, a szakaszon túli egyenes részt egyre nagyobb hibával fogod közelíteni.

Illeszthetnél fejlődési görbét, de nincs hozzá támpontod. Annak az eleje is exponenciális, meg vagy lőve.

"olyan nincs, hogy valami végtelenségi csökken"

Senki nem beszélt végtelenről. A következő húsz év az érdekes, az elmúlt harminc év trendjei alapján.

"lehetsz te a zászlóvívője a "zöldenergiának""

"meggyőződésem, hogy az energia tárolásnak az aksin és a SZET-en kívül van még bőven módja"

Vízbontás, sűrített levegő, rugó, lendkerék...

Nem vagyok zászlóvívője senkinek. Pusztán rámutatok, hogy az elavult atomerőműnél a megújuló sokkal olcsóbb.

"20-25 éve a jó laptop folyamatosan 200.000 Ft körül kapható."

T500 Thinkpad, 1680x1050, 35000 Ft. 5 éve 465000 volt.

GyMasa 2017.06.19. 12:59:45

@Dorottya Veres egy hülye picsa:
...T500 Thinkpad, 1680x1050, 35000 Ft. 5 éve 465000 volt...
Gondolom, az egy cseppet sem zavar, hogy ez egy rettenetesen rossz pelda, mert ma egy UJ T500-ast nem 35kHUF-ert kapnal, ha letezne olyan...
Nem mindtha az "uj" T500-assal mondjuk tudnal erdemi munkat vegezni amugy sem.

gigabursch 2017.06.19. 13:44:32

@Dorottya Veres egy hülye picsa:
Csillagom!
Az neked miért ötletszerű, ha egy adott diszkrét pontok halmazából megvizsgálod az összes (egyébként excellből pikk-pakk kiköphető) különböző, zárt alakzatban felírható függvényeket ÉS(!!!) megvizsgálod, hogy hová tartanak az ismert ponttartományon túl, illetve az időben hátrafele extrapolálva mutat-e bármiféle igazolhatóságot. Ugyanis egy regressziónál nem csak előre, de hátra is kell tekinteni! Még akkor is, ha az adott technológia akkor még nem volt kész, de egyébként úgy rendelkezésre állt egy csomó elem hozzá. (szélkeréknél anyagipar és bádogos munka száz éve is volt, tehát megkötésekkel, de vizsgálható - ellenben a napelem nemigazán)
MIndezek mellett azért vannak olyan polinomfüggvények, ahol az oordinátád magasabb abcisszára, még ha kileng is, egyre jobban ellaposodik, semmint elszáll, de ezt jobb helyek (pl. középiskolákban) oktatják.

Tehát: Mindaddig, amíg ezt nem vizsgáltad meg és nem vezetted le, indokolással, hogy miért azt választod ami a regresszióhoz, addig csak annyit tudunk, hogy az egyik regresszió végrehajtható.
Pont.

Egyébként épp az ominózus ábra az, ami húsz-harminc év távlatában már eléggé kérdőjeles, hiszen kifut az értelmezési tartományból...

Továbbra is várom a regresszió elemzésed!
Előre is köszönöm. S nem a kifogásokat meg a süketelést, meg a hantázást

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.19. 15:34:37

@gigabursch: "nem csak előre, de hátra is kell tekinteni"

A magasabb rangú polinomod előre és hátra is fasságot ad. De nyugodtan számolgass, sehova nem jutsz.

"annyit tudunk, hogy az egyik regresszió végrehajtható."

A vak is látja, hogy egyenes, a számolással csak pontosították, hogy ne hasraütésre kelljen behúzni. Meg egy árnyalatnyival szakszerűbben hangzik. :))

gigabursch 2017.06.19. 16:56:25

@Dorottya Veres egy hülye picsa:
Dumafranci!
Sok a mellébeszélés, kevés a tény.
Egy biztos. Az én serpenyőim közül az atomelkerülőbe nem tettél, ellenben az atompártolóba igen.
Különösebben nem izgat a nyegle hisztid, mert messze túl vagyok én már az ilyen kérdéseken, sem a kioktatásod.

Ugyanis néhány tény kiderült rólad.
Lövésed sincs a polinom függvények máködéséről
Lövésed sincs a regresszió alkalmazásáról, annak korlátairól
Lövésed sincs a regresszió számításáról
Ugyanis ha lenne, akkor részántál volna fél órát és kiszámoltad volna.

Womb Raider 2017.06.26. 08:35:12

@Dorottya Veres egy hülye picsa: "Vízbontás, sűrített levegő, rugó, lendkerék..."

Az mán döfi! Lendkerék... osztán ekkora az energiasűrűsége egy-egy ilyen eszköznek? Mekkora lendkerekekkel akarsz GWh-kat tárolni? Jó nagyokkal? Aztán az mennyibe is fog fájni? 1 család, két gyerek, három szoba , négy kerék+ 1 lendkerék!!!
(+1 kerék neked is elkelne...)

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.26. 11:12:22

@Dorottya Veres: A lendkerék (50000 rpm) könnyű és hatékony.

www.compositesworld.com/blog/post/composite-flywheels-finally-picking-up-speed
Az elején találsz egy összehasonlító táblázatot.

Egy városi busz üzemanyagának felét meg lehet takarítani lendkerékkel.

www.velkess.com/flywheel.html
"10% upfront cost savings
Higher energy efficiency (better than 80% vs 65% for lead)
10 year guaranteed service life"

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.26. 11:26:22

@Dorottya Veres egy hülye picsa:

Nem olvastam el a belinkelt írást, mert szükségtelen. Egy test mozgási energiája a tömegével egyenes, a sebességével viszont négyzetes arányban változik. Így ha rendelkezésre állnak a sebességet/fordulatszámot kibíró csapágyak, akkor valóban célszerűbb a kisebb tömegű, de nagyobb kerületi sebességgel (azonos méretek mellett gyorsabban forgó) forgó lendkerekek.

Arra azért gondolj, hogy itt GWh-k, TWh-k tárolásáról van szó. Egy busz energiaigénye ehhez képest bolhafing.

Womb Raider 2017.06.26. 15:00:44

@Dorottya Veres egy hülye picsa: Na, mivel amoda már beírtam, berakom ide is..

@Dorottya Veres egy hülye picsa: Tudom miként működik, de ezek szerint te nem nagyon :) Ez rendszer szinten egy játékszer, nem olcsó, de cserébe 20 évet sem bír, energiasűrűsége tán egy tizede-egy hatoda a folyékony/gáz szénhidrogéneknek, nagyjából ott tart, ahol egy akkumulátor, de legalább ötször annyi az élettartama. Hurrá!!!! Sokáig tudod tárolni az energiát, de sajna nem túl sokat adott térfogat és súly mellett.
Ez kb. arra jó, hogy rövid távú hálózatkimaradásokat áthidaljon, ott, ahol kritikus a szünetmentesség. Amelyik már legalább egy háztartást ki tud szolgálni (rövid ideig) az olyan árfekvésű, hogy inkább vesz a polgár egy pedálos dinamót, azzal még az alakját is meg tudja őrizni.

Ha eláll a szél, b@szhatod, a névleges kapacitásának megfelelő teljesítményt kiveszed belőle 2-3 óra a alatt, oszt sanyi...
Persze, szuper, hogy terhelés nélkül jó sokáig pörög és még nem túl magas a veszteség, de mihelyt elkezded kivenni belőle a betárolt energiát, rájössz, hogy nem fér bele túl sok. A buszoknál jó, mert a fékezési energiát tolod bele, nem alakul hővé, de ennyi... mondjuk Los Angelesben egész buli lehet.. de nem úgy van, hogy délelőtt jól felhúzza a lendkereket majd délután azzal furikázik a pógár haza a hivatalból.

Womb Raider 2017.06.26. 15:04:45

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Így ha rendelkezésre állnak a sebességet/fordulatszámot kibíró csapágyak, akkor valóban célszerűbb a kisebb tömegű, de nagyobb kerületi sebességgel (azonos méretek mellett gyorsabban forgó) forgó lendkerekek. "

Az energetikai célú hűdehájtek lendkerekeknél a kerületi sebesség a hangsebesség fölött van jóval, sőt, a M2-t is elérheti. Egyszer adja csak fel a csapágyazás...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.26. 15:16:04

@Dorottya Veres:

"Ez kb. arra jó, hogy rövid távú hálózatkimaradásokat áthidaljon, ott, ahol kritikus a szünetmentesség. "

Ott sem feltétlenül megfelelő. Ha pl. számítógépeket vagy olyan eszközöket kell ellátni, amelyek max. fél-egy periódusidőt bírnak ki áram nélkül, akkor már nem jó. Ugyanis a lendkereket mechanikusan kell rákapcsolni a generátorra, az meg nem fog menni 20ms-on belül, márpedig UPS-eknél kötelező a 20ms-on belüli átkapcsolás. És akkor a generátor felpörgését már nem is említettem. Az meg növeli a veszteséget, ha a generátor állandóan pörög, még ha terhelés nélkül is.

"A buszoknál jó, mert a fékezési energiát tolod bele, nem alakul hővé"

Nem véletlen, hogy itt is alkalmazzák leginkább. Itt ugyanis rendszeres a betáplálás-kivétel. Egy elektromos visszatápláló rendszernek vsz. több lenne a vesztesége - bár azt hiszem, jóval olcsóbb is, legalábbis villanymotoros járművek esetén.

Womb Raider 2017.06.26. 18:14:56

Nnnna...
Ebben isvannak jó kis grafikonok. Kicsit zanza, de egész jó összefoglalás van benne a megújulókról, meg a tárolásról...(a lendkerék itt is közlekedési felhasználásra optimális) Na, de ezt cicusnak is tudnia kellene, ha volt gyerek és volt lendkerekes autója :)
docplayer.hu/4394555-Attekintes-korszeru-energiatermeles-7-a-kornyezet-vedelme.html
docplayer.hu/31814581-Energiatermeles-eromuvek-hatekonysag-karosanyag-kibocsatas-dr-toth-laszlo-egyetemi-tanar-klimatanacs-elnok.html

Jobb oldalon hoz sok hasonló, kisebb-nagyobb írást, lehet ezt-azt bogarászni.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2017.06.26. 18:38:15

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Nem mond teljesen hülyeséget. A lendkerekes energiatárolás tényleg működik. Mivel mágnesen lebegtetett csapágyakról van szó, élettartam probléma nincs. Mivel folyamatosan rajta van a hálózaton, ezért átkapcsolási időprobléma sincs. A hatásfoka is jó, 80-85%. Az energiasűrűsége is jó, a teljesítménysűrűsége meg kimondottan jó.
Az egyetlen dolog, amit nem említ az az ára. Ez a létező legdrágább módja az energiatárolásnak. Nagyjából 8000 dollár/kWh.

Womb Raider 2017.06.26. 18:57:48

@Lord_Valdez: Nem állította senki, hogy nem működik, de létjogosultsága a villamos energia tárolásban, rendszer szinten nem nagyon van. Az élettartama a csúcs csapágyazás ellenére 20 év alatt mozog, garanciát a legjobbakra sem adnak 10 év felett... tényleg embertelen drága. A buszoknál viszont tényleg okos megoldás, jelentős, egyébként elvesző energiát képes visszanyerni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.26. 19:17:02

@Lord_Valdez:

Azt én is gyanítottam, hogy akkora fordulatszámon mágneses csapágyak vannak, na de azoknak meg energiaigényük van. Lehet, még ezzel sem túl nagy a veszteség, ha viszonylag rövidek a betáp-kivét ciklusok.

Az átkapcsolást hogyan oldják meg? Ahhoz, hogy 20ms-on belül váltani tudjon, a generátornak állandóan forognia kell, nem? Az viszont megint csak veszteség még akkor is, ha terhelés nélkül forog. Vagy van az átklapcsolásra valami trükk? Mondjuk akku az átkapcsolási időre? Csak mert a generátor felpörgetése már csak az erőátvitel terhelése miatt sem mehet akármilyen gyorsan.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2017.06.26. 19:58:46

@Dorottya Veres:
Van létjogosultsága ott, ahol hirtelen kell nagy tranzienseket csillapítani. Kiválóan alkalmas arra, hogy hirtelen tüskéket lenyeljen, vagy extra teljesítményt betápláljon. Nagyon jó arra, hogy a hálózatot stabilizálja és megtisztítsa tőlük.

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Nem szükséges átkapcsolás, mert folyamatosan a hálózaton van. Olyan, mint egy motor-generátor pár.
Mivel a tömeg lebeg és vákuumban, ezért nem súrlódik. A rézen meg egyensúlyi állapotban nem folyik áram, tehát ohmos veszteség sincs. Az más kérdés, hogy a valós hálózatok nem tisztán szinuszosak és a teljesítménytényező sem 1. A generátorból is van szivárgó fluxus, a vákuumot is folyamatosan fenn kell tartani, ezért mennie kell a szivattyúnak stb. Mindezekkel együtt is igen jónak számít a hatásfoka.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.26. 21:11:33

@Lord_Valdez:

Szóval akkor a generátor is forog. Így persze semmi gond nincs az átkapcsolással.

"Nagyon jó arra, hogy a hálózatot stabilizálja és megtisztítsa tőlük."

Vagyis itt is inkább csak rövid távú tárolásra alkalmazzák.

Úgy látom, járatos vagy a témában. Milyen időtávú tárolásra szokták alkalmazni ezeket és milyen teljesítmény- ill. energiatartományban?

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.26. 22:43:35

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "célszerűbb a kisebb tömegű, de nagyobb kerületi sebességgel (azonos méretek mellett gyorsabban forgó) forgó lendkerekek."

Na, neked se fizika volt a jeled az oviban. :))

A tömeg elhelyezkedése is lényeges. Ezért használnak belül üres gyűrűt, nem telibe lendkereket, mert azonos tömeg és kerületi sebesség mellett több energiát tud tárolni.

"a lendkereket mechanikusan kell rákapcsolni a generátorra, az meg nem fog menni 20ms-on belül"

Már miért kéne szét- és összekapcsolni?

@Dorottya Veres: "a hangsebesség fölött van"

Vákuumban nincs hangsebesség. :))

Womb Raider 2017.06.27. 06:02:25

@Dorottya Veres egy hülye picsa: "Vákuumban nincs hangsebesség. :))"

Nem mondod... tőleg mindig tanul valamit az ember... Tudod, csak szemléltetés képpen írtam, hogy érezhető legyen, milyen szerkezeti megoldásokra van szükség, hogy ez a búgócsiga egyben maradjon. Plusz milyen precíz megmunkálásra. Talán pont ezért rohadt drága játékszer. Maradjunk annyiban, hogy jó lesz ez a buszokba, hiszen ott "üzemanyaggá" alakítja az amúgy a féktárcsákon eldisszipált mozgási energiát, de villamos hálózatokban csak nagyon jelentős árcsökkenés után lesz képes teret nyerni. (Már, ha a fogyasztási/termelési szinkronitás fenntartására tervezed bevetni.)
Megint erőlteted a hülyeséged, kb. mint a függőles kéményes szélerőművek esetében. Jó játékok, érdekes ötletek, de ennyi. Ide olcsó és robosztus energiaforrások kellenek, meg némi rugalmas , az igények hullámzását követni képes. hogyan az sok-sok évtizede működik.

Womb Raider 2017.06.27. 06:06:25

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Milyen időtávú tárolásra szokták alkalmazni ezeket és milyen teljesítmény- ill. energiatartományban?"

www.mvmpartner.hu/hu-HU/Szolgaltatasok/Villamos-Energia/Erdekessegek/-/media/MVMPartner/Images/Erdekessegek/Lendkerekes4.png
www.mvmpartner.hu/hu-HU/Szolgaltatasok/Villamos-Energia/Erdekessegek/-/media/MVMPartner/Images/Erdekessegek/Lendkerekes1.png

LENDKERÉK
Elterjedt főként a kisebb teljesítmény tartományban (1kW, 3h vagy 100kW, 30s).
Nagy ciklusélettartam.
Kis méret - helytakarékos.
Környezetkímélő – nincs károsanyagkibocsátás.
Kis karbantartási igény.
Alacsony megsemmisítési költség élettartam végén – környezetszennyezés nélkül.

Hátrányok:
Nagyobb teljesítményeken még fejlesztés alatt (250kW, 10-15min)
A nagy energiájú forgó tömeget sokan veszélyesnek tartják – üzembiztonsági szempont

(nem írták, de az ár egyelőre borsos...)

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.27. 07:45:59

@Dorottya Veres egy hülye picsa:

"A tömeg elhelyezkedése is lényeges. Ezért használnak belül üres gyűrűt, nem telibe lendkereket, mert azonos tömeg és kerületi sebesség mellett több energiát tud tárolni."

És az ég kék. :O

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.27. 07:51:17

@Dorottya Veres:

Köszönöm a két linket, igen tanulságosak a képek.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2017.06.27. 21:18:03

Jelenleg másodperces, perces, és manapság már egy-két órás távban is használják őket.
Igazság szerint a veszteségei elég alacsonyak ahhoz, hogy akár több napos távlatban is használható legyen. Csak épp nevetségesen gazdaságtalan.

Csak érdekességként:
A Los Angeles-i metrónak is van egy ilyenje. 2 MW teljesítmény, 8,3kWh energia és az egész került 4,4 millió dollárba. Ez egy átlagos magyar háztartás két napos villamosenergia szükséglete. Nyilván a 2MW erősen overkill egy háztartásnak, de ha feltételezzük, hogy lineárisan csökken az ár a teljesítménnyel (ami nem igaz), akkor 20 kW-s is még 44 ezer dollár...
Ezt érdemes összevetni a lítium-ion akkumulátorok 230 dollár/kWh árával...

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.28. 00:44:29

@Lord_Valdez: "Ezt érdemes összevetni a lítium-ion akkumulátorok 230 dollár/kWh árával..."

400 USD/kWh, 10 év garancia.

Power: 3kW | Energy: 15kWh | Size: 40”x40”x40” | Weight: 750lbs
Round Trip Efficiency: >=80% | Depth of Discharge: 100%
Connectivity: 48VDC “Virtual Lead Acid” buss.
Price: $6,000
www.velkess.com/flywheel.html

Womb Raider 2017.06.28. 09:29:08

@Dorottya Veres egy hülye picsa: .... elég kompromisszumos megoldás.. vajon megtérül valaha?Durván 2millió.. de megeszem a kalapom, ha emellé az ár mellé nem jönne időszakos szervízköltség is. 3-4 óra alatt kiveszed belőle a betárolt energiát, aztán vagy újra tudod tölteni napnyugtáig... vagy nem. Nyilván mankó a setét időszakokra, de havi 16500 Ft-ért???( Ha.. meg azt nézzük, hogy a 2millió havi 3600-3880Ft-ot kamatozik alaphangon, még szarabb a helyzet)nem a villanyért fizetsz, hanem a tárolásért :) Ahol rohadtul nincs más lehetőség, mondjuk Alaszka vadonjában a vadászkunyhódban, na, oda jó, hogy éjjel nappal tudd követni a Dow Jones-t, meg a Nikkei-t...

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.28. 12:05:57

@Dorottya Veres: "vajon megtérül valaha?"

Nemtom pontosan mire gondolsz.

Egyébként vicces, hogy eddig nem zavart, hogy Paks2 vastagon veszteséges, most meg hirtelen kezd érdekelni a megtérülés. :))

Womb Raider 2017.06.28. 13:42:19

@Dorottya Veres egy hülye picsa: Arra bátorkodtam utalni, hogy milyen drága is az ingyenenergia. Kell hozzá piszok drága napelem, jó 2 000 000 Ft-ért, meg ugye ne álljunk meg itt, legyen lendkerekünk is, nagyjából ugyanennyiért. (A fenntartást nagyvonalúan nem is veszem plusz költségként) Aztán már csak imádkozni kell, hogy ne dőljön össze az egész 15 év múltán. Így mondjuk 22 000 forintban van havonta a cucc... meg mondjuk a 4 millió kamatai :) Ez is csak akkor biznisz, ha más fizeti a beruházás nagyobb részét, no de akkor hol van a piaci szemlélet?

Paks meg szerinted veszteséges, úgy, hogy a számításaid lógnak a semmiben. Kezdve ott, hogy lövésed nincs, mennyi volt a beruházás ára, milyen hitelfelvétellel járt, mennyi is az üzemeltetési költség (most olvastam, hogy a fűtőanyag szükségletet 25%-al sikerült mérsékelni, miközben rekord mennyiségű energiát termelt a 4 blokk. Egyet tudsz: utálod a ruszkikat, meg a fideszt. Szilárd alap!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.28. 13:50:18

@Dorottya Veres:

Szerintem ne erőlködj. Elmagyarázod neki, töröd magad, rápazarlod az idődet, aztán legközelebb ugyanazokkal a régi érveivel jön elő, mintha semmit nem magyaráztak volna el neki.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.28. 14:48:07

@Dorottya Veres: "drága napelem, jó 2 000 000 Ft-ért"

Az hogy drága, vagy nem drága, attól függ, mennyit veszel a kétmilliódért.

"legyen lendkerekünk is"

Ha akarsz, vegyél. Mi közöm hozzá?

"Paks meg szerinted veszteséges, úgy, hogy a számításaid lógnak a semmiben."

Akkor mutasd a pontos számításokat. Nem fog menni, mert senki nem tudja a pontos számokat.

"hogy lövésed nincs, mennyi volt a beruházás ára, milyen hitelfelvétellel járt"

Annyi, hogy azóta se tudtuk visszafizetni.

"mennyi is az üzemeltetési költség"

Közel annyi, mint a megtermelt áram ára.

"utálod a ruszkikat, meg a fideszt."

Mi okom lenne szeretni a tolvajokat, a hazám tönkretevőit?

Womb Raider 2017.06.29. 06:51:11

@Dorottya Veres egy hülye picsa: "Akkor mutasd a pontos számításokat. Nem fog menni, mert senki nem tudja a pontos számokat.
"

:))) Értem... akkor az is lehet, hogy te csak a hasadra ütve , a saját elméletedet igazolandó végeztél egy számítást, aminek ellenőrizhetetlen adatok az alapjai? Na, de akkor én is végezhetek egyet, amiből meg az "derül ki", hogy busás nyeresége van :) 1:1

""hogy lövésed nincs, mennyi volt a beruházás ára, milyen hitelfelvétellel járt"

Annyi, hogy azóta se tudtuk visszafizetni.

"

Megint valami, amiről ugyan nulla információd van, de tényként igyekszel beállítani.

""mennyi is az üzemeltetési költség"

Közel annyi, mint a megtermelt áram ára."

Ahhh... már nem is mondom...
Hihetelen, mennyire elvakult fasz vagy. Fel sem merül benned, hogy tévedhetsz, szemrebbenés nélkül gyártasz saját magadat igazoló "tényeket", majd azokra alapulóan újabbakat generálsz. Felépíted a magad alternatív valóságát.
"Mi okom lenne szeretni a tolvajokat, a hazám tönkretevőit?"
:)))))) Mondj egy országot innen Európából, aki bármi olyat tett az országunkért, amihez nem fűződött saját érdeke és mi is jól jártunk vele! Nehéz lesz. Lehet, az oroszok is lerabolták nyomorult kis hazánkat, de pont ugyanezt teszik most a németek, a franciák, mindenki. Ne legyenek illúzióid, itt senki nem tesz semmit jól meghatározott (és néha aljas)önös indokok nélkül. Ja... és az a vicces, hogy anno mi a németek szövetségesei voltunk az utolsó pillanatig, ezért a győztes hatalmak el is verték rajtunk a port, példát statuáltak és ennek következményei máig fennmaradtak, érezhetőek, Lehetnénk akár a vesztesek szobrának modelljei is...Az oroszokkal meg ugye ellenségesen viselkedtünk, de legyőztek minket és ennyi.

Womb Raider 2017.06.29. 07:04:42

@Dorottya Veres egy hülye picsa: "Az hogy drága, vagy nem drága, attól függ, mennyit veszel a kétmilliódért."

Ennyiért kb 5kW teljesítményűt kapsz... de legyen akár 6-7-8... tökmindegy... ezt a névleges teljesítményt irtó ritkán fogod huzamosabb ideig kinyerni belőle. ... a legderűlátób számítások szerint sem nagyon térül meg 15 év időtartam alatt. Addigra meg már a teljesítménye is lecsökken, az inverter/elektronika sem feltétlen fogja bírni... lehet venni újat. Mondom... más pénzéből finanszírozva még csak-csak buli, de azért nehogy már ez legyen a modell...

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2017.06.29. 12:58:19

@Dorottya Veres egy hülye picsa:
Mondjuk ez pont nem az a változat, ami neked kell, de a másik a 7500 dollár sem hangzik annyira rosszul. Mondjuk egy nem elég egy háztartáshoz, mert a 3kW az kevés.
Viszont felhívnám a figyelmet arra, hogy érdemes mindig óvatosan közelíteni a forradalmi újdonságokhoz (flexibilis lendkerék). Ezekről ugyanis még nincsenek üzemeltetési tapasztalatok. Simán kiderülhetnek olyan problémák pár év múlva, mint amilyenek voltak a de Havilland Cometnél.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.29. 16:46:32

@Lord_Valdez: "ami neked kell"

Keversz valakivel.

Dorottya Veres kérdezte, hogyan kell áramot tárolni, az egyik lehetőségnek mondtam a lendkereket. A sok hülye nem is tudta, hogy ilyen is van, azt hitték, csak játékautóba jó. :))

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.29. 16:48:26

@Dorottya Veres: "Ennyiért kb 5kW teljesítményűt kapsz"

Nem csak az egyszeri költség számít. LCOE adatokat itt találsz:
megujulok.blog.hu/2017/06/11/megujulok_488

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.29. 16:56:06

@Dorottya Veres: "csak a hasadra ütve"

Mutass pontos számítást, ha tudsz, ne dumálj.

Az eladósodásunk Paks1-gyel kezdődött, azóta se tudtuk visszafizetni, ezt nem tudod süket dumával kimosogatni.

"Mondj egy országot innen Európából, aki bármi olyat tett az országunkért"

Svájc nem foglalta el Magyarországot, és nem hajtotta rabigába 40 évre.

Norvégia nem foglalta el Magyarországot, és nem hajtotta rabigába 40 évre.

Finnország nem foglalta el Magyarországot, és nem hajtotta rabigába 40 évre.

Spanyolország nem foglalta el Magyarországot, és nem hajtotta rabigába 40 évre.

Soroljam?

"Az oroszokkal meg ugye ellenségesen viselkedtünk"

Pontosan mit ártottunk az oroszoknak 1849-ben?

Womb Raider 2017.06.29. 20:12:00

@Dorottya Veres egy hülye picsa: De érts már meg, b+... Ha csak a bekerülési költséget veszed és elosztod az reálisan figyelembe vehető élettartamra, már abból összejön egy havi 20-ezres számla. Egy átlagos család havonta ennyi villanyszámlát fizet, a napelemed meg éjjel szundít, meg ha borús az idő... akkor nem marad más, jöhet a jól bevált és megbízható atom+szén/gáz villany.
Nagy biznisz... a 20kHUF helyett lesz 32kHUF a havi számla. A németek már szokják, nálunk éppen csak duplájára emelkedett az ár, de a slepp szépen gazdagszik a támogatások révén... b+ a hülyeségeid.

"Mutass pontos számítást, ha tudsz, ne dumálj."
Ácsi! Te állítod, hogy soha nem térül meg, hogy gazdaságtalan, hogy megfizethetetlen. Hozzál te először az állításaid mögé hiteles számokat!

"Svájc nem foglalta el Magyarországot, és nem hajtotta rabigába 40 évre.
Norvégia nem foglalta el Magyarországot, és nem hajtotta rabigába 40 évre.
Finnország nem foglalta el Magyarországot, és nem hajtotta rabigába 40 évre.
Spanyolország nem foglalta el Magyarországot, és nem hajtotta rabigába 40 évre."

Mondom: tett értünk bárki is bármit, ami nem a saját érdekeit szolgálta? Mert olyanok voltak, akik elvettek, ártottak... a környező országok nagyjából mind ilyenek :) Engem nem vígasztal, hogy Svédország nem fért oda ami húsosfazekunkhoz, mert éppen az oroszok, vagy a németek, vagy az osztrákok, vagy a franciák (vagy együtt mind) ülték körül azt. Nyugodj meg, az oroszok messze nem rabolták le 40 év alatt az országot, mint az elmúlt két-két és fél évtized alatt a díszes nyugat-európai bagász. Mégis az ő pöcsüket nyálazod. Váljék egészségedre.

"Az eladósodásunk Paks1-gyel kezdődött, azóta se tudtuk visszafizetni, ezt nem tudod süket dumával kimosogatni."

Látod, megint egy állítás, ami mögé semmit, de semmit nem tudsz tenni, ami igazolná. Mennyibe került Paks I? Miből finanszíroztuk? Milyen hitefeltételek mellett? Kitől vettünk fel rá hitelt? Mekkora a futamídő? Amíg ezeket nem prezentálod, hiteles forrásból, addig én nyugodtan állíthatom, hogy szimplán hazudsz.
(Amúgy meg mit parázol? Ha jönnek a ruszkik, talán látsz majd ismerős arcot, újra összejöhet a rokonság, a család! Végre kitöltheted a családfád üres leveleit. ;) Bunkókám...)

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.30. 01:53:12

@Dorottya Veres: "Ha csak a bekerülési költséget veszed és elosztod az reálisan figyelembe vehető élettartamra, már abból összejön egy havi 20-ezres számla."

Én sose propagáltam a kis házi erőműveket, jelenleg nem elég hatékonyak.

"Nagy biznisz... a 20kHUF helyett lesz 32kHUF a havi számla."

Ha a fosszilis erőműveket ki akarod szorítani, akkor valszeg fel fog menni az áramszámlád.

"A németek már szokják, nálunk éppen csak duplájára emelkedett az ár"

Bármelyik magyar örömböfögve fizetné a német áramszámlát a német fizetésből. :))

"az oroszok messze nem rabolták le 40 év alatt az országot"

Ezzel sokan vitatkoznának, keress rá a guruló forintokra. Mindenesetre eléggé tönkretették a hazámat függetlenül attól, hogy nekik ebből mennyi közvetlen hasznuk származott.

Womb Raider 2017.06.30. 06:08:27

@Dorottya Veres egy hülye picsa: "Bármelyik magyar örömböfögve fizetné a német áramszámlát a német fizetésből. :))"

Ez tudod, ugye, hogy nem válasz? Az emberek Mo.-n magyarországi bérekből élnek, rohadtul el lennének szomorodva, ha a piaci árak csak azért duplázódnának-triplázódnának meg, hogy néhány megújulóban utazó vállalkozás/befektető (főleg külföldi) busás hasznot realizálhasson a támogatások révén... vagyis... lényegében hagynád lerabolni az országot! Nem vagy te véletlenül orosz?

"Én sose propagáltam a kis házi erőműveket, jelenleg nem elég hatékonyak."
Nem? Nekem meg nagyon úgy tűnik. Na, de ami nem hatékony kicsiben, az mitől lesz rentábilis nagyban? Kevés energiát sem tudsz tárolni (ez lenne a kulcs) akkor a nagyobb mennyiséggel mi is a helyzet? Nagy méretekben mindig süt a nap? Akkor meghosszabbodik az élettartam? Max a mennyiség okán tudsz olcsóbb árat kicsikarni, de kötve hiszem, hogy ez kompenzálná a többi hátrányt. A házi erőművezés mondjuk kétszer drágább, mint az ipari... tehát saccra (ha neked szabad, nekem is...) tízszer olyan drága, mint az atomerőmű szolgáltatta energia :) Juhééé!
(arról nem is beszélve, hogy a terhelésirányító epét hány a sok kis majom napelembuzi bohóckodás miatt és előbb-utóbb rábeszéli őket, hogy építsenek maguknak házi gázerőművet is... a korrektség okán)

Na... erről ennyit..most várom Paks I számait... tudod, amiket soha nem írtál még le, csak az azokból levont állításaid jelennek meg. Mennyi az annyi? Vagy csak hasaltál és hazudtál, jó szokásodhoz híven? Ejjj... tudtam, benned nem csalódhatunk!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.30. 08:48:40

@Dorottya Veres:

Ha aztán a német hozzánk jön, akkor nálunk a magyarokra érvényes bolti árnak is a két-hároimszorosát fizeti, mert többet keres? A cicusnak nagyon elgurult a gyógyszere.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.30. 09:42:27

@Dorottya Veres:

"Nyugodj meg, az oroszok messze nem rabolták le 40 év alatt az országot, mint az elmúlt két-két és fél évtized alatt a díszes nyugat-európai bagász. Mégis az ő pöcsüket nyálazod. "

Az oroszokkal szemben mi egyértelműen a kapcsolatok haszonélvezői voltunk, legalábbis gazdasági szempontból. Emlékszem, kb. 15 éve volt egy tanítványom, ő mesélte, hogy az anyja egy nagy vegyipari exim cégnél dolgozott, az akkori Chemolimpexnél. A cég legfőbb tevékenysége az volt, hogy a Szovjetunióból potom árom behozott vegyipari termékekről leszedték az orosz nyelvű címkéket és a magyar cég címkéit ragasztották rá, majd többszörös áron exportálták Nyugat-Európába. Puszta címkeragasztással a szovjet gyártó nyereségének a sokszorosát zsebelte be a magyar cég. Ez még akkor is óriási profit, ha esetleg, de csak esetleg ebből valamit visszacsorgattak a szovjeteknek.

Womb Raider 2017.06.30. 10:37:35

@Dorottya Veres egy hülye picsa: "...a guruló forintok..."

Hehehe... még 15 millió dollárról sem beszélhetünk ennek kapcsán... fé-lel-me-tes .... Manapság ez úgy néz ki, hogy a német cégeknek minden egyes létrehozott munkahelyért akkora támogatást adunk, hogy abból 3-5 évig kijön a dolgozó bére. Szuppper... meg mellé jön sok egyéb kibogozhatatlan volumenű támogatás... adókedvezmény.. csak, hogy még véletlenül se kerülhessen magyar kis-közép vállalkozás helyzetbe.
@Kovacs Nocraft Jozsefne: KGST rulez :) Az oroszok amúgy messze kevésbé szóltak bele a belpolitikánkba, nem igyekeztek mindent agyonszabályozni, korlátozni. Akkoriban volt könnyűiparunk, élelmiszeriparunk.. manapság kvótákink és korlátataink maradtak, meg kötelezettségeink..

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2017.06.30. 10:49:42

@Dorottya Veres:
"Na, de ami nem hatékony kicsiben, az mitől lesz rentábilis nagyban?"
Igazából ez nem ritka dolog. Az árak nem nőnek lineárisan a mérettel. Ez, mint érv, önmagában nem jó.
Egyébként tárolni nagy mértékben is gazdaságosabb. Van egy olyan jóslatom (azóta már kezd megvalósulni), hogy a piacon idővel elkezdenek terjeszkedni a virtuális áramszolgáltatók, akik csak tárolással foglalkoznak.
Tehát, én el tudom képzelni, hogy lesznek házi erőművecskék és központi "energiaraktárak".

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
ööö... hát, lehet, hogy voltak páran, akik jól éltek ebből, de az oroszok konkrétan kiraboltak minket.
Az oroszoknak nyersanyagáron kellett átadnunk az Ikarus buszokat... Mert az árat és mennyiséget ők döntötték el...
vagy említhetném a magyar bauxitot, amit ki kellett exportálnunk a SZU-ba. Ott feldolgozták és visszahozták az alumíniumot. Ez jól hangzik, csak kivonták belőle a titánt, ami kellett a repülőgépekhez.
index.hu/belfold/2010/10/24/hova_tunt_a_magyar_titan/
Na, mindegy, ebbe nem akarok belemenni.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.30. 11:08:59

@Lord_Valdez:

A dolognak az általad említett oldalába mások láttak bele, és semmi okom kételkedni bennük. Én mindig távol álltam a közgazdaságtól, amit írtam, azt is csak egy tanítványomtól hallottam, ő meg az apjától vagy anyjától. Aki magasabb politikai/gazdasági szinten volt, nyilván tisztábban látott.

Azért azt ne feledd, hogy a magyar ipír termékei a nyugati piacokon kevés kivétellel eladhatatlanok voltak. Szóval ha a szovjetek olcsón vették is meg, nem hiszem, hogy számunkra ráfizetés volt - vagy ha igen, akkor ezt kompenzálták olyan üzletek, amiken mi nyertünk. De ebbe nem akarok belemenni, mert nem ismerek megbízható tényeket, azok nélkül meg minek?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.30. 11:11:12

@Lord_Valdez:

Ismerem a titán-történetet (üdítő dolog néha nem titániumot olvasni). Persze nem akárhonnan származó bauxit kellett nekik, most ezért nem olvasom el újra a cikket, de annyira emlékszem, hogy csak egy adott bányából kellett nekik - épp onnan, ahol a termálvizeket megzavarta a bányászat.

Womb Raider 2017.06.30. 12:45:53

@Lord_Valdez: "Tehát, én el tudom képzelni, hogy lesznek házi erőművecskék és központi "energiaraktárak"."

Persze, értelek, de jelenleg a nagy PV farmok sem nevezhetők olcsónak, a tárolás (hatékonyan és olcsón) ipari mennyiségű energia viszonylatában, hosszabb (néhány órás időtávon) távon még csak vágyálom. Erre várni lehet, de mi van, ha mégsem jön be?

A mostanában épült PV telepek , figyelembe véve a teljesítőképességüket a mi adottságaink mellett, simán duplájából állítanak elő 1MWe-t... és akkor még nem számoltuk az éjszakai igényeket kielégítő tartalék erőművek létesítésének árát. Valamint harmad annyi ideig működőképesek mint egy új generációs atomerőmű.

Lehet, nem lineáris a viszony kicsi és ipari volumen között, ám ettől még nem lesz rentábilis az utóbbi sem. Most még biztosan nem... Az atomerőmű egyszeri bődületes ráfordítás, a nap/szél meg többszöri kis összeg, ami kumulálva persze mégiscsak több... Amíg nem lesz valóban hadra fogható tárolási megoldás, addig jelentős elmozdulás erről a pontról szerintem nem várható. Gazdasági érdekcsoportok persze ügyeskedhetnek, lobbizhatnak mindenféle támogatások megszerzéséért, de ez meg randa piactorzítás. (szvsz)

Ja... a házi energiaraktárak összehangolása/menedzselése azért nem egyszerű (bár nyilván megoldható) feladat viszont hétszentség, hogy nagyon nagy hálózatfejlesztést igényel... és ezt már nem fogják lenyomni a Mavir torkán.

Womb Raider 2017.06.30. 13:17:04

Nnnnaaa... a legújabb, a pécsi napelem park.. 10MW névleges teljesítmény, 10 hektár lefedve, 5milliárdért :)

Ez a 10MW kapacitás a tervek szerint (mert ugye még nincs tapasztalat, csak előzetes számítások) előállít 27-28MWh ingyenenergiát! Nagyon nagy jóindulattal a beépített kapacitás 15%-át éves távon. Az mán döfi!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.06.30. 13:22:12

@Dorottya Veres:

A cicusnak egyébként annyiban igaza van, hogy ha Paks 2 helyett napelemfarmot építenénk, az nem terhelné annyira az államkincstárt, hiszen a napelemre felvehető hatalmas állami támogatás. :DDD

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.30. 20:19:43

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "a magyar ipar termékei a nyugati piacokon kevés kivétellel eladhatatlanok voltak."

A VOR kellett, hogy gyártson a ruszkiknak ruhát, nem volt kibúvó. Hát elküldtek Kínába egy raklap VOR címkét, megvarratták, hazahozták, és elküldték a ruszkiknak. Közben az itthon gyártottat keményvalutáért vitték nyugatra. :))

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.06.30. 20:23:26

@Dorottya Veres: Elképesztő, hogy az ilyen vérnyuggerek nem csak a kádárrendszert sírják vissza, hanem az orosz elnyomást is. Igazi jól fejlett hazaáruló vagy.

Womb Raider 2017.07.01. 10:07:05

@Dorottya Veres egy hülye picsa: Kettőnk közül szvsz te vagy a nyugdíjas, de oda se neki. nekem még van simán tíz évem...
Egyébként hazaáruló a édes jó kurva anyád... szarházi pöcs. Az nem hazaárulás, hogy eladták az elvtársaid a fél országot a nép alól? Hogy tönkrevágták az ipar 90%-át? Hogy az infrastruktúrát üveggyöngyökért (no,meg némi baksisért ) átjátszották a gyarmatosító németek és franciák kezére? Hogy hagyták, a németek negyed-ötöd annyi bérért kétszer akkora teljesítményt sajtolhassanak ki a magyar melósokból? Hogy ki tudja mire és mennyi hitelt bokáztak el 2 évtized alatt? Hogy Magyar Bálint és Fodor Gábor aljas offenzívát indított az oktatás és a kultúra szétdúlására? Az nem hazaárulás, hogy a saját népükön taposva, azt köpködve nyalva a nyugat ülepét próbálnak megdolgozni a júdáspénzükért? Mi ehhez képest az orosz múlt és a jelenleg felélénkülni látszó gazdasági kapcsolatok kihasználása a nyugattól való erős függőség fellazítására? Már az EU mondja azt is meg, milyen székletszám az elvárt és hogy mennyi sót tehetsz kenyeredbe... neked meg úgyis mindegy, szervilis talpnyaló vagy, szolgálod, aki lök valamit, semmi más nem számít. Mindegy, hogy orosz, vagy német, te pucsítasz, mert ennyit érsz.
nem sírom vissza a Kádár-rendszert, bár a társadalmi egyenlőtlenség messze mérsékeltebb volt, az átlagember jövője kiszámíthatóbb, biztonságosabb volt, tervezhetőbb. Nem sírom vissza, mert a rendszerváltás a családomnak egyértelműen sikertöténet, több lehetőség volt és messze jobb életszínvonalat adott, de nem vagyok vak és látom, hogy emberek millióinak lába alól kirúgták a sámlit... vagy kilopták, ha úgy tetszik. Félelmetes távolságra került egymástóla fenn és a lenn... (ééés nem csak a látható politikusokat, meg a holdudvarukat nézd, hogy azok mennyit 'gyarapodtak' Van itt pár régi nagy komcsi dinasztia, akik a háttérbe húzódva szépen megszedték magukat, sorra nyeltek le jól menő vállakozásokat, a szokásos visszautasíthatatlan ajánlataikkal.. Plusz lehet, hogy most a Fidesz ül a szekér bakján és púposra rakja a szekeret, de a levitézlett ellenzék jó elvtársai ugyanúgy megkapják a részüket a rablott holmiból, hogy be legyen fogva a szájuk. Ezért nem kell csak a Fideszre mutogatni, mert az állami bulik lenyúlásai szétfolynak a teljespolitikai paletta diszes alakjai között. Az arányok sem olyan vészesek. A Fidesz nem csak magának lop, hanem mindenkinek, aki az útjukba állhatna esetleg. Ezért akar az ostoba kis ellenzéki hülyegyerek -sereglet annyira beülni a Parlamentbe. Mert akkor felkerülnek a fizetési listára.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2017.07.03. 12:32:20

@Dorottya Veres: Engem nem tudsz összehozni a szocikkal, ruszkibérenc, kádár alatt is utáltam a hozzád hasonló kollaboránsokat, azóta is utálom. Ahogy a gazdádat is, hogy visszaépíti a saját képére a kádárrendszert.

Womb Raider 2017.07.04. 09:15:32

@Dorottya Veres egy hülye picsa: Gazdád neked van, tudod, a Gyuri bácsi, de ezt már te is bevalottad, szóval tőlem lehetsz SZDSZ-es, Jobbikos, PM-es, DK-s, Momentumos, Jehova tanúja, vagy Pünkösdista, bármi... magyarellenes vagy, oszt ennyi. Csak akkor nem tudom, mi a bánatot keresel még itt?
Amúgy kattoghatsz, hogy ruszkibérenc vagyok, csak ez vicces olyan valaki szájából, akinek orosz katona van a felmenői között :)))))))

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.07.04. 09:30:52

@Dorottya Veres:

Olvasom, a Momentum újra kiáll a buziházasság mellett. Csodálatos tehetsége van az ellenzéknek ahhoz, hogy a magyar lakosság körében népszerűtlen témákat támogassa. Oszt csodálkoznak, hogy veszítenek a választáson.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.07.04. 09:31:47

@Dorottya Veres:

"akinek orosz katona van a felmenői között :)))))))"

Ez nem olyan biztos. Lehet, hogy csak a katona kutyája.

Womb Raider 2017.07.04. 12:14:22

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Néha azt érzem, hogy az ellenzék egyáltalán nem akar hatalomra kerülni, inkább valahogy átnevelni szeretnék a 'népet' . Elkönyvelték, hogy a számukra fontos 'értékek' nem nagyon illeszkednek a többségi társadalom értékrendjébe, sokszor homlokegyenest ellentétesek a többség nézeteivel. Nagyon pozitívan szemlélve az egészet, azt gondolom, becsületes dolog, hogy nem igyekeznek populista szólamokkal operálva a hatalom közelébe kerülni, nem akarják a választók többségét kitevő rétegek elvárásait teljesíteni... ők inkább puccsot szeretnének, ami kétségkívül karakánabb (bár messze nem demokratikusabb) megoldás :)
Majd meglátjuk... amúgy nagyon elcsendesedtek... megvédték a CEU-t, minden rendben van!

Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.07.04. 14:44:09

@Dorottya Veres:

Szerintem az ellenzék úgy en bloc szeretne hatalolmra kerülni, de az ellenzéket alkotó egyes párto(cská)k már nem igazán. Az oka egyszerű: ők is tudják, hogy hatalomra jutva azonnal egymás torkának esnének, elkezdődnének a hatalmi harcok, hiszen nem is kettő, hanem több pártnak kellene összefognia.

Úgy érzem, egyelőre azon vannak, hogy megerősödjenek a másik balos pártok rovására. Tehát miközben kifelé próbálnak valamiféle (látszat)egységet mutatni, belül egymást gyilkolják. Talán kivárásra játszanak, és ez nem is annyira buta dolog, mint elsőre gondolhatnánk: 2010-ben a Fidesznek gyakorlatilag az ölébe hullott a győzelem, a többit elvégezte az ellenzék böszmesége. Talán abban bíznak, előbb-utóbb az Orbán-kormány is kikopik, elfárad. Lassú aknamunkával, mint pl. ezzel a bloggal, alá lehet ásni a népszerűségét, idővel meg az emberek elfelejtik, milyen állapotban adták át az országot 2010-ben.

És ebbe a képbe nem illik bele az, amit te is mondasz, hiszen a népszerűtlen témák sulykolásával maguk alatt vágják a fát. De azt hiszem, ezellen képtelenek tenni: a bolsevik gyökereik, az élgárda-tudat, a mi-jobban-tudjuk-mi-jó-a-népnek szemlélet genetikailag bennük van. :D

"ők inkább puccsot szeretnének"

Na igen, de az demokratikus puccs lenne!! Nagyon nem mindegy! Valamilyikük pár napja külföldi beavatkozást követelt az Orbán-kormány megbuktatására, egy másik pedig az összes Fidesz-szavazó (nem Fidesz-tag, hanem Fidesz-szavazó, ami akár 2 milió magyar ember is lehet) lámpavasra akasztását helyezte kilátásba győzelmük esetére. A tolerancia, a véleményszabadság és a demokrácia nagyobb dicsőségére.

Valahogy kezdem azt is érteni, honnan az a nagy rokonszenv a ballinek részéről az iszlamisták felé. ..