A mai Oroszország atomprogramja nem békés. Háborús. Nem is kell erre jobb bizonyíték, mint az elmúlt két évben bejelentett új orosz fegyverek. Atommeghajtású robotrepülőgépek, sugárzó szökőárral támadó vízalatti drónok, a világ bármely részén nukleáris csapást mérni képes rakéták - mind úgy tervezve, hogy kikerüljék az amerikai védelmi rendszereket.

Vlagyimir Putyin mindenféle őt ért fenyegetés nélkül, egyoldalúan újraindította a hidegháborút.

Nem kevesebbről van itt szó, minthogy minden atomerőmű, urándúsító, reprocesszáló és más nulkeáris létesítmény, ami orosz technológiával, orosz mérnönök munkája nyomán, orosz állami cégek (Roszatom és társai) közreműködésével épül és üzemel, bárhol a világon, közvetetten Putyin új hidegháborújának szolgálatában áll.

Mindezzel pedig nemcsak az a probléma, hogy a világ sokkal kevésbé biztonságos hely, ha a nagyhatalmak tömegpusztító fegyverekkel fenyegetik egymást, mintha mondjuk végre együttműködnének a klímaváltozás elleni küzdelemben.

A technológiai fejlesztés a fegyverekre irányul, az energiatermelő eszközöket szinte csak mellékterméknek tekintik.

Az atomerőművek nekik másodlagosak, alárendelődnek a fegyvergyártásnak. Ezért van, hogy míg az orosz fegyverek igen, az orosz atomerőművek technikailag nem tartoznak a világ élvonalába. A technológiai fejlesztés nem arra koncentrál, hogyan lehet biztonságosabb, környezetkímélőbb és olcsóbb energiát előállítani. Arra koncentrál, hogy legyen hajtómű és robbanófej az atomfegyverekbe.

Így lehetséges az, hogy a Paks II-t is építő Roszatom erőműveivel világszerte komoly problémák vannak. Alacsony technológiai színvonal, hiányos biztonsági intézkedések és erőszakos nyomulás akár a megrendelő akaratával és az adott ország hivatalaival szembern - ez jellemzi az összes beruházásukat.

Az építkezésen dolgozó munkás szerint Paks II orosz referenciablokkja igencsak silány minőségű lehet.

Néhány évvel ezelőtt végigment a világsajtón, Magyarországon azonban nem volt túl nagy visszhangja annak a sztorinak, hogy az orosz Leningrad 2 erőmű építkezésén dolgozó egyik munkás kitálalt: milyen alacsony színvonalon dolgoznak az eredeti VVER-1200 típuson. Az eset még 2016-ban történt. Viktor Alejnyikov a leningradszkajai atomerőmű  primér reaktorkörének csőrendszerén dolgozott, ahol a nagyjából 300 fokra felhevülő víz kering majd.

Állítása szerint más munkáról irányították át hegeszteni, több társával együtt, anélkül, hogy ehhez megfelelő szakképzettségük lett volna. Részt vettek egy elméleti gyorstalpalón, és már mentek is reaktorcsövet kendácsolni. Alejnyikov állítása szerint a hegesztőszerszámok nem estek át a megfelelő minősítési és karbantartási eljárásokon, a lejárt szavatosságú hőfejlesztők tanúsítványait több esetben meghamisították. A hegesztés minőségét ellenőrző eszközökkel nagyjából ugyanígy jártak el. Mindez jelentős biztonsági kockázatot jelent, hiszen a vezetékekben keringő víz nemcsak forró, de halálos mértékben radioaktív is, az esetleges szivárgás vagy törés biztos tragédiához vezet.

A finnek csak igen óvatosan vennének a paksihoz hasonló atomerőművet, az építkezést már azelőtt leállították, hogy igazán elkezdték volna.

Az orosz állami Roszatom Finnországban nagyon hasonló atomerőművet épít, mint amilyenből a magyar kormány kettőt is rendelt Paks II-re. Ez a VVER-1200 típus. A finnországi Hanhikivi-projektről 2010-ben született döntés, szerződését 2013 végén írták alá, vagyis pár hónappal korábban, mint a magyart. Szemben a hazai helyzettel, a finn atomenergia-hivatal (STUK) nem siettetni, hanem késleltetni igyekszik a beruházást. Biztonsági problémák miatt ezidáig még nem adta ki az építési engedélyeket, mert túl sok problémát tártak fel az erőmű tervezése körül. Hogy mik is ezek a problémák, arról a szakhatóság megbízásából készült tanulmány elég jól megadja a válaszokat.

Az egyik fő probléma, hogy az oroszok nem készültek fel arra, hogy a finn elvárásokhoz igazítsák a terveket. Az orosz partnerek úgy vélekednek, hogy elegendő tapasztalatuk van atomerőművek építésében, és ezért a csináljuk, aztán lepapírozzuk kultúrát hozták magukkal. Ezzel szemben Finnországban jelentős elvárás az alapos előzetes elemzés és dokumentáció, vagyis az előbb bizonyíts, aztán csináld elv. Ezek a különbségek komoly feszültségekhez vezetnek a megrendelő és a Roszatom, valamint a beszállítók között. Vagyis a finnek hiába tesznek föl kérdéseket, az oroszok ezeket lesöprik az asztalról azzal, hogy ők jobban tudják. A biztonság mint alapelv mást jelent Finnországban és Oroszországban, a megfelelő körültekintés újdonság az oroszoknál - írják a tanulmányban.

A felmerülő vitákat pedig az oroszok úgy szeretik eldönteni, hogy annak a cégnek van igaza, amelyik régebben működik a nukleáris iparban, és amelyiknek több embere van. A kommunikáció pedig elégtelen, mert a munkatársak közül kevesen beszélnek angolul, szaktolmácsnak pedig szintén híján vannak. Az interneten is olvasható dokumentum arra a végkövetkeztetésre jut, hogy az atomerőmű tervezése így nem mehet tovább. A finn állami atomügynökség szerint pedig ilyen körülmények között nagyon aggasztó atomerőművet építeni.

Fehéroroszországban az osztroveci erőmű építésekor már alaposan ráfaragtak az orosz csodaatomra, mégis erőltetik az építkezést.

Fehéroroszország első atomerőműve a paksihoz hasonló felépítésű lenne, szintén VVER-1200 reaktorblokkokkal szerelik, a tenderen természetesen a Roszatomot választották ki. A projektet már a kezdet kezdetén problémák tucatjai terhelték. A belorusz erőmű helyét 1993-ban kezdték keresni, 2008-ban jelölték ki, és 2013-ban kezdték el építeni, és a litván határtól 20, Litvánia fővárosától alig 52 kilométernyire helyezkedik majd el. Ez komoly gond, hiszen a fukusimai katasztrófát követően hozott nemzetközi szabályozás szerint atomerőmű nem épülhet nagyváros 100 kilométeres körzetében. Osztrovec viszont ennél sokkal közelebb esik Vilniushoz. A számítások szerint egy esetleges reaktorleolvadás esetén a litván lakosság egyharmada azonnal megfertőződne.

A tragédia egyébként nem is volna annyira meglepő, hiszen Osztrovec környékén az utóbbi 30 évben két komolyabb földmozgás is volt, ha pedig néhány évszázadot tekintünk vissza, a szám az 50-hez közelít. Nem véletlen, hogy a 90-es években zajló kutatások során a szakemberek az atomlétesítmény számára alkalmatlan lokációk közé sorolták a helyszínt. A Roszatomot ez azonban nem érdekelte, az orosz állami cég minden bizonnyal nyomást gyakorolt a kicsit sem demokratikusan működő fehérorosz hivatalokra. Nem meglepő tehát, hogy az első fehérorosz atomerőmű építése Litvániát különösen zavarja, sőt a balti állam inkább úgy tekint az építkezésre, mint Oroszország bosszújára a függetlenségük miatt.

Az osztroveci atomerőmű építése során eddig 10 baleset történt, 3 munkás vesztette életét. A sajtóban leginkább azt az esetet tárgyalták, amikor beépítés közben a daru leejtette a reaktortartályt, ami meg is sérült. Hogy mit mondott erre a Roszatom? Azt, hogy: a tartálynak nincs komoly baja, ha a fehéroroszok nem veszik át, majd beépítik mondjuk Paksra!

Az építkezésen egyébként hasonló problémák lehetnek, mint amilyenekről a később elhallgattatott orosz munkás is beszámolt. Be nem tartott munkavédelmi előírások, hiányzó tanúsítványok, nem minősített eszközök, a biztonság elhanyagolása, sunyítás, hamisítás és az erőelv folyamatos érvényesítése az észérvek helyett. Mindezek mellett csak hab a tortán, hogy a Fehérorosz kormányzat még az atomlobbi nemzetközi szervezetének, a NAÜ-nek a vizsgálatait is évek óta folyamatosan hátráltatja, sőt: ha teheti meg is akadályozza.

Törökországban az államalapítás századik évfordulójára atomerőművel kedveskednek Erdogan elnöknek.

Törökország berendezkedése elvben demokratikus, államfője viszont egyértelműen diktatórikusan irányít, az emberek szabadsága a mindennapok során addig terjed, amíg nem kerülnek valamilyen összeütközésbe az Erdogan-rezsimmel. A török állam presztízskérdésként tekint az atomenergiára, már 1955-ben erőművet szeretett volna építeni, akkor még amerikai technológiával. A következő évtizedekben nem sikerült elindítani a projektet, a csernobili katasztrófa után pedig bizonytalan időre elnapolták a terveket. Törökországban egymást érték a gazdasági válságok, így az anyagi források is hiányoztak az építkezéshez. Aztán jött a lehetőség, hogy egy államközi megállapodás keretében Oroszországgal közösen építsenek atomerőművet (ahogy azt Magyarország is teszi Paks II-vel), Erdogan pedig lecsapott rá.

A beruházást 2010-ben kezdték előkészíteni. A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség 2013-ban végtelenül nyugtalanító jelentést tett közzé a projektről, aminek legfontosabb megállapítása az volt, hogy a török hatósági rendszer nincs felkészülve egy ekkora nukleáris beruházás kezelésére, függetlensége finoman szólva nem garantált.

A török Akkuyu atomerőmű ugyanazt a Roszatom VVER-1200 reaktortípust fogja használni, mint Paks II, csak nem kettő, hanem négy reaktorblokkot építenek fel benne, így teljesítménye óriási, 4800 megawattos lesz. Ijesztő érdekesség, hogy nem folyó, hanem a tenger partjára épül, és a hűtését tengervízzel oldják majd meg – a Roszatom pedig ilyet még soha nem csinált. A projekt környezetvédelmi engedélyeztetési szempontból is nagyon hasonlít Paksra: nem foglalkozik érdemben sem az atombaleset kockázatával, sem a kiégett fűtőelemek és egyéb sugárzó atomhulladékok kezelésével, se az erőmű majdani leszerelésével, se a felelősségbiztosítás kérdésével. Akkuyu esetében egyelőre nem a balesetek, hanem a hatósági engedélyekkel kapcsolatos bajok mellett a finanszírozási gondok okozzák a legfőbb problémát. A török cégek egymás után szállnak be és ki a projektből, végső megoldásként pedig az orosz állami hitel került szóba. Ilyen körülmények között kellene biztonságos erőművet építeni.

Szakértők szerint addig ugyan biztosan nem készül el az erőmű, de Erdogan és kormánya még mindig tartja magát a hivatalos verzióhoz, miszerint Akkuyu a török köztársaság kikiáltásának századik évfordulóján, vagyis 2023. október 29-én megkezdi az áramtermelést, ezután pedig az ország áramigényének 10 százalékát biztosítja majd.

Világszerte problémák tömege és a biztonsági előírások be nem tartása jellemzi a Roszatom atomerőmű-projektjeit.

Kevesen tudják tehát, hogy a Paks II-t építő orosz állami Roszatom jelenleg 11 másik országban is atomerőmű létesítésébe fogott. Ezek a projektek különböző fázisban vannak, de mindenütt van bennük némi közös: az orosz gigacég és beszállítói technológiai és biztonsági kérdésekben egyaránt erőszakosan próbálják ráerőltetni akaratukat a megrendelő országokra, beleértve azok központi kormányzatát, helyi és országos hivatalait is. Az erő és az erőszak nyelvét beszélik, nem foglalkozva sem a gazdasági észérvekkel, sem a környezetvédelmi szempontokkal, sem a jogállami keretekkel. Őket mindez nem érdekli. Az orosz atomprogram nem a békéről és a biztonságos jövőről szól. Hanem a háborús felkészülésről, a fegyverkezési versenyről, és egy, ma már nem létező világhatalmi státusz felélesztéséről. Mindebben pedig Magyarország is részt vesz.