A fűtőelemek kiégnek, de folytatják – akár a rocksztárok

2017. április 24. 14:40 - atomcsapda

A fűtőelem az atomerőmű szíve, ebben van az energia, amit az urán atommagjainak meghasításakor nyernek ki. A folyamat során hatalmas hő keletkezik, ennek segítségével rengeteg vizet lehet nagynyomású gőzzé alakítani. A gőz kiáramlik és meghajtja a turbinát: így készül az áram.

atomcsapda_blog_uton.jpg

Miután a fűtőelemben található 235-ös uránatomok egy része már a láncreakció folyamán meghasadt, a fűtőelem egyre kevesebb hő előállítására képes. Amikor az urán-235 aránya egybizonyos határérték alá csökkent, a fűtőelemet kiégettnek nyilvánítják. Hulladék lesz belőle. A fűtőelemeket a használt technológiától függően egy-másfél évente cserélik.

Úgy van ez is, mint a kiöregedő rocksztárokkal. Hiába égtek ki, azért még van bennük némi kakaó, amit ha kell, ha nem, kiadnak magukból. A fűtőelem is. Annak ellenére, hogy kiégett, sugárzik és forrósodik tovább. Kiszerelik a reaktorból, de még melegszik. Hiába rakják ki a bandából. Buzog még a vér, szóval készít pár rémes szólólemezt. Mindenki kárára.

 

**

Az Energiaklub bíróságon támadja meg Paks 2 környezetvédelmi engedélyét, mert a beruházás a környezetet és a lakosságot is veszélyezteti. Ha Neked is fontos a biztonság, segítsd támogatásoddal a perrel kapcsolatos munkálatokat: http://www.energiaklub.hu/tamogass. Köszönjük!

16 komment
Címkék: fűtőelem

A bejegyzés trackback címe:

https://atomcsapda.blog.hu/api/trackback/id/tr4612449961

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.04.24. 16:51:22

Uhhh... ez valami rémesen bárgyú, erőltetett poszt volt.

"Az Energiaklub bíróságon támadja meg Paks 2 környezetvédelmi engedélyét, mert a beruházás a környezetet és a lakosságot is veszélyezteti. Ha Neked is fontos a biztonság, segítsd támogatásoddal a perrel kapcsolatos munkálatokat: www.energiaklub.hu/tamogass. Köszönjük!"
Gondolom a bíróságon ez lesz az egyik érv...

eßemfaßom meg áll 2017.04.24. 16:59:11

Nem kis teljesitmény posztonként egyre lejjebb jutni. Ez már a legalja.hu szintjét se éri el.

Mr Eggs · http://farmprojekt.blogspot.com/ 2017.04.25. 10:48:20

Értem a lényeget, de lehetett volna jobban is megírni.

Meleg Sándor · http://alimento.blog.hu/ 2017.04.25. 11:51:07

Fúik, ha nem megy, ne erőltessétek. Mondjuk az sem ártana, ha legalább néha elővennétek egy témával kapcsolatos komoly szakirodalmat.

2017.04.25. 12:25:23

@Mr Eggs: Mi lenne az? A szénből CO2 +salak/hamu lesz (egyébiránt jelentős rádioaktivitással...) a gázból CO2, szélkerék meg napelem mellé viszont kell backup. Az atomerőmű meg volumenében elenyésző mennyiségű radioaktív hulladékot eredményez, irgalmatlan mennyiségű energiáért cserébe. A többi zőccség.

Mr Eggs · http://farmprojekt.blogspot.com/ 2017.04.25. 14:03:48

@Dorottya Veres: azért nem elenyésző mennyiségű és komoly problémákat okoz a tárolsa

2017.04.25. 14:13:32

@Mr Eggs: nem okoz komoly problémát. Megoldott, tervezhető, biztonságos és költségeit tekintve sem kiemelkedő. A mennyiséget meg az előállított energiamennyiség függvényében vizsgálja. Sőt... ahogy itt Pipas is említette (a másik topicon) valószínűleg megoldható lesz a még hatékonyabb recycling ezen a téren. Vannak erre törekvések, vannak módszerek és folyamatos a fejlesztés. (A fűtőelemes topicban talál a Paksi hulladékkezelésre vonatkozó elég alapos tanulmányt, ha érdekli)
Annyiban igaza lehet, hogy a gáz és a szén CO2-je önjáró, nem kell kamionon szállítani a légkörbe...így olcsón okoz valóban komoly problémákat.

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2017.04.25. 16:42:44

@Mr Eggs: Sorold azokat a problémákat. A fosszilis erőművek Gt CO2 és egyéb szart pumpálnak a légkörbe, oda, ahova a szél viszi. A hasadóanyag meg a rektroban marad, kiszedhető és olyan nevetégesen kis térfogatú és mennyiségű, hogy arra szavak nincsenek.

eßemfaßom meg áll 2017.04.25. 16:56:30

@Mr Eggs: nem attól lesz igaza, hogy megengedted neki :)

eßemfaßom meg áll 2017.04.25. 17:05:16

Sokkoló rájönni, hogy pár éve az index még milyen korrektet tudott irni az atomról, az atom jó volt, a németek rövidlátók/populisták a leállítással
index.hu/tudomany/2011/03/28/az_atomtol_nem_kell_felnetek_jo_lesz/

eßemfaßom meg áll 2017.04.25. 17:10:08

ez meg csak úgy

www.fizikaiszemle.hu/archivum/fsz0308/vidov0308.html

"Egy szénerőmű több radioaktív anyagot bocsát a környezetébe normálüzemi körülmények között, mint egy atomerőmű. Ez az állítás első hallásra abszurdnak tűnik. Mégsem az, hiszen a legtöbb kőzet tartalmaz kisebb-nagyobb mértékben radioaktív anyagokat (pl. tóriumot, uránt). A kibányászott szenek radioaktív tartalma nem nagy, gyakorlatilag elhanyagolható. Tekintettel azonban arra, hogy a szénerőművek üzemanyag-fogyasztása, mint láttuk, mintegy 10-20 milliószorosa az azonos teljesítményű atomerőművek uránfogyasztásának, és különösen mert az atomerőműben keletkező radioaktív anyagok többsége nem kerül a környezetbe, a szénerőműből viszont igen"

2017.04.25. 17:15:42

@Mr Eggs:
Az energetika CO2-kibocsátása 2006-ban ~49,8 Mt/év volt, aminek 24,7 %-a üzemanyag,
33,3 %-a villamos energia és 42,0 %-a fűtés és hmv hő volt. Nyilván nem mai adat, de azért elgondolkodtató arányok hulladéktermelés terén és ebben a szénerőművek salakja, hamuja, pernyéje nincs benne...
Durván 16-17 millió tonna CO2, csak a villanyhoz kapcsolódóan. Ezzel szemben az atomerőmű piszkosul felfelé kerekítve előállít 250 tonna részben újrahasznosítható (bár egyelőre sajnos csak lerakandó) hulladékot termel, aminek kisebb hányada az erősen radioaktív komponens, ami gyakorlatilag a kiemerül/kiégett fűtőelemeket jelenti.

Itt bogarászhat... érdekes.. energia.bme.hu/~kaszas/Energetika%20II/1_Energiahordozok-1.pdf biztos van újabb is, de a lényeg látható, az alapadatok, egyenértékek meg nem évszámfüggőek.

2017.04.25. 17:17:33

@eßemfaßom meg áll: Ilyenkor tényleg csodálkozik az ember... a tudományos álláspont 6 év alatt mennyit változik ;)

molnibalage · https://militavia.blog.hu/ 2017.04.25. 17:24:49

@Dorottya Veres: A "tudományos" és az "index" egy mondatban akkora, hogy a hasamat fogom a röhögéstől. Úgy írnak, ahogy a szél fúj. Bár ezt stöki írta, ami meglepő, mert ő inkább IT téren ír.

Exploiter 2017.04.25. 21:08:56

Jézusom, ez tényleg szánalmas.
süti beállítások módosítása