A legfontosabb kérdés: hová tegyük a szemetet, ha azt sehol nem lehet kidobni? Először is le kell szögezni, hogy atomtemetők jelenleg nincsenek. A világon sehol sem működik még olyan létesítmény, amiben a kiégett fűtőelemeket véglegesen biztonságba lehetne helyezni.

Miért írunk akkor mégis az atomtemetőkről? Azért, mert egyrészt kis- és közepes aktivitású hulladékok elhelyezésére már léteznek megoldások, másrészt pedig mert a nagy aktivitásúak eltemetésére is vannak kutatások és építkezés is folyik. És főleg azért, mert a köznyelv a radioaktívhulladék-tárolókat tévesen atomtemetőknek nevezi.

A Roszatom orosz állami atomkonszern, amely Paks II-t is építi a kormány tervei szerint. Évtizedek óta dolgoznak olyan atomreaktorokon, amelyek más reaktorok kiégett fűtőelemeit használják üzemanyagként. Ez úgy lehetséges, hogy a fűtőelemekben még rengeteg kinyerhető energia van, amikor azokat már kiégettnek nyilvánítják. A BN-sorozatú, úgynevezett gyorsneutronos szaporítóreaktorok képesek kinyerni ennek az energiának egy részét. Sőt, egy ilyen reaktor több hasadóanyagot termel, mint amennyit a működése során elfogyaszt.

Mindez nemcsak azért érdekes, mert kiégett fűtőelemből rengeteg van a világon: legalább 700 ezer tonna, ami 2050-re 2 millió lehet. A pláne, hogy a szaporítóreaktor rendszere elvileg zárt működésre képes: jóval kisebb mennyiségű hulladékot termel mint a hagyományos nyomottvizes reaktorok. A oroszok saját bevallásuk szerint 2013-ig 20 milliárd dollárt költöttek el a programra.

Akkor most minden meg van oldva? Korántsem.

Paks II engedélyezési eljárásához készült környezeti hatástanulmány igen nagyvonalúan bánik a konkrétumokkal. Leginkább nélkülözi azokat. Nincsenek benne olyan konkrét adatok, határértékek és jellemzők, ami alapján ténylegesen meg lehetne állapítani, hogy a tervezett atomerőmű milyen hatással lesz a lakosságra, a természetre és a környezetre.

Nézzük például az általános előírásokról szóló részt. Eszerint: „Sugárvédelmi célkitűzés, hogy a nukleáris létesítmény üzemeltetése során az üzemeltető személyzet és a lakosság sugárterhelése mindenkor az előírt határértékek alatti, az ésszerűen elérhető legalacsonyabb szintű legyen.” (13. oldal)

Lát itt valaki egyetlen számot is? Az oldalszámon kívül mi sem. Különösen megnyugtatóan hangzik az, hogy a radioaktív terhelés „az ésszerűen elérhető legalacsonyabb” legyen. Menjünk tovább!

A tudomány szerint a váratlan balesetek lehetősége egyszerűen kódolva van ott, ahol komplex rendszerek működnek. Egy atomerőmű pont ilyen. Vagyis a balesetek benne vannak a pakliban. Törvényszerűen. Az elmélet a gyakorlatban is bebizonyosodott: a világon számos alkalommal történt már nukleáris baleset. Ezeket sem lehetett megelőzni.

A balesetmegelőzés érdekes kérdés. Egy balesetnek ugyanis pontosan az a legfőbb sajátossága, hogy nem lehetett megelőzni. Pont azért jött létre. Meg lehet próbálni kivédeni az olyan eseteket, amik balul sülhetnek el. Paks II környezetvédelmi engedélyének 1.2.31 pontja feltételül szabja a balesetek megelőzését, amikor így rendelkezik: „az indokolatlan, nem várt, vagy nem ellenőrzött radioaktív kibocsátásokat megfelelő műszaki és szervezési intézkedésekkel meg kell előzni”.