Putyin titkos atomháborúja

2019. május 04. 23:01 - atomcsapda

A mai Oroszország atomprogramja nem békés. Háborús. Nem is kell erre jobb bizonyíték, mint az elmúlt két évben bejelentett új orosz fegyverek. Atommeghajtású robotrepülőgépek, sugárzó szökőárral támadó vízalatti drónok, a világ bármely részén nukleáris csapást mérni képes rakéták - mind úgy tervezve, hogy kikerüljék az amerikai védelmi rendszereket.blog_img_acs-3-007_v1.jpg

 

Vlagyimir Putyin mindenféle őt ért fenyegetés nélkül, egyoldalúan újraindította a hidegháborút.

Nem kevesebbről van itt szó, minthogy minden atomerőmű, urándúsító, reprocesszáló és más nulkeáris létesítmény, ami orosz technológiával, orosz mérnönök munkája nyomán, orosz állami cégek (Roszatom és társai) közreműködésével épül és üzemel, bárhol a világon, közvetetten Putyin új hidegháborújának szolgálatában áll.

Mindezzel pedig nemcsak az a probléma, hogy a világ sokkal kevésbé biztonságos hely, ha a nagyhatalmak tömegpusztító fegyverekkel fenyegetik egymást, mintha mondjuk végre együttműködnének a klímaváltozás elleni küzdelemben.

A technológiai fejlesztés a fegyverekre irányul, az energiatermelő eszközöket szinte csak mellékterméknek tekintik.

Az atomerőművek nekik másodlagosak, alárendelődnek a fegyvergyártásnak. Ezért van, hogy míg az orosz fegyverek igen, az orosz atomerőművek technikailag nem tartoznak a világ élvonalába. A technológiai fejlesztés nem arra koncentrál, hogyan lehet biztonságosabb, környezetkímélőbb és olcsóbb energiát előállítani. Arra koncentrál, hogy legyen hajtómű és robbanófej az atomfegyverekbe.

Így lehetséges az, hogy a Paks II-t is építő Roszatom erőműveivel világszerte komoly problémák vannak. Alacsony technológiai színvonal, hiányos biztonsági intézkedések és erőszakos nyomulás akár a megrendelő akaratával és az adott ország hivatalaival szembern - ez jellemzi az összes beruházásukat.

Az építkezésen dolgozó munkás szerint Paks II orosz referenciablokkja igencsak silány minőségű lehet.

Néhány évvel ezelőtt végigment a világsajtón, Magyarországon azonban nem volt túl nagy visszhangja annak a sztorinak, hogy az orosz Leningrad 2 erőmű építkezésén dolgozó egyik munkás kitálalt: milyen alacsony színvonalon dolgoznak az eredeti VVER-1200 típuson. Az eset még 2016-ban történt. Viktor Alejnyikov a leningradszkajai atomerőmű  primér reaktorkörének csőrendszerén dolgozott, ahol a nagyjából 300 fokra felhevülő víz kering majd.

Állítása szerint más munkáról irányították át hegeszteni, több társával együtt, anélkül, hogy ehhez megfelelő szakképzettségük lett volna. Részt vettek egy elméleti gyorstalpalón, és már mentek is reaktorcsövet kendácsolni. Alejnyikov állítása szerint a hegesztőszerszámok nem estek át a megfelelő minősítési és karbantartási eljárásokon, a lejárt szavatosságú hőfejlesztők tanúsítványait több esetben meghamisították. A hegesztés minőségét ellenőrző eszközökkel nagyjából ugyanígy jártak el. Mindez jelentős biztonsági kockázatot jelent, hiszen a vezetékekben keringő víz nemcsak forró, de halálos mértékben radioaktív is, az esetleges szivárgás vagy törés biztos tragédiához vezet.

A finnek csak igen óvatosan vennének a paksihoz hasonló atomerőművet, az építkezést már azelőtt leállították, hogy igazán elkezdték volna.

Az orosz állami Roszatom Finnországban nagyon hasonló atomerőművet épít, mint amilyenből a magyar kormány kettőt is rendelt Paks II-re. Ez a VVER-1200 típus. A finnországi Hanhikivi-projektről 2010-ben született döntés, szerződését 2013 végén írták alá, vagyis pár hónappal korábban, mint a magyart. Szemben a hazai helyzettel, a finn atomenergia-hivatal (STUK) nem siettetni, hanem késleltetni igyekszik a beruházást. Biztonsági problémák miatt ezidáig még nem adta ki az építési engedélyeket, mert túl sok problémát tártak fel az erőmű tervezése körül. Hogy mik is ezek a problémák, arról a szakhatóság megbízásából készült tanulmány elég jól megadja a válaszokat.

Az egyik fő probléma, hogy az oroszok nem készültek fel arra, hogy a finn elvárásokhoz igazítsák a terveket. Az orosz partnerek úgy vélekednek, hogy elegendő tapasztalatuk van atomerőművek építésében, és ezért a csináljuk, aztán lepapírozzuk kultúrát hozták magukkal. Ezzel szemben Finnországban jelentős elvárás az alapos előzetes elemzés és dokumentáció, vagyis az előbb bizonyíts, aztán csináld elv. Ezek a különbségek komoly feszültségekhez vezetnek a megrendelő és a Roszatom, valamint a beszállítók között. Vagyis a finnek hiába tesznek föl kérdéseket, az oroszok ezeket lesöprik az asztalról azzal, hogy ők jobban tudják. A biztonság mint alapelv mást jelent Finnországban és Oroszországban, a megfelelő körültekintés újdonság az oroszoknál - írják a tanulmányban.

A felmerülő vitákat pedig az oroszok úgy szeretik eldönteni, hogy annak a cégnek van igaza, amelyik régebben működik a nukleáris iparban, és amelyiknek több embere van. A kommunikáció pedig elégtelen, mert a munkatársak közül kevesen beszélnek angolul, szaktolmácsnak pedig szintén híján vannak. Az interneten is olvasható dokumentum arra a végkövetkeztetésre jut, hogy az atomerőmű tervezése így nem mehet tovább. A finn állami atomügynökség szerint pedig ilyen körülmények között nagyon aggasztó atomerőművet építeni.

Fehéroroszországban az osztroveci erőmű építésekor már alaposan ráfaragtak az orosz csodaatomra, mégis erőltetik az építkezést.

Fehéroroszország első atomerőműve a paksihoz hasonló felépítésű lenne, szintén VVER-1200 reaktorblokkokkal szerelik, a tenderen természetesen a Roszatomot választották ki. A projektet már a kezdet kezdetén problémák tucatjai terhelték. A belorusz erőmű helyét 1993-ban kezdték keresni, 2008-ban jelölték ki, és 2013-ban kezdték el építeni, és a litván határtól 20, Litvánia fővárosától alig 52 kilométernyire helyezkedik majd el. Ez komoly gond, hiszen a fukusimai katasztrófát követően hozott nemzetközi szabályozás szerint atomerőmű nem épülhet nagyváros 100 kilométeres körzetében. Osztrovec viszont ennél sokkal közelebb esik Vilniushoz. A számítások szerint egy esetleges reaktorleolvadás esetén a litván lakosság egyharmada azonnal megfertőződne.

A tragédia egyébként nem is volna annyira meglepő, hiszen Osztrovec környékén az utóbbi 30 évben két komolyabb földmozgás is volt, ha pedig néhány évszázadot tekintünk vissza, a szám az 50-hez közelít. Nem véletlen, hogy a 90-es években zajló kutatások során a szakemberek az atomlétesítmény számára alkalmatlan lokációk közé sorolták a helyszínt. A Roszatomot ez azonban nem érdekelte, az orosz állami cég minden bizonnyal nyomást gyakorolt a kicsit sem demokratikusan működő fehérorosz hivatalokra. Nem meglepő tehát, hogy az első fehérorosz atomerőmű építése Litvániát különösen zavarja, sőt a balti állam inkább úgy tekint az építkezésre, mint Oroszország bosszújára a függetlenségük miatt.

Az osztroveci atomerőmű építése során eddig 10 baleset történt, 3 munkás vesztette életét. A sajtóban leginkább azt az esetet tárgyalták, amikor beépítés közben a daru leejtette a reaktortartályt, ami meg is sérült. Hogy mit mondott erre a Roszatom? Azt, hogy: a tartálynak nincs komoly baja, ha a fehéroroszok nem veszik át, majd beépítik mondjuk Paksra!

Az építkezésen egyébként hasonló problémák lehetnek, mint amilyenekről a később elhallgattatott orosz munkás is beszámolt. Be nem tartott munkavédelmi előírások, hiányzó tanúsítványok, nem minősített eszközök, a biztonság elhanyagolása, sunyítás, hamisítás és az erőelv folyamatos érvényesítése az észérvek helyett. Mindezek mellett csak hab a tortán, hogy a Fehérorosz kormányzat még az atomlobbi nemzetközi szervezetének, a NAÜ-nek a vizsgálatait is évek óta folyamatosan hátráltatja, sőt: ha teheti meg is akadályozza.

Törökországban az államalapítás századik évfordulójára atomerőművel kedveskednek Erdogan elnöknek.

Törökország berendezkedése elvben demokratikus, államfője viszont egyértelműen diktatórikusan irányít, az emberek szabadsága a mindennapok során addig terjed, amíg nem kerülnek valamilyen összeütközésbe az Erdogan-rezsimmel. A török állam presztízskérdésként tekint az atomenergiára, már 1955-ben erőművet szeretett volna építeni, akkor még amerikai technológiával. A következő évtizedekben nem sikerült elindítani a projektet, a csernobili katasztrófa után pedig bizonytalan időre elnapolták a terveket. Törökországban egymást érték a gazdasági válságok, így az anyagi források is hiányoztak az építkezéshez. Aztán jött a lehetőség, hogy egy államközi megállapodás keretében Oroszországgal közösen építsenek atomerőművet (ahogy azt Magyarország is teszi Paks II-vel), Erdogan pedig lecsapott rá.

A beruházást 2010-ben kezdték előkészíteni. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség 2013-ban végtelenül nyugtalanító jelentést tett közzé a projektről, aminek legfontosabb megállapítása az volt, hogy a török hatósági rendszer nincs felkészülve egy ekkora nukleáris beruházás kezelésére, függetlensége finoman szólva nem garantált.

A török Akkuyu atomerőmű ugyanazt a Roszatom VVER-1200 reaktortípust fogja használni, mint Paks II, csak nem kettő, hanem négy reaktorblokkot építenek fel benne, így teljesítménye óriási, 4800 megawattos lesz. Ijesztő érdekesség, hogy nem folyó, hanem a tenger partjára épül, és a hűtését tengervízzel oldják majd meg – a Roszatom pedig ilyet még soha nem csinált. A projekt környezetvédelmi engedélyeztetési szempontból is nagyon hasonlít Paksra: nem foglalkozik érdemben sem az atombaleset kockázatával, sem a kiégett fűtőelemek és egyéb sugárzó atomhulladékok kezelésével, se az erőmű majdani leszerelésével, se a felelősségbiztosítás kérdésével. Akkuyu esetében egyelőre nem a balesetek, hanem a hatósági engedélyekkel kapcsolatos bajok mellett a finanszírozási gondok okozzák a legfőbb problémát. A török cégek egymás után szállnak be és ki a projektből, végső megoldásként pedig az orosz állami hitel került szóba. Ilyen körülmények között kellene biztonságos erőművet építeni.

Szakértők szerint addig ugyan biztosan nem készül el az erőmű, de Erdogan és kormánya még mindig tartja magát a hivatalos verzióhoz, miszerint Akkuyu a török köztársaság kikiáltásának századik évfordulóján, vagyis 2023. október 29-én megkezdi az áramtermelést, ezután pedig az ország áramigényének 10 százalékát biztosítja majd.

blog_img_acs-3-007_v2.jpg

Világszerte problémák tömege és a biztonsági előírások be nem tartása jellemzi a Roszatom atomerőmű-projektjeit.

Kevesen tudják tehát, hogy a Paks II-t építő orosz állami Roszatom jelenleg 11 másik országban is atomerőmű létesítésébe fogott. Ezek a projektek különböző fázisban vannak, de mindenütt van bennük némi közös: az orosz gigacég és beszállítói technológiai és biztonsági kérdésekben egyaránt erőszakosan próbálják ráerőltetni akaratukat a megrendelő országokra, beleértve azok központi kormányzatát, helyi és országos hivatalait is. Az erő és az erőszak nyelvét beszélik, nem foglalkozva sem a gazdasági észérvekkel, sem a környezetvédelmi szempontokkal, sem a jogállami keretekkel. Őket mindez nem érdekli. Az orosz atomprogram nem a békéről és a biztonságos jövőről szól. Hanem a háborús felkészülésről, a fegyverkezési versenyről, és egy, ma már nem létező világhatalmi státusz felélesztéséről. Mindebben pedig Magyarország is részt vesz.

 

183 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://atomcsapda.blog.hu/api/trackback/id/tr5014804198

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2019.05.06. 06:33:02

@Pepibubó: Csak azért hogy az eszedbe (ész???) véssem, te FASZFEJ! Mivel kevered a szezont a fazonnal (VVER kontra RBKM) ezért nem is kapsz mást, mint a megérdemelt titulusod. :-))

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2019.05.06. 06:35:34

@Pepibubó: Egyébként olvass vissza, te retardáld barom, hány hibás kijelentést tette eddig helyre, bármelyik oldalról is mondták!

Wildhunt 2019.05.06. 07:01:11

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: a szakértelem aljas burzsoá ármány, mely ellen minden hazafinak küzdenie kell!

Periodista. 2019.05.06. 08:16:46

@Womb Raider: Akkor biztos csak hallucináció volt, hogy 2014-ben a górétok kiment Moszkvába egy kis blo job -ra és január 13-án aláirta hogy 3000 milliárd forintért eladja az ország energiaiparát a ruszkiknak! Csak épp ezt 10 millióan hallucináltuk! Nagy utat tett meg a miniszterelnök ur a "ruszkik haza" szlogentől a "mindent adjunk oda Putyinnak" jelmondatig!

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2019.05.06. 08:33:10

@Periodista.: Ha szerinted paks2 építése = az ország energiaiparának eladása akkor hülyébb vagy egy átlagos mélysötétnél is pedig azért ez a léc elég magasra van feltéve.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2019.05.06. 08:44:41

@Periodista.: jelezném újra, hogy a paksi bővítést a kedvenceid is a ruszkikkal tervezték, csak hát nekik erre már nem maradt idejük.

www.origo.hu/itthon/20140124-a-paksi-bovites-elokeszitesenek-hattere.html

"az Origo által megkérdezett szocialista és fideszes politikusok (akik mindannyian név nélkül nyilatkoztak) szerint lényegében már 2007-ben eldőlt, hogy Magyarországon atomerőművet kell építeni"

"Mindenki tudta, hogy ha Paks, akkor nem kérdés, hogy oroszokkal kell együttműködni - elevenítette fel az akkori előkészületeket egy szocialista politikus. Az 1983-ban beindított paksi erőmű ugyanis orosz technológiával működik, és a politikus szerint műszakilag ugyan lehetséges más típusú blokkot építeni Paksra, de a sokszorosára emelné a költségeket és a szakemberállományt, ha a most működő mellé egy teljesen más technológiát telepítenének."

"A szocialisták ugyanakkor nem tagadták, hogy ezen a pályázaton az oroszok a körülmények miatt nagy helyzeti előnnyel indultak volna. "

""Amikor kiderült úgy 2008 körül, hogy az oroszoknak van az 1000, illetve 1200 megawattos blokktípusa, ami nekünk a legmegfelelőbb, lelke mélyén mindenki tisztában volt azzal, hogy ez kell" - mondta egy szocialista képviselő. Egy másik azt említette az orosz előnyeként, hogy "az atomenergiával foglalkozó magyar szakemberek 80 százaléka Szovjetunióban vagy Oroszországban végzett, azt ismeri, onnan vannak kapcsolatai". A harmadik érv az oroszok mellett pedig az volt, hogy miután eldőlt, hogy Pakson építenek új blokkot, drágább lenne nem orosz technológiával dolgozni."

"az oroszok voltak az egyetlenek, akik a legmagasabb szinten is folyamatosan napirenden tartották a paksi bővítést. Gyurcsány Ferenc és Vlagyimir Putyin találkozóin rendre visszatérő téma volt a Malév helyzete mellett a paksi bővítés – mondta egy, a találkozók részleteit ismerő forrás."

PS.: a halmozottan memóriaproblémákkal küzdőknek jelezném, hogy 2014-ben az origo még masszivan kormányellenesként volt nyilvántartva

2019.05.06. 08:45:47

@Periodista.: "egy kis blo job"

Ez vagy te...

" aláirta hogy 3000 milliárd forintért eladja az ország energiaiparát a ruszkiknak!"
Hát hogyne... a gond ott van, hogy a magyar energetikai szegmens jobbára nem magyar tulajdonban van..hanem németek, franciák, amerikaiak..meg talán még olaszok birtokolják.. orosz tulajdonosok nincsenek.. ha ők eladják esetleg oroszoknak... de az Orbánék által aláírt szerződésben erről nincs szó. Abban 1db Paks II szerepel... Józanodj ki, már hétfő van.

RoxyCRX 2019.05.06. 09:23:22

Nekem az nem kerek (persze tudom a penz az ur), hogy ha a roszatom ennyire szar, ertem ezalatt, hogy eroszskos, hozzanemerto, agressziv, szabalyokat be nem tarto.... Akkor, hogy lehet az, hogy ennyi orszag bevallalja megis? Es most itt nem a torokokrol beszelek, hanem a finnekrol pl. akik azert nem eppen a szocializmus maradvanyai?!

xm95 2019.05.06. 09:52:52

@Szóra kész Szókratész: Na varjal. Megvilagitom Jozsiba darukezelo hozzaerteset, ket magyar szemelyesen tapasztalt peldaval.
1. pelda
En vagyok Jozsi, a sofor, aki kobanyaban viszi a fejtesrol a kovet a zuzoba. Jon a hir a radion, hogy a soforok menjenek kovet valogatni. Ekkor megyunk, es a mar zuzott kobol a megfelelo szemcsemeretben, kb. 10-15 mm, elkezdunk valogatni szin alapjan. Ami kek illetve kekesebb arnyalatu, az jo, ami szurke az meg nem. A kek ko erosebb, a szurke meg nem annyira, porlik, torik, nem viseli olyan jol a terhelest. Miutan kivalogattunk kezzel kb 200 kilonyit a 1000 kilobol (aranyok fontosak!), ezt a 200 kilot elviszik, csomagoljak es elkuldik mintakent az autopalyepito cegnek, hogy milyen fasza kovet is kapnak az epiteshez. Aztan pedig ugyanugy szallitjak tovabb a 80%-ban nem megfelelo minosegu kovet. Ez konkretan a kisnanai kobanyaban tortent 15 eve.
2. pelda
En vagyok Jozsi a sofor, aki sodert szalit az M3 autopalya Polgar korul epulo szakaszanak feluljarojahoz. Azt ugye tudjuk, hogy a sodert alkoto ko kemenyeb anyag, mint az agyag. Amikor pedig latom, hogy a billencsre kerulo tiszta soder helyett kb 30%-ban agyag van, akkor felmerul benem a kerdes, hogy fogja elbirni a toltes a ranehezedo sulyt? Mikor fog szetfolyni egy kis viz hatasara?

Szoval Jozsiba darukezelonek nem kell epiteszmernoknek lenni feltetlenul ahhoz, hogy lassa, szar az egesz.

Wildhunt 2019.05.06. 10:42:02

@xm95: azért a sóderlapátolás meg az atomerőmű között van árnyalatnyi különbség.

gigabursch 2019.05.06. 12:06:47

@xm95:
Nem ismerem a konkrét esetet, viszont azt tudom, hogy a beton, mint gyűjtőfogalom eléggé sokrétű és van ahová durva kövek kellennek acélforgáccsal, van ahol nem szabad 0,2 mm fölé engedni a frakcióméretet.
S persze a cement minősége, fajtája, az alkalmazott víz is elég érdekes kérdés.

Viszont egy dolog biztos.
Autópályához (sem) helyben keverik a betont, hanem azt turmixgépekkel hordják oda és öntik be a megfelelő anyagot.

S vannak még az olyan "betonféleségek", mint a cementstabilizáció, ahol nagyon kevés cementtel nagyon sok anyagot "rögzítenek" össze és adnak vele egy teherbíró földművet.
De nyilván a billencses józsi ehhez is baromira ért.
Meg azok a zsenik, akik ahelyett, hogy utánajárnának egy kérdésnek inkább a kocsmából (bár onnan) szedik össze a népi bölcsességeiket.

gigabursch 2019.05.06. 12:48:59

@Womb Raider:
Tényleg kíváncsi vagyok rá.
Csak azt tudom, hogy a napokban bekattant nekem, hogy könnyű mindent az autókra, energiaszektorra, iparra, stb. fogni, de az élelmezés (most direkt kerülöm az ipar szót) irgalmatlan mennyiségű CO-t ereszt ki a légtérbe, amit - úgy tudom - a föld mélyéről bányásznak (pl. Répcelak vagy másképp Buborékfalva).
Szóval nekem az is elég, ha valaki megmondja, hogy évente ezek az üzemek hány tonna CO-t termelnek bele a légtérbe (nyilván egy-két lépcsőn keresztül).
Épp ezért lenne érdekes, hogy hány TW villanynak felel meg az emberiség CO2 termelése.

Periodista. 2019.05.06. 13:02:31

@eßemfaßom meg áll: @Womb Raider: Érzem én, hogy a hithű fideszes a szocikkal jön, hogy ők is ezt akarták csak hát két baj van ezzel:

Ha a szomszéd lelövi a főnökét, nem sokat számit az itéletnél, ha azzal jön: hallottam, hogy más is ezt tervezte. A ravaszt ő húzta meg és kész. Orbán adósitott el minket kb 1200 évre a ruszkiknak, nem a szocik.

A másik: miért mentené Orbán hülyeségét az, hogy egy másik párt is ugyanazt a hülyeséget akarta elkövetni???

2019.05.06. 13:15:42

@gigabursch: Az állattenyésztés a maga metánjával is ütős, de szerintem még ezek is eltörpülnek a természeti folyamatok/klímaváltozás/vulkáni tevékenység/légköri anomáliák okozta hatásokkal szemben.
Persze, az ipar is ömleszti a levegőbe a CO2-t (hegyesztés, szárazjég/szárazjeges tisztítás... meg nyilván a mobilizáció is..de az emberi gyarlóság része, hogy szeretjük azt hinni magunkról, a világ körülöttünk forog. Nem lennék különösebben meglepve, ha egyszer csak valaki igazolná, hogy az emberi tevékenység és a klímaváltozás kevésbé szorosan összefüggő dolgok, mint azt most hisszük..

Répcelak-Mihályiban valami 150 000 tonnányit termelnek ki.. mondjuk ez nem a világ..és embertelen mennyiségű patront is megtöltenek vele.. mentőmellények, különféle légfegyverek, fodrászati célú, tűzoltókészülékekbe, oltópisztolyokba, borászatoknál meg még a fene tudja mi egyébre használják.
Ennyi CO2-vel egy autó kb. 1.1 milliárd kilométert pöföghet el...

2019.05.06. 13:23:38

@Periodista.: Ne hari.. de olyan rémesen elvakult és ostoba vagy.. Nem hiszem, hogy az érvek és a tények rád hatni képesek lennének.
3000 milliárdról beszélünk.. ehhez képest mennyi zsét is vett fel az IMF-től az előd kiccsapat? Belerokkantunk 1200 évre? Ki tudtuk fizetni? Másfelől, az ország sorsát nem a fidesz pecsételte meg, hanem az idióta privatizáció és a követhetetlen adósságszolgálat, a rendszerváltáskori viccesen kis összeg ellenőrizhetetlenül hatalmasra duzzasztása, párhuzamosan az ország vagyonának elherdálásával..és persze az ipar, a piacok, az infrastruktúra külföldi tulajdonba adása.
Nézd meg, kik mennyi hitelt vettek fel..és ugyanakkor mennyivel csökkentették az állami vagyont. Meg fogsz lepődni..
(Az 1200 év amúgy a vasútépítés kapcsán vált ellenzéki szlogenné.. csak te már összekeversz mindent. Paks megtérülése lényegesen rövidebb idő alatt várható..ezt meg az EU hozzáértői állapították meg ;)

xm95 2019.05.06. 13:39:30

@Wildhunt: igen , van. A rossz anyaghasznalat vagy technologia felismerese viszont alkalmazasi terulettol fuggetlen. A kerdes nem a munkavegzes helye, hanem a minosege.

xm95 2019.05.06. 13:54:40

@gigabursch: Kevered a szezont a faszommal. Szo sem volt betonrol. A kobanyai pelda aszfalthoz volt, a soder pedig a toltes aljaba ment. Es mivel irod is: "Nem ismerem a konkrét esetet", igy nem ertem, miert pofazol bele? Bar ez kulon orom, hogy ujra latom, a magad fajta fidesznyik magukat megmondoembernek kepzelok akkor is belepofaznak a dolgokba, ha fingjuk sincs, mirol beszelnek. A hozaszolasom pedig nem az autopalyaepitesrol szolt, hanem a silany munka felismeresere adott peldat. Ami egy autopalya epitesenel is, de kulonosen egy atomeromu epitesenel aggaszto. Orulok, hogy segithettem ertelmezni a hozzaszolasomat, csak kerdezz, maskor is szivesen segitek!

gigabursch 2019.05.06. 14:00:41

@xm95:
Akkor még egyszer megkérdezem.
Tudod, hogy hova, mit, mivel, mikor, hogyan kell használni, vagy csak te vagy a túlképzett traktoros jani, aki ül, ugat és a hülyeséget szajkózza?

Esetleg az orvosoknak is megmondod, hogy 40 éve ehhez 2 ****pirin kellett, neki senki ne magyarázza meg másik gyógyszer alkalmazását, mert ő azt jobban tudja.

gigabursch 2019.05.06. 14:08:06

@xm95:
1.) Anyád valaga fidesznyik - a miheztartás végett
2.) A jelek szerint egy túlképzett majom vagy, aki mindenhez (is) ért.

OFF

2019.05.06. 14:10:39

@xm95: Logikus!! Aki képes két kavicsot megkülönböztetni, annak nem kihívás egy atomerőmű , vagy konkrétan egy reaktortartály minőségének megítélése. Az ilyen tálentumos emberek leginkább a sofőrök, portások és a szekusok között találhatók.. de nem ritkán találkozhatunk a betanított, fizikai munkások között is velük.

www.energiainfo.hu/amerikai-elismeres-novovoronyezsi-atomeromunek/

gigabursch 2019.05.06. 14:11:50

@Womb Raider:
Köszönöm.
Ez elég durva.
Mennyi lehet vajon világ viszonylatban? No, majd talán valaki meg tudja mondani.

gigabursch 2019.05.06. 14:14:30

@xm95:
Egyébként ha kussoltál volna zsenikém, akkor legalább nem árultad volna el, azt hogy mennyire gyökér vagy az útalaphoz.
Konkrétan te egy épülő cementstabilizációhoz odahordott anyagot láttál.
Annak még két jó tulajdonsága van.
1.) Nem folyik
2.) A földmű megfelelő rétegzése és tömörítése esetén baromi nagy a teherbírása.

Ugatást abban lehet hagyni.

Periodista. 2019.05.06. 14:21:52

@Womb Raider: Az annyira megrögzött és beszűkült hűbéressel mint te, nehéz vitázni. Rád ugyanis nem hatnak a tények. Orbán tökig eladósított téged is és minden leszármazottadat és te még tapsikolsz is hozzá és mentegeted Orbánt! Meg jössz a szocikkal. Gratulálok. Az tehén segge éjfélkor vakító szupernova fényességű a fejedhez képest! :-)))

gigabursch 2019.05.06. 14:22:05

@Periodista.:
Véletlenül(?) a kérdésben olyan szakemberek mondanak értelmes véleményt, akik egyrészt egymást szakmai oldalról ismerik és ismerik el, és vannak olyan szellemi szinten, hogy nem érdekli őket a másik pártállása. Még akkor sem, ha a koleszban a szobatársa volt és már akkor sem értettek egyet ebben - az egyébként huszadrangú - kérdésben.
Ellenben a jó kajákkal, finom ételekkel és a csinos csajokkal, mert abban alighanem maximálisan egyetértenek a mai napig. No meg a kemény szakmai kérdésekben is.

Szóval: Tetszik-nem tetszik a vezető politikusok sem teljesen hülyék - még ha velejéig korruptak is - és komoly kérdésekben képesek megkérdezni a szakmai elitet. Akik meg - épp azért mert megkerülhetetlen szakemberek - nagy ívben tojnak az aktuális pártszél irányára. S nem kertelnek. Persze ez a szakembergárda a legritkábban kerül kamera elé. Nem díszbuzi percemberekről van szó.
(Vö: "Amíg pina van, segget nem nyalunk" című örök igazságra gondolj csak)

2019.05.06. 14:23:39

@gigabursch: Ja.. és ugye a manapság mindenütt megtalálható habosított műanyagok (pl. PU) habosításánál is szabadul fel CO2 a kétkomponens reakciója folytán...a mennyiségét nem tudom.. de sok kicsi sokra megy.

Periodista. 2019.05.06. 14:24:15

@gigabursch: Szakemberek? Akiket megkérdezett a Fidesz? És akik politikamentesen, objektívan adnak tanácsot? Ez bájos! Ekkora adag infantilis naivitás előtt csak leborulni tudok. :-)))) :DDDD

2019.05.06. 14:30:08

@Periodista.: Jelenlegi adósságunk 29 000 milliárd forintra tehető.. egyre inkább forint alapon.. ehhez képest a 3000 milliárd, amit egy energiatermelő beruházára fordítunk, a nyilvánvaló lopásokkal együtt is messze jobb módja a pénz elköltésének, mint nyugdíjakra költeni...

www.portfolio.hu/gazdasag/hatalmasat-csokkenhetett-2018-ban-a-magyar-allamadossag.309475.html

gigabursch 2019.05.06. 14:46:02

@Periodista.:
Félanalfabéta barátom:

Mit írtam? (@gigabursch: )
"Tetszik-nem tetszik a vezető politikusok sem teljesen hülyék - még ha velejéig korruptak is - és komoly kérdésekben képesek megkérdezni a szakmai elitet."
Magyarán párfüggetlenül kérdezték meg az elmúlt 20 évben ugyanazokat a szakembereket. Fogod?

Tudod: Volt annó egy bányamérnök, aki végrehajtotta/irányította Bázakeretyén az első hazai olajfúrást.
Majd még egy vagonnyit.
Aztán az ÁVO bedugta a dutyiba - meg még milliószor meg is verték, stb -, de mindig kilyukadtak oda, hogy csak-csak hozzá kell fordulni válaszokért.
Lépten-nyomon elnyomták, de mégcsak kellett nekik a szakember.
index.hu/gazdasag/2019/03/04/bazakerettye_olajipar_mult_zala_bombazas_masodik_vilaghaboru_mi_videkunk/

konrada 2019.05.06. 15:01:44

@gigabursch:
Már miért kéne érteni valakinek egy dologhoz, hogy véleményt mondjon róla?
Szvsz. sokkal szórakoztatóbb, mint a sok száraz műszaki adat.

...múltkorában egy fórumon felvetette valaki kérdésként, miért az út közepére kerülnek a csatornafedelek?
Erre egy hasonlóan kvalifikált szakértő - egy teherautósofőrtől hallotta! - elmagyarázta, hogy azért, mert a fedél helyét kifúró gép olyan nagy, hogy csak úgy fér el...

...ez a magyarázat bearanyozta a napomat...;)

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2019.05.06. 15:22:28

@xm95: a sofőr Jani bácsik mindig jobban tudják mi kell az építkezéshez

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2019.05.06. 15:24:53

@Periodista.: Dunning és Kruger urak elégedetten veregetik egymást vállon.

xm95 2019.05.06. 15:45:28

@Womb Raider: @gigabursch: Nem baj testverek, bizonyitsatok, hogy ti mindenhez ertetek, megfelelo informaciok nelkul is meg tudjatok mondani a tutit. A lenyegrol nem irtok, azaz az eloirt technologiak es anyagok nem hasznalata meglehetosen aggalyos akkor is, ha traktoros Jozsi ert hozza vagy sem. De attol, hogy traktoros Jozsi nem tud tojast tojni, meg meg tudja mondani, hogy zap a tojas vagy sem. Csak itt nem traktoros Jozsi eszi meg a zaptojasbol keszult rantottat, hanem a kedves publikum, nemzetisegre valo tekintet nelkul.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2019.05.06. 16:01:07

@xm95: Józsi meg tudja mondani a tojás záp-e de Józsi igen kis eséllyel tudja egy építkezésen melyik munkafolyamatnak pontosan mi az anyagigénye, még kisebb eséllyel tudja elemezni a puttonyra felpakolt anyagot.

2019.05.06. 17:08:16

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Huhh..nem kevés.. de ha összevetjük a ~.6tCO2/MWh energetikai CO2 emisszióval..úgy már nem annyira hűha.. ha leszedjük a teherforgalom részesedését is.. még kevésbé..és ha ugyanezen energia mixet alapul véve egyre több villanyt kell termelnünk a 'zöld' autókba..hát adunk a sz..nak egy pofont.

gigabursch 2019.05.06. 20:16:41

@xm95:
Én nem bizonyított be, mert nem értek mindenhez.
Sőt soha nem is mondtam, hogy értek
Sőt! Ezen blog indulásakor meglehetősen szkeptikus voltam a tervezett enerhiamix kapcsán (atom vagy nem).
Sőt! A felvilágosító kommenteket mind végig olvastam S közben felnőttem a kérdéskörhöz, ami minden érettségivel rendelkező embertől elvárható.
Egyed izotóp alakulásokat ugyan még most sem értek, de az energiamix - most kapaszkodj babám - kockás papír-ceruza szintű dolog. A megvalósítás már nem, de az igény felvázolása és a lehetséges utak egyszerű számai igen.

Nagyjából ez a blog 4-5 éve próbálja mosni az agyakat állandó pánikkeltéssel, de mi denkibeveheti a piros pirulát.

2019.05.07. 07:09:33

@xm95: " A lenyegrol nem irtok, azaz az eloirt technologiak es anyagok nem hasznalata meglehetosen aggalyos akkor is, ha traktoros Jozsi ert hozza vagy sem. "

Akkor légyszíves valami konkrétumot prezentálni ezzel kapcsolatosan. Van valami bennfentes infó, hogy a reaktortartályt duck-tape-el rakták össze? Vagy, hogy a primer kör csöveit AWAB bilinccsel és traktorbelsővel kötötték össze? Jujj.. ez annyira izgi!!! Mikor robbanik?

cso zsi 2019.05.07. 07:29:44

Ez a blog egy posztjában többet hazudik, mint a fidesz.
Hogy van ez?

gigabursch 2019.05.07. 07:53:45

@gigabursch: @xm95:
(no, akkor magyarul is, mert a telefon nem mindig a legjobb)

Én nem bizonyítottam be, mert nem értek mindenhez.
Sőt, soha nem is mondtam, hogy értek mindenhez.
Sőt! Ezen blog indulásakor meglehetősen szkeptikus voltam a tervezett energiamix kapcsán (atom vagy nem).
Sőt! A felvilágosító kommenteket mind végig olvastam S közben felnőttem a kérdéskörhöz, ami minden érettségivel rendelkező embertől elvárható.
Egyes izotóp alakulásokat ugyan még most sem értek, de az energiamix - most kapaszkodj babám - kockás papír-ceruza szintű dolog. A megvalósítás már nem, de az igény felvázolása és a lehetséges utak egyszerű számai igen.

Nagyjából ez a blog 4-5 éve próbálja mosni az agyakat állandó pánikkeltéssel, de mindenki beveheti a piros pirulát.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2019.05.07. 08:31:47

@Womb Raider: Ez így van. Az elektromos autó környezetvédelmi zsákutca, amíg szénerőművel termeljük az áramot. Sajnos az a baj, hogy a nyomottvizes reaktorokon túl a 4. generációs reaktorok összes fajtája szerintem technológiai zsákutca.

2019.05.07. 08:40:01

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: De legalább jó hosszú zsákutca.. mert valami csak kell, míg nem lesz jobb. Ha így vesszük, a dízel is zsákutca, lényegesen jobb nem lesz, nagy áttörés nem látszik.. de ettől még sok feladatra tökéletes.

Némileg off...
Valahol olvastam egy cikket, miszerint a világ (a Föld...) 5 legnagyobb teherhajójának CO2 emissziója lefedi a személygépkocsik CO2 emissziójáát.. igaz lehet???

BNati 2019.05.07. 09:30:08

Nem értek egyet ezzel, az atomenergia számos más területen és békés célokra is használható. Lásd Nukleáris gyógyászat. Egyébként, ha valaki hiteles, tényekre alapozott cikket olvasna, ajánlom az Atombiztos bejegyzéseit. Például ezt: atombiztos.blogstar.hu/2019/05/03/atomreneszansz-amerikaban-is-/72429/

Wildhunt 2019.05.07. 10:35:35

@cso zsi: van egy elmélet, hogy a fidesz fizeti őket, hogy lejárassák a normális zöldeket. Maguktól csak nem lehetnek ennyire idióták.

gigabursch 2019.05.07. 11:09:34

@Womb Raider:
Van egy bazi nagy hajómotor
(bővebben itt: furdancs.blog.hu/2019/03/25/rta96-c_egy_gigantikus_hajomotor)
Ez 80 MW-os.
Hogy a te számodnál maradjunk: Legyen mondjuk ebből/ekkorából öt a világon, az 400 MW.
Amikor megy akkor 7/24-ben megy, nyilván a kikötőben nem
Szerintem éves szinten megy úgy 300 napot (nyilván van állás meg karbantartás is)

5 hajó × 24 óra × 80 MW teljesítmény × 300 nappal = 2.880.000 MWh teljesítmény.
Ez nem kevés, az biztos. Ehhez kéne CO2 emissziót meghatározni.

Hozzá kell tenni, ezeknek a gépeknek a stabil motor jellege, az alacsony fordulatszám, az irányított porlasztás/befecskendezés, lángvezetés, fütgázképzés stb. miatt a termikus hatásfokuk közel 50%, de ráadásul ezeken a gépeken a hulladékhőt (hűtőközeg, füstgáz) elég sokféleképpen kivonják a rendszerből, úgyhogy ettől még jobb.

Hogy ez a fenti adat kocsikhoz hogyan viszonyul, amiből van milliárdnyi, de napi átlag max 2 óra, heti öt alkalommal a becsülhető futásuk és a hasznos teljesítményük kb 30 kW (Suzuki VagyonŐrtől a Béjemvéig) - arra még csak megközelítő választ sem tudok mondani.

2019.05.07. 11:52:20

@gigabursch: Nnnnnnaaaa... kiindulásnak:
dasblog.hu/2018/07/02/a_bunbakka_tett_autoipar_vedelmeben
www.origo.hu/idojaras/20091125-hajo-szennyezes-karacsony-aru.html
(mondjuk itt a SO2 emissziót emlegetik..míg az előbbiben a CO2-t... ismerve az újságírókat..akár valami közös eredetű megállapítás is lehet.
De ezzel együtt is érdekes.. 15(16) hajó vs. 900 000 000 autó :)...és vajh mi a helyzet a repüléssel???

gigabursch 2019.05.07. 12:05:06

@Womb Raider:
Igen, a kedvenc sportja az újságíróknak, hogy nem szeretnek tájékozódni. Ha valahol 50 éves adat szerepel, az őket nem befolyásolja. Gépkönyvet meg az életben nem olvastak még el (pláne új gépét).
Legutoljára a ritkás-on írtam meg, hogy a nehézolajból is évtizedek óta vastagon kivonják a ként.
Egyrészt ma már nem egy űrtechnológia, másrészt jobban lehet a maradék olajat kén hiányában tovább variálni (krakkolás, szintézis), harmadrészt a kénnek is van jelentős piaca (a kén fő beszerzési forrása egyébként a szenes erőművek leválasztóin keletkezik, anélkül ugyebár nincs gipsz alapanyag, tehát nincs gipszkarton, tehát a sok-sok kőműves pisti bajban van, hogy hogyan vakoljon síkot, s ötödrészt - de ez a legfontosabb - a kén oxidjai jól reagálnak az égéstérben lévő vízgőzzel, ami kénsav (H2SO4) + kénessav (H2SO3) keletkezéssel jár együtt, ami ezeket a méregdrága motorokat agyonvágja.
S igen, ezek a hajók a dízelolajos kikötői manőverezésen túl érdemi munkavégzésüket nehézolajjal teszik (amit a fenti hulladékhőből tesznek híggá), de épp a motorjellemzők miatt egyébként egész jól égetik el. Nem mennék bele ppm-ekbe és mikro korom arányokba, mert nincs pontos ismeretem róla, de az égéstérben lévő égés és a füstgáz kivezetésen zajló utóégés/utókezelés (helyi, idő bőven van rá, ez nem egy kicsi kocsi), annak hőszabályozása és irányítása (moderálása) messze jobban megoldható, mint egy IFA tgk-n vagy Piri néni 1.3 MultiJet motorján.

gigabursch 2019.05.07. 12:12:18

@Womb Raider: @gigabursch:
Na a repülés a brutális CO2 emisszióval jár együtt. Ráadásul fent a magas légkörben.

Persze itt is volt tök érdekes próbálkozás, ami - szerencsére - nem valósult meg.
modernwartech.blog.hu/2016/12/09/szovjet_tervek_nuklearis_repulogep-meghajtasra_1_resz
modernwartech.blog.hu/2016/12/17/szovjet_tervek_nuklearis_repulogep-meghajtasra_2_resz
De ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne leporolni és valami ügyes megoldással azt a hibás koncepciót átalakítani.
Tudom, ilyenkor a légi- és atomkatasztrófa fanok azonnal felsikítanak és nem ok nélkül.
De ettől még gondolkodni ér.

gigabursch 2019.05.07. 12:16:21

@Womb Raider:
Mennyre érdekes lenne azt látni, hogy a Coca-Cola és PEPSI korporésön (Bunkó vagy Bugsy!) évente hány tonna CO2-vel járul hozzá a globális felmelegedéssel üdítő italain és azok szállításán keresztül.

2019.05.07. 12:23:05

@gigabursch: :))) Óóóóó... ha a japán kamikázékat ötvözzük egy-egy ilyen atomröpzivel, megkapjuk az ember vezette cirkáló rakétát!

A SO2/CO2 témában:
www.transportenvironment.org/what-we-do/shipping/air-pollution-ships
De ez sem rossz:

www.faxafloahafnir.is/wp-content/uploads/U5953-Emissions-from-ships-2017_-final-without-appendices_revision1.pdf

gigabursch 2019.05.07. 13:07:44

@Womb Raider:
Persze, ha mindezt még megborsozzuk a hasznos tömeggel (tudjuk, az utas a leghülyébb áru), hogy hajó, repcsi, autó, vonat, stb. még érdekesebb számok jönnének ki.
De ma nem vagyok statisztikai hangulatban.

Wildhunt 2019.05.07. 14:50:51

@gigabursch: statisztikailag az jönne ki, hogy a legkisebb cokettő akkor van, ha amit lehet transzkontinentális villanyvasúton szállítunk, amit atomerőművel hajtunk meg. Csak ugye ez lehetetlen, mert ahány határon visszük át az annyi fennakadás, vám, meg miegyéb.

gigabursch 2019.05.08. 05:46:00

@gigabursch: @Womb Raider:

Ezt a fnti cikket külön ajánlom a faszfej blog szerzőknek, akik ezzel kezdték a blog bejegyzésüket:

" Nem is kell erre jobb bizonyíték, mint az elmúlt két évben bejelentett új orosz fegyverek. Atommeghajtású robotrepülőgépek, sugárzó szökőárral támadó vízalatti drónok, "

Szóval ebben a hablatyban semmit nem írtak az atommeghajtású robotrepülőgépeikről, a sugárzó szökőáras drónjaikról.
Az előbbire van egy mintegy 50-60 éves megfeneklett kísérlethalmaz (amit belinkeltem és a szerzője @Maga Lenin), az utóbbira meg úgy nagyjából semmi értelmeset nem találtam.
Nyilván ők sem. De még hülyeséget se lehetett nagyon találni.
De fejlécnek nagyon frappáns.

Szóval ismét csak kiderül, hogy a propagandahazugságban ezek a félidióta majmok borzalmasan gyengék.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2019.05.08. 09:49:49

@gigabursch: A nukleáris repülő meghajtás mindenféle baleset nélkül is borzalmas radioaktív szennyezéssel jár. Már maga a levegő nitrogénje a neutronokkal kölcsönhatásba lép.

2019.05.08. 10:06:26

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Mekkora cukiság.. üzemi hőmérsékleten radiokatív NOX csóvát húzna maga után..két legyet egy csapásra.

És, hát ugye emlékezzünk meg a békés USAF projektekről, pl erről: hu.wikipedia.org/wiki/Project_Pluto
beteg elmék..
www.haborumuveszete.hu/minden-ami-repul/2635-nuklearis-meghajtasu-repulogep-hozta-volna-el-a-vilagveget
itt picit bővebben..

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2019.05.08. 17:19:12

@gigabursch: Tömören.
A szuperkritikus vizes reaktorok esetén a cirkonium reakcióba lép a vízzel, mert magas hőmérsékleten nagy a víz relatív permittivitása.
A kavicságyas reaktorokban törnek a grafit golyók.
Az ólom-bizmut hűtésű reaktorokhoz nincs elég bizmut a Földön.
A sóolvadékos reaktorok esetén az NaF-ből elemi fluor képződik ami mindent szétszed és ha megszilárdul a só azt egy rémálom szétszedni.
A Rubbia féle reaktor energia mérlege szar.
A magashőmérsékletű gázhűtéses reaktorok szerkezeti anyagai kérdéses hogy kibírnak sokéves működést, továbbá a leolvadás veszély is sokkal magasabb. Továbbá mivel nem tudsz fékező anyagot keverni hozzá, a lokális szuperkritikusság veszélye fennáll.

gigabursch 2019.05.08. 17:30:25

@Womb Raider:
Erről sem hallottam még.
Köszönöm a linket.

Úgy tűnik az értelmes/használható/nem károsító (minek nevezzem: száraz?) turbinahajtást még nem oldották meg a szakik.
Persze - mint azt fentebb írtam -, sose tudhatjuk, hogy mikor és miért porolják le ezeket a terveket és teszik megoldottá az egyenletet.
Mert ez tényleg nem egy Wankel motor, ami egy kicsit több olajat fogyaszt.

gigabursch 2019.05.08. 17:43:55

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
OK, a felét majdnem értem.
Még pár év és egész jó kezdő leszek a nukleáris hasadások nyilvános titkaiban.

A bizmut kérdéssel megleptél

Félre ne érts. Köszönöm a választ.
Az NaFl só szétszedése mint folyamat, az jól feltételezem, hogy nem a kristály, hanem az ionok szétszedését jelenti?

Wildhunt 2019.05.08. 18:05:36

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: A kavicságyast és a bizmutot köszönöm! Ezt még máshol nem olvastam. Rubia OK, a gázhűtésesnél miért biztos, hogy nem létezik megfelelő moderátor?

2019.05.08. 18:07:00

@gigabursch: ieer.org/wp/wp-content/uploads/2012/04/thorium2009factsheet.pdf

A tóriumus reaktorok árnyoldalai. Háát..ez tényleg eléggé zsákutca..

Wildhunt 2019.05.08. 18:09:05

@gigabursch: Nem a NaF sót kell szétszedned, hanem minden mást kell megoldanod, amit a fluor csinál. Adva van ugye az egy kifejezetten aktív halogén elem rengeteg fémessel meg vízzel körülvéve.

2019.05.08. 18:20:02

@Wildhunt: "A kavicságyas"

Dél-Afrika küszködik vele. Elkezdték--meggondolták-abbahagyták, majd két éve újra elővették..(gondolom az eddig beleölt pénz miatt is..) és most nem tudom, mi a helyzet. Valami új koncepciót említettek..de azt sem tudom, pontosan milyen is volt az eredeti ..és állítólag 2030-ra tető alá is hozzák. és valam 200MW-os lesz, szóval inkább csak proto...

2019.05.08. 18:25:11

@Wildhunt: "Adva van ugye az egy kifejezetten aktív halogén elem rengeteg fémessel meg vízzel körülvéve."

És még jó meleg is van, nehogy bármi polimer szóba jöhessen.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2019.05.08. 20:46:10

@gigabursch: A neutronok energiája jóval magasabb mint a fluorid ion kötési energiája, ezért elemi fluor keletkezik. A keletkező sok gamma úgyszintén ezt teszi a fluorid ionokkal. Mivel a fluor elektronnegativitása a legnagyobb (-4,3) az mindent korrodál. Persze vannak olyan fémek amelyek véd a kialakult fluorid réteg, de azt is gerjeszti a sugárzás, továbbá a fémnek hőállónak és kevéssé aktiválódónak kellene lennie. Ennek a vas a hőállóság miatt, a cirkónium a fluor korrózió miatt nem felel meg. Arról nem is szólva ha a fém fluoridja oldódik a nátriumfluoridban az megint betesz.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2019.05.08. 20:52:36

@Wildhunt: A moderátor a gázhűtéseseknél maga a gáz, a hélium (más nem is jön szóba) meg esetleg grafitot is alkalmaznak. De fékező anyagot nem tudsz tenni hozzá, mint a nyomott vizesnél a bórsavat. Egy reaktor nem lehet lokálisan sehol szuperkritikus, mert akkor ott leolvad. Emiatt az egész szabályzása eléggé problémás, alapvetően a hőmérséklet ami negatív kritikussági tényező.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2019.05.08. 20:59:33

@Womb Raider: A kavicságyassal baromi sok a probléma. Egyszer a grafit golyók törnek és eltorlaszolják a alsó kivételi pontot. A golyók újrafeldolgozása problémás, mert a grafitot el nem égetheted, másképp meg kémiailag semmit nem tudsz vele kezdeni. A golyók a remanens hő miatt bármikor meggyulladhatnak. Egy kavicságyasból elszökik a hélium, olyan reaktortűz lesz, hogy Csernobil ahhoz képest babazsúr volt, mivel a negatív kritikussági tényezője a hőmérséklet emelkedés, ezért magasabb hőmérsékletű. Nagyon nem hiszek a 4. generációban.

Wildhunt 2019.05.08. 22:54:50

@Womb Raider: Őszintén szólva én reméltem, hogy a grafitmoderátoros reaktorokat sikerült már allzusammen elfelejteni legalább 30 éve.

xm95 2019.05.09. 07:06:12

@Szóra kész Szókratész: konkretan a reaktor primer hutokorenek csoveirol. Ahol a nem megfelelo anyaghasznalat es/vagy technologia meglehetosen aggalyos, ahogy mar masnak is felvetettem. Ennek a megiteleset pedig egy szakmunkas is el tudja vegezni a megfelelo/nem megfelelo szinten ertekelve, ha tudja, hogy nem minositett felszerelessel, nem megfelelo kepzessel vegzi o maga a munkat.

xm95 2019.05.09. 07:25:34

@eßemfaßom meg áll: Ha mar semmikeppen nem a temarol akrsz irni, csak kotekedni vagysz, akkor el kell mondjem, hogy Jozsi meg tudja allapitani, hogy az anyag amit visz nem jo, mert azt tudja, hogy a 100% soder nem egyenlo a 70% soder, 30% agyaggal. Ezert ahova 100% soder kell, oda az a mix nem jo. Ha az autopalya aszfaltjahoz felhasznalt konek csak a 20 % birja el a terhelest, akkor az aszfalt nem jo. Es ha Jozsi tudja, hogy csak 20% a jo ko, 80% meg nem . akkor tudja, hogy az aszfalt nem lesz tartos. Ehhez nem kell atomtudosnak lenni meg epiteszmernoknek, eleg ha tud szamolni, meg nezni.

Egy masik oldalon levo kerdesemre, miszerint mi a baj a szeleromuvel, konreten hulyeseget irsz, mikor azt irod, hogy meg lehet orulni a szeleromu zajatol. Tajekoztatlak, hogy helyzetttol fuggoen 20 meteree, helyzettol fuggetlenul 50 meterrre mar semmit nem hallasz a lapatok suhogasabol. Persze, ha Trumpnak hiszel, aki megirta twitteren, hogy a szelturbina zaja rakot okoz, akkor nem koltozz szelturbina kozelebe.

xm95 2019.05.09. 07:40:49

@Womb Raider: Tobb idot nem szantam ra, ezert csak ennyi:
444.hu/2016/04/01/ijeszto-beszamolot-tett-kozze-egy-orosz-munkas-arrol-hogyan-epul-paks-2-referenciablokkja
www.youtube.com/watch?v=I1jS8vabFik

Es ismerve az orosz vezetoi mentalitast siman elhiszem, hogy valosak a problemak.

gigabursch 2019.05.09. 07:42:10

@xm95:
Segítek neked:
A Józsi traktoros/fuvaros az alábbi dolgokat nem tudja egy útépítésen.
- miért az az anyag
- miért abban a mennyiségben
- milyen kötőanyagokkal
- milyen kötési idővel
- milyen technológiai sorrendben
De tedd fel magadnak a kérdéseket:
- Tisztában van Józsi az altalaj talajmechanikai tulajdonságaival? Nem
- Tisztában van Józsi az adott földmű, felépítmény és a kapcsolódó műtárgyak megtervezett részleteivel? Nem

Józsi max két dolgot tud:
1.) Az anyagot A-ból B-be elvinni a tgk-n
2.) Baromi okosnak lenni a kocsmában.

Ebből az utóbbira meg senki nem kíváncsi.

eßemfaßom meg áll · http://tahobloggerek.blog.hu 2019.05.09. 08:17:47

@xm95:" Ha mar semmikeppen nem a temarol akrsz irni" Emlékeim szerint TE hoztad ide fuvarosJózsit a töltésügyi sóderszakértőt.

gigabursch 2019.05.09. 11:46:10

Jajj, tényleg!

Kedves Biomassza hívők!

Szeretnék szakszerű választ kapni az alábbi kérdésben.
Van tőlünk nem messze, az elcsatolt Őrvidéken három biomassza erőmű.
- Németújvár (Güssing)
- Fölöstöm (Fürstenfeld)
- Sopronkeresztúr (Heiligenkreuz)

Történetesen mind a három erőmű bezárt, mert megvonták tőlük a dotációt.
Tehát: Se faégetés, se melegvíz termelés, se áramtermelés.
Pedig Németújvárnak a csodájára jártak, még én is voltam ott tanulmányúton.

Persze a kérdést, hogy a szuperzöld áramtermelés hány tonna olajat jelent a motorfűrésztől, a kihordószerelvényen át az aprítékolásig (nem beszélve a futkosó mérnökök, gazdák, kereskedők, szakik, stb.) járulékos kőolajfelhasználásáról és a CO2 terheléséről valahogy nem akarták megérteni.
Csak mert kíváncsi voltam a rendszer valós ökológiai lábnyomára.

Aztán a közgazdasági számítások is baromi torzak voltak, mert ezek szerint amint nincs dotáció, rögtön borul a mutatvány.

Persze ennek folyománya, hogy nagyjából a 3-4 nyugati megyéből ittragadt kb 150 em3 tűzifa, ha nem több, de ezt majd a FAGOSZ-os erdészek úgyis megmondják.

Szóval: Hol a fene nagy igazság?
Hol éri meg ez a rendszer?
(biztos, hogy az osztrákok hülyék, ez nem vita, de szeretnék épkézláb választ kapni)

____________________
(Mondjuk a szennyvíztelephez kapcsolódó V20-as gázmotor az nagyon tetszett)

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2019.05.09. 16:12:33

@xm95: Tényleg? Egy szakmunkás mit is tud arról hogy milyen minőségű acél kell a hőcserélőkbe? Mert egy szakmunkás azt lehet hogy látja hogy puha, de arról fogalma sincs mennyire korrózióálló, milyen a hővezetése. Van fogalmad arról mekkora különbség van ezek tekintetében acél és acél között?

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2019.05.09. 16:33:33

Most akadtam bele egy adatba, ami mutatja mekkora faszság ez a poszt. 1 gramm plutónium-239 negyven másodpercenként produkál egy neutront. 1 gramm Pu-240 ezerkétszáz neutront produkál másodpercenként. A fegyver minőségű plutóniumból is azért lehet CSAK!! implóziós bombát csinálni, mert már van egy pici Pu-240 tartalma. Néhány százalék Pu-240 és már nem lehet belőle azt sem csinálni, mert a kritikusság elérése előtt már annyi energia termelődik, hogy megfelelő ideig nem tartható össze hasadóanyag, hogy bombává fejlődjön a láncreakció. Ehhez képest a paksi kiégett üzemanyag egy tonnájában van 5 és fél kiló Pu-239 és két kiló Pu-240. Szóval a posztocska akkora baromságot hordott össze, hogy az valami elképesztő.

2019.05.09. 17:49:07

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Valami 7% a 240Pu maximális koncentrációja fegyverek esetében... de az angolok robbantottak már asszem három bombát, ami erőművi fűtőanyagból épült. Totem volt a nevük és Ausztráliában kisérleteztek..
Na, most én azzal nem tudok mit kezdeni, hogy oké, a 240Pu kritikus tömege 4-5szöröse a 239Pu-nak..de ennek miért van jelentősége, amikor egy szimpla implóziós bomba (ha nincs belső neutronforrás) nem tud 25kT fölé menni..és egy implóziós bombában szubkritikus mennyiségű a hasadóanyag. ..és az erőművi plutonium kritikus tömege csak 2 kg-al nagyobb, mint a WG plutóniumé. Másrészt, az oké, hogy ~20kT-nál nem lesz nagyobb egy erőművi plutóniumot tartalmazó bomba..de az azért még elég csúnya pusztításra képes.
www.princeton.edu/sgs/publications/sgs/archive/17-2-3-Mark-vonHip-Lyman.pdf

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2019.05.10. 07:15:18

@Womb Raider: Erőművi és erőművi kiégett üzemanyag között van különbség. A VVER-ek esetén 60/40 a 239/240 arány. Egy robbanófejet tárolni és karbantartani is kell szerinted mennyi idő alatt megy tönkre minden ahol annyi hő fejlődik és amilyen sugárzás van? Nem véletlen, hogy az atomerőműveket ellenőrzik, hogy csak megfelelő üzemidő és teljesítmény után lehet kiemelni a fűtőelemeket.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2019.05.10. 07:23:29

@Womb Raider: Pont a cikkből derül ki mennyi probléma van az erőművi plutóniummal, szépen, tudományosan, atomfegyver szakértők által alátámasztva adatokkal, miért vadbaromság a poszt.

gigabursch 2019.05.10. 07:23:40

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Mint hasadóanyag kérdésekben laikus kérdezném, hogy ez fajlagosan kevés, nekem egyáltalán nem kevés(nek tűnő) PU nem alkalmas arra, hogy a visszamaradt massza továbbra is hasadjon még tovább és így energiát termeljen? Illetve nem ezen küzdenek a tudósok, hogy olyan metódust találjanak, amivel ezt irányítottan lehetne még további energia termelésre bevonni?
Ha erre lesz megoldás, akkor gondolom az olyasmi lesz, hogy A-fajta reaktorból áttesszük B-fajta reaktorba a cumót, hogy az ott csendesen még tovább "füstölögjön".

(Nekem úgy rémlik kémiai tanulmányaimból, hogy a végső bomlástermék az maga stabil Fe, tehát addig bontható a sok-sok nehézfém mindenféle izotópja. - Jól emlékszem?)

2019.05.10. 08:51:42

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll: Értelek... de most nem arra gondoltam, hogy 'profi' fegyvergyártók nem vacakolnak ezzel, mert más módon is rendelkzésükre áll alkalmasabb hasadóanyag..és stratégiai értelemben ütős fegyverhez sok egyéb is kell.. de egy 'amatőr' még készíthet egyszerhasználatos és kellően pusztító eszközt.. de mondjuk így, hogy elmondásod alapján addig nem is kerülhet ki a reaktorból hasadóanyag, amíg használhatatlanul magas szintre dúsul 240Pu-val..az más. .éés logikus. Az angolok is valami <20% 240Pu-t tartalmazó plutóniumot használtak...még jó, hogy a 240 Pu felezési ideje sokezer év...

@gigabursch: Nukleáris fűtőmű :) azért mekkora szívás, hogy nem lehet nagyobb városok mellé telepítgetni kisebb konténer erőműveket.. a hulladékhővel lehetne fűteni télen. Bár, mintha a kanadaiak foglalkoztak volna a témával.. de szerintem a biztonsági vetületei a legnagyobb akadályok.

gigabursch 2019.05.10. 09:45:30

@Womb Raider:
Ez a konténer méret komoly?

Most gondolj bele!
Mekkora a Duna legerősebb tolóhajói (legalábbis amik feljárnak Budapestig és afölé)?

Így fejből:
Ybbs 3×1800 LE (photos.fleetmon.com/vessels/ybbs_2228224_477136_XLarge.jpg)
Tulln és a Melk 3×2400 LE (cdn.vesseltracker.com/midres/1099948.jpg)
Olimpi Panov és 3 testvérhajója szintén 2×2200 LE (www.elifmar.com/wp-content/uploads/2011/07/OLIMPI_PANOV-1.jpg)

Ha egy konténer méretben megoldható a két keringtető hűtőkör kör, meg az a delej és hő ami ide kell, akkor mennyire lecsökkenne a folyami dízelolaj fogyasztás.

Csak halkan jegyzem meg hogy a ~ 115-125 m hosszú Ukraina, Moldavia, Mozart és társaik is akkorák, hogy ha csak egy konténernyit igényelne egy ilyen mini reaktor, ami ráadásul a csökkentett kalóriájú anyag utófelhasználást képes megoldani, akkor egy vagon hely felszabadulna. Azért ezeken a hajókon csak a gázolaj tartályok kitesznek 80-100 tonnát (a tolókon is).
+ egy vagon egyéb gépészet sem foglalna helyet.

gigabursch 2019.05.10. 09:48:02

@gigabursch:

Elgépelés!!!
A Tulln és a Melk nem 3×, csak 2× 2400 LE!

2019.05.10. 10:36:07

@gigabursch: :)) Jó..picit csaltam.. de tényleg relatíve kompakt.. G4SMR vagy szimplán SMR néven fut a project jelenleg, de volt valami régebbi, azt a földfelszín alá nyomták volna le és fűtött volna mint a güzü.. jó, mondjuk náluk ugye van is hideg.

2019.05.10. 10:36:40

@Womb Raider: G4SR-1 vagy SMR..na...

2019.05.10. 10:58:10

@gigabursch: "Csak halkan jegyzem meg hogy a ~ 115-125 m hosszú Ukraina, Moldavia, Mozart és társaik is akkorák, hogy ha csak egy konténernyit igényelne egy ilyen mini reaktor, "

Óóóó... ezek kis halak.. azt nézd meg, amikor jönnek lefelé a Dunán a 300 méteres bárka-szörnyek..

gigabursch 2019.05.10. 12:09:11

@Womb Raider:
Van róla "némi" ismeretem.
Láttam az Ybbs m/s-t 8 db 2200 tonnás rakott bárkával lenek is meg felnek is. Darabja 25 decire rakva.
Mint egy jókora falu.

A gond csak az volt, hogy vele szemben csettegett a Mohács m/s hat darabbal.
De azért elfértek.

Persze ha igazán nagyot akarsz dunai szinten látni, akkor Belgrád alatt kell keresgélj.
A legnagyobb, amit fotó szinten láttam az 28 darabos volt. Az más olyan Missisipi fíling.

2019.05.10. 13:57:35

@gigabursch: Na, pont az MSS Ybbs-re gondoltam :) szerintem mostanában megy lefelé..nincs ezekkel baj, míg manőverezni nem kell.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2019.05.10. 15:56:49

@gigabursch: A visszamaradt hasadóanyag újrafeldolgozása még nem éri meg, olyan olcsó a dúsított urán. Az újrafelhasználással is van probléma, mert sokkal több kűrium keletkezik az erőművi plutóniumból ha újrafelhasználják. Ez a masszív spontán hasadás és neutron emisszió után szinte kezelhetetlen ha kiégett már. Továbbá a plutónium későneutron aránya sokkal kisebb mint az urán 235 esetén így a szabályzás sokkal nehezebb. Ha egy reaktor prompt neutronokra kritikus, azt nem tudod mechanikailag szabályozni. Egy reaktor szabályzása fékező rudakkal a késő neutronokra alapul. Semmit nem tudsz tovább bontani az ólom és a bizmut alá, mert ott véget ér az alfa kibocsájtás. A polónium ólmot fog adni, a bizmut felezési ideje pedig összemérhető a Világegyetem korával. :-))

gigabursch 2019.05.10. 18:19:58

@Womb Raider:
Attól ne félj! Van azon erő is, még kormányzó felület és a Jenkel-kormány rendesen megcsavarja a vizet. Nincs meg a hajókaravánt is.

Na, meg is van

Karagyorgye és a Karlovac
www.novosti.rs/upload/thumbs/images/2015//11/03n/b-guracuDjerdapu_620x0.jpg

De ha rákeresel, hogy karadjordje gurac vagy karlovac gurac akkor találsz durva képeket.

gigabursch 2019.05.10. 18:26:22

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
Értelek. Köszönöm. Akkor még van mit megoldani műszakilag.
S az urán még sokáig lesz olcsó?
Persze ez is csak egy relatív fogalom.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll 2019.05.10. 23:52:33

@gigabursch: A 3,5 százalékos dúsítású urán kilója 5 ezer dolcsi ha jól emléxem. Az atomerőművek árához képest az alapanyag lófütty.

2019.05.14. 08:57:57

www.youtube.com/watch?v=ZZOqP75ZhEI

Azért komolyan megnézném, milyen korszakalkotó és preventív megoldásaik lennének bozóttüzek ellen..

CCnick 2019.05.14. 13:42:39

Eltelt már 10 nap, hol az újabb "NemtudtadhogymeghalszaRosszatomtól" poszt? Elfogyott a pénz?

mentorosh lecsó 2019.05.14. 17:52:21

@CCnick: "Jó munkához idő kell..." :)))) Hát még ehhez az aljas,hazug trágyahalomhoz ! :)))

Próbálnak (!?) "logikusan" hazudni de sajnos ott vérzik el a dolog a dolog mindig, hogy az alapvető, általános iskolai ismeretekkel sincsenek tisztában a "tisztelt szerzők" ! :)))))

Azért, én is kíváncsian várom a következő "agymenésüket"... ... ... :)))
Nagyon jókat szoktam röhögni !!!

(Remélem az fog következni: hogy az üreges Hold ráesik a lapos Földre és MIND MEGHALUNK VAZZE !!!)

gigabursch 2019.05.19. 09:35:43

@mentorosh lecsó:
Kimaradt a miért?
Hát azé', mer' a Zöldbab lévő üreges vákuum beszippantja a nukleáris hulladékot.
Ja igen! És persze szemét Putyin.

gigabursch 2019.05.19. 09:36:57

@gigabursch:
Mindig megdöbbentek az Android intelligens szójavításokon.

Zöldbab => Holdban