Minden idők harmadik legnagyobb atomkatasztrófája 1957-ben történt az akkori Szovjetunióban. Ez volt az első komoly baleset a szupertitkos Majak Termelési Egyesülés ipari komplexum területén, az Urál hegységtől délre. A hadászati célokra (atombombához) plutóniumot előállító 817-es üzemben kémiai robbanás történt. A nagy aktivitású hulladékokat tároló egyik tartály hűtése leállt, az anyag hőmérséklete 350 fok fölé emelkedett és valószínűleg öngyulladás miatt a lerakódott ammónium-nitrát belobbant. A hatalmas robbanás 75 tonna TNT robbanóerejével volt egyenértékű, és legalább 100, de egyes értesülések szerint mintegy 170 tonna erősen sugárzó radioaktív anyagot (stroncium-90, cézium-137 és plutónium) juttatott a környezetbe.

A kiszabaduló radioaktivitás mértéke a csernobilinek nagyjából a fele, 800 PBq volt, körülbelül 20 ezer négyzetkilométeren terült el, és csaknem félmillió ember életét veszélyeztette. Két évbe tellett, mire a hatóságok legalább a környező falvakból kitelepítettek az ott élő 11 ezer embert. Ezek a települések nagyrészt végleg el is néptelenedtek. A térképeken nem szereplő létesítmény nevét a balesetet követően Cseljabinszk-40-ről Cseljabinszk-65-re változtatták, ami mellett a később felépített települést ma Ozjorszk [angol átiratban: Ozersk] néven találjuk meg a térképeken.

A kiégett fűtőelemek átmeneti és végleges tárolására semmilyen konkrétumot, tervet, eljárást, megoldást nem tartalmaz Paks II környezetvédelmi engedélye, a hatóság mégis megadta.

Az atomerőmű veszélyt jelent a természetre – de ez fordítva is igaz: a természet is veszélyt jelent az atomerőműre. Az atomerőmű legnagyobb ellensége: a föld, a víz, a levegő. Az atomerőmű legnagyobb ellensége pont maga a természet, ami mozog, változik, alakul és alakít. A természet erői ellen nem érdemes küzdeni, csak veszíthetünk. A természet a legerősebb dolog a világon – merthogy ő maga a világ.

A terrorfenyegetettség napjainkban olyan globális probléma, amely lokálisan érinthet minden állampolgárt, függetlenül attól, hogy mely nemzet, etnikum vagy társadalmi réteg tagja. A 2001. szeptember 11-i események óta a nyugati világ számos olyan terrorcselekménnyel nézett szembe, amikor magányos vagy kis csoportban dolgozó merénylők stratégiai vagy szimbolikus célpontok ellen követtek el támadásokat.

A párfős sejtekben sőt magányosan is működő terroristák olyan célpontokat keresnek, ahol kevesen nagy kárt képesek okozni. Egy nukleáris erőmű elleni támadással hatalmas bajt lehet okozni: sok ezer ember halhat meg, többezer négyzetkilométer terület válhat lakhatatlanná, az anyagi kár elképesztő. Hiszen az atomerőmű leegyszerűsítve az atombombához hasonlít: nagyon nagy energia van benne, nagyon kis helyen tárolva. Csak abban különbözik tőle, hogy a bombához képest sokkal hosszabb idő alatt, szabályozott körülmények között nyerjük ki az energiáját.

Atomtemetők jelenleg nincsenek. Elméletben léteznek csak olyan objektumok, amikben a sugárzó atomhulladékok (főként a legveszélyesebbek, a kiégett fűtőelemek) véglegesen, biztonságosan elhelyezhetők. Gyakorlatban nem. A végleges elhelyezés azt jelenti, hogy az itt lerakott kiégett fűtőelemek legalább 240 ezer évig nem érintkezhetnek semmivel. Se emberi kézzel, se vízzel, se földdel, se levegővel.

Az ilyen létesítmények alapgondolata, hogy fúrni kell egy nagyon mély lyukat, bele a kőzetbe, majd beletömni a szemetet, végül az egészet kiönteni agyaggal (bentonittal), és betonnal lezárni. A kulcs a kőzetben rejlik. Olyat kell találni, amely a következő évezredekben nem mozdul el, nem reped meg, nem ázik át.

És nem is fogod megtudni. Ahogy azt korábban is megírtuk, Paks II környezeti engedélye kábé ezer sebből vérzik. Az egyik: az engedélyezési folyamat full átláthatatlan. Minden elemében találunk olyat, amiről egyszerűen nem hisszük el, hogy ez így jogilag oké. Pedig az. Ilyen nincs és mégis van.

A kommentelők sokszor kérdezik, miért vagyunk ennyire Paks II és egyáltalán az atomerőművek ellen. Sokan azzal vádolnak minket, hogy elrugaszkodtunk a valóságtól, hogy az atommal előállított elektromos energia a létező világok legjobbika. Azt írják, már megoldották a műszaki kihívásokat, az atom biztonságos és tiszta. Ráadásul más lehetőség nincs is, mert akkora az igény az áramra, hogy másként, mint atomerőművel, nem is lehet azt előteremteni.

Röviden három dolog miatt ellenezzük az új erőművi blokkok építését. (1) Senki sem bizonyította be, hogy Paks II kis- és közepes aktivitású atomhulladékai elférnek az építendő bátaapáti átmeneti tárolóban. (2) Nincs megnyugtatóan rendezve a kiégett fűtőelemek átmeneti tárolása sem. (3) Nincs kidolgozott koncepció a kiégett fűtőelemek végleges kezelésére, a környezetvédelmi engedélyt ennek ellenére is kiadta a hatóság, és az jogerőre is emelkedett.

Meg fogsz lepődni: brutálisan radioaktív helyek a Földön

Az atomiparnak van egy sötét oldala. Ha az ember elkezdni guglizni a témát, elég hamar besokall: a sugárzó atomhulladékok problémája sokkal égetőbb, mint amilyennek általában beállítják. Nem véletlenül foglalkozunk mi is sokat ezzel a témával. Az atomiparnak az az érdeke, hogy a sötét oldal sötétben is maradjon. Nekünk pedig az, hogy jól megvilágítsuk.

Tíz brutálisan radioaktív hely. Tíz földi pokol. Talán te sem tudtál róluk. Mostanáig.