Gondoltad volna? A hadiipar és az atomenergia szoros szimbiózisban él!

2018. június 28. 12:14 - atomcsapda

Az atomenergiának vajmi kevés köze van az emberiség életének megkönnyítéséhez, az atomerőművek értelme nem a civilizáció energiaigényének biztonságos kiszolgálása: a „békés atomenergia” csak a nukleáris lobbi által globálisan elterjesztett és évtizedek alatt mítosszá vált mese.

acs21001.jpg

A valóság minden jel szerint az, hogy az atomerőművek az atom katonai célú felhasználásához alkalmazott infrastruktúra részei. Azért kellenek, hogy a fegyverek gyártása, az új haditechnológiák kifejlesztése nagyobb kapacitással, hatékonyabban, gazdaságosabban történhessen meg. Az atomerőművi áramtermelés sem gazdasági, sem környezeti, sem társadalmi szempontból nem hasznos: drága, környezetszennyező, nagy területen élő közösségek egészségét kockáztatja, életét veszélyezteti. Létezését és a ráfordított költségek beláthatatlan nagyságát egyetlen egy dolog indokolja: a fegyverkezési verseny.

Az amerikaiak és a szovjetek az ötvenes évektől kezdve a velük szövetséges országoknak elkezdtek nukleáris technikai tudást és technológiát átadni. A használt fűtőelemek visszagyűjtéséből fegyvergyártásra használható hasadóanyagra tettek szert, számos esetben pedig beindították a baráti országok katonai atomprogramjait. Így áttételesen mindenki a fegyverkezési versenyt támogatta, miközben a szuperhatalmak a béke és a szebb jövő bajnokaiként tetszeleghettek a világ többi része előtt.

Az atomerőmű közvetlenül kapcsolható az atombombához

Az atomerőmű a maghasadás elvén működik. A reaktorban a nehézatomokat neutronok hasítják kisebb atomokra, közben további neutronok szabadulnak föl. Ezek aztán a megfelelő körülmények megléte esetén a közelükben levő további atomokat hasítanak meg. Ez a láncreakció, ami a reaktorban kontrollált módon jön létre. Ennek révén forralják fel a vizet, hajtják meg a turbinalapátokat, amelyek mozgási energiája termeli az elektromos áramot. Mindez szép és jó lenne, csak rengeteg kockázata van: végzetes baleset, terrorcselekmény, egymillió évig sugárzó hulladék.

Urándúsítással atomfegyver is létrehozható

A legtöbb atomreaktorban az urán U-235 izotópja hasad. Viszont a földből kibányászott uránnak csak kb. 1 százalékát teszi ki, a maradék a nem hasadó 238-as izotóp. A reaktoroknak ennél többre van szüksége a működéshez, ezért az uránt a kibányászás után dúsítani kell kb. 5 százalékosra. Ha viszont valaki úgy dönt, hogy tovább dúsít, akkor akár a 80 százalékos 235-arányt is elérheti. Ekkor atombombát hozott létre. Tehát a reaktorüzemanyagból bomba is készülhet. A Hirosimában ledobott bomba dúsított uránnal működött.

A reprocesszálás során atombombához is előállítható plutónium

Az uránon kívül a bombákban plutónium is használható hasadóanyagként. A plutónium a természetben nem létezik, reaktorokban állítható elő. Pontosabban előáll: minden atomreaktor, amely elektromos áramot generál, évente akár több tucat atombombához elegendő plutóniumot állít elő mintegy melléktermékként a fűtőelemekben. Az a folyamat, amikor a használt fűtőelemekből kiszedik a plutóniumot, a reprocesszálás. A Nagaszakira ledobott atombomba plutóniummal működött.

Az atombomba feltalálóinak egy része megrettent attól, amit a világra szabadított

Bizonyára sokan ismerik a viccet, hogy amikor az USA első atombombáját fejlesztő csapat értekezletén Oppenheimer kiment a mosdóba, a megbeszélést magyarul folytatták. A magyarok az atombomba feltalálását hajlamosak Teller Edéhez kötni, a világ azonban inkább Robert Oppenheimert, a Manhattan Projekt és a Los Alamos-i kutatóintézet vezetőjét ismeri el vagy éppen tartja felelősnek.

Ő maga rendkívül megrettent attól a fegyvertől, amit létrehozott, ezért éveket áldozott az életéből arra, hogy meggátolja a még pusztítóbb hidrogénbomba kifejlesztését, amit Teller egyébként támogatott. Oppenheimer személyes találkozón mondta el a Japán bombázását elrendelő Truman elnöknek, hogy megbánta, hogy részt vett ebben a borzalomban, úgy érzi vér tapad a kezeihez, sőt az atomfegyverek nemzetközi ellenőrzés alá vonását kérte tőle. Truman ezért nagyon mérges lett, „síró csecsemőnek” nevezte őt és beosztottjainak úgy fogalmazott, többé nem akarja irodájában látni „ezt a rohadékot”.

Oppenheimer sorsa később sem fordult jobbra, nevét belekeverték egy Amerika-ellenes összeesküvésbe, majd elítélő határozatot fogadtak el vele szemben a hidrogénbomba-fejlesztések akadályozása miatt. Félreállították, vele együtt pedig a háború utáni amerikai atomprogram legnagyobb kritikusa némult el. Visszavonult a nyilvánosságtól, de továbbra is vallotta, hogy a Japán elleni atomtámadás végzetes hiba volt.

Oppenheimer, a síró csecsemő

Az Atomok a békéért hidegháborús bábszínház volt

Az Amerikai Egyesült Államok szövetségesei részére atomtechnikai segítséget nyújtott. A programot Eisenhower elnök hirdette meg 1953-ban, és az Atoms for Peace elnevezést kapta. A stratégia hivatalosan azt a célt szolgálta, hogy terjessze az atomenergia békés célú felhasználását azon országokban, amelyek nem rendelkeztek a technológiával. A programra azért volt szükség, mert habár az USA lett kész elsőnek az atombombával, és Japánban azt is bizonyította, hogy be is meri vetni, közben a Szovjetunió is atomfegyvert állított elő. Truman nem hitt abban, hogy a szovjetek képesek megépíteni a bombát, és szerette volna, ha a nukleáris technológia egyedül Amerikának áll rendelkezésére. Ez a számítás azonban nem jött be, kellett valami más.

Ez lett az Atoms for Peace, amelyet Eisenhower a nemzetközi nyilvánosság előtt fegyverkorlátozási politikaként igyekezett beállítani, azt hangsúlyozta, hogy a békés felhasználás elveszi az országok kedvét a katonai célú atomenergia-fejlesztésektől. Valójában azonban az USA számára sokkal fontosabb volt, hogy az atomsegély által óriási befolyásra tett szert a megsegített országokban, és a Szovjetunióval szemben növelhette hatalmát a hidegháborús külpolitikai helyzetben. Az Atomok a békéért keretében nukleáris technológiával és tudással látták többek közt el Izraelt, Indiát, Argentínát, Brazíliát, Pakisztánt és Iránt is. Miközben az atomenergia békés felhasználását propagálta, Eisenhower az USA nukleáris arzenálját 1000 darabról 20000 darabosra bővítette a hivatalban töltött 8 éve alatt. Az államok pedig, akik a program keretében technológiához és tudáshoz jutottak, jórészt kedvet kaptak a bombákra is.

A rettegett iráni atomfegyverprogram alapjait az USA fektette le

Az Egyesült Államok az Atomok a békéért program keretében Iránnak is jelentős nukleáris technológiát és tudást adott át 1957. és 1979. között. Ellátták a perzsa államot dúsított uránnal, valamint kiképezték az iráni atommérnökök első generációját. 1979-ben azonban Iránban győzedelmeskedett az iszlám forradalom, amely letaszította a trónról az amerikaiak által támogatott Reza sahot. Így lett a két ország szoros szövetségesből sokkal inkább ellenség. A nukleáris együttműködés véget ért, de előállt egy olyan helyzet, amikor Irán Amerika saját atomtechnológiáját felhasználva kezdett bele abba az atomfegyverprogramba, amelyet az USA a mai napig komoly fenyegetésnek tart.

Az atomerőműipar és a bombagyártás anyagszükséglete, technológiai tudáskövetelménye és a szükséges berendezések is teljes mértékben megegyeznek. Azok az országok, amelyek képesek uránt dúsítani, plutóniumot előállítani, atomfegyver építésére is képesek lehetnek. Irán 1979. után új források után nézett, meg is találta őket a Szovjetunió, Kína és Pakisztán képében, amelyek révén a 2000-es évek első felére a perzsa-iszlám állam képes volt uránt dúsítani. Iránt sorozatosan érték vádak, hogy atomfegyvert akar gyártani, Teherán mindig tagadta ezt, 2003 után már nemzetközi megfigyelőket is beengedett, hogy ártatlanságát bizonyítsa. Kevés sikerrel. Bár a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség nem talált bizonyítékot arra, hogy Irán atomfegyvert fejlesztene, Izrael légitámadásokat is intézett iráni atomlétesítmények ellen, jelenleg Trump amerikai elnök szintén fegyverkezéssel vádolja Iránt.  

India és Pakisztán atombombái az Atomok a békéért programnak köszönhetők

Biztos, hogy az indiai és pakisztáni utak az atomfegyvergyártás felé sokkal rögösebbek lettek volna az Eisenhower-program nélkül. Az ugyanis radikálisan csökkentette a nukleáris kutatások költségeit, így egy tucat ország számára lehetővé tette, hogy fejlessze atomtechnológiáját. Számos állam úgy tudott atombombát gyártani, hogy békés célú technológiát vásárolt és használt fel katonai célokra. Hiszen tudjuk, a „békés” és katonai atomprogram között között csak maga a fegyver előállítása a különbség, a lépések ugyanazok.

A hidegháború tovább tart

Amíg működnek még atomerőművek, amíg épülnek újak, az atomfegyverek leszerelése csak egy jól hangzó lózung. Az atomenergia a legdrágább energia, a legjobban rombolja a környezetet és a jövőnket, és épeszű befektető inkább elégeti a pénzét, mint atomenergiába fektesse –  így ugyanúgy elveszíti mindenét, de a következő generációk életét legalább nem teszi tönkre.

165 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://atomcsapda.blog.hu/api/trackback/id/tr1214079425

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szepipiktor 2018.06.29. 08:05:46

Uraim! Itt, ezen a propaganda bérblogon nem csak az elkövetett tartalom problémás, hanem a STÍLUSA is gyalázatos!
"Gondoltad volna?"
Gondoljunk bele, hogy hányan éltük meg a hidegháború "éles" időszakát!? Az iskolai tanagyag, a közkatonaság, amikor élesben készültünk az olasz-irányra és így tovább.
És most jön egy kis ficsúr és arconköp!?
Hogy szerinte én - és en bloc mindenki - iskolázatlan barom?
És csak Ő és az ENERGIAKLUB tudja, mindenki tahó, barom, szemét agyhalott?
Otthon, az anyját kezelje ezzel a mocskos stílusával, mert ha ezt egy angyalföldi kocsmában próbálná, percek alatt 3-4 sallerral repülne ki az ajtón!
Nem csak az a baj, amit ír, hanem az is hogy HOGYAN teszi ezt.
Sértő, becsmérlő és lekezelő stílus, én erre haragszom, és fogok is lépéseket tenni, ha másképp nem, hát személyesen! Erre a 444, a bors, a blikk, de még a ripost sem züllik le!
Mondom, ezt a stílust otthon a családdal és nem a nyilvánbosság előtt általánosságban.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2018.06.29. 08:05:49

@A tudomány sosem téved!:
Dehogy nem működött. Esett lefelé egy zuhanó gépben. Ha nem működött volna, akkor felkenődött volna a gép tetejére...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.06.29. 08:06:43

@A tudomány sosem téved!:

A newtoni gravitáció elméletét már rég megcáfolták, és nap mint nap milliószor megcáfolják.

Pl. egy zuhanó kődarabra sem hat gravitációs erő.

Ezt add össze, Miki! :P

A tudomány sosem téved! 2018.06.29. 08:08:20

@Kovacs Nocraft Jozsefne: De a tudomány nevű szektában miért hazudnak olyat elméletnek, ami nem is igaz?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.06.29. 08:09:15

Sőt nem is létezik gravitációs erő, esztet már Ejzenstein is megaszonta.

Womb Raider 2018.06.29. 08:10:59

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Gondoltad volna? A hadiipar és a demokráciaexport szoros szimbiózisban él?

Több atomenergia>>>több demokrácia!

A tudomány sosem téved! 2018.06.29. 08:11:31

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Ez a szent szektátok, már pontosan tudja, mitől van gravitáció, ugye?
Nyilván, ha bizonyítékokon alapul., akkor nem téved sosem... ezért kell benne hinni erősen, igaz?

Womb Raider 2018.06.29. 08:11:48

@A tudomány sosem téved!: Az nem úgy van bogaram, hogy te valamit nem ismersz, vagy nem értesz és ezzel meg is van cáfolva...

Pirx 2018.06.29. 08:12:58

@A tudomány sosem téved!: És mit csinált körülötte a repülőgép?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2018.06.29. 08:14:02

@A tudomány sosem téved!:
Ő is folyamatosan esik a Föld felé. Azért nem zuhan le, mert van elég kerületi sebessége, hogy kompenzálja. Ha nem esne, akkor elszállna egy egyenes mentén.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.06.29. 08:14:34

@A tudomány sosem téved!:

Egy elméletnek NEM KELL igaznak lennie, hiszen épp azért elmélet. Bár nem mindig tarcsák be, de Popper óta minden tudományos elméletnek cáfolhatónak kell lennie ahhoz, hogy komolyan vegyék. Ez is asztat mutassa, hogy a tudomány semmit nem tud, csak a sötétbe tapogatózik, újabb és újabb hüjeségeket talál ki, mert hiszen a pofaszőröknek is meg köll élniök valamiből.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.06.29. 08:16:27

@Pirx:

" És mit csinált körülötte a repülőgép?"

Leárnyékolja a gravitációt :D

A tudomány sosem téved! 2018.06.29. 08:17:44

@Womb Raider: Tehát a tudomány lényege az erős hit. Mint egy szekta....

Pirx 2018.06.29. 08:27:29

@A tudomány sosem téved!: A tudomány lényege a folyamatos kételkedés.

Womb Raider 2018.06.29. 08:30:26

@A tudomány sosem téved!: Mint már sokan, sokszor leírták, a tudomány ereje a kételkedésben rejlik.. míg az, hogy te a tudományban kételkedsz, az szimplán a tudatlanságodat álcázó/kompenzáló hit a saját tévedhetetlenségedben.

A tudomány sosem téved! 2018.06.29. 08:30:32

@Pirx: felsorolnád azokat a tudományos téziseket, amikben épp kételkedsz?

A tudomány sosem téved! 2018.06.29. 08:32:13

@Womb Raider: tehát a tudomány lényege a kételkedés, de csak a hülyék kételkednek benne...
Az okosak ész nélkül bekajálják az épp aktuális téziseket, ebből látszik, hogy okosok...
elég zavaros egy szekta ez :(

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.06.29. 08:33:37

@A tudomány sosem téved!:

"felsorolnád azokat a tudományos téziseket, amikben épp kételkedsz?"

Én pl. erősen kételkedem az antropológia azon tézisében, mely szerint te a Homo sapiens sapiens fajhoz tartozol. ;)

Pirx 2018.06.29. 08:37:15

@A tudomány sosem téved!: Amint megmondod, mit csinál a repülőgép Hawking körül.
Amúgy az összesben.
A newtoni elmélettel kiszámolom neked, hova fog esni az erúgott labda. De tudom, az elmélet csak korlátozottan igaz. Ennek ellenére persze használják, és működik.
Kételkedek a Nagy Bumm elméletben is, de jelen pillanatban nem tudok olyan ellenérvet mondani, ami cáfolni tudná.
Abban a pillanatban elvetem az evolúció elméletét, ha valaki olyan, egyértelmű, bármikor, bárki által megismételhető bizonyítékkal szolgál, amelyik például az okos tervezésre utal.

De. Alapjaiban elfogadom Occam borotváját, nem keresek nyakatekert magyarázatokat olyanra, ami anélkül is megnagyarázható.
Lásd heliocentrikus vs. geocentrikus világkép, a visszafele mozgó bolygók esete.

Nylul 2018.06.29. 08:52:48

@Kovacs Nocraft Jozsefne: 'Nem véletlenül címoldalas MINDEN EGYES posztjuk - ami mellesleg politikailag is segít belőni őket annak is, aki nem tudja, hogy az Energiaklubot az OSF-ön keresztül Soros György pénzeli.'

Azért túlgondolni sem kell, ők is ugyanúgy röhögnek rajta, mint itt a legtöbben. Azért címlapos minden egyes posztjuk, mert nincs még egy olyan blog, amelyik posztről posztra százas nagyságrendű kommentet generálna napokon keresztül..

Pirx 2018.06.29. 08:55:23

@Nylul: Szerintem ebbe felesleges belekeverni a sorsozást. Jó magam finoman szólva lesújtó véleménnyel vagyok a fideszről, és arról amit művel. Viszont Paks 2-vel nem az a bajom, hogy atomerőmű, hanem az, ahogy kiárulják a magyar energiarendszert.
Ezzel a bloggal meg tényleg a hangulatkeltés a bajom, történjen az bármelyik oldal nevében.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.06.29. 08:59:44

@Nylul:

Dehogy gondolom túl. Bár @Khonsu: jól írta, hogy az Energiaklub 2010 előtt is sötéten atomellenes volt, jelenleg az atomellenessége kimondottan jól jön a politikai okokból atomellenes ellenzéknek. Nem véletlen, hogy az index sztárolja a blogot. Ettől persze biztos igazad van és kiröhögik őket, mint a pillanatnyilag hasznos hülyéket.

Mellesleg a kommentek száma csak egy dolog, a reklámbevételek szempontjából az oldallehívások száma a lényeges, e téren pedig sok blog jobban teljesít.

Womb Raider 2018.06.29. 09:04:19

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Jó... de most komolyan.. mi fantáziát lát ebben a szutyokban az OSF???? Csóri Sorost kezdem sajnálni, mennyi sok tehetségtelen senkiházi feji meg az öreget hónapról hónapra NGO világmegváltásnak álcázott lúzerkedéssel. Komolyan ezek az emberek kaptak egy-egy diplomát az országtól???

Nancsibacsi 2018.06.29. 09:05:10

@molnibalage: "Valahol mosolygok, hogy wikis linkekkel akarsz oktatni engem"
Ja, a tények sose zavartak téged a saját elméleteid mellett való végsőkig kiállásban (USA az isten, minden más egy kalap szar). I-400-as tényleg túlélte a japán fegyver letételt, szóval szó nincs arról, hogy mind elpusztult volna a háború alatt. És ezeket egyértelműen USA elleni biológia támadásra tervezték - de neked nyilván a biológiai fegyverek elleni harcban IS olyan komoly tapasztalataid vannak, hogy már a B-fegyvereken is csak mosolyogsz (ahogy az idióta foteltudósok, általában bármin).

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2018.06.29. 09:16:09

Gondoltad volna? A hadiipar és az élelmiszeripar szoros szimbiózisban él!
Konzervekkel a HADSEREGEKET is lehet élelmezni!!!!!

Gondoltad volna? A hadiipar és azIT szoros szimbiózisban él!
A HADSEREG sok SZÁMÍTÓGÉPET használ!!!

Gondoltad volna? A hadiipar és a fémipar szoros szimbiózisban él!
A TANKOK FÉMBŐL készülnek!!!!

Gondoltad volna? Az Atomcsapda szerzőgárdája nem épeszű!

Medgar 2018.06.29. 09:24:32

@eßemfaßom meg áll: És akkor a szex és a hadiipar összefonódását még nem is említettük.

LebensraumamOsten 2018.06.29. 09:34:44

@bandiras2: Kár, hogy te meg szüleid és ivadékaid nem voltak a szénné égett, vagy elporladt hullák közt. De mindent elkövetünk, hogy ez a mulasztás ne ismétlődhessen meg.

Womb Raider 2018.06.29. 09:34:57

@Medgar: Gondoltad volna? A hadiipar és a szülészetek szoros kapcsolatban állnak, mert ott szülik a katonákat és a hadiipari mérnököket, munkásokat!

LebensraumamOsten 2018.06.29. 09:36:10

Na. összegyűlt a fideszes dzsuva megint. Kár, hogy nem létezik virtuális atombomba, mert most közébük lehetne dobni.

Womb Raider 2018.06.29. 09:45:31

@LebensraumamOsten: Ne aggódj.. addig piszkálgatják az atom ̶e̶r̶ő̶m̶ű̶v̶e̶t̶ bombát, amig majd elpukkan és leviszi a fejüket.

has 2018.06.29. 09:45:52

A szélből és vízből nem tudom elképzelni, de a biomasszából talán lehetne tömegpusztító fegyvereket gyártani. Hajrá sötétzöldek, mehet a pusztítás környezetbarát módon is.

Mikrobi 2018.06.29. 09:51:38

Tudom, hogy ez egy atomenergia-ellenes blog, de legalább csinálná rendesen! Ahogy fentebb leírta valaki, plutóniumot tenyésztőreaktorban lehet gazdaságosan előállítani. A csernobili pl. ilyen volt. A paksi és a mai összes reaktor nem ilyen. Ráadásul a plutóniumot is el lehet "égetni" energiatermelésre, pont ezt csinálják a leszerelt robbanófejekkel. De ami az atomfegyverkezés egyértelmű pozitív haszna volt és a befejezése nagy gondot okoz, a 238-as Pu. Ez egy alfa-bomló izotóp, amiket az űreszközökben (vagy akár világítótornyokban) évekig üzemelő termikus elemként lehet használni és nem lehet semmivel kiváltani.
Az atomenergia nagyon megdrágult, de a biztonsági intézkedések miatt. Chalk River, Csernobil és Fukusima olyan hisztériát szabadított el, ami olyan helyeken is eszement biztonsági intézkedéseket követel meg, ahol arra semmi szükség. Összehasonlítva bármelyik erőműtípussal messze az atomenergia a legbiztonságosabb! Csak olyan, mint a repülő, amely ritkán zuhan le, de ha lezuhan, nagyot szól.
Végül a tóriumos erőművek, amelyeket most fejlesztenek, U-233-ast tenyésztenek és hasítanak, abból soha nem lesz plutónium, tehát végleg megcáfolja az amúgy is átlátszó feltevésedet.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2018.06.29. 09:54:40

@has: Vitorláshajókkal elég sok embert kinyírtak elég sok háborúban, és hát az amerikai öslakosok szellemei se biztos, hogy szeretettel gondolnak a szélenergia hasznosítására :)

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2018.06.29. 09:55:36

@LebensraumamOsten: Mindenki tudja már, hogy egy buta segg vagy, mi a fasznak propagálod ezt minden létező helyen?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.06.29. 10:19:04

@Womb Raider:

"Jó... de most komolyan.. mi fantáziát lát ebben a szutyokban az OSF????"

Orbán = atomenergia = diktatúra

Vagyis aki az atomenergiát támadja, az a diktatúrát támadja, vagyis a demokráciát védi. :D

"Csóri Sorost kezdem sajnálni, mennyi sok tehetségtelen senkiházi feji meg az öreget hónapról hónapra NGO világmegváltásnak álcázott lúzerkedéssel. Komolyan ezek az emberek kaptak egy-egy diplomát az országtól???"

Nem tudni, kik ezek az emberek, névvel nem vállalják magukat. Ez lehet azért, mert nagy senkik tudományos fokozat vagy akár csak képzettség híján, de az is elképzelhető, hogy képzett emberek, akik simán csak eladták magukat jó pénzért. Bár nem hinném, hogy olyan jól fizet ez a "munka".

Azt hiszem, @Khonsu: írta meg a tutit, és simán csak sötétzöldek.

Magán?Véleményem? 2018.06.29. 10:19:09

@Nylul: Ne aggódj, meglett a címlap :-)

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Azt a hipotetikus kérdést viszont elfelejtetted feltenni, hogy a szilárd anyagok miért és hogyan párolognak, ha eccer szilárdak... :-)

@eßemfaßom meg áll: sose feledjük el megátkozni azt a személyt, aki a kereket feltalálta, naponta ezrek halnak meg az utakon, ahol a kerekeken guruló halálgépek végeznek velük, és persze azokat mostanság valamiféle kőolajszármazék hajtja, ezért be kell tiltani a kőolajbányászatot azonnal! És ez még csak a békeidők dolga, volt olyan időszak (nem is eccer) itten Ájrópában, amikor ugyanez a kőolaj a háborús célokat szolgálta, micsoda pusztítást végeztek a kőolajok segítségével, hol van ehhez képest az atomenergia?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.06.29. 10:26:59

@Magán?Véleményem?:

Igazából az emberiséget kellene betiltani, és akkor soha többé nem lenne háború.

"Azt a hipotetikus kérdést viszont elfelejtetted feltenni, hogy a szilárd anyagok miért és hogyan párolognak, ha eccer szilárdak... :-)"

Nem is párolognak, hanem szublimálnak. :P Már amelyik.

molnibalage 2018.06.29. 10:28:33

@Nancsibacsi: Látom nehéz megérteni azt, hogy

- személyzet nélkül a tengó csak egy darab vas...
- a repülőhöz is kell...
- el kéne jutni vele az jenki partokig...
- ott sikeresen felszállni és eljutni a célig...
- stb.

Mindezt úgy, hogy a blokád miatt már a saját szigetek közötti mozgás is korlátozott volt és gyak. mindenből kifogyott Japán. Ebból extrapolálsz a végtelenbe, hogy volt hajó, ami egyébknét nem igaz.

5231 I-400 Kure Naval Arsenal 18 January 1943 18 January 1944 30 December 1944 Captured by USS Blue on 19 August 1945, decommissioned on 15 September 1945, sunk as a target off the Hawaiian Islands by USS Trumpetfish on 4 June 1946.

Tehát ezzel nem csinálhattak semmit, mert a fegyverletétel előtt zsákmány lett.

5232 I-401 Sasebo Naval Arsenal 26 April 1943 11 March 1944 8 January 1945 Captured by USS Segundo on 29 (or 30) August 1945, decommissioned on 15 September 1945, sunk as a target off the Hawaiian Islands on 31 May 1946.

Ezt is.
5233 I-402 Sasebo Naval Arsenal 20 October 1943 5 September 1944 24 July 1945 Converted to a tanker submarine in June 1945,[47][48] decommissioned on 15 November 1945, sunk as a target off the Gotō Islands on 1 April 1946.

Ebből meg tankert csináltak, nem volt képes repcsit indítani.

Az elfogott japán hajót lőtték cél célpontként. A saját linkedet is baszol értelmezni, de a szád az nagy.

Magán?Véleményem? 2018.06.29. 10:29:29

@eßemfaßom meg áll: " ... Gondoltad volna? Az Atomcsapda szerzőgárdája nem épeszű! ... "
Nem gondolom, ez tény. Ide csak szórakozni járok :-)

@szepipiktor: " ... mert ha ezt egy angyalföldi kocsmában próbálná, percek alatt 3-4 sallerral repülne ki az ajtón! ... "
Ez ebben a formában nem állja meg a helyét, ilyenkor a kocsmában nagy röhögés szok lenni, és adják a fószer alá a lovat, hogy beszéljen még, mondjon még több baromságot, hogy legyen min röhögni. Mint írtam vala, én is szórakozni járok ide (IS) :-)

Magán?Véleményem? 2018.06.29. 10:34:12

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Lehet, hogy másképp hívják, a lényeg ugyanaz. "A tudomány sosem téved!" megmondja a tuttit, és létezik a kemtrél, meg a gyíkemberek is beszivárogtak már az USA vezetésébe, és UFO-kok jártak az egyiptomiaknál, ezt már a TV-ben is adták :-) valami kígyókat tettek az emberek hasába vagy mi volt régen a fáraók idején :-)

Womb Raider 2018.06.29. 10:34:14

@Magán?Véleményem?: "Azt a hipotetikus kérdést viszont elfelejtetted feltenni, hogy a szilárd anyagok miért és hogyan párolognak, ha eccer szilárdak... :-)"

Ennél sokkal nagyobb a baj.. vannak anyagok, amelyeknek több halmazállapota is van.. :( Hol folyékonyak, hol szilárdak..hol meg gáz halmazállapotban vannak.. az igazán kis furmányosak meg még akár plazmává is képesek alakulni.

A szilárd anyag párolgását egyelőre még nem tiltja semmi, de mivel furi, érdekes, különleges, van neki saját neve: szublimáció. Annyira érdekes dolog ez a tudomány. A te hitedről nem mesélnél nekünk?

Magán?Véleményem? 2018.06.29. 10:45:54

@Womb Raider: " ... A te hitedről nem mesélnél nekünk? ... "
Most komolyan, az irónia nevű dologról még nem hallottál?

De visszatérve a halmazállapotokra.... manapság jóval több állapotot tartanak a vízről nyilván, mint az a 3 amit az ált. isk.-ban tanítanak. Itt pl egy érdekes cikk: www.termeszetvilaga.hu/szamok/kulonszamok/k0003/levai.html

Szóval ez a szublimáció dolog abszolút a tudomány csalása, a jód kristálky sem elpárolog, hanem valakik ellopják, ismerem a jelenséget gyerekkoromból, a mutter sütött némi süteményt karácsonyra, amit ugye elzárt a spájzba, hogy ne fogyjon el a vacsoráig, de hogy-hogynem, az a süti bizony elszublimált :-)

Womb Raider 2018.06.29. 10:48:47

@Magán?Véleményem?: Jajjj...bocsi... azt hittem, ez WMiki kommentje.. nem neked szólt. Bambanő vagyok.

Irónia meg az az ország, ahol a ceruzák élnek!

Magán?Véleményem? 2018.06.29. 11:15:26

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Bakker, nem gondoltam volna, pedig rendszeresen képzem magam a "Hitetelen Magazin" által.

Korunk egyik legnagyobb gondolkodója · http://sunofthebeach.blog.hu 2018.06.29. 12:35:25

Ha nyilakkal lövöldöznénk, akkor a bútorgyárakkal lenne szoros az összefonódás.

Womb Raider 2018.06.29. 12:39:06

A nyíl megújuló fegyver. Fából, nádból készül, szemmel is láthatóan zöld..

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.06.29. 13:03:45

@Womb Raider:

Sőt az ember is az, bár elég hosszú ideig tart a megújulása.

Paks2 · http://megujulok.blog.hu 2018.06.29. 14:11:51

"A nyíl megújuló fegyver. Fából, nádból készül, szemmel is láthatóan zöld."

Látszik, hogy ehhez sem értesz. A nyílhegy obszidián, és párszáz millió év alatt elfogy. Plusz rendkívül környezetszennyező, léptél már bele pattintás után maradt obszidián törmelékbe mezítláb? :))

Womb Raider 2018.06.29. 15:08:22

Azért a nyílnak ugye van szára, meg tolla is. A hegye meg készülhet akár obszidiánból is.. de azon túl egészen sok egyéb más anyagból is. Pl. növényi tüskékből, vagy madarak élve elfogásához használtak négyágú nyíilvesszőt (az ágak közé szorult a zsákmány feje/nyaka) ott magából a nyílvessző szárából alakították ki az ágakat, hasítással.
Az obszidián meg szimpla vulkanikus kőzet és mivel egyelőre úgy néz ki, van működő vulkán, utánpótlás is várható. A butaságod tetőzése, hogy egy természetes eredetű kőzet törmelékét környezetszennyezőnek tartod. Akkor ugyanígy környezetszennyező a sulyom vagy a gleditsia, mert egyikbe sem jó beleleépni. Vagy mondjuk egy gödör is az.. abba még cipőben sem jó belelépni.
Tudom, hogy az obszidián hatásfoka egyre nő, és egyre olcsóbb is..

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.06.29. 15:19:08

"Tudom, hogy az obszidián hatásfoka egyre nő, és egyre olcsóbb is.."

Exponenciálisan!

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2018.06.29. 16:02:09

"Azt a hipotetikus kérdést viszont elfelejtetted feltenni, hogy a szilárd anyagok miért és hogyan párolognak, ha eccer szilárdak... :-)"

Nem vagyok annyira embertelen, hogy ennyire összezavarjam wmikit.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2018.06.29. 16:09:36

@Mikrobi: Igen a Pu238 hiánya komoly gond az űriparnak. Egy kg Pu238 fél kilowatt hőt termel, vagyis egy 37 kilogrammos töltetből megfelelő bimetállal 150 Watt elektromos áram nyerhető, ami 87 év alatt feleződik. Így működik a Voyager.

GyMasa 2018.06.29. 17:50:51

Womb Raider
"Tudom, hogy az obszidián hatásfoka egyre nő, és egyre olcsóbb is.."
Viszont a termelese minden idopillanatban hektikusan elter az igenyektol!

Nylul 2018.06.29. 19:11:45

Kurt úrfi, gondoltam írok neked, de csak ezt kaptam:

genie.min.js?v=20170522:1 Uncaught ReferenceError: __passportHeader_config is not defined
at Object.reply (genie.min.js?v=20170522:1)
at HTMLAnchorElement.onclick (VM589 gondoltad_volna_a_hadiipar_es_az_atomenergia_szoros_szimbiozisban_el:4450)

Ez lett volna:
'Nem vagyok annyira embertelen, hogy ennyire összezavarjam wmikit.'

Ugyan mesélj már, hogy wmikin mit lehet még jobban összezavarni? :D

bandiras2 2018.06.29. 19:20:21

@LebensraumamOsten
Igen, minden sokkal jobb lett volna, ha a hadvezetés a bomba ledobása miatt beadott fegyverletétel helyett még 2 -3 hónapig tovább erőlködik, miközben a b29 flották porig égetik a szigeteket az alapkőzetig, a gyalogság meg partraszáll, és a fanatizált szerencsétleneket halomra öli százezrével . És a bolondok mindössze két bomba hatására letették a fegyvert. A hülyék... Pedig a fentebb vázolt forgató könyv mennyivel jobb nem?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.06.29. 19:31:52

Azért az atombomba pusztító hatását nem feltétlenül két nagyvároson kellett volna demonstrálni. A japán hadvezetés bizonyára abból is értett volna, ha egy lakatlan vagy alig lakott szigetet bombáznak szét.

Aztán ha mégsem hatott volna, még mindig ott lett volna a két nagyváros.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.06.29. 19:40:41

Szóval akárhogy is nézzük, lett volna más opció is, mint százezernyi polgári lakos elpusztítása.

Ez minden mérce szerint bőven kimeríti a háborús bűntett fogalmát, nagyon is.

Nylul 2018.06.29. 20:14:19

Oooh dehogy meríti ki.. 21. századi mércével, 21. századi értékrend szerint igen.. Nem tudsz gondolkozni az akkori japán, us fejjel. (És senki, ez tipikusan az utólagmárokosvagyok eset.)

Szerinted mennyire hatotta volna meg egy pusztába lebaszott nuke egy olyan nemzet vezetőit, akik (az akkori értékrend szerint) telibe szarták a civil veszteséget, sőt, még számoltak is vele..

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.06.29. 20:54:07

Nem tudom, mennyire hatotta volna meg őket, de egy próbát megért volna százezernyi ártatlan civil életének megóvása érdekében. És ez nem csak 21. századi értékrend. A civil lakosság irtása már akkor is háborús bűnnek számított. Az pedig, hogy a japán hadvezetés telibe szarta a civilek életét, nem menti fel az USA-t.

Megértem és értékelem azt az érvelést is, amely számba veszi, mennyi életet óvott meg a két város lebombázása. Semmi erkölcsi aggályom nem is lenne, ha előtte kipróbáltak volna egy jóval kevesebb civil áldozatot követelő opciót.

Simán lehetett volna robbantani egy alig lakott területen vagy szigeten, lehetőleg ahol katonai támaszpont is volt, egyben bejelenteni, hogy a következő célpont 2 előre meg nem nevezett nagyváros lesz. Aztán adni 1-2 napot a károk felmérésére és a feltétel nélküli kapitulációra. Az az 1-2 nap nem befolyásolta volna érdemben a háború menetét.

De még az is humánusabb lett volna, ha csak egy várost bombáznak le, egyben bejelentik, hogy az azonnali feltétel nélküli kapituláció elmaradása esetén naponta újabb városokat bombáznak le. Így is csak feleannyi lett volna az áldozat.

Tudom, bejátszik az "utólag könnyű okosnak lenni" effektus is.

Ja, és nem kell elfeledkezni arról, hogy a két atombomba legalább annyira szólt a Szovjetuniónak is. Szerintem ezért nem próbálkoztak kevesebb áldozattal járó opciókkal.

molnibalage 2018.06.29. 21:16:00

@Kovacs Nocraft Jozsefne
A japán katonai vezetés egy része a két bomba után sem akart abbahagyni. Na, ezek alapján mennyire győzöte meg őket volna egy lakaltlan sziget lebombázása? Egyáltalán hogyan látták volna a hatásá?

Mindig is mosolygsára késztetett az efféle érvelés.

molnibalage 2018.06.29. 21:17:37

@Kovacs Nocraft Jozsefne
2018.06.29. 20:54:07

"De még az is humánusabb lett volna, ha csak egy várost bombáznak le, egyben bejelentik, hogy az azonnali feltétel nélküli kapituláció elmaradása esetén naponta újabb városokat bombáznak le. Így is csak feleannyi lett volna az áldozat. "

Az ugye megvan, hogy a két bomba bevetése között 3 nap telt ?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2018.06.29. 21:42:29

Felettébb életszerű. 67 (!) japán várost bombáztak. Köztük Tokiót, aminek fele megsemmisült, és Toyamát, ami teljesen. És a japánokat nem hatotta meg. Mégis mit kellett volna még megpróbálni?
Bombázni egy 68. várost is?

Nylul 2018.06.29. 22:22:16

A faszért nem működik a válasz erre gomb.. :/

Kovacs Nocraft Jozsefne

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.06.29. 22:23:23

"Egyáltalán hogyan látták volna a hatásá?"

Egy képzett katona azért képes felmérni egy bomba pusztítóerejét civil áldozatok nélkül is.

"Az ugye megvan, hogy a két bomba bevetése között 3 nap telt ?"

Volt ultimátum az első után? Tényleg nem tudom.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.06.29. 22:30:35

"Felettébb életszerű. 67 (!) japán várost bombáztak. Köztük Tokiót, aminek fele megsemmisült, és Toyamát, ami teljesen. És a japánokat nem hatotta meg. Mégis mit kellett volna még megpróbálni?
Bombázni egy 68. várost is?"

Az atombomba mégis meghatotta őket, nem?

Mégis mit veszített volna az USA azzal, ha az atombombát először lakatlan területre dobja le? Lehet, hogy nem lett volna semmi hatása, ahogy többen írjátok. DE legalább elmondhatnák, hogy megpróbálták humánusabb módon is.

Tömegpusztító fegyver bevetése civil lakosság ellen mindenképpen háborús bűn.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.06.29. 22:32:07

Nem vagyok jó történelemből. Ha nem hatotta volna meg a japán hadvezetést a 2 atombomba, lett volna egy harmadik is bevethető állapotban?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2018.06.29. 22:32:08

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Három bombájuk volt összesen akkor. Nem nagyon demózhattak.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2018.06.29. 22:34:25

@Nylul: wmikin már semmit, igaz. Akkora hülye hogy az elképesztő.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.06.29. 22:43:49

Na meg az is világos, hogy Drezda gyújtóbombázása is csak a még több civil áldozat megelőzését szolgálta.

Nylul 2018.06.29. 22:58:49

Kovacs Nocraft Jozsefne
'Nem tudom, mennyire hatotta volna meg őket, de egy próbát megért volna százezernyi ártatlan civil életének megóvása érdekében. És ez nem csak 21. századi értékrend. A civil lakosság irtása már akkor is háborús bűnnek számított. Az pedig, hogy a japán hadvezetés telibe szarta a civilek életét, nem menti fel az USA-t. '

Kb egyetértek, de azért nem százasan.:

Igen, egy próbát esetleg megért volna, de sajnos akkoriban nem volt minden tescoban kapható bevethető atomfegyver. Kb le kellett dobni, amink van, a lehető leghatékonyabban.

' Semmi erkölcsi aggályom nem is lenne, ha előtte kipróbáltak volna egy jóval kevesebb civil áldozatot követelő opciót. ' - ebben nem vagyok valami nagytudású, de rémlik, hogy valami kísérleti robbantásról szóló reportot elküldtek a japcsiknak a release előtt.

Szóval azért valljuk be, hogy majd' egy évszázadnyi távolból egyikünknek sincs kompetenciája felmérni az akkori tettek létjogosultságát. Nem voltunk ott az ovális irodában, nem láttuk, hallottuk a tanácsadókat, egyszerűen nincs meg a big picture.

Megtörtént, ennyi. Szerintem az utókor levonta a következtetéseket, és abból kiindulva, hogy a kényelmes fotelomból (na most hazudtam: hét éves a székem, és már töri a seggem. :D ) írhatom ezt ide, ahelyett hogy nukleáris télben kéne gombásznom az erdőben - nem is csináltuk rosszul.

Khonsu 2018.06.29. 23:09:47

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

"Ja, és nem kell elfeledkezni arról, hogy a két atombomba legalább annyira szólt a Szovjetuniónak is."

Elsősorban nekik szólt. Az atombombákéval gyakorlatilag azonos nagyságrendű pusztítást okoztak már korábban is gyújtóbombázással. Tehát a két atombomba tulajdonképpen demonstráció volt, de nem Japánnak, hanem a Szovjetuniónak.

mult-kor.hu/a-fekete-ho-ejszakaja-tokio-bombazasa-pusztitobb-volt-barmelyik-atomtamadasnal-20171205

"Tömegpusztító fegyver bevetése civil lakosság ellen mindenképpen háborús bűn. "

Ebben teljesen egyetértünk. Azzal egészíteném ki, hogy a civil lakosság ellen bármilyen fegyver bevetése háborús bűn, bár ez sajnos a mai napig jellemzi a háborúkat.

Khonsu 2018.06.29. 23:28:11

Vagyis a japán nagyvárosok szisztematikus elpusztítása és a civil lakosság irtása már jóval az atombombák előtt elkezdődött. Csak annyi változott, hogy Hirosimában és Nagaszakiban egy-egy bombával érték el ugyanazt a végeredményt, amit máshol több száz bombázóval, sok ezer bomba ledobásával.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2018.06.30. 07:40:49

@Kovacs Nocraft Jozsefne: Drezdában kipróbáltak egy új stratégiát. Akik ezt csinálták, akasztófán kellett volna végezniük!

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2018.06.30. 07:43:47

Tudod, az atombombát túl nehéz és költséges előállítani ahhoz, hogy csak úgy dobálgassuk a pusztába. Ez 1945 meg különösen igaz volt, amikor még nem létezett nukleáris ipar.

Akkor épp nem volt több atombombájuk. Gyártás alatt volt még. Még a hónapban le tudhattak volna dobni egyet.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2018.06.30. 07:47:49

@Khonsu: És pont ezért volt sokkoló. Mert aki ennek birtokában van, ezt szinte naponta megteheti. Csak viszonyításképpen, ma Paks egy-egy blokkjában, mindennap kb egy hiroshimai atombomba "ég" el. szabályozott körülmények között. 1 MWnap 1 gramm urán, vagy plutónium elhasadása, vagyis egy 2 GW termikus teljesítményű blokk (Paks) 2 kilogramm hasadóanyagot használ fel naponta. Ez a mennyiség kb a hiroshimai illetve a nagaszakii atombombákban elhasadt anyag mennyisége.

A tudomány sosem téved! 2018.06.30. 07:55:53

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: "Akkora hülye hogy az elképesztő."
márpedig ti aztán mindent tudtok a hülyeségről, igaz?
Orbán ma is gyáván lemond?

Womb Raider: "bocsi... azt hittem, ez"
na tessék, már megint a hitedről prédikálsz :( Engem nem zavar a hülyeségetek, csak ne tennétek kötelezővé.

Magán?Véleményem?:
" De visszatérve a halmazállapotokra.... manapság jóval több állapotot tartanak a vízről nyilván, mint az a 3 amit az ált. isk.-ban tanítanak. Itt pl egy érdekes cikk: www.termeszetvilaga.hu/szamok/kulonszamok/k0003/levai.html "
Köszi a linket, nagyon érdekes volt. Jól bemutatja, mi is a tudomány valójában:
Tudomány: a tudatlanság vallása

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.06.30. 09:06:22

@Kurt úrfi:

"@Kovacs Nocraft Jozsefne: Drezdában kipróbáltak egy új stratégiát. Akik ezt csinálták, akasztófán kellett volna végezniük!"

Bár nem jeleztem, azt hiszem, egyértelmű, hogy a Drezda gyújtóbombázását említő kommentem nagyon keserű irónia volt. Abszolút semmi katonai értelme nem volt a támadásnak, kizárólag Coventry megbosszulásáról volt szó, bárhogy tagadják ezt utólag. Csakhogy egy háborús bűn nem tesz jogossá egy másik, ráadásul jóval súlyosabb háborús bűnt.

teddybear01 2018.06.30. 09:57:58

Megint nem működik a válasz erre gomb. Egyre igénytelenebbek az oldal programozói.

A japán hadvezetés még a két atombombás támadás után sem adta fel a harcot. Aki viszont szerencséjükre észnél volt, az az istenként tisztelt japán császár, Sóva, vagy ahogy mi ismerjük Hirohito. A hadvezetőség harcolt volna az utolsó katonáig, az utolsó feláldozható civilig.
Ő parancsolta meg, hogy meg kell adniuk magukat, ezzel egy olyan rendhagyó dolgot művelt, aminek nincs párja a japán történelemben.

Egyszerűen képtelenek vagytok felfogni, hogy az akkori (és a mostani se igen) japán kultúra nem ismerte a megadás fogalmát. Az akkora szégyennek számított, hogy annál a halál, beleértve a szándékos öngyilkosságot is, mindenképp kívánatosabb volt.

Ami pedig a bevethető atombombákat illeti, az első hármat elhasználták. Los Alamos, Nagaszaki, Hirosima.
A továbbiakban kb. három havonta tudtak volna készíteni két Little Boy típusú bombát, és az uránérc kitermelés függvényében egy-két Fat Man típusút.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.06.30. 10:25:31

"RADAR
Kovacs Nocraft Jozsefne
33 bejegyzést írt és 1 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban."

Holott csak arról van szó, hogy 33 bejegyzést követek és egy új hozzászólás van, amint az picivel lejjebb helyesen is olvasható.

Csak a szöveget kellene átírni, kódot nem is kellene módosítani, de már egy éve így hibásan van kinn, senki nem vette a fáradságot, hogy kijavítsa. Ebből azért némi fogalmat lehet alkotni az igénytelenség fokáról.

Thomas Dantes 2018.06.30. 19:25:12

Továbbra is az egyik legkreténebb blog. Mondjuk az a jó, hogy itt aztán összefújja a szemetet a szél. A sorosozó idiótát, az atomtól rettegő idiótával.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2018.07.01. 07:06:16

wmiki és a hülyeség szoros szimbiózisban él.

Womb Raider 2018.07.01. 07:27:19

@Thomas Dasntes:
" Mondjuk az a jó, hogy itt aztán összefújja a szemetet a szél. A sorosozó idiótát, az atomtól rettegő idiótával."

Teljességgel érthetetlen, hogy te hogyan is kerültél ide.. Tán te magad vagy a határtalan bölcsességű szél?? Melyik lyukból?

A tudomány sosem téved! 2018.07.01. 08:00:10

Kurt úrfi jól tudja milyen a hülyeséggel szimbiózisban élni **
Orbán ma is gyáván lemond? Mint tegnap?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2018.07.01. 12:57:09

@A tudomány sosem téved!: Ezért írtam mikike! Nap mint nap produkálod. Párolog már a víz?

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.07.01. 14:23:58

Thomas Dantes:

"az a jó, hogy itt aztán összefújja a szemetet a szél. A sorosozó idiótát, az atomtól rettegő idiótával."

Még jó, hogy határtalan bölcsességeddel te itt vagy nekünk.

gigabursch 2018.07.02. 08:07:12

Az élelmiszeripar és a hadiipar szoros szimbiózisban él.
A textilipar is.
Az útépítés is.
A gépjármű gyártás is.
A vegyipar is.

Jajj, most mi lesz?
Pánik, pánik, pánik...

Féleértés ne essék:
Nekem sem öröm, hogy létezik atombomba, főleg hogy ebből van Izrael kezében is, de azért nevezzük már nevén a dolgokat:
Amit itt lerendeztetek, az a tőletek szokásos hisztériakeltés.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.07.02. 10:30:44

@nanobursch:

Neked meg mi bajod van azzal, hogy Izraelnek atombombája van? Inkább Irak, Irán, Pakisztán, Észak-Korea stb. meglévő ill. készülő atombombái miatt aggódj.

Ja, és ahogy már nemrég írtam neked, Józsi nénizd a jó kurva anyádat.

gigabursch 2018.07.03. 12:26:22

@Kovacs Nocraft Jozsefne:

Talán ma már átmegy...

A 2. bekezdésed kapcsán írtam neked e-mailt, remélem átment és rendezed magadban a félreértést.

Ami az 1. bekezdést illeti: Pontosan az izraeli atombombák léte az, ami generálta a többi közel-keleti atombomba megszületését. Egyébiránt jelenleg Irakban és Iránban nincs atomfegyver - legalábbis a helyiek részéről...

Kovacs Nocraft Jozsefne 2018.07.03. 13:27:50

@gigabursch:

Nem érdekel az emailed, elolvasás nélkül törlöm. Eddig a kommentváltásainkat a kölcsönös megbecsülés és sok esetben az egyetértés jellemezte. Ezért abszolút érthetetlen volt az agresszív és sértő józsinénizésed. Nekem nincs mit rendeznem magamban; te gondold át, miért sértegetsz olyan embert, aki neked addig (a józsinénizésig) soha egyetlen rossz szót nem írt.

gigabursch 2018.07.04. 04:18:24

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
Fékreértettél.
Ok?
Nem volt bennem sértegetési szándék.
Ok?

Uff

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2018.07.10. 15:03:27

Naaa nyaralás van vagy elfogyott az idei szponzorpénz?

Womb Raider 2018.07.12. 12:01:14

@eßemfaßom meg áll: Mészáros felvásárolta a sponzort!!! (Vagy Putyin..)