Van ez a kiégett fűtőelem-probléma, ami tulajdonképpen az atomenergiát megkérdőjelező legfontosabb szempont.

Sehol a világon nincs rá megoldás, de most az illetékes kormányhivatal a teljes problémát, elegánsan „megoldotta” a környezetvédelmi engedélyben: „Gondoskodni kell a keletkező kiégett fűtőelemek kezeléséről, környezetszennyezést kizáró módon történő biztonságos gyűjtéséről, tárolásáról és végleges elhelyezéséről”.

Hol? Hogyan? Mikor? Mi a garancia, hogy valaki majd gondoskodni fog erről? Nem tudjuk.

A magyar közigazgatás eljárásrendi innovációi világraszólóak.

Az új paksi atomerőművi blokkok környezetvédelmi engedélyének kiadásakor különlegesen kreatívan jártak el: az engedélyért szakhatósághoz forduló vállalatot bízták meg, hogy  az engedély kiállításához szükséges környezeti tanulmányt előállítsa. ¯\_(ツ)_/¯

Nincs itt semmi ellenérdekeltség. Hát pont az a lényeg, hogy az érdekelt felet összehozzuk önmagával. A munka hamarabb el fog készülni, és az elvárható eredmény is jóval nagyobb valószínűséggel fog megszületni.

Egy atomerőmű megépítéséhez környezetvédelmi engedélyt kell szerezni. Ennek a folyamata nagy vonalakban az, hogy a beruházó elkészíti a környezeti hatástanulmányt, ezt a hatóság ellenőrzi, és ha mindent rendben talál, megadja az engedélyt.

A beruházó tehát elkészíti a hatástanulmányt, ami különböző vizsgálatokat tartalmaz. Ha ezek a vizsgálatok elkészültek, ha a hatástanulmány vaskos, ha minden témáról kimerítő mennyiségű szöveget és adatot tartalmaz, akkor, úgy tűnik, minden okés.

A Paks II környezetvédelmi engedélyezéséhez elkészült vizsgálatok azonban nem támasztanak alá semmit.

Tisztázzunk valamit: addig nem lenne szabad atomerőművel energiát termelni, amíg minden kockázatot, ami ezzel jár, nem tudunk teljes biztonsággal kezelni és megoldani.

Az atomenergia-ipar jelenlegi tudása alapján új atomerőművek építése vagy meglévők további bővítése mindaddig felelőtlenség, ameddig a radioaktív hulladékok végleges elhelyezése nem megoldott. Jelenlegi tudásunk szerint a sugárzó szennyezőanyagokat, leginkább persze a kiégett fűtőelemeket és más nagy aktivitású hulladékokat sehol nem lehet véglegesen, biztonságosan elhelyezni. Nem lehet kilőni az űrbe, nem lehet elsüllyeszteni a tengerfenékre, nem lehet elásni, és nem lehet megsemmisíteni sem.

A reprocesszálás nem újrahasznosítás. A reprocessing és a recycling két egymásra ugyan (bár mérsékelten) hasonlító szó, de a kettő egészen mást jelent.

Az atomerőmű működése során rengeteg radioaktív hulladékot termel. Három osztályba szokás sorolni ezeket: kis, közepes és nagy aktivitású hulladékok. Ezek a felezési időben és, ahogy a nevük is mutatja, aktivitásukban különböznek – azaz abban, hogy adott idő alatt mennyi radioaktív bomlás történik. A kiégett fűtőelemek nagy aktivitású hulladéknak minősülnek, kiszerelésük után még nagyon sokáig hőt termelnek, a felezési idő alapján pedig legalább 240 ezer évig sugároznak még, de sokan inkább az egymillió évet tartják reálisnak.

Hát persze, hogy nem fogod elhinni, mert az az igazság, hogy a kiégett, még erősen és veszélyesen radioaktív, de energiatermelésre már nem használható fűtőelemektől az atomipar jelenlegi állása szerint egyáltalán nem tudunk megszabadulni. A kiégett fűtőelem kidobhatatlan, kikapcsolhatatlan, eldughatatlan, feldarabolhatatlan, újrafeldolgozhatatlan, az élővilágra rettenetesen veszélyes hulladék.

Azt hitted, hogy az atomhulladék halála után atomtemetőbe kerül? Szépen elhantolják, búcsúbeszéd, pár könnycsepp. Porból lettél, porrá leszel. Tévedtél. Atomtemető ugyanis nem létezik.

Az atomtemető egy álom, ma még nem léteznek ilyen létesítmények. Illúzió, pontosabban tévedések és hazugságok keveréke. Az igazság az, hogy a sugárzó hulladék biztonságos végleges elhelyezése mai tudásunkkal és technológiánkkal nem lehetséges.

Képzelj el egy lámpát. Amikor kilépsz a lakásból, lekattintod a kapcsolóját. Viszont a körte még évezredekig világít. Pontosan így lehet lekapcsolni egy atomerőművet.