A legfontosabb kérdés: hová tegyük a szemetet, ha azt sehol nem lehet kidobni? Először is le kell szögezni, hogy atomtemetők jelenleg nincsenek. A világon sehol sem működik még olyan létesítmény, amiben a kiégett fűtőelemeket véglegesen biztonságba lehetne helyezni.

Miért írunk akkor mégis az atomtemetőkről? Azért, mert egyrészt kis- és közepes aktivitású hulladékok elhelyezésére már léteznek megoldások, másrészt pedig mert a nagy aktivitásúak eltemetésére is vannak kutatások és építkezés is folyik. És főleg azért, mert a köznyelv a radioaktívhulladék-tárolókat tévesen atomtemetőknek nevezi.

A Roszatom orosz állami atomkonszern, amely Paks II-t is építi a kormány tervei szerint. Évtizedek óta dolgoznak olyan atomreaktorokon, amelyek más reaktorok kiégett fűtőelemeit használják üzemanyagként. Ez úgy lehetséges, hogy a fűtőelemekben még rengeteg kinyerhető energia van, amikor azokat már kiégettnek nyilvánítják. A BN-sorozatú, úgynevezett gyorsneutronos szaporítóreaktorok képesek kinyerni ennek az energiának egy részét. Sőt, egy ilyen reaktor több hasadóanyagot termel, mint amennyit a működése során elfogyaszt.

Mindez nemcsak azért érdekes, mert kiégett fűtőelemből rengeteg van a világon: legalább 700 ezer tonna, ami 2050-re 2 millió lehet. A pláne, hogy a szaporítóreaktor rendszere elvileg zárt működésre képes: jóval kisebb mennyiségű hulladékot termel mint a hagyományos nyomottvizes reaktorok. A oroszok saját bevallásuk szerint 2013-ig 20 milliárd dollárt költöttek el a programra.

Akkor most minden meg van oldva? Korántsem.

Paks II engedélyezési eljárásához készült környezeti hatástanulmány igen nagyvonalúan bánik a konkrétumokkal. Leginkább nélkülözi azokat. Nincsenek benne olyan konkrét adatok, határértékek és jellemzők, ami alapján ténylegesen meg lehetne állapítani, hogy a tervezett atomerőmű milyen hatással lesz a lakosságra, a természetre és a környezetre.

Nézzük például az általános előírásokról szóló részt. Eszerint: „Sugárvédelmi célkitűzés, hogy a nukleáris létesítmény üzemeltetése során az üzemeltető személyzet és a lakosság sugárterhelése mindenkor az előírt határértékek alatti, az ésszerűen elérhető legalacsonyabb szintű legyen.” (13. oldal)

Lát itt valaki egyetlen számot is? Az oldalszámon kívül mi sem. Különösen megnyugtatóan hangzik az, hogy a radioaktív terhelés „az ésszerűen elérhető legalacsonyabb” legyen. Menjünk tovább!

A kiégett fűtőelemek átmeneti és végleges tárolására semmilyen konkrétumot, tervet, eljárást, megoldást nem tartalmaz Paks II környezetvédelmi engedélye, a hatóság mégis megadta.

Az atomerőmű veszélyt jelent a természetre – de ez fordítva is igaz: a természet is veszélyt jelent az atomerőműre. Az atomerőmű legnagyobb ellensége: a föld, a víz, a levegő. Az atomerőmű legnagyobb ellensége pont maga a természet, ami mozog, változik, alakul és alakít. A természet erői ellen nem érdemes küzdeni, csak veszíthetünk. A természet a legerősebb dolog a világon – merthogy ő maga a világ.

A terrorfenyegetettség napjainkban olyan globális probléma, amely lokálisan érinthet minden állampolgárt, függetlenül attól, hogy mely nemzet, etnikum vagy társadalmi réteg tagja. A 2001. szeptember 11-i események óta a nyugati világ számos olyan terrorcselekménnyel nézett szembe, amikor magányos vagy kis csoportban dolgozó merénylők stratégiai vagy szimbolikus célpontok ellen követtek el támadásokat.

A párfős sejtekben sőt magányosan is működő terroristák olyan célpontokat keresnek, ahol kevesen nagy kárt képesek okozni. Egy nukleáris erőmű elleni támadással hatalmas bajt lehet okozni: sok ezer ember halhat meg, többezer négyzetkilométer terület válhat lakhatatlanná, az anyagi kár elképesztő. Hiszen az atomerőmű leegyszerűsítve az atombombához hasonlít: nagyon nagy energia van benne, nagyon kis helyen tárolva. Csak abban különbözik tőle, hogy a bombához képest sokkal hosszabb idő alatt, szabályozott körülmények között nyerjük ki az energiáját.

Atomtemetők jelenleg nincsenek. Elméletben léteznek csak olyan objektumok, amikben a sugárzó atomhulladékok (főként a legveszélyesebbek, a kiégett fűtőelemek) véglegesen, biztonságosan elhelyezhetők. Gyakorlatban nem. A végleges elhelyezés azt jelenti, hogy az itt lerakott kiégett fűtőelemek legalább 240 ezer évig nem érintkezhetnek semmivel. Se emberi kézzel, se vízzel, se földdel, se levegővel.

Az ilyen létesítmények alapgondolata, hogy fúrni kell egy nagyon mély lyukat, bele a kőzetbe, majd beletömni a szemetet, végül az egészet kiönteni agyaggal (bentonittal), és betonnal lezárni. A kulcs a kőzetben rejlik. Olyat kell találni, amely a következő évezredekben nem mozdul el, nem reped meg, nem ázik át.

A kommentelők sokszor kérdezik, miért vagyunk ennyire Paks II és egyáltalán az atomerőművek ellen. Sokan azzal vádolnak minket, hogy elrugaszkodtunk a valóságtól, hogy az atommal előállított elektromos energia a létező világok legjobbika. Azt írják, már megoldották a műszaki kihívásokat, az atom biztonságos és tiszta. Ráadásul más lehetőség nincs is, mert akkora az igény az áramra, hogy másként, mint atomerőművel, nem is lehet azt előteremteni.

Röviden három dolog miatt ellenezzük az új erőművi blokkok építését. (1) Senki sem bizonyította be, hogy Paks II kis- és közepes aktivitású atomhulladékai elférnek az építendő bátaapáti átmeneti tárolóban. (2) Nincs megnyugtatóan rendezve a kiégett fűtőelemek átmeneti tárolása sem. (3) Nincs kidolgozott koncepció a kiégett fűtőelemek végleges kezelésére, a környezetvédelmi engedélyt ennek ellenére is kiadta a hatóság, és az jogerőre is emelkedett.