Az atomerőmű működése során rengeteg radioaktív hulladékot termel. Három osztályba szokás sorolni ezeket: kis, közepes és nagy aktivitású hulladékok. Ezek a felezési időben és, ahogy a nevük is mutatja, aktivitásukban különböznek – azaz abban, hogy adott idő alatt mennyi radioaktív bomlás történik. A kiégett fűtőelemek nagy aktivitású hulladéknak minősülnek, kiszerelésük után még nagyon sokáig hőt termelnek, a felezési idő alapján pedig legalább 240 ezer évig sugároznak még, de sokan inkább az egymillió évet tartják reálisnak.

A kiégett fűtőelem tehát hulladék. Ha bármi okból érintkezik a környezettel, az okozott kár beláthatatlan. A radioaktív szennyeződés felmérhetetlenül veszélyes. Az atomerőmű tehát egyáltalán nem tiszta üzem.

Valószínűleg az energiatermelés legmocskosabb formája, hiszen ez a hulladék egyszerre veszélyes, tárolhatatlan és feldolgozhatatlan.

Ma a Földön több mint 270 ezer tonna kiégett fűtőelemet halmozott fel az emberiség. Ezt kell őriznünk a következő egymillió évben úgy, hogy biztosan ne okozzon óriási károkat a környezetünkben.

De hogyan lehetséges a megfelelő kezelés egymillió éven át? Az emberi civilizációhoz mérve ez elképzelhetetlenül hosszú idő. Fogalmunk sincs, mi lesz egymillió év múlva. Lesznek egyáltalán emberek? Esznek-e majd krémest, oldalast? Fognak-e még biciklizni? Kozmetikushoz járni? Horgászni? Emlékeznek-e majd a Csillagok Háborújára? Fogalmunk sincs. Pontosan ugyanúgy, ahogy a végleges tárolásról sincs semmilyen elképzelésünk.

A kiégett fűtőelemek végleges tárolásáról csak terveink vannak. Elméletileg olyan helyre kell tenni a cuccot, ahol a környezettel nem érintkezik, ahol teljes nyugalomban van. Távol mindentől: víztől, levegőtől, mozgástól. Elméletileg az a terv, hogy fúrunk egy kb. egy kilométer mély lyukat egy olyan nagyobb kőzettömbbe, ami az elmúlt évezredekben nem mozdult meg. A mély lyukat feltöltik szorosan az egymással szorosan összekötegelt fűtőelemekkel, majd az egészet lezárják.

Persze attól, hogy a kőzetréteg az elmúlt pár évezredben nem repedt meg, holnap csak elméletileg nem fog megrepedni. A gyakorlatban minden megtörténhet. A repedéssel az a baj, hogy abban a pillanatban befolyik a víz, ami a radioaktív szennyeződés egyik legnagyobb ellensége, mert azonnal mobilizálni, szállítani tudja azt.

Elméletileg ajtót sem kéne hagyni az egész lyuk fölött, de ez elméletileg azt jelenti, hogy fogalmunk sem lesz, éppen milyen állapotban van lent a veszélyes hulladék. Ha viszont kapcsolatban maradunk vele, folyamatosan ellenőrizni és őrizni kell az egész komplexumot.

Csakhogy a gyakorlat teljesen más. Eddig ugyanis egy darab úgynevezett végleges tároló sem épült meg sehol a világon. Egyet építenek éppen Finnországban, de az építésben közreműködő mérnökök elismerik, hogy semmi garancia nincs arra, hogy ez az egész biztonságosan és funkciójának megfelelően működni fog. Tehát mai tudásunk szerint nem lehet azt mondani, hogy az atomhulladék véglegesen elhelyezhető. Nem helyezhető el. Sehová sem helyezhető el. Együtt kell élnünk vele. Tulajdonképpen együtt kell élnünk évszázezredekig a saját butaságunkból keletkező veszélyes és rendkívül környezetszennyező radioaktív szeméttel. Aki ezek után azt állítja, hogy az atomenergia tiszta energiaforrás, az teljesen nyilvánvalóan nem mond igazat.

***

Az Energiaklub bíróságon támadja meg Paks 2 környezetvédelmi engedélyét, mert a beruházás a környezetet és a lakosságot is veszélyezteti. Ha Neked is fontos a biztonság, segítsd támogatásoddal a perrel kapcsolatos munkánkat: http://www.energiaklub.hu/tamogass. Köszönjük!